MMA-térnyerés: így fokozd a kultúrharcodat
2012. november 28. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

MMA-térnyerés: így fokozd a kultúrharcodat

MMA_kulturharc.png

A folyamatos pénzmegvonásokkal megrogyasztott, mindkét oldalról végletekig hiszterizált magyar kultúrpolitika harcmezőin újra rohamra indultak a szemben álló felek: az egykor egyesületként indult, majd köztestületté avanzsált Magyar Művészeti Akadémiát különösebb finomkodás nélkül hozta a kultúrafinanszírozás terén nehezen megkerülhető helyzetbe a kormány.

Nehéz a tisztánlátás a totálisan megosztott hazai kultúrpolitikában: a kreativitás, az alkotás és bármifajta tekintély avagy tabu megkérdőjelezésének teljes szabadságát hirdető progresszív mainstream az ő köreiket érintő bármifajta reformot, átszervezést, avagy a befolyási szféráik megkavarását a kultúra autonómiája elleni retrográd támadásként lát és láttat. Nincsenek tabuk – hirdetik, miközben tabuvá teszik saját ikonjaikat: így ítélnek leválthatatlannak a hagyományokat leváltó színházi igazgatókat, megkérdőjelezhetetlennek művészi életműveket, sérthetetlennek másokat sértő provokatőröket. De hát a 21. században élünk: tud-e velük szemben a megkérdőjelezők megkérdőjelezése, avagy a szimplán nem megkérdőjelezés 2012-ben mainstream lenni? Mert a hangsúly a tudáson van, nem a változtatás akarásán, az akarattal soha nem állt hadilábon a jelenlegi kormány. Ha már hozzányúlunk a rendszerhez, van-e elég szellemi tőkénk arra, hogy jobbat hozzunk létre az eddiginél, vagy csak a kártyák és a kasszák újraosztásáról szól az egész?

A probléma, hogy a progresszív, posztmodern kultúrafelfogás, valamint a konzervatív értékrendszer között feloldhatatlan ellentmondás feszül. Párhuzamos világokról beszélhetünk, amelyben még az a legjobb, ha bárki bármelyik világnézetet képviselhet; de belátható, hogy a kettő közötti kultúrharc megnyerhetetlen, mert egyszerűen nem egy síkon mozognak, elszállnak egymás mellett az érvek és ellenérvek. Akik mégis kultúrharcra adják a fejüket (vannak elegen), azok alapvetően csak régi konfliktusokat tudnak újra felmelegíteni. Ebben a harcban pedig bármilyen – rosszul értelmezett – konzervatív kultúrpolitika eleve defenzívában van a posztmodernséggel szemben. Egyrészt azért, mert a korszellem javarészt még mindig maga a posztmodern (ami nem zárja ki, hogy kis konzervatív köröket építgessen az ember magának és szellemi társainak); másrészt pedig azért, mert a mai korszellemet sem ismerő konzervatívok nem tudják, hogy már régóta megkérdőjelezhetőek maguk a posztmodernek is, így pedig nem tudnak miként fogást találni a rajtuk fogást találókon. A jelenlegi kormány jelenlegi holdudvarában számos kulturális vizionárius és macher még mindig az évtizedes harcait vívja évtizedes ellenfeleivel, így az MMA által fémjelzett új kulturális térfoglalási küzdelmek erősen anakronisztikusnak hatnak, különösen a fiatalabb nemzedékek szemében.

*

Ebből a holdudvarból, a hol erősen, hol lazábban a magyar jobboldalhoz kapcsolódó kulturális hátországból nőtt ki a Magyar Művészeti Akadémia. A társaság egyesületként indult el a rendszerváltás utáni zűrzavarban, miután Makovecz Imre kivonult az MTA égisze alatt épp szerveződő, hivatalos művészeti akadémiának szánt Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiából, hogy létrehozza saját kulturális körét. A SzIMA soha nem tudta betölteni eredeti szerepét, és két évtized alatt eljelentéktelenedett, pedig olyan alkotók a tagjai, mint Esterházy, Nádas, Krasznahorkai vagy Kocsis Zoltán. Az MMA-nak olyan személyiségeket tudhatott és tudhat soraiban, mint Makovecz Imre, Finta József, Czakó Gábor, Jankovics Marcell, Kányádi Sándor, vagy Sára Sándor. A közismert vagy kevésbé ismert tagok nagy részének munkássága természetesen mindkét társaságban tiszteletre méltó. Sajnálatos, de az örök magyar kulturális belharcot ismerve nem meglepő, hogy annak idején nem tudtak (és talán nem is akartak) a másik oldal elsőrangú alkotóival egy közösséget, egy egyletet alkotni – nem, mintha bármifajta illúzióm lenne azzal kapcsolatban, hogy azon a bizonyos másik oldalon lelkes fogadókészség lett volna a tartós együttműködésre...

A SzIMA-hoz hasonlóan két évtizedet különösebb karrier nélkül kibekkelő Magyar Művészeti Akadémia furcsa metamorfózison ment keresztül 2010-től kezdve: az addigi civil egyesület az új alaptörvény szövegébe került, mint az MTA mellett egy olyan szervezet, amelynek védeni kell a tudományos és művészi szabadságát. Az MMA aztán köztestületté alakult, előbb százmilliót csoportosított át számára a kormány, majd nemrég megkapta az államtól a Vigadó és a Műcsarnok épületét. A Műcsarnok rapid „átpozicionálása” hatására le is mondott az egyébként alig egy éve hivatalban lévő Gulyás Gábor, döntését azzal indokolva: „Mivel a Műcsarnok működési rendjének megváltozása nem teszi lehetővé, hogy a munkámat szuverén módon folytassam tovább, erkölcsi kötelességem a megbízatásomról lemondani”.

Az MMA gyors karrierjének másik állomása, hogy immár 2,5 milliárd forinttal szerepel a 2013-as költségvetés-tervezetben, miközben súlyos milliárdokat vonnak ki a kultúra legkülönbözőbb területeiről, megszűnésre ítélve számos kulturális műhelyt. Az MMA gyors térnyerése már a kormányon belüli kultúrpolitikai erőcsoportokat is érintette, a kulturális államtitkárságnak már meg kellett küzdenie ahhoz, hogy az NKA ne kerüljön az MMA fennhatósága alá. A pályafutása során gyakran a hatalom közelségét kereső Fekete György MMA-elnök így csak az NKA és más kulturális pénzosztó műhelyek áttekintésére lesz másokkal egyetemben jogosult, legalábbis az Index által idézett EMMI szerint.

