Kimeríthetetlen türelemmel – Ferenc József a magyarokról
2012. május 19. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Kimeríthetetlen türelemmel – Ferenc József a magyarokról

  RBD Morier bécsi brit követségi titkár levele Lord Bloomfieldnek. Közli Frank Tibor a Brit diplomata a kiegyezés előtti Pest-Budán: R. B. D. Morier és az Osztrák-Magyar Monarchia születése c. tanulmányában (Külügyi Szemle 2008 / 2. szám)

*

  No. 7

  Pest, 1866. február 4.

  Milord,

  az elmúlt este bál volt a budai palotában, és az a megtiszteltetés ért, hogy meghívást kaptam.

  Nem voltak bemutatások, nem tartottak cercle-t, és Ő Császári Felségeik szabadon elvegyültek a tömegben, és társalogtak a vendégekkel.

  Őfelsége a Császár megtisztelt azzal, hogy hosszasan és nagyon nyíltan beszélgetett velem a magyar ügyekről. Azzal kezdte, hogy megkérdezte tőlem: milyen benyomásokra tettem szert, amióta Pesten tartózkodom. Azt feleltem, hogy mély benyomást gyakoroltak rám Őfelsége nyilvános bevonulásának körülményei. Mindenki, aki tanúja volt ennek, és ott volt a tömegben, amely egész álló nap és éjjel is megtöltötte az utcákat, meggyőződhetett arról, hogy a magyar nemzet érzelmei gyökeres változáson mentek át, amióta Őfelsége jelen van magyar fővárosában. Nekem úgy tűnik, hogy az uralkodó érzés olyan, mintha egy kő gördült volna le a nemzet lelkéről, és az emberek megkönnyebbülve vennék tudomásul, hogy immár minden hátsó gondolat nélkül hűségesek lehetnek és ragaszkodhatnak az uralkodóhoz, hiszen mindenünnen úgy hallom, hogy ezek a magyar nép jellemzői, és egy angol embernek, akinek a politikai jólétet a korona és a nemzet szívélyes egysége jelenti, egy ilyen látvány olyasmi, amellyel szívesen eljátszanak a gondolatai, és amelyre visszaemlékezni mindig is kellemes lesz.

  Akkor Őfelsége azt kérdezte tőlem hogy mit gondolok a kérdés politikai oldaláról.

  Azt feleltem, hogy eddig még a kívánatosnál kevesebb alkalmam nyílt arra, hogy Őfelsége Lajtán inneni alattvalóival bensőségesebb kapcsolatokat alakítsak ki, de nekem úgy tűnik, hogy az öröm és a megbékélés kizárólag abból a megelégedettségből származik, hogy helyreálltak a szívélyes kapcsolatok Őfelsége mint Magyarország királya és magyar alattvalói között, és hogy ennek az érzésnek az ereje egymaga kizárja a szolidaritást a magyarok mint nemzet és a birodalom többi lakosa között és az volt a benyomásom, hogy a politikai nézeteket bizonyos helyi szűklátókörűség jellemzi mindegyik itteni párt körében, és ez megakadályozza a pártokat, hogy felismerjék, a jelenlegi jelentős válság hogyan hat ki nemcsak a birodalom, de tágabb értelemben egész Európa érdekeire, és hogy egy olyan pillanatban, amikor minden szemnek a jövőn kell csüggenie, a magyar politikusok szerintem túlságosan is a múltra összpontosítanak.

  Őfelsége azt válaszolta, hogy észrevételeim tökéletesen helytállóak és hogy ez a szűklátókörűség képezte a fő akadályát annak, hogy a most függőben lévő kérdésekre kielégítő választ találjanak; hogy magyar alattvalóival nem könnyű tárgyalni, bár vannak kétségtelen jogaik, amelyeket természetesen tiszteletben kell tartani, de a magyarok csak nagyon nehezen hajlandók tekintetbe venni a birodalom más tartományainak helyzetét, és hogy a magyar nemzet – olyan fokig, amely naponta egyre jobban és jobban megdöbbenti őt
egyre inkább jogásznemzet, és a magyarok minden egyes politikai kérdést kizárólag jogi szempontból vizsgálnak, és fennakadnak olyan finom jogi megkülönböztetéseken is, amelyek révén e kérdések máshol elképzelhetetlen jelentőségre tesznek szert. Egy ilyen nemzettel szemben egyetlen eszközzel lehet eljárni, mégpedig a kimeríthetetlen türelemmel, és ő elhatározta, hogy ezt az utat fogja járni.

  Őfelsége utána kijelentette, hogy nagy örömére szolgált, amikor tudomást szerzett pesti tartózkodásomról, mivel magyar alattvalói sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak annak, amit egy külföldi mond, mint annak, ami osztrák alattvalótársaik ajkáról hangzik el. Én azt mondtam, hogy csak megfigyelői minőségben vagyok jelen, de sohasem csináltam titkot a jelen kérdéssel kapcsolatos véleményeimből, azaz hogy nem csak a magyarok, de a birodalom egésze és az európai család minden egyes tagja számára is kiemelkedő fontosságú cél az, hogy az új elrendezés, bármilyen legyen is, ne veszélyeztesse az osztrák monarchia integritását, és ha a magyarok nem képesek felfogni a rájuk bízott ügyek fontosságát, és úgy viselkednek, hogy az a birodalom felbomlásához vezet, nemcsak saját érdekeiket kockáztatják, de eljátsszák Európa rokonszenvét is. Hozzátettem, hogy találkoztam olyan magyar liberálisokkal, akik élénken érdeklődnek az északi amerikai államok iránt, és vettem a bátorságot, hogy felhívjam figyelmüket a végzetre, amely az elszakadás elvének az erőltetését követte, és azokra a rettenetes lépésekre, amelyekre a hatalmas közösség kényszerült, hogy megmentse önmagát a feldarabolástól. Végül azt mondtam, hogy a jelenlétem minden esetben alaposan meg kellett, hogy győzze a velem kapcsolatba került magyarokat arról, hogy nem minden angol látja a magyar ügyeket Kossuth úr szemével.

