Kampány és finanszírozás: kétfarkúak a Parlamentben?
2013. május 21. írta: TuRuL_2k2

Kampány és finanszírozás: kétfarkúak a Parlamentben?

Obama_kampanyfinanszirozas.png

A hétvégén – a kormánypártoktól megszokott módon, kormány- helyett egyéni képviselői indítványként – az Országgyűlés elé került a kampányfinanszírozás új szabályait tartalmazó javaslat. A Cser-Palkovics András és Gulyás Gergely által jegyzett előterjesztés alaposan átalakítja az eddigi rendszert. A Fidesz és a KDNP szerint átláthatóbb és olcsóbb lesz a kampány (maga a javaslat is Az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről címmel lett benyújtva), míg az Együtt 2014 úgy látja, megint a mutyilogika érvényesült, a javaslat olyan, mintha maga Simicska Lajos írta volna.

A választási kampányok pénzügyeiről szóló szabályok felülvizsgálata régi adóssága a magyar politikának (ahogy a pártfinanszírozásé is, amiből ebben a ciklusban sem lesz semmi). A '90 óta érvényes szabályozás szerint jelöltenként 1 millió forintból kampányolhattak a választások résztvevői. A teljesen irreális plafont saját beszámolója szerint minden párt betartotta minden kampányban, az ÁSZ 2011-es jelentése szerint a 2010-es választásokon például a Fidesz-KDNP 117, az MSZP 3 forinttal költött kevesebbet az engedélyezett maximumnál. Három éve saját bevallásuk szerint a következő összegeket fordították a választásokra az egyes pártok (a 404 milliós limit a 386 egyéni és listás képviselőjelölt utáni 1-1 millióból, illetve a költségvetéstől kapott 18 milliós támogatásból jött össze):

valasztas_2010_elszamolas.png

Oszágos Fidesz-plakátkampány 36 millióból? MSZP-s rádió-, tévé és újsághirdetések 166 millióból? Jobbik-rendezvények 18 millióból? Ugyan.

Az új javaslat szerint jelöltenként 5-5 milliót lehet kampányra fordítani, ami – az országos listán indulókat is figyelembe véve – 995 millió forintos plafont jelent, ha egy (vagy több, közösen induló) párt a maximális számú jelöltet állítja. Mivel az új választási eljárási törvény szerint kereskedelmi rádiókban és televíziókban nem lehet politikai hirdetéseket közölni a 2014-es kampányban (a közszolgálati csatornák pedig ingyen biztosítanak reklámidőt az indulóknak), jelentősen csökken a kampányok összköltségvetése, így ez az 5/995 milliós határ egészen közel járhat a valósághoz.

Több pénzt a politikának!

Az igazán nagy változást nem is ez jelenti, hanem a költségvetés hozzájárulása a választásokon induló jelöltek és szervezetek költségeihez. Míg 2010-ben a nagy pártok is csak 18 millió forintos kampánytámogatást kaptak az államtól, addig jövőre az egyes egyéni jelöltek fejenként kaphatnak 1-1 milliót (amit azonban vissza kell fizetniük, ha nem szerzik meg a szavazatok legalább 2 százalékát), a listát állító pártok pedig még ennél is sokkal többet. Ha a jelenlegi formájában fogadja el az Országgyűlés a finanszírozási konstrukciót, akkor jelentősen csökken a parlamenti pártok korábbi választásokon tapasztalt helyzeti előnye, és a parlamenten kívüli szervezetek is érdemi esélyekkel állhatnak rajthoz. Az állam várhatóan nem kevesebbet, hanem többet fordít jövőre politikai szervezetek támogatására (hogy a Magyar Nemzetnek ebből hogyan jött ki 2-2,5 milliárdos spórolás, azt nem egészen értem), ami kifejezetten örömteli fejlemény a korábbi álszent, politika-ellenes elképzelésekhez képest.