*

Mindezek a fejlemények – és a várható továbbiak – röviden is összefoglalhatóak: a kormány drasztikus gyorsasággal és rendesen teletömött kasszával helyzetbe hozta a civil egyesületként indult Magyar Művészeti Akadémiát. Ismét rendkívüli gyorsasággal; ismét a terület érintettjeinek a feje fölött; egyáltalán nem fontolva haladva; és az ősi árkok mellett már a saját táboron és kultúrpolitikai erőcsoportokon belül is konfliktusokat gerjesztve. A kiszámíthatóan működő kultúrpolitika helyett továbbra is konstans átszervezésekre és bizonytalanságra épülő, ad hoc döntéseken alapuló massza az eredmény; amelyben senki nem mehet biztosra, senki nem tud kiszámítható alapokat, hosszú távú terveket, stratégiákat építeni, csak az, aki a sakkbábukat mozgatja.

Igen, egy egészségesebb közéletű országban, nagy fordulópontok után talán létre lehetne hozni a sokszínű művészeti élet egységes grémiumát. Nálunk ez nem sikerült a rendszerváltás után, és bár a legjóindulatúbb olvasatban az MMA pont erre lenne alkalmas, lesznek elegen mindkét oldalon, akik a kultúrharc további fokozására fogják használni az MMA gyors térnyerése körüli vitákat. Távolabbról megközelítve persze az is kérdés, hogy van-e egyáltalán értelme egy minden korábbinál individualistább és fragmentáltabb művészeti életben egy klasszikus akadémiai szerveződésnek (a hatalomhoz közeli szervezkedés élvezőin és kedvezményezettjein kívül) – főleg, ha az előző két évtized megmutatta, hogy itthon nincs különösebb igény és fogadókészség egy ilyen intézményre.

Most a művészeken a sor, hogy kívánnak-e élni az MMA adta lehetőségekkel, vagy pedig autonómiájukat avagy kultúrharcos imázsukat őrizve nem kérnek belőle. A kormánnyal és annak ideológiájával kritikus oldalon listázásokra, kitagadásokra lehet számítani, ha valaki vállalja közülük az MMA-tagságot – a másik oldalon pedig lesznek olyanok, akik bezzegművészként akarják majd körbehordozni a túlsó térfélről érkezett új tagokat. A Magyar Művészeti Akadémia jelenlegi tagságában kevés 55 életév alatti személyiséget találunk: mi lesz a fiatalabb alkotói nemzedékekkel, tud-e és akar-e nekik üzenni, velük együtt alkotni, őket befogadni az MMA?

A kultúrharcon túl pedig mégis csak ott lenne maga a kultúra ügye, annak ápolása a lehető legmagasabb fokon. Képes lesz az MMA erre? Képes lesz-e a saját keretei között, tagjai révén előremutató, vagy legalább a jelenre reflektáló kulturális alkotásokat létrehozni, támogatni? Képes lesz valóban lefedni a magyar művészet sokszínű világát? Vagy csak a barikád egyik oldalán álló, kiváló vagy épp középszerű művészek régi sérelmeinek újrajátszására, eddig megvalósíthatatlan, régi fixa ideáik finanszírozására lesz elegendő?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr884926684

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MMA-térnyerés: így fokozd a kultúrharcodat 2012.11.28. 09:18:01

A kormány drasztikus gyorsasággal és rendesen teletömött kasszával helyzetbe hozta a civil egyesületként indult Magyar Művészeti Akadémiát.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tistedur 2012.11.28. 08:23:46

ergé, minek teszel fel olyan kérdést, amire tudod a választ?!
az mma a egyszerre kultúrharc kövér bertája és patyomkin-falva. ebben az országban jelenleg leépítik a kulturális háttérintézményeket, de kistafírozzák rendesen ezt a csodát. ez van.

Robinzon Kurzor 2012.11.28. 08:33:45

A kérdés az, hogy melyik felfogás gondolja a másikról azt, hogy csak otthon, a négy fal között van létjogosultsága. Jó esetben.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.11.28. 08:43:42

A fő baj itten az, hogy a fiúknak lövésük sincs a kultúráról/hoz/nak-nek. Na pláne az ún. magasabbikal leginkább úgy vannak, mint az egyszeri parasztbácsika: ez vagy valami, vagy megy valahova. Ilyenkor meg nem tud más történni, mint hogy jönnek a kerényiimrék, és levezetik, hogy ők mennyivel hatékonyabban tudnák szórnia pénzt, mint a lilák. Érdekes, 2002-ben már egyszer pofára esetek e miatt, mégsem tanulták meg a leckét. Én nem fogom sajnálni őket.

Azon pedig tőlük függetlenül el kellene gondolkodni mindenkinek ebben az országban, hogy meddig engedhetők a percemberkék és az ő kis árokásásaik a mindenféle szakmaiságokba be.

tistedur 2012.11.28. 09:02:44

@Dr. Zerge: tudod, cselédek és disznópásztorok ivadékai pfejj

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.11.28. 09:40:54

Az a gond, hogy maradhatunk "kiszámíthatóak" ez azonban libsi honfitársaink szemében nem jelent mást, mint hogy megőrzik kulcspozícióikat. Az pedig gondolom szerinted sem lenne helyes. Ne legyenek kétségeid: bármihez nyúl hozzá a kormány és bármilyen óvatos kézzel égig hangzó vonyítás a válasz. Úgyhogy tulajdonképpen mindegy.

A kultúrharcot lehet helytelennek, mi több, kicsinyesnek tartani (jobbára az is) csak egyvalamit nem lehet vele kapcsolatban: kihagyni. Ha bármit akarunk, egy jobb, egészségesebb oktatást, ízlést le kell számolni a libsi kultúrmonopóliummal. Nem egyszerű, nem elegáns de meg kell tenni, különben hiába minden.

Carl Gustav Freud 2012.11.28. 09:58:34

@aristo: tipikus jobber szöveg (nem mintha a ballibtől nem kapnék kiütést)

smalladam 2012.11.28. 10:09:24

azért tényleg mekkora mester volt aczél györgy, hogy 21 éve halott, és még mindig ő meg a kreálmányai fingják a passzát (masszálnak pántlimasszát) a magyar kultúrában

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2012.11.28. 10:21:06

@aristo: "bármihez nyúl hozzá a kormány és bármilyen óvatos kézzel égig hangzó vonyítás a válasz." = "progresszív mainstream az ő köreiket érintő bármifajta reformot, átszervezést, avagy a befolyási szféráik megkavarását a kultúra autonómiája elleni retrográd támadásként lát és láttat. "

:)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.28. 10:26:53

Világos: ha a balliberálisok már a porcelánbolt kirakatüvegének óvatos megtisztítására is vonyítanak, akkor ebből logikusan következik, hogy minden mindegy alapon be kell engedni az elefántot.