  A fentiek csak röviden foglalják össze a jelentős ideig tartó beszélgetést, amelynek során Őfelsége viselkedése a legmagasabb fokú szívélyességet és barátságot tanúsította.

  Megjegyezném még, hogy Őfelsége franciául kezdte a társalgást, majd félbeszakította önmagát, és megjegyezte, hogy sokkal természetesebb volna, ha németül beszélgetnénk egymással. Úgy tűnt nekem, hogy Őfelsége örömmel beszélt németül egy külföldivel úgy, hogy nem teljesen volt magyar mágnásai hallótávolságán kívül.

  Az osztrák császárral folytatott beszélgetés a következő általános benyomást gyakorolta rám. Először is, hogy Ő Császári Felsége osztozott abban a kellemes hangulatban, amelyet magyar népével való megbékélése váltott ki. Másodszor, hogy ez az érzés egyáltalán nem vakította el, jól látta a még előtte álló nehézségeket és az ellenzék ellenállását, amelyet csak úgy győzhetett le, ha egybehangolja a nemzet akaratát a sajátjával. Harmadszor, hogy Őfelsége új népszerűsége Lajtán inneni alattvalói körében egy pillanatra sem feledtette vele, hogy német uralkodó, aki egy olyan birodalmon uralkodik, amelynek csak egy kisebb része tartozik a magyar fajhoz.

   Úgy gondoltam, az a kötelességem, hogy Őfelségének ugyanolyan fenntartások nélküli nyílt modorban válaszoljak, amellyel ő tette fel nekem a kérdéseket, és hogy pontosan számoljak be Őfelségének az engem ért benyomásokról. Mivel nem voltak utasításaim arra vonatkozóan, hogy miként viselkedjek egy ehhez hasonló, előre nem látható esetben, igyekeztem óvatosan, kizárólag a saját nevemben szólni, és nem szerettem volna a saját nézeteimet úgy bemutatni, mint Őfelsége kormányának a véleményét. Csak remélhetem, hogy nem beszéltem másképpen, mint olyan módon, amely elnyerheti Excellenciád jóváhagyását.

   Megtisztelő számomra, Milord,
hogy Lordságod legengedelmesebb, alázatos szolgája lehetek

RBD Morier

Őexcellenciája
Lord Bloomfield G.C.V.
&ca.&ca.&ca.

1866
Pest, február 4.

Mr. Morier
Lord Bloomfilednek

No. 7

Bizalmas
Beszélgetés Ausztria császárával

The National Archives (PRO): FO 7/703/237-248

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr844524727

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Véreskezű diktátorból nem lesz konzumidióta szalonna 2012.05.20. 08:57:28

Vigyázó szümtüket Hitler, Sztálin és Mao lentebbi, pink pop stílusban megfestett portréira vessétek, és jussanak eszetekbe a képek 2014 tavaszán. A poszt címe nem véletlen. “Kommunista kutyából nem lesz demokrata szalonna” – mondta vo...

Trackback: A biztos pártválasztók 63%-a nem a Fideszre szavazna, míg a teljes felnőtt lakosságnak csak 16%-a voksolna a kormánypártra a Szonda Ipsos szerint 2012.05.20. 08:54:58

Ha most vasárnap lennének a választások, az összes választásra jogosultaknak csak 16%-a szavazna a Fideszre, míg 54%-uk nem jelölt meg pártot a Szonda Ipsos május 5-12 között végzett felmérésén. * Mit tudhattunk meg a teljes választókorú lakosság pártp...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VI. Béla 2012.05.19. 14:56:52

"és hogy a magyar nemzet – olyan fokig, amely naponta egyre jobban és jobban megdöbbenti őt – egyre inkább jogásznemzet, és a magyarok minden egyes politikai kérdést kizárólag jogi szempontból vizsgálnak, és fennakadnak olyan finom jogi megkülönböztetéseken is, amelyek révén e kérdések máshol elképzelhetetlen jelentőségre tesznek szert."

Jogásznemzet, no igen, semmi nem változott az elmúlt százötven évben.

Kandeláber 2012.05.19. 15:40:35

@VI. Béla: De, most már közgazdász nemzetté váltunk.
A csapból is vezető elemzők folynak.

brabant89 2012.05.19. 16:29:45

"ennek az érzésnek az ereje egymaga kizárja a szolidaritást a magyarok mint nemzet és a birodalom többi lakosa között – és az volt a benyomásom, hogy a politikai nézeteket bizonyos helyi szűklátókörűség jellemzi mindegyik itteni párt körében, és ez megakadályozza a pártokat, hogy felismerjék, a jelenlegi jelentős válság hogyan hat ki nemcsak a birodalom, de tágabb értelemben egész Európa érdekeire, és hogy egy olyan pillanatban, amikor minden szemnek a jövőn kell csüggenie, a magyar politikusok szerintem túlságosan is a múltra összpontosítanak."

Gondolom, ezt kellett megtalálni a szövegben.

Kosinva 2012.05.19. 19:45:06

@Kandeláber: Akkor nézz végig még egyszer a nemzeten! Közgazdász nemzet csak szeretnénk lenni, de a magyar emberek nem értik a gazdasági folyamatokat, maximum inkább valami tökéletesen újat próbálnak összehozni, pl. "unortodox gazdaságpolitika", ami vagy bejön vagy nem. Ellenben a jogi kiskapuk megtalálása és az adócsalás nemzeti sport mind a mai napig.

