Érdemes-e perelni a devizahitelek ügyében?
2013. november 04. írta: Redakció

Érdemes-e perelni a devizahitelek ügyében?

Az utóbbi időben sorra hallani pernyertes adósokról, érvénytelen hitelszerződésekről és a bankokon előre kárörvendő jóslatokról. De mitől lehet érvénytelen egy hitelszerződés, és kinek jó ez?

A válság előtt tömegesen felvett devizaalapú hitelek lényege, hogy a kölcsönt a bank devizaforrás igénybevételével devizában nyújtja, abban tartja nyilván és abban is követeli meg. De mivel az ügyfélnek forint kell, a bank folyósításkor a kölcsönösszeget forintra konvertálja; tekintve pedig, hogy az adósnak forint jövedelme van a konverzió a visszafizetésnél is elkerülhetetlen. A konverzió persze költséggel jár, és ehhez még egy plusz kockázat is társul a forintban nyújtott hitelekhez képest, ami az árfolyam-ingadozásokból adódik. Ezekről a kiemelt kockázatokról természetesen tájékoztatni kell az ügyfeleket, ezért is íratnak alá a bankok minden esetben kockázatfeltáró nyilatkozatot. Hogy sok ügyfél ezt nem olvasta el vagy félvállról vette, az a saját mulasztása, a szerződés ettől még megköttetett.

A válság után aztán többszörösére emelkedett törlesztő-részleteknek köszönhetően sorra dőltek be a hitelek, házakat árvereztek el, adósok tömegei kerültek lehetetlen helyzetbe, így várható volt, hogy előbb-utóbb kapargatni kezdik majd a hitelszerződéseket. Eddig két jogerős ítélet született, amelyben az adósok nyertek a bankokkal szemben és a bíróságok kimondták bizonyos szerződési feltételek érvénytelenségét. De miben segít ez konkrétan az adósokon, és mi van azokkal a — médiában jóval ritkábban megjelenő — perekkel, amiket a bankok nyernek?

Bakó Bea riportját Jog.mandiner oldalunkon olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr55614475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizipipa 2013.11.04. 23:48:25

Ez a cikk nem sokkal több, mint egy Bankszövetségi maszlag. Tele olyan frázisokkal amik már rég nem igazak.

"a bank a betétesek pénzéből ad nekik hitelt"

Az MNB által előírt tartalékráta 2%! Vagyis a bank a betétek 50-szeresét is kihelyezhetné! Számlapénz teremtés folyik. Ideje lenne - legalább a tisztességes újságíróknak - abbahagyni a mesét a betétesek pénzéről.
Arról nem is beszélve, hogy a külföldi tulajdonú bankok nem csak a saját betéteseik pénzét "kölcsönözték", hanem az anyabankjuktól kapott kölcsönöket is kihelyezték. Ehhez pedig már elvileg is legfeljebb az osztrák/olasz/stb. betéteseknek van köze. És természetesen nem azért itt helyezték ki, mert olyan csinos pofink van, hanem azért mert sokkal nagyobb volt a profit!

Íme a magyar bankok adózott eredménye, 2003-2012: i.imgur.com/Y5anNZ2.jpg

Hová tűnt a profit 2010 után?
1. Elvitte a banki különadó.
2. Eltüntették a könyvelésben.
3. A bedőlt hitelek miatt csökkent már 2008-9 -ben is.

A szerződések hibája nem önmagában az, hogy a bankok egyoldalúan emelhetnek, hanem az, hogy bármennyivel! Nem kell igazolniuk és nincs is aki ellenőrizze.
A bankok pedig elkezdték kölcsöneik társadalmasítását. Kockázatközösségként kezelik a bedőlt hiteleket és a még fizetőkkel fizettetik ki az elbukott kölcsönöket, amikért ők a felelősek és nem egy másik kölcsönfelvevő. Holott a normál gazdálkodáshoz tartozó 2-3% tervezett veszteség felett minden bukás őket kellene hogy sújtsa!
Persze ahol a PSZÁF, MNB, kormány szinkronban megengedi a veszteség terítését, ott szóljon az aki nem ezt tenné az ő helyükben!

A megoldás is egyszerű lenne:
- költségemelés csak igazolt mértékben,
- kamatemelés csak mutatóhoz (Bubor, Libor, akármi) kötötten.

A 15% körüli bukási arány miatt, a veszteség terítésének lehetősége nélkül már rég negatív mérlegük lenne banki különadó nélkül is.

És itt van a bibi. A kormány kikényszeríthetné a tisztességes szerződéseket, de ennek fejében le kéne mondania a különadó nagy részéről. Amiről nem akar.

Itt tart pillanatnyilag a történet.

Bloodscalp 2013.11.05. 08:56:56

@vizipipa: ezek sosem fogják normálisan szabályozni a piacot, nem a bankok a hibásak, ők csak alkalmazkodtak a törvényekhez-vagyis azok hiányához.

2013.11.05. 10:08:09

adozona.hu/szja_ekho_kulonado/egykulcsos_ado_WWMPSF

ez pedig egy remek cikk arról hogy is vette el a fidesz a kiskerestűek pénzét és adta oda a gazdagoknak. ezért se tud fizetni a hitelesek egy része. egyértelmű grafikonok és számok (bár egy békamentes ezt se értené, mert nincs benne egy db Viktor se)

Bell & Sebastian 2013.11.05. 16:03:26

Egy szerződés megkötésének előfeltétele (lenne), hogy egyenlő felek közös akarattal kijelentik: blablabla.
Egy polgári per előfeltétele (lenne), hogy peres felek a törvény előtt egyenlőek.

Mivel Magyarországon nem teljesül egyik feltétel sem, nem érdemes perelni. A bank egy olyan hatalmi ág, amely kívülről / magasabbról ered, csak éppen itt hat.

Ugyanazt a funkciót tölti be, mint a Szentlélek, csak ellenkező előjellel. A Bank munkálkodása Isten létének legfőbb bizonyítéka.

Szenteltvíz, fokhagyma, ezüstgolyó, akáckaró, Dein Kampf.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.09. 13:37:50

@vizipipa: milyen jó kis komment, na szerinted melyik?

Hová tűnt a profit 2010 után?
1. Elvitte a banki különadó.
2. Eltüntették a könyvelésben.
3. A bedőlt hitelek miatt csökkent már 2008-9 -ben is.
süti beállítások módosítása