Meghalt Jancsó, oda a huszadik század
2014. február 01. írta: csunderlik.péter

Meghalt Jancsó, oda a huszadik század

jancso_miklos.jpg

„Meghalt Jancsó, vége a huszadik századnak” – írta nekem Trianon-tagadó Tibi, alias Három T sms-ében, mikor megtudta, hogy elment a magyar film Faludyja. Jancsó Miklós valóban a huszadik század rendezője volt, hiszen a huszonegyedik században már nézhetetlen filmeket csinált. Ő is akkor alkotott nagyot, amikor tűrt vagy tiltott volt, de semmiképpen sem támogatott. De mentségére mondjuk el, hogy nyolcvanévesen beállt a Bëlga dzsipjét tolni, kilencvenévesen Bret Easton Ellist olvasott, de legfőképpen, hogy írhatnánk ide nekrológnak akármit, úgyis csak röhögne rajta.

Martin Scorsese egyik kedvenc rendezője távozott Jancsó Miklóssal, bármennyire is hihetetlen lehet ez annak, aki az ősz mágusnak és örökifjú nőcsábásznak csak a viccesen „szarok bele” dadaista igényességével megvert, teljesen esetleges Kapa-Pepe-filmjeit ismeri, melyek a rendszerváltás utáni magyar film válságának állatorvosi lovai a koncepciótól a finanszírozásig. Jancsó valószínűleg egy Krúdy-fröccs felemelésébe több energiát fektetett, mint utolsó alkotásaiba. „Ne öregedjenek meg, mert valami őrület” – ajánlotta élete vége felé a csudaöreg, és további önreflexiós képességét mutatja, hogy aktfotókat sem publikált a Penthouse-ban.

De a Szegénylegények után én mindent elnézek és elnéznék neki, Balázs Béla terminusával az úgynevezett nézhetetlen szarokat is, önmagában ezért a klasszikusáért ott a helye a csillagosok közt. Jancsó Miklós valaha tényleg tudott rendezni. Csak valahol elmaradt a huszáros trombita és az olasz pornókaland közti félúton, de abból a perspektívából bizony művész a Jancsó, és Feri a kancsó, üzenem Fankadeli Ferinek.

Nem kell magunk mellé ültetni Szabó Istvánt a 100 éves a moziból, hogy kijelentsük, az 1965-ös Szegénylegényeknek bízvást helye van a tíz legjobb magyar film között, amelyért Arany Pálmára jelölték Jancsót (de a „legjobb rendező” Cannes-i díját „csak” az 1972-es Még kér a népért nyerte el). A Szegénylegényekben a betyárvilágot Kobraként felszámoló, „te vagy a pestis, és én vagyok a gyógyszer”-hitvallású Gróf Ráday Gedeon 1869-es történetének szűrébe bújtatva Jancsó milliméterpontos műszaki rajzot adott az ötvenhat utáni megtorlások, a pofozó-simogató konszolidáció mechanizmusáról. „Ha ott a Sáncban talál magánál bűnösebb embert, olyat, aki több embert ölt meg, akkor magát nem akasztjuk fel. Szóval az a feltétel, hogy találjon ilyen embert” – mondja a Sáncban a mindig más arccal, de ugyanabban a köpenyben felbukkanó Hatalom, és ennél jobban – emeljük ki Jancsó forgatókönyvírójának, „egypetéjű ikertestvérének”, a 2005-ben elhunyt Hernádi Gyulának nagyságát is – senki se írta le a társadalmat bűnrészessé tevő Hatalom természetrajzát. Tarantino ebből a sztoriból egy Piszkos tizenkettő-paródiát rendezett volna, de hát ő sose gondolt semmit a világról a hatvanas-hetvenes évek Jancsójával ellentétben, akinek minden komolyabb filmje rekviem volt egy álomért.

Az igazi művész nem sorkatona, hanem mindig partizán – mondott valami hasonlót egyszer a ködszurkáló színészóriás, Latinovits Zoltán, aki első generációs parasztértelmiségiként helyét kereső orvost játszva pattogtatta ostorként a szavakat az első igazi Jancsó-filmben, az 1963-as Oldás és kötésben. Gaál István Sodrásbanja mellett Jancsóval kezdődött el a „hatvanas évek” a magyar filmben. A hetvenes években pedig felfedezte Cicciolinát. Jancsó régi balos kultúreszményt valósított meg azzal, hogy értelmiségi filmekbe rakott csöcsökkel és seggekkel bevonta a munkás-paraszt nézőket.

Igen, Jancsó Miklós partizán volt, de ezt ő úgy fogalmazta meg, hogy „eltévelyedő pali”. Aki oktatóként sem hitt az osztályzatokban, és maga is besorolhatatlan volt, majdnem mindent el lehet mondani róla, egész életművében a nagyszerűség és a nagyon szörnyű határán táncol, noha egy biztos, hogy sose fogják hozzákötni a videóklipesztétikát.

„Nem értek a montázshoz” – indokolta, hogy miért lettek védjegyei a hosszú snittek, minden megszólalásával igazolva credóját, miszerint a legnagyobb baj, ha az ember elveszti az iróniát.

„Ha nem röhögnék, nem tudnám kibírni az egészet.” Jó röhögést odaátra is Jancsónak. Elég jó már ott a társaság.

A csapat többi tagja elnyeri méltó büntetését.

Megszólal a Gotterhalte.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr225792418

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meghalt Jancsó, oda a huszadik század 2014.02.01. 11:13:01

Jancsó akkor alkotott nagyot, amikor tűrt vagy tiltott volt, de semmiképpen sem támogatott. De írhatnánk ide nekrológnak akármit, úgyis csak röhögne rajta. „Ha nem röhögnék, nem tudnám kibírni az egészet.” Jó röhögést odaátra is Jancsónak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.02.02. 09:30:37

Annyit azért pontosítok, hogy a Szindbád természetesen jóval több, mint adaptáció.

