Betyárok ideje, Dóc – Mandiner TV
2011. március 22. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Betyárok ideje, Dóc – Mandiner TV

  2011. február 27-én a HVIM vezetői a szegedi tanyavilágban jártak teázni. Végül addig-addig csattogott a teafilter a csészékben, amíg ki nem jött néhány száz rendőr oszlatni. Pár héttel az esemény után elmentünk Dócra körülnézni, hogy rekonstruáljuk az eseményeket és megszólaltassuk az érintetteket.

  Van, aki vasmarokért kiált, van, aki vasvillával alszik, van, akinek a háza dőlt össze és olyan is, aki csak a szegedi buszra vár. Próbáltunk mindenkit megszólaltatni, Sipos Sándort, az ügy egyik főszereplőjét az árokparton találtuk, amint éppen próbálta kihúzni az árokba fordult szekerét. Úgy tűnt, pont jókor érkeztünk, mert a néhány hete a Siposék előtt elvonuló Toroczkai és barátai, ahelyett, hogy összevesztek volna, a kamerák előtt hamar kikapták a szekeret az árokból. Erre az érintett haragja is gyorsan elillant. Felkerestük a többször emlegetett roma családot és a helyi tanyagondnokot is, ők azonban nem kívántak nyilatkozni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr12760048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispufi 2011.03.22. 11:20:45

csak én nem értem, mikor történt most mindez? a teadélutánon, vagy újabb teázás volt, ezúttal Lolával kiegészülve?
(ui: a videó - már ha az, ami nekem nem jön be - perpill nem működik, lehet, abban a megfejtés, én mindenesetre értetlen vagyok)

Bell & Sebastian 2011.03.22. 11:33:20

@kispufi: Összefoglalom. Cigány/magyar, Jobbik/rendőr, Unidentified Flying Söröskrigli, tanya, állatok, lovaskocsi, oszlás.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.22. 11:36:13

@kispufi: csak én nem értem, mikor történt most mindez?"

"Pár héttel az esemény után elmentünk Dócra körülnézni, hogy rekonstruáljuk az eseményeket és megszólaltassuk az érintetteket."

thetriggerhappy 2011.03.22. 11:48:14

lola, a kis hitler nem ment veletek rendet tenni?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.22. 12:05:46

tudják e milyen cigányosat láttam ma? na elmondom. a bleszben /belváros-lipótváros egészségügyi szolgálat, magyarul: oti/ voltam, méghozzá a laborban. és azt láttam, hogy a kellemes külsejű, tiszta, jómódú cigányfiatalasszonnynak nyíg a kis tücsök, nyafog. a fiatalasszony berakta a kétkilós norvég bababkocsiba, elfektette, lehúzta a az egyik kis cipőjét és a gyerek mellyire rakta. majd arra támasztva a kezébe adta a kb 10 dekás/töltősúllyal együtt/ cuclit. az életerős, egy évesnél idősebb, eleven mozgású, egészséges kis tücsök lusta volt tartani. fel kellett neki bakolni a kurva cumisüvegét. na, csodálkozzanak miért nem dolgoznak.
rám került a sor, azt már nem láttam, hogy a kis tücsök mások táskájában kotorász.

Bell & Sebastian 2011.03.22. 12:36:18

Ebből is látszik, szopás vagy apartheid, a harmadik út cumi.

kispufi 2011.03.22. 12:39:14

@rajcsányi.gellért (ergé): értem én, de akkor Lola Toroczkaival vágott neki az útnak? Izgalmas...

teknős 2011.03.22. 12:44:56

@Grift: Ebben a lefestett képben nem az a hiba, amit láttatsz.
1. Nem használunk cumisüveget.
2. Ha már használunk (horribile dictu) akkor nem közlekedünk vele, nem használjuk nyugtatószernek.
3. Ha éhes és valamilyen módon kizárólag így tudjuk etetni, akkor sem adjuk a kezébe. Mert amennyiben képes megfogni, akkor már régen nem ezzel kellene táplálni, ha meg nem képes, akkor meg az anyjának kellene csinálnia.

Ezért a képért nem a gyerek a hibás.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.22. 12:50:45

@teknős:
hát, mondjuk az én gyerekem nem is látott cumit, de a többi okosság is mind igaz, de itten a veleszületett lustaságról van szó.
nem kegyed kiváló nevelési elveiről. :)

helgoland · http://kozbeszed.sk/ 2011.03.22. 13:45:54

Nem is csodálom, hogy az idősebb generáció visszasírja Kádárt....