Kandeláber 2012.05.19. 19:57:43

@Kosinva: Nem értik, ennek ellenére folyamatosan beszélnek róla.
Csak olvass bele egy gazdasági témájú blogba, önjelölt szakemberek sokasága rágcsálja a gittet.
A "valódi szakemberekről" jobb nem is beszélni.

Rókakígyó 2012.05.19. 20:24:54

Ferenc József képességei csak Horthyéval, Kádáréval és Orbánéval vethetőek össze. Nem véletlen, hogy uralkodása eredményeként szétesett a birodalom.

aeidennis 2012.05.19. 20:35:37

@Rókakígyó: Őfelségének valóban volt felelőssége a birodalom szétesésében. Például nem lövette agyon Kossuthot, meg Károlyit időben.

Ferenc József mondott ennél cifrábbat is.

monarchista.blogspot.com/2012/05/kobe-vesve-i-ferenc-jozsef-szozata.html

Mikrobi 2012.05.19. 20:36:20

Ez a diplomata egy igazi talpnyaló. Mindenkinek nyal, nem csak a főnökeinek

is 2012.05.19. 20:46:14

@brabant89: nem. ez egy csali (a mostani közlés, nem az eredeti levél), hogy ki mit fog belőle kiemelni, hogyan fog erre reflektálni. a reakciókból lehet megmondani, hogy ki kire szavazott 2010-ben, és hogy mi várható 2014-ben.

jó, persze nem volt ez így szándékos, rg nem tud tudatosan ilyet csinálni, ez a vak tyúk is talál szemet esete volt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.19. 21:16:51

Görgey Világosnál letette a fegyvert, abban a hitben, hogy az orosz cár kegyelmet kér a kapituláló magyaroknak. Az orosz cár ezt meg is tette, az osztrák kormányzat azonban a megtorlás mellett döntött és szabad kezet adott Haynaunak.

--
a labancok mit gondolnak 1848-49-ről?
az áruló attitűd ismét felszínre tör.

--

Ferenc József az alábbiakat mondta, a szabadságharc leverését követően: „…a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.”

Bambano 2012.05.19. 21:19:09

azért érdekes, hogy két nagy gyarmattartó birodalom uralkodó osztályának prominens tagja egyformán vélekedik, az elnyomottak bezzeg nem, és az éppen függetlenedni kívánó usákokról is mit gondolnak.. vagyis nem is érdekes, tudni lehetett előre.

érthetetlen chris 2012.05.19. 21:42:21

@tesz-vesz: ha szerinted az orosz cár megígérte, hogy kegyelmet kér akkor nagyon el vagy tévedve.

Görgey azért előttük tette le a fegyvert, hogy megmutassa igazából ők verték le a szabadságharcot nem a császári csapatok.

killercsiga 2012.05.19. 21:56:19

@Kandeláber:
Úgy vagyunk közgazdásznemzet, mint futballedzőnemzet, mindenki nagyon tudja mit kéne csinálni, mégse működik...

@Bambano:
Usákok akkor már rég függetlenek voltak, a polgárháborúról volt szó, ami végleges szakadással fenyegetett.

@Mikrobi:
+1

Bélabáttya (törölt) 2012.05.19. 21:59:35

Hát, szerintem egy országnak a maga érdekeit kell elsősorban néznie, esetleg, utána belefér más is, ami nem ellentétes az érdekeivel.

Egy uralkodónak, amelyiknek birodalmához több ország tartozik, meg valamennyi országáét, nem csak az épp kedvencét.

Na, ez meg nem ment akkoriban. És nem csak a magyar uraknak...

Bélabáttya (törölt) 2012.05.19. 22:00:24

Úgy mellékesen. Tán nem kellett volna kiegyezni vele...

vokalpatriota 2012.05.19. 22:20:37

Mandiner!
Ez csillagos ötös!
Ez kurvajó!

Sajnos.

a zödön 2012.05.19. 22:50:44

@Bambano:
A Magyar királyság sosem volt "gyarmattartó birodalom". Ugyanez elmondható az Austria házból származó uralkodók többi országaira is. A Spanyol királyság a kivétel.

Bélabáttya (törölt) 2012.05.19. 23:02:11

@a zödön: Csak kicsit... Nem tenger választotta el az „anyaországtól” a kvázi gyarmatokat, hanem a szomszédban, meg annak a szomszédjában voltak. Bizonyos értelemben hatékonyabb, kényelmesebb megoldás, mint egy másik kontinensen tartani.
Bár akadt azért olyasmi is, ha minimálisan is.

Bell & Sebastian 2012.05.19. 23:33:04

@is: Pontosan erre gondoltam, egy meteorológiai lufi.

Bambano 2012.05.19. 23:33:38

@killercsiga: jogos.

@a zödön: megnézed pl. a vámok rendszerét és kiderül, hogy de mégis.

Kerek négyszög 2012.05.19. 23:50:42

@aeidennis:
"Őfelségének valóban volt felelőssége a birodalom szétesésében. Például nem lövette agyon Kossuthot, meg Károlyit időben. "

Ja, újra és újra elfelejtjük kik is vitték bele az Mo -ot a vesztes világháború(k)ba. Károlyinak ehhez baromira semmi köze nem volt. (Bármilyen kényelmes is rákenni a felelősséget...)

a zödön 2012.05.19. 23:59:26

@Bélabáttya: Na de melyik volt az "anyaország"? És melyik volt a "gyarmat"?
Pl.: a Stájer hercegség gyarmat volt? És a Horvát királyság?

krampam 2012.05.20. 00:02:16

de jó ilyeneket olvasni...