Akik úgy szeretnének bent maradni a tutiban, hogy közben a szüzességüket is megőrzik, azok jobb, ha tudják, hogy az ilyesminek szopás a vége.

Pedig nem is kell bent lenni a tutiban.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.11.28. 10:30:18

A cikket és a hozzászólásokat is köszönöm. Jól láthatóan ebben a kérdésben nemre-fajra-vallási hovatartozásra függetlenül van egy minimális konszenzus. Az egyetlen probléma az, hogy a jelen kultúrpolitika az aristókat nevezte ki a kultúra helytartóinak, de semmi sem tart örökké.

tistedur 2012.11.28. 10:33:00

@smalladam: inkább aczél, mint l. simon.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.11.28. 10:34:11

@rajcsányi.gellért (ergé):

Visíthat itt napestig ez a ballib elit, vagy hogy is kell hívni, ezt ti tudjátok, abból nem lesz törvény meg péláne nem alaptörvény. Vagy legalábbis én nem találkoztam azzal a törvénnyel, ami szerint Dörner nem színész/.../akármi. A Makoveczakadémia meg sajnos erről szól.

marko11 2012.11.28. 10:42:38

Ugye eddig az volt, hogy Esterházy mennybe meneszti Nádast, majd fordítva. Aztán Radnóti Sándor Kossuth-díjat ad nekik. (Kertész Imre Nobel-díja egy kicsit bezavart ebbe a bizniszbe, de hamar feltalálták magukat. Rácsimpaszkodtak, úgy csinálták, mintha ők kezdeményezték volna Kertész díját.)
Vagy Grünwalsky pénzt ad (sok pénzt!) egy Jancsó filmre, amelyben aztán munkát (operatőr) vállal.
Vagy Alföldi kérésére Alföldit támogató leveleket írnak. Viszont Vidnyánszkyt még ki sem nevezték, már támadják.
Röviden, amit a magyar mainstream-nek nevezett "elit" produkált az elmúlt 20 évben, az lényegében minősíthetetlen.
Az elmúlt 20 év súlyos társadalmi gondjai mintha meg sem érintették volna őket. Tisztelet az egy-két kivételnek: Spiró, Tóth Erzsébet, Háy János, Dárday...!

Persze, hogy ezután jobb lesz-e azt nem tudom.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.11.28. 10:44:54

@aristo:

Kedves Uram!

Baráti szándékkal szeretném Önnek jelezni, hogy Ön egy ordas bunkó. Ami a kilencedik kerületben (vö: disznópásztorok és cselédek) nem olyan borzasztó dolog, de az Önök társaságában már igen.

Köszönöm, hogy megtisztelt figyelmével!

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.28. 10:53:01

@Holger Hartland: A csősznek mind a kerényiimréket, mind a kultúrát hitbizományként kezelő liberálbolsikat el kellene zavarnia a halál faszára.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2012.11.28. 10:53:50

@marko11:
Az MMA szerintem totális tévút, de abban igazad van, hogy a művészvilág elitjének az állami tízmilliárdok ellenére is csak annyit sikerült elérnie 20 év alatt, hogy nemzetközi mércével sehol sem vagyunk például a román színház- vagy filmművészethez képest (említhettem volna a könnyűzenét is, de abban legalább nincs olyan sok közpénz).
Van mire büszkének lenni, van mit megvédeni. :/

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.11.28. 11:02:07

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

A "liberálbolsik" nem voltak alaptörvénye iktatva. Ha akartak visítozhattak, de ha bíróság elé kerültek, volna, akkor nem hivatkozhattak volna előjogokra. A kerényiimrék meg mutogathatnak, hogy ők az alaptörvény. És speciel ha nekem kellene választani művészi teljesítmény alapján egy závadapál vagy egy kerényiimre között, akkor nem kellene sokat vacilálnom. Aki letett valamit, annak legalább valami mentsége lehet arra, hogy védi a territóriumát. De ha zsé kategóriás "művészek" betonozódnak az alkotmányba, annak van egy kis illata.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.28. 11:17:56

@aristo:
2010-ben hatalomra került a fidesz. Kétharmados súlyukkal lehetővé vált, hogy a fogyasztói mocskot, a konzumszemetet kisöpörjék a médiából, de legalábbis lekorlátozzák.

Amit ehelyett csináltak: megfelelő _politikai_ mederbe terelték a retket meg a telvív-2-t, és amint az "irányvonal" megfelelő lett (mindenféle politika megszűnt, aktív meg fókusz lett helyette, x kivel mikor hogy csalta meg az y-t stb...) a konzumszemét uralma változatlan maradt.

Persze porhintésként megbüntették a valóvilágot nevetséges pár tízmilliós összegekre (a tv2-rtl együttes évi bevétele 100 MILLIÁRD forint közeli összeg), tehát kulturális térentovábbra is _maradéktalanul_ a selejt uralma tombol.

Aztán csodálkozunk, ha mindenhol a könnyű pénz, fogyasztás, önmegvalósítás mantráját (BÁRMELYIK REKLÁM!!) követve a fiatal inkább úgy dönt, hogy kivándorol. Nem értjük. Forgatjuk a szemünket. Széttárjuk a kezünket. Konferenciákat rendezünk. Nagyokat sóhajtunk. "Hát igen, ez összetett probléma."
Kurvára összetett probléma. Be kell tiltani a reklámok jelentős részét, időkorlátot kell szabni, (óránként hány percet lehet reklámozni) stb.

Aztán: a reklámokon, plakátokon aitt vannak a fotosoppal tupírozott intimissimi meg calzedonai meg mittomén mi a faszom hiányos öltözetű ringyók. Amivel konkrétan az gond, hogy a kamasz lányok hozzájuk mérik magukat, ők vajon miért nem olyan szépek mint a fotosoppos lányok, na vajon miért bazmeg, elkezdi gyűlölni magát, anorexia-bulímia, hát igen, ez egy kurvára összetett hátterű probléma, valóban- egyszerűen be kell tiltatni a komputerrel manipulált kozmetikai/divat-hirdetetéseket.
illusztráció, gondolom mindenki látta már:
www.youtube.com/watch?v=iYhCn0jf46U
így csinálják a BÁLVÁNYOKAT.

Ráadásul a férfiak is elhiszik, hogy ez a valóság, és a különböző címlaplányokhoz mérik a feleségüket/barátnőjüket, aki mögött persze nem áll 5 kiló smink, meg 4 órányi fotosopp.

Íme a példa, amivel megmutattam hogyan basszák szét a társadalom szerkezetét, hogy keltenek elégedetlenséget az emberekben a személyes tulajdonságaik iránt, hogyan ültetik el szívükben a kételyt önmagukat illetően, és hogyan veszik rá őket, hogy a lehetetlen ideát követve olyan dolgokat vegyenek-fogyasszanak-csináljanak, amelyek úgy közvetlenül, mint közvetve kimutatható személyiségi károkat okoznak.