Az új szabályokkal a következőképpen alakul az egyes pártok 2014-es állami kampánytámogatása, ha minden egyéni körzetben saját jelöltet indítanak és teljes országos listát állítanak (a táblázat csak a pártok éves állami forrását tartalmazza, nem számol a pártalapítványoknak és a frakcióknak járó, szintén jelentős támogatásokkal):

szervezet jelenlegi éves támogatás (millió Ft) 2014 (millió Ft)
DK 0 703
Együtt 2014-PM 0 703
Fidesz-KDNP 1.288 703
Jobbik 448 703
LMP 249 703
MSZP 521 703

Mint látható, a jelenlegi állapotokhoz képest egyedül a Fidesz-KDNP jár anyagilag rosszul az új szabályozással, ami az eddigiek alapján legalábbis szokatlan önmegtartóztatás a kormánypártok részéről. Némiképp változtat a képen, ha az MSZP és az Együtt 2014-PM (és esetleg a DK) közös indulását feltételezzük, de ebben az esetben is nagyobb támogatásra számíthatnak a költségvetéstől, mint amennyit jelenleg kapnak (703 vs.521 millió), ráadásul ez már a kampány elejétől rendelkezésükre állhat majd.

Kampányszámla: lesz, nem lesz?

Érdemi változás, hogy a jövőben csak belföldi magánszemélyektől fogadhatnak el kampányaikhoz adományt a pártok. Ami a kampányelszámolások átláthatóságát illeti, nem teljesen egyértelmű, hogy meddig megy el az előterjesztés. Az világos, hogy az állami támogatást ún. kincstári kártyára, illetve egy ahhoz tartozó számlára kapják az egyéni jelöltek és a pártok, amiről nem lehet készpénzt felvenni, csak átutalással lehet róla fizetni. Ez kifejezetten tiszta és helyes megoldás, mint ahogy az állami támogatás szigorú elszámolása, az esetleges visszafizetési kötelezettségek feltételei is rendben vannak. A bizonytalanságot a kampánybüdzsék állami támogatáson kívül eső része okozza: vajon ezekre is a kincstári kártyás, kampányszámlás szabályok vonatkoznak, vagy ez lazább elszámolási kötelezettséggel jár csak? Mindenképpen az előbbi lenne a jó megoldás, az előterjesztés 9. §-a említést is tesz kampány kiadására nyitott számláról, ennek részletszabályainak megalkotását azonban az államháztartásért felelős miniszterre bízza.

Erre bezzeg lesz pénz, phee!

A nagyvonalú költségvetési támogatásnak a parlamenti erők közül a Jobbik, az LMP és – önálló indulás esetén – a Demokratikus Koalíció lehet haszonélvezője. Igaz, az LMP igazán csak akkor, ha képes lesz minden körzetben jelöltet állítani, ez azonban nem olyan nagy elvárás egy parlamenti ciklus után. Ráadásul úgy, hogy 2014-ben sokkal könnyebb lesz mindenhol egyéni jelöltet indítani, mint 2010-ben volt: legutóbb 176 körzetben kellett összeszedni 750-750 ajánlószelvényt (azaz mindenkinek csak egy ajánlási lehetősége volt), jövőre 106 körzetben 500-500 aláírást kell összeszedni (azaz egy választópolgár akár több jelöltet is indíthat).

Az igazi nyerteseket azonban a parlamenten kívül találjuk. Az önálló indulás mellett döntő, érdemi mennyiségű jelölt állítására képes új pártok akár kizárólag a költségvetési támogatásra alapozva is eséllyel, legalábbis a korábbi választásokhoz képest összehasonlíthatatlanul nagyobb eséllyel vághatnak neki 2014-nek. A lehetséges új szereplők közül a valójában csak mostanában párttá alakuló Magyar Kétfarkú Kutya Párt lehet a legnagyobb nyertes. Az eddig minimális (gyakorlatilag nulla) költségvetésből, egyszemélyes paródiaprojektként működő MKKP már így is rendelkezik egy alapvető ismertséggel, sőt, egyes szubkultúrákban kifejezetten népszerű. Idei kutatásunk szerint a Mandiner olvasóinak 6 százaléka szavazna jövőre a kétfarkúakra (a 2010-es Fidesz-szavazók körében a Fidesz és az LMP után ez a harmadik legnépszerűbb párt), a tumblr-en végzett felmérésünkben pedig a második helyre futottak be 18,7 százalékos eredményükkel. A média is imádja a kétfarkúakat, a politikából kiábrándult választókból sincs hiány – néhány százmilliós állami támogatás segítségével ebből akár még parlamenti mandátumok is lehetnek.

