Nekrológ - a rendezvényszervezés ravatalán
2011. január 16. írta: Vicomte de Boundoise

Nekrológ - a rendezvényszervezés ravatalán

  Megírta a blogger, már vasárnap reggel. Tudjuk, miről beszélek: amiről mindenki. A három lányról, akiket először még megkéseltek, másnapra azonban kiderült, hogy tömegpánik áldozatai voltak szombat este. Mára tény: három ember életébe került a pénzéhes rom-befektetők és a korrupt engedélyezési szakemberek utóbbi években virágzó násza. Sírba szállt az utóbbi húsz év bulikultúrája. Ha egyáltalán lehetett annak nevezni.

  Három embernek kellett meghalnia. Húszéve nincsen megoldva Magyarországon két generáció kulturált és biztonságos szórakozása! Mert pénzbe kerülne.

  A fiatalok opciói 2011 Budapestjén:
            1.: vagyonok elköltése puccos szar helyeken.
            2.: késelés, balhézás a Keletinél egy talponállóban
            3.: újabb vagyonok elcseszése és fuldoklás egy romkocsmában
            4.: csövezés a Gödörnél

  Ezeket eddig is tudtuk, írtunk is róluk eleget. Szombat este óta azonban van egy ötödik opció:
            ...5.: pánik a West Balkánban.


  A fent is hivatkozott posztban érdekes adat: „Kamionosok és Kurvák: befogadóképesség 1600 fő, résztvevők száma 12000”.

  Nem szombaton kezdődött ugyanis az, ami most emberéletekbe került. Húsz éve megússzák ezt. Tavasszal is megúszták a westbalkánosok azt, ami amúgy bevett szokás. Az Aréna ugyanis drága. A SYMA Csarnok messze van. A Ferdinánd híd tövében, a Podmaniczky utcában (pár száz méterre a West Balkántól) kb. 10 éve áll üresen a MÁV egykori szerelőcsarnoka, de oda meg nincs befektető, hogy átalakítsa, rendbehozza - és különben is irodát akarnak építeni a helyére.

  A mai Westend helyén ott volt a Bahnhof, ahol volt hely is, tér is, bulik is. Ma ott a Westend, amit azért nem sajnálok, hisz legalább nem lakópark, üresen álló irodaház, panelházzal vetekedő ronda szalagépület fogja a helyét. Van benne korcsolyapálya, mozi, éttermek. Plázázni is lehet, hisz volt befektető, aki megteremtette nekünk ezt a lehetőséget. De van aki bulizni szeretne.

  ARRA miért nincs befektető, hogy egy normális buliaréna legyen a városban? A kérdés költői persze. Én amúgy házibuli-párti vagyok, de azt hiszem, ott még nem tartok, hogy meghívjam Brant Björköt, hogy jammeljen egyet a kanapémon. Ha viszont eljön Budapestre (megtette), ne már egy 250 centiméteres belmagasságú, csigalépcsőn megközelíthető, szellőzés nélküli pincében zenélgessen, ahogy tennie kellett pár éve a Bartók Béla útnál egy kocsmában. Persze nem lehetett beférni, és igazából ott is meg lehetett volna fulladni - ugyanúgy, ahogy most történt szombaton. Pedig az nem electro trance, és nem is reszelős metál, amire a kultúrkonzervatív körök szokták fogni, hogy miért tör ki pánik, meg hogy „biztos úgyis be voltak drogozva”. Fenéket.

  Évek óta folyamatosan időzített bombákon csücsülünk: ott a Gödör. Márciusban jön oda a Kyuss Lives. Én mennék, de most elbizonytalanodtam, hisz mi lesz egy Suppa Scoopra feltüzelt tömeggel egy betonbunkerben? Mi van, ha kitörni akar, mondjuk egy tűz esetében, és rohanás közben a menekülő tömeg a fűn ülő másik tömeget tapossa  el? Vagy ott az A38: ha kiüt egy tűz, majd a Dunába ugrálnak majd?

  A West Balkán most megmutatta, hogy Budapesten egyszerűen nincs megoldva az, hogy egy komplett generáció normálisan és biztonságosan jól tudja magát érezni, és egész bulikultúránk pengeélen táncol. És akkor a saját fajtámról, a harmincasokról nem is beszéltem, akiknek konkrétan SEMMI helyük nincs a városban. Vagy lötyögnek a 16 évesek között, vagy költik a vagyonokat, illetve szénné unják magukat valami biobigyóteázóban, kiöregedett hippicsajok ócska politikai eszmefuttatásait kísérve figyelemmel.

  Ott állnak üresen az egykori mozik, gyárak, üzemek, sportpályák. Miért nem lett az Átriumból bulihely? Hova lettek a kínálatból az egykori művházak? Hol vannak a gyár-kocsmák? Miért nincsenek terek, agórák, sportközpontok?

  Nem megyek Kamionosok és Kurvák buliba, mert szánalmasnak tartom az egészet. Viszont ott van állítólag 12000 ember, aki be akar menni, és nem hiszem, hogy erről őket le lehetne beszélni azzal, hogy nem biztonságos. És évek óta be is mennek 1600 fős helyekre bulizni. És most hárman meghaltak közülük.

*

  A helytelenség állapota azonban kb. a Bahnhof lebontása, mint szimbolikus esemény óta fennáll, minimum 15 éve. Az Ifiparkot a nyolcvanas években zárták be, majdnem 30 éve rohad. Amúgy 2011-ben is meg lehetne mondani: gyerekek, ott a SYMA csarnok, amit eleve úgy építettek fel, arra van tervezve, hogy 12000 ember bemenjen, kieressze a fáradtgőzt és kimenjen onnan.

  Csak hát egy 12 ezres buli magába foglalja szervezésének költségeit. A buli méretéből adódóan drága. És macerás. Valamint nem kevésbé kockázatos, hisz a Michael Jackson-tribute is mekkora bukás volt. Leleményes barátaink megtalálták a megoldást: 1600 fős buli költségeivel (és anyagi kockázatával) csinálni meg 3-5, esetenként 12 ezres bulikat! Jeeee, mekkora árrés!! Mekkora haszon!! Mekkora kasza!! Imádkozzunk, hogy ne legyen pánik, ne haljon meg senki. Eddig megúsztuk, szombaton meg nem jött össze. A kassza helyett a Halál kaszált nagyot, dehát ez 10 éve benne volt a pakliban.

  A megoldás, hogy ha valaki csinál egy szórakozóhelyet 1600 főre, és az megtelik, akkor (miként azt a hülye amcsi filmekben is lehet látni) nem enged be senkit, akkor se ha a legkedvesebb barátja az. Ha egy ilyen kamionos buliból marad ki az ember, az nem gáz, csinál, otthon egyet, és még jobb is, mint nyomorogni. De ha például egy Placebo-koncertre szeretne valaki bejutni, és ez a helyzet áll fent, mint a West Balkán esetében, akkor igencsak kinyílik a bicska az ember zsebében. És bizony, már a második generáció kénytelen a saját szubkultúrájának, ízlésének megfelelő zenei koncertekért olyan kockázatot vállalni, mint ami most tragédiával végződött. Hadd ne legyen az ő hibájuk az, hogy olyan zenéket szeretnek, amivel épp nem lehet megtölteni a Sportarénát, de ami már kétszer-háromszor több, mint egy átlagos buli közönsége Budapesten.

   Ez van most épp a Kyuss koncerttel. Kultikus rétegmetál. És a rajongók mehetnek a Gödörbe fulladni. Van más opció? Szóljak oda a szervezőknek, hogy „srácok, nem érzem frankónak a Kyuss-Gödör valamint a metál/ légköbméter arányt, ezért kihagyom a koncertet,amire 10 éve várok, és amire jó esélyem van, hogy többet már nem fogom látni, ismerve feloszló-összejövő történetét ennek a bandának. Áttennétek a Pecsába inkább? Előre is köszi!” Nem érzem realitását ennek a beszélgetésnek. Valószínű elmegyek a koncertre, és remélni tudom, hogy nem lesz baj. Nekem ezt tudnom kéne.

   A legendás Meshuggah-ráadáskoncertet az egykori Kultiplexben pont ilyen okoból hagytam ki. Az már az abszurd-groteszk kategóriába tartozott. Aki ott volt, azóta emlegeti, de mindenki mondja, hogy iszonyú volt a tömeg, és félelmetes is néha. Simán lehetett volna baj azok szerint is, akik ott voltak és jól érezték magukat. Budapesten évek óta ez a gyakorlat: metálfesztivál a Dürer Kertben. Eleve elmebetegség.

  Placebót nem fognak amúgy ilyen helyekre vinni, mert el tudják adni a 12 ezer jegyet kanyar nélkül 10 ezer forintért is. Ez egy Kyuss-koncert, egy electroparty, matekmetál vagy hardcore-koncert esetében korántsem ilyen biztos. Bajban van a szervező: vagy eggyel lejjebb szervez (3-5 ezres helyre, ami ugye konkrétan NINCS Budapesten) vagy kiviszi a zenekart egy fesztiválra. Mivel azonban télen nincs fesztivál, és hely sincs ahova rentábilisen szervezhetne, a stadionkoncert pedig túl drága a célközönségnek, ezért kialakult a fenti rizikózás gyakorlata.

*

  A szombat este fordulópont. A dilettáns rendezvényszervezés és hirtelen meggazdagodás kora, remélem, lejárt Pesten. Immáron nincs kifogás, nincs bánatosszemű vállrángatás, és nekünk is az lesz a sorsunk, hogy szépen beállunk a bulizás rendjébe: fesztivál, koncert, buli, házibuli. És ezeket többé nem lehet egybemosni azért, hogy valakinek megérje leszervezni a Suicidal Tendencies-t egy kiürített irodába. Árban, helyben, kategóriában, létszámban, kapacitásban hozzá kell majd szoknunk ahhoz, hogy mi mennyibe kerül, és vagy perkál a közönség, vagy kénytelen megelégedni minimális bevétellel és nullszaldóval a szervező. Mi meg számolgatunk majd: évente egy fesztivál, egy koncert, félévente egy buli, és amúgy meg háziubuli. Szembesülünk a realitásokkal, életben maradunk. Egyébként lassan tényleg vén harmincas leszek, akinek az a buli, hogy Radioheadre altatja el a gyerekét. Na jó, arra épp nem, főleg nem a Nice Dream-re, de mondjuk a Creepre.

