Még egy újabb kiadvány, ami felfedezi a régi balatoni képeket, képeslapokat, fotókat, és azokat újranyomtatva lehúz egy bőrt a retróról (ásít)? Előítéletekkel vettem kezembe a Nagy Balaton-könyvet, gondolván, hogy újra a régi sablonokat fogom viszontlátni egy gyorsan összedobott kiadványban. Csalódtam. Kellemesen.

A Nagy Balaton-könyv (MezőHír Média Kft.) a jelenlegi balatoni helyzet friss és frappáns összegzése, amihez illusztrációul szolgálnak a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek fotói az érett Kádár-kor álságos tóparti békeéveiről. Az író és szerkesztő Szabó Tamás (társszerkesztő: Szabó Flóra) nem negédes kádári nosztalgiával emlékezik a régi szép időkre – sokkal inkább azt veszi számba (néhol fanyar humorral), hogy mit kezdett közös kincsünkkel, a Balatonnal az immár szabad Magyarország a több mint húsz év alatt.

A könyv összegzése alapján nem sokat – az itt-ott felbukkanó, nagyra törő, s valahogy szinte mindig csak ingatlanspekulációkat eltakaró terveken és víziókon kívül. A Nagy Balaton-könyv egyszerre akar szórakoztatni és híreket közölni az elmúlt időszak tó körüli játszmáiról. Ha nem is oknyomozás avagy sajtódíjra érdemes nagyriport szintjén, de elég alaposan felsorolja és bemutatja a tóparti városokat és községeket megmozgató, megosztó, az ott élőknek reményt adó, majd sokszor csalódást okozó ügyeket, terveket Aligától Keszthelyig, Zánkától Fonyódig.

A kiadvány településenként járja körbe a magyar tengert, az adott város vagy község háború előtti és utáni időszakáról, a rendszerváltás utáni évekről beszámolva, számos színes fotót mellékelve mindegyikhez. Jól ismert és eddig lappangó anekdotákat olvashatunk Castro és Kádár balatoni hajókázásáról; minőséginek szánt, de aztán csak olyan szocialista módra sikerült szállodafejlesztésekről; régi arisztokratákról és még ma is köztünk kísértő vállalkozó-táncdalénekesekről; ántivilágbeli kaszinózásokról, kádárizmus-korabeli csárdázásokról és – talán először egy nagyszabású nyomtatott könyvben – a Balaton Soundról és más kortárs vigasságról.

S ami az egész műből kirajzolódik: bár a 19. századtól kezdve normálisan fejlődő balatoni életet a szocializmus időszaka felszámolta, de legalábbis vastagon átszabta – a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas éveknek azonban még mindig volt egyfajta egységes hangulata, Balaton-önképe a tömeges nyaraltatással, óriásszállókkal, kempingekkel és szabadstrandokkal. No persze, lett volna hova fejlődni és átalakulni innen, de a könyv jól láttatja: 2012-ben alig járunk előrébb a Balaton újragondolásával és fejlesztésével a rendszerváltás körüli évekhez képest. Az ezredforduló csalóka jóléte és később délibábnak bizonyult perspektívái nagyszabású tervekkel kecsegtettek, de a nagy fejlesztések legtöbbször félbemaradtak – vagy éppen el sem kezdődtek. A köztulajdon eltűnt a vadkapitalizmusban, a vadkapitalista eltűnt a zavarosban, a zavaros eltűnt az illegális feltöltésekben, az illegális feltöltések eltűntek a hivatalok útvesztőiben, a hivatalok eltűntek jól beágyazott helyi erős emberek zsebeiben.

Az ígéretes és megvalósult fejlesztések (mint például Balatonfüred központja) mellett így végül a tóparti települések csak toporognak az átalakuló turizmus, a növekvő pénztelenség, vagy az (ál)bőséges évekből való keserű ébredés foglyaként. A válság sokadik évében már a víziók is fogyatkoznak, nem csak a tőke és a turisták. Marad az örök magyar kivárás csendje: majd csak lesz valami, ugye? A Nagy Balaton-könyv tartalmas és átfogó pillanatkép a Balaton 2012-es állapotáról.