Bezzeg Ferenc Józsefnek nem állítanak szobrot... Ez a torzonborz Kövér is Kéthlynek akar... gratulálok...

meg ez a befejezés is gyönyörű:

"Megtisztelő számomra, Milord,
hogy Lordságod legengedelmesebb, alázatos szolgája lehetek"

o tempora, o mores!

RedRum 2012.05.20. 00:34:24

@tesz-vesz: ...azt gondolják, (és az oroszok is)hogy temérdek ember halt meg a semmiért, egy pár őrült miatt...és nem nagyon értik, hogy mit akartak a magyarok, mikor pár évvel korábban ők nem teljesítették a szlovákok, horvátok hasonló függetlenedési kéréseit.
...és egy őrült jogászból nemzeti hőst csináltak, egy zseniális országépítőből meg habzó szájú intézetlakót

Bélabáttya (törölt) 2012.05.20. 01:13:47

@a zödön: Igen, nagyjából simán ráfoghatjuk a horvát, magyar, galíciai, bosnyák és hasonló területekre a gyarmat jelzőt, míg a stájer, karantán, egyéb német anyanyelvű területre meg az „anyaországosdit”.

Tény, hogy nem olyan egyértelmű így a látszat, mintha másik kontinensen lennének, de a politikai irányítás módja, a gazdasági függés kialakítása (akár birodalmon belüli munkamegosztásnak is nevezhetjük, ha úgy szimpibb) meglehetősen ilyesmire utal.

Liquid_Night 2012.05.20. 02:04:13

Ferenc József,

- aki kirobbantotta az első világháborút ("mindent megfontoltam és mindent meggondoltam) Szerbián keresztül,
- akinek az uralma alatt történt Haynau regnálása
- és aki a 20. századba egy minden fronton omladozó feudális birodalmat vezetett át.

Kifejezetten progresszív forrás, kedves Mandiner...Machiavelli-ről tetszett hallani már?

Ferenc József végtelen türelmének az egyetlen oka az volt, hogy Habsburg-Ausztria a 18-19ik század alatt bekebelezett "alattvalók" együttműködése nélkül nem volt értelmezhető (se iparilag, se lélekszámban, se sehogy) számottevő európai hatalomként. Lásd: az 1848as szabadságharc katonai győzelmet aratott az osztrák fél fölött, a kocka az orosz intervencióval fordult...türelmének, és a magyarok kivagyiságának az oka talán itt keresendő.

És ha már célozgatunk, kiegészítő infóként: az 1849es magyar köztársaság volt Európában az első(!) aki egyenlő jogokat adott a nemzetségeknek...végül pedig Trianon közvetlenül levezethető abból az idejétmúlt birodalmi logikából, amivel mr. józska móresre akarta tanítani szerbiát.

Ezzel nagyon bakot lőttetek, fiúk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.05.20. 05:49:07

@R. B. D. Morier:

"Talán igazuk van, de végezzenek velük gyorsan."

Pontosan idéztem Palmerston miniszterurat, titkár úr?

ü
bbjnick

Titus Pullo Urbino 2012.05.20. 07:02:09

@bbjnick: a történet így pontos:

lemil.blog.hu/2012/05/17/az_oroszlan_es_a_medve_titkos_paktuma_avagy_a_szarnyatort_sas_mentoakcio

Akit érdekel a téma, olvasson. Egy kis ízelítő:

"Ausztria az 1833. évi münchengrätzi szerződés betűire hivatkozva áprilisban a cári Oroszország iszonyatos nagyságú haderjének intervencióját kérte a honvédsereg elsöprésére, a szövetségesek erre gyorsan rábólintottak. "Biztos igazuk van, de végezzenek velük gyorsan" - vélekedett az illatos helyzetről cseppet sem cinikusan Palmerston angol külügyminiszter. Bár az angol parlamentben zajlottak csaták a magyar forradalom védelmében, a tervezett békekötést előkészítendő interpellációk hangzottak el, de ezeket a hazug diplomaták sorra lenyomták, megnyugtatva a brit politikai elitet: nem avatkozunk be. A brit oroszlánt kettős titkos cél vezérelte..."

mement 2012.05.20. 07:34:58

`Magyar alattvalo`
Ez a szo osszetetel, meg igy tortenelmi kontextusban is felbassza az agyam.

bgp 2012.05.20. 07:50:05

Hát igen, a magyarok sose tűrték ha eladták őket az uraik más uraknak. Az egymással hadakozó urak leszarták az országot, így az a Habsburgok kezébe esett.
A mostaniak se jobbak, csak a rövidtávú egyéni érdekek mentén haladnak.
Nemzeti Együttműködés Rendszere = Hűbéres rendszer.
Ha ez most így nagyon Jobbikosan hangzott, felhívom a figyelmet, hogy az EU csatlakozásról népszavazás volt.

Liquid_Night 2012.05.20. 08:35:22

@mement: Pontosan.

A történelem tudományában vannak kritikus hangok azt illetően, hogy forradalomban-szabadságharcban a magyar sohasem a tárgyalást, és a diplomáciát választotta, hanem kivont karddal rohant a halálba. 56-ot szokás történész körökben önsorsrontónak ítélni, mivel utólag kiderült, hogy szovjet részről lett volna hajlandóság egy _semleges_ Magyarország elfogadására...hogy ezt miért írom le? Mert sejtem, hogy a poszt íróját megihlették ezen gondolatok...de amikor egy barokkos autokrata gondolatait vizsgáljuk az "alattvalóiról", akkor lehet, hogy először inkább értelmezni kéne őket, és nem "behódolni" nekik...

