„Szőrös töke van a légynek, ha nem hiszed, nézd meg!”
Részlet egy népszerű dalból

  Nem tudjuk, mikor sikerült kifejlesztenie Paul Lendvainak azt a testét borító különleges, teflonszerű anyagot, amelynek felhasználhatóságát jelenleg brit tudósok vizsgálják. Lendvairól hiába derült ki rendre némi mismásolás után életének valamilyen különösen visszatetsző részlete, senkinek nem sikerült fogást találnia rajta. Hiába lett köztudomású, hogy az ÁVH alá tartozó szervnél szolgált, ahogyan az is, hogy némi szerepe neki is volt az 1956 utáni „Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben” címmel megjelent Fehér könyvek szerkesztésében. Népszerűsége töretlen volt hívei között, s a gyűlölködők sem adtak alább a gyűlölségből - most azonban egy különösen aljas támadással kell megbirkóznia.

  A Heti Válasz arról ír friss lapszámában, Paul Lendvai együttműködött a kádári kommunista rezsimmel. Az évtizedek óta a bécsi emigráció keserű kenyerét evő újságíró-publicista-tévés-író-szerkesztő-usw. baráti szándékból informálta bécsi magyar diplomatákon keresztül a magyar vezetést. A lap ugyan partikuláris esetekről számol be, nyilvánvaló azonban, hogy Lendvai reakció elleni küzdelmét nem pusztán egy 1956-ot a komcsik szájíze szerint bemutató dokumentumfilm elkészítése, vagy egy irodalmi ellenfórum legyakásának kísérlete jelentette.

  Mivel egy blogposztért iszonyatosan mókás dolog lenne perelni, ezért mi nyugodtan leírjuk, amit a Heti Válasz nem tett meg (és amivel egyébként saját magukat szivatták volna meg). Csak a hülyék számára nem világos, hogy Paul Lendvai bizony legalábbis informátor besúgó volt. Méghozzá abból az esztétikailag-etikailag is leginkább kifogásolható önkéntes típusból, amit olyan jelzőkkel szoktak emlegetni, amiket magunk is pironkodva írnánk le. Hogy személyes mozgatórugói mik voltak, pénz, elvtársiasság, elvhűség, vagy csak simán a saját genyósága, kevéssé érdekes. A lényeg, hogy a Heti Válasz szorgos szkennelőjének köszönhetően Lendvai immár pecsétes spiclivé vált. Kedves olvasóink is bizonyára szívesen emlékeznek vissza, milyen elégedettséggel adtak az ilyen árulóknak a suliban egy kokit. A nagy nemzeti kokihoz most mi is szívesen hozzájárulunk a magunk szolíd tockosával.

Vannak azonban nyitott kérdések az ügyben.

  A kommunisták nem csupa tökkelütött gazemberek voltak, hanem sokszor nagyon is dörzsölt gazemberekként viselkedtek. A legnagyobb tehetségük abban mutatkozott meg, hogyan altatták el a szabad világ figyelmét retorikai trükkök százaival, miközben a háttérben folytatták gaz üzelmeiket. Legyen szó Alger Hiss-ről, a cambridge-i ötökről, Willy Münzenbergről, vagy pitiáner, névtelen senkikről, mindig is nagy gondot fordítottak arra, hogy a világ nyugati felét is elárasszák a magukfajta rontópálokkal. Rengeteg példát lehet sorolni, hogyan szállták meg a komcsi ejtőernyősök a nyugati kultúrát, tudományt, művészeti életet - és a médiát is. A Szovjetunió ezirányú törekvései leginkább a baloldali kormányzatokban és értelmiségiekben leltek táptalajra, akik aztán tökkelütöttségük vagy megátalkodottságuk okán készséggel terceltek a komcsi nóta alá.

  Az ügynököket továbbra is misztikus homály fedi: ki minősült egyáltalán ügynöknek? Mit csinált egy ügynök? Jelentéseket írt? Aknamunkált? Besúgott? Medgyessy Pétertől Molnár Gál Péterig tudnánk sorolni a különböző színű és szagú példákat, Lendvai azonban egy alapvető dologban különbözik mindegyiküktől: osztrák állampolgárként tevékenykedett. Most pedig találgatni fogunk, de hogy megnyugtassuk feldúlt lelkű olvasóinkat, kérdéseinkre nyugodt szívvel elfogadjuk a nemleges, tagadó választ.

  Kikkel állt kapcsolatban Bécsben Lendvai? Kivel, kikkel közölte az általa megszerzett információt? Dolgozott-e magyaron kívül más titkosszolgálatnak is? Hogy lehet, hogy Kreisky kancellár bizalmasa volt? Tudott-e tevékenységéről az osztrák titkosszolgálat? Ha tudott, mit tudott? Ha nem, miért nem? Satöbbi.

