Romániai államfőválasztás – Csak a fejét!
2014. november 03. írta: tempetőfi

Romániai államfőválasztás – Csak a fejét!

gheorghe-funar-la-urna-in-costum-popular-am-votat-pentru-un-presedinte-care-sa-realizeze-unirea-281938.jpgGheorghe Funar népviseletben szavazott

Ha a második fordulóban nem csalunk kétszer többet, kellemetlen meglepetésben lehet részünk – „idézi” Victor Pontát a TimesNewRoman (a román Hírcsárda) a romániai elnökválasztás kapcsán, és mint mindig, megint eltalálták a lényeget. 

Romániában az államelnököt közvetlenül az istenadta nép választja meg kétfordulós rendszerben, ha az első körben egyetlen jelölt sem kapja meg az abszolút többséget, akkor az első két továbbjutó futhat még egy kört, a második voksoláskor egyszerű többséggel lehet nyerni.

Idén tizennégyen álltak a startvonalhoz, köztük két magyar: Kelemen Hunor az RMDSZ, illetve Szilágyi Zsolt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) jelöltjeként. További érdekességek: az indulók között volt két nő, Monica Macovei volt igazságügyi miniszter, aki Băsescu támogatásával létrehozta az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA), illetve Elena Udrea volt fejlesztési miniszter, aki pálinkázott a székelyekkel; két hírhedt magyargyülőlő  Vadim-Tudor és Funar –; egy kém, de inkább kettő, mert a Külföldi Hírszerzés (SIE) főnöke, Teodor Meleșcanu mellett a jelenlegi kormányfő, Victor Ponta is az lehetett, legalábbis a leköszönő Traian Băsescu regnáló államfő vádjai szerint. Klaus Johannisnak, Nagyszeben volt polgármesterének is próbáltam párt találni, de nem lehetett, ő a mi viccbéli Dezsőkénk, magányos, morcos, szűkszavú vezír, aki asszimilálódott szászként az autonómia kérdésében románabb a románoknál.

Az exit pollok és a közzétett részeredmények szerint utóbbi kettő, vagyis Victor Ponta jelenlegi kormányfő és Klaus Johannis ex-polgármester jutottak be a második fordulóba, a többieknek köszönjük a részvételt, a magyarokra még a későbbiekben visszatérünk egy kis időre.

Csak egy maradhat

Ha van értelme ilyent állítani: Victor Ponta a román baloldal, Klaus Johannis a román jobboldal jelöltje. (Nincs értelme. Romániában ezek a kategóriák még annyit sem jelentenek, mint Magyarországon.) Azt hiszem, pontosabb úgy megközelíteni a kérdést: Victor Ponta a mostani hatalom megerősítésében és kiterjesztésében érdekeltek képviselője, míg Johannis a jelenlegi kormányoldal túlhatalmának korlátozásában (és esetleg buktatásában) utazó erők strómanja, és most nem csupán az öntudatos választópolgárokra, illetve az ellenzéki pártokra gondolok.

Mert amióta betették a lábukat az amerikaiak az országba (rakétapajzsot telepítenének, palagázt termelnének, és még ott van Verespatak ügye is, hogy csak az ismertebb topikokat soroljuk), érezhetően nagyobb fokozatba kapcsolt a Korrupcióellenes Ügyészség, eddig érinthetetlen politikusok kerülnek előzetes letartóztatásba, földrengéssel felérő korrupciós ügyek látnak napvilágot. A DNA elvileg pártsemlegesen lő mindenfelé, lassan bevádolják a komplett politikai elitet (kivéve a magyarokat, de róluk később bővebben), a nagyobb vadakat mégiscsak a kormánypárt soraiból ejtik el. Ennek egyébként rém egyszerű a magyarázata, Romániában a politikai traszeizmust külön törvényben kellett szabályozni, a román politikusok  ciklus közben  nemes egyszerűséggel ellenzékből kormánypártivá igazolnak, mert az ideológia ennyiből áll arrafelé: harácsoljunk. Ennek jegyében ellenzékiként fekszenek le, kormánypártiként kelnek fel, a szegény választók meg csak nézik, hogy akkor ezt így hogy?!

Elemzők szerint ez az egyik tétje a román államfőválasztásnak: amennyiben Victor Ponta lesz a befutó, akkor mindenféle legitimitás adott lesz ahhoz, hogy a korrupcióval megvádolt politikusoknak amnesztiát adjanak, illetve törvényileg lehetetlenítsék el a korrupcióellenes hatóságok munkáját. És erre hajlandóság nagyon is van a kormánypártok soraiban, a sajtóban fekete keddként emlegetik azt a tavalyi napot, amikor a honatyák szuperimmunitást biztosítottak volna maguknak a Btk. módosításával (elég nagy szégyen, hogy a magyarok is megszavazták, de még nagyobb, hogy előterjesztői között RMDSZ-eseket is találunk), szerencsére az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte a kezdeményezést. Be is fenyítették utána őket rendesen, tehát el lehet képzelni, hogy mi történik, ha a szocik kezébe kerül a törvényhozás és a kormányzati hatalom mellett az államfői szék is. És ezért ők mindent megtesznek, a választási csalást Romániában nagyipari méretekben űzik.