@tevevanegypupu: az ő nevükhöz is fűződik. Természetesen a magyar filmművészetnek Jancsó is része, fontos része. Csak ne csináljunk belőle rendszerkritikus fároszt. Nem volt az. Amikor Aczél elvtárs hatvanadik születésnapjára Hernádival tortát küldtek (Hernádi utólag "gogoli" tortaként emlegette azt a süteményt), még a tékozló fiút, Hobót is megihlette az a torta: www.youtube.com/watch?v=0_sM3Phv62Q

Kandeláber 2014.02.02. 09:32:36

És a méltatlanul elfelejtett kecskeméti korszakáról egy szó sincs?
Amikor Hernádival meg Gyurkó elvtárssal annyira ledöbbentette a derék kiskunokat, hogy azok csak nehezen tértek magukhoz...

tauglich · http://tauglich.blog.hu/ 2014.02.02. 09:42:02

@Alfőmérnök: "Sajnálom, hogy a Vincent ily módon foglalkozik először a rendező halálával" -- írja a posztoló.

Megjegyzem, azóta sem foglalkoztak Jancsóval. Ez a színvonal (akárcsak a poszt alatti kommentek nívója) nagyjából bizonyítja, hogy rendesen meg vannak roggyanva a srácok. És ez örömteli fejlemény.

marko11 2014.02.02. 10:42:06

"Jancsó... tűrt vagy tiltott volt, de semmiképpen sem támogatott."
Jut eszembe egy nemrégi riport Koncz Zsuzsával, amikor az ifjú riporter a (szintén elnyomott énekesnőt) megkérdezi:
És nem félt? (Mármint a Kádár rendszerben.)

Mielőtt újra lehülyézné/m/nk ezt a Csunderlik gyereket (e cikkecske szerzőjét), tegyünk szívünkre a kezünket, honnan is szedik ezek az ifjak ezeket a marhaságokat!?
Onnan veszik, hogy ezt hallották, ezt tanulták.
Pl. a rendszerváltás után évekig csak egy olyan középiskolás tankönyv volt forgalomban, amelyik azt tanította, hogy az előző rendszert a magyar nép döntötte meg, a hős reformkommunisták (később: mszp) és a demokratikus ellenzék (mind a hatan, heten - később szdsz) vezetésével.
Meg, hogy itt olyan borzalom volt, hogy mindenki elvoltnyomva, éhezés, munkanélküliség, kilakoltatások. Meg még hazudtak is. (Vagy ez már most van!?)

Ha Csunderlik ostobaságát két helyen is lehozta a Mandiner, akkor, szerénytelenül, én is áthozom ide a másik oldalra írt előbbi hsz.om - a csunderlikok védelmében.

Na, szóval nem hülye Csunderlik meg az ifjú rádió-riporter sem, csak jól felmondták a magyar rendszerváltás hazug történetét. És mely hazugságból húsz évig igen jól megéltek Jancsóék és a többi szdsz és szdsz-közeli "üldözöttek".

tevevanegypupu 2014.02.02. 11:03:57

@tauglich:

Csak ne akarná tisztelőinek köre valamiféle ellenállói státuszban ránk erőszakolni, úgy ahogy teszik Bródyval vagy Esterházyval..Minden filmjében a kommunista eszmék mellett szól, radikális volt de nem rendszer ellenes. A rendszerváltás utáni minden megmozdulása ezt igazolta. Ők szórakoztak Hernádival és kész. Nagyon közepesen.

Tehetetlen Dodó 2014.02.02. 11:31:58

@marko11: Láttam a minap egy Koncz-konczert plakátját.
A hülye némber a bátor libsi merész pózában áll, derűs optimizmussal, forradalmian magasba emelt karral üdvözli rettenthetetlen eszmetársait.
Csak az a hülye Bródy hiányzott mellőle, kifeszítve, hogy ne legyen játéka mindenféle szélnek.
Valaki 70 felé is ekkora ökör legyen, az szinte fáj.

Bell & Sebastian 2014.02.02. 11:35:24

@marko11: Mit csodálkozik? Most látogatta meg az egyik adón Palin Erdélyt, ahol is azt tartotta érdemesnek kiemelni, hogy felszívódtak a szászok (hát ja, kilóra eladta őket Csau), itt élt karóba húzó Drakula és a románok első (latin nevű) királyuk római volt.

Mondott még más marhaságokat is, ami felejtős.

A szándokos néphülyítés minősített esete, akárcsak a mainstream történelem, vagy a bölcsészeten belül a filmművészet oktatása. Nem cél, a kiokosítás, úgy van jól, ha mindenki buta. (Csak _Mi_ nem, ugyebár.)

Így legalább könnyű visszahivatkozni az ostoba, nyírható birkákra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.02. 12:13:38

@marko11: menj már a fenébe Pálfi Final Cut-jával, ne itt reklámozd a szeretődet

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.02. 12:22:51

@draft21: mi közöd van neked Latinovitshoz?
mi köze van Latinovitsnak jancsóhoz? nem a te fejedben mármint, hanem való életben.

mert nekem elég sok közöm van Latinovitshoz pl hasonló módon gondolunk a zsidókra. amellett persze, hogy nagyra tartom a művészetét
de Latinovitsnak mi köze van hozzám? te elmebeteg

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.02. 12:25:47

@Alfőmérnök: őj a nagy "zseni" rendező bíró ivett nélkül már semmi?
miért nem inkább akkor bíró ivett életművéről beszélgetünk jancsó helyett?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.02. 12:30:56

@Alfőmérnök: A film értékelése: 3,9/10, 7 szavazat, hozzászólás nincs

ja és nyilván nem a transzformersz-rajongókból áll az a 7 szavazat egy ilyen ritka filmnél.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.02. 12:39:25

@Alfőmérnök: Jézus, és ez neked ugye legalább jó?

