Hol a konszolidáció? – Mandiner2012 VI.
2012. december 30. írta: Lakner Dávid

Hol a konszolidáció? – Mandiner2012 VI.

test2.png

Idén 2010-hez és 2011-hez hasonlóan újra megkérdeztük mandineres bloggereinket: hogyan értékelik röviden a 2012-es évet? A napokban posztsorozatunkban válaszolnak kérdésünkre. Lakner Dávid válasza.

*

2012 elején a Fidesz-KDNP azt ígérte, a következő két év a rendszer konszolidációjáról fog szólni, a külső és belső frontok garmada helyett pedig eljön majd a békés és csendes kormányzás ideje. Ehhez képest hétről hétre olyan események borzolták a jobboldali (!) polgárok kedélyét is, amelyek már egyenként is alkalmasak lennének arra, hogy eltántorítsák az értékelvű konzervatív szavazókat Orbán Viktor pártjától.

Mind az állampolgárokat gyermeknek tekintő és életkörülményeiket megnehezítő trafiktörvény, mind az egyik napról a másikra betiltott játékgépek esete azt mutatja: a kormány pusztán saját gazdasági érdekeit szem előtt tartva, ám álságosan etikai indokokra hivatkozva kész ellehetetleníteni szakági dolgozók tömegeit, nehéz helyzetbe sodorni a megélhetésüket erre alapozó munkások sokaságát.

Bár Schmitt Pál plágiumbotrányából a köztársasági elnök lemondásával pozitívan keveredett ki a kormány (a jobboldali média pedig – a Demokrata kivételével – egyértelműen bizonyított, amikor kellett); de jól látszott, hogy ez sem etikai megfontolásból történt, jóval inkább SP lakosság körében tapasztalható elutasítottságának okán. A szintén plágiumvádba keveredett Semjén Zsoltnak már nem is kellett aggódnia, hiába egyértelmű, hogy tudományetikai vétség azért nem kifejezetten áll jól egy kereszténydemokrata politikusnak, aki ráadásul a miniszterelnök-helyettességig jutott.

Az azerbajdzsáni gyilkos, Ramil Safarov átjátszása hazájának az ázsiai ország itteni gazdasági befektetései reményében egyértelmű bizonyítéka volt a keleti nyitás erkölcsi bukásának, egyben annak, hogy a Fidesz-KDNP nem ódzkodik (Zárug Péter Farkas szavaival élve) „civilizációs árulást” sem elkövetni gazdaságpolitikájának érdekében. Mindez így, járjon bármiféle remélt fellendüléssel, mindenképpen elfogadhatatlan. 

Az oktatási, a választójogi és az összes többi reform naponta való változása és aztán a gránitszilárdságú Alaptörvénybe kerülése csak bizonytalanságot, kapkodást és koncepciótlanságot mutatott – pedig a kétharmad éppen arra predesztinálná a kormányt, hogy világos elképzelései mentén valós és előremutató változtatásokat vigyen végbe.

Kulturális téren fél évvel ezelőtt örülhettünk L. Simon László kinevezésének, de mára nem maradt más számunkra, mint hogy Szörényi Leventével együtt ítéljük el azon kurzuslovagokat, akik művészeti hozzáértés helyett politikai elköteleződésüknek köszönhetően tehettek szert jelentős szerepre. A Magyar Művészeti Akadémia térnyerése és Fekete György ámokfutása – Rajcsányi kolléga szavaival élve – csak a kultúrharc fokozását volt képes elérni; illetve azt, hogy Fekete György közepesen ismert belsőépítészből egy Index-nyilatkozat segítségével váljon országosan ismert mém-alannyá.