Engem, mint történelemkedvelő európai polgárt is rohadtul dühít, hogy ilyen forrásból próbál valaki hitelt meríteni kortárs kritikához. Ez nem hiteles.

Nem beszélve arról a szomorú tényről a poszttal szemben, hogy a magyar külpolitika kb. 30+ éve képtelen komolyan vehető módon képviselni az ország/nemzet/határon túliak érdekeit.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.20. 08:49:51

@Kandeláber:

"A csapból is vezető elemzők folynak."

*

A csapból is valamely - többnyire jobboldali - párt iránt gyakran az ostobaságig elkötelezett, fizetett bér-elemzők folynak.

Bicepsz Elek77 2012.05.20. 09:01:19

@Titus Pullo Urbino: Oroszorszag, Ausztria es Poroszorszag ellen keptelenek lettek volna beavatkozni.A krimi haboru egy kis korlatozott beavatkozas volt, ahol lehetseges volt a tengeri tamogatas(mellesleg 1849-bena franciak se voltak katonailag olyan felkeszultsegben). Palmerstone ezt nagyon jol tudta.
Tudtommal Ferenc Jozsef kis segitseget kert, de a car nem akart vacakolni, meg meg akarta mutatni, hogy mi jar a lazadoknak. O szemelyesen kerte Gorgeynek a kegyelmet, a tobbit meg Haynaura biztak. O kivegezte a volt csaszari tiszt honvedtiszteket arulasert, majd megkegyelmezett sokaknak.
Kossuth apank gyorsan elszelelt, agyonlovetni nem tudtak (1848- elott meg egy gyagya volt a tronon, akit ez nem erdekelt, pedig erhette volna "baleset" Kossuthot ha szaz evvel elobb vagy kesobb tevekenykedik
.@RedRum: A Feri tenyleg oda valo.
Trianon oka, hogy nem csinalt a magyar eleg gyereket. A kovetkezonek meg hasonlo okai lesznek.

jog-ász 2012.05.20. 09:12:57

azért azt ne felejtsük már el, hogy az elmult kétszáz év lenagyobb gazdasági fejlődése pont a kiegyezés után következett..tehát az itthonmaradottaknak két választásuk volt, vagy keseregnek kossuth nyomán(aki persze külföldön osztotta az észt) és maradunk a birodalom legutolsó, elmaradott trágyadombja, vagy a politikai kiegyezéssel(ami ferenc józsef érdeke is volt) mindenféle kedvezményeket elérve, megkezdődik valamiféle gazdasági fellendülés. ha szétnézünk a nagyvárosokban, vagy budapesten szinte minden valamire való érdemi épitkezés a monarchia időszakából való. erre is utalt a követ amikor arról beszélt hogy azért nem mindenki ért egyet a külföldön élő kossuth-tal, mert sokan itt akartak normálisan élni.

az angol követ nyájas stilusára kár hivatkozni mint értékitéletre, bevett kötelező udvariassági formula, teljesen elüt a levél más stilusáról..mit irt volna a fönökének?kapd be f.om te marha?

Pan Modry 2012.05.20. 09:19:41

A magyarok a hulye Kossuth melle alltak es jol lemeszaroltattak magukat, ahelyett hogy a Szechenyi fele kooperaciora alapozo valodi fejlesztest valasztottak volna.

Kossuth szamomra nem tobb mint egy politikai kalandor aki a halalba kuldott rengeteg magyart teljesen feleslegesen.

Az a baj hogy a magyar vezetok pofaja kurva nagy lesz ha nem kever le nekik egy nagyot bizonyos idokozonkent, es ez a pofon meg is tortenik aztan meg megy a multba revedes es nyavalygas. A trianoni hatarok is kizarolag magyar vezetok buta, szuklatokorusegenek az eredmenye.

6EQUJ5 2012.05.20. 09:30:32

@Liquid_Night: Ja persze,lett volna hajlandóság egy semleges Magyarország elfogadására. A beetetés tipikus esete. Elmondom,az hogy mi hogyan lett volna ha ez meg az máshogy alakul,senki sem tudja,egyik történész sem. Történelmet hamisítani, a saját múltjukat más színben láttatni szeretnének ezek a történészek.
Amúgy a törvény szerint sem éppen korrekt az,amit leírtál,csak felhívom rá a figyelmedet! Több tiszteletet!

Pan Modry 2012.05.20. 09:35:56

@6EQUJ5:

Egy nem semleges Magyarorszag is sokkal jobb mint lemeszaroltani a sajat neped teljesen feleslegesen.

A szlovakok is targyalasokkal ertek el a fuggetlen Szlovakiat nem pedig haboruztak, nem meszaroltattak le magukat teljesen feleslegesen.

Ma is latszik hogy azzal hogy Szlovakia nem harcol a vilaggal, sokkal gyorsabban fejlodik, mint Magyarorszag es a szlovak emberek mar tobb penzt keresnek mint a magyarok es sokkal jobban elnek!!!

buta_lúd (törölt) 2012.05.20. 10:16:51

@Pan Modry: a szlovákok háboruztak volna a csehekkel? ráadásul 91-ben? 1990-92-ben? ne menj már napra. vagy 1938-ra gondolsz? akkor se...

Pan Modry 2012.05.20. 10:28:16

@buta_lúd:

valoban fel sem merult, okos politikusnal fel sem merul hogy lemeszaroltatja a sajat nepet egy teljesen felesleges haboruban, amit raadasul meg el is vesztenek.

csi szi 2012.05.20. 11:30:34

@Pan Modry: '56 egyesek szerint túl jól sikerült KGB-s provokáció volt csupán.

