Cigányok ideje
2011. május 04. írta: aristo

Cigányok ideje

  „Nem is utolsó nép ez az én cigányom:
Tűz van bennök, uram, hogy szinte süt, ragyog...”
(Arany János: A nagyidai cigányok)

  Most, hogy megismerkedtünk a rasszista vizelés tényállásával – sajátos magyar ízt adva ezzel az etnikai konfliktusok évezredes történetének –, ideje hogy egy pillantást vessünk a nemzetiségi ellentétek sajátosan magyar világára. Ismerjük be: jogállami keretek között tökéletesen tanácstalanok vagyunk. Évtizedek óta folyik a vita a cigánykérdésről a legkülönbözőbb fórumokon, a legkülönbözőbb aspektusokkal és a legkülönbözőbb szereplőkkel, tökéletesen eredménytelenül. Valamikor a 90-es években vita folyt az ÉS hasábjain a cigányokkal kapcsolatos problémákról. Megszólalt minden mértékadó értelmiségi, hosszú hónapokon át, két teljes újságoldalon – lehangolóbbat még nem olvastam. Volt ott minden: rasszistázás, fasisztázás, empátia és megértés – de hogy mit kéne tenni: arról semmi. Akkor sem és azóta sem.

  Ha baj van, két kérdés szokott felmerülni. Az első, hogy ki a felelős?

  Erre röviden annyit lehetne válaszolni: a kor, korunk, tehát mindenki. A közösségek szétzilálódása ugyanis kortünet. Nem csak a falvak magyar közösségei öregednek el és hullanak szét, hanem a cigány közösségek is. A személyes tekintélyre épülő, hagyományos cigány közösségek felbomlása a modernitás viszonyai között szükségszerűen következett be és talán még pusztítóbb következményekkel, mint a többségi társadalom esetében.

  Megbomlott, elenyészett a nemzetségek, nagycsaládok hagyományos vezetőinek tekintélye és ezzel elúszott a renitensek féken tartásának esélye is. A cigányok mindig is csak külső erőszak – olykor eléggé szélsőséges erőszak – hatására voltak hajlandóak elfogadni a gádzsók törvényeit és szabályait. Saját, belső szabályaikat azonban rigorózusan betartották, és ez tette lehetővé az együttélést. Együttélés csak akkor lehetséges, ha világosak a szabályok és kompromisszum is csak akkor lehetséges, ha ismertek az álláspontok. Ez még az agyalágyult szerződés-elméleteknek is az alapja. Képtelenség bármiféle viszonyt kialakítani, ha nem tudom, hogy adott esetben mit várhatok a másiktól.

*

  Az emberi jogok védőinek több típusát ismerjük. Az első a szociológus. Ez az az ember, aki kérdőíveket nyújt át a cigányoknak és nem cigányoknak, majd a kérdőívek kiértékelésével megállapítja, hogy a magyarok nem szeretik a cigányokat. További kérdőívek segítségével feltárja, hogy a cigányok szegények és rossz körülmények között élnek. Mindezen meglepő felismerések birtokában cikket, tanulmányt ír az eredményekről, fellép a médiában és egyetemi karriert fut be. A második a roma vezető. A kiképzés után úgy vélik, birtokában vannak a cigányok emancipálásához szükséges készségeknek. Két csoportjuk különböztethető meg, a nagyvilági és a parlagi roma vezető. Előbbiek az elnyert ösztöndíjak után képezték ki a parlagiakat. Az utóbbiak élnek a célcsoport körében, de többükről a bírósági hírekben olvasunk leginkább. A harmadik a független értelmiségi, az újságírótól az akadémikuson át a zongoristáig.

  Ők képviselik tehát a cigányokat, de hogy erre mikor és ki hatalmazta fel őket, az ködbe vész – talán maga Rousseau, vagy Robespierre, esetleg Rawls.

*

  Pedig ahhoz, hogy eltérő szokásokat követő közösségek egyáltalán együtt tudjanak élni, hiteles közvetítőkre van szükség, olyanokra, akik a saját közösségükben tekintéllyel rendelkeznek. Mi – európaiak – hosszú ideje fétisként tiszteljük a jogot, és hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy a szilárdan lefektetett jogrend elégséges alapja az együttélésnek. A romákkal kapcsolatban különösen élesen látszik az, hogy mennyire nem igaz ez. A személytelen jogba vetett hit és bizalom kizárja vagy feleslegessé teszi a tekintélyt, a tekintély ugyanis nem foglalható paragrafusokba és tulajdonképpen ellent is mond az egyenlőség elvének.

  A hagyományos közösségek felbomlása révén keletkezett űrt egyes népeknél képes többé-kevésbé betölteni a jog; de azoknál a közösségeknél, ahol nincsenek jogi, sőt írott tradíciók, ez nem működik. Egyszerre kellene szembe nézniük a hagyományos rend felbomlásával és az ebből fakadó asszimilációs kényszerrel. A közösségen kívül tulajdonképpen nem is lehetnek cigányok, legfeljebb népművészeti különlegességként. Egy közösség nevében akkor vagyunk jogosultak eljárni, ha képesek vagyunk az elfogadott megegyezéseket a magunk részéről betartatni, ellenkező esetben teljesen felesleges velünk bármiről megállapodni. A cigányságnak ilyen képviselői nincsenek.

  Miután legfőbb önjelölt képviselőik nem hogy nincsenek hatással rájuk, de nem is élnek közöttük, ezért azután a cigányok pontosan úgy viszonyulnak hozzájuk, mint bárki máshoz. Ha kapnak tőlük valamit, azt elfogadják - és kérnek még, ha tőlük kérnek valamit, akkor meg kinevetik őket. Horváth Aladár és társaik fellázítani talán fel tudják őket, lecsillapítani azonban biztosan nem. Persze egyáltalán nem is biztos, hogy akarják.

*

„Te fiam? te szabsz a tolvajok közt rendet:
Téged az isten is bírónak teremtett.”
(Arany János: A nagyidai cigányok)

 

  A második kérdés, hogy mit lehet tenni? Erre röviden azt lehet válaszolni, hogy nem sok mindent – és különösen nem sok minden olyat, ami gyorsan megoldja a problémát.

  Tudjuk, széles társadalmi támogatottsága lenne az erőszakos megoldásoknak (munkatáborok, internálás, kényszerfoglalkoztatás), de akkor megbombázna bennünket a NATO. A puha megoldások, iskoláztatás, nevelés, egyebek egyrészt csak a nagyon fiatalokkal kapcsolatban képzelhetőek el, ezért hatásuk – ha lesz, mert eddig nem nagyon volt – csak sokára érezhető, márpedig a gond sürgető.

  Bármerre járunk is az országban, ahol gondokat okoz a cigány-magyar együttélés, a magyarok panaszainak van két, mindenütt közös vonása.

  Az első, hogy nem azokkal a cigányokkal van baj, akik régóta itt laknak, hanem azokkal, akik később jöttek, azzal a néhány problémás családdal. Vannak családok, akik faluról falura járnak, és mindenütt gond, pusztítás jár a nyomukban. Az egyes önkormányzatok mintegy kézről kézre adják őket, a legváltozatosabb módszerekkel igyekezvén megszabadulni tőlük. A módszerek széles spektrumúak, a zaklatástól – ez azt jelenti, hogy betartatják a jogszabályokat, és minden hatóság, a gyámügytől az ÁNTSZ-ig, teszi a törvényi kötelességét – egészen az egyszerű kivásárlásig, mikor is az önkormányzat megvásárolja az ingatlanjukat, annak fejében, hogy költözzenek máshová, többnyire a szomszéd faluba.

  Ha a népességmozgás tendenciái fennmaradnak, egyre több szín-cigány falu, illetve egyes területeken roma enklávék jönnek létre. A bevándorló, problémás cigány családok meglehetősen hasonlítanak egymásra. A többnyire szép börtön-karriert befutott szülőknek sok és neveletlen gyereke van, sok kisebb bűncselekményt is ők követnek el – a gyerekkorúak nem büntethetőek –, a család felnőtt tagjai „csak” a fenyegető hátteret adják hozzájuk.

*

  A második – részben az elsőből következően –, hogy nem „a” cigányokkal van baj, hanem csak azzal a néhánnyal.

  Megítélésem szerint ez közigazgatási probléma. Miután a magyar falvak egy jelentős része egyfajta sajátos öregek otthonává vált, nem várható, hogy a közösségek önvédelmi reflexei működni tudjanak. Nem a jogszabályokkal és hatáskörökkel van alapvetően probléma, hanem azok végrehajtásával. A legfontosabb szereplő a gyámügy lehet. A nevelés csődjétől neveletlen, megvadult ifjakat intézeti gondozásba kell venni, ahol (jó esetben) szigorú szabálykövetést és önfegyelmet nevelnek beléjük. Ennek minden törvényi feltétele adott.

  Elég akár egyetlen látogatást tenni egy ilyen családnál, hogy az építésügyi hatóságtól, az ÁNTSZ-en át, a rendőrségig mindenkinek jogszabályokban előírt dolga támadjon. Már persze, ha akarja is, hogy dolga legyen. A jellemző, kisebb bűncselekmények esetében gyorsítani kell az ítélkezést, mert ősi szabály, hogy nem annyira a szigorú, mint a gyors büntetéseknek van inkább visszatartó ereje. A jegyzőt, a törvényesség helyi őrét, függetleníteni kell a helyi politika bizantikus intrikáitól, és államapparátus részévé kell tenni, hogy a helyi félelmektől, szándékoktól és érdekektől függetlenül tudjon eljárni. Szükséges lehet mindenféle technikai eszköz, térfigyelő kamerák, pánikgombok, riasztók felszerelése és használata.

*

  Mindazok számára – és ők a többség –, akik nem esnek a fenti kategóriába, elsősorban a munka lehetőségét kell megteremteni, és ezzel párhuzamosan a szociális ellátásokból nyerhető jövedelmet a munkával elérhető bérek alá kell vinni. A családi pótlékot és más, gyermeknevelési támogatásokat a lehetőségekhez mérten természetbenivé kell változtatni, ingyenes étkeztetéssé, ingyenes tanszerekké, ruhákká, cipőkké, tisztálkodószerekké. Ebbe az irányba tett helyes lépésnek látszik a családi pótlék iskolába járáshoz kötése. Tisztán látszik, hogy a magánvállalkozások, tisztán üzleti alapon, nem fognak tömegesen olyan munkahelyeket teremteni, melyeket cigányok tölthetnek be. Ehhez sokuk esetében a megfelelő képzettség és a munkakultúra is hiányzik. Indulnak azonban nagy, állami infrastrukturális beruházások, melyek nagy tömegű, szakképzetlen munkaerővel is megvalósíthatóak. Úgy kell a kivitelezési pályázatokat kiírni, hogy előnyt élvezzenek a nagyobb foglalkoztatást ígérő projektek.