  A legjobb lenne, ha mindezekre a kérdésekre maga Paul polip adná meg a választ azzal, hogy a maszatolás után végre az igazság fényes ösvényére lép. Egyéb esetben újságírók és történészek fognak turkálni, vájkálni a múltjában, amíg könyékig lendvaisak nem lesznek. Elég valószínűtlen, hogy a levéltárban csupán öt dokumentumot őriznek egy ilyen magasra jutó, tehetséges, népszerű és kétségkívül grafomán figuráról. Nem lennénk meglepődve, ha hamarosan újabb információk kerülnének napvilágra. Talán egy bécsi levéltáras kalandtúrát is megérne a dolog.

  A tegnap már beharangozott Heti Válasz-cikknek másfél nap alatt helyre utóélete lett, Lendvai ugyanis már szerdán megbeszélte D. Bolgár úrral a történteket. Itt még szépen beszélt, bár érthetően fel volt háborodva a lap pimaszságán. Felhívta a figyelmet, hogy ő csupán beszélgetett a kommunistákkal, nem pedig informálta őket, az egész ügy különben is egy lejárató akció Mein verspieltes Land című könyve miatt, amiben, és ezt már mi tesszük hozzá, Ungváry Rudolf érzékenységével, Bauer Tamás szelídségével és Debreczeni József éleslátásával világít rá az elmúlt húsz év hibáira. Arra is felhívta a figyelmet, hogy őtet megfigyelték, és a jelentésekről még az ÉS-ben is beszámolt.

Ő persze csak nevet, de azért ez nem egy jó dolog, mondja.

  A nyilatkozatok csütörtök reggel folytatódtak: először a Kossuth Rádió hallgatói kaphatták fel a fejüket a telefonon bejelentkező, búgócsigaként felpörgő Lendvaira, akitől Mong Attila próbált kérdezni, kevés sikerrel. Mong egyébként barátságos hangját Lendvai saját filippikájába fullasztotta, elmondta amit akart, aztán kalap, kabát, császtok, jól lecsapta a telefont. Egyébként egy izgi, Magyar Narancsban megjelent Kenedi János-szövegről is szerették volna megkérdezni (naná, hogy egy betű sem hangzott el belőle):

„Kenedi szerint a vizsgálat empirikusan is igazolta, amit 1995-ben többé-kevésbé még csak feltételezni lehetett. Jelesül: Magyarország abban mindenképp rendhagyó volt a szovjet típusú államok közül, hogy nálunk a szervezett hálózat (informátorok, ügynökök, titkos megbízottak, titkos munkatársak) aránya összehasonlíthatatlanul kisebb volt az informálisan együttműködőkénél. Az utóbbiakról nem állítottak ki 6-os kartont, nem kellett, hogy B-dossziét vezessenek róluk, és még költségelszámolásuk sem volt, ami alapján azonosíthatók lennének. Az ellenszolgáltatást ugyanis kiváltságokban kapták meg. Ennek Kenedi szerint főként az volt - a vizsgálat által is visszaigazolt - oka, hogy Magyarországnak és a magyar titkosszolgálatoknak a külföldet dezinformáló funkciója legkésőbb a helsinki egyezmény megkötése után sokkal előbbre való volt, mint az, hogy széles besúgóhálózat épüljön ki. A keleti blokkban Magyarországnak jutott a KGST és a Varsói Szerződés által kijelölt azon szerep, hogy elterjessze: mi vagyunk a legvidámabb barakk, s így könnyebben hozzájuthasson a Cocom-listán szereplő (azaz a szovjet típusú államok elől elzárt) ipari licencekhez. A pozitív Magyarország-kép kialakításához tudósok, művészek, egyházi emberek, újságírók kellettek, akik részt vettek ennek propagálásában.”

  Nem járt jobban Obersovszky Péter sem az MTV Ma Reggel című műsorában, Lendvai hangján érződött is, hogy már nagyon be van rágva a közmédia hallatlan szenzációhajhászásán, és azon az elfogultságon, hogy Obersovszky még a lapból is képes volt idézni neki. Piff-paff, itt is vagdalkozott egy sort, neminformáltamahatóságokat, elhallgattatnakengemet, tudatoslejáratás, mondvacsináltösszefüggés. Aztán lécelt.

  Holnap vélhetően baloldali publicisztikák tömkelege fog megjelenni Lendvai érdemeiről, díjainak, kitüntetéseinek hosszú soráról, ízes anekdotáival, idézetekkel műveiből - akár még a nap embere is lehet a Népszavában. Pedig most végre a baloldalon áll, hogy képesek-e megtenni azt, amire annyiszor szólítottak fel másokat: elhatárolódni. Elhatárolódni egy csacsi öreg hazaárulótól.