Köztudott, hogy a fizikailag is létező vasfüggöny leghíresebb szakaszát, a berlini falat 1961-ben kezdték építeni, hogy megakadályozzák a kelet-berliniek nyugatra szökését. Az évtizedek alatt a falat egyre összetettebb határvédelmi rendszerré fejlesztették. Ám nem ez volt a vasfüggöny első szakasza, Magyarországon például már 1948-ben elkezdődött az osztrák határ megerősítése.

Hogy is nézett ki a határzár, amelyen annyian próbáltak átjutni, amely szerelmespárokat választott szét, életeket tett tönkre vagy vett el, védte és konzerválta a szocializmust?

Rákosiék 1948-tól faoszlopok által tartott, egy, illetve kétsoros tüskésdrótos kerítést húztak fel, és aknamezőt telepítettek mellé, magasfigyelőkkel; nem csak a 356 kilométeres nyugati, hanem a 630 kilométer hosszú déli, jugoszláv határon is. A határsávból kitelepítették a „megbízhatatlan elemeket” – írja a vasfüggönyről szóló tanulmányában Léka Gyula. Mivel a határőrség és a hadsereg fokozottabban ellenőrizte a határsáv előterét, az ebben a 25-100 kilométeres sávban található települések élete megnehezült. A legismertebb példa talán a nyugati határ mentén fekvő, szlovén nemzetiségű Felsőszölnöké, de a déli határ mentén fekvő falvak lakosai is tudnának mesélni. 

1955-ben elkezdték megszüntetni a határzárat. A közel 1000 kilométeren 700 ezer taposóaknát hatástalanítottak, illetve szedtek fel – írja Léka. Ezek a munkálatok egyáltalán nem voltak veszélytelenek, többen megsérültek, ketten pedig belehaltak az aknabalesetekbe.

A függöny visszatér

1956 után kétszázezren menekültek el az országból, így Kádár Jánosék 1957-től újra felhúzták a vasfüggönyt, ezúttal – mint azt Tóth Eszter Zsófia történész, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa, a kommunista diktatúra kutatója kifejtette a Mandinernek – kétszeres drótkerítéssel, négy- és ötsoros aknamezővel, 800 ezer taposóaknával, nyomsávval. A munkálatokban ötvenen megsérültek, egy fő meghalt. 1963-ig ráadásul folyamatosan fejlesztették az osztrák határszakaszt, például Lékai szerint még 1124900 aknát telepítettek.

Azonban a berlini fallal ellentétben a magyar vasfüggöny nem „fejlődött” folyamatosan: utoljára 1965-től korszerűsítik egy szovjet elektronikai rendszer, az SZ-100-as jelzőrendszer segítségével, amely 500-2000 méterre húzódott a határtól, s amihez ha valaki hozzáért, akkor azt azonnal észlelték az őrsön. Mindennek a megépítése húszmillió forintba került. „Ez az építkezés rendkívül bonyolult, sokrétű és veszélyes munka volt. Véglegesen el kellett távolítani az aknazárakat és a drótakadályokat, nagy kiterjedésben kiirtani az erdőt, és megépíteni a jelzőkerítést valamint a vadfogó kerítést” – írja Léka Gyula, hozzátéve: 300 ezer aknát távolítottak el, a rendszer 1970-re készült el.  

Ezután pedig már csak karbantartási munkálatokat folytattak a vasfüggöny 357 kilométeres magyar szakaszán. Az aknazár jelentős része a hetvenes évek elejéig fennmaradt. 

Az utolsó áldozat

A határzárról Egy idejét múlt korszak lenyomata – a vasfüggöny története címmel Sallai János írt átfogó munkát magyar nyelven, ám a személyes történetek közül alig néhány van kikutatva – jegyzi meg Tóth Eszter Zsófia. Pedig – mint rámutat – a magyar szakaszhoz fűződik „a vasfüggöny utolsó áldozatának” büszkeségre okot nem adó története. Kurt-Werner Schulz élettársával, Gundula Schafitellel úgy döntött 1989 augusztusában, egy balatoni nyaraláson, hogy gyermekükkel megpróbálnak átjutni a magyar-osztrák határon a páneurópai piknikről érkező jó hírek miatt. Azonban a próbálkozás balul ütött ki: a férfi dulakodásba került egy határőrrel augusztus 21-én éjszaka, akinek – talán véletlenül – elsült a fegyvere. Kurt-Werner történetéről két film is készült, Szalay Péter 2006-os Határesete, valamint Anders Østergaard és Rácz Erzsébet 1989 – Poker am Todeszaun című, 2014-es munkája. Utóbbi berlini bemutatóján, november 8-án a filmben nyilatkozó Németh Miklós volt miniszterelnök bocsánatot kért a férfi egykori élettársától. 

