Kilenc éve, te jó ég, kilenc éve történt. A rendszerváltás utáni időszak talán legsúlyosabb mélypontjaként, jól kiszámított politikai nyerészkedés és máig vérlázító bendősoviniszta hangulatkeltés hatására a nemzet egyik fele a másik fele ellen szavazott.

Azóta a sebek gyógyulni kezdtek, különösen 2010 után. Felnőtt szinte egy teljes nemzedék, akik képesek új paradigmában gondolkodni a nemzetről, a nemzetpolitikáról – már a baloldalon is. Amíg 2004 a baloldalt végül zsákutcába vezető gyurcsányi politizálás antréja volt, addig 2010-től kezdve a baloldal romjain tovább élő és újonnan alakuló politikai erők végre közeledni kezdtek egy nemzetpolitikai konszenzus, a külhoni magyarok támogatása és érdekeinek képviselete felé. Mégis vannak még utolsó partizánok, akik továbbra is viszketegséget kapnak a magyar nemzet határokon átívelő egyesítése hallatán.

Nemrég megemlékeztünk itt azokról a régi lövészárkokban ragadt liberális élharcosokról, akik a székely autonómia hallatán görcsbe rándulva határolódtak el az azt támogató baloldali politikai erőktől. Mégis: a kettős állampolgárság megszerzésének könnyítése után a székely autonómiatörekvések melletti kiállás is lassan nemzeti konszenzus lesz, ami örvendetes. Milyen üdítő volt az is, hogy értelmesen, tabuk és régi görcsök nélkül tudtunk a minap beszélgetni a baloldal fiatal nemzedékének képviselőivel a Tilos rádióban a székely autonómia ügyéről, Erdély múltjáról és jelenéről.

Az idei december 5-én egyszerre olvashattunk egy szimbolikus eseményről, amikor Böjte Csaba atya az 500 ezredik külhoni kérvényezőként tehette le az állampolgársági esküjét a magyar parlamentben; miközben egyes blogokon a régi, jól ismert fanyalgással találkoztunk. Ugyanis nyugodtan egymás mellé lehet tenni Sixx, az Index tévés bloggere meg a jotunder nevű Örülünk Vincent-szerző zavaros eszmefuttatásait.

Sixx a Z-kategóriás trash reality tévéműsorok szakavatott tudósítójaként kirándult egyet a nemzetpolitika mezejére, egy elképzelt mtva-s levélbe öntve mondandóját. Sixx szerint Isten politikus általi emlegetése sérti az állam és az egyház elválasztásának elvét (nem tudom, hallott-e már random amerikai politikust beszélni); szerinte aki az ünnepségen a nemzeti imádságunk elfohászkodását kér, az felszopóember; továbbá Böjte csak csuhát hajlandó felvenni; no meg a magyar állampolgársággal a párnája alatt alvó néni története még a Rákosi-korszakban is meredek lett volna, és így tovább.

A másik fanyalgó jotunder. Itt jegyezném meg, hogy amíg a vincentesek számára szinte nem múlik el nap a Mandinerrel és azok egyes szerzőivel való foglalkozás nélkül, addig ez az érdeklődés sajnos nem kölcsönös. Az, hogy a tekintélyes blog tekintélyes bloggere egyik nap leírja, hogy „nincs olyan, hogy Skrabski Fruzsina″, majd két napra rá a Washington Post terjedelmes cikkben foglalkozik Fruzsi Elhallgatott gyalázat című filmjével: megfizethetetlen.

Jotunder posztjában a John Fonte-előadás nálunk megjelent beharangozója kapcsán rakja egybe 1. Fonte nézeteit az amerikai kettős állampolgárság kérdéséről; 2. december ötödikét és az arról korábban rendre megemlékező posztjainkat; 3. a Pusztaranger nevű német nyelvű blog vidnyánszkyzós posztját (benne bónusz szövegvégi Magdaléna Marsovszky-kommentárral, melyben a saját köreiben neves kultúrakutató asszony a Vidnyánszky-féle Szent Johanna-értelmezéstől egy bekezdésen belül eljut a fasizmusig, naná). Csak tudnám, milyen történelmi, társadalmi, geopolitikai köze van az amerikai kettős állampolgárságról való kőrepublikánus gondolkodásnak a külhoni magyar kettős állampolgársághoz.

Kedves jotunder: de igen, felejtek, és felejteni szeretném december 5-ét. És megbocsátani, enyhülni, kiegyezni. Az egykor teljesen szemben álló táborok 2010 után sokat tettek azért, hogy ez az enyhülés tényleg megtörténjen. De pont az ilyen írások miatt nem lehet még mindig túllépni az egész témán: vannak még mindig olyanok, akik a sebek tépkedésében meg a retró magyarliberális fanyalgásban lelik még örömüket. De leljék, ha akarják. Legfeljebb ott maradnak a lassan betemetődő árok túloldalán: az egyik oldalon Böjte Csaba meg több százezer hétköznapi külhoni magyar lesz, a másik oldalon – saját elhatározásukból – meg Sixx-ek, Kálmán C.-k meg jotunderek maradnak. Ó, te kiket választanál?