2012 az elvhű konzervatív szavazók hiteles parlamenti képviselet nélkül maradásáról szólt – miközben a baloldalon szintén nekikezdtek egy új párt(szövetség) barkácsolásának, az ottaniak nagy részének ugyanolyan lelkes asszisztálásával, mint ahogy a jobboldalon támogatták egykor sokan az „egy a tábor, egy a zászló” elvét. Az LMP ugyan egyelőre bizonyította önállóságát, de ez egyedül Schiffer András hathatós munkájának köszönhető, aki alól el is kezdték kiszervezni saját pártját.

2012 végén csak abban tudok reménykedni, hogy a következő év új, hiteles és friss jobboldali erővel örvendeztet meg minket, amely a sokszínűség elvét vallva nem tagozódik be a bajnaista egységfrontba, hanem valódi alternatívát képez az elkötelezett konzervatív szavazók számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr544984145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.12.30. 08:47:04

Már csak egy új, hiteles és friss jobboldali erőben reménykedhetsz? Hát ez szívás. :)

Steve the Great 2012.12.30. 08:55:36

Én úgy gondolom, a folyamatos háborúzás és a persze a csaták vég nélküli megnyerése alapvető jellemzője a kormánynak. Tehát (legalábbis a retorika szintjén) én semmiféle konszolidációra nem számítok.

balint60 2012.12.30. 09:10:08

@Steve the Great:

annál is kevésbé lehet bármilyen pozitív fejleményben bizakodni, mivel az Orbán-rendszernek nincs meg a gazdasági alapja.
Az orbáni gazdasági kísérlet totális kudarc, hajdani "sorstársaink" úgy húznak el mellettünk, mint a vadliba. Kilátás sincs a gazdasági növekedés beindulásának, hiszen annak forrásait lenullázta a kormány: nincs hitel, beruházás, fogyasztás, valódi foglalkoztatás-növekedés.
Stagfláció a maximum, amivel az Orbán-rendszer "biztat" bennünket.

Magam is "2012 végén csak abban tudok reménykedni, hogy a következő év új, hiteles és friss jobboldali erővel örvendeztet meg minket".

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.12.30. 09:14:59

"az állampolgárokat gyermeknek tekintő és életkörülményeiket megnehezítő trafiktörvény"

Na, ezt a szart eddig olvastam. Ki a faszom ez a kisköcsög itten, he?

Pelso.. 2012.12.30. 09:46:19

@balint60: Végül is a kormánypártok év eleji ígérete valós, itt konszolidáció: megerősítés, megszilárdítás = bebetonozás.
Fent említett remény megvalósulásának esélye pedig pontosan egyezik a lottó telitalálatával.

Steve the Great 2012.12.30. 09:54:46

@balint60: Hacsak a nemgonosz multikkal való együttműködési szerződéseket nem tekintjük konszolidációnak.

Holding 2012.12.30. 10:03:08

Teljesen igaz az írás!

A fideszesek 2010-ben még állították hogy pártjuk a 2/3-ad adta teljes függetlenség és a "8 éve készülnek rá" által már 2011-ben hatalmas GDP növekedést, foglalkoztatottság bővülést és gazdasági szárnyalást mutat majd és megmutatjuk hogy míg a világ recesszióba sülyed, mi akkor is szárnyalunk!!!
És hogy a manyup pénz által ez csak még nagyobb magaslatokba ér el hisz nem kell filléres megszorításokkal foglalkozni!!!

Ehhez képest jött a recesszió, reálbér csökkenés, , munkanélküliség növekedés és az adósságunk magasabb mint 2010-ben volt!!! Csupán az erősödő infláció miatt lesz látszatcsökkenés ami végeredményben egy egyszerű trükk...