Ez a Kulturkampf igazi frontja, a metafizikai sík.
Hogy a fidesz egyik frakciója épp hogy akasztott le pár milliárdot a másik frakció kárára, tkp. lényegtelen.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.28. 11:21:01

@pushalias: A liberálbolsik tényleg hitbizományként kezelik a kultúrát, és azonnal megpróbálják kinyírni azt, aki egy kicsit is eltér tőlük: pl. Kocsis Zoltán esete a "nemmagyar"zenészekkel, a visongás Dörner ellen. A faszszopó Alföldi mindenáron történő megvédése is a hitbizomány része.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.11.28. 11:38:39

Tisztelt jobbos kommentelők! csak annyit szeretnék kérni, hogy gondoljanak bele, hogy mit szóltak volna, ha mondjuk ez 2007-ben történik, "gyurcsányi rémuralma" (jobberkompatibilisen írtam?) alatt? Lángba borítottátok volna az országot, vagy lángba borítottátok volna az országot? :D

Hattory Hanzo 2012.11.28. 11:43:19

Valahol azt olvastam, hogy a független színházas Pintér Béla azt mondta, hogy Ő az előző, illetve a mostani rezsimtől is sokat kapott. Az előzőtől inkább pénzt, a jelenlegitől inkább témát.

tarackos 2012.11.28. 11:45:44

@aristo: Viszont ha pl. libsi monopólium helyett egy másik, mondjuk jaffa, monolópium jön azt hatalomváltásnak hívják. Ezt láthatod most. Minden területen!

Erre pont 10 fillért is kár pazarolni és még csak véletlenül sem erre kaptak felhatalmazást...

Hattory Hanzo 2012.11.28. 11:51:28

@Lavrentyij Pavlovics Berija: Ez, ugye, az a Kocsis Zoltán, aki a második Kossuth-díját 2005-ben kapta, 2007-ben pedig "A magyar kultúra követe" címet kapta az aktuális oktatási és kulturális minisztertől? Ritka alattomos módon próbálták meg kinyírni, az már biztos.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2012.11.28. 12:00:23

@aristo: korlátolt, ostoba és szánalmas vergődés

pont olyan, mint amit védeni próbálsz

zárójel: Gulyás Gábor mióta - a te jellemző és sokat mondó, kultúrharcos árokásós szavaiddal élve - libsi?

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.28. 12:05:37

A fidesz kulturpolitikáját jól mutatja, hogy 65 millárddal tömték ki az MTVA-t, 35 millárddal a médiahatóságot, hasonló összegekkel az MTI-t...a legdurvább megszorítások is érintetlenül hagyták a szektort.

Tehát tudják, hogy a hatalom a lényeg, a hatalom a minden. Amíg az ő fogalmaik, helyzetleírásaik, erkölcsi dörgedelmeik, szakértői meglátásaik ömlenek a tévéből, rádióból, addig lefoglalják a gondolati tereket.
Deutungshoheit.

Szerencsére azonban az alternatív mondanivaló az internet korában viszonylag könyen elérhető, tehát a mi feladatunk, hogy tervezzünk egy olyan kultúrpolitikát, amely még akkor is érvényes lesz, amikor a fidesz már rég el fog tűnni. (És akultpol nem azt jelenti, hogy "én megmondom, te meg befogod".)

magyar, nemzeti kulturális politika.

Kezdjük pl. azzal, hogy a régészeknek visszaadjuk azokat a jogosítványokat, amelyeket a oligarchabérenc fidesz vett el tőlük, amikor a "kiemelt projektek" esetében megtiltotta, hogy a régészek megvizsgálják a területet, illetve mindenféle hivatalos tiltakozási/felülvizsgálati utat bezárt előlük, amikor pl. azt kifogásolják,. hogy ugyanmár mi a fasznak kell az avar temetőt egy-az-egyben ledózerolni, amikor a kedvenc oligarcha épp ott akar pl. egy szállodát fölhúzni. És így tovább.

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2012.11.28. 12:09:10

@rajcsányi.gellért (ergé):

művészek és kulturális munkások nem politikai-ideológia, pláne nem politikai párt melletti elkötelezettség alapon művelik szakmájukat. Természetesen politizálhat egy művész, nem csak mint magánember, hanem akár a művein keresztül is (politikus művészet), de a szakmai súlyát még ez esetben sem a konkrét politikai mondandó, hanem kizárólag annak művészi színvonala fogja eldönteni. Ami lényeges egy mű, művész esetében, az mind a politika fölött kezdődik, a napi politikai-ideológiai csatározás számára láthatatlan területen.

Gondolnám, hogy evidenciák ezek, de úgy látszik mégsem.

Az MMA egy politikai-világnézeti alapú csoportosulás, ezért művészeti értéket nem fejez ki. Van közöttük néhány (kifejezetten kevés) igazán jó művész, Bukta, Jankovics, stb., akik az előbb leírtak alapján szereztek szakmai megbecsülést, és van a döntő többséget kitevő, művészeti értelemben jelentéktelen hányad, nem kevés dilettantizmus és giccs régióit képviselő potyautas.

Azzal, hogy itt van ez a jobboldali vagy fidesz párti csoportosulás, még nem nevezheted azokat, akik ebben nem vesznek részt, sem másik oldalnak, sem balliberális csoportosulásnak. Ők ugyanis nem csoportosulnak politikai-ideológiai azonosság mentén. Ezt csak ti (értsd: jobboldal) akasztjátok a nyakukba, hogy egy szintre hozzátok, ami nincs egy szinten.

(Csak érdekességképp megjegyzem, hogy akiket te ballibnek nevezel, azok közt 20 év alatt egyszer sem hallottam pl. olyat, hogy egy művész vagy kurátor mszp, vagy szdsz szimpátiájáról beszélt volna, az ellenkezőjét, negatív véleményt viszont annál inkább.)

Jelen helyzetben ha két csoportról beszélünk, akkor az
1. a politika farvizén evező, ez által érvényesülni kívánó jobboldali "művészek" csoportja (MMA), szemben a
2. szakmai munkájuk alapján érvényesülő, nem politikai-világnézeti alapú művészek és művészeti dolgozók csoportjával. Tehát magával a SZAKMÁVAL.

Ami itt, most folyik az egy szakma módszeres szétverése, lezüllesztése, politikai pórázra fogása.

S=klogW 2012.11.28. 12:12:43

@tistedur: mondjuk nem ártana a 65 év progressziójába belekövült canis mergát kisöpörni már

user792 2012.11.28. 12:16:49

@Schwerer Gustav: figyelj, szerintem itt már rég kiderült, hogy se valódi politikai akarat, se az intellektuális színvonal nincs meg a jelenlegi rezsimben ahhoz, hogy ezeken érdemben változtasson.

