Kétféle áfa a fagyizóban – Ilyen ország pedig nincs CCLXXXI.
2011. július 29. írta: TuRuL_2k2

Kétféle áfa a fagyizóban – Ilyen ország pedig nincs CCLXXXI.

  Söralátéten elférő adóbevallás – mondanánk, ha egy mondatban kéne összefoglalnunk a kormányzat adózási ars poeticáját. Azaz: egyszerű, átlátható adórendszerre törekszünk, nem tesszük ki fölösleges adminisztrációs és könyvelési stressznek polgárainkat és vállalkozásainkat. Az alátéten elférő szja-bevallástól egyelőre messze járunk, és ha 2014-re sem kerül legalább elfogadható közelségbe, akkor a tavaszi (az szja-bevallási időszakkal egybeeső) kampány slágertermékei lesznek a különféle, Orbán-idézettel és pinokkió-grafikákkal díszített Jobbik-, LMP- és MSZP-söralátétek. Az egykulcsos szja és egyes, költségvetési szempontból értelmezhetetlen bevételt hozó adónemek kivezetése hiába az egyszerűbb adórendszer irányába tett lépés, ha közben más intézkedésekkel sikerül az őrületbe kergetni nagyra becsült adófizetőinket.

  A hazai bonyolult adójogszabályok szellősnek nem mondható mezőnyét újabb erős versenyzővel gazdagította a kormány, azzal, hogy július 1-e óta a cukrászdáknak eltérő áfa-kulccsal kell kiszámláznia a helyben fogyasztott, illetve az elvitelre vásárolt termékeiket. A kettő közül az utóbbi az olcsóbb: ezt csak 18 százalékos áfa terheli, míg az éttermi fogyasztás áfája 25 százalékos. Ráadásul a cukrászdáknak már eddig is meg kellett különböztetni áfa-teher szempontjából az egyes édességeiket alapanyaguk szerint (felkészül: a népegészségügyi termékadó).

  Az efféle abszurd szabályokkal jelentős károkat okoz a jogalkotás. Miközben semmit sem hoznak, pont azon mikro- és kisvállalkozások számára járnak jelentős költségekkel (adminisztráció, illetve az adóbírság fenyegetése erre utazó ellenőrzés esetén), akiktől a sok-sok új munkahely egy jelentős részének előteremtését várhatjuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr43109369

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kompország kiköt – keleten 2011.07.30. 10:33:41

Orbán Viktor azt hiszi, feltalálta a kínai viaszt és a világ átalakulásának élére állhat. Egyre gyakrabban hangoztatja, hogy a Nyugat halott, a jóléti társadalomnak, a szociális piacgazdaságnak annyi és Magyarországnak jobb, ha kilép ebből a klubból. S...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

evil overlord (törölt) 2011.07.29. 22:21:55

@Belpo: Nem tudom, hogy hallott-e hibatűrő (még pontosabban mission critical) rendszerekről, ui. ott elvárás a független alrendszerek megléte. Meglepő módon olyan helyeken szokták használni, akol a meghibásodás emberi életet veszélyeztet, pl. nukleáris ipar, légiközlekedés, vasút. Az ilyen rendszereknek természtesen ára van, amit meg kell fizetni. Ha az Alstom ezt nem kalkulálta bele az árba, az szar ügy (neki), ez az elvárás ismert volt a tender során.

moncayo 2011.07.29. 22:35:26

Az "Álamfő" képtelen megbirkózni a helyesírással, Matolcsy meg a számokkal. Szánalmas.

hackbard.celine 2011.07.29. 22:35:31

@Lew Archer: a válasz nagyon egyszerű: ez a kérdés fel sem merül, nincs kettős árlista az éttermekben és "vendéglátó-ipari" egységekben.
A hülye magyar adóügyi bürokrácia egyik újabb példája ez az eset, semmi több.
Csak hogy mondjak egy példát a népegészségügyi termékadó abszurd baromságaiból:
"4. előrecsomagolt termék: a termék és az azt tartalmazó egyedi csomagolás kombinációja, ha a) a terméket nem a fogyasztó vagy a végső felhasználó jelenlétében csomagolják,"
2. § Adóköteles terméknek minősül az előrecsomagolt termékként forgalomba hozott
...
c) a b) pont hatálya alá nem tartozó 1905, 2005 20 20, 2008 VTSZ szám alá tartozó, gabona, burgonya vagy olajos magvak felhasználásával készült, sütött vagy pörkölt, ízesített és azonnali fogyasztásra alkalmas termék, ide nem értve a kenyeret és a pékárut, ha sótartalma meghaladja az 1 gramm só/100 gramm mennyiséget (a továbbiakban: sós snack);
Na ez a sós snack nevű népegészségügyi ellenségkép pont fedi a sajtos rúd, stb. előre csomagolt, fehér műanyag tálcán 10 dekás kiszerelésben cukrászdában kapható cuccokat.
És még lehetne sorolni.

bz249 2011.07.29. 22:40:51

@Lew Archer: oh nem kellett volna az osszes ettermi szolgaltatast, ugyanis nezze peldaul az EU-nak kokikat osztogato Franciaorszagot, Gorogorszagot, Hollandiat vagy Lengyelorszagot ezek a rendkivul ravasz orszagok kedvezmenyes AFA-kulcsot alkalmaznak az ettermi szolgaltatasokra kiveve az alkoholos italokat.

Naluk mar csak a becsi cukraszdaban kemenyebb az elet, ugyanis a suttyo osztrakok azt mondjak, hogy 10% ha etelt, tejet vagy csokoladet szolgalnak fel ellenben 20% ha kavet, teat, alkoholos vagy alkoholmentes uditoitalt.

Szoval a Nemzetgazdasagi Miniszteriumnak annyi lett volna a feladata, hogy az AFA-torvenybe beleirja a kedvezmenyes kulcs ala, hogy mindezek akkoris ervenyesek, ha etteremben szolgaljak fel oket. Vagyis gyogyszer, konyv, ujsag, folyoirat 5%, tej, kenyer, liszt, sutemeny 18% akkoris, ha pincer hozza ki es muanyagvillat is ad hozza.