  Amúgy az se igaz, hogy ne lehetne 3-5 ezres koncertet szervezni, csak épp nem lehet annyit kaszálni rajta, mint a mostani rendszerben. Vannak Budapesten is kézilabdapályák, uszodák, sportközpontok, ahol lehetne ilyen nagy bulikat csinálni, mert van hozzá épület. Csak ugye elébb beléjük kéne fektetni egy csomó pénzt, hogy átalakíthatóak legyenek, hogy a pénteki utolsó edzés után megérkezzen a technikai csapat, profin levezényeljen egy bulit, majd hétfőre megint lehessen menni vissza edzeni. Felelősségteljes és profi szervezők kellenének, valamint kulturált közönség, akik nem lakják le a bulizással a csarnokot annyira, hogy az a sportolás rovására menjen.

  Épp a tragédia előtti pénteken mentünk el barátnőmmel bulizni. Teljesen átlagos buli volt: Szimpla, Hivatal, Anker. A Szimplában és a Hivatalban levegőt nem lehetett kapni, a lányok konkrétan rosszul lettek, és ki KELLETT menni az éjszakába helyet keresni. Egy óráig agyaltunk, hogy mi legyen, miközben elment a heti kajapénz. Az Ankerban már legalább levegő volt, de egy pohár sörrel ültük végig a maradék három órát, olyan drága a hely. Ja, és a zene is olyan volt, hogy próbáltunk valahol távolabb leülni tőle. Végül szerváltunk egy dohányzóasztalt, összelopkodtunk székeket, és a lépcsőn ültünk egész este. A legjobb buli mérlege tehát: ócska zene, sok ember, drága piák, és örülsz, ha ülhetsz a lépcsőn az egyetlen helyen, ahova arcpirulás nélkül mész be 25 év felett.

  A többi helyen konkrétan vágod a füstöt, tömeg van, és rosszul vagy. Mindez egy elvileg vigalmi negyedben történik. Ezen a téren Budapest már Krakkóval szemben is csúfosan megbukik. A Kazimiriecz negyedben ilyen NEM FORDULHAT ELŐ egy péntek este. Pedig Krakkó nem is főváros (csak volt egykor). Ehhez nem kell Londonnak lenni. Elég lenne úgy megoldani a Dohány utca környékét, mint Krakkóban a zsidónegyedet. Csak ugye a rohadt nacionalista, kirekesztő szláv lengyelek nem engedték át a saját zsidónegyedüket a telekspekulánsoknak, hogy azok aztán eldózerolják. Ezért nekik 20 éve van rendes vigalmi negyedük. Nekünk meg marad a romkocsma, meg az, hogy a telekspekulánsok és befektetők szép lassan megszüntetik azokat a helyeket is amik még csodával határos módon megmaradtak.

  A Dohány-Dob utca tengely egy vicc. Az nem vigalmi negyed, ahol szesztilalom van. És ez csak a kezdet. A vigalmi negyedben nem 15-20 perc sétára vannak egymástól a helyek. Újabb költői kérdés, hogy a Metró Klub a Dohány-Kazinczy sarkán miért is van zárva 25 éve? Hagyján, hogy legenda, hagyján hogy műemlék, és hagyján, hogy eleve mulatónak épült. Mulatónak. Régen ugyanis volt ilyen. Meg  volt KÁVÉHÁZI KULTÚRA. Meg KISVENDÉGLŐK. Meg TISZTIKASZINÓK. Meg varietészínházak. Meg lokálok. Milyen érdekes, hogy a premodern feudális antivilágban meg volt oldva minden rétegnek a maga szórakozása. Választék volt, és olyan tematikus vendéglátó-negyedek voltak, mint mondjuk Óbuda. A magyar akkor sem volt kevésbé duhaj természetű, hogy ne hajnalig húzassa. Viszont tömeghisztéria sem tört ki Óbudán.

   Aztán a vörösök persze ledózerolták a kispolgári világot, de a diktatúra alatt is volt Ifjúsági Park, Metró Klub, Petőfi Csarnok, Jurta Színház. Meg művházi bulik. És a rendezvényszervezés engedély- és diplomaköteles tevékenység volt, úgy hívták őket, hogy népművelők. Papír nélkül meg se lehetett moccanni. Az egy mocskos elnyomó rendszer volt, de azt hiszem, nem fordulhatott volna elő, hogy valaki olyant tehessen, hogy tízszeresen terhel túl egy helyet.

  Persze, rend vs szabadság. Pont, mint a médiatörvénynél. Kíváncsi vagyok azonban, hányan fognak most fejeket követelni a három lány miatt, gyertyát szorongatva, hogy rendet követelnek. Tessék barátaim: ez a szabadság. Ja, hogy a szabadság egyben felelősség is? Most jöjjön el annak az ideje.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr442587978

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Európa vagy nyugat-balkán? 2011.01.19. 00:27:34

Ténytár A közigazgatás mozgástere a szórakozóhelyek felügyelete kapcsán   A vonatkozó európai uniós szabályozá

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Paranoid Android2 2011.01.16. 16:44:49

Mint, minden jogszabályt az elmúlt nyolc évben, gondolom ezt is szétbombázták a lobbiérdekek.
Attól nem lesz jobb, hogy a szervezők leülik a maguk néhány évét.
Azokat kéne elővenni, akik a jogszabályalkotás folyamatában döntéshozóként szétbombázták módosítókkal, meg egyéb beavatkozásokkal az eredetileg koherens szakmai anyagot.
De ez hiú remény.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.16. 16:54:35

Folyton csak az a bulizás. Az élet több ennél, gyerekek. Egy jó könyv, egy kellemes film, egy meghitt beszélgetés Istenről, a hazaszeretetről, az élet nagy kérdéseiről, aztán egy méretes kúrás a díványon olcsóbb és biztonságosabb. A bulizás rossz, értem?

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.01.16. 16:55:31

gratulálok, sikerült egy amúgy elég érdekes posztot és fájdalmas témát az utolsóbekezdéssel teljesen hitelteleníteni és nevetségessé tenni. a szabályok nem betartásának ugyanis semmi köze nincs a szabadsághoz.

jan 2011.01.16. 16:59:12

@Kettes: nem értem teljesen, mit parodizál a hozzászólásod. a poszt ugyanis nem bulizás-ellenes, sőt. vagy te egy a te fejedben létező, ideáltipikus konzit parodizálsz most? ez így viszont elég elvont...

egy nik a sok közül 2011.01.16. 17:00:17

"Sírba szállt az utóbbi húsz év bulikultúrája. Ha egyáltalán lehetett annak nevezni."

no igen
buli címszó alatt öntudatlanra részgedni eg beszívni és a tánctér sarkába - vagy épp közepére - okádni aligha kultúra

persze ehhez kell egy alapjellem is - na az ilyenek taposták most össze egymást

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2011.01.16. 17:04:25

Jelentem, 8-10 éve volt Metró klub, M4 néven futott a pinceszint :)
A hír kapcsán egyébként a legutóbbi romház-buli jutott eszembe, ahol óriási megdöbbenésemre szintén ezrek voltak. Mák, hogy nem szakadt le az ősöreg - kurvára nem erre tervezett - fafödém...

bryan 2011.01.16. 17:06:22

Vannak erős túlzások (pl. :" vagyonok elköltése puccos szar helyeken. 2.: késelés, balhézás a Keletinél egy talponállóban" itt azért bőven vannak középutas megoldások, ha gondolod sorolok elérhető áron működő kocsmákat a belvárosban késelés, vagy bármilyen balhé nélkül), de alapvetően ez egy jó poszt. És akkor még a vidéki városokról nem is beszéltünk. Ott aztán tényleg döghalál van este tíz után. A legtöbb helyen a legközvetlenebb belvároson kívül olyan, mintha valami pusztában gyalogolnál 11 után. Miskolcon a belvárosban ha jól emlékszem még egy nyomorult éjjelnappali sincs. Magyarország 3. legnagyobb városában.
Egyébként az okok között érdemes megemlíteni a belváros hagyományos vigalmi negyedének korszerkezetét, illetve a magyar vendéglátóipari vállalkozók jellegét, ami úgy alakult, hogy egy elöregedett lakosság áll szemben a szórakozóhelyek gyakran igazi féregként viselkedő tulajaival. Mindehhez adódnak a korrupt, ám legalább teljesen inkompetens önkormányzatok, amik képtelenek normális szabályozást alkotni, szabályozást betartani meg aztán meg végképp. Ez utóbbi teljesen pártfüggetlen tétel.

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 17:08:20

@calam: Kb azt hittem az ELSŐ komment lesz ilyen, mint a tiéd, de gratulálok.

tudod, a "szabályok be nem tartása" nem tud gyakrolattá vállni, ha nincs szabadság, ami megengedi neki, hogy konkrétan soha, senki ne tartsa be őket, és hogy soha semmi következménye ne legyen. Ehhez pont az kellett, hogy SZABAD LEGYEN ilyen bulit egyáltalán MEGHIRDETNI. Eleve ez a GYAKROLAT, ami GYAKORLAT mert ehhez kell szabadság, hogy azzá válljon!

Az állandó szabadságvédelmezés meg ajnározás helyett épp kicsit észhez kéne térni. De akár le is nácizhatsz.... Ha három lány halála neked erre aprópó, csak eresszed....

bryan 2011.01.16. 17:10:59

@Paranoid Android2:
:DDDDDDDD
Lószar szabályozás volt itt a kilencvenes években, meg a kétezres évek elején is, de még azt sem tartotta be senki.

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 17:11:11

@bryan: Na végre. Szevasz Bryan. Tök igazad van... végre valaki aki nem a sablonjait küldi.

"egy elöregedett lakosság áll szemben a szórakozóhelyek gyakran igazi féregként viselkedő tulajaival. Mindehhez adódnak a korrupt, ám legalább teljesen inkompetens önkormányzatok, amik képtelenek normális szabályozást alkotni, szabályozást betartani meg aztán meg végképp. Ez utóbbi teljesen pártfüggetlen tétel."

Én se mondhattam volna jobban! Felelőtlenség mindenütt, korrupció, nyerészkedés....

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.01.16. 17:13:01

@Vicomte de Boundoise: jó, úgy látom, kicsit hisztérikus vagy, betudom annak.

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 17:19:35

@calam: És ez hogy jön ide? Amúgy meg naná, hogy majd pont a Mancs nem fogja követelni, hogy legyen megint ORI meg ilyen olyan ellenőrzés, meg fejek hogy hulljanak. Valahogy nem várom el tőlük.... Elvégre a szabadság vs. emberélet elméleti vitában már elég nyilvánvaló álláspontot foglaltak el.

Vitatkozhatunk naphosszat erről. Először jön majd a szabadság vs. rend, aztán a szabály vs. szabadság, majd az emberélet vs. szabadság, a végén meg majd a trollkodás abortuszról meg a magzati életről meg a választásról meg a jogokról, mert a bölcsészek már csak így szokták, hogy inkább az elvek szintjén baszakodnak, és a való élet az büdi.