vizipipa 2011.03.22. 14:26:34

dr. KACZIBA ANTAL nyugalmazott rendőr altábornagy: Értem, csakhogy én kriminológus vagyok, vagy hadd nevezzem magam most annak, és a kontroll vagy az utcai kriminológia határain nem akarok túlterjeszkedni, nem is terjeszkedhetem túl.
...
Azt is lehet látni, hogy a társadalomban felgyülemlett az agresszivitás, a társadalmi elégedetlenség, először verbális erőszakban, majd aztán tettlegességekben megjelentek a társadalom különböző szegmenseiben. Megjelent a beszédmódban, a trágárságban, az erkölcstelenségben, a parlamentben, a pártok egymás közötti vitáiban, és ez az erőszak terjedt-terjedt-terjedt. ... Valóságos erőszakcentrumok alakultak ki, és az északkelet-magyarországinál azonosítottuk még az elkövetőket. Előre jeleztük már akkor, hogy robbanás fog történni ezekben a térségekben. ...
Ezek a posztmodern társadalom válságtünetei, negatív tünetei vagy strukturális jelenségei. Ezeket leírtuk: a posztmodern társadalom egyik strukturális jelensége a kirekesztettség hatókörének növekedése. A másik a munka szűkössége, a harmadik a teljes elgyökértelenedés és az erkölcsi normák fellazulása, a teljes immoralitás és a jogi nihilizmus, és amit kevésbé ismernek nálunk Magyarországon, talán érdemes említeni: a destruktív individualizáció. Amikor a kirekesztett, lecsúszott társadalmi rétegek a konstruktív individualizációt - ha az egyáltalán konstruktívnak nevezhető - a nagy ellátórendszerekről és a társadalomtól történő leszakadásként élik meg, és tudatosan többségi erkölcseivel ellentétes erkölcsöt és szubkultúrát alakítanak ki.

civilkontrol 2011.03.22. 15:05:18

@vizipipa:
Én azt reméltem, hogy a váltás után kádári méretű társadalmi felvilágosító programok indulnak útnak.
A destruktív individualizmus csak az egyik tünet. Teljesen mezei dolgozó emberek, ha valamilyen élethelyzetben egymást megszólítani kénytelenek az utcán, automatikusan támadást látnak a helyzetben. Jobb esetben csak elzárkózólag faképnél hagyják a másikat, rosszabb esetben (egyenlőre ritka) kifejezetten konfliktus közeli helyzet alakkulhat ki. És csak az esetek jóval kevesebb mint felében hallgatják meg a másikat.

Azt reméltem, hogy Lola anyukája és a vele egy súlycsoportban lévő emberek nem győzik hazatalicskázni a közpénzt, mert annyi megrendelést kapnak ilyesmikre pl a humánerőforrás miniszterbácsitól.
Nyugtass meg, hogy ez így van.

Viktus 2011.03.22. 15:23:19

Nem kell Magyarországnak honvédség a riporter csaj hangját kellene csak hangszórókon az ellenség felé közvetíteni sírva menekülnének haza menten ... :D

Kun András 2011.03.22. 15:41:02

A barikad tv tudósítása sokkal korrektebb..

hoplita 2011.03.22. 17:11:30

@rajcsányi.gellért (ergé):
Mér nem akkor mentetek, amikor meleg vót a pite...?
Ja, zabszem-szindróma...igaz keményfijúk.:))))

Babilen Tatarszkij 2011.03.22. 19:24:26

Lola, mi fogott meg téged ennyire ebben a balinfejű, ősbunkó Zagyvában?

Bell & Sebastian 2011.03.22. 20:47:50

A balinfej, az ugye adottság, az ősbunkó nézőpont kérdése. De volt ott még pár szereplő.
Anya gyerekkel, tanyasi parasztok, apa-fia, halmozottan előnyös fogatos, akciózó radijobb, távolban egy save and protect, továbbá urbánus bőcsészek kamerákkal és mikrofonokkal.
Főszereplő: a magyar valóság.

Filmet megnéz sok emberek. Egy mindig akad, aki jó érzékkel kiragadva a lényeget, elkezd Z. Gy. elmeállapotára célozgatni.

Ebből lehet következtetni, mennyire érdekli az egész: mint kakadémikust a villa/vella közti különbség.

Ami nincs fönn a hálón, az nincs is? Pedig jó régóta ott van az, csak utoljára Rákosi elvtárs vetett rá egy érdeklődő pillantást, kinek utódai már hugyozni sem álltak meg!

Pedig egy jó páran de szívesen belecsapkodnánk a tehénszarba az ilyet, hogy legalább pár percre bunkónak érezhesse magát.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.22. 20:58:03

Helyesen értem, hogy ez a Sípos Sándor, aki a feketedzsekisek súlyos bűnözőnek mondanak, magyar? És tőle védte meg a 30 sétáló a környék rettegő magyarjait?

