Közelebb a hidegben
2012. február 10. írta: st.Ella

Közelebb a hidegben

  Az ország nagyobb részében harmadfokú figyelmeztető jelzést rendeltek el a nagy hidegek megérkezése előtt, de a kevésbé hideg országrészekben is vacogtak az emberek. Főleg az utcán, de éppen úgy néhány házban is.

  A kormány, a rendőrség, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelem, a civil- és karitatív szervezetek, az önkormányzatok újra és újra kérték: a sapka és a sál szűk résében figyeljünk egy kicsit jobban a körülöttünk lévőkre, legyünk most egy kicsit érzékenyebbek – szociálisan is.

  És érzékenyebbek lettünk. Azt nem hiszem, hogy hivatalos felszólításra, inkább csak mert mi sem szeretünk fázni. Tudjuk, milyen, amikor a buszmegállótól hazáig átfagyunk; tudjuk, milyen, amikor átázik a csizma és vizes a zokni; tudjuk, milyen szélvédett helyet keresni. És mi azt is tudjuk, milyen meleg helyre érni, forró fürdőt venni és jóízűt vacsorázni.

  Sokan viszont nem tudjuk, milyen, amikor az átfagyott test az általános állapot; amikor a vizes zoknit nem lehet kicserélni; amikor a korgó gyomrot nem enyhíti forró leves. Nem tudjuk, és mégis, ezekben a napokban kinéztünk a sál és a sapka szűk résén.

  A rendőrség teljes állománya készenlétben állt, de nemcsak vártak. Önkormányzatokhoz, templomokba, szociális intézményekbe, civil szervezetekhez látogattak, hogy érdeklődjenek: lehet-e, kell-e valakinek segíteni. Arra kérték az ott dolgozókat, szóljanak a híveknek, a betérőknek, hogy kopogjanak be idős szomszédaikhoz, minden rendben van-e.

  Volt város, amely cselekvési tervet dolgozott ki és 24 órás készenlétben állt, hogy rohanhasson, ha baj van. A hajléktalanszállók teljes kapacitással üzemeltek, a bent lévők összehúzták magukat, úgy mondták, tudja, sok jó ember...”. Ideiglenes melegedők nyíltak, épülteket nyitottak meg átmenetileg, az utcákon több helyen meleg teát, csokoládét, C-vitamint kaptak a sorban állók, az otthonokba takaró, ruha, élelem érkezett.

  A pénzt máskor keményen behajtó komor arcú szolgáltatók is mintha kandalló mellett olvasztották volna ki szívüket: átmeneti gázmoratóriumot hirdettek, majd két fővárosi épületüket is felajánlották hajléktalanellátás céljára.

  És égtek a segélyhívó vonalak, hiszen az emberek olyan ajtókon kopogtak be ahol már rég nem, vagy ahová soha azelőtt. A hideg lakásokból idősek, szegények menekültek meg; jött a tűzifa, az ebéd. Az utcáról az életet jelentő fedél alá kerülhettek a szegények.

  Az egyszerű polgár pedig... összehúzta magát. Összehúzta magát, mert fázott, és összehúzta, hogy a másik kettő megállóban fagyoskodó társa is felférjen a buszra. A villamosvezető is várt. Várt, bár zöld volt, de messziről látta, hogy felé futnak, és szemet hunyt a menetrend szigora felett. Becsukta szemét a metró ellenőre is: félrenézett, amíg a mozgólépcsőn lefelé bukdácsolt a pityókás hajléktalan; lent a biztonsági őr elfordult, amikor a sarokban kuporgó alakokat látott.

  Jobbak vagyunk egy kicsit, így, a hidegben. Szabályokat szegünk, hogy jobbak legyünk, áldozatokat hozunk. Csak most – tudom, hogy majd elmúlik. Mert tudjuk, milyen fázni a buszmegálló és az otthon között, tudjuk, milyen éhesnek lenni, sokan tudjuk, milyen nehéz néha kijönni a havi fixből – de nem tudjuk, milyen az, ha ez az érzés az élet.

 

József Attila: Tél

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.

Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot,
ó, boldog fogócska!
S rászórni szórva mindent, ami szép.

Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.

Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.

Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr784079755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.10. 09:19:34

bocsánat, most jöttem rá, hogy léprecsaltak, hisz ez egy paródia!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.10. 09:47:11

Nem lehetne a kommentsztűrés mintájára poszt- esetleg szerzőszűrést bébuherálni a blogmotorba?

jan 2012.02.10. 09:51:20

"A pénzt máskor keményen behajtó komor arcú szolgáltatók is mintha kandalló mellett olvasztották volna ki szívüket"

Engem ez a mondat fogott meg leginkább, régi olvasmányemlékeim (Kincskereső Kisködmön, Karácsonyi ének) sejlettek föl a múlt ködén át, gondolatban újra kisfiú lettem, aki a szamárfüles könyvecskéjét bújja a meleg kályha mellé kuporodva egy csendes téli éjjelen... A jégvirágos ablakon túl zord volt a világ, de itt belül az otthon és a szerető család melege leolvasztotta a lelkekre kérgesedő jégpáncélt, és kis piros foltocskákat varázsolt a gyermeki arcocskámra.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.02.10. 10:14:09

Biztos, hogy ez a vers illik ide?

Kicsit munkásmozgalmi! :)

JohnnyLillibrogida 2012.02.10. 10:26:23

végre fontos lett a hajléktalan ügy
legalább sokan beszélünk róla
nem voltak hiábavalóak az elmúlt időszak vitái
és vannak akik tesznek is érte

szerintem mindnyájan hálásak lehetünk mindenkinek aki segít az extrém hidegben legyen szakember, civil, vagy az állam embere
nem hagyni megfagyni embereket legalább annyira erős kötelesség, mint bármilyen más alapjog

az új rendszer szimbóluma (aszódi út) nekem inkább tűnik egy fajta megoldásnak, mint félelemkeltő rendszernek
ha már valami akkor a szükséges volumenhez viszonyított forráshiány inkább az...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.10. 10:35:28

@TaTa86.:

gondolja, hogy a gyengeeszű szerző sejti, hogy ez a vers nem a kezeit tűznél melengető makk ászról szól? :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.10. 10:38:34

egyébként a fidesz ezt a dolgot is elbaszta, hiszen mikor az emeszpé bejelentette, hogy pártirodáit, székházait, egyebeit megnyitja a hajlékonyak előtt, hát oda kellett volna szállítani kocsikkal az összes szarszagút

st.Ella 2012.02.10. 10:46:15

@jose maria padilla:
Biztos vagyok benne, hogy a gyengeeszű szerző többet tud József Attila életéről, munkásságáról és mondanivalójáról, mint a gúnyos kommentelő, aki nem ért meg egy elsősorban szeretetről szóló verset csak azért, mert nem tud elvonatkoztatni.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.10. 10:48:31

@st.Ella:
libuskám, a vers a forradalom igényléséről szól.

/gellért, baszki, honnan akasztottátok ezt a 4 elemist?/

szopacs 2012.02.10. 11:08:59

Gondolom st.Ella 4 millió létminimum, és az alatt élőkről is ír. Mert az országra nézve a legszégyenletesebb, hogy lényegesen több ember fagy meg az otthonában mint hajléktalan

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.02.10. 11:13:30

@st.Ella: "aki nem ért meg egy elsősorban szeretetről szóló verset csak azért, mert nem tud elvonatkoztatni. "

???

???

Bloodscalp 2012.02.10. 11:15:03

a mandiner hozza az álszent formáját:)

jan 2012.02.10. 11:22:54

@st.Ella: Talán nem árt lefordítani akkor: a tűz, amire sok mindent ráhányunk, kezdve az antik-ócska dolgokkal, és ami körül a nélkülözők majd jól megmelegszenek, bizony a marxista értelemben vett forradalom tüze.

Az utolsó sor ("azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni") kifejezetten fenyegető ebben a kontextusban.