És amit az új javaslat sem rendez

Az örömteli fejlemények mellett azonban bőven akadnak olyan kényes kérdések, amiket a kampányfinanszírozásról szóló előterjesztés továbbra sem rendez. Az egyik ilyen a kampányidőszakban futó kormányzati hirdetések ügye: az országgyűlési választások idején az ellenzék joggal sérelmezi a kormányzat intenzív, a kormánypártokéra rímelő kommunikációját, a kormány meg széttárja kezét, hiszen ők csak tájékoztatási kötelezettségeiknek tesznek eleget. A másik a választásokon nem induló szerveződések aktív reklámszereplése, gondoljunk csak a Civil Összefogás Fórum Bajnait és Gyurcsányt felelősségre vonó kampányára. Végül az új törvény sem ad választ a kérdésre, hogy míg a tévék, rádiók, a nyomtatott sajtó és az online média kampányidőszakbeli működését erőteljesen meghatározza az új szabályozás, addig egy másik fontos hadszíntér közterületi hirdetési felületek, az óriásposzterek és egyéb plakáthelyek használatát semmilyen módon nem szabályozza.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr855309344

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Well played, Fidesz, well played! 2013.06.03. 22:06:49

Szocialista indítványra megszavazták a parlamenti képviselők, hogy a pártok mégiscsak kapjanak állami támogatást a választások esztendejében. S hogy az egész hajcihőnek mely párt az igazi nyertese? A Fidesz. Még 2011-ben és 2012-ben a Mos Maiorum ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.21. 17:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Kampány és finanszírozás: kétfarkúak a Parlamentben? 2013.05.21. 10:52:01

A választási kampányok pénzügyeiről szóló szabályok felülvizsgálata régi adóssága a magyar politikának.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kandeláber 2013.05.21. 10:28:26

Én nem adnék egy kanyit sem, kalapozzák össze maguknak.
Bajnait és a csatolt részeit úgyis kistafírozzák a jenkik, Thürmert Peking, a fidesz kérhetne a Likudtól mint testvérpárttól etc...

Grigorij Pantyelejevics 2013.05.21. 10:52:10

" az óriásposzterek és egyéb plakáthelyek használatát semmilyen módon nem szabályozza."

óh! ennyire finoman megfeledkezni Simlicskáról! :p

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.05.21. 10:54:46

Szerintem az kimaradt a posztból, hogy az új választási szabályok miatt szeretne a Fidesz minél több jelöltet látni a szavazólapon.
Nem lesz 2. forduló, és nincs érvényességi küszöb, ha sok induló lesz a választókörzetekben, relatív kevés szavazattal is meg lehet nyerni a körzetet.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2013.05.21. 11:18:28

Hát meg a legfontosabb genyaság is kimaradt: hogy a választás évében a kampányköltségen kívül nem kapnak állami támogatást a pártok!

Aztán ha valaki bekerül, az év további részében miből fog működni? Max abból, amit összekalapoz - azaz a gazdag támogatókkal rendelkező pártok tudnak működni, mások még egy irodát se tudnak fenntartani, hiába kaptak akár többszázezer szavazatot. Ez megint csak a korrupció felé, az oligarchák alá löki a pártokat.

vizipipa 2013.05.21. 11:36:29

Ahogy a post is írja a végén, a megkerülés lehetőségei adottak.
Ez az USA példa koppintása. Ott ugye a Legfelsőbb Bíróság kimondta: civil szervezetek anyagi korlátok nélkül kampányolhatnak, igaz nem egy párt, hanem egy ügy mellett.
Kell tehát néhány "civil" szervezet (pl. CÖF) és mehet a korlátlan kampány. Csak legyen aki fizeti (és később meg benyújtja a számlát). Nem a pártok függetlenségét erősítő lépés és örülnék ha valaki tudna kivitelezhető (ellenőrizhető) kiküszöbölési megoldást.

@zero: a túl könnyű indulás ide vezethet, még ha most talán nem is, de távlatilag mindenképp. Aztán majd szaporodnak a körzetek, ahol 20-25% szavazattal nyerni lehet. 60%-os részvétel mellett ez 12-15%-os tényleges támogatottságot jelent.
Kifejezett demokráciát erősítő lehetőség. Vagy nem?

vantaan 2013.05.21. 11:38:34

Miért szarja magát össze a fidesz már a start előtt?? a kampányköltségekbe miért nem számít bele pl. a Magyar Televízió működtetése? Az Mtv már 3 éve a fidesznek kampányol s a költség meg elsikálva mert közszolgálatinak hazudják! Ne fossatok elvtársak!!!!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.05.21. 11:45:53

@vizipipa:

Szerintem 50% sem lesz a részvétel, és igen, szoros körzetekben, ahol erős a Fidesz-MSZP-Jobbik, és még indul az LMP is, meg pár helyi erő is, 20-25%-kal, pár szavazat előnnyel is lehet hozni a képviselői helyet ...

