Megasztár vs. szubproletariátus
2010. szeptember 21. írta: dobray

Megasztár vs. szubproletariátus

  Úgy látszik, Krausz Tamás a múlt héten napokra bevette magát a Népszabadság hadiszállására, hogy a publicisztika rovatot szerkessze. Így most úgy reagálhatok a Népszabadság véleménycikkeire, mint korábban tettem sorozatban a Népszaváéira. Nem lesz ebből állandó gyakorlat, nyugalom. Böcskei Balázs és Kiss Viktor viszont igen hosszadalmas középosztályszidást eresztettek meg a lapban, Amikor az elit vigad címmel.

  A cikkben a Megasztáron példálózva értekeznek „az elit és/vagy középosztály szociális érzékéről, a nyomorúság infantilizálásáról és megvetéséről”, amiért kineveti az olyan önjelölt megasztárokat, mint a bikicsunájos induló, stb.

Immáron heteken át nézheti ország-világ, ahogy a (mély)szegénység és depriváció bugyraiból előbújó (szub)proletariátust megalázzák, lenézik és hahotázás tárgyává teszik. Ahogy az elit tagjai összekacsintanak a tévénézők millióival: „eszméletlen, kik nem jelentkeztek ide”. Az extrém, a legalja, a suttyóság, a fogyatékosság, a csúnyaság kifigurázása azt a látszatot kelti, hogy a „tisztelt zsűri”, a médiaelitek és a reklámozók, a celebek és a bulvárba vágyó politikusok együvé tartoznak az átlagemberek millióival. A Megasztár-felvezetők csúcspontja az volt, amikor a lakodalmas stílusban hamis és csöpögős nótát éneklő kivénhedt mozdonyvezetőt azért engedte tovább a zsűri, mert a stúdió szélén álldogáló kékbe öltözött, seprűs takarítónő szeme könnyes lett a „borzalmas előadástól”.

  No, hát az van, hogy ugyan a Megasztár szerintem nem képvisel valami hatalmas esztétikai értéket, no de: a versenyekben és művészetben nincs egyenlőség. Ha valaki nem hozza a színvonalat, elküldik, akár mozdonyvezető vagy sírásó, akár rockzenész, akár egyetemi oktató. Nincs középosztályfaktor, (többé-kevésbé) egyenlő elbírálás van. Hogy ki is nevetik őket és sírva mennek haza? Ez lehet, hogy nem szép dolog, de ha én zsűriként naphosszat ülök a székben, és osztályfüggetlenül hallgatom a sok tehetségtelent, biztos előbb-utóbb röhöghetnékem támad. És nem csak a szubproletariátus (?) képviselőinek jutna ki ebből, hanem akár az elitből érkező anticsalogánynak is. Annál is inkább, mert minek jön egy elitista énekelni a Megasztárba, nincs jobb dolga? Persze a zsűri viselkedése tényleg tud bunkó és megalázó lenni, de ez teljesen osztályfüggetlen bunkóság. A lakodalmas tuctuc legyen a mérvadó a Megasztárban? Az ilyen bikicsunáj-féle félresikerült produkciókon pedig nem csak a középosztálybeliek röhögnek ám, hanem a szubproletariátus tömegei is.

  BB és KV szerint a középosztálybeli hahotázás nem csupán kulturális, hanem társadalmi megbélyegzés. Nyilván, középosztálybeli osztálytársunkon való esetleges (nap, mint nap előforduló) röhögésünk is társadalmi megbélyegzés, csak nem közvetíti a tévé,.

Nyitva az út a tehetség számára, de csak abban a kivételes helyzetben, ha az a tehetség megegyezik az adott társadalmi csoport legkiválóbbjaitól a felül lévők és a többség által „elvárt” tehetségképével.

