A kiegyezés kétségei – Kis szlovák legendárium XII.
2013. március 19. írta: Redakció

A kiegyezés kétségei – Kis szlovák legendárium XII.

felvidek_szlovakia.jpg

Vendégszerzőnk, Vhailor sorozatzáró cikke.

Amikor Agent Ungurral másfél évvel ezelőtt elindítottuk ezt a sorozatot, célunk az volt, hogy megismertessük a magyar olvasóval Szlovákia és a szlovákok történelmét; és magyarázatot adjunk arra, hogy mitől és miért harapódzott el a manapság tapasztalható magyarellenesség. Könnyű ugyanis azt mondani, hogy az indulatokat csak bizonyos politikusok szítják, de a politikusokat is az emberek választják meg; és ahogy az elmúlt 20 év megmutatta, a magyarfóbiának valódi, bár tömegeket érintően véleményem szerint csak XX. századi gyökerei vannak Szlovákiában.

Magyarországon erre a politikai hovatartozástól függően különféleképpen reagálnak. Míg a jobboldalon, különösen a szélsőjobbon egyesek azonnal kocsmai színvonalú, a valós tényekkel és folyamatokkal köszönőviszonyban sem álló szlovákozásba kezdenek; addig baloldali vagy liberális körökben reflexszerű bűntudattal azt mondják, hogy a szlovákok csak azért haragszanak ránk, mert a dualizmus alatt a „gonosz magyar nacionalizmus” elnyomta a „szegény szlovákokat”, ezért pedig a jelenben „több megértéssel és sajnálattal” kell viszonyulnunk hozzájuk. Ha viszont az ilyen szélsőséges nézeteket kihagyjuk, elmondható, hogy a magyarok többsége a hosszú évszázados békés együttélés jegyében leginkább valamiféle szlovák-magyar történelmi kibékülést látna legszívesebben, és ezért értetlenséggel fogadja a zsigerből magyarellenes megnyilvánulásokat.

Ez a kiegyezés sajnos, véleményem szerint éppen a szlovák nacionalizmus jellegéből adódóan, nem lehetséges.

Ennek egyik, de nem legfőbb oka, hogy a szlovákság (mivel Magyarország keretein belül élt) gyakorlatilag szükségszerűen a magyarsággal szemben definiálta magát. A kezdetekben egy rendkívül szűk körre korlátozódó szlovák nacionalizmus már a XIX. századi kialakulása óta kérlelhetetlen ellensége volt a magyar államnak. A szlovák nacionalisták a herderi jóslattól és különféle pánszláv eszméktől túlfűtve szentül meg voltak győződve arról, hogy az orosz gőzhenger hamarosan elsöpri a magyarokat, és elhozza a szlávok várva-várt aranykorát. A pánszlávizmus erejét, és az attól való magyar félelmet lehet nem érteni, de enélkül a korszak magyar nemzetiségpolitikáját vagy éppen a szlovák nemzeti mozgalmat lehetetlen értelmezni. A szlovák nemzeti vezetők például egészen 1843-ig nem tudták eldönteni, hogy csehül vagy szlovákul akarnak-e írni, ami, lássuk be, ma érthetetlennek tűnhet, mint ahogy a „szláv birodalom” eszméje is.

Kérdéses, milyen kiegyezési alap lehetett volna ezzel a mozgalommal, mely mindenért a magyarokat és a magyarosítást tette meg felelőssé. Ez a szellemiség szülte az „ezeréves elnyomást”, „Szvatopluk birodalmát” vagy „Csák Máté királyságát”. Ha venné valaki manapság azt a fáradtságot és beleolvasna a szlovák Matica szellemi termékeibe, az csak egyetérthetne Grünwald Bélával, hogy „a magyarokat vérszopó embertelen vadakként állítják elő oly czélból, hogy irántok megvetést és gyűlöletet ébresszenek föl; a tótokat azonban nemes jellemű, magas culturával bíró embereknek festik, kiknek legnagyobb szerencsétlensége az volt, hogy a barbár és félvad magyarok által leigáztattak”. Olyan időkben, amikor például Szerbia tömegmészárlásokkal, Románia pedig tömeges betelepítéssel és jogfosztással oldotta meg nemzetiségi problémáit, a magyar állam intézkedései nem tartoznak a radikálisabbak közé. De tény, Budapest nem tűrte az ilyen intézmények működését és bezáratta a Maticát – ez persze tovább növelte a szlovák nemzetiek magyarellenességét. Azonban szó sincs arról, hogy ez jelentette volna a törést a két nemzet viszonyában.

A szlovák nép, éppen az ezeréves békés együttélés gyakorlatából kifolyólag, nem igazán volt kapható ezekre a „nemes” eszmékre, a magyarfóbia egy szűk körön belül maradt. Ismétlem, nem lehet persze azt mondani, hogy a magyar állam kesztyűs kézzel bánt volna a nemzetiségeivel, a magyarok elleni „vérvád”, a magyarosítás létezett (ahogy románosítás, szerbesítés, franciásítás, németesítés, oroszosítás stb. is), ezt senki sem tagadja. Ennek sikerességét szlovák-magyar viszonylatban aligha lehet azonban pusztán az állami kényszer rovására írni. A szlovák nemzetiek frusztrációjára a folyamat jelentős részben természetes következménye volt annak, hogy a két nemzet között nem léteztek mély árkok (míg a szerbeknél és románoknál nagyon csekély volt a magyarosodás). Olyan szlovákok is elmagyarosodtak, akiknél ez aligha lett volna várható – ott van például a legradikálisabb szlovák költő, Janko Kráľ, akinek gyerekeit és unokáit már Szentkirályiak hívták; vagy az 1848/49-es magyarellenes felkelést vezető Michal Hodža leányunokája; esetleg a Matica Slovenská titkára, Jozef Cíger, aki tanulmányai során Csongor Józsefre akarta magyarosítani a nevét. A magyar állam erős vonzerővel bírt a műveltebb szlovák rétegekre. A szlovák nemzetiek pedig „…féltek »a magyar zsírtól és gabonától« […], féltek a magyar Alföld gazdagságától, az északi hegyek szegénységét nyugtalanító déli jóléttől, a magyar forma felsőbbrendűségétől, amely még akkor is vonzaná, levándorlásra bírná és elnemzetlenítené a szlovák tömegeket, ha a magyar állam keretében teljes jogot élveznek”.

A csehek teljes mértékben tisztában voltak a szlovák nemzetiek tehetetlenségével, és saját céljaik a szlovák tömegekkel semmivel sem voltak nemesebbek a magyarosítók céljainál: a szlovákokat elcsehesítendő emberanyagnak tartották. A háborús vereség és az 1918 őszén bekövetkezett cseh invázió, nem pedig belső folyamatok alapozták meg a Felvidéknek a későbbi csehszlovák államhoz kerülését. Kétes hírű papokból és alig ismert értelmiségiekből hirtelen nemzeti hősök, zavaros fejű irodalmárokból a nemzet váteszei lettek. Bár a csehek nem nekik, hanem maguknak „szabadították fel” a Felvidéket, a szlovák elit sokat tanult tőlük. Látták, hogy a csehek a régebbi magyar vagy magyar érzelmű középosztályt mondvacsinált ürüggyel tömegesen kiutasítják az országból, hogy embereket vagyonuktól, állásuktól, megélhetésüktől foszthatnak meg, és a világ ezt csendben elnézi. A leckét először 1938-ban a csehek, 1942-ben a zsidók, majd 1945-48 között a németek és magyarok ellen alkalmazták. Az újonnan megüresedett helyekre ők is saját embereiket ültették. A szlovák nemzeti elit lényegében ezzel nyerte el legitimitását. Miután hatalmi eszközökkel helyet csinált, megteremtette a hozzá hű szlovák középréteget. Ezek a gyakran fasiszta gárdistákból kommunista partizánná vedlett emberek pedig érthető okokból nem szívesen emlékeztek arra, hogyan jutottak oda, ahová. Ez az oka a tömeges magyarellenességnek, nem a XIX. század eseményei. A szlovák történelemírás pedig készségesen ki is elégítette ezt a kollektív felejtésre való igényt. Főleg azzal, hogy az 1945-48 között történteket „jogosnak” vagy legalábbis „igazságosnak” tüntette fel. Generációk nőttek és nőnek így fel Szlovákiában mind a mai napig.

Tehát a szlovák nemzetépítési folyamat szükségszerű melléktermékei a szlovákok magyarellenességének fő okai, ami nem jelenti azt, hogy egyes magyar hibák ne játszanának-e abban szerepet. Hogy ezt meg lehet e változtatni? Persze, hosszabb idő alatt, ha meglenne hozzá a politikai akarat, de semmiképpen sem Magyarországról, hanem Szlovákiából. De hát mitől lenne meg? Miért rúgná fel a szlovák elit nemzetteremtő mítoszait? Én mindenesetre nagyon szkeptikus vagyok. Nem egyszer hallottam, amikor szlovák fiatalok a magyar beszéden, vagy a magyar feliraton háborodtak fel egy magyar többségű városban. Nem egyszer hallottam olyan szlovák emberektől – akikről azt gondoltam, jól ismerem őket – hogy azt sajnálták: „a magyarokat nem tudjuk átdobni a Dunán”. Gondolom, minden felvidéki magyarnak vannak ilyen vagy ehhez hasonló tapasztalatai. Ezt megváltoztatni nem tudjuk, a közeljövőben biztosan nem. Amit viszont tehetünk, hogy legalább tájékoztatjuk erről Magyarországon azokat, akik erről hallani akarnak. Mert akárhogy is képzeli el valaki a szlovák-magyar konfliktus megoldását, nem árt, ha először tisztában van ennek mibenlétéről. Erről szólt a kis szlovák legendárium.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr85134997

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.19. 10:26:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A kiegyezés kétségei – Kis szlovák legendárium XII. 2013.03.19. 10:26:02

A kiegyezés sajnos, véleményem szerint a szlovák nacionalizmus jellegéből adódóan, nem lehetséges.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.03.19. 16:03:14

@unionista: "felajánlom, hogy tartsuk kölcsönösen idiótának egymást."
Én ezt készséggel elfogadom.

unionista (törölt) 2013.03.19. 16:13:33

@TaTa86.:
az a baj tuskó, hogy úgy akarsz vitatkozni, hogy nincs álláspontod, se érveid. egy közéleti segg vagy. így jobb? ez a jobb!

