A német katolikus püspökök konferenciája azzal fenyegette meg a pápát a tavasszal, hogy ha a X. Szent Piusz Testvériség visszatér az egyházba, akkor a német egyház elszakad Rómától – olvasható Father Z. blogja egyik kommentjében. A média pénteken hírét vette: a Vatikán hitvédelmi „minisztériumának”, a Hittani Kongregációnak a nyáron kinevezett új prefektusa, a volt regensburgi püspök, Gerhard Ludwig Müller azt fogja nyilatkozni az Észak-német Rádió (NDR) szombati adásában (nyilatkozta is), hogy nincs több tárgyalás a SSPX-szel, a X. Szent Piusz Papi Testvériséggel, mivel az nem hajlandó elfogadni a II. Vatikáni Zsinat tanítását.
És eközben másfél évre ítélték a pápa komornyikját kiszivárogtatási ügyben, de valószínűleg pápai kegyelmet kap. És csütörtökön van a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának ötvenedik évfordulója. Hogy függ mindez össze?
A X. Szent Piusz Papi Társaságot (FSSPX, vagy csak SSPX) 1970-ben alapította Marcel Lefebvre francia érsek, akinek erőst nem tetszett a II. Vatikáni Zsinat és az azt követő, ugyancsak 1970-es katolikus liturgikus reform. Az érsek Vatikánnal való kapcsolata akkor romlott meg, amikor 1988-ban szentszéki engedély nélkül, tehát illegitim módon, de érvényesen szentelt fel négy püspököt, ami önmagától beálló kiközösítést vont maga után a szentelőre és a szenteltekre nézve is (azért volt a szentelés érvényes, mert érvényesen felszentelt főpap adta tovább az „apostoli kézrátételt”, ahonnan a katolikus papság ered, és ami megtestesíti a folytonosságot az apostolokkal). A négy felszentelt püspök közt volt Bernard Fellay, a társaság mai vezetője is. A kiközösítéseket XVI. Benedek ugyan feloldotta 2009-ben (ekkor is kitört a botrány, mert épp ekkor került napvilágra az egyik püspök, az egyébként sosemvolt katolikus Richard Williamson holokauszt-relativizáló nyilatkozata, de erről akkor már írt lapunk) ettől azonban még a társaság tagjai nem végeznek szolgálatot az egyház nevében.
XVI. Benedek láthatóan törekszik a zsinat óta történt pár „kilengés” csillapítására, a „zsinati szellem” mederbe terelésére, az alapok „újrabetonozására”. Ezért is liberalizálta az 1970-ig használt régi (tridenti) miserítust, amiről általában annyit szokás tudni, hogy latinul van és a híveknek a pap „háttal áll”. Nos, ez téves értelmezés, a nyelv másodlagos kérdés, mivel az új rítus, a mai mise hivatalos nyelve is a latin, a nemzeti nyelvű misézés csupán engedélyezve van – ahogy a misekönyv szerinti alapállás továbbra is a hívekkel egy irányba, kelet felé, versus orientem való misézés, a „szembemisézés” is csupán engedélyezett. Szóval éppen nem ezek az alapvető különbségek, de mindebbe most ne menjünk bele. A régi rítus használatának 2007-es liberalizálása, hogy azt már nem csak püspöki engedéllyel lehet bemutatni, mindenesetre szimpatikus lépés volt az SSPX számára.
*
A Vatikán két éve kezdett tárgyalássorozatot a társasággal – XVI. Benedek valószínűleg részint személyes kudarcának is tartja ugyanis az 1988-as, engedély nélküli püspökszenteléseket, hiszen akkor már ő vezette a Hittani Kongregációt. A doktrinális kérdésekről folyó tárgyalás tavaly ősszel elakadt, ekkor ugyanis Róma megküldött az SSPX-nek egy úgynevezett Doktrinális Preambulumot, amit a további tárgyalások alapjának szánt. Ezután kezdődött a ping-pongozás Róma és az SSPX közt arról, hogy ebben benne legyen-e a II. Vatikáni Zsinat elfogadásának kötelezettsége, és még az SSPX is megosztottá vált.