Bell & Sebastian 2013.05.21. 11:52:49

Csak kérdezem, ha uniós a projekt, miért nem utófinanszírozós és fizesse az, akinek a szekerét tolják.

Hoppá-hoppá, hiszen nagyobbrészt így is van, a kisebbet meg ki nem szarja le? Miden valamirevaló cégvezető adni szok ezeknek is 200 gurigát - meg azoknak is, oszt mindig nyer.
Bekerülnek a Közbeszerzési Értesítőbe és nehezebben találja meg őket pár, vészjósló nevű hatóság.

De majd mostantól!

fran7 2013.05.21. 12:14:15

Milyen zseniális ez a karikatúra. Kösz, hogy megismerhettem. Az adjunk kevesebb pénzt a pártoknak, mindig azt jelenti gyakorlatban, hogy olyanok fognak nekik pénzt adni, akiktől a Vöröskereszt csak anonim felajánlást fogadna el, de akkor is nagy lelkiismeret furdalás árán. Illetve egy csomó olyan helyre nem jut majd pénz ahova kellene. Az amerikai példa is ezt mutatja. A kampány felpörgeti a gazdaság egy részét, de el lehetetlenítheti az olyan alapítványokat, amik felajánlásból működnek. S ugye az adóhivatali ellenőrzés botránya mutatja ott is, hogy milyen gyengék a fékek és egyensúlyok, ha milliárd dollárról vagy többről van szó.

Szigetvári Viktor 2013.05.21. 12:49:02

alapvetoen egy kritikus megjegyzesem volna,Turul, az egyebkent korrekt osszefoglalohoz:

eddig azzal volt a baj, hogy a mukodesi jellegu tamogatast csak a "regiek" kaptak, kampanytamogatast ok sem. most valasztasi evben mindenki kap kampanytamogatast, de mukodesit nem.

szerintem az volna valojaban a partellenes populizmus feladasa, ha mukodesit kapna mindenki, ha kiesik, akkor csak a valasztasig, ha bejut, akkor az eredmenytol fuggoen utana is. a kampanykiadasok ugyviteli nehezitese problemas, de a megoldas alapvetoen ok. a baj az, hogy az uj rendszer szerint mondjuk az lmp, a fidesz vagy az mszp tavaszal vagy plakatot vesz, vagy bert fizet es irodat berel szeptemberben. ez pedig rossz dilemma.

a mostani javaslatban a szumma osszeg novekedesevel egyutt a mukodesi tamogatas eltorlese ugyanolyan partellenes.

hoplita 2013.05.21. 13:56:40

@zero:
Erre gondolt turulka, amikor örömteli fejleményként aposztrofálja, hogy többek között a kétfarkú kutyák is akár százmilliós közpénzelbaszásban is részt vehetnek.
Meg hasonszőrű faszkalapok...
Turulka leszarja ezeket, de ha ugye két tucat faszkalap egyéni is ott lesz a szavazólapon, akkor jócskán felértékelődik az összetartott birkanyáj ikszelése...közte az övé is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.21. 14:08:35

eddig se a legális, elszámolás köteles pénzükkel volt a gond. :S

A fekete támogatásokkal, meg az ilyen olyan előnyökért adott támogatásokkal.

hoplita 2013.05.21. 14:15:37

@doggfather:
Ja...és ez ugyebár ezután sem válik láthatóvá.
Jól megpofozzák a szart a fityiszesek, adnak neki kokit, sallert, kétharmad izomból.:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.21. 14:37:57

@hoplita: persze, hogy nem, az a fajta sose lesz látható.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2013.05.21. 15:21:44

A poszt a politikai dendrológia példaértékű darabja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.05.21. 15:44:24

A demokráciában az a legaljasabb, hogy eliminálja a hatalomgyakorlók felelősségének kérdését, azáltal, hogy bűnrészessé tesz (abban is, amiben semmi részed nem volt). Ahol mindenki felelős, ott (érdemileg) senki sem felelős. Én erre válaszul csak egy megoldást tudok: a választások bojkottját. Pont.