A fideszesekkel akikkel a gazdaságról, a fidesz korrupciójáról, erkölcséről vitatkozunk nem tudja megvédeni pártját, csak nyócévezik és "szemét rendszerváltásozik"...
Pártjuk olyan katasztrófális teljesítményt nyújt hogy az elmúlt 2,5 évből nincs semmi amivel büszkélkedhetnének, pár statisztikai trükköt kivéve!

cselcsabi · http://cselcsabi.nolblog.hu/ 2012.12.30. 10:05:02

garmada helyett helyesen garmadája

Wolff 2012.12.30. 10:36:16

Ez a Zárug Péter Farkas lenne az értékelvű konzervatív szavazó ideáltípusa? Madarat tolláról, újkonzervatívot értékelvű konzervatívjáról?

cselcsabi · http://cselcsabi.nolblog.hu/ 2012.12.30. 10:43:39

"a következő év új, hiteles és friss jobboldali erővel örvendeztet meg minket, amely a sokszínűség elvét vallva nem tagozódnak be a bajnaista egységfrontba, hanem valódi alternatívát képeznek az elkötelezett konzervatív szavazók számára".

- alany és állítmány egyeztetése

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.12.30. 10:53:15

reklamáljunk a vármegye u. 11 alatt, nem erről volt szó

:DDDDDDDD

kublerek · www.vasalobolt.hu 2012.12.30. 11:00:19

A FIDESZ és Orbán egy politikai és gazdasági bűnüző maffia. Remélem lessz erő aki egyszer felelösségre vonja őket az elmúlt 4 évért!!!!!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.30. 13:19:58

@Kettes:

Pedig ez a megoldás. Csak egy hiteles jobboldal tudja Mo-t európai útra állítani.

Szakadár Szmöre 2012.12.30. 13:41:45

A szerző kisiskolás, mégis nyakatekert(nek szánt) fogalmazványa, dagályos, ostoba, és álnaiv ömlengése, primitív következtetései minimum megmosolyogtatóak.
A rendkívül egyszerű világképről árulkodó, csapnivaló stilisztikai színvonalú iromány a jóindulatú, elnéző tockos jogos igényét váltja ki az olvasóból: " Gyakorolj, írogass még, és főként: művelődj, olvass, tanulj! "

user792 2012.12.30. 13:54:50

Végre valaki összefoglalta egy cikkben mindazt, amit gondolok, és amit szorgalmaztam korábbi hozzászólásaimban is.

Igen, kellene egy új, a 89-esektől független, konzervatív, értékelvű jobboldali párt.
A lehetőség és a szándék elvileg megvan rá, hogy valakik nekikezdjenek, ellenben azt látni kell, hogy amíg a Fidesz nyeregben van, és mögötte áll az évek során összegrundolt holdudvar/média/szavazótábor, addig ez a projekt nem biztos, hogy kivitelezhető.

Orbánékat először jól el kell verni, hogy aztán valaki újra összekaparhassa a jobboldalt, mint ahogyan azt ő maga is tette a 90-es években. Ehhez pedig először egy újabb baloldali választási győzelem szükséges, amit azért én annyira nem szeretnék, gondolom a szerző sem (?).

Urfang 2012.12.30. 14:48:30

@Szakadár Szmöre:

Pontosan! Az ilyen Lakner Dávidoknak előbb el kéne mennie művelődni, olvasni, tanulni, aztán pedig visszatérni és véresre nyalni a Párt valagát.

Akkor komolyan vehetnénk őket, de így csak egy hiteltelen ballibok maradnak.

komolytalan samu 2012.12.30. 15:31:12

@Urfang: "...visszatérni és véresre nyalni a Párt valagát. Akkor komolyan vehetnénk őket, de így csak egy hiteltelen ballibok maradnak. "

:)))) Mutassa azokat a seggeket, melyeken maga dolgozott; csak hogy megemeljem a kalapom.

Pelso.. 2012.12.30. 17:02:04

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Előrebocsájtom, szerintem egyik oldal sem, pontosabban ez nem politikai oldal/hovatartozás kérdése.
Látsz Te elkötelezett, legalább a jobboldal alapvető ismérveivel tisztában lévő választói tömeget, amely többséggé válhat? Látsz olyan politikai csoportosulást, amely képes hazai értelemben vett jobb-konzervatív-polgári elképzeléseket hihetően kommunikálni s megvalósítani(!), ? -Orbánékat ne sorold ide, ők mindössze egyéni érdekeik által vezérelve címkézik magukat, ezzel -is-, tettek keresztbe hosszú időre az ilyen esetleges tendenciáknak.