Bocsáss meg tényleg, de kurvára semmi kedvem hozzá másnap, hogy meghalt 3 ember, és ismerek olyanokat, akik tanúi voltak az eseménynek. Majd egy hónap múlva harapdáljuk egymás torkát liberális vs konzervatív alapon, addig léci hagyd meg nekem, hogy három szemeteszsák képére haluzzak, ami tőlem két sarokra fekszik a járdán, amin minden nap elmegyek. Mert itt lakom amúgy nem messze...

Bocs még egyszer...

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 17:21:02

@calam: Ja. Kurvára nem higgadtságomban írtam ezt a posztot, látszik is rajta. Majd egy hónap múlva térjünk erre vissza, amikor épp nem a hullazsákokra flesselek. Bocs mégegyszer....

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.16. 17:22:18

@jan: Akkor lejjebb célzok:

Katasztrófa + rend iránti vágy + rendpárti kormány = represszió.

Nem fog itt semmiféle új szórakozóhely épülni. Az is bezár, ami eddig volt, oszt lehet szépen hazamenni, bámulni a Kultúrházat.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.01.16. 17:23:02

@Vicomte de Boundoise: mondom, betudom, ennyi.
(csak a jegyzőkönyvnek: a támadást a poszt intézte, nem én, majd kommentben a szerző kifejti, hogy mennyire ezt várta, holott pontosan ezért írt ekkora gyökérséget.)

ráadásul a nekem szóló kommented teljesen inkoherens, de hagyjuk, ráadásul ennek semmi köze nincs a szabadság vs. rend kérdéséhez.

a mancsos linket pedig csak érdekességnek toltam be, ennyi. ja, élet kérdésében kicsit olvasgassad kicsit többet, ha valamit mondasz

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.01.16. 17:24:50

@calam: ennek = a lányok halála apropóján megejtett rendpártiságnak

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.16. 17:27:34

@Vicomte de Boundoise:
nos, azt mondod, hogy harmincas vagy. akkor meg mi a bánatos faszért akarsz bulizni, ha nem érdemled meg? hogy miért nem érdemled meg? mert akkora lúzer pöcs vagy, hogy azon rinyálsz, hogy drágák a helyek. meg építsenek neked olcsó, nagy helyeket, hogy összejöhessen a sok alember. amit szeretnél, az volt már egyszer, azt hívták komcsivilágnak.

Redcap 2011.01.16. 17:30:34

@bryan: Azért azt hozzátenném, hogy Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, vagy bármelyik egyetemvárosban minden este találni jó bulikat az egyetemek környékén. Az, hogy a belvároson és egyetemvároson kívül nincsen semmi hétvégén, ne lepődjünk meg, a vidéki városokban minden szórakozóhely ezekre koncentrálódik.

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 17:32:50

@Grift: Megint olyan cizellált vagy, olyan érzékeny.... már vártalak. Most inkább ne... jó? Tudom, hogy élveznéd. De nem lenne kölcsönös.

Ilds. 2011.01.16. 17:33:14

Évek óta sokan ezt mondjuk, pl. igen az Atrium, vagy valami nagyobb hodály kellene, ami a városban van bent!!!
Réges régen kellett volna a mai fiatalok igényét kiszolgálni. Mert a mai fiatalok igenis rázni akarnak, egy jó belevaló bulit... egy szombati napon!
De nem olyat, mint a tegnapi!

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 17:33:24

@calam: Köszi.... Tényleg kivagyok a dolog miatt...

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 17:34:57

Kingának, Évának és Dórinak hívják amúgy őket...

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.16. 17:36:51

@Vicomte de Boundoise:

ugyan, neuraszténiáskám, nem olyan elegáns dolog ám három hullazsákon állva bizonygatni, hogy micsoda felindulós, kétségbe empatizált lelked van, és hetet-havat összehordani a partyhelyekről. amit csinálsz, az paródia.

jan 2011.01.16. 17:43:28

@Kettes: a "lejjebbet" kikérem magamnak, miért kéne nekem tudnom, hogy neked mindenről a represszív kormány jut eszedbe. de a tisztázásért persze köszi.

amúgy nem lesz itt bezárva semmi: a rió és zp területhasználati ügyében sem lett elmozdulás, hiába van ott is "rendpárti" irányítás.

a korrupció Mo.-n pártsemleges (amúgy alighanem mindenütt az).

plastik02 2011.01.16. 17:48:48

@Vicomte de Boundoise: azért neked is nehéz illatosat szarni. vagy a zene nem jó, vagy füst van, vagy drága, vagy csúnyák a lányok, vagy rózsaszín a tapéta.

a cikkben meg jó néhány képzavar van. a kaminosok és kurvák bulin például pont abból volt a balhé, hogy a szervezők nem engedték be a kint várakozó hatalmas tömeget, mert többen nem fértek be és ezt a merlin betartotta. a wb ellenben nem.

egyáltalán nem árt ha mostantól ránéznek a körmére a klubhelységeknek tűzvédelmi terv és menekülési útvonalak tekintetében, de te valahogy a romkocsmákkal sem vagy kibékülve (eleve hogy jön az ide), két mondattal később meg azt hiányolod, miért nem alakítanak át régi romos épületeket szórakozóhellyé. akkor most széna vagy szalma?

obsitos0 2011.01.16. 17:49:09

Nem gondoltam volna, hogy ennyi év demokráciája után pont egy őrgróf írása fog szórakoztatni.
A tömegrendezvény - igénytelenség szlogennel nőttem fel, még a "rémuralom" ideje alatt, amikor is öltöny-nyakkendő kötelező volt a jampecoknak is.
(farzsebben a nyeles fésű)
Túl korán kellett eltartanom önmagamat, soha eszembe sem jutott ilyen helyeket felkeresni, pedig tényleg voltak.
Egyszer, talán 16 éves lehettem, kimentem a Kisstadionba, egy Nashville Teens (Tobacco Road!) koncertre, utána hazahúztam. Másnap hallottam, hogy a szétszéledő fiatalokat kardlapozták a lovasrendőrök, stb.
Befejezni is tudni kell ám a bulizást.
Két lányt felneveltünk, valahogy ők sem igényelték az effajta tömegprést, ma már Ők is gyerekeket nevelnek, sejtem, hogy hasonló mentalitásra.
Mindenesetre buli nélkül is lehet szép az élet, de sok igazság van a kommentekben is, főleg a vidéki lehetőségek vannak jól megfogalmazva, hogy mennyire nincsenek !

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.16. 17:50:43

@jan: Megszólalt Tarlós, megszólalt Orbán, és attól tartok, hamarosan meg fog szólalni Semjén Ágica is. Be lesz zárva minden, ami nem áll stokiban este 10-kor.

plastik02 2011.01.16. 17:51:10

viszont a Kazimiriecz Krakkóban tényleg iskolapélda arra, hogy kéne ennek az egésznek kinéznie.

metropolis. 2011.01.16. 17:56:09

nagyon nyavajgós lett a cikk

vannak normális helyek budapesten, ráadásul mindenféle és az meg egyszerűen blöff hogy 20 perc sétára vannak a vigalmi negyedben egymástól a helyek. a dohány/király/dob/wesselényiben kb két percenként van egy hely, castro,public pub,400,cézár,kuplung,szimpla,hivatal,tetthely,vittula,garzon,olds man,mokka,szóda,alaptábor,katapult,anker,fogasház,bobek,kőleves sztem kb a felét soroltam fel, a nagymezőben meg csak azok vannak.s közben még a sima akácfa,diófa,bakegér jellegű kocsmákat nem is sorolom amiből tengernyi van szintén. nehogy már ezek között ne találj magadnak tetszőt. az meg hogy sokan vannak, meg tömeg van meg füst van...hát bocs egy 3 milliós agglomerációs központ legszűkebb belvárosában vagy ami európa 10 legnépszerűbb turistahelyszíneinek az egyike. igen sokan vannak meg az esti szórakozóhelyeken füst van. drágának meg nem mondanám őket, korsó sört már kapsz a 300-400 ft-os tengelyen...oké nem 240-270 a korsó de nem is Ajka külvárosában vagy - bocs az ajkaiaktól. az meg hogy az ankerban nem tudsz venni két korsó sört és órákig ülsz a széknél csak mert mondjuk 410 ft vagy mennyi...hát bocs akkor ne menj oda. legyen az embernek szombat este 1500 ftja 3 korsó sörre ha a belvárosban akar iszogatni.

egyébként meg nyitott ajtókat döngetsz, kávéházakat és kisvendéglőket is találsz dögivel, pozsonyi út damjanich út király utca külső szakaszin vannak szép számmal, nyugisabb környéken. budáról nem is beszélve.

Egyébként ami tegnap történt az egy nagybetűs tragédia, de az a nagy büdös helyzet, hogy ez bárhol megtörténhetett volna a világon. Ez nem a budapesti éjszakai élet színvonalának a látlelete, hanem egy pár korrupt és geci klubtulaj felelőtlenségének az eredménye.

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2011.01.16. 18:03:00

Mi annak idején a Fake Plastic Treesre altattunk.

A poszt nagyon jó, amúgy!

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2011.01.16. 18:03:06

@Vicomte de Boundoise: nyilván mindenkit ( mínusz Grift) megdöbbentett

smartdrive 2011.01.16. 18:04:07

nehogy már megsajnáljuk a nyomorult "bulizni" vágyókat

berúgni otthon is lehet, egyéjszakást meg találnak akárhol

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.01.16. 18:09:45

@calam:
griftet is megdöbbentette.
persze ettől még lehet véleménye a szerző férfiatlan és összefüggéstelen rinyálásáról. mint mikor egy nő bőgve üvöltözik.

parlamentarista 2011.01.16. 18:12:34

a liberálosokat szidni ez ügyben fölösleges. vegyük már át mit mondanak liberálisok a piac szabályozásról.

az ultralibek azt, hogy a piacnak kell magát szabályoznia. na most hol van ilyen önszabályozás. sehol nincs. és miért nincs? azért, mert a többség úgy képzeli, hogy az államnak kell megoldani ezt. az országgyűlésnek, vagy a minisztériumoknak. nyilván majd most majd egy főokos kezdeményezni fogja, hogy módosítani kellene az alkotmányt, esetleg kijárási tilalom kellene este 10 után, vagy valami hasonló.

szóval az első probléma az önszabályozásnak a teljes hiánya. illetve az, hogy ezt a fogyasztók utcai politikával nem kényszerítik ki. az ultralibek szerint ez egy termelő-fogyasztó probléma, és nem kell ebbe senkinek se beleszólni, és legfőkébb nem kell azt hazudni, hogy a miniszterelnök úr ezt majd megoldja. nyilván küld majd egy gyásztáviratot az elhunytak családjának, és mond majd egy megrendítő napirend előtti felszólalást, aminek az lesz a végkicsengése, hogy gyurcsány a hibás. és fordított helyzetben ugyanez lenne természetesen. és az ultralib azt mondja, hogy hazugságra épül a piacfelügyelet.

aztán persze vannak egy fokkal mérsékeltebb libek, akik már a mainstream, az urbánusok, akik szintén azt mondják, hogy az állam a piacba ne szóljon bele, mert ez a város dolga. és a városvezetőket az állampárti vezetőktől függetlenül kell kiválasztani. azért, mert egy városvezető hazugságait könnyebb utólérni, az igéreteit könnyebb számon kérni. tehát alapvetően egy urbánus (városias) igazgatásra van szükség a piac felügyelethez, és nem minisztériumokra, meg háttérintézményekre, akik pártállami eszközökkel intézményesítik a lopást, csalást, és a hazugságokat. amit az összes kormány csinált. az összes.