  Miért, ültessünk hajléktalanokat meg utcaseprűket a zsűribe? Valakinek meg kell határozni, hogy ki felel meg, nem? Egyébként számomra eléggé kérdéses, hogy például a Megasztárban az adott társadalmi csoport (gondolom, középosztály) legkiválóbbjaiból állna a zsűri. Egyébként meg a kereskedelmi tévé úgy működik, hogy felméri a piaci igényeket, és panelokat gyárt, igen. De mi van akkor, ha az illető nem feltétlen Budapesten akar érvényesülni? A felemelkedésnek egyetlen útja a nyilvánosság? Lehet helyben vállalkozni, lehet csatlakozni a népdalkörhöz, néptánccsoporthoz, stb. A kiteljesedésnek számos nyilvánosság- és leégés-mentes módja létezik. Egyébként meg ha nincsen társadalmi hierarchia, vagy eszményképek, felfelé húzó társadalmi osztályok, akkor van-e értelme felemelkedésről beszélni? Hova emelkedek fel akkor?

  Tulajdonképpen az sem világos, mit nevez BB és KV középosztálynak. Egy helyütt megemlíti, hogy az széttagolt, máshol a rendszerváltás után felkapaszkodott középosztály, a kis és középügyeskedők, a demokrácia csúcspozícióiba zuhant elitek, az akadémiai világ pótcselekvésében egymást fedező, mindent a vagyonosodásnak alárendelő értelmiség tagjai, a nagy elődök kisujjáig sem érő médiadolgozók, a húzó, felkapott és karrier multivilág késő kádári kapcsolati hálóikat mozgásban tartó örökifjú topmunkavállalói kerülnek szóba.

  Meg a (felső-)középosztálybeli, fiatal és magasan képzett „új kulturális elit” kisajátított kultúraképe felől mindenki populista, aki nem kozmopolita, mindenki provinciális, aki nem Tarantino Facebookcsoport tag. Mindenki bunkó, aki nem beszél nyelveket. Mindenki lepattant fogyasztó, aki nem bizonyos szubkulturális élményeket és szolgáltatásokat fogyaszt materiális javak helyett vagy azok mellett. Mindenki begyepesedett, aki nem az interneten tölti le, hanem tévén nézi a sorozatot, aki nem fair-trade kávét iszik, holott tehetné, nem száll bringára, ha akciózik a BKV, vagy Nick Hornby Fociláza óta nem olvasott szépirodalmat. Mindenki paraszt, aki nem mozog otthonosan a nagyvárosi dzsungelban – már ami a gyakorta változó trendi helyeket, szórakozási és gyülekezőpontokat illeti. Aki nem érti a menő humort, nincs otthon a menő témákban. És főleg: aki munka mellett nem tud tagja maradni a kitolódott kamaszkor infantilis álalternatív vizuális, nyelvi és metakommunikációs közösségének. Az új kulturális-értelmiségi elit annak ellenére várja el a lent lévőktől, hogy értsék a galériák, a performance-ok és a digitális társadalom nyelvét, ő semmilyen közvetítői mechanizmust nem hoz létre számukra.

  Lehet, hogy én vagyok eltájolva, de akikről itt szó van, azok biztos nem felső-középosztály, talán még nem is középosztály, ezek a mondatok leginkább egy szűk nagyvárosi aranyifjú rétegre vonatkoznak, holott a középosztály a kisvárosok világa is, akik nem néznek performanszokat. Sőt, BB és KV kritikája leginkább a budapesti középiskolás-egyetemista rétegeknek szól, akiknek egy jelentős része vidékről kerül a fővárosba tanulni. Egyébként szerintem közülük senki nem várja el a lent lévőktől, hogy értse a galériák és performanszok világát, merthogy ezek egy szűk művészlélek szubkultúra szórakozásai. Egy vidéki vagy budapesti plébános középosztály? Egy városi tanár vagy tisztviselő középosztály? Igen. Ismeri a trendi helyeket, gyülekezőpontokat? Aligha, esetleg egy-kettőt. Ugyanígy van ezzel a szüleim korosztálya is. Erősen középosztálybeliek, azonban fogalmuk sincs a budapesti aranyifjúság szórakozási és fészbúkolási szokásairól. Hasonló a helyzet megszámlálhatatlan mennyiségű huszonéves ismerősömmel. Pedig jelentős részük budapesti egyetemista.