Pelso.. 2012.12.30. 17:13:00

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nincsenek értékek, morál, hitelesség. Ezért is a zsákutca.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.30. 17:31:01

Schmitt Pál plágiumbotrányából a köztársasági elnök lemondásával pozitívan keveredett ki a kormány (a jobboldali média pedig – a Demokrata kivételével – egyértelműen bizonyított, amikor kellett)"

szerintem meg nem jött ki jól belőle a kormány:
Schmitt Pál, illetve a volt elnökök juttatásai sarkalatos, vagyis kétharmados törvény lett, a fidesz megszavazta neki a garantált kiskirályi életet

kkbk.blog.hu/2012/06/06/matolcsi_sarkalatositja_caligula_lovat

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.30. 22:58:00

Na, még egy szerző, aki egy hiteles jobboldali konzerv erőben reménykedik.

Két verzió van: a mandiner pincéjében vagy hegesztik már ezt az erőt (valószínűtlen),vagy pedig újabb szimpla sóhajtozás.

Egyébként: amint létrejönne ezen hiteles erő, vajon hány másodperc alatt kerülne be az eddig barátinak tekintett fideszmédia célkeresztjébe? Persze ha a fideszmédia okos, egyszerűen agyonhallgatja majd őket, mint tette ezt (amíg tehette) a jobbikkal.

aminek következtében a balmédia kapja majd fel őket, ami miatt seperc alatt rohadt árulók lesznek a fidimédia szemében. Bizony, ez ilyen.:)

Amellett: az összes konzervatív mértékadó figurát lefoglalta magának a fidesz. Egyszerűen nincs olyan arc, akivel hiteles mozgalmat alapíthatnak.

Így tehát maradnak a 30 közeli ifjúkonzervatívok:) akik nem feltétlenül felelnek meg a konzervatív úriemberekről alkotott képnek. (50 fölötti, keretes szemüveges, öltönyös, pálcás, kalapos úriember, stb)

Tehát marad a sóhajtozás, (meg a fasisztákkal szembeni "üsd-vágd nem apád!").

bömböcz 2012.12.30. 23:09:35

@Schwerer Gustav:
Kedves Barátom, Hölgyeim, Uraim!

Természetesen a Faszistákkal nincs kiegyezés!
Remélem megnyugtattam Önt és Becses Családját (még ha most a diaszpóra keserű bankszámlaszámát is nyögik most).
Fel-támadás!

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.12.31. 08:42:40

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Rétegigény. Ingyen BKV meg cigánybörtönök kellenek ide, nem felsőoktatás. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.31. 10:54:59

"a betiltott játékgépek esete azt mutatja: a kormány pusztán saját gazdasági érdekeit szem előtt tartva, ám álságosan etikai indokokra hivatkozva kész ellehetetleníteni szakági dolgozók tömegeit, nehéz helyzetbe sodorni a megélhetésüket erre alapozó munkások sokaságát."

hogy az ördög vérveres faszában termelődik újjá ez az ostoba kommunista-magyarifjúságos bunkóstílus? hát milyen emberek nőnek fel? az ufis első nemzedék sem volt kifogástalan elme, de ezek az újak szinte hihetetlen, hogy élőlények, nem valami gúnyképből léptek elő.

hogy lehet így írni ilyen brossúra stílusban, te tahó? hogy a szerzőhöz is szóljak.

milyen konzervatív gondolat a nyomorgyártó gépek betiltását valami tébolyodott önkénynek beállítani?

hát ez fáj neked, te barom?

tewton 2012.12.31. 11:23:01

"ellehetetleníteni szakági dolgozók tömegeit, nehéz helyzetbe sodorni a megélhetésüket erre alapozó munkások sokaságát."

kicsit valóban merész a trafikosokat meg a játékgépeseket összekeverni a munkásokkal. a hírszerzővg-nél már nem volt üresedés, hogy ide ír a szerző?