2013.03.19. 16:22:51

@unionista: "miért ne lehetne 200-300 kulturális mintázatot kialakítani néprajzosokkal. és ezekből a térségeket kirakni."

Amt írsz, az szimpla felülről vezérelt, társadaolmmérnökség. Mi az, hogy "kulturális mintázatot kialakítani néprajzosokkal"?

"van megyei identitás, és van kistérségi és kistérségi identitás is. és azt nem feltétlen kell a nemzet alá rendelni."

Nem feltétenül kell, a lokálpatriotizmus oké. De megyei identitás nincs. Városi meg falusi talán, de ezek nem internacionálisak. Ráadásul Mo jelenlegi területén nincs számot tevő nemzeti kisebbség.

Persze értem én hogy határokon átnyúlva (abaúj, szatmár, stb), de 1, ilyen mesterségesen kialakítani nem nagyon lehet vagy nem szerencsés 2, a szlovákok már attól is rosszul vannak, ha valaki Felvidéket említ. Az amúgy liberális Sólyom Laci meg ilyet mondott: "engedjék meg hogy szeressem egykori közös hazánk egészét".
Ebben a mondatban semmi nincs, ami kirekesztő lenne, vagy a szlovákok ellen irányulnia, nemigen lehet belekötni, de a szlovákok mégis szépen kitiltották a militáns nackónak aligha nevezhető államfőt.

2013.03.19. 16:33:13

@TaTa86.: Beszélni lehet róla értelmiségi szinten, csak ha a magyar kormány területi követeléssekl állna elő, kb. pár héten belül kirúgnának minket az EU-ból. Szaniszló kitüntetése vagy korábban a bírók nyugdíjazása kapcsán is milyen cirkusz lett.
Pedig ezek belügyek.
Sajnos jelenleg nincs jobb mint az EU, gazdaságilag semmiképp nem. Az EU-ból való kilépésünk vagy kiléptetésünk jelenleg gazdaság öngyilkosság lenne.
Nem is beszélve a pontencális szlovák, román katonai fenyegetésről. Ki védene meg a magyarokat, ha a románok úgy döntetnénk, hogy a területi követelésekre válaszul "megelőző" háborút kezdenek mondjuk a Tiszántúlon. Majd jön USA oszt megvéd? Vagy a magyar hadsereg?

Amit jelenleg lehet és kell tenni kb az alábbiak, az 1, támogatni az autonómia törekvést Erdélyben és máshol, ha lesz 2, felhívni a figyelmet és tiltakozni a jogsértések ellen nemzetközi szinten 3, erősíteni a magyar gazdasági jelenlétet (magyar cégek, bankok, stb.), valamint az ottani magyar állampolgárságú vállalkozókat olcsó bankhitellel támogatni a munkahelyteremtésben

unionista (törölt) 2013.03.19. 18:43:54

@SontPent:
szerinted a népviselet hogyan alakult ki? az csak úgy lett, vagy jött valaki és megrajzolta? mert szerintem inkább az utóbbi.

a népdalok is úgy lettek, ahogy a "most múlik pontosan". kiss tibi "társadalom mérnök" és megírta. nem úgy, hogy a nénik dünnyögtek valamit a fonóban. hanem volt egy szerző és megalkotta. és a népek utána énekelték. mert szerettek danolászni.

"társadom-mérnökösködéssel" jött léte minden. az ország (a nemzet), a megyék (a nemzetségek). a régió és a religió "társadom-mérnökösködés" eredménye. akárcsak a városok, vagy a modern állam.

értem, hogy ti ezeket mind elutasítjátok. de erre mondom, hogy nem konzervatívok vagytok, hanem közéleti értelemben HÜLYÉK.

2013.03.19. 19:16:23

@unionista: Igen, mindent emberek alkottak. A népviselet is. Bár a népi kultúra nem olyan mint a Kiss Tibi szám, egy népdal pl. nem egy ember alkotott, hanem sok-sok generáció, sok-sok éven keresztül, mindenki maga változtatott rajta egy kicsit, hozzátéve vagy elvéve valamit.
A társadalommérnököséd azt jelenti, hogy te absztrakt elvek alapján, az íróasztal mellett, a monitor képernyő előtt kigondolsz valamit, és aztán ráerőlteted sok millió emberre. Pl. hogy csinálni kell egy keleti EU-t. Vagy csinálni kell kistérségi identitást. Az vagy kialakul vagy nem. Spontán folyamatokat segíthet a politika, persze óvatosan, de kötelzően bevezetni valamit a baloldali, utópisztikus, társadalom mérnökösködés. Miért nem működik? Azért mert a társadalmi folyamatok sokkal bonyolultabbak, mint az az íróasztal mellett tűnik. A társadalom folyamatai nem láthatók előre, és nincsenek társadalmi törvények, vagy ha vannak is, nem kiszámíthatók. Így nem előre kiszámítható a (radikális) változtatások hatása.
A hiperraconálisnak tételezett kontsrukciók (pl. neoliberális kapitalizmus) is előre nem látott, előre meg nem jósolt válságba kerültek, kerülnek.
De ugyanilyen remkül kigondolt konstrukció volt a Monarchia szétdarabolás, és kis entene államok létrehozása. 1,Ezek közül csak Románia létezik 2, amért létrehozták őket, hogy majd a német törekvésekkel szemben ellensúlyt képeznek, hiszen az antantnak lesznek hálásak e helyett az történt, hogy csehszlovákokat, és a balkáni államokat kb. 2 hét alatt lerohanta Hitler. És persze létrejött 1 soknemzetiségi ország helyett 3 soknemzetiség ország. stb. Ez is remek, racionális konstrukció volt.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.03.19. 19:24:00

@S=klogW: Ezt "imádom" rajtatok magyarországiakon. Az első dolog ami eszetekbe jut a vonalhuzogatás a térképen. Hogy ezt a gyakorlatban hogyan lehetne megvalósítani, arról természetesen gőzötök sincs. Az álmodozás úgy néz ki mindenképpen kényelmesebb...

Határrevízióra akkor van esély, ha:

1. Szlovákia és a szlovák társadalom gazdaságilag és/vagy katonailag padlóra kerül és az ország anarchiába süllyed.

2. Magyarország és a magyar társadalom gazdaságilag és/vagy katonailag olyannyira megerősödik, hogy Magyarországon a közvélemény széles rétegei KÖVETELNI fogják a revíziót.

3. (szerintem a legfontosabb feltétel) Akad egy vagy több nagyhatalom, amely hajlandó lesz ezt az ügyet keresztülvinni és az esetleges konfliktusokat felvállalni.

@TaTa86.: Nem vagy te véletlenül gépészmérnök? Ahányszor találkozok olyan emberrel, akivel gyorsan egyetértek, az mindig valamiféle mérnök.

@unionista: Ahogy látom te nagy valószínűséggel egy reneszánsz ember vagy, aki mindenhez ért kivált a magyar, orosz, ukrán, lengyel, cseh, szlovák, német és osztrák politikai elit gondolkodásához. Nyilván több nyelven olvasol újságot, könyveket, folyóiratokat, hogy képes vagy ezt ilyen primitív és leegyszerűsítő megfogalmazásokba összefoglalni.

bömböcz 2013.03.19. 19:56:23

@Vhailor:
Makimajom!
Azt tudjuk, hogy a tótok/oláhok/rácok(satöbbi) szémita típusú vezető rétege ordenáré hazugságokkal írja át a történelmet, de hogy a belső féreg is, azt eddig kevesen tudták.
Remélem felnyílt a hályogos szemük...

Helyes Írás 2013.03.19. 20:06:36

Kedves szerzők. Köszönjük az elemzéseket. Sajnos az alaptézisek nem jelentettek újdonságot nekünk, magyarországi magyaroknak. Innen is érezhető a szlovák közélet hol gyengébb, hol erősebb, a románnál tarkább, de masszív magyarellenessége. Az ilyesmi az identitásalakító iskolai történelemoktatásból ered, az pedig az uralkodó elit felfogásából. A kérdés csak az, hogyan alakult a nemzeti elitek gondolkodása történetileg.

Az talán érthető, ha a magyarországi humán értelmiség egy része szeretné a szlovák középosztályok viszonylag mérsékelt, de tartós és határozott magyarellenességét megváltoztatni vagy megváltoztathatónak gondolni. Amit innen Magyarországról nem nagyon értünk, az az, hogy miért került ebbe a szellemi nyomvonalba (csapdába?) a szlovákiai magyarság növekvő fele. Ha mindez nekünk átjön, nekik miért nem? Miért mutatnak egyre többen asszimilációs készséget a hozzájuk érzelmileg idegenkedve vagy egyenesen ellenségesen közelítő szlovákság felé? Iskolázatlanság, apolitikusság, lelki restség, fáradtság, Magyarország, a magyar közélet és kultúra megkopott vonzereje – mi van e mögött? Ezt talán még fontosabb volna tudni, mint azt, hogy miért nem szeretnek bennünket a szlovákok.

is 2013.03.19. 20:12:00

@poszt: a Grünwald Bélás részen jót mosolyogtam, mert csak ki kell cserélni a magyart törökre, a szlovákot meg magyarra, aztán mindjárt itt a 150 év török szemszögből :). ja, de nekünk igazunk van, a törökök tényleg olyanok voltak :D

a 'magyarokat átdobni a Dunán' az meg ugyanaz, mint Mo-n a zsidózás, meg a cigányozás. ha nálunk millióknak ez adja meg az együvétartozás érzését, akkor nem csodálkozhatunk, hogy másutt is ez megy. több nemzet tagjai pl. a németek utálatában találnak egymásra.