GuloGulo 2011.07.29. 22:49:46

Ez a szabály elég hülye szabály. Az ember csak mosolyogni tud rajta. Az is egyértelmű, hogy a gyakorlatban csődöt fog mondani a jogalkotói szándék.
A kérdés, hogy vajon létezik-e olyan szabályozás, ami nem mond ellent az eu-s kötelezettségnek, ÉS nem röhögik ki, ÉS nem bonyolítja a cukrászdák életét.
Szerintem ilyen létezik, illetve létezhetne.
Milyen pocsék minisztérium az olyan, ahol az ilyen szar szabályt bevezetik, ahelyett, hogy kitalálnának rá valamilyen megoldást.

Lew Archer 2011.07.29. 22:50:51

@bz249:

Sőt, csökkenthetnék is mindennek az ÁFÁ-ját.
És ha a 3/4-őre csökkentenék, akkor lehetne azt mondani, hogy miért nem a felére.

kerdesek05 2011.07.29. 22:52:56

@TaTa86.: ez így van!

az emberek ezt akarták!:)

kétféle áfakulcsot.

egy helyben fogyasztottat meg egy elvitelre lévőt!

bz249 2011.07.29. 22:56:03

@Lew Archer: hadebasszameg itt nem csokkentettek, hanem emeltek az AFA-t. Es a torveny modositasa nem AFA-csokkentes lett volna, hanem a jogszabalyt hozzaigazitottak volna az eddigi gyakorlathoz.

Szoval a tortenet annyi, hogy semmilyen EU-s kenyszer nem irja elo, hogy az ettermi felszolgalas magasabb kulccsal adozzon. Nalunk tortenelmileg ugy alakult, hogy igen es a nehez allamhaztartasi helyzetre valo tekintettel ne valtoztassunk oke.

Azonban az EU-s jog meg igy is kinal egy kiskaput nevezetesen, hogy meg az ettermi szolgaltatas kereteben is lehet differencialni termekkorok kozott. Vagyis, ha a kormany annyira akarta volna helyben hagyhatta volna a kedvezmenyes kulcsokat meg a cukraszdaban is. Ehelyett valamilyen homalyos okbol kitataltak ezt a kozrohej kettos arazast es megemeltek a helyben fogyasztott mignon AFA-jat (amibol kb. nulla extra bevetel lesz, de legalabb hulyen nez ki az etlap).

blr 2011.07.29. 22:56:27

@Lew Archer: Nincs leírva. Pontosabban le van, de ezt a NAV írta le. A cukrászda ugyanis nem étterem. Ennyi erővel, ha a gyógyszertárban veszem be az éppen vásárolt gyógyszert (még a sarki kb. 8 négyzetméteresben is van kis asztal, két székkel, műanyagpoharak tartóban, vízautomata), akkor az már szolgáltatásnyújtás, és 25%-os ÁFA fizetendő?
És pontosan azért helytelen az értelmezés, mert nem mérhető össze az értékesített termék és a szolgáltatás aránya úgy, hogy a szolgáltatás legyen túlsúlyban. Bár, Matolcsy-féle számításokkal biztos kihozható ez is :)

backg 2011.07.29. 23:03:00

Ez most EU döntés volt, de van ahol önszántukból szívatják magukat, és valahogy mégis eldöcög a szekér:

www.dasrichtigetun.de/resources/cms/dms/Mehrwertsteuer/100419_Anzeigenmotive_MwSt/Bilderslideshow/INSM-Welt-Currywurst.jpg

(Persze Németországban sem szeretik a bonyolult adórendszert.)

2011.07.29. 23:03:34

@zozocam:
naná, hogy az elvitelért fizetni kell egy csomó helyen :), pl csomagolásért (lásd kínai):) hmmm, én még sehol külföldön nem találkoztam a dologgal ilyen áfás formában, de lehet, hogy nem figyeltem mert nem is érdekelt. Ha a troll konkrét példát mond, akkor nem neveztem volna trollnak. Erről az áfás dologról volt egyébként a pizzaszállítás kapcsán is cikk, csak akkor még új volt a dolog(1-2 hónapja), nem érte el az ingerküszöböt, még mindenki a söralátét boldogságában lebegett.

Lew Archer 2011.07.29. 23:07:07

@bz249:

Igen, bizonyára meg lehetett volna oldani.
És miért is akkora gond a kétféle ÁFA? Minden boltban kétféle ÁFÁval számolnak.

hackbard.celine 2011.07.29. 23:10:35

@Lew Archer: három ÁFA kulcs van Magyarországon: 5%, 18%, 25%, ezeken kívül az ÁFA körön kívüli és az alanyi/tárgyi adómentes tételek fordulhatnak elő (továbbá az EU-s értékesítés és az export, de itt belföldi szolgáltatás/termék volt a téma).

bz249 2011.07.29. 23:13:13

@Lew Archer: azert gond a ketfele AFA, mert a fogyaszto kesobbi cselekedetetol fugg, hogy melyiket kellett volna alkalmazni:

„Mit tegyen a cukrász, ha már beütött az alacsonyabb áfás árat, majd a vevő mégis helyben elkezd enni, például egy islert? Illetve én nem vagyok jogász, de az is felvethető, hogy akkor most a fogyasztó áfatörvényt sért-e. És hát mit tegyünk akkor, ha ezt egy revizor játssza el, azzal, hogy ő helyben fogyasztásra kért?” – sorolja a lehetséges problémákat Selmeczi (László, a cukrászok ipartestületének ügyvezetője).

Lew Archer 2011.07.29. 23:19:11

@blr:

Tudja, Magyarországon a NAV értelmezi első körben az adójogszabályokat, amit vitás esetben bíróság elé lehet vinni. De az elsődleges értelmezést a NAV végzi, és ezt sem az Orbán kormány találta ki. Mint ahogy a szóban forgó végrehajtási rendeletet sem a kormány hozta.

Vagy talán úgy gondolja, hogy Orbán vagy Matolcsy személyesen utasította a NAV-ot, olyan értelmezés létrehozására, hogy a cukrászoknak ne legyen jó?

hackbard.celine 2011.07.29. 23:21:36

@Lew Archer: ami a vicc, hogy egy NAV-tól (korábban APEH) konkrét ügyre vonatkozó hivatalos állásfoglalás semmit nem jelent a bíróság előtt.