" A ló hatalom, a ló erő, nemesség, szépség.
Erőszakos, gonosz hatalom, ha ló és lovas gyalogos emberekkel együtt jelenik meg a képen, ha tereli, bekeríti őket, vagy akár csak föléjük magasodik. Másfajta hatalom a ló felnyergelve, egyenruhás lovas alatt, és más civil ruhás, avagy félmeztelen férfi által, szőrén ülve meg. Ilyenkor az erőt és a szépséget láthatjuk a lovaglásban. Amikor a lovas is boldog: fölös erőt sugároz, anélkül hogy bárki felett “lovas” hatalmat gyakorolna.
Ha valakinek lelövik a lovát, ha maga lövi le, ha leszáll a lóról, ha lovat kap maga alá - mindig a hatalomról, a hatalom jellegéről, annak minőségéről van szó."

"Csók és érintés

Sokféle lehet: az arc cirógatástól, a baráti váll-átfogáson keresztül az ölelésig. Jancsó filmjeiben az ölelés - rövid jelzésként - olykor a szeretkezésnek is megfelel. A mester életművében - a Magánbűnök, közerkölcsök c. filmet leszámítva - hiányzik a valóságos szex-jelenet. A testi szerelem egyetlen gyors összeborulással, cirógatással kapja meg a szükséges minimális jelzést, és teljességgel félreérthetetlen, ha a női szereplő vetkőzése vezeti be. Ilyen szeretkezés-ikonokat Jancsó két filmje végére is tartogat: az Égi bárány befejező snittjének, és a Szörnyek évadja kódájának bevezetéseként. A testi érintésnek ennél alacsonyabb fokozatai is gyöngédséget sugároznak, noha ennek filmenként nagyon különböző lehet az értelme. Barátságot jelent az Így jöttemben, az összetartozás kötelező jelzését a Fényes szelekben. A Szerelmem, Elektrában a puha és tisztátalan zsarnokságot - az Elektrát korlátozó eszközök változatos sokféleségét - jelzi, míg a film végén “szabadság, szerelem” természetes összekapcsolódását. Hasonló a jelentéstartománya a legtöbb érintés-simogatás motívumnak a Még kér a népben, és az Allegro barbaro bizonyos jeleneteiben.
Kitüntetett az a dramturgiai helyzet Jancsónál, amely - némi leegyszerűsítéssel - az “orgyilkos simogatásának” nevezhető. Arról a simogatásról, férfias ölelésről van szó, amely elaltatja az éberséget. Olykor mintha a test érintése arra szolgálna, hogy valaki kitapogassa, van-e a másiknál fegyver. Akad ilyen pillanat a Sirokkóban, és gyakran használja a mester a Zsarnok sziveben és a Szörnyek évadjában."

"Láng és tűz

A tűz lehet forradalmi tűz: valamilyen közösség akaratának kifejezője. Tűz a gyertyaláng a ravatalon, de a jelentése ekkor is ugyanaz: “lélek”. Valaminek - ügynek, közösségnek - a lelke. Olykor a harcos eszme - a lélek -, a film látványvilágában dekoratívan is jelen van. Gyertyák és fáklyák között folyik a misztérium, esetleg a tűzzel egyenértékű robbanások adnak nyomatékot a harcnak vagy a külvilág fenyegető természetének: általuk a világ rosszindulatú, kiszámíthatatlan “lelke” üzen."

ha nem is olyan mint egy horoszkóp, de mintha egy gimnazista vendégszerző írása lenne egy női magazinban.

ugye jó dolog ezt tudni, miközben más nem tudja, jó így nézned a jancsó filmeket alfikám, mondd el nyugodtan, a mocskos parasztok ezeket nem tudják, de te igen. ezek a prolik nem értenek jancsóhoz.

milyen ciki ezt több filmben is elsütni, mintha egy költő folyamatosan használná ugyanazt a hasonlatot:

"Amikor egy Jancsó filmben valaki - önként vagy kénytelenségből - levetkőzik vagy átöltözik, az illető bizonyosan elveszíti az őt addig megillető társadalmi pozíciót. Ha egy katonát megfosztanak ruhájától, sapkájától, derékszíjától, csizmájától, már nem abba a seregbe tartozik, aminek az uniformisát viselte. Ha pedig már nem katona többé, akkor civil. Civil, vagyis nem harcos. Márpedig a Jancsó-filmek történetei minden esetben (szó szerint is) harcoló emberek történetei, így a kivetkőzött szereplő egyben „történeten kívülivé” is válik. A civil aztán, ha tovább vetkőzik, vagy vetkőztetik, már „csak” ember. Ekkor lesz áldozattá, és ebben az állapotában ajánlkozhat, vagy kényszerülhet a szerelemre. Meztelenül érezheti magát megalázva, vagy lehet a meztelenségére büszke, ha szépnek érzi magát, vagy erősnek, akinek nincs szüksége álcázásra. Mert biztonságban érzi magát “harci” és társadalmi azonosító jelzések nélkül."

tevevanegypupu 2014.02.02. 12:44:42

@Tehetetlen Dodó:

Koncz Zsuzsa a másik nagy csalódás.. fogalmam nem volt róla, hogy ilyen hülye háromegésztizennégy..Zalatnay az igazi vagány és semmivel nem törődő, a szocialista erkölcs szerinti jó nagy K, aki botránkoztatott mindenkit..nos kiderült róla, hogy ugyan a magánéletben rémségesen ostoba és hiszékeny, de valójában tényleg ő volt az "ellenálló"..a szónak egyszerű értelmében..És mennyivel jobb hangja van..bár ez nem volt kérdés akkor sem. Viszont Boldizsár menye mellett nem nagyon rúghatott labdába..A rendszerváltás utáni dőkben derült ki mindenkiről, hogy ki is valójában..

marko11 2014.02.02. 12:48:33

@tesz-vesz: Csunderlik 2!
Te beteg vagy? Vagy csak magadból indulsz ki?
Egyébként szerencséd van, hogy egy másik gépen dolgozom most. Ez meg, úgy látszik, nem tudja, hogy már rég kiszűrtelek.
De, ha már így alakult, és esetleg más is beleolvas. Az előzmények, röviden.

Pálfi György, a fiatal filmrendezői nemzedék egyik legtehetségesebb tagja elkészítette, fillérekből (!) a "Final cut - Hölgyeim és uraim" c. filmjét. Ami azóta világszenzáció, de tesz-vesz barátunknak nem tetszik.
És az sem tetszik neki, hogy nekem tetszik. Ennyi!

Ha még valaki esetleg nem tudná, örömmel jelentem, hogy ez a film már DVD-n is elérhető. De lehet, hogy könyvesboltban akadnak rá, mert (tan)könyv mellékletként jelent meg.

Akkor tesz-vesz egyelőre szilenciumra megy nálam. Ezen a gépen is!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.02. 13:23:55

@Alfőmérnök: hát eléggé primkó levenni a lájkokat, ettől a vincent se tűnik okosabb, de most már úgy látszik nem áll fenn az, a vélemény, hogy úgyse tudják megváltoztatni az emberek véleményét

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.02. 13:37:06

@marko11: te idióta, engem se laknerhoz, se hörcsöghöz, se csunderlikhez ne hasonlítsál.

neked nem tetszik de idióta hogy nekem nem tetszik a final cut, te ostoba.

ezt elfelejtetted?

"Feltéve, de meg nem engedve, hogy Makovecz "kilapátolt" volna, biztos, hogy nem saját zsebre.

Egyébként te vagy az a tesz-vesz, aki a port.hu-n kritikán alulinak nevezed Pálfi "Final Cut" c. filmjét? Ha igen, cseréld le a fotód! "

"Mindenesetre, ha valaki Pálfi világszenzáció "Final Cut" c. filmjét leszarozza, annak az alap gondolkodás készsége (!?) nincs meg."

mandiner.blog.hu/2013/12/30/nem_lehet_onhittnek_lenni_mandiner2013_iii?fullcommentlist=1#comments

ne zavarjon hogy nem ezt mondtam, de mindegy

Csak mondom, hogy álljál le a propagálásával. most már nekem se tetszik ez a folyamatos tömény értelmiségi sznob fogyatékosság. emellett nagyon ciki ez a homoerotikus hiszti amit folyamatosan levágsz pálfiért.

biboldó · http://menekulttabor.blog.hu 2014.02.02. 13:43:38

@tesz-vesz:

"mert nekem elég sok közöm van Latinovitshoz pl hasonló módon gondolunk a zsidókra."

Az a mérce, a viszonyítási alap, hogy ki hogyan gondol a zsidókra. És te csinálsz magyarságtesztet.
Idióta

Alfőmérnök 2014.02.02. 14:01:55

@tesz-vesz: Sejtettem, hogy idegrohamot fogsz kapni, ha szembesülsz saját proli-mivoltoddal.
Szórakoztató a vergődésed, alember!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.02. 15:09:20

@Alfőmérnök: te miről beszélsz te idióta? milyen idegroham
a proli te vagy! - mozgalom indult ma budán. azt hiszem csatlakozom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.02. 15:10:28

@biboldó: nem, a polgárpukkasztás miatt írtam, egy provokátor vagyok.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2014.02.02. 15:24:16

ha másra nem, hát arra jó volt jancsó halála, hogy a helyi náciklub veretes tagjaiból kihozza az igazi énjüket. :)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.02.02. 16:21:22

@Bell & Sebastian: Csehország a szabadkőműves mintaállam. A röhej, amikor a "magyar hazafi" Pap Gábor azzal dicséri a huszitákat, hogy a magyar-szittya manicheizmus egyik oldalági vallása. Hogy gnosztikus-dualista-kabbalista banda (az elitje), az tény, de hogy ezt magyar szemmel dicséri...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2014.02.02. 16:32:56

@tauglich:
Miért, ez a pár seggszájú nyomi tényező volt valaha-valahol?

bömböcz 2014.02.02. 17:01:46

Jáj szegín mikibá...mi lészen moszt vélünk?!

bömböcz 2014.02.02. 17:06:52

@ArmaGedeon:
Szarrá is bombázták az egyigaz demokraták! Labanclanddal egyetemben...

Alfőmérnök 2014.02.02. 17:36:45

@tevevanegypupu: Csak, hogy tanuljon is valamit: Jancsó inkább anarchista volt, mint kommunsita. (A történelemszemlélete valóban dialektikus-materialista.)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2014.02.02. 17:37:14

@bömböcz: Úgy érted, a cseheket? Lehagytad a szmájlit...