6EQUJ5 2012.05.20. 11:32:24

@Pan Modry: Szlovákia sokkal keményebben védi a vélt vagy valós érdekeit a nyugattal és Magyarországgal szemben,mint Magyarország bármikor bárkivel szemben az utóbbi 65 évben.
Egyébként meg kár utólag okoskodni arról,hogy mit hogyan kellett volna csinálni. Az emberek nem gépek,az akkori(50-es évekbeli) politika egyenes következménye volt a forradalom, az áldozatokért inkább rájuk kellene nehezményezni, de ez sokaknak nem megy, különös kötődést éreznek az akkori sztálinista vezetéssel. Még a kínai elnök is azt mondta annak idején,hogy a Szovjetúnió saját magának köszönheti a történteket.
Tudjátok, néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Idegenszívűek vagytok!

vokalpatriota 2012.05.20. 11:36:18

@Liquid_Night: "az 1849es magyar köztársaság volt Európában az első(!) aki egyenlő jogokat adott a nemzetségeknek..."

Pont hogy egy nagy szart.

2012.05.20. 12:09:34

A levél megértéséhez fontos információ, hogy a kiegyezés előtt íródott, egy brit diplomata írta főnöke számára. Így érthető, hogy miért tartotta fontosnak a Monarchia egységéről folytatott beszélgetést, hiszen a brit birodalom egyben tartása sem volt zökkenőmentes. Magyarországon ekkor kétféle politikai nézet uralkodott a kiegyezéssel kapcsolatban, én helyesnek tartom, hogy ragaszkodtak az akkori magyar Alkotmányhoz és részben az áprilisi törvényekhez: szóval ez volt a "helyi szűklátókörűség".
F. J. türelméről csak annyit: amikor németül kezdett beszélni a diplomatával, és hagyta, hogy a magyar mágnások hallják, amit mond, manipulációs technikát alkalmazott: így adta tudtára a mágnásoknak, hogy simizés után jön a seggberúgás.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.05.20. 12:36:49

Hiteleket kell még felvenni, az megold mindent. A szélsőliberális szocialistalusta értelmiségiek eddig is ezt tették és a nép is élvezte.

Hajrámatty.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.05.20. 12:46:36

Nézzetek meg egy olyan térképet, ahol szépen látszik a teljes Osztrák - Magyar Monarchia! Óriási birodalomról van szó Európa szívében, nagyhatalomról! Nagyon történelmietlen a "mi lett volna ha ....", ennek ellenére azt mondom, hogy mindenki jobban járt volna, ha sikerül egyben tartani a Monarchiát Ferenc Józsefnek és utódainak. A gazdaság ugyanis szarik az olyan fogalmakra, mint nemzet és önállóság, de épül a nyersanyagbázisra és az emberi erőforrásokra. A birodalom népeinek nacionalizmusa vezetett oda, ahol ma vagyunk, s nem csak mi, de a többi egykori utódállam. Azt sem tartom véletlennek, hogy a kiegyezést követő csaknem fél évszázadot máig is valamiféle aranykorként tartja számon a közvélemény.
A levélnek semmiféle mai aktualitása nincs. Kőbányai Orbáncz Piktor egy lapon sem említhető a magyar történelem nagyjaival.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.05.20. 12:52:39

@Bicepsz Elek77: "Trianon oka, hogy nem csinalt a magyar eleg gyereket. A kovetkezonek meg hasonlo okai lesznek." Nem akarlak bántani, de agyi bicepszre is gyúrhatnál! :D

öregmogyi 2012.05.20. 12:52:42

@Pan Modry: "szlovákia nem harcol a világgal".. Mert a világ valamiért szarik rá, hogy épp tegnap vették el az első magyartól az EÜ biztosítást.
Hasonló dolgot próbáljunk meg mi megcsinálni.. Lenne fasisztázás... Miközben az EU elnöke pár éve még a Benes dekrétumokat megerősítő Csehország volt. Ott valahogy nincsenek libsik, akik telekürtölik a világot, hogy milyen aljas a szlovák és cseh nép. Nálunk meg egy ízetlen cikk után amerikában rettegnek a libsik. És persze hisznek is nekik, hisz "magyar" ember mondja a helyiekről. Így nem csoda ha fordított kép alakul ki rólunk.

CSL 2012.05.20. 13:34:14

Milyen magyar az, aki a külföldi diktátort istenít a hazai vezetőkkel szemben? '48 társadalmi nyomásra robbant ki! A nép elégedetlen volt az osztrákokkal mert beszedték az adót és azt kivitték, Ausztria fejlődött, Mo -on meg még mindig sáros utak voltak, meg azok az építmények amit a régi nagy királyok az Árpádháziak, Jagellók, Mátyás épített! A magyarok már legalább 200 éve ez ellen az elnyomó rezsim ellen küzdöttek (kuruc idők Thököly, Rákóczi)! A fontosabb pozíciókba németeket tett a király, az ásványkincseket az erdélyi arany, ezüst, réz bányák hasznát szintén Ausztria vette fel. Itt még mindig jobbágysorban élt a nép, cenzúrázták a sajtót, nem engedték fejlődni az ipart, és még a nyelvet sem lehetett használni a hivatalos ügyekben lévén, hogy mindenhol osztrák tisztviselők ültek! Ha '48 nincs akkor kiegyezés sincs! Megmaradt volna az a dermedt feudális rendszer az osztrák elnyomás.
'56 is hasonló lehet, hogy végül vesztett a forradalom mindkét esetben de azért nem maradt vívmányok nélkül egyik forradalom sem! Azért a Kádár rendszer még se Rákosi rendszer volt! Ahogy a kiegyezés utáni Magyarország sem hasonlítható össze mondjuk a forradalom előttivel!
Széchényi is belátta, hogy Kossuthnak volt igaza. Tárgyalásos úton Ausztria semmit nem engedett volna nem kerültünk volna társ ország státuszba mindig gyarmat maradtunk volna és lehet teljesen el németesítették volna az országot ahol meg nem német ott tót, oláh, rác, stb volt a kedvezményezett a magyarral szemben mert ők nem rebellis népség ahogy a mindenkori királyok vélekedtek!