Ettől még persze ez a vers általánosságban szól a szolidaritásról is, nyilván.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.02.10. 11:24:44

@Dr. Zerge:

na mostan gondoljon bele, hogy ilyen értelmek tolják a szekeret! :)

Zb74 2012.02.10. 11:28:22

@TaTa86.: Virtigli munkásmozgalmárok persze úgy szavalták, hogy "valami nagy-nagy tüzet kéne NYITNI". A legigazibbak pedig nem szavaltak, hanem cselekedtek, ugye.

negeev 2012.02.10. 11:41:26

@jose maria padilla: Egyébként neked József Attila elmondta, hogy forradalmat kívánó vers akar ez lenni?

Még szerencse, hogy mindenki azt lát bele egy versbe, amit akar.
Bár, gondolom neked mindegyik verse forradalom vágyónak hangzik. Nemde?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2012.02.10. 11:42:00

@jose maria padilla: Hátha csak az van, hogy ezek a tornából felmentett mandarinok ezekkel a libaposztoltatásokkal próbálnak csajozni.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2012.02.10. 11:57:37

Én annyit tudtam segíteni, hogy összegyüjtöttem azokat a pulcsikat nadrágokat amiket kb élf éve nem vettem fel, szétosztottam egy nadrág, egy pulcsi, egy póló kombóba, aztán jól becsomagolva nehogy beázzanak itt ott leraktam őket random (nem kukába!). Kb 20 perc alatt az összes eltűnt.

chromex 2012.02.10. 12:03:18

mi ez a túlírt szar?

Pentastar 2012.02.10. 12:03:49

@jose maria padilla: az előző rendszerben bevett szokás volt, hogy a József Attila versekbe forradalmi hangot láttak bele (szeretet és szolidaritás helyett, pl.). Bár nyilván a szívedhez az előbbi áll közelebb, így azt is fogadod el.
Azért szomorú látni, hogy egy ilyen politikailag teljesen neutrális cikkre (ráadásul szép idea) is beindul a pointless narancsozó trollkodás. Gondolom a társadalmi integráció és a szolidaritás nevében...

opotep! · http://opotep.blogspot.com/ 2012.02.10. 12:25:05

Mintha egy 60-as évekbeli népszabi cikket olvasnék.

élesi 2012.02.10. 12:39:51

@st.Ella: Kislányom, pihenjen le egy kicsit!

Bell & Sebastian 2012.02.10. 13:53:03

Szenzációs. (a kurva anyád, Magyartalanbálint & Co.)

suski 2012.02.10. 17:10:51

Szép, szép, hogy ilyenkor mindenki igyekszik segíteni, no de a hajléktalanság és a nyomor nem csak -20 fokban jelentenek problémát, hanem +20 fokban is. Szégyen és gyalázat, hogy 2012 Mo-án mindenféle kunyhókban és aluljárókban "élnek" emberek.
Először is azon kéne gőzerővel dolgozni, hogy ne legyen még több hajléktalan, mert az utcán lakó magatehetlen emberekből már nehéz lesz tisztes adófizető polgárt faragni.

trolololol · http://basszas.blog.hu/ 2012.02.10. 20:15:28

@szopacs: "Mert az országra nézve a legszégyenletesebb, hogy lényegesen több ember fagy meg az otthonában mint hajléktalan "

bár gondolom az elkerülte a figyelmedet, hogy lényegesen több ember nem hajléktalan, mint igen

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2012.02.10. 21:14:36

@élesi: most jol eluldoztetek szegenyt. Eltunik, mint Robin Masters a kodben, akarom mondani a KIMben

mavo · http://polmavo.blog.hu 2012.02.10. 22:13:00

@trolololol:

és tényleg, akinek van lakása, annak nincsenek anyagi gondjai. :-D

2012.02.10. 22:47:19

@Pentastar:
szeretet és szolidaritás ügyben forduljon dr. Kínai Kálmánhoz és Trágár Tónihoz

ÁrPi 2012.02.11. 09:17:46

@jose maria padilla:

Mindegy, mostmár kiáltottál Jézus Krisztusért,

TE lingajat sivaita! :-)

Egy sztenderdközeli mandinercikk miatt.

(Stella kiszűrhetetlensége miatt Zerge doki is kiáltott "jesszasz"-ért, ő pl. nem sivaita :)

József Attila pedig bizonyára mindig kizárólag metaforázott, sosem fázott, se sokat se keveset, és embert sem ölt igazándiból.

mak-mak by me
süti beállítások módosítása