Dzsentrisvihák 2013.05.21. 15:47:46

Én még mindig azon röhögök, hogy egyesek képesek komolyan kezelni egy támblörös, meg blogos "közvélemény-kutatást", sőt, még hivatkoznak is rá... Szakmai szempontból siralmas hozzáállás.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2013.05.21. 17:51:18

@Szigetvári Viktor:
Igen, az még jobb lenne, ha a kampánytámogatás mellett a választási években járna működési támogatás is. Esetleg csökkentett mértékű, mivel a választási évek állami támogatásának jelentős részét eddig is kampányfinanszírozásra használták a t. felek, mint ahogy a nem választási években kapott támogatás egy részét is tartalékolták - mi másra, a választásokra.

Szigetvári Viktor 2013.05.21. 17:56:57

@TuRuL_2k2:

igy.

es sajnos ezert nincs rendben a trv-javaslat.

mzoltán · www.szuveren.hu 2013.05.21. 18:28:04

@Szigetvári Viktor: @TuRuL_2k2:

Még annyit érdemes hozzátenni, hogy a javaslat csak a kiadási oldalt teszi átláthatóbbá, azt is csak az állami támogatás összegéig. A bevételi oldalt nem, márpedig a fő gond mindig is az volt, hogy nem tudjuk, honnan van a pénz, amit elköltenek a pártok. Illetve dehogynem.

MZ

Geo_ 2013.05.22. 09:42:14

@TuRuL_2k2: (Nagytakarítás volt a kommentekben?)

Egy alrendszert nem lehet az egésztől elvonatkoztatva értékelni. Ez a finanszírozás egy alapvetően listás rendszer esetében előrelépés lenne - persze, a bevételi oldalról nem beszél (ld. mzoltan), s a felületekhez való hozzáférésben sem biztosít esély-egyenlőséget. Ahogy írtad, a "kormány tájékoztatási kötelezettsége" is megoldatlan - de ebben nincs abszolút megoldás.

A lényeg: az önálló indulásra való ösztönzés.

közösperonos átszállás 2013.05.22. 10:03:07

@TuRuL_2k2: "Esetleg csökkentett mértékű, mivel a választási évek állami támogatásának jelentős részét eddig is kampányfinanszírozásra használták a t. felek, mint ahogy a nem választási években kapott támogatás egy részét is tartalékolták - mi másra, a választásokra. "

Ez viszont csak maszatolás. Ha a működési támogatást részben másra költötték, és ezt nem akarjuk, akkor azt csökkenteni kell, erre hivatkozva viszont csak választási évben csökkenteni, az gáz.

Robinzon Kurzor 2013.05.22. 10:27:50

Lehet itt elemezgetni egyfelől meg másfelől, de az egész lényege persze hogy nem a spórolás, hanem hogy a Fideszt elutasító szavazók minél többfelé szavazzanak, vagyis hogy minél több érv legyen az ellenzéki pártokon belül az egyedüli indulásra.

vantaan 2013.05.22. 10:56:22

Sajnos a 2014-es választás inkább fog hasonlítani egy negyvenes évek végi vagy ötvenes évekbeli választáshoz mint egy a demokráciában szokásoshoz. .... persze ha az is demokrácia volt akkor még majd ez is lehet demokratikus.
A csalás törvényileg biztosított!

Karcolt lendület 2013.05.22. 11:18:32

@zero:
A Fidesz mostanában alapozza meg, hogy a következő ciklusa egy kínkeserves szenvedés legyen, akármekkora többségük lesz a Parlamentben.
Egyrészt a választási szabályok ilyen erőteljes átszabása miatt azonnal adja magát, hogy a választások másnapjától meg lehessen kérdőjelezni a választások tisztaságát és a kormány legitimitását.

Aztán kb. két hónapra rá szükségszerűen jön a fenntarthatatlan rezsicsökkentés csökkentése. Ahogy Gyurcsányék és támogatóik nem értették 2006-ban, úgy a fideszesek nem értik, nem fogják érteni, hogy a kormányzáshoz elsősorban hitelesség kell, a jog édeskevés. Legalábbis demokráciában, diktatúrában ideig-óráig erővel fenn lehet tartani a tekintélyt...

maskep 2013.05.22. 18:28:02

@Dzsentrisvihák: 2010.-ben, az önkormányzati választás finisében a Medián Budapesten 2% támogatást mért a Kétfarkú Kutya Pártnak. Mindezt ff plakátokkal, az érdekességgel elért média-jelenléttel, kb. 80.000 Ft össz. kp.-ből, kb. 50-100 aktivista ingyenmunkájával. Lehet röhögni!

maskep 2013.05.22. 18:29:39

@maskep: ...Ja, és összesen 5 hétnyi kampánnyal. Tudom, benne voltam...
süti beállítások módosítása