Alfőmérnök 2014.02.02. 17:42:24

@tevevanegypupu: Csak egy ilyen szánalmas idiótának okozhat Koncz csalódást. Fogadjunk, hogy annak idején Bródyról is áhítattal beszélt. Az ostobasága és a birkasága miatt érik újabb és újabb csalódások az életben.
A következő az lesz, mikor rájön, hogy a jósda mekkora átbaszás volt, és majd engem akar kioktatni azzal, amit már évek óta megírtam, csak akkor még nem volt képes felfogni.

tevevanegypupu 2014.02.02. 17:53:24

@Alfőmérnök:

Köszönöm Alfi, látja tud maga konstruktív is lenni és szigorúan de igazságtalanul rámutatni tévedésimre maga hüje.

bömböcz 2014.02.02. 18:16:57

@ArmaGedeon:
Nem mertem odatenni...
Egyébként, nagy valószínűséggel igaza van a Hitlert támogató (felemelő) zsidókkal kapcsolatban!

bömböcz 2014.02.02. 18:19:24

@tevevanegypupu:
Ha nem vigyáz, akkor fekete-fehérben fog pendelyben lovagolni egy...omega koncerten!

bömböcz 2014.02.02. 18:33:58

@bbjnick:
Olvastam magát: igazi szo-cion-cinikus volt a vén svihák.
De el kell ismerni az "életrevalóságát" a belterjes maceszházban.

Bell & Sebastian 2014.02.02. 18:46:41

@ArmaGedeon: Ha jól gondolom, Mátyás korában volt csak közünk a csehekhez és akkor, mikor a husziták maradéka a Felvidékre menekült.

A négy osztatú (cseh / lengyel / bajor / szász) prágai egyetem korabeli CEU -vá alakítása volt a kezdete, míg rehabilitálása (1997, II. J.-P.) lett vége Husz fellépésének (aki előképe Luthernek).

Róma "rabigáját" akarták lecserélni, oszt lett belőle judaizmus katolikusoknak.

A szabadkőműves manicheusokat kérdezés nélkül felkötötték a keresztény világban.

Hogy a dualista, ősmagyar vallás (hehe) hol ér össze a szabadkőművességgel? Azt csak a jó ég tudja, de valószínűleg csak Pap Gábor fejében.

Hogy szeretné, azt elhiszem.

Tehetetlen Dodó 2014.02.02. 18:50:50

@tevevanegypupu: No igen, egy kultúr-nagyhatalmú Boldival a háta mögött könnyű volt látszat-ellenzékinek lenni.
De így is megőrizhette volna a "rencerváltás" után az arcát, ha nm áll be rögtön az ávóskomcsilibsi banda támogatói körébe.
(Hitvesem szerette Konczot, majdnem az összes dolga megvolt neki lemezen vagy kazettán - azonban a szadeszlibsi árulás után egyetlen laza mozdulattal, szívfájdalom nélkül hajította ki az egészet a kukába).

Tehetetlen Dodó 2014.02.02. 18:55:01

@Alfőmérnök: Anarchista, persze.
Amennyiben anarchizmusnak számít Kádár és Aczél valagának egyidejű nyaldosása, még ha egzisztenciális szempontokból is.

bömböcz 2014.02.02. 18:58:03

@Tehetetlen Dodó:
A kunsági Koncz akkor sem alkalmas másra, mint a parasztmagyarra, ha akár fhrancízüsul is tudna.
Nincs mit tenni: nem egy Kozák András...

bömböcz 2014.02.02. 19:00:11

@Bell & Sebastian:
A "nagymorvabirodalom" smafu magának?
907-ben a bajorokat segítették knédlivel...

Alfőmérnök 2014.02.02. 19:03:06

@Tehetetlen Dodó: Erre reagáltam:
"Minden filmjében a kommunista eszmék mellett szól"

Tehát nem a személyről, hanem a filmjei szellemiségéről volt ez esetben szó.
Bonyi?

bömböcz 2014.02.02. 19:06:42

@Alfőmérnök:
Maga a vágástechnikáját emelte ki legfőképpen.
ez igaz, mert egy goj sakter volt...

Bell & Sebastian 2014.02.02. 19:07:01

@bömböcz: Anno volt egy pletyka arról, hogy Jancsó olasz korszaka egyik filmjében Kozák telibe kapta az objektívet (hogy így mondjam) egy túlfűtött jelenetben.

Amitől beájult minden kritikus, itthon meg egy mukkot sem mertek róla írni.

Ha igaz - ha nem, akár a kvintesszenciája is lehetne magas művészetének.

tevevanegypupu 2014.02.02. 19:07:18

@Tehetetlen Dodó:

Alfi nem látta Jancsó filmjeit, vagy nem érti szegényke.

Tehetetlen Dodó 2014.02.02. 19:07:39

@Alfőmérnök: Ja, így már más. Infantilis volt a faszi, nem anarchista.

bömböcz 2014.02.02. 19:10:51

@Bell & Sebastian:
Éljen az akkori jelmondat: Végső határ a csillagos ég!
Ma meg a kétharmad...

Bell & Sebastian 2014.02.02. 19:11:26

@bömböcz: Később meg Skodákkal. Ami eredetileg egy cső volt, rajta lukkal.

bömböcz 2014.02.02. 19:13:40

@Bell & Sebastian:
A Skoda jele: szárnyas nyíl!
Csak tájékoztatásul, maga délszláv...

tevevanegypupu 2014.02.02. 19:14:12

@Tehetetlen Dodó:

Hát ilyen támogatókkal a háta mögött ugyan mi is lehetett volna..ahogy maradt is. Különben sok bajom nem lenne vele, de mikor elkezdi a sárga rózsát meg busszomorúan rendszerkritikus dalokat kezd énekelni a diktatorikus Orbán rendszer ellen..na az sok..A sok hülye meg öngyújtókkal hadonász neki..

bömböcz 2014.02.02. 19:18:26

@tevevanegypupu:
Biztos a "reisz és zumdick" nevű háverjáival nézte a bemutatón mikibá által pezsgőztetve...