Lew Archer 2011.07.29. 23:24:00

@bz249:

Hát, ha magának nem világos, hogy valamit becsomagolnak vagy tányérra teszik, akkor nem tudok magán segíteni.

Egyébként pedig, ha nem helyben fogyasztásra kérte, akkor az eladó nyugodtan megkérheti a vevőt, hogy szíveskedjék másutt elfogyasztani. Mint ahogy azért is szólnak, ha a boltban vásárolt ételt eszi valaki az étteremben.

Lew Archer 2011.07.29. 23:28:12

@hackbard.celine:

Persze hogy nincs, a NAV nem jogalkotó, hanem alkalmazó. Ha maga olyan biztos a saját értelmezésében, akkor ne kövesse a NAV állásfoglalását, bíróság előtt csak a jogszabály számít és a bizonyított tények.

hackbard.celine 2011.07.29. 23:30:25

@Lew Archer: ha magának meg nem világos, hogy az 50 filléres papírtálca szolgáltatásként ÁFA kulcsot módosít, akkor szíveskedjék elmenni NAV értelmezőnek és onnan osztani az eszet.

bz249 2011.07.29. 23:32:22

@Lew Archer: nezze, amint latja az van, hogy az ettermi szolgaltatas nevu izet ertelmezese sem vilagos. Vagyis akkor azt mondja, hogy dolog lenyege, hogy az eloado ad-e hozza tanyert? Tehat, ha mondjuk bemegyek a cukraszdaba kerek egy minyont de tanyer nelkul, akkor leulhetek es megehetem a helyszinen? Mert nyilvan egy Rigo Jancsi az mas, de peldaul kepviselo fankot mar lehet kezzel enni. Akkor az nyilvan nem felszolgalas. Vagy a szeken mulik a dolog?

Ertelmezze kerem a jogszabaly alapjan, hogy milyen feltetelek teljesulese eseten minosul a cselekmeny ettermi kiszolgalasnak.

Ugye itt a szoveg:
"A Vhr. 6. cikke értelmében az éttermi és vendéglátó-ipari szolgáltatások olyan szolgáltatások, amelyek kész- vagy félkész ételek és/vagy italok emberi fogyasztásra szánt értékesítéséből állnak, és amelyeket az azonnali fogyasztást lehetővé tevő megfelelő kiegészítő szolgáltatások kísérnek."

Tehat mik a kiegeszito szolgaltatasok, amelyek lehetove teszik az azonnali fogyasztast?

tevevanegypupu 2011.07.29. 23:40:12

@bz249:

Az is igazsagtalannak tartom egyebkent, hogy egy mignon utan is 25 szazalekot kell fizetni ha helyben fogyasztomp incer altal kiszolgalva, meg egy somloiert is, ami tudvalevoleg nagyobb. Haromfele AFA kellene, egy 18 (elvitel), egy 21'kissutemeny) es egy 25.(nagysutemeny).Na az ugy igazsagos lenne.

Viktus 2011.07.29. 23:43:47

@tevevanegypupu:

Jah a gyümölcsös fagyiba meg , ha gyümölcsöt tesznek , miért kerül annyiba, mint a sima csoki? ott is ahányféle annyi áfa kellene

bz249 2011.07.29. 23:48:33

@tevevanegypupu: varjon eleve ketfele AFA van, mert a liszt, kemenyito es a tej kedvezmenyes AFA-s termek, de a lekvar meg nem. Tehat a sutemenyekre eleve ketfele AFA van.

vam.gov.hu/loadBinaryContent.do?binaryId=25362

Vagyis pl. a mezeskalacs es a gofri 25%-os AFA korbe tartozott eddig (fuggetlenul a felszolgalas modjatol), mig a palacsinta a 18%-osba. Szoval azt hiszem meg is van, hogy mi motivalta ezt a torvenyt: a mezeskalacs lobbi igy kivanta eltorolni a versenyhatranyat a palacsintakeszitokkel szemben. :D

Szoval most igy all a helyzet:

Palacsinta helyben fogyasztva 25%
Palacsinta elvitelre 18%
Gofri helyben fogyasztva 25%
Gofri elvitelre 25%

hackbard.celine 2011.07.29. 23:48:53

@Lew Archer: ha nem lenne több ezer olyan ügy a bíróságok előtt, ahol előzetes APEH állásfoglalás birtokában hoztak gazdasági döntéseket vállalkozások és utóbb adórevízió alkalmával mégis többmilliós bírságot kaptak, akkor azt mondanám, hogy önnek igaza van. Így azonban csak egy okostóni tudálékoskodó troll, fogalma sincs az adózással kapcsolatos valóságról - beleértve a blog témáját is. A saját maga által idézettekben nem képes felfogni az ellentmondást a hétköznapi, életszerű gyakorlattal szemben.

Lew Archer 2011.07.29. 23:52:07

@bz249:

Hogy maga nem tudja eldönteni, az semmit nem jelent. Majd megmondja a hatóság meg a bíróság vitás esetekben.

Az egész élet ilyen dolgokkal van tele, ha nem lenne, nem kéne bíróság.

Lew Archer 2011.07.29. 23:56:29

Ez az egész ügy egyébként a szarrágás tipikus esete, először felháborodnak, hogy a kormány milyen intézkedést hoz. Aztán amikor kiderül, hogy nem is a kormány hozta az intézkedést, akkor felháborodnak, hogy nem utasította a NAV-ot másféle értelmezésre, meg hogy miért nem hoznak törvényt az EU-s rendelkezés megkerülésére, azért, hogy a cukrászdában ne kelljen kétféle ÁFÁ-val számolni, ami egyébként az egész kereskedelemben napi gyakorlat. Tényleg óriási horderejű ügy, kétféle ÁFÁval kell számolni.

zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2011.07.29. 23:56:36

@hackbard.celine: épp ezt jeleztem a hozzászólásomban hogy nem tudom vajon áfa alapon van-e, de tény, hogy itt szinte mindenhol kétáras étlap van (svédország), elvitel-helyben fogyasztás alapon más-más az ár és a helyben fogyasztás drágább. de igazából nekem nem is az áfa a lényeg, hanem a szikár tény, hogy van olyan másutt hogy egy üzletben egy terméknek két ára van, mégis simán megoldják. és ez független attól, hogy én konkrétan mit gondolok arról, hogy 2 áfa lett a cukrászdákban mo-n.

bz249 2011.07.29. 23:58:01

@Lew Archer: dehat azt mondta, hogy ez egy tok egyertelmuen eldontheto eset. Vagyis akkor On kepes eldonteni.

