Nem vagyok a kvóták és egyéb – nem, faj, bőrszín, vallás, világnézet stb. szerinti – megkülönböztetéseken alapuló numerus claususok híve, nagyon nem. De a kirívó társadalmi aránytalanságoké sem. A magyar parlament női képviselőinek nemzetközi viszonylatban is alacsony aránya eddig is ismert volt; de most, hogy szembejött a neten a fenti térkép, még kirívóbbnak látszik a helyzetünk. Isten hozott minket a(z egyes!) fekete-afrikai és arab országok között. Illetve dehogy az Isten hozott ide, csak az egyre eldeformáltabb közéleti (kontra)szelekciós gyakorlatunk.

Mint a térképből és a Világbank friss adataiból kiderül, a női parlamenti képviselők 9 százalékos arányával Ukrajnával együtt az utolsó helyen állunk Európában, egy szinten a Kongói Demokratikus Köztársasággal, Kiribatival, Brazíliával és Panamával. A fejlett világból mögöttünk csak a politikailag máig nagyon tradicionális, patriarchális Japán található; egyébként pedig Pápua-Új Guineákat, Szamoákat meg Szváziföldeket tudunk csak magunk mögé utasítani. Európában előttünk jár Ciprus (11%), Románia (13%), Oroszország és Málta (14%); s nálunk kétszer nagyobb arányban vannak nők Albánia, Madagaszkár és az Egyesült Államok parlamentjeiben (18%). A lista élén, 40 és 64 százalék közötti arányban természetesen a skandinávok és egyes kisebb egzotikus országok állnak. Azt pedig nem mondhatjuk, hogy a kilencedik éve egy nő által vezetett Németország, a szintén női kormányfők által irányított Norvégia és Dánia közélete, gazdasága és politikai kultúrája nem működne alapvetően jól, vagy hogy a thatcheri Nagy-Britanniát nem irányították volna biztos kézzel egy irányba.

A jelenlegi parlamenti összetételünk nincs rendben: egyszerűen nem korrelál a valós társadalmi viszonyainkkal. A nők iskolázottsági, végzettségi adatai, arányai és a felkészültségük miatt is jó lenne, ha a mainál jóval nagyobb arányban vennének részt a politikai életben. A '90-ben még relatíve (valódi) értelmiségi összetételű parlamentünk ciklusról ciklusra süllyedt a helyi vagány csávókból és rendszerváltás utáni macherekből verbuvált képviselők, a gombnyomogató, de cserébe kommunikációképtelen bólogató jánosok, kisanyámozók, terikeverők és más mamelukok játszóterévé – de legalább idén szinte megfeleződik a létszámuk, ennyi is épp elég lesz belőlük.

A rendkívül aránytalan magyarországi helyzeten valószínűleg a 2014-es választás sem fog változtatni. A Fidesz 106 egyéni körzetből hatban indít női politikust. A baloldali ellenzéki összefogás jelenlegi adataink szerint 106-ból 17 körzetben indít majd nőket. A Jobbikról és az LMP-ről még nem tudunk végleges névsorokat, ahogy az országos választási listák pontos összetételét sem ismerjük. De feltehetjük, hogy nagy változást ezek a listák sem fognak hozni. Az eddig ismertek és a parlamentbe valószínűleg bekerülő politikai erők ma látható személyi összetétele alapján az látszik: nem várható paradigmaváltás a női politikusok arányának növekedése terén.

Csak remélni tudom – nem különösebb optimizmussal –, hogy az újabb világlista-végi kullogással töltött négy évben legalább minimálisan fejlődni tud a politikai kultúránk. Nem kvóták segítségével, hanem bátor és öntudatos nők politikai arénába való belépésével, fokozatosan, organikusan alakítva az összképet. Nem lesz könnyű menet, az biztos. A balkáni állapotokat is meghaladóan macsó politikai szféránk férfitöbbsége belátásról és önkontrollról, míg a közélet iránt érdeklődő, képzett és tehetséges nők kellő bátorságról tehetnének tanúbizonyságot a következő években. Ezzel hosszú helyben járás, sőt, visszasüllyedés után talán ezen a téren is újra közeledni tudnánk az európai politika és kultúra centrumához. Mondom, csak remélni tudom ezt, de nem sok optimizmussal.