Vállalhatatlan vállalkozók?
2011. július 06. írta: Zsigmond és Péterfy

Vállalhatatlan vállalkozók?

  Magyarországon utasítják el a legtöbben a vállalkozókat és itt vannak a legkevesebben, akik elismeréssel tekintenek rájuk – derül ki az OECD legújabb vonatkozó felméréséből. Ez az attitűd nyilvánvalóan negatív minden piacgazdaság számára, de Magyarországon – szavakban legalábbis – szinte minden politikai erő a kis- és középvállalkozásokra akarja alapozni a fejlődést. Ha nem valós a társadalmi beágyazottság, és a politikusok ígéreteit nem kísérik intézkedések, akkor senkit nem fog érdekelni, hogy az LMP zöldebb vállalkozásokról, a Jobbik magyarabb vállalkozásokról, a Fidesz erősebb vállalkozásokról beszél és valamit még az MSZP felől is hallhatunk. Megfelelő gazdaságpolitika és intézményrendszer nélkül esélye sincs a valóban erős, hatékony, neadjisten adófizető KKV-bázisú középosztály létrejöttének. De ez még mindig nem elég.

  A kocka most legyen az embereknél, vállalkozóknál és nem vállalkozóknál: ki-ki miért indít vagy nem indít bizniszt, ki-ki miért szereti vagy utálja a vállalkozókat. Egyébként kézenfekvő: az első könnyen tapasztalható probléma a jó öreg beidegződés arról, hogy aki vállalkozik, az lop (csal, hazudik). Ez a mentalitás talán a legkárosabb és legdemotiválóbb az összes közül, hiszen alapvetően megkérdőjelezi a vagyonszerzés létjogosultságát, a kapitalizmus alapját. Sokan hajlamosak ezt egyszerűen a sok izzadtságszagú kádárista beidegződés egyikeként beállítani, pedig ez maximum féligazság.

  Mert sajnos tényleg elegen lopnak. Ha a nagypályásokat nézzük, elég a csodálatos és mintaszerű kilencvenes évekbeli magyar privatizációra, vagy a gazdasági liberalizmus nevében fellépők állam körüli bizniszeire gondolnunk. Az átlagos magyarországi kisvállalkozások, kisiparoso esetében leginkább a hazánk Bach-korszak óta kedvelt lopási formájával találkozhatunk, ez pedig az adócsalás, járulékcsalás. A minimálbéres vállalkozók igen elterjedt elegáns gyakorlata jogosan visszatetsző – és kontraproduktív - a tisztességesen adózó alacsony bérűek és a rengeteget adózó magas jövedelműek szemében is. Ez is lopás.

  Egyáltalán nem megbélyegezni akarom sarki zöldségeseinket és baráti burkolóinkat, hiszen adófizetéssel talán egyáltalán nem menne. A horribilis adó- és járulékterhek mellett rengeteg vállalkozás egyszerűen nem tud mást tenni. Mindemellett persze szép számmal vannak olyan vállalkozók is, akik mindent nagyon korrekten intéznek, amivel pedig esetleg hátrányba kerülnek – a verseny is torzul.

  Pontosan emiatt tűnik önmagában kiváló ötletnek az egykulcsos adó bevezetése: remény, hogy végre a még létező jómódú vidéki és pesti középosztály magános része is beszáll a közteherviselésbe. Pártunknak és kormányunknak ugyanakkor látnia kell, hogy rendes járulékreform nélkül a 16 százalék se ér sokat. Ez esetben a flat tax valószínűleg csak az alacsony jövedelműek szívatására jó, amit középtávon sem fog kompenzálni a csilliónyi új munkahely, meg a szuper növekedés. A tisztességtelenséggel erősen összefügg a másik széleskörűen tapasztalható jelenség, ami egyszerűen az irigység. Olyan nagyon nem kell ragozni, nem magyar, nem új jelenség, viszont a lopás sztereotípiája miatt ez is felerősödik, és a jelenségek kölcsönösen erősítik egymást. Ez legalább működik.

