A minap egy tüntetésen Zagyva úr azt mesélte, hogy mi lementünk vele a dóci tanyavilágba és ott megláttuk az igazságot, de azt nem mertük közölni. Sőt, megdobáltak minket a cigányok. Tényleg elmentünk Dócra, készítettünk róla filmet és nem azért nem közöltük előbb, mert féltünk, hanem azért, mert hosszú ideig tartott megvágni. Az igazán lényeges csúsztatás azonban az állítólagos kődobálás volt. Annyi történt, hogy a cigányok nem akartak nekünk nyilatkozni (ez a jelenet fenn van a filmünk végén), de nem voltak velünk ellenségesek. Aztán meglátták a Barikád Tévé stábját, akik távolról elkezdtek minket filmezni és velük kiabáltak, hogy ne kamerázzál! Mivel ők még nem tették el a kamerát, elindultak feléjük, egy nő felkapott egy követ, de nem dobta el. Aztán a barikádosok beültek az autóba és elhajtottak. Mi is beültünk és elmentünk, még a cigányok szabadkoztak, hogy ne haragudjunk, de nem akarnak nyilatkozni, mert féltik a gyerekeiket. Mindez a Barikád TV felvételén is látható:

  Tehát minket nem dobált meg senki, ahhoz pedig mindenkinek joga van, hogy a háza előtt ne filmezzék, ha nem akarja. Ezt az ügyet aztán nagyon komolyan vette a rendőrség és bent kellett ülnünk egy őrszobán órákig, hogy tanúvallomást tegyünk. Végül eljárást indítottak az ellen a cigány asszony ellen, aki felkapta a követ.

  Így lesz kövezés egy nemnyilatkozásból.

  Ez az egész azért szomorú, mert semmi jó nem származik a rémhírekből. Se Gyöngyöspatán nem lesznek boldogabbak a cigányok Szanyi égő keresztjeitől, se Dócon nem lesznek nagyobb biztonságban az öregek amiatt, hogy állítólag megköveztek minket.

  Mondhatja Szanyi, hogy nem történt meg, de meg is történhetett volna, mondhatja ugyanezt Zagyva is, de jobb lenne, ha kibérelnének egy klubházat és egymásra licitálva adnának elő különböző rémmeséket. Akkor talán nevetni is tudnánk.