  Végül, de nem utolsósorban, minden erővel támogatni kell a közösségek szerveződését. Tudom, hogy az elmúlt évek cigány-programjainak, az ablakon kidobált-ellopott milliárdoknak igen keserű tapasztalatai voltak. Ennek ellenére, hogyha nem támogatjuk a normális cigány közösségek megerősödését, akkor biztos, hogy spontán módon a terepjárós bodzatermelők teszik azt meg, közkatonákat, uzsora-rabszolgákat és prostituáltakat biztosító háttérnek használva a többi cigányt.

  Szép és követendő példákat láthatunk az egyházaktól. Az e tekintetben sajnos meglehetősen szklerotikus Katolikus Egyházzal szemben a karizmatikus egyházak, a baptisták, a Jehova Tanúi, és a Hit Gyülekezete érik el legnagyobb eredményeket. Erőteljes spirituális élményekre és buzgó hitéletre van szükség, segélyt és élelmiszert osztani nem elég. Az államnak minden eszközzel támogatni kellene az egyházak ez irányú munkáját. A széthullott, dezorientált, identitását vesztett cigányság számára szükséges a valahová-tartozás élménye és a szilárd, kinyilatkoztatott erkölcsi rend.

  A Nyugatról importált és megváltónak kikiáltott civil szerveződések nem nagyon működnek kies hazánkban. Nem működnek elsősorban azért, mert feltételezik, hogy olyanok vesznek benne részt – irányítóként legalábbis – akik helyben élnek és akik túl vannak az egzisztenciális gondokon meggyőződésből önként, ingyen a köz javára akarnak cselekedni. Ennek nálunk semmiféle feltétele nincs meg. A kisebbségi önkormányzatok helyzete hasonló, illetve a civil szervezetek nevében legtöbbször a kisebbségi önkormányzatok pályáznak és tüntetik el a pénzt.

  Hogy honnan lenne mindez finanszírozható? Nos, ez azon ritka terepek egyike, ahol az EU tényleg segít. Segít, mert saját jövőképükben nem szerepel az a látvány, hogy a szabolcsi cigányok ülnek a Champs-Élysées-n a járdán, és köpik a szotyit, amit kannásborral öblítenek le. Ahhoz azonban, hogy az EU-finanszírozású programoknak valamilyen tényleges hatása legyen, nem elegendő roma stratégiákat írni szakmányban. A pénzt azoknak a szervezeteknek, egyházaknak kell adni, akik helyben is jelen vannak és olyan programokra kell költeni, melyeket azok képzeltek el, akiken segíteni akarnak.

  És végül: senkit nem lehet megváltani akarata ellenére.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr682864209

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” 2011.05.05. 14:48:01

A Mandiner publicistájának nem ártana ismernie az elmúlt 60 év cigánykutatásait. Ha nem is az összeset, de legalább egy részüket.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Google 2011.05.04. 12:38:08

@Harley:

Ez nagyon szép volt!
Egyrészt ott helyben mutattatok erőt -és ti magatok, nem hívtatok ilyen-olyan truppokat, akik megvédjenek -, másrészt, ahogy írod: nem néztem le őket, megadtuk egymásnak a tiszteletet.
És végül is ez a kulcsmondat: nem néztem le őket. Mert azzal csak tovább mérgesítenénk a helyzetet, tovább vadítanánk őket. És nem ez a cél.
(Köszönöm ezt a hozzászólást.)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.04. 12:39:47

@Lacock: Szerintem állapodjunk meg az oláhokkal meg a tótokkal.
Adjanak ők bele, ha már elcsórtak egy 1,5 Magyarországnyi területet tőlünk.

Pl Kelet-"Szlovákiában" meg Dél-Erdélyben nem sok változást hozna, ha cigány köztársaságok alakulnának arrafelé.

Alikam 2011.05.04. 12:40:18

@TaTa86.: Index riportokra nem szívesen hagyatkozom - elég sanszos, hogy úgy van beállítva ahogyan liberális indexeseink akarják -, de attól egyértelmű, hogy ott ahol nyertek, legalább demonstrálni tudnak, hogy miképpen képzelnék el a dolgokat.

derabitz 2011.05.04. 12:40:43

@TaTa86.:

Az én déd és nagyszüleim világháborúkat barkácsoltak vagy tapsikoltak azoknak.

Változik a világ, változnak az emberek.

Greg_ · http://kereszturi.tumblr.com 2011.05.04. 12:50:09

Gratula a cikkhez. Atgondolt, elfogulatlan.
Erdemes elolvasni a temahoz meg a 'The Tipping Point' cimu konyvben a new yorki bunozes nehany ev alatt tortent "megszuneset" kivalto valtoztatasokat, nagyon erdekes es tanulsagos lehet.
(Diohejban: foglalkoztatottsag es eletszinvonal javulasa plusz a korulmenyekre hato programok vaskezzel tortent vegrehajtasa: no graffity a metron es a bliccelok modszeres buntetese. Legfokeppen ennek a haromnak tulajdonitjak, hogy a bunozes latvanyosan toredekere csokkent nehany ev alatt.)
en.wikipedia.org/wiki/The_Tipping_Point

charlie sheen 2011.05.04. 12:50:11

@bugkiller:
Én bevállaltan vadliberális vagyok, de ami sok, az sok...

derabitz 2011.05.04. 12:52:18

Olvasom Lézer Jánostól az alábbi mondatot:

"Akár a tyúktolvaj, akár a neonáci testesíti meg a fenyegetést, minden polgárnak joga van ahhoz, hogy államtól várhasson védelmet."

A gond az, hogy az állam jelenleg alkalmatlan arra, hogy megvédjen a tyúktolvajtól vagy az általa neonácinak feltüntetett egyéntől.
Jogosan várom el, hogy az adómból pénzelt milliárdos belügyminiszter ne baromságokat beszéljen az Országgyűlés előtt, hanem tartsa meg ígéretét és tegyen rendet!
Jogosnak tartom azt is, ha az adómból pénzelt milliárdos belügyminiszter és a mögötte álló, legatyásított, kormánya által többszörösen megalázott szervezet alkalmatlan feladata elvégzésére, úgy magam hívjak segítséget javaim, tulajdonom, családom és a magam életének megvédésére!
A fülkeforradalmár kormány sokat és sokszor hivatkozik az elrettentés eszközére.
Létezik e jobb elrettentés, mint az, hogy a mocsoknak ott, helyben felmutatom a lapátot és a seprűt mielőtt beszennyezné környezetem?

room_101 2011.05.04. 12:54:35

Igazán nagy probléma az a rész, aki nem akarja, hogy megváltsák. Ugyanis ha valaki nem akarja betartani az együttélés szabályait, azzal két dolgot lehet tenni:
elkülöníteni, (liberális nyelven szegregáció), vagy fizikailag megsemmisíteni (ennek már a megemlítése is ugye...) , aminek enyhébb formája, hogy félelemben tartva rászorítani a szabálytiszteletre.

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2011.05.04. 12:55:44

@Harley: ha nekik jár szociális támogatás, szerintem bárkinek. úgy tudom, egyenlőség van:D

Amatőr 2011.05.04. 12:57:07

@Atrox: Amikor letelepedtek őseink itt a kies Kárpát-medencében, ott folytatták, ahol abbahagyták; kalandoztak, ami annyit jelent, hogy végig rabolták Európát. Aztán hogy Augsburgnál és Merseburgnál csak azt a néhány magyart hagyták életbe, akiket levágott alkatrészekkel (orr, fül, egyebek) hazaküldtek hírvivőknek (innen a gyászmagyar, gyászvitéz), rájöttünk, hogy jobb lesz beilleszkedni. Merthogy az európai barátaink jó nevelési módszert alkalmaztak.
Mi pedig "vettük a lapot". Kellett hozzá fél évszázad, ami történelmi léptékkel mérve nem sok. Sőt. De állítólag mi be is akartunk illeszkedni a saját jól felfogott érdekünkből.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.04. 12:58:05

@derabitz: "Változik a világ, változnak az emberek. "

Csak a technika fejlődik, az ember pont ugyanaz mint 5000 éve.

Az ős kaján 2011.05.04. 12:59:08

Végre egy értelmes, elfogulatlan írás.

mréveiller 2011.05.04. 13:00:50

érdekes 600 év alatt nem sikerült beilleszkedniük. nem csak Magyarországon, sehol Európában. a baloldal szerint azért mert a többségi társadalom rasszista. Szerintem meg azért mert szeretnek nomadizálni. Felesleges rájuk költeni a pénzt

twinkedli 2011.05.04. 13:01:04

"Aki mással szemben ... olyan, kihívóan
közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy riadalmat keltsen.."

Bennem sokszor keltenek riadalmat a cigányok este a tereken. Emiatt kihívhatom majd a rendőrséget? Esetleg a Vöröskeresztet?

ludmanzsolti 2011.05.04. 13:02:22

A Bajnai kormány tiltotta be az unokatestvérek házasodását? Vagy még korábban egy évvel? Na azt a kormányrendeletet nem a cigányok miatt hozták. Több tucatnyi az olyan falvak száma - csak az alföldön - ahol mindenki mindenkinek rokona. Az ilyen masszív beltenyészetben élő közösségeknek nem kell, hogy nagyon kilógj a sorból, akkor is jön a paraszt virtus, a 'te idegen vagy', meg a többi, mert ezeknek mindenki az, aki nem az anyjuk. Szóval az első lépés lenne felszámolni a vidéki beltenyészetet.

jag3 2011.05.04. 13:06:45

Dejszen' leirta a T. blogoló, hogy hol van a probléma lényege: se az ANTSZ, se a többi hivatal nem akar foglalkozni a cigányokkal. Az EU se :o)

Mindig mosolygok a sok jóindulatú idióta próbálkozásán, hogy osszák az észt, amikor egy alapvető kérdésre nem találnak választ (meg sem próbálják): na és ki fog lemenni a cigányok közé? Ha már a cigányok maguktól nem? Merthogy az ő kultúrájuk nem tartalmazza a "gadszó" értékeket, hát cigányokkal betartatni azokat nem is lehet.

Szóval ki lesz az? A blog irója? Az elöregedett egyházak? A jogvédők? Pintér úr?

Megsúgom: egy olyan országban, ahol a többségi társadalom se működik közösségként és ahol a kapitalista "magadnak túrjad" a norma: senki. Merthogy nincs az a pénz, amiért megérné cigányokkal kezdeni. Ha az egészségügyi kockázatot nem tekintjük, akkor se.

Az ős kaján 2011.05.04. 13:16:34

@bugkiller: Tetszik a megoldásod. Kár, hogy nem valósítható meg a nagy emberi jogvédők hőbörgése miatt.

picur3ka 2011.05.04. 13:17:23

@ludmanzsolti:

Mi van?

Ha jol emlekszem, jogerosre emeltek az elso unokatestverek hazassagat. Nem kell most mar kulon kervenyezni.