  Van egy alapvető értetlenség, nemtudás is a többségi társadalom részéről a vállalkozókkal szemben. Főként értelmiségi dilemma ez, sokan egyszerűen lenézik a vállalkozókat, mert a vállalkozó tulajdonképpen egy zöldséges vagy autókereskedő. Az ilyen szemlélet két oldalról is butaság, hiszen fontosak jó zöldségesek is, cserébe egy vállalkozó nem feltétlenül zöldséges. Igenis szükség van arra, hogy az értelmiség is vállalkozzon, kellenek az innovatív startupok, a webes és technológia kiscégek, megújuló energiával, orvostudománnyal, egyéb tudásintenzív iparágakkal operáló KKV-k. Akik mellesleg egyszer majd nagyobbak lehetnek. Szeretném remélni, hogy a tudásalapú gazdaság nem csak multiknál dolgozó mérnökök és titkárnők ezreit jelenti.

  Nem mindenki számára egyértelmű egyébként a vállalkozások társadalmi hasznossága és elfogadottsága sem. A vállalkozás természetesen pénzvadászat, de – ha tisztességes - ez a pénzvadászat igazából az egész társadalomnak jó. Közjó, kapitalizmus, ilyesmi. A jó vállalkozások a hazát is szolgálják. Sztereotípiák garmada veszi körül kis- és középvállalkozásainkat, és ez legalább olyan fontos, mint a gazdasági vagy intézményi környezet. Sírásnak helye mindezek ellenére nincs, mindez csak a tisztességes vállalkozások segítségével változhat meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr893041867

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Habsburg Ottó 1912-2011 2011.07.06. 10:13:39

élj úgy, hogy ne mondhassak a tetteidről semmi rosszat - a temetéseden   "Azon események közül, amelyek a népesség egészére hatottak ki, annak eszmekörét befolyásolva és mintegy megváltoztatva, minde...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lew Archer 2011.07.06. 07:36:59

A "vállalkozó" szó mai magyar köznyelvi jelentése nem egyezik meg a "cégtulajdonos" vagy "iparos", "kereskedő" és "szolgáltató" jelentésével. Ha valaki azt mondja: "vállalkozó", nem üzemtulajdonosra, vegyesboltosra, vízvezetékszerelőre vagy fodrászra gondolunk.

VI. Béla 2011.07.06. 08:10:11

"Igenis szükség van arra, hogy az értelmiség is vállalkozzon, kellenek az innovatív startupok, a webes és technológia kiscégek"

Az értelmiség az ÉS-be ír lepedőnyi cikkeket, ilyen praktikus dolgokhoz nem ért.

Fenehorizont 667 2011.07.06. 09:57:15

nem csak a sarki zöldséges nem hajlandó fizetni a járulékokat, de a már milliomosnak számító kis- vagy középméretű geciláda sem - annak ellenére, hogy ő már megtehetné. fasznak fizesse, ha egyszer azt is megteheti, hogy nem fizet.

magyarországon a felfogás: minél nagyobbat markolni, de üstöllést. aztánmeg majd lesz valami a jövőben...az ki-a-faszt érdekel.

és ez a mentalitás nem kopik el, amikor már nem jelentene gondot a járulékfizetés, mer annyi pénzt vakart össze. ó, dehogyis.

l60 2011.07.06. 10:02:29

A sajtóhírekben mindig ez szerepel : "a vádlott 40 éves vállalkozó..."

Érdekes, sosem olvastam még, hogy a vádlott 40 éves pincér.

A sajtó ráült a vállalkozóellenes hangulatra még a 90-es években, ideje volna már leszállni róla.

És miért volt vállalkozóellenes a hangulat? Mert a vállalkozóknak volt pénzük. Ebben az országban ez elég indok, nem?

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2011.07.06. 10:17:37

Rühellem, amikor ezt a minimálbérezést "lopásnak" minősítik. Számos értelmiségit ismerek, akikkel ugyanaz esett meg a 90-es évek elején-közepén: volt egy normális, kis-közepes jövedelmet hozó munkájuk, aztán jött egy nyugati cég, felvásárolta a munkahelyüket, szinte mindenkit kirúgott, és kb. a nettó bérükön visszafoglalkoztatta őket, viszont számlával. Vagyis, ha rendesen adózik/fizet járulékot, a nettó bére hirtelen bruttóvá vált volna, aminek a "rendesen adózott" nettója szarra sem elég.
Így kezdtek sokan "vállalkozni", hogy legalább a korábbi bérük közelébe jussanak, vállalva, hogy nem tesznek sokat félre nyugdíjra, és folyamatosan abban a tudatban élnek, hogy csalók és az állam(!) cinkosai ebben a csalásban (lásd a Gyurcsány-féle dupla minimálbéres trükköt). Én nem vagyok hajlandó hibáztatni őket.

snakekiller23 2011.07.06. 10:37:07

Volt is sok beszéd az elmúlt hónapokban egy felméréstől ami azt hozta ki, hogy a kb. 20-40 közötti korosztály kifejezetten viszolyog a kapitalizmustól, a "pénz diktálta világtól" a "vállalkozósdiban" is elsősorban az alkalmazotti lét kiszolgáltatottsága előli menekülési lehetőséget látja.