Fejesrob 2013.03.19. 20:39:23

@ArmaGedeon: Most így utólag, célszerűbb lett volna erőszakosan magyarosítani. A szlovákoknak, románoknak is ez jön be.

Fejesrob 2013.03.19. 20:45:03

@SontPent: Horthy egyetlen célja az volt, hogy elkerülje a háborút. Sokáig eleve az antantnak akart megfelelni, az arisztokrácia jó része is angolbarát volt.

Egyébként elég sikeresen elkerülte, de a német csatlós létet nem tudta elkerülni. Azzal együtt, szerintem, ha nem vonulunk be a Délvidékre, Erdélybe, sem jártunk volna másképp, a vesztes oldalon voltunk.

mentolos nokedli 2013.03.19. 20:50:15

Sommásan, a szlovákok olyan csehek, akik tudnak magyarul is!

Fejesrob 2013.03.19. 20:56:49

@unionista: Tipikus íróasztal szakértő vagy, ráadásul némi magyarfóbiával.

Kialakult amit írsz, csak nem ilyen falanszterformán. Meglepődnél, még egy kis faluban is miket vakarnak elő. Néprajzos nélkül.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.03.19. 20:59:10

@Helyes Írás:

"Miért mutatnak egyre többen asszimilációs készséget a hozzájuk érzelmileg idegenkedve vagy egyenesen ellenségesen közelítő szlovákság felé?"

Lényegében a következő mondatban válaszoltál is magadnak:

"Iskolázatlanság, apolitikusság, lelki restség, fáradtság, Magyarország, a magyar közélet és kultúra megkopott vonzereje..."

Ennyi, különösen az utóbbi.

Részletesebben - a felvidéki magyarok nem székelyek, társadalmunk nem egy "szikla" hanem egy zsák kavics. Sosem tartoztunk össze, azon kívül hogy magyarok vagyunk (ki tudja meddig?) nem köt minket össze semmi. Regionális szinten inkább közelebb állunk a szlovákok szomszédainkhoz, mint az ország másik felében élő magyarokhoz. Ezen kívül, ahogy a posztban is rámutattam - sosem volt hagyománya a nemzetiségi elkülönülésnek ideát, és most sincs. Csak a vegyes házasságok, a vegyes indentitásúak most a másik oldalt erősítik.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.19. 21:00:25

@Fejesrob: Nem meglepő. Látják, milyen instabillá tette Mayarországot, hogy ott voltak az ő elődeik, nemzetiségek a határ mentén, tömbben. Ők csak tudják, hogy ez veszélyes egy országra. Tehát nem akarják, hogy megismétlődjön a bécsi döntések lehetősége. A helyükben mi is ezt csinálnánk...

unionista (törölt) 2013.03.19. 21:10:44

@Vhailor:
engem nem zavar ha nem lesz felvidéki magyar, legfeljebb valami szlovmagyar, ami a következő generációban már szlovák. mert a kárpát-medencében úgy is lehet is lehet rend, hogy a magyarok a relatív többségüket elvesztik. ami egyáltalán nem jó. de lehet, hogy nincs más megoldás. lehet, hogy az egy természeti törvényekből következik, hogy a magyarok a polgárosodottabb szlovák nemzetbe kénytelenek beolvadni. de majd te okos leszel és mutatsz alternatívát. rajta.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.03.19. 21:15:59

@unionista: Hogy most mitől, miért polgárosodottabbak a szlovákok a magyaroknál, bár köztük élek már egy pár évtizede, én nem tudom. De te nyilván tudod, nagyobb hülyeségeket is összehordtál már ennél itt ezen a fórumon.

Fejesrob 2013.03.19. 21:18:41

@Vhailor: Elég sokat járkálok Szlovákiában és azt kell mondanom, nem teljesítenek túl.

Az úthálózat katasztrófa, nagyobb a különbség mint köztünk és Ausztria között, az országot elkerülte a felújítási hullám, ami nálunk 90-től lezajlott, turizmusuk kezdetleges, a vállalkozási kedv láthatóan kicsi, azzal együtt egészen primitív vállalkozásokat is látni, amelyeket nálunk nem is engednének működni. (Pld. egy lepukkant koszos helyen nagyon kicsi tóból lazacokat fogsz ki és hazaviheted. Kb. 2000 liter vízben van 2000 lazac, bedobod a zsinórt és abba a pillanatban fogtál egy lazacot).

Nagyon igénytelenek, láttam, hogyan újítanak fel EU-s pénzből egy giga lakótelepet. Persze az is lehet, hogy valaki nagyon sok pénzt elrakott ott, mindenesetre a lakok leszarták, pedig a lakás ott is magántulajdon. Náluk már elmentek volna a rendőrségre, pedig simlik itt is vannak, Újpalotai felújított panelek ha mesélni tudnának.

Amúgy itt ezt írták, de én nem vettem észre, hogy a magyarokkal szemben ne lennének kedvesek. Persze közel sem olyan kifinomultak, mint nálunk, de nem éreztem hátrányos megkülönböztetést.

Kivéve "hivatalos szervek", tehát egy buszvezetőnél teljesen természetes, hogy még Komáromban sem nem szólal meg magyarul, de ezek a szlovákokkal sem túl udvariasak, szóval olyan, mint nálunk a 70-es évek.

Természetesen az ország fejlődik, hihetetlen mértékben építik a különféle nagyáruházakat, plázákat, egyes települések, pld. Trencsény (ide járkáltam régen is) nagyon rendesen fejlődnek, gyakorlatilag Mo-i színvonal, de onnan 45 km-e a másik lakóteleppel dugig rakott település belefullad a koszba.

unionista (törölt) 2013.03.19. 21:20:05

@Vhailor:
hja és még annyi, hogy majd amikor a románok elmondják a székelynek, hogy a történelme elfér egy sms-ben, mert még királyuk se volt. rendes fejedelmük se. akkor ezt a szlovákai magyaroktól fogják átvenni. és az is, amikor a román diák azt mondja a hargitán: "idősebb vagyok, mint székelyföld", vagy azt, hogy "román vagyok nem turista". az is pontosan az a nacionalizmus lesz, aminek tapsoltatok.

Fejesrob 2013.03.19. 21:24:00

@unionista: A román ezt még a jelenlegi romániai székely tankönyv nyomán sem tudná ezt elmondani, pedig az is rendesen kiherélt.

Most terveznek egy újat, na abból tanulva, már lehet, hogy igazad lesz.

Fejesrob 2013.03.19. 21:25:18

@Vhailor: Igen, ez szerintem is hülyeség. Sőt, épp az a bajuk, hogy nagyon nem. Nem jósolok hosszú boldog életet a Szlovák köztársaságnak.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.03.19. 21:25:26

@Fejesrob: Attól függ merre jársz és mit hasonlítasz össze mivel. Keleten ugyanúgy szar, mint magyarban. Az utak amúgy északon és nyugaton jobbak a magyarországiaknál, a beruházások a délt többnyire elkerülték. Az ország ütőere amúgy a Vágvölgy plusz Pozsony, Nagyszomban, Nyitra és Besztercebánya, plusz esetleg még Kassa, de ott még életembe nem voltam.

Az átlag nettó keresetek reálértéke viszont valamivel (10-15%) magasabb, és a szlovákok csak most kezdenek el egykézni, míg magyarban már lassan negyedik évtizede megy ez a trend. Hogy igénytelenebbek-e? Inkább úgy mondanám, hogy pragmatikusabbak, földhözragadtabbak. Nem annyira finnyásak mint a magyarországiak.

Fejesrob 2013.03.19. 21:30:03

@Helyes Írás: Irigységre gondolok. Ők valójában Prágai csehek és Bp-i magyarok szeretnének lenni.

unionista (törölt) 2013.03.19. 21:30:09

@Fejesrob:
spontán módon alakult ki. és majd nem kell sírni amikor spontán módon el is tűnik. akkor majd nem zsidó összeesküvést kell vizionálni.

2013.03.19. 21:31:24

@Fejesrob: Horthy egy vesztes figura volt, roosz vezető. Egy öreg, nem túl nagy intellektus, rettentően hiú, de határozatlan, naiv, korlátolt, ostoba, és támogatta a zsidótörvényeket és a belső "trianont".
Ja, és németbarát volt, ahogyan a katonai és politikai elit nagy része.
A bunkó románok, akiket ugyebár sokan lenéznek is ügyesen tudtak kiugrani a háborúból. Horthy pedig Hitler csatlósként fejezte be. Ja, és lövetett a legitim magyar királyra, akinek nem adta át trónt. Esküszegő. Legitimista szempontból egy imposztor, nem legitim vezető.

Amúgy meg minden ami jó a 2 háború között, az kb. Bethlennek és Klebesbergnek volt köszönthető a 20-as évekbeli konszolidáció.
Aztán a 30-as évek közepétől egyre jobban eltolódott az ország, ahogyan Horthynak egyre nagyobb befolyása lett.
A bécsi döntésekért nagy árat kellett fizetnünk. Hitler úgy csikáztatta a magyarokat, szlovákokat és románokat, ahogy akarta. Végül 800 ezer halottat hagyott maga után Horthy. A jogos revíziós célokat nem Hitler csicskájaként kellett volna megpróbálni, hanem megerősödni, és önállóan megtámadni Romániát és Csehszlovákiát. Azok ellen (szovjet) viseltünk háborút és estek el a magyar honvédek, akikkel szemben semmilyen területi követelésünk nem volt. Akikkel szemben meg volt (románok) azokkal szövetségesek voltunk. Balfaszság.

unionista (törölt) 2013.03.19. 21:31:30

@SontPent:
mondj már 1 dolgot a közéletből, ami a te értelmezésedben nem "társadalom-mérnökösködés".

