Fortepan: támogatást kér az archív fotógyűjtemény
2013. november 21. írta: Redakció

Fortepan: támogatást kér az archív fotógyűjtemény

fortepan.jpg

A kallódó fényképekből összeállított, majd azóta felajánlások útján is tovább bővülő, immár sok ezer képet tartalmazó Fortepan a szívünkhöz nőtt az évek során. Sokunk kedvenc archív fotográfia-gyűjteménye a maga valóságában idézi fel a régi idők Magyarországát, legyen szó a Monarchia távoli korszakáról, a háborúk és a köztük eltelt negyed évszázad történelmi fordulópontjairól, a kommunizmusról, '56-ról, Kádár idejéről vagy a rendszerváltás előestéjéről – mindezt az egyszeri, legtöbbször amatőr, civil fotográfusok fotóin keresztül. Mi is sokszor írtunk róla vagy használtuk fel képeit posztjainkhoz, az egyik alapítóval, Tamási Miklóssal készült interjúnkat itt olvashatják.

Az egyre nagyobbra növekedő Fortepan most segítséget kér a látogatóitól, felhasználóitól. 

A segítségnyújtásban a Mandiner és szerzői is részt vesznek lehetőségeikhez mérten – és erre biztathatjuk minden Fortepan-kedvelő olvasónkat is.

Adjuk is át a szót a Fortepan atyjának!

„A képek gyűjtése, szkennelése és publikálása mellett igyekszünk a honlap technikai hátterét is javítani. Olvasóink és mi is hosszú ideje érezzük, hogy az időközben harmincezresre duzzadt képarchívum kezd végérvényesen kezelhetetlenné válni az archiválás és a részletes keresés hiánya miatt. Örömmel jelentjük, hogy ez a probléma még az idén megoldódhat! Néhány héten belül számos új funkcióval bővülhet a Fortepan felülete. Ezek közül legfontosabb az on-line címkézés lesz. A feladat a képek mellé felvinni az adott fotó tárgyi világát, hangulatát tükröző kulcsszavakat. Vagyis ezentúl közvetlenül a látott kép mellé illeszthetjük a képre legjellemzőbb szavakat és kifejezéseket, amiket a honlap keresője is látni fog majd. Így a jövőben nem csak helyszínekre kereshetünk majd, de tárgyakra, képtípusokra, élethelyzetekre is. Sőt, a kulcsszavak angol fordításával hirtelen nemzetközi fotóarchívummá is válhat a Fortepan.

A képekhez szabadon tűzhető tezauruszos és szabadszavas címkézés mellett lehetővé válik a saját profil kialakítása is. Ennek segítségével ki-ki saját képgyűjteményeket állíthat össze és menthet el, hogy bármikor újra belépve, visszanézhesse azokat. Sőt, ezeket a képsorozatokat egy link segítségével továbbküldheti barátainak, vagy ha akarja, külön erre a célra kialakított Fortepanos ablakban beágyazhatja más webes felületre.Technikailag megvalósulni látszik az összetett keresés lehetősége is, amelynek segítségével szűkíthetők lesznek a keresési feltételek. Vagyis ha valaki olyan budapesti felvételt keres, ahol együtt látszik iroda, telefon és reklámszöveg, a kulcsszavakkal azonnal rátalálhat erre a képre.

A fejlesztés kívülről nem látható része hatalmas munka és sok pénzbe kerül. Ezt a több százezres összeget nekünk kell előteremtenünk. Az elmúlt három évben a honlap körül mindenki önkéntes munkában dolgozott és ezt szeretnénk is így folytatni. A technikai költségeket eddig saját családi pénztárcánkból fizettük, de erre most nincs lehetőségünk. Elfogyott a pénzünk. Az év eleje óta működik egy Pay Pal adomány gomb a honlapon (Donate felirattal), amire eddig összesen 26.000 forint érkezett. Szeretnénk, ha a következő hetekben ezen a számlán össze tudnánk gyűjteni 400.000 forintot, amihez az Önök segítségét kérjük. Vagyis kérjük, hogy ha a terveinkkel egyetért és lehetősége van rá, támogassa a Fortepant fejlődésében is!

A fejlesztés terveink szerint karácsonyra elkészül, ez azonban még csak kezdete lesz az igazi munkának, amiben szintén elsősorban az Önök segítségére számítunk. A technikai feltételek megteremtése után ugyanis elkezdődhet a címkézés, amit a Fortepan néhány fős szerkesztősége képtelen lenne egymaga elvégezni. A terv egyúttal kísérlet is, hiszen nem tudjuk előre, milyen aktivitással találkozunk majd, hogyan telik meg az archívum úgynevezett »metaadatokkal«, amelyeknek meghatározó szerep jut a weben eltöltött életünkben. Bízunk benne, hogy Önök élnek majd ezzel a lehetőséggel, így is támogatva a Fortepan kulturális misszióját.

Barátsággal: Tamási Miklós, főszerkesztő”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr805646096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zb74 2013.11.21. 13:09:21

@Bloodscalp: Ne adj nekik tippeket, mert még államosítják. Négyszázezer forint csak összejön magánadományokból is.

Bloodscalp 2013.11.21. 16:10:40

@Zb74: most már hálásak lehetnek nekem a szerkesztők! Hiszen a nav sikersztori (mi nem az itt az elmúlt4évben?) felkerült a mandinerre is:) Így ha valaki hiányolná hogy keveset foglalkoznak közélettel, már kereszthivatkozással ugyan de meg van oldva a dolog!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.22. 16:42:20

támogatást kér az archív fotógyűjtemény?
hát adjatok nekik, orbáni pénznek nincsen szaga
süti beállítások módosítása