Bloodscalp 2011.07.06. 10:54:09

@l60: még mond azt hogy megvették a médiát...ha meg egyszer vállalkozó akkor nem mondhatják hogy pincér...
és milyen vállalkozásellenes hangulat?
amilyen gazdasági környezet van esetleg... az ellenséges

makacshalacska 2011.07.06. 11:35:31

@l60: Nem.De egyszerűbb ezt propagálni.Átlagember számára tisztességesen működő és dolgozó vállalkozóval nem hiszem, hogy baj van.Baj azzal van aki lemossa az árcímkét, aki szart akar eladni aranyárban, aki nem akar felelősséget vállalni az elvégzett munkájáért, aki minimálbérért két ember munkáját várja el, aki nem fogja fel húsz évvel a rendszerváltás után, hogy első az ügyfél, aki büszke rá ,hogy adót kerül.Na ilyenekkel van a baj, nem a pénzmennyiséggel.

Professor Chaos 2011.07.06. 11:46:12

A KKV-k nem azért trükköznek a járulékokkal, mert új Audikat szeretnének venni, hanem mert a piacon verseny van, ha valaki egyszer így csökkenti a költségeit, akkor alacsonyabb árakat fog kínálni, amire a versenytársak általában csak így tudnak reagálni, vagy például, ha egy termék előállítása az alacsonyabb járulékok maitt olcsóbb egy szomszéd országban, akkor az emberek azt fogják megvenni, de az is lehet, hogy egy multi nyomja le az árakat egy piacon, vagy éppen multicégek kényszerítik árversenybe a beszállító KKV-ket.
Ja és persze ebben az országban még nem láttam olyan állami vagy ahhoz közeli cégbe, intézménybe történő beszállítást, ahol ne kellett volna valamelyik felsővezetőnek zsebbe fizetni, ezt is ki kell teremelni, pedig ezt a fajta korrupció erkölcstelenebb mint egy vállalkozás járulékcsalása, mert ezek az emberek az adófizetők pénzéből kapnak fizetést, hogy végezzék a munkájukat és megkapják hozzá a társadalni megbecsülést is.
Gondoljátok át, ha nem így lenne és mégis Audival állít oda hozzátok egy vállalkozó, akkor első gondolatotok az lenne, hogy túl sokat fizettek neki és nézni kellene a piacon olcsóbbat.
A vállalkozók azért próbálnak most minél több pént minél hamarabb megfogni, mert ebben az országban nem lehet előre tervezni, bármikor jöhet egy törvény ami egy mozdulattal eltűnteti évek gondos építkezését, márpedig a kis-középvállalkozások ideális célpontjai a pénzszivattyúzásnak, mivel kicsi az érdekérvényesítő képességük, viszont áltlalában van mit tőlük elvenni, hiszen folyamatosan tartalékokat kell képezni a költségekre, növekedére és a nyereségre amit, majd ki szeretnének venni a cégből.
Aki önként vállalkozásba kezd, nem azért teszi, mert nem szeretne alkalmazott lenni, hanem az elképzelt célja, hogy szeretne közép-hosszútávon egy olyan nagy összeget keresni, amit alkamazottként nem kereshetne meg.
Ezért cserébe folyamatosan kockáztatja az anyagi biztonságát, számos olyan adminisztratív teherrel kell számolnia amivel alkamazottként nem kell foglalkozni és persze folyamatosan gondolnia kell a növekedésre, foglalkozni kell az alkalmazottakkal, a piac többi szereplőjével és követnie kell az adott terület eseményeit, újításait.
Ezt a fajta bátorságot, kockázatvállalást nem ismerik el itthon, ha előadja valaki, hogy neki KKV-je van amiben sokat dolgozik, de egy kicsit jobban keres mint egy alkalmazott és talán 10-20 év múlva el fog érni hazai, esetleg nemzetközi elismertséget vagy csak egyszerűen középosztálybeli jólétet, amihez talán Audi is jár, akkor finoman hüjének nézik, de ha az mondja valaki, hogy egy pénzügyi multinál dolgozik és most Audival jár, akkor sikeres embernek minősül, viszont ha az ország és a társadalom érdekeit nézzük, akkor az első embertípus nagyobb nyereség lenne Magyaroszágnak.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.07.06. 12:43:18