Fejesrob 2013.03.19. 21:35:31

@Vhailor: Én Trencsény környékén tekergek és rémálmom az amikor Bp-ről el, vagy vissza kell indulnom. Akkor könnyebbülök meg, amikor meglátom a Sahy táblát, mert tudom, hogy Mo-n már suhanok Bp-ig.

Akiket én ismerek, ezek szlovákok nagyon szarul keresnek. Sokkal szarabbul mint itt. A szüleik nyugdíja is nagyon kevés, pedig nemrég mentek nyugdíjba és végig dolgozták az életüket.

Persze nyilván Pozsony környékén jól kereshetnek, nálunk is Bp. magasan a legjobb.

Az átlagjövedelem szerintem ott még jobban szóródik mint itt, pedig itt is vannak durva különbségek.

2013.03.19. 21:36:06

@Fejesrob: Azért legyünk résen, ha esetleg a szlovák köztársaság omladozna. Nem úgy mint balfasz antall jóska, aki elsőnek ismerte el a független Szlovákiát 92-ben, és megkötötte az örök barátsági szerződést. :)

2013.03.19. 21:40:32

@Vhailor: Egy szót mondok csak: kultúrfölény. Ez még valamilyen mértékben mindig megvan, pedig itt a nácik aztán a komcsik keményen irtották a polgári réteget. De maradt ilyen-olyan polgári és nem elsőgenerációs értelmiségi réteg.
A szlovákoknak szavuk sincs arra, hogy "polgár".

Fejesrob 2013.03.19. 21:41:53

@SontPent: Szerintem Horthy valójában szinte soha nem volt a maga ura. Bajnait képzelem ilyennek.

Egyetlen szempontja lehetett, mindenkivel jóba lenni és elkerülni a háborút. Elég evidens, hogy nem sikerülhetett neki egy 100%-os megoldás, de kinek sikerülhetett volna?

Ha a németekkel szembeszállunk még több áldozat és a csehek sorsa, azaz ugyanúgy orosz megszállás.

Az oroszokhoz való csatlakozás lett volna így utólag a megoldás, de nyilván abban a korban ez elképzelhetetlen lett volna. Horthy nem hiszem, hogy hülye volt, látta ő már a bevonulások előtt, hogy matt, de nem tudott mit tenni. Kb. mint Bajnai és az IMF hitel. Tudja, hogy szar, tudja, hogy kártékony, de azt is tudja, hogy elkerülhetetlen, hát vág hozzá egy jópofát és megpróbálja erényként eladni.

Fejesrob 2013.03.19. 21:42:46

@SontPent: A németek előbb utóbb lenyelik. Vagy a csehek. A déli részét pedig mi.

2013.03.19. 21:43:08

@unionista: Olvasd el még egyszer amit írtam. Ha nem érted, sajnálom.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.03.19. 21:43:49

@Fejesrob: Mondjuk tény, hogy a nyugdíjasokra a szlovák állam kevesebb pénzt költ, mint a magyar állam. Egyrészt viszont itt nem lehet CSAK a nyugdíjasokra alapozva választásokat nyerni, másrészt pedig akkora ökörséget, hogy ész nélkül emeljük a nyugdíjakat és a juttatásokat még Mečiar sem csinált.

Hogy jól e keresnek, vagy sem a szlovák ismerőseid, az nyilván szubjektív dolog. Egy sima gyári melós ideát 350-450 Eurót keres nettóban. Ha egy picit ért valamihez, akkor úgy 500 körül van a keresete. Rendőrök/katonák 600-nál kezdik. Tanárok cca. 500-600 között. A szórás tényleg nagyobb, ebben igazad van. De az emberek jobban összetartanak mint Magyarországon.

BTW - milyen útvonalon jársz Ságra? Kíváncsi vagyok, hátha tudok jobb utat ajánlani.

2013.03.19. 21:44:10

@Fejesrob: A proféta szóljon belőled.

septem 2013.03.19. 21:47:35

@unionista: sárospatakon, sátoraljaújhelyen, miskolcon kiírják szlovákul amit kell. boldogkőváralján, a vár éttermében van szlovákul beszélő pincér. senki nem szól a szlovákra, hogy magyarul beszéljen. kér vmit, fizet, alászolgája.
kassán szó szerint leköpnek, ha hallják, hogy magyar vagy. ebből azt a következtetést vonom le, hogy a szlovákok nagyon le vannak maradva a polgárosodás terén.
de, te gondolom felsőbbrendű lény lehetsz, vagy ha az nem is, minimum liberális, hogy ilyen jól tudsz mindent. én csak a tapasztalataimmal tudok szolgálni.

Fejesrob 2013.03.19. 21:50:08

@unionista: Ne hidd. Ismerek olyan Nógrádi települést (kis falu), amely 30 éve még elsüllyedt a sárba, ma sem túl gazdag, viszont lokálpatrióta. Előszedték táncaikat, zenéiket, hívtak egy néptánctanárt, ma tánccsoportjuk Európába jár turnézni. A tánctanárt az egész falu fizeti ma is.

Ezer ilyen van, ezeknél még profibb módon. Ennek inkább az az oka, hogy a nagyvárosokból 90-es években leáramlott az értelmiség, java része vállalkozni, de nekik igényük volt a település autentikus kultúrájára is. Aztán ők már megfertőzték a helyi fiatalokat is, akik felnőttek.

S=klogW 2013.03.19. 21:51:14

@SontPent:

nagy sírásója volt a magyar érdeknek antall józsef

2013.03.19. 21:53:45

OFF
@Fejesrob: Jó, ez nem a megfelelő Horthy kitárgyalására (agyon van tárgyalva amúgy manapság). Én nem hiszem hogy ne lett volna választás, nagyon szar helyzet volt trianon után, kényszerpályán voltunk, nem lehetett nem revíziót célul kitűzni, de Teleki bölcsebb volt. Ki kellett volna maradni a háborúból. Illetve pontosabban háborúzni csak a környező országokkal szemben kellett volna (csehszolvák, román) a területekért. Kiugrani meg 43-ban ki lehetett volna, csak Horthy azt hitte jönnek az angol csapatok partraszállnak a Balkánon, és majd nekik megadjuk magunkat. Ottó megüzente 43 végén, az utolsó esély volt, ki kell ugrani és németek ellen kell fordulni, akkor még szó lehet független Erdélyről, a visszacsatolt területek egy részéről. Német majd Szovjet megszállás így úgyis következett volna, de lehet hogy nem vesztünk el mindent.

Amúgy Hitler 38-ban felajánlotta Horthynak hogy Magyarország rohanja le Szlovákiát, és cserébe az egész területet megkapja. Horthy nem fogadta el, mondván nekünk csak a magyar területek kellenek. Lehet, hogy kevesebb katonai áldozattal megúsztuk volna, és az egész Szlovákiából valami terület megmarad a háború végén.

41-ben a szovjetek rádión üzenték, SZU nem akar hadban állni Mo-al, ha Mo nem támadja meg SZU-t, a SZU támogatni fogja hogy Észak Erdély Mo-hoz tartozzon. Ezt az üzenetet állítólag elhallgatták Horty elől, de én ebben nem hiszek.

OFF vége

2013.03.19. 21:55:08

@septem: +1. Kultúrfölény.

unionista (törölt) 2013.03.19. 21:55:19

@Fejesrob:
a román "társadalom-mérnökök" annak "rendje és módja" szerint kiszorítják székelyeket. például azt mondják: erdélybe legfeljebb annyi magyar kell, mint amennyi szász is van. a magyarokkal csak a baj. ezt mondják a németeknek. és akkor ez a külpolitika kerülhet ki győztesen. úgy, hogy a román nemzeti elit összezár.

a magyar erre képtelen. ugyanis semmiféle stratégia nincs, ami mögé egyáltalán fel lehetne sorakozni. a magyar jobboldal ugyanis eleve tagadja, hogy bármilyen racionális elképzelés, vagy hatalmi érdekek menték kell a nemzetpolitikát vinni. itt csak érzelmi töltet van. és opportunizmus. be kell kerülni a román kormányba.

csakhogy mióta románia európai uniós tag nincs semmi, ami miatt a magyarokat tartósan be kellene vonni a bukaresti kormányzásba. nincs semmi, ami miatt a székelyeknek kulcs tárcákat kellene adni. akkor majd nem kapnak. ez még inkább megosztja őket. és a parlamentbe se kerülnek be. de ki lesz rakva a székely zászló. csak fölötte lesz egy óriás román.

és akkor majd nagy hanggal lehet szidni a magyar liberálisokat. ők előre megmondták, hogy nem ezt kell csinálni.

Fejesrob 2013.03.19. 21:58:06

@Vhailor: 2 utat tudok, mindkettő nagyon szar.

Az egyik Sahy felől és keresztül a hegyeken. A táj nagyon szép de az út az kritikán aluli.

A másik Komárom felől. Ez szerintem hosszabb, mintha többet kellene kanyarogni is és hasonlóan szar, bár globálisan egy fokkal jobb a minőség.

Eléggé megnéztem a térképet, a szlovák ismerősök is erre jönnek, ha ők jönnek, tehát nem hiszem, hogy van más út.

Ezt az emberek jobban összetartanak nem nagyon tudom értelmezni. Én kifejezetten szeretek magyar csoporttal külföldre menni, épp azért mert összetartanak, segítik egymást és most márc. 15-e is megmutatta, hogy a magyarok más népeknél sokkal összetartóbbak.

Nekem nincs gondom ezzel, ha elromlik a bringám a második ember segít, melóhelyen is segítik egymást, nem tapasztalom azt, hogy a magyarok ne lennének összetartók. Hernyó persze van, de nagyon nagyon ritka. Nem sokkal találkoztam. Persze én a bűnözőket, opportunista cigányokat elkerülöm.