Tóth Eszter Zsófia még egy érdekes történetet idéz: Kovács Erzsi, a korszak népszerű énekesnője – akinek leghíresebb slágere a Tűzpiros virág címet viselte – az Újpesti Dózsa labdarúgójával, Szűcs Sándorral akart disszidálni még az ötvenes években. Mivel az ÁVO megtudta, mire készülnek, szinte előre meg is rendezte nekik a szökést, ami így eleve kudarcra volt ítélve – például Kovács Erzsi egy civil ÁVO-stól kért kölcsön autót a szökéshez. A színésznőt négy év börtönre, a focistát viszont halálra ítélték – s hiába járt közben érte Puskás Ferenc, Szusza Ferenc és Bozsik József is, már késő volt, az ítéletet végrehajtották. Tóth Eszter Zsófia, aki Budapest Főváros Levéltárában kutatta az NDK-sok tiltott határátlépéseit (itt olvasható egy, a témában írt cikke), a Mandinernek elmondta: az ilyen kelet-német állampolgárok a Stasi börtönébe kerültek, ha pedig volt gyermekük, őt állami gondozásba vették. A határátlépési pereket viszont még nem dolgozták fel teljesen – mutat rá a történész, pedig ez alapján jobban érthetővé válnak a diktatúra működési mechanizmusai, az állampolgárok totális kiszolgáltatottsága a hatalomnak.

A szocialista haza szolgálata

Hogy álltak munkájukhoz a szolgálatot teljesítő határőrök? Tóth Eszter Zsófia szerint sokaknak egyszerűen nem volt választásuk, ott kellett szolgálatot teljesíteniük. Voltak viszont, akik a  szocialista haza szolgálatának fogták fel munkájukat, és máig büszkék rá, hogy például a vasfüggöny védelmében teljesítették katonai szolgálatukat; például van, aki 1989-ben volt kiskatona a nyugati határ mentén, s ma is vállalhatónak, hazafias tettnek tartja akkori munkáját.

Josef Altenburger 2002-ben dolgozta fel a magyar vasfüggöny történetét osztrák szemszögből Kegyetlen kerítés címmel. A fotókkal illusztrált összeállításban a Burgenlandban élő szerző olyan furcsaságokra is rámutatott, hogy a  vasfüggöny felhúzásával bizonyos települések fantomfalvakká váltak: Schattendorfnál a temető volt a határ. Előfordult olyan eset is, hogy a mezőgazdasági munkát végző – szőlőjüket gondozó – osztrákok ráláttak a magyar katonákra, azonban szóba nem elegyedhettek egymással – hangsúlyozta Tóth Eszter Zsófia.

A határzár felszámolásának gondolata Lékai Gyula szerint először 1981-ben, majd 1984-ben vetődött fel, ekkorra pedig már egyre rosszabb műszaki állapotba került a jelzőrendszer is, ráadásul folyamatosan probléma volt a nekiszaladó állatokkal.
 

Határvédelmi know-how a KGB-től

Ebben az időszakban, 1984-ben vett részt Moszkvában, a KGB öt hónapos, a fegyveres szervek emelt szintű parancsnoki állományának tartott kurzusán a határőr-alakulatok taktikai irányításáról, valamint hadvezetési ismeretekről Horváth Imre, aki az MSZP újpesti jelöltje a Kiss Péter egykori szocialista politikus halála miatt kiírt, november 23-i időközi választásokon – írta november 3-án a Magyar Nemzet. Horváth múltjának napvilágra kerülése után kijelentette: nem lép vissza. A hetvenéves Horváth 1967-ben végezte el az Egyesített Tiszti Iskola határőr szakát. Ekkortól egészen 1997-es nyugdíjazásáig a Budapesti Határőr Igazgatóságon teljesített szolgálatot, előbb hadnagyként, végül alezredesként.

Tóth Eszter Zsófia szerint nem kizárt, hogy a KGB-s kurzuson szerzett tapasztalatait akár hasznosíthatta a nyugati határszakaszon is – ugyan budapesti intézménynél dolgozott, lehetséges, hogy titkosított küldetésben szolgálatot teljesíthetett a vasfüggönynél. És hogy mit jelenthetett ez a KGB-s kurzus? A történész megjegyzi: sajnos a KGB-s források hozzáférhetetlensége miatt ilyen témában magyar szakemberek még nem végeztek alapkutatásokat, ám az nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a diktatúra olyan bizalmi embereit küldte egy ilyen képzésre, akiknek lojalitásában teljes mértékben megbízott.

Nyugati nyitás 

A határzár felújítása mindenesetre több százmillió forintba került volna, így egy 1987-es belügyminisztériumi konferencián megint felmerült a megszüntetése. Végül a Politikai Bizottság 1989. február 28-i ülésén döntöttek a felszámolásról, április 18-án pedig megkezdték a lebontást. 

„A bontás hivatalos megkezdését 1989. május 2-án Nováky Balázs ezredes, az országos parancsnok helyettese jelentette be. Ezen a napon a magyar-osztrák határon négy helyen – Jánossomorja, Bécsi út, Kőszeg, Rábafüzes – kezdték meg az EJR felszámolását” – írja Léka Gyula. Hozzáteszi: mire a bontásra vonatkozó kormányhatározat megszületett, már 150 kilométeres szakaszon „elhúzták” a vasfüggönyt.

A páneurópai piknik után Németh Miklós kormányfő szigorúbb ellenőrzést rendelt el a határon, a fegyverhasználatot viszont megtiltotta. Kurt-Werner Schulz és családja 1989. augusztus 21-én próbált átszökni a határon, amelyet immár csak határőrök védtek. Húsz nappal később Kurtékat minden különösebb teketória nélkül átengedték volna Ausztriába. A vasfüggönynek Hegykőn állítottak emlékhelyet, Felsőcsatáron pedig Vasfüggöny Múzeum működik.