Gyurcsány Ferenc szomorú
2011. október 06. írta: nénike

Gyurcsány Ferenc szomorú

  A Demokratikus Koalíció Platform 45 év alatti szimpatizánsai gyűltek össze tegnap a Káplár sörözőben. Lolával éreztük, ott a helyünk. Magunkra öltöttük hát a hazájáért fiatalosan aggódó demokratikus hazafi jelmezt, és kínosan ügyeltünk arra, nehogy beigazoljuk a szervezők gyanúját és megzavarjuk a meghívottak szórakozását Gyurcsány Ferenccel.

  Szó mi szó, a Szemlőhegyi úti előadó nem hozta a tőle elvárt szigorú tekintetű vádló szerepét. Esetenként kifejezetten szomorú ember benyomását keltette, különösen, amikor a Fidesz volt, Fidesz lesz mellékszálat csomózgatta.

  Amikor a svájci értelemben vett unalmas politika meghonosítását állította a DKP programjának középpontjába, kérdező kolléga ki is akadt egy pillanatra, mondván, hogy ezzel az ötlettel nem szerencsés a tettre kész ifjú kocsmaturistáknál házalnia.

  Volt csipetnyi Polt Péterezés, apokalipszis, elhallgató mikrofon és csocsó – Converse cipő viszont nem. Itt a videó, bónusz Gréczy Zsolt villáminterjúval. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr973281984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ketroot 2011.10.06. 11:38:29

Sad Gyurcsány is sad.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.06. 11:40:21

Jönni kell előre, erővel, .. mint a buzgár - mondta a szemlőhegyi, táncos f*szkalap. :)

Oxenstierna 2011.10.06. 12:08:37

Érdekes h amikor ellenzékben van GYF, akkor nem ördögtől való az előrehozott választás.

Mitya Ivanov 2011.10.06. 12:11:55

nem fogom megnézni, mert nekem fontos az egészségem

alpaca 2011.10.06. 12:59:06

egyik kedvenc kocsmám, szerencse éppen nem jártam arra :)

Kivlov 2011.10.06. 12:59:10

gréczynek se ártana egy nyaklánc...kötélből...

dr yetee 69 2011.10.06. 13:03:57

Csupa érvektől hemzsegő,kultúrált bejegyzés!

alpaca 2011.10.06. 13:12:54

egyébként lassan félve megyek kocsmázni. a másik kedvelt helyemen schifferrel és scheiringgel volt balszerencsém összefutni. :D

Bell & Sebastian 2011.10.06. 13:16:20

Nem mond totális ökörséget, amikor az előrehozott választásokról elmélkedik.
A spanja szerint, ha elítélik, a nemzetközi bíróság úgyis felmenti. :)

barli 2011.10.06. 13:25:05

@Bell & Sebastian:
azt persze nem tette hozzá, hogy addig nincs értelme az elörehozott választásnak amíg át nem veszi újra az mszpt, vagy nincs kész az új pártja...

Cobs 2011.10.06. 13:26:29

gyurcsánynak baja van..attól függetlenül pénzügyi hatalom lehet el tudja intézni hogy felmentsék az egyik cselédjüket...

Szerintem aki ártatlan az nem így viselkedik, hogy az ügyészséget ocsárolja rágalmazza folyamatosan mert hogy kulturáltan megfogalmazza az üggyel kapcsolatban a vélményét az oké de hogy folyamatosan az ügyészséget gyalázza és megtagadja a vallomást, annak vmi takargatni valója van.

Miert nem válaszolt a kérdésekre??? Ha tutira ártatlan?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.10.06. 13:40:14

most már akkor nem a tróger csinálja a jelentéseket a rendszerellenes elemekről?

Bruhahahahihihi 2011.10.06. 13:45:26

@Kivlov: Anyád szarni indult és te estél ki belőle?--kár volt .....a szar szar marad:)

Bruhahahahihihi 2011.10.06. 13:47:57

Ezért feleni fog a Nemzeti Törpe Szajankó:

Orbán úgy vélekedett, hogy inkább holtan látná Gyurcsányt, mintsem csak sebesülten („Orban would rather see Gyurcsany dead than merely wounded”). „Megtanultam” – mondta a távirat szerint a Fidesz elnöke a nagyköveteknek június 26-án, „hogy ha az embernek lehetősége van végezni a riválisával, akkor azt gondolkodás nélkül megteszi”. ("I've learned, that when you have the chance to kill your rival you don't think about it - you just go ahead and do it.")

atv.hu/belfold/20110912_wl_orban_gondolkodas_nelkul_vegzett_volna_gyurcsannyal

..s még van ember aki ezt a kis Nemzeti Szardarabot szereti???????????