Tehat melyek azok a kiegeszito szolgaltatasok, amelyek az azonnali fogyasztast lehetove teszik es emiatt mas AFA kulcs ala kerul toluk a termek.

Itt van egy korabbi ize:

vam.gov.hu/loadBinaryContent.do?binaryId=25362

Ebben ilyen epuletes dolgok vannak, mint
"
A 1905 32 alszám alá osztályozandó
Amennyiben legfeljebb 10 tömegszázalék víztartalommal rendelkezik: Gofri és ostya. Könnyű, finom pékáru, amelyet két mintás fémlap között sütnek. Ide tartozik az olyan vékony ostyaáru, amely
hengerelt is lehet, az ízesített tölteléket tartalmazó két vagy több ostyarétegből álló nápolyi vagy vé-
kony ostya sütemény és a speciális gépen keresztülsajtolt ostyatészta (pl. fagylalttölcsér). Az ostya
lehet csokoládéval borított is. A gofri az ostyához hasonló termék"

Vagyis ebbol akkor a cukrasz tudhatja, hogyha ilyen technikaval keszit edesarut, akkor az 25% AFA ala fog tartozni.

nyu 2011.07.29. 23:59:10

~5 eve cseh kollegakkal beszelgettunk, naluk mar akkor is kettos AFA volt: elviteles kajakra 10%, helyben fogyasztottra 20% a kulcs.

Csak hat a kulfoldi minta helyi implementalasanal jo magyar modra nem az elvitelesbol csinaltak kedvezmenyes kulcsot (*), hanem a nem elviteleset emeltek fel az EUn belul AFA kulcs rekorder szintre.

*: regebben mintha 12% lett volna az elelmiszer AFAja, aztan lett 15%, vegul 18%.

2011.07.30. 01:57:37

Lófasz az EU seggébe már!
Többek közt ezért versenyképtelen a földrész.

JumboJet 2011.07.30. 02:43:55

@evil overlord: Olvastad a tendert, a jogszabályt? Olvastál részletes beszámolót arról, milyen formában "nem volt képes"/"nem volt hajlandó" az Alstom megfelelni az előírásoknak? (Nem olvastál, mert ilyen anyagot nem tettek közzé). Fékrendszerekben otthon vagy? Mérnök vagy? Kurvára tetszik, ahogy Mo. jobbik felel felcsap fékrendszer-szakértőnek. Ember, a világ egyik legnagyobb vasúti járműgyártójáról beszélünk. Arról a garázscégről, amelyik az ócska TGV-ket gyártja. Megvan? 572,8 km/h sebbességi rekord, mára gyakorlatilag egész Franciaországot behálózó rendszeren 279 km/h átlagsebességgel közlekedik. Szerinted mennyire életszerű az, hogy ezek ne tudnának - pláne, nem lennének hajlandóak - megfelni a mi előírásainknak olyan alapvető biztonsági szinten, mint FÉK. Nekem, mérnöknek, ez nem tűnik annak. Szóval, benned/-tek miért nem merül fel még a gyanú sem, hogy esetleg drága Fővárosunk is sáros az ügyben, nem csak a gyártó? Mert most Fideszes a vezetés? Nem mondom, hogy egy ekkora cég nem hibázhat (lásd, Siemens, Combino. De ott pedig az derült ki, hogy faszom Demszkiék benyeltek nekik mindent, nyilván nem ingyér.) Tarlósék keze nyilván nem lehet koszos. Szóval, még egyszer: A TGV gyártója az aki nem tud nekünk elég jó féket gyártani egy szaros metróba, ami nem megy többet 80-nál? MOndom, lehet, de legalább a gyanú merüljön már fel narancs fejedben, hogy esetleg mi sem csináltunk itt mindent faszán.

SvenH. (törölt) 2011.07.30. 02:53:59

@Lew Archer: "Tényleg óriási horderejű ügy, kétféle ÁFÁval kell számolni. "

az a gond, hogy valojaban fontos ugyekrol egy szazadrangu senki bead egy fullos torvenyt, es gyorsan atverik
ennel meg nem :)

erre az emberek emlekezni fognak, gondolom te is emlekszel a "lehet menni Szlovakiaba" milyen szovegkornyezetben volt eredetileg

JumboJet 2011.07.30. 02:59:44

@Lew Archer: Te meg a kínos helyzetekben a részlek mögé bújó álracionális jobbos faszkalap tipikus esete vagy.
A lényeg az, hogy már megint, már megint, és ismét egy - akár mégoly aprócska - intézkedés, ami szembe megy azzal, ami itten kurva nagy csindadrattával be lett ígérve. MOndjál, barátom, egyetlen, csak egyetlen incifinci intézkdést a kormány részéről, az elmúlt bő évből, ami pontosan úgy, és annak szellemében történt, ami, és ahogy meg lett hirdetve.
Kukába a fszom ballib koalícióval, ott a helyük, megkapták, megélték, hogy a jobboldal ízekre szedte minden lépésüket, és csípőből vágott mindennek kersztbe, még az értelmes javaslatoknak is.
Itt most - mivel ellenzék nincs - kormányzati szinten keresztbe tenni senki sem tud, itt a blogokon pedig most csak annyi történik, annyit kell elviselnetek, hogy a nem Fideszesek, tehát a gondolkodók legalább egy része (valóban, nem egésze), ízekre szedi a kormányzat intézkedéseit. Most, legalább - ennyi előnye kétségtelenül van a gyakorlatilag egypártrendszernek -, hogy ami balfaszkodás, elkúrás, hazudozás itten folyik, az legalább egyértelmű, honnan, s miként érkezik. Mert érkezik. Nap mint nap.