De hogy jon ez most ide? Azt mondod, hogy bezzeg a ciganyok?

kamuszutra 2011.05.04. 13:17:36

az a legnagyobb tévedés, hogy a cigányokkal tenni kell valamit, és ezt a magyaroknak kellene tenni. kérték a cigányok a magyaroktól? szerintem ők jól elvannak.

a második legnagyobb tévedés, hogy a cigányoknak kell alkalmazkodni. miért? ők itthon vannak ebben az országban, teljes jogú magyar állampolgárok, tehát úgy élik az életüket ahogy akarják. ha nem tetszik az életmódjuk, lehet őket büntetni a jog eszközeivel. majd megtalálják a módját, hogyan éljék túl a helyzetet. eddig is megoldották, ezután is meg fogják.

évente 250 ember fagy meg ebben az országban (ők nem cigányok, hanem magyarok), és a magyarok egy másik, kisebbségi népcsoporton akarnak segíteni, kéretlenül? poénnak jó...

bontottcsirke 2011.05.04. 13:18:05

Nááááááczzzzii, fasisztaaaa,nááá...ja ezt má mondtam. akkor fasisztttttaaaa.

Harley 2011.05.04. 13:25:28

@Google: Nézd , soha nem szabad általánosítani . Nagyon sok cigányt ismerek aki nagyon szégyelli magát amiért , egy részük khhm. elvadult . Bár hozzáteszem , ha igazságos akarok lenni , van lumpen elem azért szép számmal . Másrészt nem egyszer kapott tőlem a szomszéd roma család két gyereke karácsonyra ajándékot ( mert gyerek ) , mindig kapacitáltam őket tanuljanak tovább , ne legyenek " buta cigányok " , nos időközben felnőttek mindketten megjárták a börtönt , s mikor kérdőre vontam őket , hogy miért nem fogadtak nekem szót , akkor mindkettőnél ugyanaz volt a válasz : Ugyan ..... bácsi , mi nem tudunk megváltozni , mert a vérünkben van , apánk is ilyen volt . Amikor erre felhúztam magam , akkor mosolyogva mondták , ne mérgelődjön , mi akkor is birjuk magát . Viszont ha netán valaki betörne hozzánk ( Isten irgalmazzon neki ) valszeg az utolsók lennének akire gondolnék .

GGG77 2011.05.04. 13:26:33

Oktatás és munka a gyerekeknek. Gyors megoldás nincs.

Goompah 2011.05.04. 13:32:50

Egészen jól összefogott, alapos írás. Nincsenek ugyan benne faílrengetően új ötletek, de azokkal eddig is tele volt a padlás.

Kíváncsi vagyik, vérliberális barátaink hol találják meg az írásban a fasizmus, nácizmus, rasszizmus stb. nyomait. Mert afelől nincs kétségem, hogy megtalálják.

Naezmi 2011.05.04. 13:46:11

Én a egyetértek a segélyt csak a rendezett lakókörnyezetért és a családi pótlék részben természetben, iskolába járáshoz kötve elvvel. A következőkkel egészíteném ki, alkalmazkodva bizonyos helyi sajátosságokhoz:
Feltételezve, hogy a cigányok jelentős része olyan házakban él, amelyek telkeken állnak, ahol jórészt csak por és szemét van jelenleg, de akár termesztésre is alkalmas lehet. Illetve lakókörnyezetükben is vannak olyan földterületek - állami, önkormányzati, vagy akár az állam vagy önkormányzat által más tulajdonostól e célból tartósan bérelt területek - ahol szintén tudnak termelni. Így a segélyek egy részét, palántában, vetőmagban, esetleg tenyészállatban adnám. Feltétele lenne a programnak (és bár milyen segélynek), hogy az állam által kijelölt szakember útmutatásai és felügyelete szernint kell dolgozniuk a földeken - a saját termésükhöz termesztéséhez kapnának szakmai segítséget!!!! És kvázi a saját termesztésükhöz kapnának fizetést is (nevezhetjük így a segélyt) a terméket pedig eladhatná, vagy megehetné. Persze az eladáshoz is kaphatna segítséget, hogy ne a terepjárós bodzagyűjtők húzzák le őket.
Legyenek bio gazdaságok. Ott komoly értékteremtésre van lehetőség, aminek a vetőanyagon kívűl csak kézi munkaerőigénye van, az pedig van dögivel. A gyerekek az iskolában megtanulhatják a gazdálkodás alapjait. Ők még fogékonyak rá. Egy rohadt kis bab csírázást is milyen örömmel figyeli egy kisgyerek. Aki okos romagyerek az tanuljon integrálást, aki nem, az inkább gyümölcsfametszést, vagy ismerje fel a kukorica és a gaz közötti különbséget, hogy tudja melyiket kell kikapálni.
Szóval lehetne nekik hasznos elfoglaltságot találni a jelenleg is rendelkezésre álló eszközök ésszerű felhasználásával.

Google 2011.05.04. 13:48:22

@Harley:

Csupa olyasmit írsz, amit magam is hiszek, amivel egyetértek. Itt van mindjárt ez a nem szabad általánosítani. Mert tényleg nem szabad.
Sokszor volt már itt szó arról, hogy nemcsak a cigányok épültek le erkölcsileg az alatt a bizonyos nyolc év alatt, hanem egy kicsit: mindannyian. De a szegényebb embert az ág is jobban húzza, tett, amit tudott. Amit megengedtek neki. Legalábbis eddig. Világos, hogy most minden meg fog változni, és ez sok félelmet, rossz érzést szül. Mert ismeretlen, mert megszüntet előjogokat, mert egyszerűen más lesz az élet. Fél a magyar, hogy a másik többet kap esetleg, fél a cigány is, mert nem tudja mire számítson, fél a jogvédő és fél az "egyenruhás jogvédő" is, mert könnyen margóra kerülhet.
De először is le kell nyugodni, elszámolni valameddig, és aztán meghozni a szükséges intézkedéseket, melyeket be is kell tartani/tartatni.
És mindenkihez akként viszonyulni, hogy azért benne van abban a tíz vagy akárhány millióban, mely nekünk oly fontos. Emberségesen.

Senkifia 2011.05.04. 13:53:27

@Goompah: az egész úgy nácifasisztarasszista ahogy van... mert minden szép és emberséges,és el-ill. befogadható eszme,amíg ők(ti. ballib okosemberek) mondják. ha más mond és mást, az alapból,olvasás nélkül is nácifasisztarasszista,és a világvégét hordozza magában :)

nyehehe 2011.05.04. 14:08:23

Kimaradt a születésszabályozás.
A jelenlegi rendszer -mesterségesen- gyereknemzésre ösztökéli a cigókat.
Ezt kéne úgy megváltoztatni, hogy a második gyerek után választható legyen a sterilizálás. Cserébe nagyobb családi pótlék járna a meglévő gyerekekre.

nyehehe 2011.05.04. 14:11:56

@kamuszutra: a magyarok magukon akarnak segíteni, hogy a cigók ne nőjenek a fejükre. Vagy hogy előbb-utóbb ne kerüljön olyan párt hatalomra, ami elkezdi a cigókat kiiktatni... Mert a semmittevésnek ez lesz a vége. És az EU tojni fog rá, mert addigra ott is ez lesz a módi. (már most is falat építenek, tömegesen kitoloncolják, vagy táborba zárják őket)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.05.04. 14:12:10

@jag3: Bizony, bizony, nagyon jó észrevétel...

Ma az megy cigányok közé, aki:

1) Más már nem jutott neki.
2) Oda született.
3) Cigányfajvédő.

Nem csoda, hogy nem működik a dolog.

TBone 2011.05.04. 14:15:49

A cigányságnak sajnos nem példa az amerikai fekete polgárjogi mozgalom. Azért lettek egyenlő állampolgárok, mert kiálltak a saját jogaikért. Amíg a cigányok nem akarnak semmit sem tenni saját magukért, addig a külső segítség kidobott pénz, időpocsékolás.

Senkifia 2011.05.04. 14:18:14

@Amatőr: az tény,hogy a cigányság(tisztelet a kivételnek...tisztelet van...na és kivétel?) középkori normák szerint él. Közben persze élvezik a liberális modernkor minden vívmányát,ha viszont-pofánb.ssza őket valaki,akkor rínak,mint a fürdős qrva,hogy jájáj rásszizmus van. Az,hogy ők(újfent tisztelet a kivételnek) büdösmagyarként néznek a többségre, és a nem-roma(roma=ember... hmmm... rasszizmus?) az a "gádzsó",ami konkréten pejoratív "paraszt"-ot jelent, az mintha nem érdekelne senkit.Pedig elég beszédes hozzáállás a világhoz. Gádzsó,aki "természetesen" köteles őket eltartani(sok-sok évvel ezelőtti történet amikor a rroma anyuka mondta a gyereknek, nevelő szándékkal,hogy"Ameddig a paraszt dolgozik, te is meg fogsz élni...) ÉS egymás közt is az a "raj" aki jól leveri azt,aki neki nem teccik, és ettől ő lesz a "raj"... És ezekkel az "emberekkel" kell a modern kor elnéző stílusában bánni... És tévedés ne essék: szó nincs európai "négerekről". Ezt azért az afroamerikaiak cáfolhatják a leginkább. Akiknek nem volt 500 évük beilleszkedni,lévén,hogy szűk 100 éve még hajkurászták őket a fehérek, sőt, 50-60 éve is másodrendű állampolgárok voltak, de nagyon. Most mégis tele velük a társadalmi élet minden magasabb ,és értelmiségibb szintje is. Na ez az,ami a cigányoknál nincs. És nem azért,mert a lehetőséget nem kapták meg. Mert lehet mondani,hogy fúúú a többségi társadalom kirekeszti őket. De amikor a többségi társadalom szinte kizárólag azt látja,hogy minden együttélési normát semmibe vesznek,akkor azért elvárható valami minimális védekezési mechanizmus. Egy lényegtelen részlet: üvöltözve társalognak a közszálítási járműveken ,mert "Há' mink így beszégetünk...kicsit hangosabban" ....megnézném pl azt a bkv buszt,ahol mind a 100 ember,aki utazik, "picit hangosabban" üvöltözve "beszélgetne" egymással... csak persze az nem jut el az agyukig. Csak az,hogy nekik ehhez "joguk" van. Bár jegyük nem biztos... És persze nem szabad általánosítani. a baj csak az,hogy amikor a buszon meghallok üvöltözve "beszélgetőket",ha odanézek,mindig őket látom.
Mondom: jelentéktelen részletkérdés. De ez a lényege az összeférhetetlenségüknek. Szerintük nekik jogaik vannak. A kötelezettségeikre meg nem kíváncsiak. És a gádzsó meg igenis tartsa el őket. Vagy vegye fel ,adjon munkát,akkor is ha szar munkaerő,és akkor is, ha eddig jóindulatból 10 cigány munkavállalóból,akit felvett, 9 minden kritikán aluli munkát végzett.
És persze van ellenpélda is, az az 1 a 10ből. Majdnem- személyes tapasztalat. De a fehér holló tömegesen létezik ezekhez a kivételekhez képest.
Maradjunk annyiba,hogy a középkori hozzáállást,aminek a belső kontrollja megszűnt,mert a civilizálás közben elveszett a vajda becsülete, nem lehet barátságos modern kori hozzáállással kezelni. Ez van. ja hogy mi a megoldás, azt a fene se tudja. De amíg meglesz,addig is a többségi társadalmak a világban szopni fognak a középkori kisebbségi hozzáállás miatt. Ez borítékolható.