Bruhahahahihihi 2011.10.06. 13:48:59

Orbán úgy vélekedett, hogy inkább holtan látná Gyurcsányt, mintsem csak sebesülten („Orban would rather see Gyurcsany dead than merely wounded”). „Megtanultam” – mondta a távirat szerint a Fidesz elnöke a nagyköveteknek június 26-án, „hogy ha az embernek lehetősége van végezni a riválisával, akkor azt gondolkodás nélkül megteszi”. ("I've learned, that when you have the chance to kill your rival you don't think about it - you just go ahead and do it.")

..és még ezt a Nemzeti Szardarabot valaki szereti???

atv.hu/belfold/20110912_wl_orban_gondolkodas_nelkul_vegzett_volna_gyurcsannyal

bucbuc 2011.10.06. 13:52:45

OMFG

Gyurcsány meg Gréczy, azóta se tudom eldönteni ilyen geci cinikusak vagy ennyire agyhalottak?

Balt 2011.10.06. 13:56:10

@Bell & Sebastian: "A spanja szerint, ha elítélik, a nemzetközi bíróság úgyis felmenti. :)"

Milyen nemzetközi bíróság? Oda csak háborús bűnösök kerülnek... Bár Fletó képességei alapján még bátran megpályázhatja ezt is.

gézukácska 2011.10.06. 14:02:04

Ti erre élveztek el? A Gyurcsányozásra? Ki az a Gyurcsány, és ki a f..-t érdekel?
Arról beszéljünk, hogy a GDP a 7 helyett 0, 300 a zojró, minden ország minket utál, stb...
Ide sikerült jutni 1,5 év alatt. Sokkal mélyebbre, mint a zelmútnyócév alatt.

szivatnakanyám 2011.10.06. 14:12:57

@Bruhahahahihihi: Ennek az embernek nem kell terrorelhárító osztag, hogy megigyon egy pofa sört, meg este haza tudjon menni.

Gyurcsányt fikázók azért elgondolkodhatnának azon, hogy ennyi szar fikázó jelzőt mint amit orbánra már ráraktak kevés olyan akad még a történelembe is.

Kivlov 2011.10.06. 14:13:41

@Bruhahahahihihi:
:D
a tied meg örült neki, hogy nem ló lettél, olyan nagy állatság volt. :D
de azóta is sikerült fejlődnöd...visszafelé...féreggé... :D

Pékszakállú Henceg 2011.10.06. 14:17:34

Végre megvan a heti gyurcsányozós cikk, utalhatják a pénzt a szerkesztők számlájára. Aszongya a paraszt "ifjú kocsmaturistáknál házal" Gyurcsány. Még szerencse, hogy a mandineres újságírók csupa absztinens emberek halmaza, akik még a Kedves Vezető sk. főzött házi pálinkájából sem innának annak ellenére sem, hogy azzal a Nemzeti Együttműködés Rendszerét szolgálnák hűen, akárcsak ez az izé, amit ideböffentettek blogírás címén.
Egyébként sem értem, miért kell politikai hullákkal foglalkozni egy politikai blognak...

mement 2011.10.06. 14:18:22

Ez a posztot mi a fasznak irtad meg? Miert nem ultok ossze egy kocsmaban karorvendeni a tobbi szerkesztovel ? Miert kell ezt egy olyan blogon, ahol tulnyomoreszt intelligens, ertelmes, alatamsztott velemenyek, neha bemutato neha elemzo irasok szoktak megjelenni?

Ez a szomoru nenike, a kistilu pitianer kopkodesed, pedig GYF nek tenyleg bortonben lenne a helye.

ili810 2011.10.06. 14:18:23

@Kivlov: Hol marad a nyuggerezés?

Kivlov 2011.10.06. 14:33:45

@ili810:
ünnepnapra nem kell az.