Bell & Sebastian 2014.02.02. 19:18:49

Az ominózus ejakuláció kikerült a nagyközönségnek vágott kópiákból, amire több interjúban is rákérdeztek, de Jancsó is, Kozák is végig letagadta a rendezői változat létezését. Az olaszokat meg nem kérdezték. Erről nem hallottak?

bömböcz 2014.02.02. 19:21:01

@Bell & Sebastian:
Én csak a csiccsolínát ismerem abból a korból, mint híres magori filmszínészt...

Alfőmérnök 2014.02.02. 19:22:36

@tevevanegypupu: Szerintem meg maga nem érti. Jancsó azt mondja, hogy minden hatalom rossz, és mindegyiknek ugyanolyan a természete. Ez tipikus anarchista hozzáállás. (Más kérdés, hogy a komcsikkal az életében elfogadóbb volt, mivel pénzt adtak neki a filmjeire.)

Bell & Sebastian 2014.02.02. 19:22:39

@bömböcz: Maga járt jobban, Teve Ferenc Jóskát.

bömböcz 2014.02.02. 19:24:27

@Bell & Sebastian:
Esetleg ki kellett próbálni a technikát mindenszinten...
nincs itt semmi látnivaló polgártársak!

Bell & Sebastian 2014.02.02. 19:29:06

@bömböcz: Mindenesetre egy ilyen eszement húzáshoz állat módjára le kellett ittasodni, az egyszer biztos.

Azóta sem merte senki megcsinálni, hogy hát... nyasgem, rokonértelmű szóval helyettesítve.

Tehetetlen Dodó 2014.02.02. 19:30:49

@tevevanegypupu: A legjobb az, amikor az infantilis Bródy kiáll egy mandolinnal a pódiumra és intelligensen eldallja a lelkes publikumnak, miszerint ha ő zászló volna, soha sem lobogna.
Akkor lenne boldog továbbá, ha kifeszítenék, mint Lendvai anyó pofázmányát a botox segedelmével.

Tehetetlen Dodó 2014.02.02. 19:31:57

@Alfőmérnök: Na látod: nem anarchista volt, hanem egy karrierista féreg.

bömböcz 2014.02.02. 19:33:59

@Bell & Sebastian:
Remélrm a zsidesz kormány ez is felemlegeti az örökkéelnemmúló méltatásakor...
(bár a kis metéltek már siránkoznak, hogy nem azonnal akkor, amikor 16g fing ment az univerzumba...)

tevevanegypupu 2014.02.02. 19:38:31

@Bell & Sebastian:

Volt egy tejesüvegem, rá van írva, hogy "Őfelsége a király számára". Aztán a sok költözködés során valaki eltüntette. Valami Ferenc Jóska rajongó fuvaros lehetett.

bömböcz 2014.02.02. 19:38:42

@Tehetetlen Dodó:
Na! Azért ne túlozzon...
Bródy (bronnstein) csak a szabaccságot élteti mint a néhai Petőfi (petrovics).

Tehetetlen Dodó 2014.02.02. 19:41:19

@bömböcz: Névrokonát is elkapta a jégcsákány a nagy szabadságban.

tevevanegypupu 2014.02.02. 19:45:30

@Tehetetlen Dodó:

Bródy barátságát már többen megszívták, legutóbb Levente az Alföldi rendezte Istvánnal..:)

Alfőmérnök 2014.02.02. 20:05:53

@Tehetetlen Dodó: Ismétlem, más az alkotó és más a mű. Ady is egy féreg volt, mégis írt jó verseket (persze Jancsónál nagyobb művész volt, így a féregsége is megbocsáthatóbb).

Nekem egy személyes élményem van vele kapcsolatban, egyszer Pécsről úgy jöttem haza vonattal egy fesztiválról, hogy belógtam egy "VIP-kocsiba", amin ott volt Jancsó, Bacsó és a Böjte József nevű faszkalap, meg a nőik.
A menetidő 80%-ában fröcsögő gyűlölettel szidták a geciorbánt, a maradék időben Jancsó beszélt történelemről, irodalomról, filmekről, elég szórakoztatóan. (Én pár szót váltottam vele az iráni filmekről. Kedves, figyelmes embernek tűnt így első - és nekem utolsó - blikkre.)

Bell & Sebastian 2014.02.02. 20:09:31

@Alfőmérnök: Ez közvetlenül a ballagásod után volt? Mármint az állomásra kimenetelt követően?

Tehetetlen Dodó 2014.02.02. 20:15:11

@Alfőmérnök: Ez az alak az utóbbi 45 évben nem hozott létre semmi említésre méltót - és plusz még féreg is volt.
Na mindegy, Isten nyugtassa - csak a filmjeit ne kelljen néznem.

Bell & Sebastian 2014.02.02. 20:24:05

@Tehetetlen Dodó: Ki többet látott belőle - az kevesebbet gondol felőle.
Lejárt a szavatossága? Ezeknek még jó lesz, hadd egyék!

Alfőmérnök 2014.02.02. 20:42:08

@Tehetetlen Dodó: Nem kell nézni, se szeretni Jancsó filmjeit.
De az kb. vitathatatlan, hogy filmnyelvi újító volt, persze vannak előzményei, de hogy valami eredetit hozott létre, azt a világon mindenhol elismeri a szakma.

Én úgy gondolom, hogy jobboldali szempontból @bbjnick: -é a korrekt megközelítés.

bömböcz 2014.02.02. 20:44:48

@Alfőmérnök:
ez mekkora bullshit!
maga tényleg nem ért semmihez!