  Miért is kéne a lent lévők számára közvetítő mechanizmusokat létrehozni? Kedves Böcskei Balázs és Kiss Viktor, az úgy van, hogy a társadalom nem egy egységes massza, vannak benne szubkultúrák, rétegek, a maguk történetével, közösségeivel, bevett helyszíneivel. Legyen az sakkegylet, vallási közösség, jogászfórum vagy hajléktalanszálló. Minden ilyen izé valamelyest belterjes, kialakul a befelé jól használható nyelvezete. Ez óhatatlan, az ember így működik. Így ugyanis könnyebb. Közvetítői mechanizmusok nem léteztek sosem, el sem tudom képzelni, mi a frászra gondolnak a szerzők. Nem közvetítői mechanizmusokra van szükség, hanem egyszerűen a másik emberszámba vételére. Nem kell bunkónak lenni a hajléktalanokkal, és rendesen kell  beszélni a takarító nénivel. Én vagyok a közvetítő mechanizmus, ha természetes módon, tisztességesen, sallangmentesen, modorosságmentesen beszélek a másikkal, legyen az akár lent, akár fent.

  De azért néha, a tévéből, messziről hadd röhögjünk már másokon, vagy már nevetni sem PC? A lent levők is ugyanígy tudnak egyébként nevetni a fent levőkön, amiért azok, ha kaszát vesznek a kezükbe, saját lábukat kaszabolják le. Nekik is megvannak a belterjes közegeik, kapcsolataik, nyelvezetük. Kevésbé és jobban megbecsült munkák mindig voltak, lesznek is. A középosztály jelentős része vállal élete során talán többször is kevésbé megbecsült munkát, például diákként, vagy ha úgy hozza az élet. Tanárként beáll takarítónak, callcenteresnek, konyhásnéninek, gondnoknak. Nem egy ilyet ismerek.

Az új kulturális elitek (követve a kilencvenes évek valamennyi elitjének példáját) rohamtempóban idegenítik el magukat a középosztálytól, amely a lenézés és kirekesztés kultúrájának nevében máris polgárháborút visel lefelé: a bűnöző romák, a büdös hajléktalanok, a közveszélyes iskolázatlanok, a primitív szegények, munkanélküliek és alacsony státuszú munkahelyen dolgozók, és a köreiket zavaró mások ellen.

  Polgárháborút? Hol? szerintem Böcskeiék a saját látomásukhoz gyártanak valóságot. Persze, létezik lenézés sokak felől sokak felé, de hogy polgárháború... és hogy máris... A kirekesztés kultúja vajon miben áll? Abban, hogy élek és intézem az ügyeimet, és nem egész nap hajléktalanok partonálásával foglalkozom? A BB képzeletében élő középosztálybeli nem polgárháborúzik, hanem kimegy az egyetemre, bemegy a munkahelyére, elmegy sörözni... és baromira nem zavarják a köreit a felsoroltak. Ez nem jelenti, hogy nem kívánatos, hogy legyen egy-egy jó szava a hajléktalanokhoz, és hogy ne adakozzon. Vagy hogy nem jó elmenni szociális munkásnak. De azért had élje már a középosztálybeli a saját életét, anélkül, hogy rásütnék, a kapitalista tőkével karöltve tudatosan szorítja ki a lent lévőket. Honnan is?

  Elegem van a középosztály basztatásából. A középosztály nyilván nem tökéletes, de mások lenézése általános emberi tulajdonság. Egyébként nem nagyon világos, hogy BB-ék szerint akkor most a középosztály egy szűk csoport, széles réteg, vagy micsoda egyáltalán? És akkor most ez elit vagy nem? Kíváncsian várom, mikor készül el a minden társadalmi osztály számára érhető, kötelezően használandó Újbeszél, és mikor körzetesítik és integrálják a kocsmákat, hogy megszűnjön a lent lévők szegregációja, és mikor nyilvánítanak mindenki fasisztának, aki elitiskolába akarja járatni tehetséges gyerekét, és éppenséggel nem akar csövesekkel együtt sörözni. Mostanában biztos nem, majd ha Böcskeiék alakítanak kormányt. És hogy ma már az állítólag létező és más osztályokkal ellentétben álló középosztályt basztatjuk, akkor miért nem rögtön a felső tízezret meg az elitet, és miért nem mondjuk, hogy ők nem hoznak létre közvetítői mechanizmust a középosztály számára?

