A háború gyötörte Budapest első békés hónapjaiban járunk. A rádió már naponta játsza Karády Katalin eredeti oroszból rakétasebességgel magyarított új dalát, a Katyusát; a Vilmos császár útján pedig sorra cserélik az utcatáblákat az egykori krakéler huszártiszt, majd fajvédő, később németellenes kisgazda – honi balliberális zsargonban antifasiszta – ellenálló, végül a nyilasok által 1944 karácsonyán Sopronkőhidán kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre nevére. Ekkor készül ez a némileg szokatlan fénykép is az Országház előtti Kossuth téren.

Édesanyákat, valamint önfeledten játszó gyermekeiket láthatjuk az aknák és repeszek szaggatta Kossuth-szobor lépcsőjén, miközben a kép függőleges tengelyében, a szoborcsoport főalakja alatt egy koszorút közrefogva két amerikai katonatiszt pózol laza eleganciával a fényképezőgép irányába. Egyikük, a koszorútól jobbra álló férfi minden bizonnyal Edward J. Czerniuk, az amerikai hadsereg lengyel származású tisztje, akinek hagyatékából nemrég magyarországi vonatkozású fotógyűjtemény került fel a Flickr fotómegosztó portálra.Czerniuk a Szövetséges Ellenőrző Bizottság amerikai missziójának tagjaként tevékenykedett Magyarországon. Bár neve nem sok hazai vonatkozású forrásban szerepel, azonban annál érdekesebb Grősz József – ezekben a hónapokban a hercegprímási feladatokat is ellátó – kalocsai érsek 1945 augusztus 20-i naplóbejegyzése, amely nem is akármilyen kontextusban említi az amerikai törzstiszt nevét. Az időszak közhangulatát néhol patetikusan, ám mindenképpen autentikusnak tekinthető katolikus szemszögből megvilágító szövegrész így hangzik:

„Ma reggel a szentmise előtt olyan meglepetés ért, amely könnyekre fakasztott. A főnöknő odasúgta, hogy itthon van a Szentjobb. A Magyarországon működő amerikai misszió tagjai hozták haza Salzburgból. Napközben megtudtam a részleteket. A kezdeményező Kovach George Stephen alezredes volt, aki a miniszterelnökség útján augusztus első napjaiban írást kért Witz Béla érseki helytartótól, a Szentjobb őrétől a Szentjobb hazahozása ügyében. Ezzel az írással elindult. Társai voltak a vállalkozásban: Simonite Henry ezredes, Czerniuk Edward őrnagy és Schmergel Stephen őrmester. Salzburgban csatlakozott hozzájuk Diefenbach Ralph katolikus századoslelkész. A salzburgi amerikai katonai parancsnok táviratilag kérte a Szentatya engedélyét a drága ereklye hazaszállításához; (…) A Szentjobbot hozó autót páncélos autó kísérte fegyveres amerikai katonákkal(…) Szent István napján futótűzként terjedt el a városban a hír, délután pedig 120 000-es tömeg köszöntötte boldogan a főváros utcáin végigvonuló Szentjobbot, amely hitet, reményt hozott a meggyötört magyar szíveknek. A Szent István-bazilika elé érkező Szentjobbot tapsorkán fogadta, P. Badalik beszéde alatt a hatalmas tömeg lelkesen éljenezte az amerikaiakat és a szónok által hirdetett igazságokat. A körmenet után 8-10 000 résztvevő tüntetést rendezett az amerikai követség és a katonai misszió tagjainak lakása előtt.”

A következmények is izgalmasan alakulnak, így a másnapi naplóbejegyzés a következőképpen folytatódik:

„Amilyen boldogság volt a Szentjobb hazaérkezése minden jóérzésű magyar számára, olyan kellemetlen meglepetés volt a baloldaliaknak. Az amerikaiakba nem mertek belekötni, a körmeneten történtek ellen sem tehettek semmit, annál szorgalmasabban kutattak a körmenet utáni tüntetés ügyében. Ma már korán reggel megjelentek híres rendőrségünk emberei az A.C. központjában, a Szoc. Testvéreknél, a Dominikánusoknál és mindenképpen meg szerették volna tudni, hogy ki rendezte és melyik rendőrtiszt engedte meg a tüntető felvonulást. Nem tudtak meg semmit. A lelkesült tömeg csinálta – volt a válasz – rendőrtisztet pedig nem is láttak.”