2010-ben olyan volt a fidesz és személyesen Orbán, mint egy üres papírlap, mindenki azt rajzolt vagy írt rá amit akart, a holdudvarnak pedig az volt a feladata(többek között a mandinernek is), hogy elhitesse az emberekkel a felrajzolt vagy felírt dolgokat.

"A fidesz képes rendbetenni a gazdaságot, a fidesz képes morálisan megerősíteni a társadalmat, a fidesz képes rendbetenni a kultúrát, a fidesz képes megjavítani az egészségügyet pont pont pont"

Ma már láthatjuk, hogy mindezeknek nem sok valóságalapja volt.

user792 2012.11.28. 12:20:21

@Schwerer Gustav: ERRE a kommentedre reagáltam, nem a másodikra.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.11.28. 12:47:24

@poszt: "a korszellem javarészt még mindig maga a posztmodern"

Muhaha. Még néhány kis alkotmánymódosítás, néhány milliárdocska hülyehajú bácsiknak, és ultrakonzervatív lesz a korszellem. Ahogy azt aristo elképzeli.

"Most a művészeken a sor, hogy kívánnak-e élni az MMA adta lehetőségekkel". Például Gulyás simán berendezhette volna a Makovecz-kultusz szentélyét a Műcsarnokban, de nem kívánt, úgymond, élni a lehetőséggel. A cinikus pofád, Gellért, az. :)

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.28. 12:49:30

@user792:
Értem amit mondasz.

Mindenesetre azt kell látni, hogy végsősoron a mandineresek is emberek:). Képesek gondolkodni, képesek továbbgondolni dolgokat.

Fontosnak gondolom, hogy lehetőség szerint a főbb szellemi-lelki-metafizikai _szempontokat_ tartsuk felszínen.

A fidesz gyakorlatilag minden elmulasztott, amivel meg lett bízva. Ez van.

De ettől még a mandineres szerzők képesek lehetnek arra, a szellemi kapacitásuk mindenképp megvan hozzá, hogy föltegyék a kérdést: Biztosan el szeretnék süllyedni a fülkeforradalmi gyorsnaszáddal (~Patyomkin cirkáló) együtt?

Mert az nyilvánvaló, hogy amit a fidesz az elmúlt két évben csinált, azzal visszavonhatatlanul lejáratta magát. Lehet arra bazírozni, hogy 2014-et még megnyerik, lehet hogy meg is fogják, de ettől függetlenül végleg lehullott róluk a "polgáriság", "konzervatívság", és egyéb álca, és elővillant a (lumpen)proletár munkásöltözék.
Ezt négyszemközt, néha elmerengve szinte mindegyik mandineres szerző be tudja látni, lehet hogy persze kevésbé radikális megfogalmazásban. Az a lényeg, hogy lehullt az álca.

Tehát: vagy elsüllyednek a "Knáz Potemkin"-nel együtt előbb-utóbb, vagy még idejében dobbantanak.
Felőlem maradhatnak akár ott is ahol vannak, de akkor legalább LEGYENEK TUDATÁBAN, mihez asszisztálnak. Verstanden?

Ezért írok. Emlékeztető, az ÉRTÉKET illetően.
érték-érdek-érdem-értelem-érzelem.
ÉR, ERED -szógyök.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.28. 13:10:21

Ha posztmodern, legyen posztmodern!

A megoldás diktatórikus kulturális irányítás!

Nem kellenek ide kulturális köztestületek (ill. annyi civil társaságot alapíthatnak a kultúrmunkások, amennyit csak akarnak, véleményüket alkalmasint meg lehet hallgatni).

Ki kell nevezni egy kultúrcézárt (az alkalmasnak tűnők közül akár kalapból is ki lehet sorsolni a nyerőt), a feladata annyi, hogy a rendelkezésre álló keretből működtesse az állami kult. közintézményeket (munkájához szükséges megfelelő számú bürokratát biztosítunk) és mutyizzon, játsszon velük, dobálja a labdát a kutyusoknak és ha visszahozzák, simogassa meg a buksijukat, adjon nekik jutalomfalatokat. Ha ügyesen csinálja a kultúrcézár, akkor tkp. (momdom: tkop.) mindenki elégedett lesz.

Hogy korteskedjek (híveket gyűjtsek) magam mellett:-) előrebocsátom, hogy ha én kapnám ezt a pozíciót, akkor kialakítanék egy tárgyalót a minisztériumban, kényelmes ülőgarnitúrával, mindig lenne konyak, vodka, kávé, tea, ásványvíz, ropi, pogi és természetesen lehetne dohányozni is: kedélyes, barátias eszmecserék során itt születnének a döntések. Mivel engem minden érdekel, mindenkinek egyenlő lenne az esélye arra, hogy leülök vele a kultúráért...

Ugye, hogy jó lenne?!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.28. 13:13:24

@bbjnick:

és mutyizzon, játsszon velük, dobálja a labdát a kutyusoknak=és mutyizzon, játsszon velük (ú. é. a kulturális élet szereplőivel), dobálja a labdát a kutyusoknak

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.28. 13:25:53

Ilyen az, amikor tahók csinálnak kultúrpolitikát.

Nem mintha a belvárosi, egymást felszopó és fingjait berámázó (ez utóbbit valaki mondta, sajna nem jut eszembe a forrás) kultúrmaffia egy picit is jobb lenne. Elég csak A. Tamás minapi interjújára gondolnom, ami szemem elő került a 168 (hazug) Óra c. szennylapban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.28. 13:36:52

@Hepci:

Én azt mondom, adjunk egy esélyt Fekete Györgynek. Meglátjuk, hogyan alakítja ki/át a kulturális élet enteriőrjét:-) Fingokat valószínűleg nem fog keretezni:-)

ü
bbjnick

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.11.28. 13:56:43

@Schwerer Gustav: Két – vagy inkább három – összefüggő, ám különböző dologról van szó.