Bell & Sebastian 2014.02.02. 22:16:25

Pontosítok! Jancsó: Magánbűnök, közerkölcsök -című filmjének rendezői változatában rongálta meg a kamerát Balázsovits Lajos élvezkedés által - legalábbis a korabeli, félhivatalos információk szerint.

Onnan meg nehéz linkelni bármit is, az utókor és az alkotók gigantikus szerencséjére.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.02. 22:49:51

@Alfőmérnök: bb? aki köccsézik egész nap? maradék idejében meg smittet és semjént védi? :D

bömböcz 2014.02.02. 22:58:11

@tesz-vesz: hát bbj néha túl tolja sevilismus típusú bringát elvi kérdésekben, de amúgy rendes büdöslábú vidéki olvasott parasztgyerek volt, amíg fel nem nőtt...

tevevanegypupu 2014.02.02. 23:16:12

@Bell & Sebastian:

Olaszok betiltották a filmet..erkölcstelenségből kifolyólag.. Bocaccio és Casanova után..el lehet képzelni. A film egyébként szintén baromi nagy hülyeség volt.

Alfőmérnök 2014.02.02. 23:23:29

@tevevanegypupu: Most nyalhat egyet az ostoba nácinak, amiért "válaszolt" maga helyett a Bibóval kapcsolatos kérdésemre.

Tehetetlen Dodó 2014.02.03. 08:17:49

@Alfőmérnök: Persze hogy korrekt, egy dörzsölt karrierista, tipikus kegyenc, jól írta bbj.
Filmesztétikai vonatkozásokat rajtam meg ne kérj számon, én csak egy egyszerű vidéki építőmunkás vagyok, az én felfogóképességemet meghaladják a filmesszakma bonyolult varázsigéi - mindenesetre nem emlékszem, hogy az öregfiú élete második felében egyetlen élvezhető filmet is előállított volna (teljesen függetlenül azok ideológiai töltetétől).

tevevanegypupu 2014.02.03. 09:10:29

@Alfőmérnök:

Jaj..szakszerű választ kapott, egyébként a család kommunista része tele van Bibó könyvvel meg az imádatával, nyugodjon meg, nálunk is van aki kedveli..a vén Vitányi Ivánnal egyetemben..::)

tevevanegypupu 2014.02.03. 09:13:50

@Tehetetlen Dodó:

Nem kell filmesztétának lenni, elég egy csipetnyi józan ész meg ízlés, eldönti az ember, hogy mi az ami jó, és mi az ami humbug.Ez csak erről szól. Hogy Jancsó milyen ember volt, azt mindenki eldöntheti nyilatkozatai után..Mi kissé idősebbek tudjuk, mert láttuk-hallottuk rendszerváltás előtt meg után is.

Bell & Sebastian 2014.02.03. 09:24:05

@tevevanegypupu: Pedig meg lehetett nézni itthon is, igaz, csak pár évre rá, de egy snittre nem emlékszem belőle. Pedig naggyon formabontó volt, rengeteg vágás, plusz pár baromfi...

Azt írja a lexikon, hogy Kádárné tette talonba vagy tíz évre a filmet. Hiába, az a szörnyű elnyomás, csak az ne lett volna.

Alfőmérnök 2014.02.03. 09:40:43

@tevevanegypupu: "a család kommunista része tele van Bibó könyvvel "
Valószínűleg nem olvassák, maga meg nyilván csak azért utálja, mert összeveszett velük, maga ostoba liba.
Olyan egyszerű maga, mint a vonatfütty, nem bonyolult kiismerni. Ahogy a B&S nevű ostoba nácit se. (És mindig le fogom írni, ha hozzám próbál szólni ez a féreg.)

Bell & Sebastian 2014.02.03. 09:59:54

@Alfőmérnök: Alfámérnök elvtárs, magától a vagdalkozásnál többet vár el a Párt! Ha elveszti a higgadtságát, folyton túlzásokba esik és rendre-sorra elfelejt érvelni, hölgyekkel gyalázkodik, betesszük az kommancs állathatározóba, de előtte még kipréseljük két Biboldó közt, míg le nem cseréljük a posztján egy erre alkalmasabb elvtársra. És megfosztjuk a hamis, mérnöki címétől is. :)

gyalog.galopp 2014.02.03. 11:18:34

Előkotortam a Szegénylegényeket, hát Jancsó ezt a filmet ma több okból sem tudná megrendezni.

-nincsenek sorkatonák
-fél év, míg megtalálják a normális testalkatú, egyenes tartású statisztákat
- két hónap, míg ezeket a statisztákat, valami alakiságra betanítják.
- két hónap, míg a színészeket betanítják a katonásdira
- csupán a fentiek olyan mértékben sokszoroznák a költségvetést, amit még a legcsókosabb rendezőnek sem ítélnének meg.

Képzeljük el a Szegénylegényeket pacuha, sörhasú, pufók arcú, statisztákkal, meg lezser mozgású tisztekkel.

Bell & Sebastian 2014.02.03. 11:41:38

@gyalog.galopp: És az LMBT, helyesebben LGBTTTIQQA kisebbség jogaival mi lesz? Mondjuk ma már a "legények" is kirekesztő.

Egyezzünk ki egy Szegényemberek -ben, abból van elég kurvasok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2014.02.03. 11:52:08

@bömböcz:

Hát, arra én azért nagyon kíváncsi lennék, hogy hogyan lehet valaki elvi kérdésekben szervilis?! De tényleg!

tevevanegypupu 2014.02.03. 13:38:15

@Bell & Sebastian:

Kádárnénál rózsafűzért találtak a szekreterben, úgyhogy érthető.

tevevanegypupu 2014.02.03. 13:43:30

@Bell & Sebastian:

Alfi nem bocsájtja meg nekünk a jósdát ..:)

Alfőmérnök 2014.02.03. 14:29:40

@tevevanegypupu: Már megint terelsz (és hazudsz), ostoba liba.