Azonban a naplórészletek után térjünk vissza a fotográfiákhoz. Czerniukról feltételezhetően még két fotó található a most előkerült hagyatékban. Rendfokozatai alapján a felvételeken látható tiszt még századosi rangot visel, ugyanakkor más forrásokból is következtethetünk arra, hogy éppen magyarországi szolgálata idején lépett magasabb, őrnagyi rendfokozatba.

A századosi rangot viselő amerikai tiszt egy német 88 mm-es légvédelmi ágyú mellett pózol a budavári Mátyás-templom mögött. A háttérben az ostromot sértetlenül átvészelő Szent Gellért és Julianus barát szobra látható. Antal Károly munkáját 1937-ben avatták fel.

Szovjet őrposzt a Margitsziget déli csúcsának közelében az 1945 tavaszán emelt ideiglenes cölöphídon, háttérben a margitszigeti Sportuszodával. 1946-ban itt épült fel a Manci néven illetett pontonhíd.

Noha a fotóanyag mindenféle hasznos információ nélkül került publikálásra, ráadásul a hazájában végül tábornoki rangig emelkedő, s 2003-ban, életének kilencvenedik évében elhunyt Czerniuk neve is helytelenül szerepel az album címében, azonban a fényképek között található egy, a magyar főváros címerének fő elemeit szimbolizáló, 1946. november 23-án kelt emléklap, amelyet Edward J. Czerniuk – ekkor már őrnagy – számára dedikáltak. Bár a rövid és baráti hangú sorokat író magyar személy kilétéről vannak feltételezések, erről bizonyosat még nem mernénk kijelenteni.

Maga a fotógyűjtemény egyébként számos ismert felvételt tartalmaz, amelyek évtizedek óta fellelhetők különféle publikációkban, illetve megtalálhatók több hazai és külföldi – így a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, illetve a német Bundesarchiv – gyűjteményben. Néhány, a romos Budapestet ábrázoló felvétel nemrég a Fortepan gyűjteményébe is felkerült, ahol forrásként egy amerikai hadimúzeum, a Military Museum of Southern New England neve szerepel. Ugyanakkor egyes feltűnően rossz minőségű, ám korabali reprodukció mellett akad jó néhány olyan felvétel is, amelyek jól láthatóan vintázs kópiák, vagyis az eredeti negatívokról készült korabeli nagyítások, így a kollekció elsősorban eszmei értéke miatt fontos. Azonban az ismert felvételeknél talán sokkal érdekesebbek azok az eddig publikálatlan amatőr felvételek, amelyek a háború borzalmait átélt ország – bombázások, német megszállás, egy folyóparti tömeges kivégzés megdöbbentő képei, ostrom, a rommá lőtt Vár, romeltakarítás, stb. –, benne a főváros mindennapjait mutatják be, és a történelmet a professzionális haditudósító-, illetve sajtófotókkal ellentétben jóval személyesebb nézőpontból hozzák közelebb az érdeklődőhöz.

Bár teljesen rendszertelenül vannak feltöltve a fotók, némi válogatás után nagyjából pontos időrendi, illetve tematikai sorrendet lehet felállítani a képek között, ahogyan azt végül egy szűk válogatásban magam is megtettem. A fotográfiákat elnézve, a válogatás eredeti koncepciója alapján feltételezhető, hogy Czerniuk őrnagy valamiféle repi ajándékként juthatott az anyaghoz, amiből meglehetősen tendenciózusan  – érezhetően baloldali narratíva alapján –  kap képet az amerikai törzstiszt Magyarország háborús éveiről, valamint az azt követő időszakról. Ez a tény azonban semmit nem von le az anyag dokumentum értékéből, még úgy sem, hogy a megszálló Vörös Hadsereg rémtettei, valamint a nyomukban visszatérő magyarországi kommunisták egyre terjedő terrorjának fotódokumentumai értelemszerűen nem gazdagítják a gyűjteményt. Az esetlegesen fellépő hiányérzet helyett inkább idézzük felütésként az 1944 és 1948 közötti időszak egyik legpontosabb korrajzát megíró Márai Sándor Föld, föld!... című művét.