és a harmadik féle liberális az unionista, aki meg azt mondja, hogy oké, hogy kell piaci önszabályozás, és mellette helyhatóságok, de kell az unió is, nyilván van ezerféle uniós standard a szórakozóhelyek létesítésére, és ezek ezerszer lettek megszegve. tehát az uniónak kellene a forrásokat egy pillanatra elzárnia minden ilyen esetben.

tehát nagyjából ez a liberális álláspont szerintem, amiben a közös, hogy az állam ne szóljon bele a piac működésébe, és hogy egy tragédia kapcsán senki se papoljon farizeus módjára az erkölcsről.

persze az igaz, hogy ez egy kulturális kérdés is. de akkor mi a konzervatív közelítésmód. szerintem ami a leginkább hiányzik az a budapest régió, a főváros az agglomerációval, meg általában ez a tartományi szemlélet. akkor ugyanis a lehetne ki lehetne jelölni elég nagy területeket a szórakozáshoz, hatalmas amusement parkokat lehetne létesíteni, és nem kellene belvárosi pincékben, gödrökben összezsúfolódni. de ehhez a fővárosnak és az agglomerációnak egy kulturális régiót kell alkotnia, miközben persze a települések továbbra is önállóak. tehát itt hiányzik egy alapvető közigazgatási egység a kultúra szervezéséhez. szerintem ez a konzervatív alapvetés. és nem ez a süket duma az erkölcsről.

és persze a régióhoz hozzá lehetne kapcsolni a vallást, de azt elég tágan kell értelmezni, felvilágosultan, szóval a kulturált szórakozáshoz ugyanúgy lehetne csinálni alapítványokat, mint ahhoz, hogy zarándokoljon el a nép máriapócsra a könnyező szűzanya kegyhelyére, vagy csíksomlyóra. szóval a babilon nyulai egyház pont olyan értékes, hogy a kerületben legyenek bicikli utak, mint a görög katolikus anyaszentetyház. és aki ezt nem látja be az nem konzervatív, hanem hülye.

www.youtube.com/watch?v=ylMP0Yg4rR4

és az állam meg ahhoz kell, hogy a leszakadó térségekbe toljon pénzt, mert mondjuk hajdúhadház környékén nincs annyi pénz a kulturált szórakozáshoz, és egyébként mindennaposak a késelések, és akkor nyilván kell valami állami támogatás ott a kulturált falunaphoz, vagy más kistérségi programokhoz.

tehát egyrészt kell egy állam-régió-egyház relációban gondolkodó konzervatív, és egy piac-város-unió relációban gondolkodó liberális csapat, akik szociokulturális, és gazdaságfilozófiai oldalról közelítenek. de ezek nem egymást kizáró eszmerendszerek. hanem ez a klasszikus bal, és jobb agyféltekés közgondolkodás.

és ehelyett egy szoci-náci ellentét van, amiről még mindig kiderült, hogy a szocik a kisebbik rossz, most is ez lesz, de ez nem azt jelenti, hogy akkor a szocikat kellene visszaszavazni, hanem egy balos konzi, és egy jobbos lib alternatívát kellene felmutatni.

jan 2011.01.16. 18:22:33

@Kettes: Semjén "Ágica"? A SemjénZsolt-jelenséget tényleg nehéz szavakkal leírni, na de hogy Ágica?

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 18:24:19

mandiner.hu/cikk/20110116_hivatalos_kozlemeny
na már tologatják a felelősséget. 2886 szalagot adtak el. Akkor hogy lettek 5ezren a másik forrás szerint?

Bell & Sebastian 2011.01.16. 18:24:37

@Kettes: Kezdesz átmenni sudribunkóba, de cseppet sem csodálkozom.

@calam: Szabadság, Leukoplaszt elvtársnő!

Dohány utca - Dob utca az már vigalmi negyed, így is.

pelikán* 2011.01.16. 18:26:02

@Kettes: tebazmeg pont olyan veszélyesen hülye vagy, mint amikor Kolontárról kijelentetted, hogy az hype.

Túl azon, hogy három gyerek meghalt az éjszaka, és nyilván meg kell találni ennek okát, nyilván lehetőség és kötelesség beszélni a további esetek megelőzéséről. Erre te belakod magad ide és sikítasz, hogy be-lesz-zárva, be-lesz-tiltva, diktatúra. Fóbiád van neked, baszod.

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 18:26:22

@Grift: Szeretném egyszer látni mekkora férfi vagy te. A pofámba szerintem már nem lennél ilyen bátor van egy olyan érzésem... Nyugodjál le. Szerintem nincs buzisabb mint látatlanban kötözködni ismeretlenekkel.

Ready to Go (törölt) 2011.01.16. 18:31:15

Elképzelem, ahogy ugynailyen vehemenciával küldesz Brüsszelbe egy 30 oldalas tanulmányt három darab szociológus és marketingszakember aláírásával, hogy nyisson ki újra a Falat Büfé az Akácfa utcában, mert ott nagyon jó volt a lángos.

szubjektiv 2011.01.16. 18:45:51

A tragédia kapcsán arról cseréltünk eszmét egy fiatalabb családtagommal, hogy budapesten miért nincsenek normális diszkók. (Nem tudom, hogy hívják manapság az ilyesmit. És mindig rühelltem a diszkókat.) Olyan hely, ahova tizenévesként elmehetsz, ahol lehet táncolni, szórakozni, nem kell félni, normális helyen vagy, normális árak vannak.

Húsz évvel ezelőtt egy német kisvárosban olyan diszkó volt, amit nyilván már akkor sem illett volna így nevezni. Odamentek a környékbeli, seggrázásra és zajra vágyó fiataljai, de beszélgetni is lehetett azért és tömeg az meg végképp nem volt. Én csak néztem, hogy ez egy diszkó??

Én egy szerencsétlen szülő vagyok, rendszeres közelharcban a 16 éves lányommal, akinek az évfolyamtársai az érintett buliban is jelen voltak és akiket minden ilyen szarra elengedik a szüleik. Gondolom, jobb híján, nehéz lenne a gyereket pénzzel is tömni meg odafigyelni is rá.
De az még nekem sem jutott volna eszembe, hogy azért nem engedem el a lányomat, mert valami rohadt gazemberek felelőtlensége miatt halálra tapossák és nem lesz többé!

Zero - Negative Art 2011.01.16. 19:16:50

Mielőtt betaláltál a Kyuss koncert kapcsán, legalább megkereshettél volna. A 90-es vége óta szervezek koncerteket, tisztában vagyok azzal, hogy mi hova fér el, ráadásul sok-sok más koncert és fesztivál jegyértékesítésében és beléptetésében is részt vettem.

A Kyuss kapcsán is van olyan infó a helyszínnel és a létszámmal kapcsolatban, amiről fogalmad sincs.
Nagyon köszi az ellenreklámot, ha pedig mégis lenne kérdésed, akkor a Negative Art elérhetőségein megtalálsz (negativeart.hu)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.16. 19:21:19

@jan: B+, Seszták Ágnesre gondoltam. Elnézést az érintettektől, kivéve: B&S-t, ő kapja csak be.

bryan 2011.01.16. 19:22:45

@Vicomte de Boundoise:
Elég hülyén csinálják. A Mancs cikkben amit calam linkelt azt nyilatkozza az egyik tulaj
"Ez a szám a "valódi" nyitást követően könnyedén megduplázódhat: a most már véglegesnek tekinthető tervek szerint összesen 1500-an férnek majd el egyszerre a bulik helyszínein."
"Arató Gábor építész, a West-Balkán (WB) egyik tulajdonosa"

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.16. 19:29:48

@pelikán*: Három gyerek meghalt, és neked csak az fáj, hogy hol fogsz jövő szombaton bulizni? Elhiszed, hogy én is ki tudom siklatni a vitát érzelmi manipulációval? Akkor mi lenne, ha mostantól a "három gyerek meghalt, ne mondd el a véleményedet" típusú furkóságokat hanyagolnánk?

Naszóval. Sikít a fene. Már tíz éve nem járok ilyen szórakozóhelyekre, mert nem bírom elviselni őket. Én csak egyszerűen megoldottam a katasztrófa + rend iránti vágy + rendpárti kormány képletet, amit a posztíró képtelen volt.

De te ábrándozhatsz mindenféle további beszélgetésről lehetőségekről meg kötelességekről Tarlóssal, aki épp most készül beszántani a Szigetet.

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 19:47:23

@Zero - Negative Art: Szerintem akkor én most felvetettem egy kérdést, ahelyett hogy velem anyázol, inkább válaszolj rá léci. Többet érnél...

Amúgy azt hiszem a tegnapi eset után keveseket hat meg, hogy mióta szervezel és miket és hogyan, mert nem csak nekem lesz kérdésem ezzel kapcsolatban. Aztán rám fogni, hogy ez negatív reklám....

2011 január 15.-e óta ezeket a kérdéseket már nem lehet azzal elsodorni, hogy "betaláltalak a Kyussal".

Szóval? Mi is lesz? Hol is lesz? Hogy is lesz ez? Válaszolsz is? Vagy csak majd kapjuk azt, amit most a Noise-osok nyomnak, hogy ők aztán nem tudták, meg nem is meg hogy az nem az ő dolguk....

Szóval akkor a kérdés: felgyullad Nick Oliveri töke. Az emberek elkezdenek nyomulni kifelé: hogy oldjátok meg kedves Zéró?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.01.16. 19:51:21

@Kettes: Beszántani? Hülye vagy, az aranybányát? most készül átvenni : )

Zero - Negative Art 2011.01.16. 20:01:16

Totál egyszerűen: nem engedünk be több embert, mint amennyit a hely engedélyez az adott koncertterem kapcsán. És ezen nem a koncert estéjén kell majd filózni, mert egy olyan méretű helyre kötöttük le a bulit, amelynek nagyobb a befogadóképessége, mint amennyi ember várható erre a koncertre.