Bell & Sebastian 2014.02.03. 15:39:01

@bbjnick: Kimentem a kollégát, hát csak úgy, hogy a dialektikus materializmus lényege pontosan ez volt, azaz; az összes kommer szervilis elvi kérdésekben.

Mielőtt előadná a pártgyűlésen a véleményét, előtte megnézi, hogy mit írt erről Révai József elvtárs a Szabad Népben, és pontosan az lesz az ő véleménye is. Az nem számít, hogy tegnap esetleg még pont az ellenkezője volt, az a fontos, hogy megfeleljen a hivatalos irányvonalnak.

Na már most, a jelenből vett példáktól megkímélném, de képzelheti, hogy mi megy például egy kormánypártban, közvetlenül szavazás előtt.

Bekiabáló elvtárs bekiabálja, hogy 2014/007A, IGEN, erre megnyomják az igent és nem veszik elő az elveiket, lelkiismeretüket, józan eszüket. Ez van megfizetve a borítékban és lottónyereményekben.

Így már érti?

Bell & Sebastian 2014.02.03. 15:39:54

@tevevanegypupu: Meg papot is hívatott, de ez sem publikus.

tevevanegypupu 2014.02.03. 16:09:19

@Bell & Sebastian:

Szerencsétlen proletárasszony, nem irigylésre méltó az élete. Valószínüleg végig rettegte.

Bell & Sebastian 2014.02.03. 17:04:46

@tevevanegypupu: Ült a bőröndjén, mert a stokin János vacsorázott.

Tehetetlen Dodó 2014.02.03. 18:26:06

@tevevanegypupu: Ja, rózsafüzér: kilenc kicsi vörös csillag, meg egy nagyobb, aztán így tovább.

tevevanegypupu 2014.02.03. 19:52:44

@Bell & Sebastian: @Tehetetlen Dodó:

:)
Egyszerű, szegény asszony volt, azt mondták, hogy 56-ban zokogva futkozott a Parlament folyosóján, hogy soha többet nem áll szóba Jánossal, ha tovább politizál..Gondolom otthon, gyerekkorában járhatott templomba is..A komcsik egyébként rettegtek egymástól végig, 89-ig, Mariska is tudta miért fél, volt oka..

Tehetetlen Dodó 2014.02.03. 20:21:17

@tevevanegypupu: "Egyszerű, szegény asszony volt," - Rócsild Kláránál csináltatta a ruháit.

tevevanegypupu 2014.02.03. 20:31:14

@Tehetetlen Dodó:

Nem a ruhákról lenne szó, egyébként Rotschild Klára valószínüleg fogcsikorgatva varrta azokat a kiskosztümöket, mert ízlésük az volt..ha ideológiailag egyet is értett a kisasszony Kádárnéval..A félelem amiben élt, az viszont nem irigylésre méltó.Volt rá okuk, ahogy nagyon halványan emlékszem arra is, inkább a felnőttek beszélgetéseiből, hogy mikor Hruscsovot Brezsnyev eltávolította, milyen pánik uralkodott el rajtuk..

Bell & Sebastian 2014.02.03. 23:29:20

@Tehetetlen Dodó: A kuncsaftjai közül Halász Judit kissé kilóg, ám minden tiszteletem az idős hölgyé, aki csak névrokona volt a világ urainak. Nem bánt vele bőkezűen a Teremtő.

hu.wikipedia.org/wiki/Rotschild_Kl%C3%A1ra

Bell & Sebastian 2014.02.03. 23:32:10

@tevevanegypupu: Az összes kommer odajárt, meg az osztrák elit, plusz az utánpótlás. Fénykorában három üzletet tartott kézben! Nem semmi teljesítmény mindazok után, amit átélt a családja.

tevevanegypupu 2014.02.03. 23:44:40

@Bell & Sebastian:

Többször bementünk anyámmal a szalonba ha Pestre mentünk, persze nem varratni, hanem csak a kész modelleket nézni, gyönyörű brokát anyagai voltak meg gyöngyökkel hímzett selymek pasztell színekben. És szmokingszövetei, ezt nem felejtem el, mert sima, egyenes vonalú ruhákat varrtak belőle. Nagyon szép volt a kirakat is, akkoriban sokkal elegánsabb volt a belváros. Szegény asszony, nem tudtam, hogy ilyen gyötrelmesen végezte.

Alfőmérnök 2014.02.23. 18:25:14

"Andrzej Wajda Jancsó Miklóst mint a mozi világában egyedülálló jelenséget méltatta, Mike Leigh a mozi egyik nagy, radikális megújítójaként emlékezett a magyar filmművészre, Francis Coppola szerint pedig Jancsó Miklós művészi kifejezésmódjával a filmes világ nagy mértékben gazdagodott a szimbolizmus területén. Bíró Yvette forgatókönyvíró üzenetében hangsúlyozta: Jancsó Miklós örök értékeket hagyott hátra.

Jerzy Skolimowski a világ egyik legnagyobb filmrendezőjeként méltatta Jancsó Miklóst, akitől egykori tanítványaként búcsúzott Darren Aronofsky, míg Daniel Olbrychski és Michael York vele közös munkáikat elevenítették fel. Részvétét fejezte ki a családnak többek között Martin Scorsese, Quentin Tarantino, Krzysztof Zanussi, Jiri Menzel és Agnieszka Holland filmrendező is."
szinhaz.hu/szinhazi-hirek/55517-nelkuled-ma-mas-lenne-a-vilag-vegso-bucsut-vettek-jancso-miklostol
süti beállítások módosítása