„Voltak emberek, akik felfedezték, hogy a romok között több számukra a lehetőség, mint volt a múltban, amikor még a helyén állott minden. A harmadrangú hirlapíró, aki soha nem vitte többre, mint riporterségre egy napilapnál, gyorsan belépett a Pártok valamelyikébe, és örömteljes meglepetéssel észlelte, hogy a közeljövőben államtitkár is lehet. A tisztességtelenség úgy terjedt, mint a bubós pestis. Jog és igazság nem volt sehol, de a népbíróságok már működtek, és a politikai kivégzések mindennapos szórakozási lehetőséget nyújtottak a munkanélküli söpredéknek, mint Caligula idejében, Rómában. A Tabán elpusztult, de megrögzött öreg alkoholisták elérzékenyült zarándokútra keltek, mert híre járt, hogy az óbudai bormérések sértetlenek. A költő, aki megmenekült a munkatáborból, öntevékenyen, lelkiismeret-furdalás nélkül birtokba vett a budai lankán egy elhagyot villaházat, melynek tulajdonosa éhen halt a náci sintértelepen (»burzsuj« volt, tehát nem kellett »sajnálni«), vagy elmenekült Nyugatra (tehát »fasiszta« volt és azt sem kellett sajnálni...). Az enyém-tied írott és íratlan törvényei groteszk társalgási szójátékok változatai lettek.”

Budapest utolsó békeévei.

Az Oktogon (1936 és 1945 között Mussolini tér) a Nagykörút irányából.

Egy Mercedes-Benz 770-es várakozik a királyi palota északi főbejáratánál, a Szent György téren. Balra a sikló budavári állomásépülete látható.

A keleti fronton repülőhalált halt kormányzóhelyettes, Horthy István főhadnagy budapesti temetési menete, 1942 augusztus 27-én.

Német SS alakulatok az 1944 október 15-i kiugrási kísérletet követően a budavári Szent György téren. A háttérben az ostromot viszonylagos épségben átvészelt, ám az 1960-as években lebontott József főhercegi palota látható.

A Várat megszálló német katonák pihenője közben egy magyar baka felnyergelt, lovas nélküli fehér lovat vezet el a királyi lovarda épületének közelében. 1944 október 15-ével véget ért a Horthy-korszak negyedszázada.

Az előtérben az egykori Palota téren az ostrom során súlyosan megsérült Lovas tüzérek 1937-ben emelt emlékműve látható, mely Ligeti Miklós alkotása. Ezen a helyen jelenleg az 1961-ben emelt, erőteljes szocreál  stílusjegyeket viselő Dózsa-emlékmű, Kiss István munkája áll. A háttérben a királyi palota Tabán felé néző szárnya és a koronaőrség laktanyája látható, melyet a lovarda épületével, a testőrségi laktanyával, valamint a József főhercegi palotával együtt bontottak el végleg az 1960-as évek végén.

„Átmentem a Dísz téren, amely most olyan üres és dísztelen volt, mint Pompeji télen, amikor már elutaztak a turisták. A királyi várból nem maradt meg semmiféle pompázatosság, és ami mégis maradt, rossz emlékeket keltett a sétálóban. Ez a palota éppen olyan ízléstelen tömegépület volt, mint a legtöbb királyi palota Európában, és most, romjaiban, talán még Gandhinak sem tetszett volna, mert arányai, méretei, mindene túlzott volt, dagályos és sivár. Látszott a palotán, hogy nagystílűen, de nem szívesen építették. Ferenc József, az uralkodó, aki elsőbben itt lakott, úgy maradt meg a történelmi köztudatban, mint aki »rugalmasan lépdel« és az után érdeklődik, »milyen volt a termés«? A kormányzó – aki Ferenc József szárnysegédje volt, mielőtt beköltözött a királyi várba – a köztudat szerint »nyájasan elbeszélgetett« a látogatókkal és aztán »országolt«.

A királyi palota bálterme.
„A kormányzó itt székelt a Várban – nem »lakott«, hanem »székelt«, mert a neobarokk dzsentrietikett, amely a Ferenc József-i spanyol etikettet helyettesítette, megkövetelte az ilyen finom árnyalati különböztetéseket. És innen »országolt«, a Várból – nem »kormányzott«, hanem »országolt«. És mindig nyájas volt.”