A koncert ugyanis nem a tó alatti "akvárium" teremben lesz, hanem a mellette található, jóval nagyobb belmagasságú és kb. 2x akkora befogadóképességű teremben.

Továbbá a műfajban, amiben dolgozom sokkal inkább az előzetes jegyvásárlás jellemző, mint az, hogy ezrek érkeznek a helyszínre jegy nélkül. Így az elővétel alapján is könnyen mérhető, hogy milyen létszám várható, illetve ha az elővétel alapján látszik, hogy telt ház lesz, akkor azt már kommunikálni tudjuk a bejáratott sajtós, hírleveles csatornákon és természetesen a közösségi csatornák is segítenek ilyenkor. Minden hétfőn egyeztetünk a turnészervezővel az eladott jegyek mennyiségéről is.

Nick Oliveri töke: ennek kapcsán csak annyi a dolgunk, hogy a hely biztonsági előírásaihoz tartsuk magunkat a terem berendezése és a létszám kapcsán.

Ja, nem anyáztam, csak nem örülök, hogy pont az én rendezvényemet találod be.

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 20:04:05

@bryan: Az alapszitu, hogy a rendezvényszervezők is kényszerhelyzetben vannak. Mert konkrétan NINCS HELY ahova vihetnének egy ilyen bulit, lévén ez nincs így megépülve. Az egyetlen a PECSA, aminél viszont horribilis a bérleti díj. Szóval ezért a WB olyan terepen játszik, ahol nem kéne neki.

(Zéró srác meg engem talált be, mert nem a falvédőről jöttem a kis adataimmal. szóval kíváncsian várom, hogy kalkulált a Kyussal, hogy meg legyek győzve...)

Az építész-tulaj meg totál tudhatja az előírásokat, épp azért van neki biznisz ebben. Hisz egy áruháznak VAN tömegtartózkodási engedélye, viszont nem kell hogy építészetileg arra legyen kiképezve, hogy EGYSZERRE van benne az ötezer ember. És valószínúleg a sajtóban felröppent 1600 fő az az eredeti (Skála Metró) éüpületre vonatkozik.

amiből ők tessék-lássék csináltak egy helyet, ahova GYAKORLATILAG befér kb. 4000 ember 3 szinten a sok teremben szanaszét. Ez már eleve kockázat, hisz az evakuálás, tűzvédelmi és egyéb dolgok az ERDETI (áruház + iroda) funkcióhoz igazodnak.

Nos ezek után az épület, amire elkezdenek szervezni eleve alkalmatlan ilyen volumenű rendezvények lebonyolítására, de eddig nem volt különösebb baj. Most meg lett, mert eleve olyan társaságnak adták ki a termet, akik maguk sem lehettek a helyzet magaslatán (lásd a 21 éves "főszervező" videóját Pelikán kolléga posztján itt, a Mandíneren)

Erre a már eleve szétterhelt épületre mint kiderült volt amikor háromszoros terhelést is rátettek. Ez lehet a 12 ezres szám, ami nem hiteles adat, de ha csak a fele igaz, akkoris kb. ötször annyi, mint lehetne.

Amúgy ha a Skálát konkrétan átalakították volna bulihellyé az összes rendelkezés figyelembe vételével, valószínűleg nem lett volna üzlet bele se kezdeni a dologba. Szóval kellett ide valaki olyan is, aki "átengedte" ezt a dolgot a hatóságokon, hogy "legalább addig se rohad". Szerintem az építész is pont így került a képbe, de nem ismerem, szóval csak a cikkből.... és semmi személyeskedés.

ÉS meg is értem valahol a lelkem mélyén őket kicsit, hisz konkrétan olyan hülyék és egymással ellentmondók eleve már maguk a rendelkezések is, hogy azokban kiigazodni maguk a hivatalnokok se tudnak. Viszont az tuti, hogy egyben a "romkocsma bizisz" is tegnap értkezett el a fordulópontjához, és valószínűleg 2011. január 15. egy olyan dátum is lehet, amitől kezdve már nem lehet lépten nyomon tömegekkel terhelni alkalmatlan helyeket, hanem hasonló "funkcióváltásokat" csupán profi előkészítő munka és minőségi építészeti program birtokában lehet majd kivitelezni. Ami végülis csak annyit fog eredményezni, hogy aki ilyent akar csinálni, el kell, hogy rugaszkodjon a "romból pénzt azonnal" üzleti stratégiától.

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 20:08:40

@Zero - Negative Art: Kösz. Szerintem amúgy pont emiatt megyek el most. Ez korrekt. De amúgy a kollégáitok is számíthatnak arra, hogy mostantól mindenki parázni fog mint atom a nagyobb koncertektől. És ha nem akartok csődbe menni, akkor immár akkor is szépen el kell mondani ezeket a dolgokat, meg utánuk kell járni, ha valójában tökre nincs okotok arra, hogy féljetek. Mert tegnap után szerintem kicsit máshogy fognak olyan helyre bemenni emberek, ahol sokan vannak.

És Nick Oliveri tökeinek kidurranása kapcsán mik az adott hely biztonsági előírásai, illetve alkalmasak a Gödör erre vonatkozó szabályai a probléma kivédésére? Amúgy szerintem ezt átszerkeszthetnénk ide külön posztba is zéró majd...

Vitéz Kőbányai Világos 2011.01.16. 20:17:16

@Kettes: Én a helyünkben ennek örülnék. Személy szerint sajnálom, hogy kimaradtam a rendszerváltás környéki - állítólag legendás - házibuli kultúrából :).
Még mielőtt megkapnám, hogy mekkora paraszt vagyok: RIP. Továbbá a magyar blogszféra reakciója a gyalázatos, ehhez képest (!!!) a mandineré egész jó.

zajlik 2011.01.16. 20:19:59

"Az egy mocskos elnyomó rendszer volt, de azt hiszem, nem fordulhatott volna elő, hogy valaki olyant tehessen, hogy tízszeresen terhel túl egy helyet."

Pont pár napja beszéltem egy ismerősömmel aki az Egyetemi Színpadon 80as években szervezett koncertekről sztorizott. Ugyanez volt. 1.5-2x annyi ember mint lehetne, tűzoltói engedély nulla.

Tudom, hogy "régi szép idők", de ne felejtsük hogy a keleti európai kultúrára oly jellemző korrupt, törvényszegő, adócsaló, ellenálló, stb. hozzáállás az átkos-rendszerben született.

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 20:26:24

@Zero - Negative Art: Amúgy meg amit írsz:
"Totál egyszerűen: nem engedünk be több embert, mint amennyit a hely engedélyez az adott koncertterem kapcsán."

Nos EZ a nem egyszerű, ha a hely eleve többet engedélyez, mert ügyesen lavírozott, mint amire az épület képes!! Itt a WB-nél ez történt, hisz VALAMI engedélyük kellett, hogy legyen 4500 főre, ha a Noise szervezői ELEVE emiatt az adat miatt mentek oda, és az általuk regisztrált 2883 fő még ennek alatta is van.

DE EKÖZBEN az épület csupán VALÓBAN 1600 ember egyidejű tartózkodását teszi lehetővé. Nos a Gödör-sztori eleve elég zűrös, nem beszélve a túlhasználtságáról, a funkcióinak spontán elosztásáról, ami nem a ti hibátok, de amit most hússzor komolyabban fognak nézni, nektek meg KELL nézni, mert nem lehet azt mondani, hogy "de a Hely megengedi azt, meg ők tudják, meg ez az ő dolguk"

Ezt csinálja most a Noise brigád, és szemmel láthatóan nem fognak ebből kijönni se ők, se a WB túl jól...... Mert ennek ELVILEG nem lehetett volna szabad megtörténnie, és mégis megtörtént. ÉS mint írtam: 20 éve olyan gyakorlat van buliszervezésileg Magyarországon, ami (most nem rád, meg rátok gondolok, szóval ne vedd sértésnek) de nagyban szól a koncertszervezők és a helytulajdonosok egyidejű nyerészkedéséről, aminek (főleg külföldi előadók esetében, ahol a zenekarral nem tudják eljátszani azt, amit a hazaiakkal néha simán megtesznek) a végén pedig a "nézőkön" van behajtva az egész úgy, hogy mivel csórók, és 10 ezer forinos belépőt már alig vesznek meg, épp a biztonsági és helyterhelési lehetőségeken, sőt a hangosításon és a technikán spórolnak.

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 20:29:23

@zajlik: ...és az Ifipark is tömegtragédiát követően zárt be. Ennek ellenére kíváncsian várom a fejek hullását. Ahogy eddig is vártam, vártam, és csak nem akar történni semmi.

hahh 2011.01.16. 22:01:45

Mélységesen egyetértek minden szavaddal.

És tényleg mindig olyan büszkék vagyunk, hogy ej, milyen pezsgő éjszakai élet van Budapesten - igen, az van, csak baromi hamar rá lehet unni a drága gagyira.

Ha most esetleg elindul valami, akkor is szörnyű, hogy ehhez 3 embernek kellett meghalnia. Ha egyáltalán történik valami.

pelikán* 2011.01.16. 22:34:41

@Kettes: "Tarlóssal, aki épp most készül beszántani a Szigetet"

csak hogy semmiképpen se térjünk el a témától.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.16. 23:05:11

@pelikán*: Ilyen későbbiekben nem fordulhat elő - mondta Pintér. Vámosok, rendőrök, tisztiorvosi szolgálat és katasztrófavédelmisek közösen fognak ellenőrzéssorozatot indítani. "Rendet szeretnénk csinálni, be kell tartatni a jogszabályokat", és azt is végig kell gondolni, alkalmasak-e a jogszabályok. Túl enyhék a szórakozóhelyek bejelentési kötelezettségei. Jövő héten terv készül az ideiglenes és az állandó rendezvények ellenőrzésére, mondta a belügyminiszter.

Karcolt lendület 2011.01.16. 23:17:30

1. A cikkel nagyrészt egyetértek, de Budapest belvárosi vigalmi negyede nem csak a Dob és Dohány utca környéke, hanem a Nagykörúton belüli - néha kívüli öv. Nagyjából a négyes-hatos vonala a Zöld Pardontól és Riótól a Mammutig, Ráday utcával, Gödörrel, Dob és Dohány utcával, Liszt Ferenc térrel, Nagymező és Hajós utcával és a 13. kerület Nagykörúton kívüli részeivel. Ezen a területen azért harmincon fölül is talál az ember megfelelő helyet, csak ehhez néha kísérletezni kell...