Elég ez:
A fogyasztói árkiegészítésre szánt keret 15%-os jövő évi csökkentése (109-ről 93 milliárd forintra) azzal jár majd, hogy a távolsági tömegközlekedésben a jegyek és bérletek jelentősen, mintegy 15-20%-kal drágulhatnak jövőre - mutat rá példákon keresztül az origo a birtokába jutott törvénytervezet alapján.
Az origo úgy tudja, hogy nemcsak a diákok nézhetnek szembe jelentős árdrágulással, hanem a nyugdíjasok, az álláskeresők és a fogyatékosok is.

:D

benoke77 2011.10.06. 14:40:47

oz az asztalhoz többet nem ülök:-)

mement 2011.10.06. 14:43:00

@nénike: Ezzel most alatamsztottad hogy valoban halvany lovesed sincs mi a problema ezzel a teny mentes firkalassal.

ili810 2011.10.06. 14:48:59

@Kivlov: Akkor azért tüntél el egy kis időre? Lelkibékéd akkor egyensúlyban van?
Szerintem meg te egy olyan kis pöcs vagy kinek multja még nincs , jövője meg csak LEHET.

bodzapuska 2011.10.06. 14:49:50

@Cobs: Nem azért nem válaszolt mert nem ártatlan.Tegyük fel ebben az ügyben ártatlan, de érzi hogy szorul a hurok,és tudja, hogy bármikor lehet valamit találni ellene,ami alapján elitélhető.(lásd Al Capone)

Ha özv.Kovácsné lenne a főügyész,akkor is találnának valami vérlázítót a megvádolásában,és lenne kifogás,hogy ne kelljen válaszolnia.

Akkor lesz végre rend,ha ezt a nincs-következménye, nincsen-felelősségem hozzáállást végre elfelejtik/elfelejtjük.

?syntax terror~ 2011.10.06. 14:52:39

a kisteremben táncolt is egy abba számra, a video csak az én blogomon látható

Kivlov 2011.10.06. 14:53:20

@ili810:
mondtam már a szádat evésre használjad, libsikém...

ili810 2011.10.06. 14:55:44

@Kivlov: Akkor volt két jó napod? Elégszer kiverhetted az origora.

szivatnakanyám 2011.10.06. 15:01:19

@bodzapuska: Ennek a politikai bagázsnak nincs kompetenciája a másikat felelősségre vonni.Ugyan olyan rabló banda volt /van/az egyik mint a másik.

bodzapuska 2011.10.06. 15:13:39

@szivatnakanyám: És akkor végül is ki kompetens eléggé,hogy a másikat felelősségre vonja?

Most születne egy új párt/szervezet vagy akármi(pont ahogy az LMP is) csupa ismeretlen új politikusokból,akkor ők mindenkit számonkérhetnének?
Jó,legyen.Ők is ugyanolyan rablóbanda,de akkor szerinted mi a megoldás?
Ez a mindenki rabló,meg minden politikus hülye,ez szerintem csak a problémákon siránkozás,és semmi konstruktív nincs benne.

Veder1 2011.10.06. 15:19:10

Az e heti mandi cikkek:

Makovecz, kommunikációs kormányzás, konzervatívok, vörösiszap, vallás, múzeumnegyed, RHCP, Szolidaritás, Gyurcsány

Hát ti aztán rajta tartjátok a magyarországi közélet ütőerén a kezeteket, gratulálok...

Ja, és leszarom a "miért nem arról írtok'" faszságot. Szánalmas ez a teljesítmény, az egyetlen olvasható konzi blogtól.

okostojgli (törölt) 2011.10.06. 15:20:57

@Kivlov:
Múltkor csajommal csináltuk.
Azt mondta csináljuk legközelebb is. :)

Táskás Tóni 2011.10.06. 15:43:26

Az Orbán -Matolcsi kormány másfél év alatt 5000 milliárdot kúrt ki az ablakon, miközben nőtt az államadósság .A szocik kb 9500 milliárdot 8 év alatt. Már megint az Orbánék nyertek, nemcsoda hogy ennyien szurkolnak nekik itt a mandineren.

Táskás Tóni 2011.10.06. 15:46:50

Ja és kell még egy kép, ahogy Orbán és Matlcsi tárgyal a 150 arabbal. Orbán hazudozik azok pedig kórusban:Pénzt nem adunk, de hajrá Mo, hajrá magyarok.
Gyurcsány játszik, addig sem csinál kárt. De könyörgöm , Orbán és Matolcsi dolgoznak és ez látszik az ország süllyedő gazdaságán.