Harley 2011.05.04. 14:28:17

@Google: Igen az emberek nagy része egyetért hogy a helyzet senkinek nem jó .Mármint a törvénytisztelő része . Nos a bűnöző hajlamúaknak , viszont nagyon jó így ahogy van , mert akkor halászhatnak a zavarosban , s ha bukta van akkor meg lehet fordulni a "jogvédőkhöz " mer' bántják a szegényembert . Valahogy , nekem ez a jogvédős ügy sántit nagyon ( na majd kapok , rohadt fasiszta meg minden ) , mert hogy hogy nem , még egy élő jogvédő ,nem bizonyította azt a nagy akarását , hogy a világ szeme előtt , befogadjon egy kisebbségi nagy létszámu családot a budai villájába . Tisztelettel várnám a felajánlásokat , senki többet harmadszor ....? Talán adnánk egy tippet az általam igen kevéssé becsült kereskedelmi khhhm. TV-nek , hogy itt az idő bekamerázni , azt az ominózus budai villát , oszt csupa móka meg kacagás . S ha netán valaki azt hinné , hogy az egyszerü cigányember nem mókás , és vicckedvelő , nos itt akkor csalódnának :)

guderian 2011.05.04. 14:29:33

@Nadiposzi: Ezt a hozzászólásod kellene elküldeni a roma integrációval foglalkozó sok jogvédőnek mihez tartás végett.

picur3ka 2011.05.04. 14:32:07

@TaTa86.:

Meg ettol is jobb eszrevetelt tudok tenni:

Minek ment oda? Az o utcajukba? Igy jart.

aprokavics 2011.05.04. 14:32:29

Azért amikor valaki azt mondja, hogy legyen a cigányoké B.A.Z. megye, az megkérdezte az ott élő magyar embereket is?
A másik, hogy az egyik legszebb helyen fekszik, nehogymár ne mehessek oda akkor amikor akarok, mert minden le van pusztítva, a "vendéglátás" meg olyan, amilyet nem nagyon vennénk magunktól igénybe...
Valaki meg azt írta, hogy adjunk nekik 10000 négyzetkilométernyi területet. Persze, még csatoljunk le egy kicsit a megcsonkított országunkból egy olyan népcsoport hulladékjainak, akiket minden más országban kiközösítenek, elzavarnak. Eszénél van aki ilyeneket kitalál?? És azért nem írtam komplett népcsoportot, mert aki normálisan él a cigányság köreiből, az eleve köztünk él, és nincs velük semmi probléma... Ennyit erről.
Azért óvatosan ezekkel a "remek" ötletekkel!

guderian 2011.05.04. 14:39:51

Sajnos ez az egész helyzet a führer bűne nagyban. Ha nincs a második vh., akkor most nincs ez a borzasztó multikulti nyomás, nincs a német bűntudat és átmosott agyak, nincsenek a cigányokat pajzsként használó zsidók, hanem van egy egységes(ebb) Európa és képesek lennénk sokkal keményebb megoldások meghozatalára, anélkül, hogy megszólalna a fasisztázó kórus.
Nem lenne egy befolyásos kisebbség, aki azért védi őrülten a vadakat, hogy nehogy megint ő legyen a következő.
Egyértelmű, hogy ezt a kérdést finoman, fájdalom nélkül megoldani már nem lehet a történelmünk és a latinalizálódó és feketében játszó Amerika viszont gúzsba köt minket,akik ugyanúgy nem találják a 3-4 generáció óta nem dolgozó feketéikre a választ ahogy mi sem.

picur3ka 2011.05.04. 14:41:06

@TBone:

'kutatásokból kiderült, a munkanélküliek húsz százaléka elégedett a pozíciójával, huszonhét százaléka pedig úgy gondolja, hogy egészen jó a helyzete, a dolgozók ennél elégedetlenebbek.'

A fent belinkelt cikkbol. Kenyelmes nyomor.

is 2011.05.04. 14:46:18

"Most, hogy megismerkedtünk a rasszista vizelés tényállásával"

itt javaslom mindenkinek abbahagyni ennek a posztnak az olvasasat. egy oteves gyereknek is nyilvanvalo, hogy nem a vizeles a problema (mondjuk utcan vizelni, az is egy kulturalis szint, szoval bunkosag). ez a fedosztori, a mellebeszeles, a mosakodas. aki ezt magaeva teszi, az el is asta magat.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2011.05.04. 14:50:06

Végre egy jó cikk! Miért nem közli le az Index ezt fő publicisztikaként? (költői kérdés...)

Tita nick 2011.05.04. 14:58:51

Nemrég olvstam, hogy az óceánokon, tengereken egy összeségében Európa méretű szeméthalom úszik, főleg műanyag szemétkupacok. Ezeket összeterelve, összeragasztva egy kontinensnyi úszó szigetet csinálhatnánk, majd erre költöztetnénk a cigányságot. Minden helyben lesz. Szemetelni sem érdemes, mert szemétben vannak, vándorol is az óriászsziget az áramlásokkal, ergo a vándorlással sincs gond. Kaját halásznának, mert rá lesznek kényszerülve, vizet meg halért adnánk nekik. Ez a megoldás.

Anti Anyag (törölt) 2011.05.04. 15:04:16

Egyszerű. Szabad fegyvertartás és megszünik a cigánybűnözés.

Robinzon Kurzor 2011.05.04. 15:04:44

Közhelyes féligazságokkal nem lehet helyretenni közhelyes féligazságokat.

Ezért a posztért kár volt a gépet is bekapcsolnia a T. Szerzőnek.

cicmen (törölt) 2011.05.04. 15:06:45

Végre egy reális értékelés ami mindent magában foglal!
Respect az írónak! Ali G.!

Robinzon Kurzor 2011.05.04. 15:07:51

Helyesbítés: még is volt értelme megírni, mert olyan jók a polgári, Mandíner értelemben vett konzervatív kommentelők sokféle Endlösung-javaslatai.

Igény, az tényleg volna rá ...

Senkifia 2011.05.04. 15:09:35

@nyehehe: az ötlet nem rossz.és akár működhetne is :)

a_jo_pasztor 2011.05.04. 15:10:09

Kár hogy mindenféle konkrétum hiányzik a cikkből, pedig szükség lenne egy valós áttekintésre az ügyben. Az is kér, hogy az eddig cigányügyre költött támogatásokat csak kidobott, ellopott pénzként látja a cikk írója, akkor biztos nem nézett meg még egy ilyen működő programot sem. Inkább az látszik ugyanis, hogy ahova jutott ilyen témára pénz, legyen az Borsod vagy Szatmár, Ormánság vagy Budapest, ott működő dolgok jöttek létre, tanult cigányok, dolgozó közösségek stb.

Robinzon Kurzor 2011.05.04. 15:13:45

@a_jo_pasztor:

Ez egy véleményportál: tényeket csak nyomelem szintet tartalmaz és csak akkor, ha a prekoncepcióba belefér.

Csakegyvélemény 2011.05.04. 15:15:34

@finom szaftos oldalas: Egyet értek veled mindenben. De sajnos - ahogy azt már több korábbi kommentben is olvashattuk -, ŐK nem akarnak megváltozni, stb.
A másik dolog, amiben teljes mértékben osztom az álláspontodat, a mezőgazdaság. Nem értem, miért erőltetjük azt, amihez nincs adottságunk. Azzal kellene élnünk, azt kellene kihasználni, amink van. Persze a támogatások EU-n belüli arányos elosztása sem lenne hátrány.

j311 2011.05.04. 15:17:57

Az a baaaaj, ha csökkentik a segélyeket és egyéb juttatásokat, akkor nem dolgozni mennek hanem lopni, rabolni.
Miért? Mert ha éppen lenne munkahely, akkor sem vennék fel őket. Miért? Mert az a tapasztalat, hogy ha van munkahelyük, akkor onnan lopnak.
Alapvető változásokat kellene elérni a gondolkodásukban, ami sajnos nem ment az elmúlt évszázadok alatt sem, akkor miért sikerülne 1-2 évtizeden belül vagy még gyorsabban?
Van cigány ismerősöm. Együtt jártunk iskolába, középiskolába. Egyetemre ment, elvégezte. Ma közgazdász. Dolgozik, adót fizet.
Az a baj, hogy rajta kívül még 2 ilyen cigányt ismerek.
Viszont volt szerencsém egy 7 fős csürhéhez, amelyik "szerencsére" csak a Walkmanemet akarta, meg kiosztani pár pofont ököllel.
Akárhogy nézem 3:7 az arány és ez mind saját tapasztalat, első kézből.
Annak a 7 embernek is megvolt az esélye, hogy tanuljon és rendes életet éljen, de mégsem tette.