@Professor Chaos:
Teljesen igazad van, csak egy kis kiegészítés:

Mindig a fejétől bűzlik a hal. Ha a politikai elit tiszta volna, sokkal kevesebb vállalkozó tudna csalni, sokkal kevesebbet.

GYakorlatilag a politika mutatja meg a lehetőségeket, lásd Fidesz cégek eladása anno, off-shore, számlagyár, közbeszerzési mutyik tömkelege, ezeket mind a politikusok "vezetik be".

teknős 2011.07.06. 16:46:15

@anti_troll: Ez nagy hülyeség.

A kilencvenes évek vállalkozói, akik a maszekvilágból fordultak át a kapitalizmusba, a mentalitásukat nem bírták egyik napról a másikra megváltoztatni. Onnan eredt, hogy az szocialista állam gyakorlatilag önkényesen és kiszámíthatatlanul engedte, vagy tiltotta a maszekvilágot, aminek az lett következménye, hogy gyorsan nagyot kaszáljon a maszek, és korrumpálja az állami adóhatóságot, amelyik hasraütésre vetette ki az adót.

Ebbe a vállalkozói létbe "értek be" az elvtársak, mint Gyurcsány és ebben szocializálódtak. Aki élt abban az időben az tudja,hogy hitelt abban az időben senkinek sem adtak vállalkozáshoz, kivéve a jó kapcsolatokkal rendelkező elvtársakat(mint Gyurcsány, akinek az anyósa döntött a hitelekről). Innentől kezdve a tisztességes, de pénztelen vállakozások, már zárt pályán mozogtak. Nagyon könnyű volt őket lapátra tenni.

A politika jóval mögöttük kullogott. És éppen 2002-re ért tetőfokára, hogy a gazdasági elit rájött, hogy nem képes vállalkozni, de a politika uralásával könnyű és gyors állami pénzekkel tud kimászni a sikertelenségéből.
Gyurcsány ennek a példája.
Az általad említett Fidesz cégek, a másik oldal, nagyságrendileg elhanyagolható, de létező formái.

Rm 2011.07.06. 16:49:18

Az emberek egyáltalán nincsenek azzal tisztában, hogy:

1. adóoptimalizálás =/= adócsalás
Egy vállalkozótól/cégvezetőtől nem lehet elvárni, ha egy tv-ben kis(nagy)kaput talál, akkor ne használja ki. tán mindenkori uszítás helyett normális, nem "gumi" törvényeket kellene hozni.

2. minimálbér =/= adócsalás
(lásd 1. pontot is) szerintem az sem köztudott, hogy osztalékként, vállalkozói kivétként is lehet pénzt jogszerűen! kivenni egy cégből/vállalkozásból (társ. nyereségadó befizetése után).
Ez után is kell eü hozzájárulást fizetni (mert miért ne, ugye?) 14% - vö: munkabér esetén ez a bruttó 6+3%-a.

Az erről való tájékoztatás meg nem hinném, hogy a vállalkozók dolga lenne, hanem a mindenkori kormányé, akár "a minimálbérre bejelentés nem adócsalás, értem" szinten is.

panelburzsuj 2011.07.06. 20:20:11

Tisztelt Redakció!

Ezitten a zinternet.

"Az OECD legújabb vonatkozó felmérése" nem érne meg egy ún. hiperhivatkozást?

(A cikk linkekben amúgy sem túl gazdag. Konkrétan: nulla link van benne. Rímnek persze nem MUSZÁJ benne lenni, de valahogy ... )

panelburzsuj 2011.07.06. 20:23:07

@panelburzsuj:

(Ha brittudósok mérték a magyarok vállalkozofíliáját, akkor persze oppardon.)

Robinzon Kurzor 2011.07.11. 14:23:54

Alapveto kerdes, meg is irom a tutit kommentben, amint hazaevett a fene Ibizarol.
süti beállítások módosítása