Táskás Tóni 2011.10.06. 15:48:38

@Kivlov: A fogyatékosok alatt Orbánt és Matolcsit érted? Úgy tudom, ők jobban járnak.

is 2011.10.06. 15:50:18

@Cobs: te biztos hiányoztál a történelemóráról, amikor a kocepciós perekről volt szó. olvasgasd el, aztán esetleg rájössz magadtól is, hogy micsoda naív hülyeségeket kérdezel.

ha rövidre akarod fogni, akkor nézd meg a Tanú c. filmet.

is 2011.10.06. 16:06:31

@Vödör: Hagyjad. Már csak azok vannak itt, akik nem kaptak zsíros kormányközeli állást. A maradék. De ez így legalább őszinte. Ennyi az őszinte teljesítmény. És sose voltak konzervatívok, ez félreértés, ők FIDESZesek voltak és vannak. A konzervatív az egy értékrend, a FIDESZnek olyan nincs (most, hogy minden héten visszahullik a fejükre egy két-három éves gerinctelenségük, ez most a napnál világosabb), ők meg ezt szolgálják ki.

Bell & Sebastian 2011.10.06. 16:21:03

@barli: Valóban nem. :)

@Balt: Megelégednék a hazaárulás vádjával is, annyi külföldi ügynökség még sosem keverte itt a kakaót, mint amennyi az ő idejében. Gyeplő a lovak közt, az volt.

Meg apróságok.

?syntax terror~ 2011.10.06. 16:38:47

@Vödör: na most mondd meg, hogy a "Minden gyanú alatt álló személy" címlapképre csak ennyit tudnak rákontrázni..

Robinzon Kurzor 2011.10.06. 18:53:19

Gyurcsány szánalmas.
Nem kicsit, nagyon.

Nála már csak egy szánalmasabb létezik: a Mandiner, ahogy ezen rugózik.

Persze addig sem kell szeretett pártjuk és kormányuk ámokfutásával foglalkozni.

Balt 2011.10.06. 19:32:52

Na, megnéztem. (Meg a zindexesekét is.)

Nem mintha meglepne, de hazudik a tetű: Deutsch mondta, nem Orbán: arra kérik a választókat, hogy olyan felhatalmazást adjanak, amivel nem kényszerülnek koalíciós kompromisszumokra. Torgyánnak meg: az ő felelőssége, hogy visszalépnek-e a második fordulós kisgazdák, döntsön belátása szerint. Végül fogcsikorgatva 80+ helyen visszaléptek. Sajnos ezzel együtt kényszerű kompromisszumos kormány alakult, aminek meg is volt az ára: kisgazdák nélkül szerintem simán hozták volna Orbánék (Wermerék) a 2002-es választást.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.06. 20:23:52

Jó kérdés volt a közügyektől eltiltásra vonatozó. Esélyes, hogy ez a vád célja. Ha így van, akkor 2013 nyarán várható ítélet, a főbüntetés jelképes lesz. A szemkilövetést meg már úgyis elfelejtette mindenki.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.06. 20:31:07

700 ezer forint pénzbüntetés, pármillió forint perköltség, 1 év közügyektől való eltiltás 2013 júniusban elsőfokon, jogerős ítélet még ugyanabban az évben.

2011.10.06. 20:36:55

@Balt: Az ilyen kollektív hazudozás tartja össze azt a pár embert Gyurcsány mellett.

Megnéztem, mert kíváncsi voltam arra, hogy Gyurcsány + fiatalok. Hát mérsékelten lelkes tóta w árpád szerű arcok, Gyurcsány jól mondta: buzgárok. (Mondjuk más politikus esetében se lenne nagyon más a kép mostanában.)

Gogol 2011.10.06. 22:36:32

Általában sokat pozőrködik, de ezen a felvételen rokonszenves.

Bloodscalp 2011.10.07. 15:44:49

@Vödör: mekkora vicc hogy hírblog kategóriába tartoznak! elvileg-még most szavazáson is...sima agitrop
a klasszikus fajtából

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.10.07. 23:54:36

Na a Káplárba se megyünk többet.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.10.08. 09:59:36

Belenéztem, szigorúan hang nélkül. Ennyi buta arcot régen láttam együtt.
süti beállítások módosítása