A szlovákok úgy látom, pontosan olyanok mint mi, csak kevésbé kényelmesek, igényesek.

unionista (törölt) 2013.03.19. 21:59:18

@SontPent:
mondj 1 dolgot a történelemből, ami szerinted nem volt "társadalom-mérnököskédés".

unionista (törölt) 2013.03.19. 22:03:26

@septem:
a kassai étterem tulajdonosa megteheti, hogy "leköpjön" téged. a sátoraljai pedig nem. tedd fel a kérdést: miért?

Fejesrob 2013.03.19. 22:05:09

@unionista: Én úgy látom, a románok pontosan azt csinálják amit a szlovákok. A pénzt a román/szlovák lakta területekre nyomják, a magyarokat erősen próbálják asszimilálni és nagyon törekednek arra, hogy az etnikai százalékokat változtassák, szerintem erre külön kutatócsoportjuk van, aki mondja a módszertant.

Ezzel nem lehet mit csinálni, az EU-t pedig nem érdekli. Nekünk nincs olyan hihetetlenül erős érdekvédelmünk, mint a zsidóknak. Sajnos.
Itt ne tudsz semmivel hatni a románokra/szlovákokra, a Gyurcsány féle seggnyalás pontosan annyit ér mint Orbánék tiltakozásai.

Én azt mondom ki kell tenni a székely zászlót, megadni mindenkinek aki kéri a magyar állampolgárságot amíg még van magyar.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.03.19. 22:08:29

@Fejesrob: Kevésbé kényelmesek, ez tény.

Hát Ságról - javaslom használjuk a magyar nevét ennek, a még mindig (ki tudja meddig?) magyar településnek - valszeg leginkább Lévának mész, Deménden keresztül, az utak tényleg szarok, járok én is arrafelé. Aztán merre? Mert ha az irány Aranyosmarót, Kicő és aztán onnan Trencsén, akkor tényleg Isten borogass, ott csak tankkal lehet átmenni. A probléma ezzel az útvonallal, hogy nem a völgyek mentén, hanem a hegyeken keresztül halad. Jobb letérni Deméndnél Sárónak, aztán irány Nyitra, és a sztrádán Nagyszombat előtt elfordulni Trencsénnek, hosszabb, de az utak talán 2-3 osztállyal jobbak.

Az összetartást társadalmi szinten kell értelmezni. Messze nincsenek a szlovák társadalomban olyan jellegű és olyan mély törésvonalak, mint Magyarországon. A társadalom mint olyan, egységesebb, homogénebb.

Fejesrob 2013.03.19. 22:10:59

@unionista: Nem teheti meg, csak ő ezt nem tudja.

Azzal együtt, hogy a szlováknak a vállalkozói minta a magyar, mert a magyar vállalkozás színvonalas, a magyar mindig kedves és a magyar mindenből üzletet tud csinálni, a magyarhoz áramlanak a vendégek.

Én régebben is sokat jártam Szlovákiába és olyat nem láttam, hogy egy nagy söröző üres lett volna.

Most látsz. Van étterem, van söröző, van kiülős presszószerűség mindegyik üres. Nyáron. Néztem is rendesen.

septem 2013.03.19. 22:13:25

@unionista: egyértelmű, mert ő polgárosodott, a sátoraljaújhelyi meg nem. ez a helyes válasz?

unionista (törölt) 2013.03.19. 22:18:06

@Fejesrob:
az nem elég, hogy til-tul egy-egy kis faluban előveszik a tradíciót. szervezetten minden kistérségnek ki kell találnia a maga hagyományait. egyeztetve a szomszédjával. miben lesznek hasonlók és miben eltérők. de ezt nem kell a nemzeti gondolkodásnak alávetni. azért, mert ezek a tradíciók évszázadokon át egymásra hatottak. és alig lesz valami, ami kizárólag magyar, vagy román, vagy szlovák.

hanem minden, ami népies az kistérségi. aztán abból lehet tájegységi kultúrát kreálni. a kis, és a nagytájakat meg kell rajzolni. másképp nem megy. de az is jó ha azt mondjátok, hogy nem kell néprajzos. akkor abból nem kevesebbet kell képezni, hanem egyáltalán nincs rá szükség. csak akkor nem kell csodálkozni ha nem működik az egész. de ha a népek ezt akarják. nyilván nagyon klassz kis falu van ott nógrádban. ha nekik ez jó, akkor nekem miért lenne rossz?

Fejesrob 2013.03.19. 22:19:18

@Vhailor: Nyitra felé mentem párszor, de valahogy arra mindig eltévedek.

Én azt veszem észre, hogy a szlovákok olyan egyenletesen prolik. Pld. akiket én ismerek, az egy elég nagy család. Nem primitívek,nem koszosak, nem gazdagok, de teljesen korrekten berendezett nem túl új lakótelepi lakás, de könyv, számítógép, DVD lejátszó nincs egyiküknél sem. A könyveket leszámítva mint egy átlag magyar család a 70-es években. Érdekes, hogy a kisgyereknek viszont vesznek gyerekkönyvet.

Nem is nagyon utazgatnak. Bp-re elvittem néhányukat, ámultak rendesen. Megmutattam nekik a parlamenten a megyék címereit is:) Amúgy azt mondták, Ficora szavaztak én meg lebasztam őket:)

Spirit Wolf 2013.03.19. 22:20:09

Elég sok mindent megmagyaráz... Többek között azt is, hogy én eddig hála Istennek csak értelmes, baráti tótokkal találkoztam,határon innen, és túl is, mikor helyi -tótok- hívtak meg minket íjászversenyre Szlovákiába, és a környék minden tótja, magyarja elözönlötte az eseményt, és együtt sütöttünk, főztünk, ittunk, lőttünk ottani vidéki népekkel, az átvitt árpádsávos pajzsok alatt.

Sőt, sok tót járt át a határon az egyébként merőben konkrét magyarérzelmű íjászcsapathoz lőni, mulatni, többek között tag, és rendszeres vendég volt még 8-9 éve az egyik -szándékosan meg nem nevezem melyik- szlovák bűnüldözési szerv feje, és családja is.
Sőt, mint régi, jó barátot, felkérték arra is, hogy segítsen kiválasztani a kész tervek közül adott, meg nem nevezem melyik magyarországi magyar falu új címerét .

Mert arrafelé a lokálpatriotizmus, ami átmegy a határon egy jó nagy körben, erősebb úr volt akkor, és valami fura összetartást szült, ami abszolút nem zavarta az íjász sokadalom vendéglátóit, látogatóit, a rögtönzött parasztdiszkó közönségét.

A fent említett politikai kisebbség eszméi akkor a láthatáron sem voltak a határmenti tótok többségénél, a magyarok, és a tótok a csehek fegyverkezésétől tartottak, akkor, nyolc éve.

Nagyon felkészült cikk, megmutatja, hogy igenis van mitől tartanunk, és csak azokban a tótokban bízhatunk, akik még mindig tiszta fejű emberek, tisztában vannak a történelmükkel, és az egyébként nem titkolt nacionalizmusukkal szinkronban, (ami náluk inkább a csehek ellen fordult) a -szomszédot- keresik a másikban, határon innen, és túl.

Fejesrob 2013.03.19. 22:28:38

@unionista: Van ilyen, hiszen a turizmus is megkívánja és működik is. Fejlettebbek ezek mint ahogy te azt gondolod. Ahol pld. szlovák van, azt veszik elő és azt nyomják, mert az átlag magyar felvilágosultabb mint az átlag szlovák, vagy román. Nálunk el tudod adni a szlovákot vagy a románt a magyar turistának, még örül is, hogy nem csak magyarban lát autentikusat lát.

Olyan profi módon csinálják, hogy jobb mint az eredeti. Én pld. ha jó sztrapacskát akarok enni, nem Szlovákiába megyek, mert ott átlagos, hanem Nógrád megye szinte bármelyik éttermébe. De ugyanígy a szlovák kultúra ezerszer jobban megjelenik Nógrád megyében, mint Szlovákiában, ahol a szlovákokat annyira nem is érdekli.
A szlovákok mentálisan kb. 40 évet vannak lemaradva, ráadásul él rajtuk egy nagyon buta nacionalista réteg, akik nem igényességre, hanem az idegen gyűlöletére neveli őket. Már akit lehet, mert sokakat nem érdekel. De náluk nincs igazán piaca a saját nemzetinek, hogy lehetne akkor pld. magyarnak.

unionista (törölt) 2013.03.19. 22:32:24

@Fejesrob:
fogd már fel: a kultúrát tradicionálisan nem nemzeti, hanem térségi alapon kell szervezni. évszázadokon át egy közös felvidéki kultúra létezett. ezért van, hogy a sztrapacska ugyanolyan jó, vagy jobb nógrádban, mint novo hradban. de fölösleges erről diskurálni. ha a szlovmagyaroknak ez így jó. nekem biztos nem rossz.

Vhailor · http://tortenelemportal.hu 2013.03.19. 22:34:16

@Fejesrob: A fején találtad a szöget - "Nem primitívek,nem koszosak, nem gazdagok..." hanem "olyan egyenletesen prolik." A cseheknek van erre egy közmondásuk is, ami nagyjából úgy hangzik, hogy "A szlovák az egy erős és hatalmas faj, városi entellektüellekkel szemben mindig bizalmatlan."

A szlovák a proliságot nem is veszik sértésnek. Max. azt mondják "Na és?" Itt mindenki az, kivétel nélkül.

Mondjuk a fiatalabb generációnak már van számítógépe és DVD-lejátszója. Könyv az többnyire természetesen hiányzik. De hát milyen könyvet olvasson? Számottevő szlovák kultúra, irodalom sosem volt, ezért nem is hiányozhat valami. Az igényesebbek max .bepótolják a csehektől. A szlovák könyvpiac kb. 30%-át cseh könyvek adják például.

Javaslom menjél Nyitrának, a sztrádán sokkal jobb. Nézd meg a térképen. Deméndtől vagy Lévának kell menni, onnan Verebély, aztán már onnan látszik a Zobor is, lehetetlen eltévedni.

unionista (törölt) 2013.03.19. 22:41:18

@Lángoló nyíl:
a szlovák gdp eléri, és egy rövid időre lehet, hogy meg is haladja a csehekét. ezért pozsony és prága ki fog egyezni.