Jöttek-mentek a hírek, időnként nagy volt a hallgatás, a társaság áprilisban válaszolt a szeptemberi Preambulumra, majd június 13-án találkozott egymással William Levada bíboros, a HK akkori prefektusa és Bernard Fellay SSPX-vezető. A találkozó során a Hittani Kongregáció átadott a X. Szent Piusz Testvériségnek egy vázlatot, amelyben azt javasolták, hogy ha az SSPX-szel létrejön az unió, akkor annak az Opus Deiéhez hasonlatos személyi prelatúraként (egyfajta nem területre, hanem személyekre kiterjedő püspökségként) kellene működnie. Közel volt tehát a megegyezés, ami valószínűleg XVI. Benedek pápaságának egyik legnagyobb fegyverténye és eredménye lett volna. Ekkor azonban kitört a Vatileaks, a kiszivárogtatási botrány, aminek a Mandiner által is összefoglalt elemzések szerint az is a hátterében lehet, hogy egyes bíborosok nem nézték jó szemmel az SSPX-szel alakuló jó viszonyt.
És történt még valami: Levada bíboros életkorára való tekintettel benyújtotta lemondását (a katolikus főpapoknak 75 éves korukban automatikusan be kell nyújtaniuk a lemondásukat a Szentatyának, aki vagy elfogadja azt, vagy nem). A pápa ekkor nevezte ki a regensburgi püspököt Levada helyére. Ezzel párhuzamosan még számos másik cserét is végrehajtott a Kúriában, de azok történetünk szempontjából lényegtelenek (itt van ezzel kapcsolatban egy másik összefoglaló). Nos, Levadáról voltak érdekes hírek: egyházi berkekben azt rebesgették, hogy igazából az egyház „'68-asai”, progresszívjei közé tartozik, és a pápa azért őt nevezte ki anno egykori hivatala élére, mert korábban dolgozott vele együtt, és így számíthatott személyes lojalitására (tekintve, hogy a pápa nem épp a progresszívek közé tartozik). Müllert viszont éppen hogy a német püspöki kar egyik legkonzervatívabb tagjaként tartják számon. Volt is felháborodás, hogy „mér’ pont a Müller”. A kinevezésen a szentpiuszosok is felháborodtak, de nem azért, mert túl konzinak, hanem mert túlságosan liberálisnak tartják Müllert, aki egyszer kijelentette, hogy „Isten liberális”, illetve egyes megjegyzéseit is félreértették Mária szüzességével kapcsolatban (a piuszosok persze hajlamosak kiragadni az ilyesmit a szövegösszefüggésből, és finnyás nő módjára minden félreérteni, amit félre lehet).
Most meg tartunk, ahol tartunk. Müller kijelentette: az SSPX-nek el kell fogadnia a zsinatot és – ami valószínűleg a leginkább nehezére esik nekik – az új misét is érvényesnek tartják (akkor is, ha maguk nem azt mutatják be). Mindez egyébként nem okoz problémát az SSPX Róma-hű „párjának”, a Szent Péter Papi Testvériségnek (FSSP), ami úgyszintén csak tridenti misét mutat be. Müller ugyanakkor diplomatikusan megjegyezte, hogy természetesen mint hívő, optimista is egyben, hogy egyszer, majd, hosszú távon létrejöhet az egység az SSPX és Róma közt.
A tárgyalások menetéről ugyanakkor bővebb infót nyújt a Rorate Caeli blog bejegyzésének egyik kommentje. Eszerint augusztus másodikán az ausztráliai Adelaide-ben, egy konferencián Bernard Fellay a maga részéről úgy jellemezte a tárgyalásokat: „ők (mármint Róma) azt mondták ránk, hogy protestánsok vagyunk, mi meg azt rájuk, hogy modernisták”. Márpedig az SSPX-szet „leprotestánsozni”, még ha formailag van is benne igazság, azért mégiscsak ironikus… A Preambulummal pedig a következő volt a helyzet: a Vatikán elküldte azt szeptemberben. Fellayék kivették belőle a zsinat elfogadásának követelményét és visszaküldték. A Vatikán visszatette ezt és megint visszaküldte. Januárban aztán tartottak egy megbeszélést a pápaközeli emberek és Fellay közt, amin a pápa emberei hajlottak elfogadni a zsinat kivételét a szövegből. Ezután azonban az egész játszma kezdődött elölről, mígnem az április 13-i fordulón Róma azzal küldte vissza a zsinattal újra feldúsított dokumentumot, hogy ha az SSPX nem fogadja azt el a zsinattal együtt, akkor újra kiközösítés vár rájuk. Június 13-án újra megerősítették ezt a vatikáni találkozón, de Fellay külön pápai véleményt kért, ami meg is érkezett: a pápa is kéri a zsinat elfogadását. Július 14-én erre a társaság megint visszaküldte a Preambulumot leszögezve, hogy nem fogadják el a zsinatot.