2. A kulcs az, hogy egy külföldi előadókat is felléptető rendezvény költségeit a magyar közönség csak ímmel-ámmal fizeti meg, ezért a szervezők máshol próbálják behozni a költségeiket. Ez a cikkben jól benne van.

3. Sajnos emiatt a tragédia miatt a politikusaink a szokásos módon valami betarthatatlan túlszabályozást fognak csinálni, ami cseppet sem segít a helyzeten, csak növeli a korrupciót. Pedig itt is mindössze a szabályokat kellett volna betartani, legalább az üzemeltető által tudott 1600-as létszám limitet.

4. Az utolsó bekezdést nem feltétlenül értem, de azt hiszem mindegy. Mindenesetre Kettesnek adok egy ötletet, amivel villoghat: az állam a MAL-törvény alapján állami biztost nevezhetne ki a West-Balkán élére. ;-)
(Bocsánat a viccelődésért az este kapcsán.)

Vicomte de Boundoise 2011.01.16. 23:55:59

@Karcolt lendület: Az utolsó bekezdés lényege: a hatóságok, a szervezők, a mindenki úgy viszonyult ehhez a dologhoz, hogy egyrészt nem volt törvényi összehangolás (lásd a különböző engedélyezési és egyéb bizottságok önellentmondó rendelkezései)

Nem volt előzetes kontroll (1600 fős engedéllyel rendelkező hely zsinórban nyomott 4500as partikat)

És ez a gyakorlat nem csak egy helyre vonatkozik, hanem általános tendencia, amiben érdekelt volt: a rendezvényszervező cégek, a helyek tulajdonosai, az önkormányzatok, és voltaképp mindenki.

Ez - illetve a zavaros háttér - valamint a bulik szervezésének "szabadsága" pont olyan volt, mint a régi médiatörvény. Volt szabályozás, nem tartották be, ás telistele volt kiskapukkal, ami miatt tele volt visszaélésekkel.

Az utolsó bekezdés amúgy pont arról szólt reggel, ami estére valóság lett: itt a kormány szigorítani fog.

ÉS pont ezért ez a dolog azt mutatja, hogy a "szabadság légkörével" a buliszervezők és helytulajok se tudtak élni rendesen, felelősen. Holott lehetne szabadság itt is, és a sajtóban is, ha nem 21 éves szénné tépett idióták lennének "főszervezői" egy többezer fős trance partynak, és a sajtószabadság nem annak védelmét jelentené, hogy tulajdonképp pornót mutassanak délután a Való Világ keretében.

De szabadság van.... mindent lehet. Nincs olyan szerv, hatóság, ami ha megneszeli, hogy egy 1600 főre hitelesített hely 3000 fős partit szervez, akkor ott valami nem stimmel. Nincs következmény, csinálja ha akarja. Vábumm. Három halott. Csak ennyi, de ez engedtessék meg nekem, hogy megmaradjon az én félgondolatomnak, mert nem akarok többet pörögni ezen, hogy ne sértse az elhunytak emlékét.

onderon 2011.01.17. 00:04:16

nem mondom hogy 100%-osan egyetértek vele, de mondjuk úgy 90%-ban :D

Vicomte de Boundoise 2011.01.17. 00:13:16

@onderon: Ez normális... És nem mondom, hogy örülök ennek. Kurvára nem örülök... Emberek haltak meg.

Vicomte de Boundoise 2011.01.17. 00:34:09

@Zero - Negative Art: Amúgy Zéró - komolyan nem is ismerlek, és marhára imádlak, hogy elhozod kamaszkorom kedvenc zenekarát, de amikor azt írod:

"Nick Oliveri töke: ennek kapcsán csak annyi a dolgunk, hogy a hely biztonsági előírásaihoz tartsuk magunkat a terem berendezése és a létszám kapcsán."

Ez azt jelenti január 17-én, hogy a biztonságunk 100%-ban arra a "helyre" van bízva, amit ti kibéreltetek ugyan, de ahova semmi féle egyéb biztosítékotok nincs, mint az, amit ők állítanak.

A hely biztonsági előírásai...
A hely által megengedett maximális létszám.....

Azé a helyé, amelyik tavaly folyamatosan az újságok címlapján volt azzal, hogy "nem arra tervezték, mint amire használják" "több milliárd forint lenne rendbehozni" "kát év alatt lelakták" stb. És akkor ők, akik amúgy pont olyan anyagi nyomás alatt vannak, mint az amúgy még csak nem is kifejezetten rosszhiszemű West Balkános srácok, akik szemmel láthatóan szintén "gondoskodtak a ki és beléptetésről valamint a ruhatárazásról és a helyszín biztonságáról", és szemmel láthatóan ezt spórolták le a dologról.

Én amúgy tökre megértem az egészet: marha szar lehet úgy szervezni koncertet Pesten, hogy voltaképp nincs hova vinni igazából, csak szar és kevésbé szar helyek közt választhatsz. A Gödör még annyira nem szar márciusban, de később már szerintem te se vinnél oda egy Kyusst....

Szóval nem "betaláltalak" csak valahogy ez is mutatja, hogy igazából te is a "helyben" bízol profi szervező létedre, ami nem lenne gond, ha a helyek megbízhatóak lennének. De mindannyian voltunk már a Gödörben is. Hugyozni például.... Szóval nah...

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.01.17. 02:15:23

Igazából ennek az egész dolognak ez az egyik legszomorúbb következménye (amit ez a cikk, a maga meglehetősen tájékozatlan módján is tökéletesen példáz), hogy pár ostoba suttyó (= a Noise Night Life csapata) miatt, akikre a korábbi teljesítményük után én egy húsz fős házibuli megszervezését sem bíztam volna rá, olyan szinten alkalmatlanok bármiféle feladatra, főleg egy olyanra, ami olyan masszív felelősséggel jár, mint egy többezres rendezvény levezénylése, most az egész koncert és party-szervezői szakma szív majd nagyon durván.

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.01.17. 02:28:10

Meg bocs, hogy beleszólok a Zero-val folytatott társalgásba, de...

""Nick Oliveri töke: ennek kapcsán csak annyi a dolgunk, hogy a hely biztonsági előírásaihoz tartsuk magunkat a terem berendezése és a létszám kapcsán."

Ez azt jelenti január 17-én, hogy a biztonságunk 100%-ban arra a "helyre" van bízva, amit ti kibéreltetek ugyan, de ahova semmi féle egyéb biztosítékotok nincs, mint az, amit ők állítanak."

Ezt a reakciót egyszerűen nem értem. Amit Zero ír, abból tök egyértelműen lejön, hogy a biztonsági intézkedéseket az elővétes jegyeladásokból eléggé pontosan megsaccolható várható nézőszám és a hely sajátosságai alapján határozzák majd meg. Nem értem, hogy ebből te hogyan szűrted le azt, hogy a bizosítás a helyre lesz bízva és a szervezőnek nem lesz abba semmi beleszólása. Ez nem így megy, hogy a NNL gyerekek pánikolva próbálják magukat kivonni a felelősség alól és azt állítani, hogy nekik semmi közük nincs ahhoz, hogy milyen a biztosítás az megint csak azt bizonyítja, hogy nulla fogalmuk van arról amit csinálnak, mert minden szervezőnek alapvető kötelessége ezt előzetesen egyeztetni az adott helyszínnel.

Garlando 2011.01.17. 02:38:23

Azt nem mondhatjuk, hogy szombat este ne bulizzatok gyerekek. Nem akarok reklámot csinálni, de Merlinben mindezalatt önfeledten szórakoztunk ugyanilyen zenére és nem volt tömeg, igaz 3-szor annyi volt a belépő.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.17. 09:04:14

@Vicomte de Boundoise: Amiről te beszélsz, az nem "a szabadság légköre". Ha a szervezők arra hivatkozhatnának, hogy ők betartottak minden szabályt, nem az ő hibájuk, hogy azok ennyire engedékenyek, akkor megértenélek. De erről szó sincs.

Láthatóan tojtak a szabályokra, és láthatóan azok a hatóságok, amiknek ellenőrizniük kellett volna őket, másfelé néztek. Ezt felénk nem szabadságnak hívják, hanem korrupciónak.

(Arra kár is szót vesztegetni, hogy mekkora intellektuális igénytelenség a VV délutáni pornóját a sajtó(!)szabadság védelmének beállítani.)

user792 2011.01.17. 11:22:59

Annyira imádom, hogy Magyarországon minden csődközeli állapotban van, de mindig csak akkor kezd el a közvélemény foglakozni az adott témával, ha valami rendkívüli történik vele.

Baj van ezzel, baj van azzal, nem működik emez, nincs rendben amaz, de amíg valaki bele nem hal/börtönbe nem kerül/le nem sül a mosoly az arcról, addig a téma az égvilágon senkit nem érdekel.
Onnantól kezdve viszont mindenkit, és egy pillanat alatt tízmillió szakértő jobban tudja, hogy mire van szüksége az adott szektornak. Legyen ez akár egészségügy, szórakozóhelyek, cigánykérdés, demokrácia, média, ingatlanpiac, autópályák vagy akármi más.
Mindig ez van.

emgergo 2011.01.17. 11:33:47

Sok igazság van a posztban - nagyobb befogadóképességű, de arénaméret alatti helyek totális hiányától addig, hogy felelőtlen/képzetlen szervezők sokszor tényleg a tűzzel játszanak: szerintem mindenki tud olyan szituációt mondani, ahol azt érezte, túl nagy a tömeg, és veszélyes a helyzet. Legyen ez buli, koncert, mérkőzés (a legmelegebb hasonló szitu velem egy magyar-izlandi olimpiai selejtezőn esett meg, ahol a diákokat ingyen engedték be a kapu mögé. Sokkal többen lehettünk a befogadóképességnél azokban a szektorokban, és az egy kapun keresztül történő beléptetés nagyon könnyen baj lehetett volna, a bejárati összeszűkülő résznél levegőt alig lehetett kapni. Mi van, ha itt tör ki a pánik?)

Ugyanakkor: "Az egy mocskos elnyomó rendszer volt, de azt hiszem, nem fordulhatott volna elő, hogy valaki olyant tehessen, hogy tízszeresen terhel túl egy helyet." Konkrétan az Ifipark bezárásához is sérülésekkel járó baleset vezetett - Edda alatt leomlottak a bejárathoz vezető lépcsők kőfalai (már ha hinni lehet a MagyaRocknak). Ez is felelőtlenségre utal - szerintem ez mindig is jelen volt. A helynek tuti volt papírja mindenről...

user792 2011.01.17. 11:35:01

@user792: a másik legjobb példa erre a tavalyi zagytározó-katasztrófa. Évek óta ott álltak már azok az izék, ráadásul az ország több pontján is vannak( az egyik pl. közvetlenül a Duna mellett, ugye), mindenki tudta/tudja, hogy állati veszélyesek, de amíg bele nem halt tíz ember, addig kurvára nem érdekelt senkit a kérdés.
És számtalan példát lehetne még sorolni.
Nekünk tényleg Mohács ő izé Trianon ő izé egy fejrecsapás hiányzik ahhoz, hogy észrevegyük magunkat, mint a hülyegyereknek az oviban.