Hol vannak a cigók a képből? Sípos felesége volt a cigány, de ő meghalt 3 éve.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.22. 21:17:11

@Doomhammer: ennél azért kicsit bonyolultabb. Sipos ült már gyilkosságért, tehát annyira nem jámbor, mint itt a képen. Ő elvett egy Rafael lányt, aki meghalt. Van három kisgyereke, de állítólag vannak felnőtt gyerekei is.
A cigányokkal próbáltunk interjút készíteni - az a végén van. Nem akartak nyilatkozni. Semmiképpen. Ők is félnek.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2011.03.22. 21:44:37

@lelkylola:
"Sipos ült már gyilkosságért, tehát annyira nem jámbor, mint itt a képen. Ő elvett egy Rafael lányt, aki meghalt. "

Helyes, ezt értem. De továbbra is az a helyzet, hogy a dzsekisek egy magyar tanyája felé sétáltak korsóval a kezükben, nem? És persze az állítás az, hogy az a magyar nem egy ma született bárány.

Vagyis ez a nemjobbikos nemgárda ezúttal egy magyarbűnözőre csapott le.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.22. 21:48:50

@Doomhammer: egyébként szerintem nincs ott nagyobb baj, mint bárhol máshol. Kisebb lopások, verekedések. Régen volt egy nemi erőszak, sok évvel ezelőtt. Tehát most szerintem nem lett feszültebb a légkör, mint máskor.
Az tény, hogy az idős emberek félnek a tanyákon, de egyébként a fiatalabb szomszédra számíthatnak. Volt, hogy a kertben aludt a szomszéd, hogy elkapja a tolvajokat.

Atisz 2011.03.22. 21:52:09

A dóci teadélután :)

Tetszett a videó, ti mindig megtaláljátok a megfelelő embereket. Az Eskimo zászló pedig ma már valódi kuriózum...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2011.03.22. 21:53:00

@Doomhammer: igen. Toroczkai szó szerint azt mondta"én nem vagyok rasszista, engem nem érdekel, hogy Sipos cigány vagy magyar. mivel a cigányok közt él, úgy él, mint ők"
De persze igazad van. a nagy ellenség egy nemcigány cigánybűnöző...

zsoltibacsi · http://skypesuli.hu/ 2011.03.22. 22:26:18

Mik vannak...ki gondolta volna....

teknős 2011.03.23. 00:02:17

@lelkylola: Gratulálok nektek a jobbikos szavazó kvinteszenciájához. Így összehozni egy videón és egy embertől! Elmond mindent, amivel életében hülyítve lett.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.03.23. 10:14:37

@teknős:
nézze, mindannyian a legnagyobb tisztelettel állunk a maga magyar anyai teljesítménye előtt. de a hozzászólásaiból a napnál világosabban kiderül /t/, hogy a maga jobbikellenességét valami régmúlt üzleti vita tartja életben. egyet ne felejtsen. bármekkora büdöstahó, ki tudja kik által szervezett /fidesz, majd a szolgálatoknak dobva/ szervezet a jobbik, a szavazói rendes magyar emberek. könnyű lenne a maga ezzel kapcsolatos indulatait és sötétségét betudni az anyaság sajnálatos pszichopatologikus, dementív hatásának, de maga gonosz is. ez már baj.

Bell & Sebastian 2011.03.23. 11:12:11

@Grift: Emlékezzen, eljött már az a pillanat, amikor lehullt teknőcről a máz, a jelenséget tudjuk be a Mirjana Dragičević -hatásnak.

Meg a ózon lyukát is nagyobbíccsa.

Google 2011.03.23. 12:27:21

@Grift:

"Rendes magyar emberek" szavazhattak bármely pártra. És azavaztak is.
Ez alatt a jelige alatt követhet el az illető párt botorságokat?

Bell & Sebastian 2011.03.23. 16:37:04

@Google: Ahogy elhallgatom mostanában Dúró Dórát, nem sajnálom azt a listás x -et tőlük.
Ahogy elhallgatom mostanában a saját KDNP -s csapatomat, örülök, hogy rájuk nem lehetett külön szavazni, mert szégyellném most magam, helyettük.

Így Orbánra tettem mindkétszer, a jobbik és a rosszabbik énjére párhuzamosan. Mi evvel a problem? :)

Alapvető élelmiszer 2011.03.23. 20:43:44

Elég durva ami Hejőszalontán történt. Szokásos hallgatás minden ballib médiában. Igaza van az öregasszonynak a videóban: Hitler nem végzett tökéletes munkát.

vizipipa 2011.04.19. 22:12:48

Az ügy némi utóélete. A jövendő olvasók tisztábban látásáért.

szegedma.hu/hir/szeged/2011/04/toroczkai-csongrad-megye-nem-juthat-borsod-megye-sorsara.html

"A dóci esetről Toroczkai elmondta, ami azóta történt, egyértelműen bizonyítja, nekik volt igazuk. A múlt héten ugyanis őrizetbe vették Rafael Gusztávot, a helyi cigányklán vezérét (a képviselő hangsúlyozta, nyugodtan vállalja, hogy névvel és ilyen minősítéssel beszéljen a bűnözőről), aki foglyul ejtett egy szerencsétlen idős embert, elvette nyugdíját, majd láncra verve dolgoztatta....."
süti beállítások módosítása