*
A pápa két fronton küzd zsinat-kérdésben: a progresszív törést vallók ellen, akik szerint a zsinat előtti dolgok régimódiak és reakciósak, valamint a tradicionalisták zsinatot el nem fogadó ágával, akik a zsinat utáni dolgokat tartják modernistának. Mindkettővel szemben a pápa a „kontinuitás hermeneutikáját” vallja: a zsinatot a korábbiak fényében kell értelmezni, azaz úgy, hogy az egyház korábbi megnyilatkozásaival összhangban maradjanak. Ez hirtelen értelmetlen elméletieskedésnek tűnhet, de elég sok gyakorlati dolog következik belőle. Szép meccs volt ez az SSPX és a Vatikán közt. A pápa maga is leszögezte még azelőtt, hogy pápa lett volna, hogy a II. Vatikáni Zsinattal azért vannak problémák is.
Na és a német egyház? A német egyháznak van egy nagy problémája: az államilag beszedett egyházi adó. Ez a német „egyházi adó” egészen más, mint a mi egy százalékunk, hiszen egyrészt 8—9 százalék, másrészt nem a levont adóból utalják át az egyháznak, hanem az állami adón felül vonják le a jövedelemből. Gyakorlatilag a tized egy új formája, amelynek nincs helye egy szekuláris államban. Ugyanakkor a szekularizált német egyház ebből a pénzből tartja fenn szekularizálódásának legfőbb okait és mozgatórugóit: a világi plébániai tanácsokat és a számtalan egyéb fölösleges hivatalt (persze jut belőle egyházi fenntartású iskoláknak, kórházaknak, szociális intézményeknek is). A német egyház most úgy döntött, aki nem fizeti ezt az adót, attól megtagadja a szentségek kiszolgáltatását – az adóról való „leiratkozás” az egyházból való de facto kilépés népszerű formája a teutonoknál, de sok hitét gyakorló katolikus is elkezdte nem fizetni azt, tiltakozásul a pedofilbotrányok és más dolgok miatt.
A német egyházban van mit megrendszabályozni, amire alkalmat teremtene, ha a Vatikán letiltaná ezt az adót – amit persze nem fog megtenni. A zsinat évfordulója meg alkalmat teremt arra, hogy elgondolkodjunk, hogy tényleg hajtani kell-e a „zsinati szellemet”, vagy már túl sok volt belőle, és a zsinat nem kezdet, hanem „eddig és ne tovább”. Az pedig bizonyos, hogy ha a Vatikán tényleg úgy látja, nincs értelme tovább tárgyalni az SSPX-szel, azt nem egy német rádióban fogja bejelenteni a HK prefektusa, hanem lesz róla hivatalos közlemény.
Müller biztosan nem „ultrakonzervatív”, maximum német viszonylatban. Arrafelé elég erős a protestáns befolyás, a németek meg valamiért éltetik a guelf-ghibellin ellentét szellemét, és a német egyház hagyományosan, izé, „pápaszkeptikus”, mondhatnánk, rejtett gallikán hagyományokkal rendelkezik… Nehéz elképzelni, hogy komolyan vehető fenyegetés érkezik a Vatikánba azzal, hogy a német püspökök elszakadnak, ha az SSPX visszatér. Ha pedig mégis ezzel dobálóznak, az jó eséllyel csak taktikázás, amire határozott nemmel érdemes felelni.