AK76 2011.01.17. 12:15:10

"három ember életébe került a pénzéhes rom-befektetők és a korrupt engedélyezési szakemberek utóbbi években virágzó násza. "

Utóbbi évek???
Hol éltek ti wazze?
Amióta itthon partykat,bulikat szerveznek,már a 90-es évek eleje,a "kezdetek" óta,azóta itt EZ MEGY,mindenféle hatóságok,rendőrség,hivatalok,"szakemberek" tudtával,és beleegyezésével.
Miért,azt gondolja itt valaki hogy odafönt nincsenek tisztában azzal hogy mi folyik a budapesti éjszakában?
Az egész rohadt rendszer a velejéig korrupt,mindenki fizet,mint a katonatiszt.
Minden ami ezután jön,szervezés,helyszín,technika,biztonság-tűzvédelem,menekülési útvonalak,stb stb mindez mellékes,lényegtelen.
Ez van,és nem tegnap óta.

Vörös Meteor 2011.01.17. 12:16:28

Bocs, előmászott belőlem a filológus - Kazimiriecz az valójában KAZIMIERZ!

kovacsferenc123123 2011.01.17. 12:38:47

Nem olvastam a hozzászólásokat, szóval gondolom más is beírta már, meg igazából nem lep meg a stílus, a Mandiner többi cikke legalább ennyire demagóg és álszent, de, rohadtul nem igaz, hogy nem lehet Budapesten fiatalként kultúráltan szórakozni (ezt a felvázolt négy (öt) opció miatt mondom). Nagyon sok igényes és egyáltalán nem drága kocsma van, max meg kell keresni.

kovacsferenc123123 2011.01.17. 12:46:02

"Persze, rend vs szabadság. Pont, mint a médiatörvénynél." Nem sül le a pofádról a bőr, kedves szerző?

hahh 2011.01.17. 13:31:21

@markusbenjamin: mondasz ilyen helyet? Komolyan kíváncsi vagyok, mert én is úgy látom az éjszakai életet, ahogy a bejegyzés szerzője írta: ha nem akarok a Hajógyárin puccba vágva nagyon drága piát inni (nem is stílusom, ami ott van), akkor maradnak a romkocsmák, amíg 18-19 évesen nagyon tetszettek, most már kicsit idegesít, hogy gubizott bútorokon ülök és majd' ezer forintért iszom egy felest.

Vagy ott vannak még a pincehelyiségbe zsúfolt táncos szórakozóhelyek, ahol tán még csak a szerencsén múlt, hogy nem történt ilyen, mint ami most.

kovacsferenc123123 2011.01.17. 13:33:06

@hahh: Most így helyből a Krimót vagy a Kamrát mondanám, mindkettő tök jó és nem különösebben drága hely. De van még bőven, csak kicsit körül kell nézni.

vadkutya 2011.01.17. 13:55:40

Kell egy nagyobb garázs, néhány erősítő, lábdob meg cintányér, pár jó képességű kolléga, pálinka, kenyér, kolbász, meg kovászos uborka, aztán faszom a tinglitangli stroboszkópotokba...

Karcolt lendület 2011.01.17. 14:17:07

@Vicomte de Boundoise:
Ez a szigorításdi tipikus politikusi reakció, a legnagyobb probléma, hogy Magyarországon ez általában még betarthatatlanabb szabályokhoz és így még nagyobb korrupcióhoz vezet. (Pont az ellenkezőjéhez, mint amiről Kósa beszélt a kampányban anno.)

A helyzet az, ha a WB betartja a szabályokat, most sem lett volna baj - úgyhogy nem a szabályokkal volt baj - legalábbis nem a szigorúságukkal. Egész egyszerűen nincs arra apparátus, hogy ennyi szórakozóhelyet ellenőrizzen, engedélyezzen. Főleg, ha az engedélyekkel kapcsolatos rendelkezések olyan bonyolultak, hogy egy rendőrjárőrnek esélye nincs erre.

Ha pedig kevesebb a szórakozóhely, abból más probléma lesz: nem tisztán korrupt, hanem teljesen illegális szórakozóhelyek, stb.

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.01.17. 14:21:29

@hahh: A38, Merlin, Dürer, Diesel, ilyesmik? Egyik sem romkocsma, vagy koktélozós R&B-electro puccparádé.

_Phelan_ 2011.01.17. 18:14:09

Vhogy sejtettem, hogy a kisebb/undergroundabb koncertek/partyk fognak szívni leginkább, lásd NegativeArt. Pont olyan tevékenységet végző szervezőt felemlegetni, aki kb non profit módon tolja (azért van nyereséges buli is)...
Míg egy WB-s estén v hasonlón bazzeg egy Pesti garzonnak megfelelő nyereség is könnyne összejön. -.-

Vicomte de Boundoise 2011.01.17. 20:56:47

@Case: Ezt mondtam amúgy Zérónak. Kurvasok jófej szervezőt ismerek.

De aha... A kérdések az olyan kotorékújságíróban meg bloggerben mint én felmerülnek. És mostmár fel is fognak.

Például a tekintetben, hogy ha a legeslegjóhiszeműbben is jársz el mint szervező, nem lehet-e, hogy a HELY átbasz... Mert mást mond, mint a valóság azért, hogy te egyáltalán odaszervezz. Hisz a papír, amit lobogtat, az eleve korruptan lett megszerezve.

Ami meg itt a picsogást illeti a szabadságról meg a többiről. Kurvára nem sül le a képemről a bőr, hisz ahhoz a szabadság fogalmának totális félreértése kell, hogy megszülethessen a korrupció mint olyan. Ahogy a szabadság egy szép nő, a korrupció annak elkurvult formája. És akkor merőben költői voltam. A szabadság akkor szép, ahogy jeleztem, ha felelősséggel társul. Csak - ahogy médiában is - nem társul azzal.

Eszébe nem jutna senkinek szabályt szigorítani, ha a résztvevőkben lenne felelősség, és élni tudnának a szabadsággal. Csakhogy itt az van, hogyha szabadság légköre címszó alatt mondjuk nem teszed bűntethetővé az utcai vizelést, másnap húgyszagban terjeng a város.

Ha nem az lenne az első prosztó reakció, hogy rögtön vissza is él a szabállyal, és elmegy a legalitás határáig, akkor nem kéne őrjáratozni, és lehetne szabályok betartására hivatkozni. Ami a magyar állapotok ismeretében pusztán szemforgató ájtatoskodás. Mert itt élünk pár éve, és tudjuk mi a stájsz. De ez történelmi távlatokban megy így.... De mindegy..... filozófiai vitához nem alkalmas egy komment.

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.01.18. 02:38:29

@Vicomte de Boundoise: A szervezőnek többek közt az is felelőssége, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a helyszín megfelelő. Meg érdeke is. Ha teszemazt idehozol egy külföldi bandát és a helyről menet közben kiderül, hogy egy rakás szar, akkor bizonygathatod te ameddig akarod, hogy node hát nem az én hibám, ez a zenekart baromira nem fogja meghatni. Ugyanígy, ha rendszeresen szar helyre szervezed a buliidat, a közönség is elpártol tőled egy idő után.

Én igazából ebben az egészben a leginkább a WB szervezőire vagyok kiváncsi, hogy mit mondanak, mert míg az NNL oldal egyértelmű (drogos hülyegyerek, aki belekerült a buliszervezésbe, de rohadtul fogalma nincs semmiről), addig ugye a WB komoly múlttal rendelkező hely, szóval nekem nehezen fér a fejembe, hogy hogyan tudtak ennyit és ilyen halmozottan hibázni.

bryan 2011.01.18. 03:00:03

@Vicomte de Boundoise:
Nem akarom elvinni a kommenteket, de a korrupció pont a szabadság hiányától, a túlszabályozottságtól, a központosítástól szokott virulni. A nyilvános vizelés szabálysértés, büntethető, pénzbírság jár érte. Nyilván te is tudod, hogy a csökkentése nem a szabályok szigorításával, hanem mondjuk nyilvános vécék üzembehelyezésével és hasonlókkal érhető el. Az átgondolatlan szigorítás nagyon ritkán hasznos.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.18. 08:06:46

@Kettes:

értem én, mire gondolsz, de pintért meg tarlóst, meg úgy egyáltalán a rendmániás fidesz baromságait nem kéne a post írójának nyakába varrni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2011.01.18. 10:21:23

@Vicomte de Boundoise:

"sajtószabadság nem annak védelmét jelentené, hogy tulajdonképp pornót mutassanak délután a Való Világ keretében"

már megbocsáss, de ez felesleges demagógia. a VV nem "sajtó", hanem egy kibaszott show, aminek a korlátozása teljesen más keretek közt történik, mint a sajtóé. sajnos nem te vagy az egyetlen, aki a sajtószabadság ürügyén mindenféle szórakoztatóipari szarokat hoz fel példának. kábé olyan, mintha a kresz szabályai kapcsán valaki az f1-gyel példálózna.

Vicomte de Boundoise 2011.01.18. 14:44:30

@Case: Hát nekem van egy barátom, aki valszeg az ismerősöd, hisz ő is lassan 15 éve szervez bulikat meg fesztiválokat.

Egyrészt itt a helyzet (szerintem) összetett. Például nincs "Buliszervező Kamara" amelyik most nyilatkozhatna arról, hogy "Kecskés Tamás nem tagunk, el vagyunk határolódva, a mi bulijaink jók, az A38-nál fel se engednek stb stb stb..."

Elszórtan, kommentben kell ragálnotok egymástól külön, mert nincs olyan szakmai szervezet, aminek a nevében most el lehetne határolódni egy 20 éve dolgozónak, és egy széttépett hülyegyerektől. Tanulság: csináljatok egy kamarát!!! Egy országos buliszervező egyesületet, kamarát, mely kivédené ezeket.

Aztán a másik: a HELY maga hazudik nektek. Ha a legjóhiszeműbben is jártok el, olyan papírok jutnak el hozzátok, melyeket a Hely azért ad, hogy bizonyítsa, hogy ti mehettek meg szervezhettek oda, de ezek a papírok már eleve "ímmel ámmal, így úgy" lettek beszerezve, és sose lettek komolyan ellenőrizve. Tehát a WB úgy "biztosította" a szerencsétlen dilettáns Noise-osokat is a 4500 fős buliról, hogy igazából végig 1600 főre volt meghúzva a plafon. Szóval de facto arra hivatkozott, hogy egy olyan hely, ahova jöhetnek. És nem volt olyan.