Ezt a folyamatot fékezheti be Johannis, és jelen állás szerint van rá esélye. Ha mögötte testületileg összezár az összes jobboldalinak nevezett induló, normálisan szavazhat a diaszpóra (az első körben nagy botrányok kísérték a külföldi vendégmunkások szavazását), illetve a vélt esélytelenség miatt távolmaradók egy részét meg tudja szólítani a második körben, akkor megverheti Victor Pontát, akinek nemigen maradt tartaléka, hiába szavaztatják le még a regáti halottakat is mellette.

Igaz, kérdés, hogyan viselkedik Băsescu: a két ciklust kitöltő államfő bejelentkezett a román jobboldal vezetői tisztségére, tehát elvileg neki nem érdeke, hogy Johannis megerősödjön, bár más opciója nemigen van  ha Victor Pontát támogatja, akkor oda az európai és amerikai hátszél.

Királycsináló magyarok?

És az is kérdés, hogyan szavaznak a magyarok: a román központi napilapok majdhogynem tényként kezelik, hogy az RMDSZ Pontát támogatja a második körben. A közös kormányzáson túl hagyományosan elég nagy a barátság a román szocik és a tulipánosok között (az egyetlen korrupcióval megvádolt nehézsúlyú RMDSZ-es politikust, Borbély Lászlót anno a szocik mentették meg még ellenzékből [!] azáltal, hogy nem járultak hozzá a mentelmi joga megvonásához), illetve emlékezhetünk még arra is, hogy a 2012-es országgyűlési választások előtt titkos paktumot kötöttek. Ezt követően volt egy kis mosolyszünet az azóta már kiakolbólított liberális társelnök, Crin Antonescu miatt, de Antonescu kiválása után helyreállt a bukaresti rend, kormányra lépett az RMDSZ, de még mennyire, Kelemen Hunor még akkor sem tudta kihozni pártját a kormányból, amikor az általuk indított európai kisebbségi kezdeményezés ellen perbe szállt a román kormány  ott volt ugyanis a másik fő döntéshozó, Verestóy Attila, aki visszapofozta őt a helyére.

Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy a székelyek tömegesen szavaznának arra a Victor Pontára, akinek vezényletével valóságos hadjáratot indítottak a székely szimbólumok ellen, és akinek a regnálása alatt visszatértek a rosszemlékű nacionalista-soviniszta idők, Iliescu elvtárs a háttérből befigyel.

Pedig a magyar szavazatok eldönthetik a második forduló eredményét. A reggel közzétett részleges eredmények szerint Kelemen Hunor valamivel 320.000 voks fölött zárt, Szilágyi Zsolt több mint ötvenezret szedett össze. Tehát elvileg közel négyszázezer erdélyi magyart lehet(ett) aktivizálni az elnökválasztás kapcsán, ami elég lehet Johannis boldogságához. Másnak nemigen fog örülni, akármennyire is igyekszik vagy tolják hátulról, mivel két alapvető hendikeppel indul: az egyik, hogy nem román. A másik, hogy nem ortodox. Ha ő nyer, nehéz öt év vár rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr316858951

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2014.11.03. 13:13:23

Újabb gyászos magyar eredmény. Hogy vagy Szilárd?

como 2014.11.03. 14:06:30

Nem kellett volna magyar jelölteket indítani, mert 1.) semmi esélye. 2.) elvesztek a szavazatok és ezzel csak Pontának segítettek.
A romániai magyarságnak inkább Johannisra kellett volna szavaznia, mert Pontánál csak jobb lehet.

Bryan élete 2014.11.03. 14:20:44

Csak ilyen apróságokon múlik a korrupció felszámolása?
Rakétapajzsot, ezeret!!!!

Bell & Sebastian 2014.11.03. 18:49:57

Mik azok a himbilimbik a mellényén? Kitüntetés, hűtőmágnes, bőröndmatrica, iskolai jelzések? Vagy buzi.

lavór 2014.11.04. 07:59:42

Miért is érdekel minket a romániai választások állása?
Érdekelje a román választókat. Az M1 szerint a magyarság leshet a mérleg nyelve, ja....

2014.11.04. 09:35:55

Hát ez azért borzasztó nehéz kérdés mert Johannis annyira nacionalistának tűnik hogy az már durva. Nagyon tolja a román nemzetállam kamu szöveget. Én nem tudnék jó szívvel rá szavazni így, aztán az egész lehet egy program része is és lehet utólag mégsem bántana, nem lehet tudni.
Egyik sem tetszik. Habár ez így mintha ismerős helyzet lenne így belegondolva :)) ott is taktikailag szavaznék mint itt tettem... :)
Aki megkérdőjelezi, szerintem a magyar jelölésnek pr értéke van. Egyrészt - jó vagy rossz - megméri egy párt politikai erejét amivel utána 'piacra' lehet menni, másrészt lehet kampányolni egyet. Az rmdsz szerintem is eléggé kurválkodó párt, másrészt önállóan az égvilágon semmit nem lehetne elérni azzal a pár százalékkal, az logikusnak tűnik, hogy pár dealt behúznak a szavazataikért... fene tudja hol az igazság...

Kandeláber 2014.11.04. 13:47:26

Nálunk is lehetett volna közvetlen köztársasági elnök-választás, ha az szdsz a képmutató népszavazással nem akadályozza ezt meg.
Aztán megkaptuk Göncöt, a paktum-elnököt, aki mindvégig szdsz-es volt, nem minden magyar köztársasági elnöke.
A puccsista taxisok mellé állt, elment árulkodni a Corriere Della Serához a - vele ellentétben - közvetlenül a nép által választott kormányra, aztán meglepődött, amikor kifütyülték.
süti beállítások módosítása