1. A kultúra, azon belül is a művészet két, elkülöníthető részre osztható (itt és most nincs tere azon esetek megvitatásának mikor a két rész összeér, vagy fedi egymást). Van az az alantas szemétáradat, amit talán legjobban a „szórakoztató ipar” terminus ír le a legjobban. Ennek „megreformálása” különösen adminisztratív eszközökkel gyakorlatilag lehetetlen, hiszen fennmaradásának egyetlen kritériuma van: pénzt termel. Ezért egy millimétere sem lehet magasabb színvonalú, mint a fogyasztói, változni csak a fogyasztói igényekkel fog. Ha majd a cselédek és disznópásztorok ivadékai tömegesen Mozartot akarnak hallgatni akkor a különböző kanálisok azt fogják prezentálni nekik, két Scruton interjú között. Hogy lehet -e erre nevelni őket? Ha engem kérdez nem. Ellenkezik a képességeikkel és a természetükkel.
2. A másik az un. „magaskultúra”, ez igen széles, a klasszikus művészetektől napjaink ijesztő és/vagy nevetséges „művészetig”. Ezt – alapvetően a világ boldogabb részein – a gazdag sznobok tartják el, akik pontosan azt kapják, amit megérdemelnek. Ez esetben sincs – véleményem szerint – az államnak semmi dolga. Aki fizet megkapja amit akar – vagy amiről elhitetik vele, hogy akarja.
3. Van azután a magyar vagy közép-Európai modell. Ennek az a lényege, hogy az állam fizet mindent. Itt és csak itt van nagy jelentősége annak, hogy ki tartja a kezét a pénzcsapokon. Ebben a modellben még annyit sem kell tenni, hogy holmi gazdag, bolond vénasszonyok kegyeit kelljen keresni. Nem. Itt elég politikai elkötelezettséget mutatni és kész. Ezért automatikusan jár az ösztöndíj, műterm, Kossuth-díj, vagy amit akartok. Ezért lehetséges, mi több szükségszerű a kulturkampf.

A 19-20 században – oktalanul – hihetetlenül megnőtt az un. művészek ázsiója (ehez elég annyi, hogy Dopemann is művésznek gondolja magát) Különösen megnőtt a diktatúrákban, itt közép-Európában, ahol a művészet hosszú évtizedekig politikapótlék volt. Itt még erősebben kapott lábra az a vélekedés, hogy egy Eszterházy, vagy Nádas tudja, hogy mi a jó nekünk mindannyiunknak, bármilyen tekintetben, hiszen „nagy” művészek mindketten. Hogy mitől nagyok az már egy másik kérdés. Így a művészet nem foglya, hanem része a politikának – a politika részei pedig úgy viselkednek mint a politika.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.28. 13:56:44

@bbjnick: Adjunk egy esélyt Fekete Györgynek? De hiszen épp most kapja meg a Fidesztől. Nem számít, hogy "mi" (kommentelők, senkik, "a nép", cselédek és disznópásztorok ivadékai) megadnánk-e neki vagy sem.

De hiába. Figyeljen, megmondás következik: :)))

A létező magyar jobboldal megbukott. Morális bukása paradox módon úgy teljes, hogy közben azért még mindig van egyre lejjebb. A létező magyar jobboldalnak az a mázlija, hogy előtte a balliberális oldal is megbukott, és még nem tápászkodott fel a bukásából, így a jobboldal a morális bukással szemben a politikai bukást még elkerülheti vagy elodázhatja. Érdekes időket élünk. :)

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.11.28. 14:21:07

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

A visítozás és az alaptörvénybe írás között van némi szakadék. Eltér az ízlésünk, mások a preferenciáink, és elképzelhető, hogy én megsérteném az Ön ízlését a véleményemmel, plusz én rühellem a bajszos embereket, például magamat is ha éppen kimarad pár nap a beretvával. De ha agyonvernének, sem tudnám elképzelni, hogy alaptörvénybe legyen foglalva, hogy a magyar művészet az azokból áll, akik szerintem azok. Mindössze ennyit szerettem volna elmondani. Köszönöm, hogy figyelt rám.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.11.28. 14:27:41

@Holger Hartland:

Fekete György egyszer már kapott egy esélyt. Régen volt, lassan húsz éve, sokan nem is éltek még akkor. Van olyan interpretációja, hogy dicstelenre sikerült, meg olyan is, hogy a liberálbolsik elnyomták - de olyan is van, aki szerint Kerényi Imre nem elmebeteg. Szerintem meg egy valóban népszerű ember ismertsége nem szűnik meg, ha kihúzzák a s*gge alól az államot. Persze ez nem indok arra, hogy ne kapjon még egy esélyt, de némi bizalmatlanság talán övezheti.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.11.28. 14:32:06

@Kettes:

Szerintem ne áruljuk el senkinek, hogy a postmodern már a múlté. Ráérnek majd az urak pár évtized múlva köpködni a a post(...)postmodernt, ha addigra rájönnek, hogy időközben olyan is volt. És mellesleg az is olyan modern, hogy legalább egy évtizede már kutatási téma. :-)

mzoltán · www.szuveren.hu 2012.11.28. 15:47:10

"A folyamatos pénzmegvonásokkal megrogyasztott, mindkét oldalról végletekig hiszterizált magyar kultúrpolitika harcmezőin újra rohamra indultak a szemben álló felek"

ez jó... a rohamra induló felek közül az egyik kisemmizett, marginalizált, megalázott, és ráadásul keze-lába meg van kötve, a másik rendelkezik minden pénz és döntés feletté és ő írja a játékszabályokat. Ez izgalmas meccs lesz. Lásd még: a kivégzőosztag és a kivégzendő kölcsönös rohamra indulnak. A kivégzendő személy delejes tekintettel próbálja (szemkötése mögül) eltéríteni a golyózáport.

Egyébként értékelendő a posztíró igyekezete, ő legalább érzi, hogy ez gáz és valamit kell írni. De mi volna, ha a kötelező liberálisrugdosós körök helyett egyszerűen leírná azt, amit (vélhetőleg) gondol? Nem volna egyszerűbb? Just saying...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.28. 16:11:43

@aristo:

Hát én nem elsősorban Mozartra és Scruton úrra gondoltam:), és nem is művészetekre en bloc.

Hanem hogy érdekes, értékes és érdemes sorozatokat, filmeket csináljunk nekik, egy kicsikét fölnyitva a szemüket, az "Extra hungariam non est vita"c. paradigmából részben vagy egészben kiszabadítani őket.

Jól tudja mikre gondolok, hiszen olvasta gondolom az eddigi hozáászólásaimat is. tényfeltáró-oknyomozó (privatizáció, hazai kapitalizmus története), ugyanakkor a _ reklámok_ visszaszorítása.

Elismerem a fidesz teljesítményét például abban, hogy az óriásplakát-piacot megszabályozta, persze az már más kérdés, hogy aktuálpolitikai célokkal, saját haveri körnek kiszervezve. Mindegy, félmegoldás is jobb a zérómegoldásnál szerintem.
Miért? mert inkább szóljon politika a plakátról, mint fogysztói szar -"férfiasan tökéletes" ,"mert megérdemlem" stb. a politikával szemben könnyebb viszonyulni, a fogyasztói szemét alattomoson támad.