CSL 2012.05.20. 13:44:50

"magyarok csak nagyon nehezen hajlandók tekintetbe venni a birodalom más tartományainak helyzetét"
Hát még szép, hogy a magyarok a magyar érdekeket helyezik előtérbe, nem pedig az osztrákot, csehet, stb..
Bár most is így lenne! Nem a külföldiek érdekeit néznénk hanem a magyart!

Bélabáttya (törölt) 2012.05.20. 13:50:27

@jog-ász: Kiegyezés nélkül nagyjából ugyanolyan szintű - akár átgondoltabb - fejlődésre számíthattunk volna (Európai pénz, igény volt rá).
Legfeljebb másról neveztek volna el pár hidat, ezt-azt.

6EQUJ5 2012.05.20. 14:26:11

@Liquid_Night: Elnézést az előző válaszomért,rosszul értelmeztem a gondolataidat! Azt gondoltam,hogy azok a bizonyos történész körök a te véleményeded is tükrözik.

bruhahahahihihi 2012.05.21. 07:07:33

A ROHADÉK FELCSÚTI KIS HAZUG SUTTYÓ, Chicágóban "koldult" a szavazatokért,.. az ott élő " tudatlan magyaroktól. AZÉRT MERT TÁVOL VANNAK, AZOK IS OLYAN HÜLYÉK MINT AZ ITTHON BÉGETŐ..Birkák????
Azt hiszi a KIS NEMZETI SZAR TÖRPE???
EL LESZ KAPVA EZÉRT IS A HAZUG TOLVAJ!

aeidennis 2012.05.21. 08:08:13

@CSL: Köszönjük szépen ezt a nagyszerű, 1951-es történelemkönyvből kiollózott összefoglalót. Tessék inkább tovább nézni a Tenkes kapitányát.

molaris 2012.05.21. 09:43:45

Egy Habsburg csak kötélen lehet jó!!!
Amit ez a dinasztia elkövetett ellenünk, soha nem lehet jóvá tenni.

@CSL: Kossuthnak nem volt igaza! Ne egy Szabadkőműves legyen a mérce!!! Egy européer fantaszta volt, realitások nélkül. Ezt kapta feladatul. Szerepelt, aztán amikor szorult a hurok, elegánsan balra el. Jellemtelen senki volt. Méltó utódja a másik nagy romba döntőnek, a Nagyságos Fejedelemnek.

Történelmet gondolom tankönyvből tanultál, és gondolkozni sem tudsz!

molaris 2012.05.21. 09:46:34

P.S.: Thököly?? a kétszeres hazaáruló? A nemzet sírgödrének bősz ásója?? Pfuj!!

molaris 2012.05.21. 09:49:08

@CSL:
" Tárgyalásos úton Ausztria semmit nem engedett volna"- minden követelésünk aláírta az uralkodó, ezzel érkeznek Pozsonyba.

CSL 2012.05.21. 12:24:33

@molaris:
Miért személyeskedsz? Attól még nem lesz igazad! Történelmet meg hol kellett volna tanulnom ha nem könyvekből? Vagy Te talán ott voltál? Vagy megnéztél néhány szar videót a jútubon?
Ugyan kérlek!
Rákóczi és Kossuth elvesztették a szabadság harcot ez igaz lehet, hogy rosszul mérték föl az erőviszonyokat, nem volt a külföld érdeke sem egy független Mo! De az eszme helyes volt! De fényezd csak az elnyomó elfajzott beltenyészet Habsburgokat és köpd szembe a saját néped!

tempefoi · http://tempefoi.blog.hu/ 2012.05.21. 15:42:17

@aeidennis: Kossuth agyonlövéséről fantáziáljon egy magyar... egy napon emlegetve nemes eleink bálványát, a magyar öntudat jelképét, a modernkori, független magyar állam egyik szellemi atyját és, bár rövid időre, megvalósítóját egy agyalágyult, korcs, nemzetvesztő idiótával, aki először szabadított vörös pribékeket a hazára... hát, ez teljesítmény.

pedig tiszta, átlátható folyamat, miképpen jelennek meg '48 követelései, szelleme 1956 októberében, a forradalom hajnalán (lásd: Petőfi-kör), és hogy 1989 értelmezhetetlen 1956 nélkül. még e sorok íróját is kergették gumibottal a Kádár-kutyák, mert legnagyobb nemzeti ünnepünkön kicsit megtapodta a hurkapálcikás vörös zászlókat (orosz megszállók, mint 48-ban!!) Petőfi-szobránál, s Kossuth-nótákat énekeltünk.

Kossuthot egyébként még nem (elmenekült), a dúvad-oligarcha Károlyit (kiemelés Herczeg Ferenctől, akit szintén elfelejtettek agyonlőni, az egyik legnagyobb magyar politikus Kossuth mellett ő az egyik legnagyobb magyar író volt) már nem lövethette agyon Ferenc Jóska, mert addigra meghótta magát. Időben, úgymond, nem lett volna ok agyonlövetni, a nyúlszájú, lecsúszott arisztokrata nem sokkal korábban még hízelgő, talpnyaló udvaronc volt.

