Pannonia partja, a magyar limes
2011. december 29. írta: JohnnyLillibrogida

Pannonia partja, a magyar limes

Római romkert, Dunakömlőd (Lussonium)

  Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke jelentette be, hogy elkészült a Ripa Pannonica (Pannonia partja) világörökségi dokumentációja. A három kötetre rúgó tudományos munka több évig készült, főleg európai uniós pénzekből. A 161 kutatott helyszín közül a világörökségi nevezési dokumentációba 121 került be, ehhez csatlakozik külön jelöléssel két szlovákiai helyszín is. A KÖH elnöke közölte: a világörökségi felterjesztés legkorábban 2013-ban történhet meg, addig gondoskodni kell a helyszínek állagmegóvásáról és jogi védelméről. A jelölést legalább másfél éves elbírálási folyamat követi helyszíni szemlével, ezért csak tökéletesen előkészített projektet érdemes az UNESCO elé terjeszteni. A miniszter elmondta: tárcája feladata most a felterjesztendő helyszínek nemzeti védelmének biztosítása.

  Különleges és egyedülálló a Duna kijelölte, 415 km-es folyami szakaszon végighúzódó magyar limes. Mintegy 121 helyszínén 4600 ingatlan található, többnyire erődök, őrtornyok, római utak. Nem nehéz észrevenni, milyen örökségturisztikai lehetőségről van szó. A magyar limes annak az Európán keresztül húzódó, ókori emlékegyüttesnek a része, amelynek több szakasza már az UNESCO világörökségi listáján szerepel. Az egykori Római Birodalom megerősített határvonala, a limes egységes világörökségi helyszín, amelynek jelenleg három eleme szerepel az UNESCO világörökségi jegyzékében: Nagy-Britanniában a Hadrianus- és az Antoninus-fal, illetve Németországban a felső-germániai és raetiai szakasz. A skótok, angolok és németek évente hatalmas hasznot húznak ezekből a történelmi látványosságokból.

 Hadrianus-fal

Antonius-fal

Felső-Germánia és Raetia limese

  A limes közvetve hárommillió magyar állampolgár lakóhelyét érinti, így bátran nevezhető össznemzeti projektnek. Dr. Visy Zsolt nemzetközi hírű régész életműnek tekinthető évtizedes kutatásai adják a tudományos munka gerincét. A pécsi professzornak jelentős érdemei voltak a pécsi ókeresztény sírkamrák feltárásában és azok világörökségi címének elnyerésében is. A civil szférát a Magyar Limes Szövetség néhány lelkes tagja képviseli.

  A munka eddig csendben folyt, de itt a kampányolás ideje. Előreláthatólag az évtized közepére várható az UNESCO döntése. A kormány képviselőin, polgármestereken, egyéb állami szervek döntéshozóin és kurátorain a sor. A projekthez kapcsolódó ásatások, tudományos kiadványok, programok, művészeti feldolgozások, ismeretterjesztő produkciók támogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar limes elfoglalja méltó helyét a hazai kulturális közgondolkodásban. A Ripa Pannonica emlékei európai rendszerbe ágyazott, különlegesen magyar örökségturisztikai útvonalként tetemes gazdasági, tudományos és társadalmi hasznot hozhatnak a nemzetnek. Ahogy Fejérdy Tamás projektvezető, a KÖH elnökhelyettese elmondta: a cél az, hogy a Ripa Pannonica a Kéktúrához hasonlóan végigjárható útvonallá, látványossággá váljon.

  Nagy tett lenne a mai Pannóniától, ha létrehozna egy világörökségi címmel védett, nemzetközi példákon alapuló, a Dunán végighajózható, külföldi és hazai turistákat kiszolgáló örökségturisztikai útvonalat az évtized végére. A mai barbárok a közönyükkel támadhatnak. Ne hagyjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr743478026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Acid 2011.12.29. 08:43:32

Ne hallgassuk el, hogy az új kulturális örökségvédelmi törvény, a lex bulldózer valószínűleg ennek a projektnek is keresztbetett. A mai barbárok a minisztériumokban, valamint a parlamentben ülnek.

tistedur 2011.12.29. 08:48:45

@Mr. Acid: én attól félek, hogy erre találnak majd valami pénzt, a többi meg majd megy a levesbe. így is rabolják a fémkeresősők az itteni lelőhelyek egy részét, mert az őrzésére nincs pénz.