Tündér_Lala 2012.12.31. 13:15:40

Köszönjük a kimerítő írást. Tényleg ennyire futja ? Hmm...

___________________________ (törölt) 2013.01.04. 09:33:54

@jose maria padilla:

>milyen konzervatív gondolat a nyomorgyártó gépek betiltását valami tébolyodott önkénynek beállítani?

Szerintem ezt már többen is leírták értelmes, mindegy, elbírja az ismétlést:

1) az egyik alapvető hiba a túlzott hirtelenség, ha lett volna 1-2 év átmeneti időszak, akkor lenne ideje a szerelőnek munkát keresni stb.

2) semmiféle stratégia nincs a 100%-ig előreláthatóan elszaporodó putrisori kártyabarlangok kezelésére, mert nyilvánvaló, hogy az alvilágiasabb emberek minden törvényre valahogy reagálnak, nem csak passzívan betartják, az is nyilvánvaló, hogy így fognak reagálni, és pontosan tudjuk a történelemből, hogy ezeket mindig is nagyon nehéz volt kezelni

Hadd kérdjem már meg tisztelettel, hogy a túróba nem tök nyilvánvaló ez? Főleg a második? Alapfokú ösztönzés-elemzés: emberek csinálják X-et, X-et nem szabad, tehát mi az az Y, amit csinálni fognak helyette?

___________________________ (törölt) 2013.01.04. 09:37:19

@Schwerer Gustav:

igazság az, hogy a Fidesz-kormány százszor elfogadhatóbb lenne, ha hajlandóak lennének magyarázni, amit csinálnak. Fel kellett volna valakinek állni például a nyerőgépügy-idején és valami olyasmit mondani: "igen, túl hirtelen, de X Y Z okokból csak ilyen hirtelen lehettt, igen, el fognak szaporodni az illegális kártyabarlangok, de már utolsó simításoknál tart a stratégia, hogy mit kezdjünk velük stb. stb." szerintem egy magyarázósabb Fidesz-kormány még mindig vállalható lenne számunkra. Például a Safarov-ügyet egész korrektül sikerült megmagyarázni: bemutatták a dokumentumot, ami szerint az azeri kormány írásban hazudott. Ez így OK, azt el is fogadtam.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2013.01.04. 15:21:32

@Shenpen:
gyilkolni sem szabad. aki gyilkolni akar, az mégis gyilkolászik. az állam azért van, hogy ilyen ügyekben döntsön. és nincs mit magyarázni rajta. egyrészt családellenes a nyerőgép, másrészt politikai háttérpénzeket gyártottak/mostak a gépekkel.
láttam a tervpresszóban a nyugdíját egy este elgépező vénbarmot. ő nem fog kimenni a cigánysori zug szerencsebarlangba. és az illegális, üldözendő és üldözhető lesz. a nyerőgépek legálisak voltak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2013.01.04. 22:10:15

@jose maria padilla: Na, mi van, már vége is a Fülöp-szigeteki nászútnak?

kronstadt (törölt) 2013.01.05. 18:41:05

@jose maria padilla:

a játékszenvedélyt nem lehet kiirtani...

mindenkinek jobb az ha normál körülmények között élik ezt ki...

kronstadt (törölt) 2013.01.05. 18:43:53

@jose maria padilla:

mintha a legtöbb haláleset az utóbbi 100 évben két világháborúhoz kötődne Európában...

szóval nagyon béna volt a "gyilkolásos" példád különösen mivel ezt már a spontán megjelenő szokásjog is kezelte...
süti beállítások módosítása