Kritikus a tömeg
2010. szeptember 23. írta: Redakció

Kritikus a tömeg

  Autóteszt oldalunk szerzője kritikus a tegnapi Critical Mass rendőrségi bánásmódjával szemben.

   „A Critical Mass rendezői az alapvető játékszabályok betartását kérik mindenkitől. Ezekkel teljes mértékben egyet is értek, hiszen a kerékpárosra is ugyanúgy vonatkozik a KRESZ, mint az autósokra. Éppen ezért igenis nyugodtan büntessék meg bárhol és bármikor azokat, akik átkerekeznek a tilos jelzésen. Mélységesen felháborít ez a volán mögött vagy a nyeregben ülve egyaránt. De legfőképpen gyalogosként, amikor jóformán nekem kell odébb ugranom a zebrán a zöldben, hogy az agyament el ne üssön. Ha én is meg bírok állni a pirosnál, egészen biztos, hogy másnak is sikerülhetne...

  Ugyanígy csapjon le a törvény szigora azokra, akiknek nincsen első és/vagy hátsó lámpájuk. Nem csak azért, mert kötelező, hanem azért mert létfontosságú. Még a modern, erős és feltűnően villogó LED-ekkel felvértezett lámpákat is sokszor alig lehet észrevenni, hát még azt a kerékpárost, amelyik egyáltalán nincs kivilágítva. Nemcsak saját magát sodorja ezzel veszélybe, de én sem szeretném azért elütni autóval vagy a kormányt az utolsó pillanatban félrerántva belemenni a szembejövőbe, mert nem kapcsolt lámpát...

  Azonban az, hogy a rendőrök tegnap este a hátsó- és a küllőprizma vagy a csengő hiányáért is büntettek, az már a kint felejtett harmincas táblához beálló fotómasinához hasonló pénzszerzési eljárás. Értem én, hogy kötelező felszerelés egy évtizedekkel ezelőtti gondolkodásmódot tükröző jogszabály szerint, de ez az eljárás akkor sem teljesen kóser.”

  A teljes cikket a Mandiner Autóteszt oldalán olvashatják.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr492317907

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Erőszakos kisebbség a biciklisfutár? 2010.09.23. 14:41:29

Biciklis-aktivisták másztak be a budapesti városháza parkolójába a kerítésen keresztül, tiltakozva az ellen, hogy Budapest szívében nem park, hanem városházi park(oló) van, na meg hogy a tegnapi Critical Mass előtt jól felhívják magukra a figyelmet. Jó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalladam 2010.09.23. 14:21:48

1978, 'potkívánok! kerékpározgatunk, kerékpározgatunk?

bakszakáll 2010.09.23. 14:38:57

A biciklifelszerelés hiány helyett inkább a járdán ezerrel száguldozó alakokat kellene azonnal büntetni. Mindig.

Guild 2010.09.23. 14:40:40

Rákerestem a kötelező tartozékokra és a következőt találtam:
"A kerékpár lámpák elektromos kapcsolásának olyannak kell lenni, hogy a lámpák együtt legyenek be- és kikapcsolhatók."

Ez vajon még érvényben van?

Viktus 2010.09.23. 14:42:00

Végre a rendőrség csinál v.mit a drótszamarasok azt hiszik, hogy fúdemenő, ha tekerik a sz*rt, és mindent lehet nekik ...

Johnny336 2010.09.23. 14:54:40

Egyetértek, meg nem is.
Kell izzókészlet az autóba, különben megbüntetnek, de cseréld már ki a xenont az útszélén, kukk sötétben.
De ennek ellenére baszogatnak bizonyos kötelező felszerelés hiánya miatt.

Erre rájöhetnének már a habzószájú cm-esek, mert bringaellenes autósok, hogy együtt közlekedünk (én mindkét járművel szoktam, mindkét oldalt ismerem), talán nem egymás baszogatására kéne pazarolni az energiát, hanem kiharcolni olyan szabályrendszert, olyan infrastruktúrát, amivel mindenki elégedett lenne (ilyen nem létezik, tudom), a normális többség pozitívan értékelje.

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.09.23. 15:04:43

@Johnny336: Már nem kell izzókészlet az autóba.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.09.23. 15:15:05

Hmm. Ha mondjuk a kivilágítatlan kerékpárosra kiadják a vadászengedélyt, akkor nekem 8, akkor ne büntessenek. És Gy.k.: ettől még lehet, nagyonis, hogy szarok a szabályok, és gecik a zsandárok. De aki öntudatos drótszamaras létér elmegy criticalmassozni rosszul felszerelt binyiglivel, Kojrópában, az kérem Darwin Díjas, az olyanok picsogása meg nékem érdektelen.