A folyamatos inger-túltengés ellen kell tenni valamit!
A bulvárt nem betiltani, hanem szintén különadót kivetni. Na erre megérné! mindent elborítanak a szórólapok/prospektusok, sokszor a szórólap 10x annyi mint levél a postaládában, mennyibe kerülne ezeket összeírni, és szórólaponként-prospektusként teszem azt 2 ft/db adót kivetni rájuk?

Aztán: mennyibe kerülne a köztévében napi 1 órát beszélgetni mondjuk egy történész-kerekasztal (akár heti 1 alkalommal, 4-5 ember, mondjuk 2 órás anyag legérdekesebb részeit 45 percre (a teljes verziót meg gyerekjáték ajutúbra feltölteni, aki kíváncsi rá, megnézhesse) összevágni, ugyanezt a pszichológusokkal, szociológusokkal (ott lehetne MAK is, én legalábbis tuti meghívnám, kíváncsi vagyok mikről beszélne), ezt a filozófusokkal, teológusokkal is el lehetne játszani, mondjuk a téma lehetne az aktuális kulturális-néplélektani,egészségügyi stb helyzet (pl: 3 millió dohányos, 1 millió alkesz), és akkor mindenki kifejthetné a véleményét.
Heti egyszer vagy akár kétszer (mondjuk szombaton és vasárnap) 45 perc bőven beleférne.

amellett úgy gondolom, hogy jelenlegi konzumidiotizmust sok-sok finom, szubtilis eszközzel lehetne oltani, finoman kifigurázni, egy kicsit a hosszútávú gondolkodás előnyeire felhívni a figyelmet. Meg lehet ezt szájbarágás-mentesen is csinálni szerintem. Tehát nem arra gondoltam hogy napi 1 óra mozart-hegedűverseny:) nyilván ez szép és jó, de a széles közönséget kell megcélozni, célzott gondolkodás-serkentő mondanivalóval.

A disznópásztor-cselédivadékokkal szemben természetesen igaza van, de úgy gondolom, hogy roppant kényelmes _eleve_ leírni ezeket a tömegeket, ("úgysem képesek többre, csak moslékban fetrengeni") ahelyett hogy legalább egy kicsikét megpróbálnánk felnyitni szemüket, gondolkodásra serkenteni őket.

Annál is inkább, mert ér_t_elem híján marad az ér_z_elem, mocskosszemét libsizsidó (másik oldalról: szemét rohadt fasisztaállat), "a kurva anyádat",
"nem, nem az én kurva anyámat, a te kurvaanyádat!" típusú csapdahelyzetek.

Én így gondolom. Tehát a problémáinkat érzelmi síkról értelmi síkra _emelni_, és mindig a pozitív mondanivalót (neked milyen építő szándékú javaslatod van az adott témában)

Élek a szörnyűséges gyanúperrel, ahogy amennyiben pl. egy politikai kerekasztalnál az lmpst és jobbikost megkérdeznénk, hogy milyen építő szándékú javaslataik vannak, számos esetben (némi hangsúlyeltolódásokkal) pl. a korrupció témájában ugyanazokat vagy nagyon hasonló válaszokat kapnánk:), és pont ez lenne a jó az egészben, hogy indirekt módon rájönne mindenki, hogy bizony a különböző felszín ellenére milyen lényeges dolgokban egyet tudnak érteni.
(másnap már az egész sajtó a jobbik-lmp nagykoalíció lehetőségeiről cikkezne:):)

Egy kicsit oldjuk föl a ránkrohasztott kereteket, az elefántcsontonyos megmondásokat, a véleményvezérségeket, és legyen végre a politikusé a főszerep, ne pedig a háttérbrigád kommunikációs stábé, aki leadja a pártközleményt az MTInek, oszt jónapot.
Persze ez még szájenszfiksön, de eredendően a holdutazás meg a tengeralattjáró is az volt, lásd Verne Gyula regényeit:)

Valljuk be: unalmas, szar és pitiáner, ami most politika címén folyik. Egy kicsit rendezzük át a terepasztalt, én azt mondom.

"A 19-20 században – oktalanul – hihetetlenül megnőtt az un. művészek ázsiója (ehez elég annyi, hogy Dopemann is művésznek gondolja magát"

Hát persze!!! De ez amiatt volt, hogy a romantikával bejött a VÁTESZ-szerep, az író-költő szerepe, aki elviszi a népet a Kánaánba.
"Pusztában bujdosunk, mint hajdan
Népével Mózes bujdosott,
S követte, melyet isten külde
Vezérül, a lángoszlopot.
Ujabb időkben isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé."

Ezzel kéne már leszámolni. A Vátesz utolsó példája a Csurka Pista bácsi volt (a fidesz a végén rendesen rátelepedett, és ez a szerelem kölcsönösnek bizonyult), még most is ugyanezen reflexek élnek a magyar népben, írókban-költőkben(-repperekben) véljük megtalálni a kiutat (ebben a pár éve bejött "celeb-kultusz" is segít), holott az író feladata elsősorban, hogy az adott mondanivalót kedvezően öltöztesse fel, saját világot alkosson, meggyőzően adja elő magát, és nem feltétlenül az Igazság kutatása.

Különben is: a romantika korában még lehet hogy az írók-költők hellyel-közzel tudtak releváns politikai-filozófiai-ontológiai álláspontokat megfogalmazni, de a kor azóta egyszerűen túlhaladta ezt.

(lábjegyzet: repper és repper közt is van különbség, lásd pl. az idézett dopeman és mondjuk Fankadeli esetében....:))
természetesen semmi bajom a repperekkel, sőt: legyünk mindannyian Fankadelik, értsd: őszintén fogalmazzuk meg és mondjuk ki az általunk legnagyobb problémának tartott dolgokat, erről szólna az egész, vonjuk be az embereket a politikába, + _releváns_ kérdésekkel igenis izzasszuk meg politikusokat!

Az baj, hogy a "megmondás jogát" pár véleményvezér kiprivatizálta magának, a sajtó nagy része meg őket papagájkodja tovább.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.28. 16:36:03

@Schwerer Gustav: gondolatmenet lezárása:

Ha majd minden úgy működik, ahogy nagyjkönyvben meg van írva (amit írtam, röviden a "BBC-féle közszolgáltatási elvek" címszó alatt is meg lehet fogalmazni), akkor majd elmondhatjuk adott idő műltán, hogy mennyi cselédivadék-disznyópásztor lett általa megnemesedve, és ha egy darab sem (ami kizárt), akkor is kezünkhöz kaptunk egy értelmes és hasznos rendszert, ami ráadásul működik, mivel az arisztokraták és a többiek is megnéznék -és valószínűleg értelmet lelnének benne. Annál biztosan többet, mint ami most jellemző.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.28. 16:58:13

@aristo:

"A 19-20 században – oktalanul – hihetetlenül megnőtt az un. művészek ázsiója (ehez elég annyi, hogy Dopemann is művésznek gondolja magát) Különösen megnőtt a diktatúrákban, itt közép-Európában, ahol a művészet hosszú évtizedekig politikapótlék volt. Itt még erősebben kapott lábra az a vélekedés, hogy egy Eszterházy, vagy Nádas tudja, hogy mi a jó nekünk mindannyiunknak, bármilyen tekintetben, hiszen „nagy” művészek mindketten. Hogy mitől nagyok az már egy másik kérdés. Így a művészet nem foglya, hanem része a politikának – a politika részei pedig úgy viselkednek mint a politika." --- írja.