Walakicsike 2011.05.04. 15:18:36

@Steve_Jobs: Üdvözöllek!
Jól Látod a problémát :))))
Ha fenyeget és erőszakot alkalmaz a cigány akkor olyan mint a terrorista!!!
Érdekes a terroristáknak sosem engednek a követeléseiknek!!!
Amúgy meg a magyarok az első évezredben foglalták el ezt a HON-t ---a cigányok meg mindig csak vándoroltak és a török után egyszer csak itt felejtették magukat,mert máshol el tudták zavarni őket---itt meg sajnos BIRKA a magyar nép.
A törököt el tudtuk kergetni mert nem idevaló nép volt,akiket meg az egész világ nem tud elviselni--- lásd új próbálkozásaik(Kanada és Svéd ország) félelemben éljünk mert "elvágom a torkodat ha......)
Van ilyenre szükség?
Aki be tud illeszkedni az maradjon,azzal semmi baj,de aki nem annak miért kell egyáltalán az adófizetők pénzét holmi "duma" segélyekként odaadni????????????????????????????
Tudnék én jó munkát az irás tudatlan és dolgozni nem akaró,de erőszakoskodni vágyó magyar állampolgárságú cigányoknak,csak úgy kéne a szerszámot korlátozni hogy magyarba ne tudjon kárt tenni:
-egy nagyon fontos momentum lenne a történelemben és még nem is mondhatja senki hogy lealacsonyító munkát kapnának
"A cigány erőteljes férfiakat be kéne sorozni a magyar hadseregbe.Majd megtámadni Romániát--
ha nyerünk akkor miénk ismét Erdély,ha meg elbuknak akkor miénk Magyar ország" :)))))))))
Csak egy kis ízelítő abból hogy milyen rend és törvény tisztelő magyar állampolgárok a cigányok:
"Olaszliszka - Szögi Lajost meglincselték a cigányok.
Makó - 18 éves magyar lányt megerőszakolt, kirabolt és felgyújtott egy
cigány.
Boldogkőváralja - 4 cigány kirabolta és megölte a helyi lelkészt.
Kecskemét - 3 cigány vert agyon egy 16 éves magyar fiút.
Tiszacsege - tucatnyi cigány vert agyon botokkal egy magyar fiatalembert.
Tiszacsege - 2 cigány vert agyon egy 98 éves öregembert.
Piricse - 3 cigány kirabolta és megölte a helyi kocsmárost.
Tápióbicske - 3 cigány halálra kínzott egy 54 éves nőt.
Hangony - 3 cigány vert agyon egy 86 éves férfit.
Kunbaja - 2 cigány megfojtott egy idős embert.
Öcsöd - cigányok vertek agyon egy 78 éves férfit.
Miskolc - 3 cigány vert agyon egy 58 éves férfit.
Bácsalmás - 2 cigány rugdosott halálra egy 44 éves férfit.
Baks - 99 éves nénit ölt meg egy cigány.
Ózd - 90 éves öregembert ölt meg egy cigány.
Mezőzombor - két cigány nyomorékká vert egy férfit.
Szekszárd - 3 cigány vert agyon egy 80 éves férfit.
Békés - 58 éves nőt ölt meg egy cigány.
Nagydorog - idős embert vert agyon egy cigány..
Kömlő - cigányok vertek agyon egy 59 éves férfit.
Jászfényszaru - cigányok késeltek meg és löktek ki vonatból egy férfit.
Hajdúdorog - idős embert ölt meg egy cigány.
Vásárosnamény - 58 éves férfit vertek halálra a cigányok.
Szeged - biztonsági őrt késelt meg életveszélyesen egy cigány.
Kisvárda - 17 éves lányt késelt meg 4 cigány.
IV. ker - idős asszonyt szurkált halálra egy cigány.
VII. ker - biztonsági őrt késeltek a cigányok.
VIII. ker. - diáktársát verte halálra egy cigány.
VIII. ker. József körút - 37 éves nőt késelt meg egy cigány.
VIII. ker. Szentkirály utca - 26 éves férfit késelt meg egy cigány.
Blaha - cigány késelt meg egy 15 éves magyar fiút.
Hetény - a kórház biztonsági őrét késelte meg 3 cigány.
Szombathely - 2 cigány késelt meg egy főiskolás fiút.
Karcag - kocsmárost késelt meg 3 cigány.
Marcal - templomban próbált megerőszakolni 76 éves nénit egy cigány.
Tiszavasvári - cigány késelt meg egy 18 éves fiút.
Nyíregyháza - 4 cigány kirabolt egy 14 éves magyar fiút.
Győr - 5 cigány vert meg életveszélyesen egy 20 éves fiút.
Miskolc - 3 cigány bántalmazott egy idős nőt.
Ungvár - 2 cigány bántalmazott súlyosan egy nyugdíjas nénit.
Kőbánya-Kispest - 3 cigány bántalmazott egy 21 éves fiatalembert.
Szolnok - cigányok bántalmaztak egy 17 éves lányt.
Karácsond - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Ercsi - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Heves - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Törökszentmiklós - 3 cigány dúlt fel egy temetőt.
Tiszavasvári - sírokat rongáltak a cigányok.
Hegyszentmárton - 35 sírt rongáltak meg a cigányok.
Nyírbátor - 3 cigány bántalmazott egy orvost.
Gyöngyösoroszi - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Gyöngyöspata - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Nyírderzs - 82 éves nénit vert meg és rabolt ki 4 cigány.
Budaörs - orvost vert meg egy cigány.
Békés - dolgukat végző tűzoltókra támadtak a cigányok.
Székesfehérvár - 3 cigány kirabolt egy újságírót.
Mezőtúr - lopott autóval loptak színesfémet a cigányok.
Jászapáti - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Hernádnémeti - túlkoros cigányok megverték kisebb magyar osztálytársaikat.
Hernádnémeti - cigányok bántalmaztak tanárnőt.
Arló - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Gyöngyös - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.
Gyöngyössolymos - fegyveres cigányok támadtak rendőrökre.
Ózd - fegyveres cigányok molotov-koktélokkal randalíroztak.
Átány - cigányok megverték egy autóbusz sofőrjét.
Edelény - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Törökszentmiklós - két pedagógust bántalmazott egy cigány.
Kállósemjén - húsvágó bárddal támadt mentősökre egy cigány..
Mike - 3 cigány rabolt ki egy idős embert.
Kunmadaras - 2 cigány rabolt ki egy járókelőt.
Angyalföld - két cigánybanda fegyveres tömegverekedése.
Ilk - fegyveres cigányok tömegverekedése.
Nyíregyháza - mentősökre támadt egy cigány.
Nyírbogdány - cigány bántalmazott egy tanárnőt.
Buják - cigány verte meg az iskolaigazgatót.
Kiskunhalas - fegyveres cigányok tömegverekedése.
+ erdőirtások, kábellopások, mindennapos gyilkosságok, idősek elleni
terror, stb, stb, stb."

Ön szerint sincs cigánybűnözés???
A cigányok be akarnak illeszkedni?Úgy tűnik?

Ámen

szgy 2011.05.04. 15:22:47

hát persze hogy mindenki felelős. az elmúlt néhány nap, hét cikkei után nem is számítottam másra.

az intézetről annyit hogy újabban ez a megélhetési forrás. az egyik beadja a gyereket, a másik kiveszi. ugyanabban a házban laknak 18-an de így már kapnak vagy százezer(rel több) segélyt mert intézetből vitt gyereket nevel.

Amelie11 2011.05.04. 15:23:04

Húsvétkor voltam egy nagyvárosi keresztelőn.. a keresztvíz alatt tartott gyerekek két harmada "kisebbségi"volt.. lassan mi, magyarok leszünk azok. Változtatni kellene a támogatási rendszeren, a családos adókedvezmény egy jó lépés.
Szerintem a következő nagyon fontos dolog a családi pótlék maximalizálása lenne, mondjuk a 3 gyerek után kapható összegben. Így nem lenne érdekük tizenakárhány gyereket szülni, hogy a családi pótlék legyen a fő bevételi forrásuk. A megélhetési gyerekcsinálást kellene felszámolni. Annak legyen háromnál több gyereke, aki annyira jól áll, hogy ezt megengedheti magának, illetve az adókedvezménnyel erre még ösztönözve is van.

jootsjool 2011.05.04. 15:27:28

A cikkben sok jó ötlet van, halkan jegyzem meg hogy ezek egyik fele az 1961-es MSZMP határozat, a másik fele meg a nyugati szociológusok által behozott közösségépítés szellemiségét tükrözi. De nyilván azért, mert ezekben is volt valami jó, valami működő.

A szociológusokról szóló utalás elég egyszerű... - ahol ugyanis történik egyáltalán valami érdemleges, ott a szociológusok azért vastagon benne vannak.
pl: www.gyerekesely.hu/index.php
Akik csak "elméletben" tudnak hozzátenni a témához (szegény jogvédők tényleg elvesztették a fonalat az utóbbi években), azok elméleti ismereteikre támaszkodva mondják azt, hogy:
- a szegregáció hosszútávon nem megoldás - nem mindegy, hogy 6, vagy 18 évesen találkozunk először...
- a gárdák és hasonlók megjelenése nem megoldás - biztos hogy frusztrációt és agressziót szül mindkét oldalon (amúgy ezek a csoportok nyilvánvalóan tele vannak kopaszokkal, nem értem miért kell ezt letagadni - ez sem tesz jót senkinek)
- a mélyszegénység okainak felszámolása nem merülhet ki a "segélycsapok" elzárásában és a rendfenntartó erők felturbózásában, mert ez tüneti kezelés
Ezekben speciel igazuk van, de hiába a sok elméleti okosság, nulla pénzből csak ennyire lesznek képesek - ez pedig nem használ semmit ez tény...

Azért a "kor" mellett (lol) meg lehet nevezni néhány konkrétabb felelőst is:
- pol. elit: nulla hozzáértés, nulla érdek a megoldás mellett, a problémát nem nevezik nevén
- média: csak a szenzáció - semmi törekvés a valóságos együttélés példáinak bemutatására
- kisebbségi politikusok: saját érdek mindenek felett
- előítéletes emberek (mindkét oldalon) - mert nem az alapján fog válogatni, hogy ki a "rendes" és ki nem az.
- szkinyók - hál' Istennek ma már velük azonosítják a magyarokat - most már külföldön is...
- bűnöző kisebbségiek - nagyjából annyira ártalmasak, mint a neonácik - velük azonosítják a romákat
Mindenkinek van ebben dolga és igen, a megoldás hosszú idő és az első eredményszikrákhoz is több évtized kell. Nem, nem négy év - ez pedig ugye nagyon nagy baj...
Röviden:
- közösségi házak, terek minden településre
- sok-sok szakember (szocmunkás, eg. fejlesztő, pszichológus, pedagógus, (mező)gazdasági szakember és nem, nem politikus)
- Óvodák mindenhova
- profi, motivált romákra felkészített tanárok és EÜ szakemberek
plusz amik a cikkben vannak.

Walakicsike 2011.05.04. 15:35:51

@Jolie1: Jól látod,de ha a családi pótlékot adókedvezményként kapja akkor el kell hogy menjen dolgozni!!! :)))))))))))))
Ha nem dolgozik hát vessen magára!!!!!!!!!!!!!!
Viszont amennyit tud keresni hivatalosan az adókedvezménnyel sem elég 10 gyerekre.
Hát igen--kiszülnek az országból!!!
Keresztelik a gyerekeiket????
Hívő emberek????
És mennyit térdelnek hogy gyónjanak????
1. Ne tisztelj más isteneket.
2. Ne csinálj faragott képet (bálványt) és ne imádd.
-> 3. Isten nevét hiába ne mondd.
4. Szenteld meg a hetedik napot.
5. Tiszteld apádat és anyádat.
-> 6. Ne ölj.
-> 7. Ne törj házasságot (ne paráználkodj).
-> 8. Ne lopj.
-> 9. Ne tégy hamis tanúságot.
-> 10. Ne kívánd, ami embertársadé.
Valahogy a nyíllal megjelölt pontokban vétkeznek folyamatosan--csak azt nem értem hogy van rá idejük-mert amennyi "Mi Atyánk...."-ot és "Üdvözlégy..."-et el kéne mondaniuk a feloldozásért --hát nem lenne a sorozatos bűnök elkövetésére :))))

finom szaftos oldalas 2011.05.04. 15:36:56

Hát, ha mondjuk a zsidóknak lehetett saját országot kreálni, akkor talán lehetne a cigányoknak is... illetve nekik igazából van is meglévő őshazájuk, mégpedig India.
Érdekes, hogy a vándorló, nomád életmódot élő cigányok Indiában is ugyanolyan gondokat okoznak, mint itt nálunk. Megtelepednek városokban, majd amikor a lopások, miegymás nyomán meleggé válik a talpuk alatt a talaj, akkor odébbállnak. Ellenük már az 1800-as évek végén törvényt hoztak Indiában. Azóta sem számolták fel a problémát, pedig a huszadik században többször indítottak letelepítési programokat a számukra. (házat, földet kaptak... ismerős? )
Napjainkban 80 millió (!) ilyen nomád él Indiában, ahogyan az a National Geographic valamelyik számában megjelent írásból megtudható.
Olyan jól elférne még ott az a néhány millió fő !
Talán velük kellene megegyezni, hogy vegyék át pénzért őket, bár lassan India sem az az ország, amelyiket a Nyugat kilóra meg tudná venni...