SvenH. (törölt) 2011.07.30. 03:05:15

@evil overlord: "Van egy hatályos magyar jogszabály, az Alstom ezt nem volt képes (hajlandó) teljesíteni. "

van jo sok idiota szabaly...
pl. ha ejjel rajtam van a fenyvisszavero melleny akkor is kell oldalra 2 narancssarga fenyvisszavero
vagy hogy autopalyan mehetek akar 40el is
ott a 2/3, ugyis futoszalagon megy minden, nem is tudjak mirol szavaznak legtobb esetben csak nyomjak a gombot, hat be nyujtani a modoisitast es kesz

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.30. 03:12:05

Vazz, ez kabaré, komolyan mondom...

Amúgy a söralátét-bevallés megyon egyszerűen megoldható, 4-es betűméret :D

Minor.Dragon 2011.07.30. 03:17:54

@szub.jektiv: Nekem erről ez jutott eszembe:
Kösz jól vagyok, egész nap fagyizom,
Hogy mondjam el - ez kitölti az életem.
A tejszínhabos mogyoró az jó dolog,
A puncs is nagyon kell, lassan olvad a nyelvemen.

Kösz jól vagyok, az éveket nem számolom.
Boldog vagyok, nyelem a sok gombócot.
Múló állapot, panaszkodni nincs okom.
Az benne a jó, ha nem ízlik hát eldobom.

Mert nyalni csak úgy lehet,
Ha élvezzük az ízeket.
Nyaljuk a fagylaltot,
A mézesmadzag elfogyott.
Éljük az életet,
Élvezzük amíg lehet.
Nyaljuk a fagylaltot,
A mézesmadzag rég elfogyott.
(Bikini: Fa

gabest1 2011.07.30. 06:32:17

A menő kínában vajon hogy csinálják? Lehet, hogy még áfá-ról se hallottak?

Pernahajder Viktor 2011.07.30. 07:22:51

És a gyorséttermekre ez nem vonatkozik?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.30. 07:43:07

Nem ortodox módszereket alkalmazunk, melyeket hamarosan a nyugat is követni fog. Egyébként is, az ország, így az adórendszer átszervezésére is adtak felhatalmazást az emberek. Megtörtént, át lett szervezve. Semmi se jó nektek?!

Lew Archer 2011.07.30. 07:53:40

@bz249:

Vannak határesetek, de emiatt nem szüntetjük meg a kategóriákat. Ezt maga pontosan olyan jól tudja, mint én.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.30. 08:32:26

a Fidesz elszámoltatás után már csak az a kérdés, hogy a Szar Nemzeti Banda tagjai kötelet kapnak vagy életfogytiglant, (ha egyáltalán addig életben hagyja a Nép)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.30. 08:33:03

mert a Fidesz Banda is el lesz számoltatva ez már biztos!!!!!

baloo112 2011.07.30. 08:34:28

Nem tudom mi ezzel a baj! A Zemberek kétféle tortaáfát akartak! A Fidesz teljesíti a Zemberek akaratát és megvédte a tortaáfát (is)!

Lew Archer 2011.07.30. 08:42:25

@evil overlord:

Mindenesetre a BKV egy pert már megnyert az Alstommal szemben, mégpedig a Versailles-i bíróságon.

hvg.hu/itthon/20110610_bkv_alstom_per

Nem ritkaság egyébként, hogy a magyar előírások szigorúbbak a Nyugaton szokásosaktól.

Filhipposz 2011.07.30. 09:00:29

Ez a Manndarin blog még mindig áruló. Amikor az állt az érdekében, elvtelen Fidi-talpnyalást folytatott, egy ideje meg átesett a túlsó oldalra... na mindegy.

A lényeg, hogy ez a szabályozás, akárhonnan is ered, és akárhol vannak is párhuzamai, a világ legkatasztrofálisabb baromsága. Nem kell ezt túlmagyarázni.

Aki pedig kisbetűvel írja a tulajdonneveket, most azonnal dögöljön meg!

Lődörgő Hollandi 2011.07.30. 09:19:16

Veszek mondjuk a Westendben egy szelet pizzát elvitelre, majd orvul leülök egy padra megenni, aztán jól feljelentem a pizzást! Mondjuk a CBA-t is jól Meg lehetne így szivatni! Kifizetem a fagyit, majd megeszem a pénztár mellett!

bz249 2011.07.30. 09:20:02

@Lew Archer: nezze belinkeltem az AFA-torveny 3A mellekletet, ebben olyan okossagokra is kiternek, hogy mi az a gofri es mi az a palacsinta, ugyanis ezek kulonbozo AFA-kulcs ala esnek. Szoval, ha a jogszabalyban eleve tartalamaz ilyen ertelmezo utasitasokat, akkor talan bele lehetett volna irni, hogy mi az az ettermi felszolgalas, es ennek mennyi az AFA-ja. Urambocsa lehetett volna kulon kategoriat gyartani a tejivora es a cukraszdara. Esetleg az osztrak mintat kovetni, ahol hiaba felszolgalas mind a ketto a csokolade 10% a kave meg 20% AFA ala esik. Szoval a lehetosegek ilyen tarhaza allt a kormanyzat megfelelo szervei elott.