2013.03.19. 22:42:21

@unionista: Ezek dolgok fontosak, senki sem vitatja. De központi direktívákkal a pártközpontból nem lehet megvalósítani. Eu-s meg magyar pályázatokat persze ki kell írni ilyen-olyan rendezvényekre, falunapokra, fesztiválra. Támogatni kell a helyi termelőket. Ezeket azért kb. teszi a kormány. De ezek úgyis spontán módon alakulnak, ha alakulnak.
Továbbá, azt sem értem miért zárná ki a lokálpatrióta identitást a nemzeti (vagy fordítva)? Ahogyan a Duna-menti konföderácó kossuthi terve sem volt nemzeti identitás és szuverenitás ellen, sőt.
Internacionalizmusból elég volt már, köszönjünk. Ráadásul nem is lenne jó stratégia, amíg a környező népek nacionalisták. Nem azt mondom, hogy csináljuk azt amit Fico, de naivitás azt hinni, hogy a baj okozója a (magyar) nacionalizmus. Kb. Károlyi is ezt gondolta, szereeljük le a hadsereget, ne védekezzünk, pacifikáljuk Mo-t, mert az antant majd el fogja ismerni a béke iránti elkötelezettségünket.

Fejesrob 2013.03.19. 22:43:22

@unionista: Magyarországon térségi alapon szervezik, hiszen a szlovák/román/sváb/újabban a városi zsidó és a magyar a területbe (tájegységbe) ágyazva jelenik meg. Gyakorlatilag keverve kapod, azt a részét élvezed, amelyik érdekel. Rengetegen dolgoznak azon, hogy felhasználják és beépítsék a történeti, néprajzi kutatásokat, sőt mende-mondákat.
Persze, előfordul kamu, felnagyítás is

Szlovákiában nem tudom hogy jelenik ez meg, de ilyen profin és széleskörűen nem hiszem. Ott nincs rá kereslet, itt pedig nagyon nagy.

Fejesrob 2013.03.19. 22:47:06

@Vhailor: Azt megfigyeltem, ha egy szlovákot magyarbaráttá akar tenni az ember, el kell hozni Mo-ra.

Utána tuti az lesz, mert látja, hogy itt a szlovákokkal szemben sem görcsölnek, Mo. szép és rendezett ország. A szlovák pedig szereti a rendet.

2013.03.19. 22:51:22

@unionista: Te meg fogd már fel, hogy kultúrát nem lehet "szervezni". Nem lehet felülről kialakítani, pláne a mai globalizált korban. De a közös felvidéki vagy erdélyi identitás kialakítása nem, vagy nem elsősorban a magyarokon múlik.
"Engedjék meg hogy szeressem egykori közös hazánk egészét" mondta a liberális Sólyom. Ez senki ellen irányult, barátságos, a szlovákok számára is elfogadható, senkit sem kirekesztő. Erre nem azt mondták, hogy jó, hát végül is tényleg sok száz évet együtt éltünk ezen a helyen. Nem. Hanem a bunkó szlovákok kitiltották a picsába.

Az erdélyi identitás dettó, ráadásul az erdélyi románok nagy része a Kárpátokon túlról lett belelepítve Ceausecsu idején. Nem értik mit keresnek ott magyarok, félnek tőlük, frusztráltak és utálják őket. Szóval nem csak rajtunk múlik a közös identitás "megteremtése", a kistérségi identités úgymond"megszervezése". Ami, újra mondom, nem zárja ki, sőt erősiti a nemzeti identitást.

2013.03.19. 22:54:28

@Fejesrob: Ennek van egy másik módja is. Magyarország részévé tenni Szlovákia egy részét. Ezáltal az ottani szlovákok egyből egy rendezett és szép országba kerülnének. :)

bömböcz 2013.03.19. 22:59:04

A tóttal délig lehet kezdeni valamit,mert utána felébred...

quendelapo 2013.03.19. 23:07:53

@Joejszaka:
Én meg azt tapasztaltam, hogy többnyire kedvesek és örülnek a magyar turistának. Igaz ez főleg a fiatalabbakra igaz.
Ezt tapasztaltuk a Tátrában és a Szlovák Paradicsomban is. Egy kivétel volt Selmecbánya, ahol fiatalok nem voltak kedvesek egy étteremben.

quendelapo 2013.03.19. 23:15:42

@septem:
Érdekes, engem még soha nem köptek le Szlovákiában :)

bömböcz 2013.03.19. 23:18:06

@quendelapo:
Én a '70-es évektől napjainkig gyűjtöm a tapasztalatokat.
Több a rossz, mint a jó.
De a knédli nem robban, így hát mindig megoldódott a nézeteltérés...

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.03.19. 23:19:12

@SontPent:
Mersz nagyot álmodni, jó tanuló, jó sportoló lehetsz. Édes Istenem!
Látom komolyan gondolod ezt a magyarok vezette küldetéstudattól átitatott egyéb integrációt vezénylő szerepkört.
A poszt pont arról szólt az értelmezésem szerint, hogy mennyire a magyarsággal szemben határozzák meg a szlovákok (és sajnos egyéb környező népek is) identitásukat.
Ráadásul az egész különösen pikáns élt kap azáltal, hogy a környező országok elhúztak, saját országunk olyan szinten megosztott és múltba fordul, hogy vicc kategóriába kezdenek besorolni minket, mivel már a bóvlin túl vagyunk.
Miközben hős vezéreink összevissza futkosnak igazolójelentésekkel hol Brüsszelbe, hol "Ámerikába", jogállami torzónk gründolását magyarázandó, eközben idehaza atom populizmus dívik, s csendesen FÉL mindenki, akinek nem jutott elég zsíros hely a NER-ben.
Ezekkel az alapokkal lennénk formális vagy informális VEZETŐK? Idehaza kellene, saját házunk táján söpörni, konszenzust teremteni a lövészárkokból kibújva, s nem álmodozni "kis saját unióról" (főleg akkor) amikor kilóra vesszük fel az jelenlegi Uniós pénzeket. Szerintem.

unionista (törölt) 2013.03.19. 23:19:47

@SontPent:
ki beszél arról, hogy ezt a pártközpontból kell megtenni? elárulom, hogy az európai forrásokat elvben lau-1 szintekre is le lehetne osztani.

ami azt jelentené, hogy minden district (kistérség, vagy városrész) rendelkezhetne egy jól meghatározott keretösszeggel. és akkor nem a miniszter anyósa által gründolt kutyakozmetikát támogatnák központilag. még csak nem is a nemzeti szánkódombot a himalájával. hanem minden "kreis" kitalálná, hogy mit is csinálnának a saját költségvetésükből. és egyrészt verseny lenne. másrészt együttműködés. mert a szomszédok sok tekintetben hasonlítanak egymásra. vannak közös hagyományok. és a különbözőségeket is össze lehet kapcsolni. arról nem beszélve, hogy a trianoni határokon átívelve sokkal egyszerűbb lenne együttműködni. az önkormányzati szinteken.

ez azt jelentené, hogy mondjuk belső erdély tartományi parlamentjében minden szék (legyen az román, magyar, vagy szász) rendelkezik egy bizonyos keretösszeggel. amivel gazdálkodik. és ezt nem a román többség osztja le, hanem a brüsszeli bürokrácia. de azok kiszámolják, mint egy gép. a statisztikai adatokból kidobja a számolótábla. neked ez már nyilván "társadalom-mérnökösködés".

de nyilván sokkal kulturáltabb lenne ha polgármesterek zsebében ott lenne nagyjából ugyanannyi keretösszeg (az egész támogatási rendszer így van kitalálva, hogy a leszakadók hátrányait kiegyenlítsék), és akkor ezek szerveznék erdélyi kultúrát. persze semmi sem akadályozná meg a magyar székeket, hogy szorosabban együttműködjenek. de akkor a tömb nem szakadna el a szórványtól. nagyszeben szász polgármestere is ott ülne. mert hiába kisebbség. érvényesítik az akaratukat. és ehhez felzárkózhat brassó. és akkor mindjárt a németekkel ülnek egy asztalnál. mindjárt könnyebb érdeket érvényesíteni. hogy kisebbségek tartsunk össze.

csak akkor pont nincs önálló székelyföld. szinte minden van, csak pont az nem, ami a legfőbb követelés. a liberálisok nem abból indulnak ki, hogy a nép kurva okos. hanem abból, hogy kurva hülye. ez a realitás. és ekkor jönnek, hogy a liberálisok micsoda magyar és székely ellenesek.

a románoknak kevés eszük lenne, akkor a schengeni csatlakozás után teljesítik a székely autonómia törekvéseket. és utána gyakorlatilag szabadon asszimilálhatják az elszakadt szórványt. és román kormányzati támogatással folytathatják a betelepítést a tömbbe.

mert a kistérségek autonómiáját kellett volna kivívni. és a megyék szuverenitását. és történelmi régiókat nem etnikai alapon kell létrehozni. de ez egy sokszor és sok helyen lejátszott meccs. ez olyan, mint amikor a sakk könyvekben le van írva, hogy melyik állásnál mit kell lépni. de majd a székely tud sakkozni. akkor sakkozzon.

bigthereal 2013.03.19. 23:25:57

a szlovák olyan cseh, aki tud magyarul...

2013.03.19. 23:31:09

@unionista: Tőkésék Románia regionalizálását akarják. Nem csak Székelyföld "függetlenségét", ami persze nem függetlenség, hanem önkormányzatiság. Ponták javaslata pont, hogy a történelmi, kulturális és földrajzi egységeket bomlasztja meg azáltal hogy nemcsak a székely, hanem a partiumi megyéket is úgy darabolja fel, hogy véletlenül se legyen többségben magyar. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy a magyarok autonómia-törekvése miatt
akarják a románok szétdarabolni és asszimilálni a magyar kistérségeket, megyéket.