Amatőr 2011.05.04. 15:38:17

@Harley: Nem hiszem, hogy akad, aki befogadná, de érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne, ha összedobnának egy rózsadombi lakásra valót a rasszisták akár 100 forintonként is, és kísérlet képen beköltöztetnének egy deviáns családot. Vajon mi történne?

Mr. Rustical 2011.05.04. 15:41:30

@Steve_Jobs: Már ne haragudj, de erről csak a Brian élete jut eszembe, amikor a híveinek, akik nem akarják békén hagyni, Brian dühösen kiabálja: Takarodjatok a fenébe!
Mire megkérdezik tőle: Mester, HOGYAN takarodjunk a fenébe?

Gondolod, hogy ha kiállsz kiabálni egy fórumban, és ha mindent nagy betűvel írsz, attól eltakarodnak?

Senkifia 2011.05.04. 15:43:46

@TaTa86.: igen, de akkoriban a "nadrágos" embert istenként tisztelte az analfabéta. A faluban pap-tanár-orvos volt a legfőbb tisztelet tárgya. És a cigánygyerek sem úgy volt elengedve otthonról,illetve nem azt látta,hogy neki kizárólag jogai vannak,és bármit megtehet,meg a rászista paraszt csak kussoljon. Megköszönhetjük a kedves balliberális szemléletnek ezeket a fényes "eredményeket"...

Senkifia 2011.05.04. 15:44:55

@MTFUN: mert szerinted a fészbukk mire jó? meg az iwiw... of course,hogy stírölik :)

Advanced Flight 2011.05.04. 15:59:46

Többen említették problémaként az elcigányosodott falvakat. Szerintem ez egyáltalán nem probléma, sőt, talán a megoldás kulcsa lehet. Merthogy.
Az ilyen települések, ahol gyakorlatilag csak cigányok élnek, EU-konform módra jöttek létre, vagyis az áhított szeparáció teljesen jogszerűen zajlott, a cigányok magukat zárták gettóba azzal, hogy minden normális embert elüldöztek. Vagyis ebbe nem lehet belekötni.
Mivel magyarok már nincsenek ott, a dzsipók max. egymást terrorizálhatják, gyötörhetik, lophatják, gyilkolhatják meg.
Az ilyen falvak többségének önkormányzata csődben vagy csődközeli helyzetben van, tehát a cigók csak a minimális segélyt kapják; ha pedig bemennek a városházára balhézni, ott valszeg egy embert fognak találni: a polgármestert, aki maga is közülük való, úgyhogy nyugodtan kitekerhetik a nyakát.
Orvos a közelébe nem megy ilyen helyeknek, tehát megfelelő ellátást sem kapnak, és előbb-utóbb felfordul az összes, anélkül, hogy bennünk kárt tudtak volna tenni. Sztem elég ideális megoldás, jogállami keretek között.

Walakicsike 2011.05.04. 16:02:05

"Mester, HOGYAN takarodjunk a fenébe? "
Hát egyszerűen,ha India nem fogadja vissza őket
-na azért mert az angol gyarmatosítások idején elmenekültek és nem álltak ki az országért---na ott nem fitogtatták hogy"elvágom a torkodat" angol gyarmatosító!!!
Akkor azok az országok ahol nem tudnak beilleszkedni a cigányok,azt a pénzt amit a segélyekként adják nekik
- amilyen segélyt magyar ember soha nem kaphat-
azt a pénzt dobnák össze és megvennének nekik egy nagy lakatlan szigetet és adnának nekik földművelő szerszámokat és igénytelen állatokat.
Aztán termeljék meg az élelmet---hát van egy sejtésem hogy éhen halnának ha már az állatokat megették :))))
Ja és egy fontos intézkedés---a sziget körül rendszeresen kellene etetni a cápákat hogy jól legyenek őrizve :)))))

Mr. Rustical 2011.05.04. 16:04:36

@jootsjool:
Szerintem ez nem működik.

"- közösségi házak, terek minden településre
- sok-sok szakember (szocmunkás, eg. fejlesztő, pszichológus, pedagógus, (mező)gazdasági szakember és nem, nem politikus)
- Óvodák mindenhova
- profi, motivált romákra felkészített tanárok és EÜ szakemberek."

Ez pont az az irány, amivel eddig is próbálkoztak sokan, és ami csak pénzkidobáshoz vezetett. És szerintem nem azért, mert nem volt elég pénz erre szánva, hanem azért, mert az ÁLLAM ERRE NEM ALKALMAS.

Nézd meg Böjte atyát: több száz "kirekesztett" gyereket integrált sikeresen, "normatív támogatás" nélkül. A probléma forrása a közösségek felbomlása, ami miatt a problémás családok problémás egyerekei légüres térbe kerülnek, és mára ilyenekből egész falvak jöttek létre. Ugyanez van nyugaton a muszlim bevándorlókkal, és ott se érnek semmit az állami "integrációs" pénzek, pedig sokkal nagyobbak.

Az állami szerepvállalás csak fokozza a problémákat, mert folyamatosan önmaguk "újratermelésére" motiválja a társadalmon kívüli embereket. Semmiféle támogatási, iskoláztatási, stb. rendszerrel nem tudod megoldani azt a problémát, amit a normális család, és ha az nincs, akkor a megtartó közösség jelent. Ezért tudnak sikeresen integrálni egyházak, civil szervezetek,

A cikk is erről szól, és pont ezért van nagyon igaza

Az állami támogatásnál kártékonyabbak már csak a jogvédők tudnak lenni, akik elhitetik a "megélhetési bűnözőkkel", hogy ők mindent jól csinálnak, lopjanak-raboljanak-gyilkoljanak csak nyugodtan tovább, mindenért a kirekesztő társadalom a felelős.

Az állam egyet tehet: megszünteti a problémás rétegeket egyre nagyobb arányba újratermelő szociális támogatásokat, és szigorúbb rendvédelmi gyakorlatot vezet be. A többi a civilek, és főleg az érintettek dolga. Ha el tudják végezni jó, ha nem: az állam akkor sem tehet semmit. Az állam nem szárazdajka. Nem arra van kitalálva, és bármennyire szeretne, nem tud azá válni.

Mr. Rustical 2011.05.04. 16:16:59

@Walaki75: Érdekes gondolat, de gondolom te is belátod, hogy elég sok hátulütője van, ami miatt megvalósíthatatlannak tűnik.

a teljesség igénye nélkül, olyasmikre gondolok, mint:
- a probléma által érintett állmok még egy almát se tudnának közösen megvenni, anélkül,hogy össze ne vesszenek, nemhogy egy lakatlan szigetet
- a "lakatlan" szigetre való száműzés büntetőjogilag az életfogytoglanival egyenértékű, teáht akik ide kerülnének, azok ma börtönben vannak, tehát nagy problémát nem oldanál meg
- a büntető-törvényköny szigorítása, és a tyúktolvajok száműzése olyan tömegeket érintene, hogy Ausztráliát ki kéne nekik üríteni, hogy elférjenek (ezt az ausztrálokkal elég nehéz lenne megdumálni)
- a kínaiak szerint a cápauszony potencia-növelő hatású, ezért levadásszák a világ összes cápáját, nem hiszem, hogy pont a te őrző-védő uszonyosaidnak kegyelmeznének.

jootsjool 2011.05.04. 16:29:22

@Mr. Rustical: teljesen jogos - természetesen nem az államra gondoltam, hogy majd ezt az egészet összefogja meg pénzeli. Az volt ugye eddig a gyakorlat...
A civileknek és az egyházaknak kéne koordinálni nyilván, csak ehhez jelen pillanatban semmi pénzük nincs. Azok a szervezetek működnek, amiket az állam támogat - ez persze így nem túl civil...
Most csak annyit lehet tenni, hogy amit erre szán az állam, azt ezeknek a szervezeteknek adja oda és ellenőrizze hogy mire költik, de ne dumáljon bele - pl. az alapján hogy mit lehet felmutatni 4 éven belül...
Önkormányzatokkal az a gond, hogy átpolitizáltak - innentől semmi esély hogy értelmesen dolgozzanak a problémáikon... Egyébként ez az ő hatáskörükben mehetne, de így inkább nem.
A muszlim integrációs pénzek pedig összehasonlíthatatlanul többet érnek (Hollandia, UK, de nem Franciao.) mint a romákra fordított összegek nálunk. Ott azért rájöttek, hogy nem lehet halogatni, mert csak egyre súlyosabb lesz. Persze nyugaton ez városi ügy, nálunk meg kb. 60%-ban vidéki, ami sokkal nehezebbé teszi a megoldást. Sajnos.

nlght84 2011.05.04. 16:41:35

A kormánynak el kéne gondolkodnia h miért van az, hogy cigányság ugyanúgy többnyire putriban él és gyereket gyárt (akiket nem tud normálisan megnevelni)egész európában. A magyaroknál, szlovákoknál, románoknál, szerbeknél, lengyeleknél, cseheknél, olaszoknál, franciáknál, stb. mind ugyanúgy élősködik. Véletlen lenne? Persze tisztelet a kivételnek (mert én is ismerek beilleszkedett, nem bűnöző romacsaládot).

Fel kéne ismerni, hogy nem a magyaroknak van kizárólagos problémájuk a cigánysággal, hanem náluk ez a hagyományos, tradícionális életmód (ismét tisztelet a kivételnek).

Hosszú távú megoldás kivárására már nincs időnk, 10 év és túl sokan lesznek, nem lesz képes a honpolgár eltartani az országot. Rövid távú megoldás? Igen van, de ahhoz fel kéne ismernie a kormánynak a jelenlegi helyzetet és nem a hazudozásba és az ellenzék ellehetetlenítésébe fektetni az energiát. Zéró toleranciát be kell vezetni. A visszaesőktől meg kell vonni az állampolgárságot (a börtönben úgyse javul be) és kilökni valahová a határon kívülre (a Szahara pont jó, bár messze van).