Ehelyett ezt valasztottak. Egyebkent tenyleg egy alapvetoen lenyegtelen teruletrol van szo es inkabb csak nevetseges. Egeszen addig, amig valamelyik cukraszbunozot meg nem birsagoljak.

regress 2011.07.30. 09:25:13

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: a kötél túl drága,most takarék van.köbánya,víz és kaja nélkül,sokkal gazdaságosabb.

unionist 2011.07.30. 09:30:38

@Lew Archer:
érdekes módon, amikor egy kérdésben direkt pártérdekek dominálnak, akkor a kormány szinte mindent megtesz azért, hogy szembe menjen az uniós joggal. amikor meg olyan nagyon nem is kellene szembemenni, akkor nem tesz semmit sem. a fidesz kormányzás - eddig legalább is - a vicc kategóriájába esik.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.30. 09:35:54

Persze mit is lehetne várni a Hont Andrások Gyülekezetétől (alias Mandiner), hogy a remek posztban megemlítsék, hogy a váltotatást EU-s szabályok indokolták.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.30. 09:56:11

Megveszed a pultnál , leülsz, megeszed és újra eszedbe jut mekkora seggfej ez a banda!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.30. 09:57:30

@proeskontra: és mit is lehetne várni proeskontráktól, hogy végre észrevegyék: hiába ajrópai indíttatású a változtatás, annak részleteit nem kötelező itthon elkúrni

bz249 2011.07.30. 09:59:33

Manfred Bog a virsliarus esete az uj EU-s AFA torvennyel

www.telegraph.co.uk/finance/yourbusiness/8387015/European-court-sausage-ruling-poses-VAT-question.html

Ugy latszik virslit sutni nem szolgaltatas, hanem elelmiszer kiskereskedelem, papirtalcat adni a sutemenyhez meg az.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2011.07.30. 10:17:29

@Herr SturmLikudnik: olyan kár, hogy nem ti vagytok kormányon és akkor minden tökéletes lenne

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.30. 10:24:53

@proeskontra:

ki az a ti?! Valami üldözési mániád van, kergetnek a múlt sötét árnyai? :)

Jozeph Pelikahn 2011.07.30. 10:31:38

Akkor mostantól csak elvitelre vásárolok - az ugye ér, ha a pocakomban szeretném elvinni!?

Pedró27 2011.07.30. 11:09:07

Sziasztok!

1, Egyetértek azokkal,akik szerint ez a téma részletesebb kifejtést érdemelt volna egy "ilyen ország nincs" jajkiáltásnál. Tényleg az EU találta ezt ki? A finnek hogyan "úszták meg"? Mit kellett volna pontosan csinálni, ha ez tényleg EU -szabály

2, Az én kedvenc (budapesti) cukrászdámnál semmi ilyen feliratot nem láttam. Nem tudom, a fénykép hol készült, de szerintem egy olyan helyen, ahol a kasszánál előre ki kell fizetni a kávé árát, aztán a pultnál a blokk ellenében átvenni.

3,Egy külföldi élmény: Olaszországban volt egyszer olyan élményem, hogy a kávé drágább volt,ha ülve fogyasztotta el az ember. Akkor ezen nagyon csodálkoztam, de utólag belátom a jogosságát.

Ellensúly 2011.07.30. 11:21:26

Ez tuti a Daubner! Fel lehet ismerni az ocsmány helyesírásról.

NA YA! 2011.07.30. 11:37:27

Egy ma reggeli példa, hogy mekkora f...ság ez az egész: mint már sok sok éve szombat, és vasárnap reggelenként leballagok a kb. 150 méterre lévő cukrászdába, és a jó reggelt köszönés után kérek 30 dkg. pogácsát, meg egy kávét. A papír zacsiban elhelyezkedő pogácsákból (hmmm! finom!), kb. a felét az ott található kis asztalnál megeszem, a többit elviszem otthoni fogyasztásra. Ahhoz, hogy törvényesen járjunk el, elő kéne írni egy kötelező, tisztázó beszélgetést minden egyes cukrászdai vásárlás előtt, hogyan is gondolja a továbbiakat a kedves vevő, nem harap-e bele a sütibe, mielőtt kilép-e a küszöbön, stb.! A gond az, hogy a jogalkotó megint olyan ember (?) volt, aki valszeg nem cukiba, hanem pl. kocsmába jár, mert mondjuk ott jellemző, hogy a piát egyből legurítja az ember, és csak azután indul az útjára. Visszatérve a pogácsás példámhoz, a jogszabály értelmében most akkor ki a vétkes, én, vagy a cukrász? Különben meg lehetne folytatni az eszme futtatást, hogy az ún. szervízdíjat erre találták ki anno!

NA YA! 2011.07.30. 11:47:06

Ja igen, a megoldás pedig nem az lesz, hogy jaj elhamarkodtuk, bocsi, kigondolunk egy reálisabbat, megkérdezünk róla egy két cukrász vállalkozót stb., hanem: ERRE KAPTUK A FELHATALMAZÁST, A 2/3 KÖTELEZ, A KORMÁNY MEGVÉDI A MAGYAR ZEMBEREK ÉRDEKEIT, stb.!:P

klorofil 2011.07.30. 11:59:36

"Kétféle áfa a fagyizóban..."
Úgy hallottam. hogy Polgári Kör igazolván felmutatása esetén csak 5%-os áfa.

Ajtony 2011.07.30. 12:02:04

@popocatepetl: a kutya egy tisztességes lény. Kimutatja a szimpátiáját és az ellenérzéseit. Kiszámítható. Mindenféle pejoratív összefüggést kérek elfelejteni a kutyákkal kapcsolatban! :-)

Ajtony 2011.07.30. 12:04:05

@klorofil: ha a flepnidet mutatod, akkor nincs áfa

klorofil 2011.07.30. 12:08:08

@Ajtony: Akkor már értem: a 2/3 megint a saját érdekeit követte :)

brummnarcisz 2011.07.30. 12:29:05

vagyis elvitelre olcsóbb mint eddig volt, mi a gond? persze még jobb lenne ha minden áfa-t levinnének 18ra vagy inkább 10-15re

röhögő 2011.07.30. 12:38:07

@popocatepetl: Látom nem érted, hogy a zsebnapoleon viselkedése a mélynövésből és az atyai verésből adódó frusztráltság eredménye.

röhögő 2011.07.30. 12:39:32

@popocatepetl: Mi van agyatlanka? Már megint vonítasz?

röhögő 2011.07.30. 12:42:36

@oOMoHiOo: "Drágáim, gondoljátok jövőre lesz még keretünk cukrászdára? :) " - Akinek lesz - vagyis megjelenik a cukrászdában - arra visszamenőlegesen 98 százalékos különadót vetnek ki, mert a feleslegét nem fizette be az államadósság elleni alapba.

röhögő 2011.07.30. 12:44:30

@Lew Archer: "3/4-őre " - Ez a ragozás hogy jött ki neked?

regress 2011.07.30. 12:57:51

@popocatepetl: neked azért jó ,ha nagy a hasa,mert nem ég le a fejed mikor szopod.árnyékol

Alamio 2011.07.30. 12:58:27

Jól értem, hogy mind a poszt, mind a kommentelők azon sírnak, hogy az elvitelre kért termékek esetében az ÁFA-tartalom 25-ről 18%-ra csökkent?