Johnny336 2010.09.23. 15:28:12

@SilentSound: eü-doboz sem? Eü-oktatáson mentős első dolga volt megemlíteni, hogy balesetnél ne hősködjünk, hanem hívjuk a mentőt, és ne nyúlkáljunk semmihez - biztos, amit tuti. Ez alól kivétel az égő jármű.

smalladam 2010.09.23. 15:33:27

@Viktus: ha meg téged bírságoltak volna meg valami piti indokkal bármiért, akkor meg sírnál, hogy rendőrterror...

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.09.23. 15:35:22

@Johnny336: Az eü doboz továbbra is kötelező, de nem lényeges a doboz szavatossága, hanem a benne lévő dolgoké számít.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.23. 15:58:33

én naponta bringázom, és mégis azt mondom, helyesen jártak el a rendőrök. bár helyesebb lett volna betiltani ezt a szemét liberális szart, vízágyúval szétveretni.

jan 2010.09.23. 16:38:38

Nehéz dolog ez. Én bringával járok, és kényesen betartok minden szabályt, kifejezetten irritálnak pl. a Margit-hídon a bringájukról le nem szálló, tovább tekerő emberek.

De: azt is megértem, hogy sok bringás úgy érzi, áthághat néhány szabályt. Ugyanis a város közlekedése annyira unfair módon biciklistaellenesen van kialakítva (pl. valódi bicikliutak szinte teljes hiánya - mert a járdára felfestett bohóckodás csak arra jó, hogy összeugrassa a bringásokat és a gyalogosokat), hogy az ember észre sem veszi, de kialakul benne egy gerillamentalitás: ha ilyen ostobán szemét velem a rendszer, akkor én miért tartsam be kínosan ügyelve a szabályait?

Egy példa: villamossínek közötti biciklizés (én sosem csinálom, mert félek, hogy elesem a sínekben): ha lenne az Alkotás úton, Nagykörúton bringasáv, akkor nyilván senki sem csinálná.

lorantka_a_gall 2010.09.23. 17:02:49

Azoknak ajánlom, akik nem tudják/akarják betartani z előírt szabályokat.

Kerékpáros (alternatív) kresz:
1, Úgy közlekedj, hogy semmiképp se okozz veszélyes helyzetet. Sem a magad, sem mások számára.
2, Úgy közlekedj, hogy lehetőleg ne is zavarj másokat.
3, Úgy közlekedj, mintha láthatatlan lennél a nálad nehezebb és keményebb közlekedők számára.
4, Úgy közlekedj, ahogy a veled azonos felületen közlekedők.

Ez fontossági sorrend (is).
Ezek betartása mellett, szerintem bőven belefér pl ha átcsorog az ember egy T -kereszteződésnél a járda mellett a piroson (pl. ha nincs gyalogos aki át akar kelni), hogy ne egyszerre induljon az autósokkal, ezáltal csökkentse az ebből adódó balesetveszélyt.

lorantka_a_gall 2010.09.23. 17:49:56

@lorantka_a_gall: de természetesen a szabályos közlekedés fontosabb mint a balesetmentes a jelenlegi KRESZ szerint, és az a szentírás.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.09.23. 18:55:59

nevetséges és undorító ami itt történik.
egy felvonuláson a tömegből kiszedni küllőprizma hiánya miatt vkt: undor. és felhábor.

ami pedig ma az egész magyar neten zajlott, nem volt más, mint gyűlölködő autósbloggerek epeömlése. szánalmas, ahogy ez a 2 világ gyűlölködve kommenteket hány a másik blogjaiba.

akiket büntetni kéne, azok a járdán száguldozó rodeózó elmebeteg bicajosok - akik kb egy kategóriába esnek a Kálmán által nemrégen leírt deszkásokkal. Ill. még súlyosabbak, elnézést.

-d(-_-)b- 2010.09.23. 19:31:55

Innen is üdvözlöm a biciklis kezdeményezést. Örülök, hogy Székesfehérvár kerékpárosainak sikerült hozzájárulniuk a Budai út és a belváros levegőjének frissebbé tételéhez azzal, hogy mögöttük kb. 2 kilométeren keresztül araszolt két sávnyi autó, teherautó és busz. A felvonulás egyébként a legjobb időben, délután 5-kor zajlott, amikor minden dolgozó ember hazafelé ment (volna).

Ugyanitt szeretném megköszönni a rendőrség kifejezetten hatékony munkáját, amellyel nem sikerült egyik útkereszteződésbe sem járőrt állítaniuk, hogy a biciklisek után érkező autósokat másfelé tereljék, ezzel is hozzájárulva a kivételesen hosszú dugóhoz, akarom mondani levegőfrissítéshez.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.09.23. 23:34:49

@Grift: jaja:) Itt Drezdában is sok biciklis van, mégsem olyan idióták, mint az otthoni füves-lmp-s fajta.

szubjektiv 2010.09.24. 00:11:25

@Pável:
"akiket büntetni kéne, azok a járdán száguldozó rodeózó elmebeteg bicajosok"
Teljes mértékben egyetértek.