A székely megyéket pedig egyben kell tartani, már csak az általad hivatkozott történeti-kulturális okokból is.
A szubszidiaritást én is támogatom, ez a régi szabad királyi városok és vármegyék rendszere egyébként.

2013.03.19. 23:34:59

@Mpatikus Eszetlenellenes: Te se olvastad el figyelmesen az egész kommentemet (a végét is), csak fröcsögsz, meg NER-ezel.

unionista (törölt) 2013.03.19. 23:37:42

@SontPent:
na, akkor álljunk meg sólyom ügynél. a szlovákok azt kérték, hogy előzetesen egyeztessenek. ez nem történt meg, hanem sólyok nem-hivatalos látogatáson ment volna szlovákiába. majd a hídon azt mondták neki: elnök úr, mivel nem hivatalosan lépi át a határt ezért nem tudjuk garantálni a biztonságát. mert úgy léphet be, mint egy átlagember. és a szlovák hatóságok semmiért nem vállalnak felelősséget. erre sólyom hátat fordított. ezt a magyarok úgy adják elő, hogy sólyom lászlót nem engedték be.

szerinted miért van az, hogy brüsszel nem adott a magyaroknak igazat. volt hivatalos egyeztetés? nem volt. sólyomnak kijárt az államfői védelem? nem járt. az oké, hogy nem kellett volna a hídon ráijeszteni, de azzal az uniós jog nem tud mit kezdeni.

ha az összes magyar veri az asztalt, hogy sólyom lászlót nem engedték be szlovákiába, akkor se lesz igazuk. ha én egyedül döntenék erről, akkor persze, hogy megreguláznám a tótokat. de az európaiak azt mondják: oldják meg maguk között. vagy azt, hogy a szlovákoknak van igazuk.

mondok egyszerű példát. amikor a székelyek előadták, hogy őket üldözik (2006 őszén) ezért kell autonómia (addig nem kellett), akkor a románok a következőt mondták. a székelyek a kormányban vannak. és öt kulcstárcát birtokolnak: a román kultuszminiszter (!) magyar, az ipari és kereskedelmi, a területfejlesztési, a környezetvédelmi és az információs miniszter is magyar. a román kormányban. a székelyek ekkor álltak elő a sohasem látott magyar-üldözéssel. de őket nehogy bírálni merészelje bárki. oké.

2013.03.19. 23:39:27

@unionista: Amúgy meg nem értem miért hivatkozol az erdélyi szászokra, kb. pár ezren lehetnek Erdélyben, már rég nem tényezők. Ceaucescu pár ezer márkáért szó szerint eladta őket. Nagyszeben polgármestere is inkább román már, mint szász. Lemondott a romániai németek pártjában betöltött vezető tisztségéről, most éppen az egyik román lightos nackó párt egyik vezetője.

bömböcz 2013.03.19. 23:46:39

@SontPent:
A székelyek sincsenek már sokkal többen...
én 2 éve láttam a partiumot-kolozsvárt-hargitamegyét:
siralom. a fiatalok elmennek, a házak összedőlnek, a romák szaporodnak.

2013.03.19. 23:46:48

@unionista: Azt nem vitattam, hogy jogilag a szlovákok nem tehették meg. Csak éppen szimplán bunkóság volt. Ráadásul akkoriban a nem éppen nacionalista Gyurcsány volt hatalmon. Akkor vezették be a nyelvtörvényt is, amiben pénzbüntetést kap, aki hivatalos helyen magyarul beszél. Ezért is biztos az MSZP-s és SZDSZ-s nagy magyar nacionalizmus a hibás.

A román helyzetet teljesen félreérted, most nem írom le megint ugyanazt. tájékozódj, hogyan kerül pl. Ponta kormányra. Az sem igaz, hogy 2006-tól kérték az autonómiát, a Székely Nemzeti Tanács és EMNT, és az RMDSZ is ímmel-ámmal 2003-tól kezdett aktivizálódni. A Székely Nemzeti Tanács, amely célul tűzte ki az autonómiát 2003-ban alakult

www.sznt.ro/hu-sic/index.php?option=com_content&view=article&id=154&Itemid=4&lang=fa

2013.03.19. 23:50:59

@bömböcz: Azért magyarok még jóval többen vannak mint a szászok. És egyre aktívabbak is. Az hogy kb 20 ezer tüntessen ilyenre nem volt példa húsz éve. A kommunizmusban meg szóba se került az hogy magyar.
Azzal egyetértek, hogy csóróság van.

unionista (törölt) 2013.03.19. 23:53:23

@SontPent:
fogd már fel, hogy egy régióban nem kell többségbe kerülni ahhoz, hogy forrásokhoz juss. elég ha ezt települések szintjén éred el. erre van kitalálva a LAU (local authorization unit). LAU-1 székelyföldön elvben a "szék". ha nagyon akarnák, akkor a forrásokat direktben megkaphatnák a székely polgármesterek. anélkül, hogy abba bárki beleszólna. mert a pénzt nem a románok osztják, hanem az európaiak. de nyilván értelmetlen ez a beszélgetés. mintha egy itt élő kínai lennél, aki bár ért magyarul, de mégse ugyanazt a nyelvet beszéljük. :-D

te csak azt akarod bebizonyítani, hogy a geci románok. oké. és ekkor mi van.

bömböcz 2013.03.20. 00:03:45

@unionista:
2000-ben a tót határőr addig baszogatott, amíg a Pozsonyba helyett bratislavát(szlávbarátságot) nem mondtam. rom-mámia partiumi területére cigányokat telepítettek Arad, Nagyvárad cigányputrikkal teli, Kolozsvár gyalázat roma-mánia.
A tótok is leszarják a keleti végeket: cigányisztán.
De sajnos ez van az osztrák magyar határon is, csak fordítva.

2013.03.20. 00:04:18

@unionista: 1, Nem azért kell "többségbe kerülni", hogy a zunijó támogassa. Hanem mert Székelyföld egy történelmi és kulturális egység volt mindig.
Hol lesz 20 év múlva unió?
2, A székely városok magyar polgármesterei már eddig is sok uniós forrásra pályáztak már. Olvass híreket, nézz youtube-ot.
De amíg pl. az adók kurva nagy részét Bukarestbe kell nekik befizetni, és nem marad náluk helyben, aligha lesz komoly gazdasági fejlődés. Le van vezetve, hogy a magyar megyék nettó befizetők Romániában.
3, A "szék" rendszer akarja az SZNT meg Tőkésék, és egy-két RMDSZ polgármester is. Ez nincs ellentmondásban a területi autonómiával.
4, Kulturális ügyekben (iskolák, Mikó Kollégium, kétnyelvű feliratok, stb.) továbbra sem helyben, a magyar többségi érdekeknek megfelelően döntenek. Ennek kezelése az autonómia formák valamelyike.
Ha Ponták javaslata átmegy, akkor majd valami, minden bizonnyal nagyon készséges gyulafehérvári román funckionáriussal kell a magyar többségű "kistérségeknek" (hogy a te kifejezésedet használjam) egyeztetni és engedélyt kérni mondjuk egy csíkszeredai magyar iskoláról vagy magyar emlékműről.

bömböcz 2013.03.20. 00:13:22

@SontPent:
Semmi esélye bármiféle területi autonómiának székely földön.
" Maradsz aki voltál, Leszel aki vagy."
A korrupt magyar államnak kéne pénzzel támogatni a mégkorruptabb székely vezetöket.
róka fogta csuka.

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.03.20. 00:14:27

@SontPent:
Senki nem fröcsög, én legalábbis nem mondtam rád.
A tények viszont makacs dolgok...
Vajon melyik rész volt fröcsögés a komentben? Mert nincs NER...? Nincs zsákmányszerzés? Nincs jogászkodásba és törvényözönbe oltott félelem?
Ha szerinted nincs, akkor te vagy külhonból gyártasz elméleteket, vagy benn vagy a buliban. Ja úgy persze más.

Túl egyszerű ennyivel elintézni ha hozzád intéznek általánosságban kritikát. A poszt eredeti mondanivalójának jó példájául szolgálsz "magaslóról" egyszerűsítő kinyilatkoztatásoddal.
Tipikus és féltett mélymagyar tulajdonság, sok konfliktusodat megoldhattad vele...

unionista (törölt) 2013.03.20. 00:46:16

@SontPent:
a pénzekhez etnikai alapú területi autonómia nélkül is hozzá lehet jutni. ahhoz nem kell önálló székelyföld. kistérségi elegendő.

a történelmi erdély etnikai felosztásának ötletével:
-- felerősödik a román nacionalizmus. a székelyek kimaradnak a kormányzásból.
-- a tömbben és a szórványban élők el lesznek szakítva egymástól. utóbbiakat könnyebb lesz asszimilálni
-- miközben a románok minden fórumon elmondják majd, hogy a kisebbségeiket a székelyek elnyomják. egyszerűen fordítva kell majd beszélniük.
-- a legnagyobb város (marosvásárhely) eleve elvész. az nyilván nem lehet a székelyföld része. azonnal elszakadna.
-- semmi sem akadályozza meg, hogy hargita és kovászna megyébe kormányzati támogatással románokat telepítsenek be. továbbra is felülről nevezzenek ki megyei vezetőket. mert nem a megyék szuverenitásáról szó sem esik.

tehát a székelyföld 5-6 mezőváros lesz. nagyjából ugyanennyi nagyközség és néhány kisebb falu. ha egyáltalán létrejön. valamilyen román ellenőrzés lesz. ezzel kapcsolatban kérdezem, hogy van-e valami terv, hogy ez a gettó hogyan lesz önfenntartó gazdaságilag. nehézkes lesz kereskedni például. a román a kivezető utakat ellenőrizni fogja. de ha leesik a hó, akkor hótorlaszokat emelhet. lehet mondani, hogy most is. csakhogy akkor a románok és a székelyek kulturálisan teljesen el lesznek szakítva. az etnikai felosztással minden köteléket elvágnak.

vagyis a románoknak ez az egész tulajdonképpen nem rossz. főleg akkor ha valamilyen felügyeleti jogkört is csinálnak maguknak. na de legyen így.

