Naivan azt gondolhattuk, amikor értesültünk a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) nyíregyházi tevékenységéről, hogy ha a leírtak igazak, azért valakinek felelnie kell majd. A Nyíregyházi Tankerület ugyanis városbéli szakiskolák és szakközépiskolák felszereléseiből, berendezési tárgyaiból válogatott saját használatra, többek között lapmonitorokat, szőnyegeket, asztalokat szállíttatva át a KLIK irodájába. A hír kikerülése után nem sokkal érkezett is a reakció Kőhegyi Edit tankerületi igazgatótól: „A tankerület működési területén lévő intézményektől olyan használaton kívüli, raktáron lévő informatikai eszközöket és irodai berendezéseket kapott a Nyíregyházi Tankerület ideiglenes használatba,amelyekre az oktató munkához nem volt az iskolákban szükségük”. Mint megtudhattuk, a KLIK az önkormányzatokkal az iskolák minden ingó és ingatlan vagyontárgyára ingyenes vagyonhasználati szerződést kötött: egy átadás-átvételi bizonylat aláírásával azt és valószínűleg addig visznek el az oktatási intézményekből, amit és ameddig csak akarnak. Ami némileg ellentmond annak, hogy tulajdonképpen az iskolák működtetőiként kellene üzemelniük; és a feladatuk az intézmények jól felszereltségének biztosítása lenne, nem pedig a tanárok és diákok által rekvirálásnak is tekinthető vagyonátvétel.

Jól látszik, hogy az elméletben jól működő reform, azaz a tankerületek felállítása és az igazgatók egyes jogköreinek átadása a tankerületi vezetőknek, a gyakorlatban komoly nehézségekkel küzd. Hagyományosan baloldali utópiagyárosok vágyálma szokott lenni a szebb jövő érdekében véghez vitt centralizáció, ami a gyakorlat során jellemzően súlyos vereséget szenved. Most mégis a jobboldali kormány fogott hozzá a dolgok drasztikus átstrukturálásához, ráadásul még a kiindulópont megvalósíthatóságára sem sok figyelmet fordítva. „Nem éppen konzervatív megközelítésből” – ahogy Szilvay Gergely is írja,

A szinte infrastruktúra nélkül felálló tankerületek most az iskolák egyes használati tárgyait vették kölcsön azért, hogy saját alapvető működésüket biztosítani tudják. A hírek szerint még a takarítónőket is az iskola alkalmazottaiból válogatják, ráadásul kötelezik az intézményeket az újabb monitorok átadására, hogy aztán a diákok ismét a leselejtezett régieket használhassák. Ha ez volt a cél, elérték: eztán majd a jobban felszerelt iskolák fognak igazodni a kevésbé módosabbakhoz – az egyenlősítés első állomását ezzel kipipálhatjuk.

Mindezt úgy, hogy ők a működtetők, tehát a hierarchiában az oktatási intézmények felett állnak. Nem véletlen, hogy sokan rekvirálásként, padlássöprésként élik meg, hogy a „hatalom” einstandolja az alatta állók egyes használati tárgyait. Majd amikor az iskolák ezt sérelmezik, akkor közlik, hogy „az nekik már úgysem kellett”; illetve hogy ez „műbalhé”, az iskolaigazgatók pedig nem vitatkoznak, hanem „panaszkodnak a sajtónak” (utóbbi két idézet Marekné Pintér Arankától, a KLIK elnökétől való a 168 Órának adott interjújából, 2013/5. szám). Az igazgatók már nem vehetnem fel új pedagógusokat, ezért közlik velük, hogy a papírmunkát majd utólag elvégzik; az igazgatók pedig gyakorlatilag meg sem kérhetik már a portást, hogy javítson meg ezt-azt, mert az már a tankerületi igazgató hatásköre.

A közoktatás nehezen érthető központosítása törvényszerűen kaotikus állapotokat és tisztázatlan felelősségi viszonyokat eredményez. A változtatások időzítése csak tetézi ezt: vajon kinek jutott eszébe, hogy ne a nyári szünet alatt, szeptember 1-jével vezessék be az új rendszert, hanem a tanév közepén, amikor minden átállási nehézség sokkal jobban zavarhatja a mindennapi tanítást?