Mr. Acid 2011.12.29. 09:02:35

@tistedur: A törvény egyértelműen megszegi a '92-es máltai örökségvédelmi szerződést, és mivel a hazai római, illetve a római katonai célú lelőhelyek védelme ennek is köszönhetően kissé problémás, ezért szerintem elképzelhető, hogy simán visszadobja az UNESCO. Jövőre simán előfordulhat, hogy a limeshez tartozó jelenségeket fognak eldózerolni.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.29. 09:05:06

micsoda egy buzi dolog ez a turizmus érdekében mindent fosság! idejön néhány bunkó aztán nézelődik. a magyar limest meg le fogják szarni, a romkocsma meg a magyar kurva sokkal kelendőbb.
inkább az árpád vonallal törődnének a köcsögök

tistedur 2011.12.29. 09:07:03

@Mr. Acid: ne beszéljünk az új törvényről, így is pocsék ez a reggel.

tistedur 2011.12.29. 09:12:17

@málnási: az az ukrán örökségvédelem dolga

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.29. 09:30:08

@tistedur:
maga ilyen régész örökségvédelmis feszt nyavalygó munkakerülő értelmina? :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.29. 09:33:32

@málnási: lol.
Állítólag már kiganézták Kőszeg közelében a Szálasi bunkert.

Mr. Acid 2011.12.29. 09:38:30

@málnási: Figyelj, meghívlak egy jövő évi ásatásra, légy ott velünk pár napig, aztán meglátjuk, hogy ki a munkakerülő.

Gót 2011.12.29. 09:40:13

@málnási: Mármint foglalják vissza?

tistedur 2011.12.29. 10:09:46

@málnási: : én magasan képzett kétkezi proli vagyok málnási, nem olyan feszt irodalmár alanyi író, mint te.
a csákánytechnikám még a bányász ásatási munkásaink szerint is elég hatékony volt :)
egyébként csatlakozva sav úrhoz, szívesen látnálak ásatáson dolgozni :)

jan 2011.12.29. 11:02:21

Amúgy mennyi maradt ebből a limesből? Mármint ilyen szabad szemmel látható cucc, mert a turisták jellemzően ezt szeretik.

Robinzon Kurzor 2011.12.29. 11:22:40

Lájk.

De ezt össze kellene hozni a hun-magyar vonallal is, ha már.

Robinzon Kurzor 2011.12.29. 11:25:58

@jan:

Majd a TriGránit felépíti olyanra, amilyen állítólag volt.

3 "eredeti" kődarabért nem fog idejönni senki, az ókori életérzésért, ha autentikus a környezet, akkor viszont jönnének sokan.

Mr. Acid 2011.12.29. 11:49:37

@Robinzon Kurzor: @jan: Nem fognak az őrtornyok újra felépülni, erre mérget vehettek. Sajnos attól, hogy valaminek tudjuk az alaprajzát, abból még nem fogjuk tudni az épület magasságát,hogy voltak-e emeletek, etc. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) a jelenleg érvényben lévő irányelvek alapján nem fog beleegyezni semmiféle "autentikus" rekonstrukcióba.

panelburzsuj 2011.12.29. 13:08:55

@panelburzsuj:

A KÖH néhány nekikeseredett bürökrata rozzant Nivákba töltve.

Rendőrileg elnézett kincsvadászokkal és állam/EU-támogatású ambíciózus polgármesterekkel vívott meccsekből nem mindig jön ki győztesen.

Sir Galád (már foglalt) 2011.12.29. 13:13:07

hát szegény rómaiak nem sokra mentek vele. évszázadokon keresztül felbolydulás volt Pannonnia-ban, egyik nép be, másik nép ki. aztán újra, be, megjelent egy másik nép, azokkal ugyanez. tiszta káosz volt ez a régió.

Mr. Acid 2011.12.29. 14:14:16

@panelburzsuj: Igen, erre mondhatjuk azt, hogy "...van az a pénz."

bunko_jobbos 2011.12.29. 17:18:22

1. A KÖH undorító buzik gyülekezete. Ha tudnátok, hogy milyen értelmes és támogatható dolgokba kötnek bele! Most itt olyan dolgokat mondhatnék el, amik nem nyilvánosa, inkább nem teszem. Nem az a baj velük, hogy óvják a régi dolgokat (emiatt is sokan utálják őket, pl. nem engedik ledózerolni a templomot, hogy egy "szebbet" építsenek, ez a pozitívum), hanem az, hogy értelmes dolgokat sem engednek sötét szándékoktól vezetve.