Kossuthot egy egész nemzet nevezte agg korára "apánk"-nak. gondolom, akkor meg volt, aki nemzettársait emiatt egytől egyig agyon akarta lövetni. Mindig volt ilyen. A gori papnövendék és postarabló dzsugasvilinek is voltak ilyen allűrjei ,hogy stalin apánk legyen a neve.. A forradalomban szobrát ledöntötték, és egy munkásfiú azt írta a roncsra: NEM APÁM. hát ez a különbség

tempefoi · http://tempefoi.blog.hu/ 2012.05.21. 15:44:54

@bruhahahahihihi: kellemes, megnyugtató élmény olvasni, hol húzódik az a nívó, ahol a posztkommunista erők szimpatizánsai rejtőznek. hátradőlhetünk...

aeidennis 2012.05.21. 16:51:42

@tempefoi: Legnagyobb kedvencem Lajostól, amikor csatába hajszolta Perczel Mórt Mórnál, ilyenformán: Valami győzelmecskét, édes Móricom!

Micsoda hadi lángész. Nem csoda, hogy laktanyát is elneveztek róla, mint pl. Petőfiről, aki még Jenő hercegnél is nagyobb taktikai lángelme volt.

Alfőmérnök 2012.05.21. 18:01:08

@tempefoi: Te meg beleestél a másik végletbe.

molaris 2012.05.22. 02:46:52

@CSL:
Teljes a félreértésed! Nem bántani akarlak, csak felhívni a figyelmed: lehet alaposabban is tájékozódni.

A Habsburgok főbűne V. Károly császár és öcsikéje, Ferdinánd idejére datálható, mikor is szó szerint eladtak minket a töröknek. A többi, már csak hab a tortán.

Fent nevezett nagyjainkkal pedig az a baj, hogy minden realitást nélkülözve rántották pusztulásba az országot. Katonai- ipari potenciál nélkül háborúzni öngyilkosság. Hol volt nekünk erős hátországunk, alapunk. Hol volt diplomáciai hátterünk. A franciák kétszer ültettek be minket ugyanabba a hintába. Romantikus Gábor Áron ágyúiról énekelni, bár jobb lett volna lőni velük. Némelyikkel sikerült, még ötöt .

Még egyszer: bocs, ha megbántottalak volna.

molaris 2012.05.22. 02:48:06

J:Némelyikkel sikerült, még ötöt IS.

CSL 2012.05.22. 05:11:40

@molaris:
Elérzékenykedtem a dolgot! :) Mindegy ettől függetlenül én még is úgy látom, hogy sajnos szükségszerű volt a vérontás és ha nem is 100% ban de volt eredménye is! Szar dolog ha egy politikus katonának hiszi magát és az is ha egy katona politizál. Sajnos nálunk szinte elválaszthatatlan a két dolog mert nem a szakmaiság a döntő. Egyébként Rákóczinak is megvolt az esélye a győzelemre, a spanyol örökösödési háború az ő esélyeit növelte, de Angliának nem sok érdeke fűződött hozzá, mert ő hitelezett a Habsburgoknak, és az erdélyi arany-ezüst-réz készletek nélkül gyakorlatilag fizetésképtelenné vált volna Ausztria.
A nagyságos fejedelemről alkotott véleményem sokkal pozitívabb mint Kossuthról, Ő szinte önzetlenül cselekedett, az egész vagyonát, ami akkoriban Európában a legnagyobbak közt volt, feltette a cél érdekében, a gyermekei Habsburg túszok voltak a feleségével együtt, azért nagyságra vall az ilyen áldozat, bár a személyes indítékaira nem fogunk 100% ban választ kapni, de el tudom képzelni hogy ennyire önzetlen volt. Legalábbis szeretnék hinni benne, hogy léteznek ilyen emberek, mert enélkül a fene megette az egész világot!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.28. 11:43:05

@bgp: és mit akar jelenteni a népszavazás?
volt vita róla? meghallgathattuk az ellenérveket? ki volt akkoriban eu-ellenes a médiában? most ki eu ellenes a médiában?
teljesítette vajon a politikusok kezében lévő sajtó akkoriban a kötelességét, és kellően informálta-e a népet az előnyökről és hátrányokról?
tartsunk most is népszavazást az eu-tagságról, kilépjünk? maradjunk? de legyen most széles, nyitott párbeszéd, mindenki számára

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.28. 11:45:13

@mement: most mi van? a labancok szerint egy magyar az alattvaló nemzet

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.28. 11:48:15

@Liquid_Night: 56-ot szokás történész körökben önsorsrontónak ítélni, mivel utólag kiderült, hogy szovjet részről lett volna hajlandóság egy _semleges_ Magyarország elfogadására.."

ez új , én úgy tudom, hogy "november első napjaiban az új kormány megkezdte a tárgyalásokat a Szovjetunióval a szovjet csapatok teljes kivonásáról, a Varsói Szerződésből való kilépésről és az ország semlegességéről. A szovjet politikai vezetés azonban a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmak biztosították arról, hogy nem nyújtanak a magyar kormánynak segítséget, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen."

mármint a komcsi történészek hívják önsorsrontónak, ugye?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.05.28. 12:00:16

@aeidennis: nagyon igaza van @CSL: -nek, te meg agyonlövetnéd kossuthot? és károlyival egy szintre tennéd?
milyen ember vagy te és honnan veszed a bátorságot, hogy így másokat kritizáld?

S=klogW 2014.03.15. 17:42:40

@VI. Béla: @Kandeláber:

Mondhatnánk, hogy öltönyösgecinemzet, de ezek túlnyomó része hazaáruló.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2014.03.15. 21:15:51

@Kosinva: Süket sémita barom, mi az a közgazdaságtan? Mesélj már arról, hogy működik! A matematikát értjük, a szociológiát is, de ezeknek nincs semmilyen közük egymáshoz. Zsidó hoax az egész.
süti beállítások módosítása