Pecsa és A38, Millenárs. Kb. ez a három hely van, ahol ezt betartják, meg amiket rendszeresen ellenőriznek is, meg amiket valljuk be eleve bulizásra alakítottak ki. Ezek után a teljes buliszcéna romokba, sufnikba, pincékbe és ilyen olyan biztosítatlan kiképzetlen gyárakba meg ilyenekre van kényszerítve. Mert NINCSENEK HELYEK!!!

És itt rólatok szó nincs, mert nektek csak igény van, amit ki akartok elégíteni azzal, hogy megszervezitek a bulikat. És aztán foghatjátok a fejeteket, mert ahova VIHETITEK az egy fos. Gödör.... Tavaly az Index fél évig cikkezett, és azért azok a farost elemek, toi toi-ok és egyebek nem épp a "szakszerűen ellátott közösségi tér" képzetét keltik, amúgy Zéró megtámadása helyett inkább a Gödör üzemeltetőjének kéne ide beírnia, hogy hogy is gondolja ezt csinálni így tovább, mert értem én, hogy menne oda a fél város, de nem mehet, mert az épületet nem erre tervezték. Értem én, hogy ebből neki sok pénze van, de felelős önmérsékletet kéne mutatnia, hogy elküldi a népet máshova... Vagy nyit egy másik helyet... Jaaaaaa..... Na innentől fikció a dolog. Megnyit. Kinyit. És imádkozik, hogy mondjuk a klotyónál ne nyomják ugyanígy egymást agyon, ahogy most a WB-nél.

És pont ÍGY hibázott a WB. Ezt nyalta be, de ezt bármikor benyalhatja a Gödör is... Vagy mondjuk a Szimpla, amikor leszakad a szanált épület begombásodott fafödéme egyik este.... Miért is ne tenné? Hisz attól rom a kocsma, hogy szanálás és lebontás között még bemennek egy kicsit tombolni oda. De basszus... Eleve azért szanálták ezeket az épületeket, mert szarok..... Lehet optikailag tuningolni mint a 30 éves Ladát Soltvadkerten, attól az még egy roncs.....

És igen, ilyen lepusztult utakon, lepusztult eszközökkel folyik Magyarországon egy többtízezer embert mozgató komplett szakma. Ha beszakad a Szimpla, az az öreg salétromos épület hibája. Ha kiszakad egy gát, az a buzgárok meg a szar szoci munkamorál hibája, ha befullad 3 ember egy buliba, az meg a Skála autóbejárója szűkösségének a hibája. JAAAA...... emberek meg halnak meg, mert a MAL, a WB, az akárki azt mondja, hogy "dehát kérem..."

És persze sajnálod.... Vagy nem? Vagy igen? Vagy akkor mi van? Ne essen Ajkán eső? Milliárdokba kerülne megerősíteni egy zagytározót ilyen időben, ami nincs? Nincs 3-5ezres bulihely Pesten? Nem lehetr megfizetni egy rendes kocsmát, hogy legyenek rendes korrekt bulihelyek? Ja..... Hát le van pattanva az ország az is tuti.

ÉS ebből jön a minden. A "szabadság légköre" mellé kitennék egy rohadtnagy ironométert persze, Hollandiában dúl a szabadság, de azért hasonlítsuk már össze a Holland és a magyar buliszcénát.... kösz, ne is folytassátok.

Mert - ahogy írtam - a szabadság felelősség, csak ezt így el kéne magyarázni pont azoknak akiknek ez a szabadság dolog oly fontos (én az akarat szabadságában hiszek, a többi az rizsa meg idealista pofázás) hogy szabadság + FELELŐSSÉG, szabadság + KÖTELESSÉG, szabadság + ETIKA, ezek a lewgvadabb liberális agyában is egyben vannak, csak épp szarik ezt lekommunikálni, mert sokkal fontosabb neki a jó kis zorbánozás meg tarlósozás, meg esetenként az én lehülyézésem. Mondjam azt, hogy ehhez hozzá lehet szokni, csak épp nem kellemes.

És a "szabadság légköre" Magyarországon, a "leszarom, tőlem csináld bazmeg" mondat mögé sűrűsödik, nem pedig a "na de érdekes, hogy képzelted el, miben segíthetek?" mondat mögé. A magyar liberalizmus nemes hagyományai meg kimerülnek abban, hogy hagyják a drogos hülyegyerekeekt bulit szervezni, a többi drogos hülyét meg beszorulni egy autólejáróba, hogy aztán újabb hülyegyerekek úgy csinálják amit, ahogy épp akarják, és ha valaki jön és mondja, hogy "drágám ez nem így működik" akkor fröcsögve küldjék el a strukturalista náci kurva anyjába. És ebben kevés változást tapasztalok....

Szarik itt mindenki a sajtószabadságra, lényeg, hogy Orbán menjen a faszba. Szarik itt mindenki a három kislányra, akik egy mocskos szar világban nőttek fel, amit elbasztunk vastagon, és most a nejlonzsákos képeik keringenek a világban. A lényeg, hogy itt megint most el lehessen mondani micsoda őskonzervatív rendpárti köcsög vagyok, ki fizeti a számláimat a bértollnokkodásért, meg hogy majd Tarlós felszántja a Szigetet.....

Üdítőek a kivételek amúgy.... És örülök mavonak meg bryannek megint!

Vicomte de Boundoise 2011.01.18. 14:53:18

...ja és hadd legyen már a fejemben egy szinapszisnyi kapcsolat egy alumíniumgyárat privatizáló,l abból a pénzt kivevő, a biztonsági előírásokat leszaró komcsi szarcsimbók, és az ő tragédia utáni mentegetőzése, valamint egy romból pénzt hasonló morális háttérrel kipumpáló, majd szabadkozó, egymásra meg a Jóistenre mutogató társaság között...

Hadd gondoljam már, hogy ahhoz "pacsipajti" meg "leszarom bazmeg" meg "csináld, csak le ne bukj"féle mentalitás kell 8 éven át, hogy aztán most ezek így sorozatban történjenek. JAAAA és persze mondhatjátok a sablondumát, hogy "ez 20 éve megy nem nyolc" "mit gyurcsányozol itt jobbos köcsög" "meg ez nem szabadság, hanem korrupció" és a többi is jöhet, mint például hogy "na majd most a rendpárti fidesz"

De ha van ötletetek, hogy hogy is lehet egy ekkora rakás szart eltakarítani, ami ilyen szinten hálózza be az országot, ha nem egy gecinagy dózerrel, ami eltolja az egész Rendszert alkotmánnyal, hatóssággal, erővel stb..... Szóval ha tudjátok hogy lehet ezt máshogy csinálni, mint erőből, akkor várom a válaszokat. Mert az ország azon feléhez tartozom akinek már ezzel a töke tele van.

21 hónap · http://www.reprintkiado.hu 2011.01.18. 15:06:10

@Vicomte de Boundoise: halkan jegyzem meg, üzleti életben nincs olyan, hogy "jóhiszemű".
Ha egy ellenőrzésnél kiderül, hogy a cég, amivel szerződtél, felszámolás alatt jár, vagy nem létezik, téged rúgnak seggbe. Még a másik ügyvez megbízólevelét és személyijét (!) is el kell kérned, hogy tuti biztos legyél a képviseletben, stb.
Volt már olyan APEH-ellenőrzés, ahol ezzel kurrogatták a jónépet.
Az meg alap, hogy a másik minden ilyesmire vonatkozó dokumentuma a szerződés mellékletét képezi...

Vicomte de Boundoise 2011.01.18. 15:11:36

@21 hónap: Na kétlem, hogy itt történt akár ehhez hasonló is....

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.01.18. 16:29:08

@Vicomte de Boundoise: Elkezdtem olvasni amit írsz, de a harmadánál elvesztettem a fonalat a csapongás és a keverjünk-ide-mindent fordulatok után. Csak annyi amit már írtam egyszer: a szervezõ érdeke és felelõssége, hogy tisztában legyen a hely adottságaival.
A Gödör témán meg nem tudom minek lovagolsz. Nagyon nem egy kategória az és a WB, nincsen benne semmi olyan életveszélyes rész, mint az a bizonyos lépcsõ, valamint ha annyian vesznek jegyet a koncertre elõvétben, hogy nem fér el ott, akkor már a szervezõ is írta itt neked, hogy átrakják a cuccot máshova. Ezek után minek várod te, hogy a Gödör tulaja a színed elé járuljon, mikor a cikk és téma szempontjából totálisan irreveláns, hogy a fenti részen Toi-Toi vécék vannak.
Tanulj meg összefüggõen írni, a témánál maradni és értelmezni a neked adott válaszokat.

pelikán* 2011.01.30. 13:57:01

@Kettes: Széles látókörű barátom! Honnan a sikoltozásokba öltöztetett, rézhasú, repedtsarkú, kacskaringós francból olvasod ki a linkelt nyamvadt MTI hírből, hogy szórakozóhely-holokauszt és tilcsákbea következik?

A hír az elvárható intézkedést hozza a történtek után, akinek az újdonság (vagy meglepő), annak az arányérzékével van baj.

Te nekem majd akkor gyere, ha a cigányszaddam katonái ártatlan kocsmatulajdonosokat lincselnek a budapesti éjszakában, akkor majd tárgyalhatunk, hogy kinek is jöttek be a jóslatai.

Hülye aki mondja.

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2011.01.31. 08:47:24

@pelikán*: Nem, én akkor jövök, amikor "Be lesz zárva minden, ami nem áll stokiban este 10-kor." Ezt azért ki lehet olvasni a hírből, ugye?

Elvárható intézkedések, gratulálok. Én is pont ezt mondtam. Katasztrófa + rend iránti vágy + rendpárti kormány = represszió.

Te meg majd akkor hőzöngj, ha új, többezres tömeget kulturáltan és biztonságosan kiszolgáló szórakozóhelyek fognak épülni Budapesten, a főváros és az állam szíves segítségével, ahogy a szerző delirálta.

pelikán* 2011.01.31. 14:28:53

@Kettes: "Be lesz zárva minden, ami nem áll stokiban este 10-kor." Ezt azért ki lehet olvasni a hírből, ugye?

Nem.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.02.21. 08:54:20

még jó, hogy a mandarinos fiúk mondták, hogy milyen rendes jófej srácok a wb tulajok!

index.hu/bulvar/2011/02/21/kejgaz-palackokat_talaltak_a_west_balkanban/
süti beállítások módosítása