Mr. Rustical 2011.05.04. 17:08:24

@jootsjool: Az rendben van, hogy aki már bizonyított, és eredményes, annak adjon pénzt az állam - bár én jobban támogatnék egy olyan megoldást, hogy az állampolgárok adjanak, és az állam annyival kevesebbet vegyen el tőlük. Erre lenne kitalálva a közhasznúság intézménye, meg az 1%, de az állam sajnos arra is - rendszertanilag- alkalmatlan, hogy megítélje, ki ténylegesen közhasznú, és ki nem, úgyhogy itt is elfolynak a pénzek.
Ezenkívül, amint a posztban is írva vagyon, a civilek meg egyházak nemcsak pénzben, de kapacitásban is nagyon kevesek a feladathoz.

Nagyjából egyetértünk, csak én sokkal szkeptikusabb vagyok. A nyugati példákat illetően is fenntartom, hogy összességében leginkább a "teljes kudarc" fogalmopárral írható le az ottani helyzet. Persze vannak pozitív példák ott is (itt is), nem akarom ezeket lekicsinyelni.

Szerintem nincsenek átfogó megoldások, csak egyedi megoldások vannak, ha vannak. Összességében úgy vagyok vele, hogy már az is nagy dolog, ha az ember a saját, és a közvetlen családja, környezete életét képes annyira menedzselni, hogy ne váljon belőle, vagy közvetlen családtagjaiból, barátaiból veszélyesen súlyos pszichopata. Ha ezen túl még másokkal is bír törődni, akkor maximális respekt, de nem hiszek abban, hogy az ilyesminek makroszinten, statisztikailag kimutatható hatása lenne valaha. Igaz, hogy nem is a makroszint a lényeg, szerencsére nem a statisztikákban élünk.

finalNmbr 2011.05.04. 18:10:36

@Mr. Rustical: Értelek. Örülök, hogy átjött a lényeg akkor..

finalNmbr 2011.05.04. 18:27:23

@Alikam: Jobbiknak érdeke a cigányprobléma, hisz ameddig létezik ez mint probléma, addig a Jobbik is létezni fog. Törvénytervezeteket nyújthatnak be, kérlek mutass egyet is amit a Jobbik nyújtott be az elmúlt egy évben.. Nem bántás, de ők se hülyék.. tudják, hogy azt a 15% körüli bázist simán elvesztenék ha nem lenne cigánykérdés. (írhatnám azt is, hogy a Jobbiknak kurvára érdeke, hogy a cigánykérdést Ő oldja meg.. ne más..) Menj fel kérlek a kurucinfora és olvass hozzászólásokat.. Én nacionalistának tartom magam, de amit ott olvastam az valami katasztrófa. Én szégyeltem magam, hogy ezek elvileg ugyanazon oldalon állnak ahol én.. Az a tömény butaság ami ott elhangzik az még a blog.hu blogok kommentjeinél is katasztrófálisabb.. Magyarországon mindenki elkorcsosult.. a mai "jobb" oldal is.. Itthon mindenki elfelejti, hogy nem az a hazafiság ha kurucinfot olvasol, cigányozol-zsidózol vagy épp a Jobbikra szavazol. A hazafiság teljessen más.. nem a gyűlöletről szól.. És erről csak a Jobbik tehet mert hazaáruló módon fordította ki a hazaszeretet fogalmát.. Amúgy meg, hogy a kérdésedre válaszoljak: a Jobbik semmit ne tegyen cigánykérdés ügyében.

Goompah 2011.05.04. 18:27:52

@nyehehe:

"A jelenlegi rendszer -mesterségesen- gyereknemzésre ösztökéli a cigókat.
Ezt kéne úgy megváltoztatni, hogy a második gyerek után választható legyen a sterilizálás. "

A sterilizálás lehetősége már most is fennáll, igaz, kicsit szigorúak a feltételek. Csakhogy elég cinkes lenne csak a cigányok számára lazítani a feltételeken.

Inkább erősebben lehetne tudatosítani bennük, hogy ez is egy opció. A segélyek természetben való juttatása és iskolázáshoz, rendes házhoz stb. kötése már eleve csökkentené a gyerekcsinálási kedvet, hiszen ha a segély gyerektápszer formájában jön, azt nem lehet elinni a kocsmában.

Tündér_Lala 2011.05.04. 19:27:37

@Steve_Jobs: A jobbik elévülhetetlen érdeme, hogy ma a cigánykérdéről egyáltalában beszélni lehet. (Ezzel vonták a fejükre a szélsőséges jelzőt.)Mindannyian emlékszünk arra at időszakra, amikor a témában csak és kizárólag hazug és álszent cikkek tömege jelent meg (PC) és a témával érdemben foglalkozó kutatókat elhallgattattak. Ez az időszak és a libi tematizáció (a bűnpártolás)ártott legtöbbet a cigányságnak és a magyarságnak, végsősoron az együtt élésnek.
A jobbik válaszai gyakran nekem sem tetszenek, de ez más kérdés.

Goompah 2011.05.04. 19:28:27

@Steve_Jobs:

"írhatnám azt is, hogy a Jobbiknak kurvára érdeke, hogy a cigánykérdést Ő oldja meg.. ne más.."

Ez teljesen érthető, az országban óriási népszerűségre tenne szert a cigánykérdést megoldó párt.

Csak akkor azt nem értem, más pártok, pl. a rossz emlékű SZDSZ miért nem választotta a népszerűség növelésének e módját. Akkor talán most neki lenne 2/3-a.

A kommentedben bújtatott gondolat ill. eljárás inkább a drága, kedves liberáliskora jellemző. :)

ganajdombNr1 2011.05.04. 20:27:11

@Nadiposzi: Úgy látom van, aki tudja kikről is van szó. Egyetértek.

Alfőmérnök 2011.05.04. 23:21:33

Látom szorgosan olvasgatja a kommenteket a szerző.
Ezúttal egész normális posztot kerekített az olvasmányélményeiből.

Maisie MacKenzie 2011.05.05. 08:05:58

"rasszista vizelés"

Ha meg egy műanyag tehénnek a Bazilika felé áll a fara, akkor az magyar-, meg keresztényellenesség.

Nektek sem kell a szomszédba menni egy kis hülyeségért!

A hülyeség azonos, csak a családi, társadalmi formáktól függ, hogy éppen milyen formát ölt.

Nektek a magyarkodó, kereszténykedő kiscserkész formát dobta a gép, azért látjátok így a világot, de ha cigány családba születtek, akkor meg másként lennétek hülyék! :-(

Téglagyári Megálló 2011.05.05. 08:54:28

@Maisie MacKenzie:

"magyarkodó, kereszténykedő kiscserkész"

Azt hiszem, téged nem kell minősítselek, magáért beszél ez a szókapcsolatod.

Nadiposzi (törölt) 2011.05.05. 10:43:11

@Goompah:
Aha, a segély kiutalása gyerektápszer, kötött sapka, liszt, cukor, függönycsipesz formájában valóban kiiktatja (megnehezíti) a segély eldorbézolását. Csak azt felejtik el sokan, hogy eddig - leegyszerűsítve - a csp, segély kifizetését, utalását 2-3 adminisztrátor intézte mondjuk 100, 1000 tökmindegy hány családnak, most majd ötször annyi ember dolgozhat azon, hogy megállapítsa a Dankó utca havi gyerektápszer, mosópor, liszt, etc. igényét. Az ilyen-olyan utalványok sem jók, mert ezek gyakorlatilag pénzként funkcionálnak, ha nagyobb arányban vezetnénk be, akkor azt érnénk el, hogy egyes kistérségekben a HUF helyett a szoc.jegy forogna közkézen.
Mondjuk vicces lesz, ha a vám és pénzügyőrség egy vásári forgatagban 1000 doboz, Magyar Államkincstár márkájú bébiételt foglal le O. Sándor uzsorástól, akinek földijei ezzel tudták törleszteni a készpénz adósságukat.

civilkontrol 2011.05.05. 11:45:04

@TG69:
„Elsikkadt azonban a hatékony iskolarendszer kiépítése, aminek eredményei nem is olyan hosszútávúak, hiszen a mai naplopó, másokat ijesztgető bandák jelentős része iskolapadba kerülhetne, meg tanulhatna. Ez azonban csak a forma, kell egy kifejezetten reájuk szabott iskolai tanterv, ami segíti az integrációt és csak utána jön a rájuk szabott tananyag.”

Ez mind jó, de kevés. A tanárképzésbe (van ilyen???) is bele kell nyúlni. Az ijesztgető bandák tanulásra fogásához vérprofi tanárok kellenek, azok meg nem nagyon vannak jelenleg :o(
Külön szakot kellene indítani erre.

___________________________ (törölt) 2011.05.05. 12:22:19

" Az első, hogy nem azokkal a cigányokkal van baj, akik régóta itt laknak, hanem azokkal, akik később jöttek, azzal a néhány problémás családdal."

Ha nem a cigányok többségével van baj, hanem egy szűk réteggel, akkor azt miért is nem lehet simán rendőri úton kezelni?

bz249 2011.05.05. 14:22:34

@civilkontrol: "Ez mind jó, de kevés. A tanárképzésbe (van ilyen???) is bele kell nyúlni. Az ijesztgető bandák tanulásra fogásához vérprofi tanárok kellenek, azok meg nem nagyon vannak jelenleg :o(
Külön szakot kellene indítani erre. "

Mondjuk elindul ez a kulon szak. Ki is kepeztuk a verprofi ciganyintegrator/derivator tanarokat. Miert menne ez a verprofi, kemenycsavo 100eFt-ert cigusokat tanitani, ahelyett, hogy a kulonleges kepessegeivel valami kizsakmanyoldaban ostorozna a dolgozokat 500eFt-ert?

picur3ka 2011.05.05. 18:05:21

@bz249:

El tudom kepzelni a tuljelentkezest is egy ilyen szakra...

picur3ka 2011.05.05. 18:08:52

@Shenpen:

1. nem egy szuk reteggel van baj
2. a jogrendszer es igazsagszolgaltatas nem ezekre a kommunakra van kitalalva, azaz alkalmatlannak tunik a kezelesukre

picur3ka 2011.05.05. 18:11:59

@Maisie MacKenzie:

Te vagy a masodik, aki nem erti/felreerti az egyebkent igen humoros fogalmazast itten. Ez tortent ugyanis, szo szerint: rasszista vizeles. Szalasi nevet vizelte, karlenditessel.

Extra humor, hogy ezt az eltetesekent kell megeljuk.