A Szent György tér a József főhercegi palotával, a Honvédelmi Minisztérium épületével és a Sándor palota romjaival, valamint egy Steyr 55 gépkocsi roncsaival, mely típust korábban a csendőrségnél is rendszeresítettek.

Látkép a Várkert északi részéről.

Látkép a Halászbástyáról.

A romos Mátyás templom és a Halászbástya az ostromot sértetlenül átvészelt Szent István szoborral.

A Magyar Kir. Pénzügyminisztérium épülete és a Szentháromság szobor a Szentháromság téren.

A Bécsi kapu téri Kazinczy-emlékkút. Pásztor János ostromot túlélt alkotását 1936-ban avatták fel.

A Bécsi kapu a budavári evangélikus templommal.

A Várfok utca, Mátray utca sarka a Széll Kálmán tér felé. 1945 február 11-én este a Várfok utca volt a Várat védő német és magyar erők fő kitörési útvonala.

A Margit körúti Regent-ház romjai. Az ostrom idején a németek lőszerraktárnak használták a földszinti kávéházat, valamint több itteni üzlethelyiséget, ám a tüzérségi lőszerek 1945 januárjában felrobbantak. Ekkor az épülettel együtt elpusztult a ház pincéiben tartózkodó több mint kétszáz lakó, akiknek jelképes síremléke ma is megtalálható a Farkasréti temetőben. 1947-ben, a romok takarításakor szabályos kincsvadászat indult ezen a helyen, mivel olyan hamis hírek terjedtek el a városban, miszerint jelentős értéktárgyakat rejtenek a romok.

A Ferenc József híd pesti hídfője a Fővám térnél, a háttérben a Gellért fürdő kupolája látható. A híd koronás magyar középcímerét már Sztálin elvtárs portréja takarja. A két megmaradt pillér között ekkor még a szovjetek által épített pontonhíd biztosítja az átkelést Pest és Buda között.  Az 1946 augusztus 20-án elsőként átadott régi-új Duna-hidat ekkortól hívják Szabadság hídnak.

Szovjet katonanő, egy meglepően nett „bárisnya” a pesti utcán.

Az Ereklyés országzászló helyén, de annak alapjain újonnan felállított szovjet hősi emlékmű a pesti Szabadság téren.

Rogyion Jakovlevics Malinovszkij marsall (középen) tisztjei körében, a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű koszorúzásakor. Malinovszkij a 2. Ukrán Front főparancsnokaként 108 nap alatt foglalta el Budapestet. Nevéhez köthető a hírhedt malenkij robot elrendelése is, melynek során a hiányzó hadifogoly-létszámot pótolandó, mintegy százezer polgári személyt Budapestről és a környező településekről fogdostak össze a szovjet katonai egységek.

Vadonatúj vizuális elemek a romos főváros utcáin. A bolsevik ikonográfia jellegzetes alakjai között először tűnik fel a kommunisták által gleichschaltolt József Attila.

„A Moszkvából ideküldött emberek – kezdetben nyájasan, később cinikusan, mindig következetesen – úgy viselkedtek, mint a hittérítők, akik egy vad területen missziót teljesítenek: ideküldték őket, hogy kényszerítsenek egy pogány népet, térjen meg és vegye fel az egyedül üdvözítő diadalmas világvallást, a kommunizmust.(...)A Vörös Hadsereg nyomában érkeztek, lomposan, vándorbottal. Kis batyu volt a poggyászuk. Paroláztak, így kezdették. Megjöttünk, mondták széles vigyorral, és drasztutyéztak. Éhesek és kopottak voltak. Gyorsan kiöltöztek, csámcsogva lakmározni, hencegve autózni kezdettek. Érkezésük után néhány hónappal már olyan pöfetegen éltek, ahogy a kommunizmus nyomorúságában eltöltött évtizedek alatt erről álmodni sem mertek.”

*

A több mint száz felvételt tartalmazó fotóanyag teljes egészében itt tekinthető meg.

A képek alatti idézetek ugyancsak Márai Sándor Föld, föld!... cmű művéből származik.