No, ez a lényeg, a többi csak szó, szó, szó.

ü
bbjnick

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.11.28. 17:22:44

@Schwerer Gustav: Tudja, az a helyzet, hogy igaza van mikor a dolog tarthatatlan voltáról beszél. Csak a megoldási javaslat aggályos kissé. Ahhoz, hogy a média alkalmas legyen az emberek jó irányú befolyásolására arra lenne szükség, hogy a médiamunkások a) képesek legyenek a jót felismerni b) késztetésül legyen a felismert jót megvalósítani. Ez azonban az ő esetükben gyakorlatilag lehetetlen, tudniillik semmivel nem különbek, nemesebb gondolkodásúak, vagy okosabbak mint akiknek műsort csinálnak. Sőt.

marko11 2012.11.28. 17:29:01

@TuRuL_2k2: Ja, lehet. Pláne, hogy már Makovecz sincs.
Akkor majd most ők adják egymásnak a Kossuth-díjat!(?)
Remélem, hogy Tóth Erzsébet , költő is köztük lesz. Ő tényleg megérdemelné.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.28. 18:05:58

@aristo: Igen, én is ebben látom a legnagyobb problémát. az újságírók, riporterek, véleményvezérként lépnek fel, mindig a saját mondandójukat akarják mások szájába rágni. (és már csak ezért is alkalmatlanok)
Roppant beteg rendszer.

De szerintem az a titok, hogy ezeknél bárki tudja jobban csinálni -igazából minimális riporteri, szerkesztő/vágó tapasztalattal. egy kerekasztal beszélgetéshez pl. elég egy helyszín, meg pár kamera. Nagyjából ezen a szinten még én is bírnám csinálni:), a vágáshoz már nem értek. 5-6 ember már meg tudná csinálni.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.11.28. 18:19:59

@aristo: Valahonnan el kell indulni, különben úgy járunk mint "A Medúza tutaján", és egyenként esznek minket meg a cápák- illetve mi egymást. Mintha valakik pontosan ezt akarnák.

marko11 2012.11.28. 18:21:21

@aristo: Igen, de...az első pont kissé indulatosra sikeredett. Ugyan ma már nálunk is vannak cselédek (újra!), még talán disznópásztorok is, de a buta tömeg ennél sokkal szélesebb merítés. Pl. a diplomás buták tömege.
Egyébként is a fogyasztói társadalom alapemberének éppen elég annyi tudás, hogy megtalálja az akciós termékeket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.28. 18:34:01

@aristo:

:-D

Engem egyszer egy ilyen szövegért (még a kilencvenes évek közepén) már kirúgtak egy helyi rádiótól:-D

ü
bbjnick

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.11.28. 19:07:55

A helyzet annyit változott, hogy ma már fel sem vennék.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.28. 19:18:38

@bbjnick: részemről megadom, BBJ, mi a f*szt tudnék mást tenni, ha a legkisebb nagymagyar őt választotta? :)

jan 2012.11.28. 20:08:42

Nagyon hamis az a kep, miszerint a SzIMA szimplan az MMA ellenkezo ideologiai elojelu parja lenne, szoclib, kozmopolita muveszek gyulekezohelye.

Csak egy pelda: 2011-es halalaig a SzIMA elnoke Dobszay Laszlo volt. Hat neki a posztmodernhez nem sok koze volt, annal inkabb a magyar es egyetemes zenei orokseg kutatasahoz es megorzesehez, muvelesehez, eletben tartasahoz. Kulonos tekintettel az egyhazi es a nepzenere.

Ennyit arrol, hogy az MMA-ra azert volt szukseg, mert a SzIMA elnyomta a nemzeti erzelmu muveszeket.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.29. 15:56:52

@pushalias: Nem teljesen mindegy, hogy informálisan, vagy formálisan nyírják ki a másik galerit?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.11.30. 18:27:59

1. Ez itt kérem nem más, mint a centrális erőtér, ami magába szippantja a nemzet sorskérdéseit. Ami egykor közügy volt (ti. a művészeti élet), az mostanra a Centrális Erőtér Pártjának belügye, pártharc. Egy pöttyet totalitárius, de üsse kő.
2. Volt már olyan fontos testület hazánkban, amelyben nem volt 55 év alatti tag. MSZMP KB-nak hívták és fényesen be is vált – olyan dögszagú mocsarat rottyantott körénk, hogy máig bűzölög.
3. Az, hogy "a művészeken a sor, hogy kívánnak-e élni az MMA adta lehetőségekkel", nem értelmezhető másként, mint a Doromboló Cicus-díjra a győzelem reményében benyújtott pályamunkaként. Szerző összemossa az autonómiát a kultúrharcos imázzsal, lehetőségként beszél egy gerontokrata, szélhűdött és fundamentalista szekta politikai nyomulásáról, és egyúttal lemásolja Herényi Károly méltán gyomorforgató kommunistamosdatását.

pushalias · http://winmagazin.blog.hu 2012.11.30. 19:41:28

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

A Nemzeti Színháznak pontosan melyik igazgatóját is váltotta a liberálbolsevikok embere a felerészt saját embereiből álló bírálóbizottsággal (ez még elmaradhat, bár az esély csekély)? A liberálbolsevikek melyik szövetsége kapta meg a Vigadót és a Műcsarnokot örökbe?. :-) Melyik liberálbolsevik művésztársulat lett beleírva a most eldobott sztálinista alkotmányva, hogy csak ők az igaziak? A kultúrlobbisták faragják egymást, és ez így is fog maradni. Ezt aláírom. De azért a balta és az atomfegyver között van egy kis sportszerűtlen differencia.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.11.30. 20:51:54

@pushalias: Így igaz. Kartávolságból a balta sokkal veszélyesebb.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2012.12.07. 10:16:31

Tisztelt Magyar Művészeti Akadémia! Hiánypótlási felszólításuknak eleget téve tagfelvételi kérelmemhez ezúton mellékelem pályaművemet.

John Fogerty: Lookin' Out My Back Door.

iloveyouso.blog.hu/2012/12/07/a_lelkem_hatso_udvaran
süti beállítások módosítása