Walakicsike 2011.05.05. 18:39:57

@bz249: Üdvözöllek!
Nem tudom milyen tanítást akarnak erőltetni a cigókon,hisz ha leülteted az iskolapadba akkor az csupa műanyag legyen vagy fa---mert mikor vége az órának akkor az összes vasat viszi belőle a MÉH telepre!!!
Addig amig az összes cigó porontyot mielőtt értelmes lenne elválasztanák az ellőitől és soha nem látná a "lopok,csalok,hazudok és elvágom a torkodat" viselkedést akkor talán az európai civilizált viselkedést tanulná meg egy európai ember nevelésében!!!!!
Érdekes a magyaroknak eljutott a tudatáig a honfoglaláskor hogy ha nem civilizálódnak(nem élnek nomád és zsákmányoló életet) akkor el fognak tűnni a süllyesztőben.........
De furcsa módon a cigóknak még az elmúlt 600 év sem volt elég amióta itt felejtették magukat a Kárpát medencében---mert ugye csak átvonulásról volt szó.
A török idején is ők végezték a tisztogatásokat--kirabolták a török által feldúlt falvakat---mi változott a mai napig???
Ja igen annyi hogy "akik meghamisították a magyar történelmet a honfoglalás elötit...jól tudja az a magyar aki MAGYAR"--azok szaporították és szaporítják a cigányt az adófizetők pénzén hogy kiszoruljon a magyar a medencéből!!!
És ez nem gyűlölet hanem tény ami ellen ha tesz akkor ez egyesek szerint gyűlölet---pedig az a gyűlölködő és rasszista aki valahogy a világ egyik részén sem tud beilleszkedni!!!!!
És ez nem célzás hanem találat---Kanadának és Svéd országnak sem kelletek a cigók---na miért???????
Mert ott is felvették a segélyeket és loptak,csaltak,hazudtak.....
Akkor ott is gyűlölet van???
NEM!!!!!
Kanadában is a vízum kötelezettséget a magyar országról portyázó cigányok miatt állították vissza!!!!!!!!!!!!!!!!
Miért nincs a cseheknél cigány kérdés????????????????????
Mert jó nagy falak mögé zárták őket és ha zendülés van akkor a Cseh kommandósok bemennek és kicsit elegyengetik a bajukat!!!!!!!!!!!!!!
De nyugodtan mondhatom hogy ez a lázongás csak azért van hogy külföldön "üldöztetés" miatt menedékjogot kérhessenek---csak a földön egy ország sem fogadja be őket!!!!!!!!!!!!!!!
Ez a szomorú tény nem csak nekik,hanem a Magyaroknak is---mert amit a cigányok felvesznek segélyeket az sem gyenge(köz gyógyellátásra a drága gyógyszereket kiváltják szinte ingyen és eladják az utcán) meg zaciba adja a gyerekét a testvére meg kiveszi és 80ezreket vesznek fel mert nevelik a saját rokonukat!!!!!!!!!!!!!!!!!
Szerintem nagyon jól le lehetne csökkenteni az állami kiadásokat ha ezeket megszüntetnék.
Egyszerű volna---mert kevesebbe kerül egy gyerek nevelése ha nem adják vissza a rokonainak egy havi fizetéssel együtt!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez utálat?????????Na persze van aki így nevezi---mert talán nem az Ő adóját adják oda a cigányoknak hogy jól éljenek.
Milyen furcsak 2 gyereket örökbe fogad papíron és 2 x 80EFt-ot kap havonta!!!!!
Mitől hátrányos helyzetű ha 160ezer forintot keres havonta,"tojáslámpás" mercivel jár és nem dolgozik --sőt"elvágom a torkodat..." szöveget hajtogat!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az ilyen embereket kellene szeretni??????????????(na ez egy kis erős volt hogy ember-mert aki tenyészti a betegséget,mert utálja a vizet meg a tisztítószert az igen csak nem ember kategória)
Kérdezném én--hogy a hátrányos helyzetű cigányoknak miből van pénze "tojáslámpás mercire" meg X5-ös BMW-re??????????????

TH 2011.05.05. 21:24:24

@Walaki75: Sajnállak, hogy ilyen iszonytató mértékű frusztráció és gyűlölet van benned - nem lehet könnyű neked. :-(

picur3ka 2011.05.05. 22:03:11

@TH:

Ne bosszantsa, ciganyok szoktak ilyen 600 felkialtojeles irast produkalni. Mindig kiabalnak.

Walakicsike 2011.05.05. 23:05:23

@TH: gyűlölet?
A cigányok mondják hogy kevesebbnek vannak tartva mint a honos nép?
A magyar ha nem dolgozik semmit nem kap,a cigány meg ha nem dolgozik akkor is "alanyi jogon" olyan pénzeket kap az államtól amit magyar ember soha nem hallott,nem hogy nem látott.És akkor kevés az adóból befolyt pénz?
Hát ha az ingyenélőknek adják akkor elég kevés is marad.

TH 2011.05.05. 23:08:15

@Walaki75: Igen, nagyon szar lehet, ha ennyi indulat és feszültség van benned. Nem tudom, hogy mi az oka, de valamit kéne vele kezdened, mert nem hiszem, hogy ezt hosszútávon jól lehet viselni...

Walakicsike 2011.05.06. 00:05:12

@TH: Mindennek eljön az ideje :)
gondolom ismerős a történet:
"A fiatal bika meg az öreg bika beszélget a pusztában a kútnál:
fiatal bika-Nézd Öreg mennyi fiatal tehén legelészik ott a hegyoldalban,oda kéne menni és mindet jól "ellátni" :)
öreg bika-Várj csak minek fecsérelni az energiát,jönnek azok erre is ide az itatóhoz is és majd akkor megtesszük"
Hát érdekes is mert a komcsik idején lapátolták a pénzt a cigányok zsebébe addig csend is volt---most meg hogy munka nélkül nem kapnak annyit mint korábban hát zendülnek is és nehéz rendet tartani,mert a mit nem kapnak meg azt mástól veszik el...................
Továbbra sem érdekes a probléma:
Ha egy magyar megy külföldre dolgozni bárhová általában nincs probléma a beilleszkedéssel.
Ha egy Roma megy külföldre dolgozni(és nem zenész) akkor általában vissza küldik ahonnan jött.
A külföldiek is gyűlöletesek?És csak a cigányokkal?
Különössssssssssssssssssssssss

TH 2011.05.06. 00:11:24

@Walaki75: én kizárólag rólad beszéltem, és nem a cigányokról - egyszerűen azért, mert a kommented alapján inkább az tűnt számomra meglepőnek és ijesztőnek, amiket fentebb leírtam. A cigányságról semmi kedvem és szándékom nincs veled vitázni. Szóval azt javaslom neked, hogy ahelyett, hogy a cigányokon járna folyton az eszed, inkább próbálj azon gondolkodni, hogy miért vagy ennyire frusztrált.

Bell & Sebastian 2011.05.06. 00:17:55

Van az az amcsi csávó, Ceasar, a kutyasuttogó, komplex erőtér -elméletével, meg Makarenko és Pavlov, történetesen nem amerikai kortárs nácik.
Ebből a három irányzatból össze lehetne kutyulni valami használhatót.

Szóval slambucokat kéne szervezni a nagycsaládoknak, fehér vezetőkkel, esetleg a felszabaduló legfelsőbbfokúbb tanerőkből. Legalább kolompér és tojás lenne dögivel.
Ha már nem gilisztás, képes nyugton ülni és kussolni akár 10 percet is és máris kezdődhet a móka, tömni az agyát nekije.

(kibucozni csak nem fogok, az nettó antiszemita utalás a munka szappanná teszésre)

Walakicsike 2011.05.06. 07:04:13

@TH: szerintem inkább szinonimálj el a TH rövidítéseken és akkor nem velem törődsz hanem magaddal---és máris nem fogsz véletlenül sem vitázni még velem sem--mert egyenlőre a téma mellé beszélsz úgy mint a Viktor-ék egyenlőre egyik zsebükből a másikba tesznek és csak azoknak adnak akiknek eddig is volt és azoktól vesznek el akiknek eddig is éppen nem volt elég pedig megdolgoztak érte nem úgy mint akik csak a bőrük színe miatt "jogosultak" az ingyen pénzre.
Egyenlőre sajnos nagyon igaz hogy a rendszerváltás magyar országon nem valósult meg mert a személyek nem cserélődtek ki azóta sem.
Az igazi rendszerváltás a volt szoci országokban érdekesen megvalósult---az összes volt politikust eltiltották a közélettől és érdekes módon nem is ott állnak mint mi--- és nincs is náluk cigány megoldási probléma,pedig vannak náluk is

Maisie MacKenzie 2011.05.06. 07:48:59

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

"Ez tortent ugyanis, szo szerint: rasszista vizeles. Szalasi nevet vizelte, karlenditessel."

Szerintem Szálasi idején ilyenért minimum felkoncolták volna.

Walakicsike 2011.05.06. 08:00:26

@TH: egyébként ha "frusztrált" vagyok akkor az miért van????
Mert már engem is fenyegettek cigányok igazából a saját bűnük elkövetése miatti szégyenből talán.
Mert a bűneik nem voltak mások mint garázdaság és testi bántalmazás ami jellemző szinte mindre és 600 éve.
Ha meg a törvény elé kéne állniuk és tehetik akkor fenyegetik az embert hogy " elvágom a torkodat..."
Egy kicsit el kéne gondolkodni hogy a cigányok miért nem raknak rendet maguk között és nem közösítik ki a csőcseléket????
Akkor nem volna ilyen a cigányság egészét megpecsételő elítélés!
De mivel a faji összetartás erősebb mint az erkölcsi--így ne csodálkozzanak hogy az erkölcs közösíti ki egységesen mindet!
De ezt nem fogják fel---mert nincs mivel---őket nem a logika és az összeférhetőség népekkel vezérli---hanem az ösztön.
Olyanok azóta amióta eljöttek Indiából mint a vérre menő kakasok akik sokat nézték a "Hegylakó c. filmeket - Csak egy maradhat.....",mert egymást is ritkítják.
Nem tudnak egymással sem igazán megélni,de a fajuk védelméért ha idegen néppel van affér akkor hazudnak,terrorizálnak.....
Ez nem európai civilizált viselkedés--mit keresnek még szabadon?
Érdekesen a franciák kiállnak a civilizált viselkedés mellett---ha nem tud egy nép úgy viselkedni,élni és beilleszkedni mint a helyi társadalom akkor nincs helye abban az országban.

Walakicsike 2011.05.06. 10:42:19

Szerintem Magyar ország nem a népek szemetese hogy itt mindent meg lehet tenni amit a kisebbség törvény és kulturált egészséges emberi viselkedés ellenesen tesz---de azt ami meg elvárható volna azt meg megfojtják hogy az őserdőbeli viselkedésűek szaporodjanak és félelemben tartsák a civilizáltan élőket a civilizált Európában

picur3ka 2011.05.06. 11:31:25

@Maisie MacKenzie:

Lehet, nem tudom, de nem tul hizelgo akcio.
süti beállítások módosítása