2. A Limes olyan volt kb., mint a vasfüggöny, csak fordítva. Védte a rabszolgatartó gyarmatosítókat a szabad emberektől. Pannónia hunok általi elfoglalása kb. a II. Bécsi Döntés utáni kolozsvári, nagyváradi bevonulásnak felelhetett meg. Nem értem, hogy ezt nekünk minek kell annyira védenünk. Persze pénzt hoz, de pénzért minden eladó??
Ki kellene már jönnünk a nyugati világ római-görög kultúrájának csodálatából: ez a kultúra pusztította le a görög partvidéket sziklásra, terméktelenre és jelenleg ez fogja elpusztítani a világot (lásd kőolaj).

tistedur 2011.12.29. 19:17:30

@bunko_jobbos:
1: a köhöt lehet szidni egyes döntései miatt, de az ott dolgozók jelentős része heteroszexuális, és azért csinálja azt, amit csinál, mert fontos neki az örökségvédelem. ha tudnál dolgokról mesélni, akkor mesélj, ha nem nyilvános, akkor meg ne is emlegesd.
2: a hunok is tartottak rabszolgákat, ráadásul a pannoniai bevonulásuk semmiben sem hasonlított a 2. bécsi döntés utáni nagyváradi bevonuláshoz.

Kandeláber 2011.12.30. 14:19:27

@már foglalt: A "szegény rómaiak" több évszázadon keresztül prosperáló birodalmat építettek és működtettek az akkor általuk ismert világ nagyobbik részén. Pannonia megbecsült provincia volt a birodalmon belül, nem volt vele több baj, mint mondjuk Germániával.
Ha nem tudod visszafogni a gyűlöletedet, fordulj szakemberhez.

baranowicze 2012.01.01. 12:58:14

@jan: nagyon sok dolog fennmaradt, azt kell, hogy mondjam. Alapvetően ezt programokkal kell összekötni, és elég ígéretesnek tűnik (benne vagyok a téma sűrűjében, mint kvázi hozzáértő beszélek). Alapvetően a Duna bal partján kiépült erődrendszerről, a jobb parti városokról, és a megrendezett fesztiválokról van szó. A fővonulat Komárom-Dunakeszi-Aquincum lenne, ha ki tudnánk bővíteni az egészet "modernebb" történelmi hagyományőrzéssel és általános turizmussal is, akkor lényegében az egész magyar Duna-szakasz belekerülne, még buszozós különprogramokkal is (pl. Savaria Karnevál). Erre százmilliárdos iparágat lehetne építeni (csak a Hadrianus-fal Angliában akkora bevételt generál, hogy az agyam eldobom, és ott nincs mellé kiépítve párhuzamos közlekedés, sem hajózható folyó nincs, sem a közelben megtekinthető nagyváros). Tudjuk, hogy ez megalomán gondolkodás, de a pályázatban pl. 10 évre előre kérik a terveinket. Ez nagyon komoly kitörési pont lehet, és a kormányzati hátszél is megvan hozzá. Bízzunk a legjobbakban, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt.

@bunko_jobbos: ha nem szittya-magyarjézuspártusherceg-szíriusznépe történelmi emléket támogatnak, az egyből alávaló gazság? A római örökség az egész Nyugat alapja. Szívesen látunk egyszer téged is Aquincumban, Savarián, és hasonló rendezvényeken, ahol megismerheted a római kultúrát, és bízom benne, meg fog tetszeni.

aeidennis 2012.01.02. 13:31:18

Bárcsak minden büszke telektulajdonos így óvná és védené a a római emlékeket, mint ez a jóember Dunakeszin:

www.dunakeszierod-fortlet.org/

Sajnos általában a fordítottja igaz. Ahhoz, hogy a Ripa Pannonia emlékei feltáruljanak mindnyájuk számára, rengeteg kisajátítás és nagyon sok Rómer Flóris kellene.

flora 2012.01.06. 13:54:21

Nagyszerű lesz, ha megvalósul! Hajrá!
süti beállítások módosítása