2013.03.20. 01:02:21

@unionista: Összekevered az enklávét az autonómiával. Senki nem akarja elvágni a "köteléket", bármit is jelentsen ez. Mi az, hogy "el lenne szakítva" egymástól a szorvány meg székelyföld? Útlevél kellene Kolozsvárról Csíkszeredába? Éppen a románok tüntetik fel úgy dolgot, hogy a székelyek enklávét akarnak. Szó sincs róla.

A szorványnak pedig éppen akkor lesz több joga, ha tömbmagyarság is több jogot tud kivívni magának. Különben minden magyar megy előbb utóbb a levesbe, természetesen a nagy unijós internacionalizmus szellemében.
Hiszen a cél egyszerű: el akarják románosítani Székelyföldet is. Amely cél egyébként szöges ellentétben áll a te korábban hangoztatott elveiddel a régiós kultúrák megőrzéséről, és a régiós identitás fejlesztéséről. Ugyan mi lehetne eklatánsabb példája az úgymond "régiós" identitásnak, mint a magyaron belüli székely identitás?

2013.03.20. 01:04:59

@Mpatikus Eszetlenellenes: Mi az állításod? Először ezt tisztázd. Én egy szóval nem védtem a Fidesz-kormányt, te árnyakkal bokszolsz.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.20. 05:25:57

@ArmaGedeon:

"Minden etnikumnak van ezerévvel ezelőtti előzménye is és minden nemzeti hagyományban elég frissek azok, amiket gyakran ősi örökségnek tartanak." --- írod.

Mondjuk, ebben van igazság, csakhogy én nem erről beszéltem:-)

Nem vagy te egy kicsit tót?;-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2013.03.20. 05:49:43

@vantaan:

Nem szeretnélek elszomorítani, de amit te itt etalonként emlegetsz --- a '45 utáni német "nemzettudat" (valójában: nemzetkoncepció) ---, az ugyanolyan oktrojált ideológiai-politikai konstrukció, mint azok, amelyeket becsmérelsz.

A nemzettudat alapvetően kulturális (s mint ilyen, a kultúrába kódolt) jelenség. Ezt megpróbálhatja a mindenkori ilyen-olyan hatalom manipulálni, befolyásolni, átkonstruálni --- s, természetesen, rendre meg is teszi ---, de csak részsikerrel járhat.

Ha már a német példát hoztad: ha te leülnél egy köznémettel sörözni (az x-dik sör után) --- biztos lehetsz benne --- nemzettudatából számos olyan motívumot meg fogsz ismerni, amelyeknek nem sok közük van vagy alapvetően ellentmondanak a hivatalos nemzetkoncepciónak. Ha ez a német művelt (ismeri saját nemzeti kultúráját), akkor pláne.

Ha egy motívumot erősen és hosszú időn át sulykolnak vagy csak folyamatosan jelen van a közgondolkodásban, az egy idő után beépül(het) a nemzettudatba, ugyanígy (ha nincs "közszem" előtt) ki is kophat. Ez, persze, a motívum nemzettudat-kompatibilitásától is függ:-)

Sz'val, bonyolultabb (és nagyobb távlatokat átfogó) kérdések ezek, mint ahogyan te fentebb interpretálod.

unionista (törölt) 2013.03.20. 10:15:59

@SontPent:
gondolkozz már. ha a székelyföld tartományi szinten elkülönül a történelmi erdélytől, akkor a tömbben élő magyarok közjogi értelemben mégis csak elszakadnak a szórványtól. nem lesz közös parlamentjük. legfeljebb a bukaresti.

így a székelyföld még csak nem is enklávé lenne. még csak nem is egy magyar exklávé, ahogyan oroszországnak kalinyingrád. hanem románia egy a román parlamentnek alávettett autonóm közösség. ahogy oroszországban csecsenföld vagy baskíria.

az ortodox nacionalizmusnak az a lényege, hogy persze kapjon csak a kisebbség etnikai alapú területi autonómiát. aztán úgy elnyomják őket, ahogyan kell. mert a szórvány a tömbtől elszakad. előbbi asszimilálódik. utóbbit könnyű lesz megosztani. kirendelnek egy helytartót, és elindulhatnak betelepítések. és az erősebb szupremáciát hirdet. és ha fegyveres ellenállás lesz (mint a csecsföldön), akkor szétverik. és az európai unió azt fogja mondani, hogy persze. mert ez a koncepció nem jó. nem így kell csinálni ezt az egészet. ha szétverik őket, akkor így jártak. miért nem fogadták el az "ejrópai" rendezést.

quendelapo 2013.03.20. 12:26:17

@bömböcz:
Szerintem a legtöbb esetben az "amilyen az adjon Isten" protokoll működik. Vadmagyarkodókkal bunkóznak az átlag tótok is, kultúrált magyarokkal meg csak a bunkó tótok.

Asszem ez visszafelé is így működik.

sztd 2013.03.20. 13:16:09

Nos, ha szlovákiai magyarok szlovákiai magyarok akarnak maradni a következő században is, akkor nincs más hátra, mint előre.

Ha nem lehet kiegyezni, akkor küzdeni kell csökönyösen, kegyetlenül, de mindenekelőtt keményen. Meg kell mutatni, hogy a magyarok készek és képesek ilyen körülmények között is magyarként létezni és gyarapodni.
Alku nincs, mert az csak a beolvadást és eltűnést jelenti a szlovákoknál.

Sajnálom, hogy ez van, és sok sikert kívánok a megvalósításhoz.

@quendelapo: Csak éppen az illedelmes tót úgy viselkedik, hogy csendben jelzi, hogy vállalhatatlan, hogy a Dunán innen (onnan) egymással valakik magyarul beszélnek, míg a bunkó tót ezért nyilvánosan aláz. Szerintem egyik sem elfogadható alkualapnak.

quendelapo 2013.03.20. 13:55:01

@sztd:
"Csak éppen az illedelmes tót úgy viselkedik, hogy csendben jelzi, hogy vállalhatatlan, hogy a Dunán innen (onnan) egymással valakik magyarul beszélnek, míg a bunkó tót ezért nyilvánosan aláz. Szerintem egyik sem elfogadható alkualapnak"

Ilyet még nem tapsztaltam. Olyat viszont már igen, hog nagy társasággal jó hangosan bementünk egy étterembe, ahol egy nagy asztal volt és sok kicsi. A nagy asztalnál hárman ültek a kicsiknél senki. Ránk néztek, felálltak, mondták, hogy prosím és átültek az egyik kis asztalhoz.

S=klogW 2013.03.20. 18:54:52

@bömböcz: Ezért is jobb, ha elfelejtjük Kassát és környékét. Szepsitől keletre full romaz egész. DK-Szlovákiának csak a DK-i csücskét, Sátoraljaújhelytől Matyócvajkócig van értelme visszakívánni.

Joejszaka 2013.03.20. 20:13:01

@quendelapo:

Én hiszek benne, hogy a mai huszas-harmincas generáció túljut ezeken a hülyeségeken.

Legalább négy éve nem voltam Szlovákiában (ami azt jelenti, hogy legalább ennyi ideje nem láttam a Magas Tátrát, ami szomorú!)

Jelenleg Írországban dolgozok, és az itteni vendéglátósok illetve a szlovák vendéglátósok közti különbség ég és föld. Arra gondolok, hogy Szlovákia turisztikai szempontból fényévekkel előzhetné meg az íreket: csak hát valami hiányzik a régi tapasztalataim szerint. Sajnos ez ránk, magyarokra is igaz, nekünk is van mit tanulnunk.

vantaan 2013.03.21. 09:55:08

@bbjnick: ...lehet jól értelmezlek ...akkor a kommunista Kövér ne kommunistázzon? .... vagy a "székely zászló" ügy csak parasztvakítás? S kinek is a felelőssége, hogy Nescis historián Hungariae ? Nem mindannyiunké?
Tiéd az enyém s az egész nemzeté? S miért is engedjük a hamisítást? S aki hamisít azt miért nem átkozzuk ki mert csak árt a nemzetnek legyen bármennyire nemzeti színű is!?
S meg tud-e maradni egy nemzet valós történelem nélkül?

Szerintem NEM!

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.03.21. 12:17:25

@S=klogW: Vagy a magyar Bodrogközieknek van értelme odakívánkozni? Van, ami jobb odaát... Az ottani magyarok (vagy tudja fene, mik...) kétnyelvűségük miatt előnyös helyzetben vannak, kihasználják, hogy mindkét oldalon jól eligazodnak, üzletelnek, minden nyelvű vevőt ki tudnak szolgálni, stb. Zömük mindkét oldal hülyenacionalistáit utálja.

sztd 2013.03.21. 23:35:57

@quendelapo: Ne felejtsd el, hogy te (ha jól értem) magyarországi magyar vagy. Az ilyen, mindig más megítélés alá fog esni (akár pro, akár kontra), mint a helyi magyar.

quendelapo 2013.03.24. 14:47:29

@sztd:
Erre csak ArmaGedeon fenti hsz-ét tudnám idézni.

Tehetetlen Dodó 2013.03.25. 21:09:21

@bömböcz: Tót határőr, nagy dolog.
Néhai atyámnak rendszerint az itteni szervekkel gyűlt meg a baja a személyi igazolványa megújításakor, nem akarták megérteni, hogy nem Bratislavában született, hanem Pozsonyban. Merthogy akkortájt Bratislava még nem is létezett, persze hogy Pozsony volt a születési anyakönyvi kivonatában, a német nyelvűben meg Pressburg.

S=klogW 2013.03.25. 22:11:34

@Tehetetlen Dodó: csak azt nem értem, hogy az ilyen identitás nélküli szolgalelkű vonalas söpredék honnan bújt elő akkora tömegben
süti beállítások módosítása