Hát LOL.

Lew Archer 2011.07.30. 13:13:58

@Alamio:

Nem. A helyben fogyasztott sütemény ÁFÁ-ja emelkedik 25%-ra.

Alamio 2011.07.30. 13:20:15

@Lew Archer: A vendéglátóipari ÁFA-t néztem, az 25% volt eddig. Ha rosszul tudom (ez természetesen lehetséges) kérlek oszd meg velem az általad ismert forrást. Én innen szedtem az enyémet, rövid kutatómunka után:

vendon.hu/fokuszban/adovaltozasok-2011-kedvezo-fordulat/

Lew Archer 2011.07.30. 13:39:39

@Alamio:

Természetesen 25% volt eddig, a cukrászdák és pizzériák viszont a 18% kedvező kulcsot alkalmazták eddig, mivel gabona, liszt, keményítő vagy tej felhasználásával készült termék értékesítésének minősítették a tevékenységüket. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az bruttó eladási árból eddig 15,3 % ÁFÁt kellett befizetniük, ezután 20%-ot, csak az elvitelre adott termék után számolhatnak eztán a kedvezményes kulccsal, mert ezt a kiskaput bezárta az Európa Tanács új végrehajtási rendelete.
Magyarul a cukrászdák és a pizzériák 18% ÁFÁ-val számoltak eddig a többi étteremmel és vendéglátóhellyel szemben, és ez most megszűnik.

penzcentrum.hu/adozas/afaemeles_bajban_a_pizzazok_cukraszdak.1028844.html

es2300 2011.07.30. 13:46:35

@Alamio: nem jol erted
azon sirnak, hogy buta emberek szabalyozzak butan az eletunket, holott pontosan ugyanakkora energiaval amennyibe nekunk a legyintes kerul, no annyival meg is csinalhattak volna jol

Alamio 2011.07.30. 13:49:28

@Lew Archer: Köszi a referenciát. Ebben az esetben vizsont azt nem értem, hogy ezért miért a kormányt teszik sokan felelőssé, miért nem az Úniót?

Jofiu 2011.07.30. 13:50:37

@bz249:
Ezek szerint még a magyar a legegyszerűbb áfarendszer és utolértük a fejlett Dániát: felnyomtuk az áfát a maximumra oszt jóccakát.
Most ebbe belerondítottak ezzel.

Amúgy ki dönti el, mi az amit önként és dalolva átveszünk, még ha nem is kötelező, és mi az amit kikérünk magunknak és sallert osztunk az EU-nak? Mert némi következetlenséget látok itt.

Amúgy vendéglátók helyében nem vacakolnék, mindenre fel a max áfá-t, mint lelkes magyar gazdasági törvényozó, és kész. Nem viszed a kaját sehova! Vagy ha igen akkor a te bajod.
Vagy már azért is megbasznak az ellenőrök? Mindenesetre megfontolnám, hogy elmegyek inkább adóellenőrnek, mert nem akarnám, hogy álmatlan éjszakákat okozzon, hogy egy kirakott szék a fagylaltosbódénál az már hozzáadott szolgáltatás vagy sem.

es2300 2011.07.30. 13:51:46

amugy nekem tenyleg ezt a legnehezebb megerteni, hogy ezek az ostobak jol csinalnak amit csinalnak akkor soha a budoseletbe tobbet senki el nem venne toluk a kormanyrudat
es hat ti is tudjatok, hogy ugyanakkora energia jol csinalni valamit mint rosszul.

adottesetben beismerni hogy elbasztuk a cukrasz-afat, de hetfotol kijavitjuk es minden kedves magyar edessegevotol elnezest, vendegeink vagytok egy habcsokra

Lew Archer 2011.07.30. 13:57:42

@Alamio:

Meg valahogy az az információ is kimaradt, hogy alapvetően minden vendéglátóhely 25% ÁFÁ-val számolt eddig is, a cukrászdákat és pizzériákat kivéve. És nekik ráadásul elvitel esetében továbbra is megmarad a kedvezmény.

Jofiu 2011.07.30. 14:01:31

@Pedró27:
Pont az olasz szitu jutott eszembe nekem is, életem legdrágább kávéját köszönhetem a gyakorlatnak, de az más.
Az abroszdíj vagy mi a tököm és külön tétel a cetlin, nem pedig ugyanannak az árunkak másként adminisztrált verziója, tisztább rendszer (lehet, adóügyileg nem is létező, csak a vendéglátók saját rendszere, ezt nem tudom). Ráadásul a pultnál kávézás is 'elvitelnek' számít, nincs benne az abroszdíj, hisz ott nincs külön felszolgálás.

bz249 2011.07.30. 18:14:03

@es2300: eredendoen ez azert a szocik sara, ugyanis ez egy 2006-os szabaly volt, amit azota tobbszor modositottak. A 2007-es majd a 2009-es AFA modositas utan nekunk is le kellett volna ulni az EU megfelelo szerveivel es kerni, hogy a palacsinta mindefele korulmenyek kozott 18% AFA-s legyen. Persze 2009 az kemeny ev volt tomboltak a naciakok meg veszelyeztettek a demokraciat, szoval erthetok, hogy nem maradt ido ilyen pocsikelesre, mint az AFA.

A Fidesz ott baszta el, hogy fel perc guglizassal ra lehet talalni Manfred Bog virslisuto esetere, aki a luxemburgi szekhelyu Europai Birosag (a legfelsobb szerv EU-s jog kapcsan) kimondta, hogy o bizony elelmiszer kiskereskedelmet folytat nem pedig vendeglatoipari szolgaltatast es ezert visszajar neki az AFA. Namost ez a magyar allasfoglalas ennek tudataban inkabb tamadhato, mint nem.