Nebameg 2010.09.24. 07:36:29

Szerencsére a kötelező névtáblát nem kérték számon. Szóval igazából jó fejek voltak, csak a biztonsági eszközökre figyeltek oda, illetve azok hiányára.

lyken 2010.09.24. 08:28:15

@Gorgiasz: ""A kerékpár lámpák elektromos kapcsolásának olyannak kell lenni, hogy a lámpák együtt legyenek be- és kikapcsolhatók."

Ez vajon még érvényben van? "

Igen, bár mióta életbe lépett a jogszabály, 6 időállapota volt.
Kapaszkodj meg, a jogszabály idézett része még mindig érvényben van és hatályos.

Maisie MacKenzie 2010.09.24. 09:58:48

"a rendőrök tegnap este a hátsó- és a küllőprizma vagy a csengő hiányáért is büntettek,"

Túlteljesítők. Sajnos ez a baj ebben az országban, hogy sokan nem ismerik a normális mértéket!

Meg kell baszni a bunkó bringásokat és a bunkó rendőröket is. Csak akkor lesz normális ez az ország!

Maisie MacKenzie 2010.09.24. 10:00:34

@Grift:

"én naponta bringázom"

Meglepsz! Nem néztem volna ki Belőled! :-)

loláb 2010.09.24. 13:12:58

Egy csomóan gondolják azt, hogy a pintér basztatni akarja a bringásokat, azért volt kiemelt ellenörzés, és bírságolás.

Szerintem erről szó sincs. Orbánék kijelentették, hogy a törvények mindenkire vonatkoznak. Ha a törvény előir valamit, akkor azt be kell tartani. A critical masson is, meg bivalybasznád külsőn is, a kocsmából hazafelé kerekezve.
Ennnek akartak megfelelni. Nyilván semmiféle balesetveszélyt nem jelent, hogyha 10000 bringás között száz nincs kivilágítva. Viszont a rendőr, ha ilyet tapasztal, az új hozzáállás szeirnt nem mehet el mellette szó nélkül, büntetni kell. Mert lényegtelen, ki, mikor, és hol van, a szabályok mindenkire vonatkoznak.

Cirrus 2010.09.24. 14:36:44

Biciklisként engem is idegesítenek azok a társaim, akik nincsenek kivilágítva. Egyrészt lejáratnak mindenkit, másrészt a bicikliúton is sokszor csak az utolsó pillanatban lehet észrevenni őket. A kötelező küllőprizmáról nem tudtam, nekem szerencsére van gyárilag, de amúgy is szereltem volna fel. Mindenesetre egy kicsit erős a 10-15 ezres bírság ezért. A villogó lámpákért is büntethettek volna, mégsem tették (tudtommal). Ja, és 99%-ban én is megállok a pirosnál, és jelzek, ha balra kanyarodok.

lyken 2010.09.27. 09:59:38

@Cirrus: "Mindenesetre egy kicsit erős a 10-15 ezres bírság ezért."
Helyszín: országút, idén tavaszal, késő este, naplemente után órákkal. Megyek szabályosan 80-al hazafelé asszonnyal, gyerekkel, kutyával. Egyszercsak bringás előbukkan a sötétből kivilágítatlanul. Szemből kocsi, kerülni nincs hely. Semmire nem volt idő. Evidens volt, hogy a kivilágítatlan bringás vagy a frontális közül melyik a kissebb rossz, ha az egész család a kocsiban ül.
Sáv mellé behúztam középre a kocsit és téptem egy kövér féket. Közben azon imádkoztam, hogy a bringás ne nyiffanjon ki. Megúszta mindenki, de ez egyszerre három dolognak volt köszönhető:
- A szemből jövő észlelte a szitut és oldalra rántott ő is.
- Sikerült középső sávhoz zárnom.
- Bringás a fékhangra oldalra tekert, be az árokba. Ha nem teszi, valszeg neki reszeltek, mert megállás után egy vonalban volt a kocsi jobb oldala azzal a vonallal ahol korábban haladt.
Végén kiszálltam, hogy megnézzem nem lett-e baja. Fickón látszott, hogy várja, hogy megverjem. Utána mondtam neki, hogy a következő városban van bringabolt, a láthatósági mellény 450, a piros villogó lámpoa 350 ft elemmel. Ha nem akar kinyiffanni talán illene beszereznie. Mikor kiszálltam, még feltett szándékom volt, hogy rendőrt hívok. Végül inkább hagytam a fenébe, a fickó így is remegett mint a kocsonya.
Egyszóval igen, bírságolják őket szanaszéjjel.

"A villogó lámpákért is büntethettek volna, mégsem tették (tudtommal)."
Minden lámpáért lehetne büntetni _minden_ bringást. 6/1990-es KÖHÉM rendelet kimondja, hogy az első és hátsó lámpákat együtt kell kapcsolahatóvá tenni. A dinamós lámpák kivételével ilyen nincs. Ez alapján a mai bringások 99.99999%-a büntethető lenne. Mégse büntetik.
süti beállítások módosítása