Lew Archer 2011.07.30. 18:30:26

@bz249:

Mondja már meg, hogy miért kellene a cukrászdára és a pizzériára más ÁFA-kulcs vonatkozzon, mint egy étteremre. Nem lakókocsi-lángossütőről beszélünk, hanem cukrászdáról, pizzériáról.

2011.07.30. 18:31:31

@bz249:
hát igen, teljesen igazad van, én is ezt mondtam. a fidesz azért kapott 2/3-ot, hogy az elkúrt dolgokat helyretegye. Tehát akkor rakja helyre, ebben az esetben ezt 1 szakember megoldhatta volna, csak hallgatni bárkire. Amúgy Jakab Andor egy kisebbfajta forradalmat vitt véghez:

jakabandor.blog.hu/2011/07/27/tolem_ezert_nem_kapsz_munkat

42000 osztották meg eddig a facén. Tökéletes leírása, hogy Orbán és Matolcsy milyen szinten kúrta el az adórendszert és azt, hogy beindítsák a gazdaságot.

bz249 2011.07.30. 18:39:47

@Lew Archer: amint latja az EB olyan modon merlegelt, hogy mennyi a szolgaltatas es a termek aranya. Szoval ezalapjan mondjuk egy plazma eteludvara az mitol is minosul etteremnek? A pultnal talponallosan megenni az etterem? Biztos benne, hogy az EB nem a vallalkozonak ad igazat?

Lew Archer 2011.07.30. 19:02:14

@bz249:

Teljesen hibás a példája, és alaposan félreértelmezi ezt a dolgot. Manfred Bog ugyanis " specialised in selling sausages and chips from three mobile snack bars at weekly markets"

A végrehajtási rendelet pedig így fogalmaz:

"Nem tekintendő éttermi vagy vendéglátó-ipari szolgáltatásnak a kész- vagy félkész ételek és/vagy italok olyan értékesítése – függetlenül attól, hogy az magában foglalja-e a fuvarozást vagy sem –, amelyet nem kísér semmilyen más kiegészítő szolgáltatás."

Tehát abban az esetben, ha a kolbászos bódé közterületen áll, és a vevőnek a kezébe nyomják az árut, akkor nincs szolgáltatás, csak kereskedelem. Ha már a szolgáltató helyiséget tart fenn a fogyasztásra, aminek szigorúan meghatározott feltételei vannak, a fogyasztásra szolgáló üzlethelyiség az engedélyben pontosan meg van jelölve és a fogyasztás ott történik , akkor már szolgáltatásról van szó. És a végrehajtási rendelet csak akkor ad lehetőséget az eltérő értelmezésre, ha a termékhez nem kapcsolódik szolgáltatás. Az étkezésre megfelelő helyiség biztosítása, az bizony szolgáltatás.

Hozzon más példát, ne mobil snack bart. Mondjuk Konditoreit, ha már arról van szó.

evil overlord (törölt) 2011.07.30. 20:32:59

@SvenH.: Az nem feltétlenül hüleség, hogy "többkörös" fékrendszert írnak elő a metróra. Drágának drága.
(Emlékeim szerint autópályán 60 a minimum.)

@Lew Archer: Igen, meglepődve tudtam meg, hogy a BKV nyert.
Tényleg szigorúbbak bizonyos előírások, és ez nem mindig baj.

A poszttal kapcsolatosan: a kétféle ÁFA mögötti érvelésben van egy komoly ontológiai hiba: attól, hogy adnak egy asztalt az evéshez, a süteményből nem lesz szolgáltatás, az ugyanúgy termék marad. A szolgáltatást (kb. felszolgálási díj) külön kellene számlázni.

popocatepetl 2011.07.31. 02:14:40

@Ajtony: Semmi baj a kutyákkal, csak annyi az összefüggés, hogy ezek is ugatnak ... miközben a karaván halad.

popocatepetl 2011.07.31. 02:16:10

@röhögő: "Látom nem érted, hogy a zsebnapoleon viselkedése a mélynövésből és az atyai verésből adódó frusztráltság eredménye. "

Ez csak a proletár irigysége.

popocatepetl 2011.07.31. 02:17:03

@regress: "neked azért jó ,ha nagy a hasa,mert nem ég le a fejed mikor szopod"

Hát ilyesmire tanított téged apád? Szégyellje magát!

popocatepetl 2011.07.31. 02:24:13

@Belpo: Ha pedig a kormány a szerző által leírtak miatt meg akarj aváltoztatni a MT-t akkor azon siránkoztok. El kéne dönteni, hogy most mi a baj, bár tudom, nektek az, hogy nem az elmebeteg gyurcsótány a főnök.

2011.07.31. 13:34:29

@popocatepetl: már nem tudom hányszor leírtam, hogy nem tudok mit kezdeni az olyan elvakultakkal mint te. szerintem nagyon vicces, ahogy minden kritikát megfogalmazót "libibolsi, gyurcsányista, libsikutya, zsidóbérenc stbstb" jelzőkkel illettek. Leírtam a véleményem a poszt kapcsán. az MT megváltoztatásával egyet értek, de nem mindegy, hogy is miként. A szerző által leírtakból az 5 pontból csak a "szabad kirúgás" valósulna meg, a többi nem, ergo csak rosszabb lenne a helyzet. Szal megint kiragadsz egy dolgot, a véleményem nem ismered, de már támadsz(tudom ,ezt láttad SZPtől, dajcstomitól :):)). Én abszurdnak tartom, hogy kritika és fenntartások nélkül mindent elfogadsz Orbánnak és fidesznek, mintha tévedhetetlenek lennének.

röhögő 2011.07.31. 19:49:16

@popocatepetl: "Ez csak a proletár irigysége. " - Ja hogy Orbán még irigy is? A proli vidéki párttitkár gyereke irigy a budapesti értelmiségre? Igaz, ebben lehet valami!

popocatepetl 2011.07.31. 22:35:07

@röhögő: Nem tudom, hogy irigy-e a budapesti értelmiségre, mert nem látok a fejébe, de megnyugvással tölt el, hogy te nem vagy veszélyben eme esetleges irigység céltáblájaként. És nem azért, mert nem budapesti vagy.
süti beállítások módosítása