  A középosztálynak nem sok köze van a Böcskeiék által vázolt képhez. A középosztály küzd, minden nap dolgozik, éli a maga méltánylandó kis- vagy közép vagy akármilyen méretű polgári életét. Olyan összefogást tulajdonítani a középosztálybelieknek, hogy tudatosan belterjes kultúrát fejlesztenek és csendben, sötétben összeesküdve kirekesztik a lentieket, egyszerűen marhaság. Mikor? Hol? A Gödörben ülnek össze esténként? És miért lenne jobb attól a lentieknek, ha a fent említett egyetemista szubkultúra nem úgy szórakozna, ahogy teszi és nem posztolgatna a Facebookon?

  Böcskeiék írása agyrém, paranoiás összeesküvés-elmélet, spontán társadalmi folyamatok és állapotok kiforgatása.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr372302928

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megasztár: szervezés egyes, látvány ötös 2010.09.24. 17:55:19

A gyereknek ma tanításmentes napja volt, így egyértelmű, hogy megragadtuk a lehetőséget, amit a TV2 a Facebook-on ajánlott fel: elmentünk megnézni a Megasztár első élőadásának főpróbáját. A kiscsaj még sose járt tévéfelvételen, így nagyon izgult. Azt h...

Trackback: Meztelen megasztárok II. : Liptai Claudia 2010.09.23. 13:27:20

A tavaszi műsorinduláskor bemutattuk a korábbi szériák vetkőző versenyzőit. Most, hogy szombaton elkezdődnek az élőadások, ideje bemutatni az új női műsorvezetőt is:         

Trackback: Miért nincs nyelve a baloldalnak? 2010.09.21. 13:37:07

A volt kormánypártok örvendetes hanyatlásával többfelőlről hallatszik, hogy a gond tulajdonképpen az, hogy a baloldalnak nincsen ma érvényes nyelve. Nem bírja elmondani a népnek, hogy mitől jó. Pedig milyen jó lenne egyébként. Nem olyan régen például e...

Trackback: Megasztár vs. X-Faktor - a Szuperprodukció! (százhetvennégy) 2010.09.21. 13:00:36

A kereskedelmi tévécsatornák zászlóshajói a zenei tehetségkutató műsorok, a Megasztár és az X-Faktor. Nem kétséges, hogy Önökben régen felmerült már egy – a futball Szuperkupához hasonló – összecsapás lehetősége, ahol a műsorok legjobbjai m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alex4427 2010.09.21. 09:14:21

Amíg egy Friderikusz ül a zsűriben, addig nincs miről beszélni. Meg a ker.tévék műsorairól, úgy általában, nincs mit beszélni.
Középosztályról meg pláne nincs mit beszélni, mert nincs.

everyonegetsshot 2010.09.21. 09:30:38

mintha nem az ún. szubproletariátus lenne a megasztár célközönsége.

bagusz · http://blog.truffle.hu/ 2010.09.21. 09:40:35

jo lett volna megérteni a cikket mielőtt írsz...

1 db Magyarország 2010.09.21. 09:48:31

@bagusz: jo lett volna megérteni a cikket mielőtt írsz...

zooey5 2010.09.21. 09:49:49

Kulfoldon elek, es nem kovetem a megasztart es hasonlo musorokat. csak a magyar "kozeposztalyhoz" szeretnek hozzaszolni. Nos, szerintem otthon nincs kozeposztaly. akik odatartoznanak iskolazottsaguk, munkajuk, tudasuk, bizonyos kulturalis igenyeik szerint, kulfuldrol szemlelve, szegenyek. Sok idot toltok Magyarorszagon, es talalkozom emberekkel, csak egy peldat szeretnek kiragadni: idos neni, lehuzott 40 evet otp-ben, ertelmes, olvas, de napjai nagy reszet az olcso elemiszer utani vadaszat tolti ki, lakasaban semmit nem tud kicserelni 20-30 eve, de ez csak egy pelda, mindenki ismer nyomorgo tanarokat, koztisztviseloket stb. Valoban van egy szuk reteg, akiknek "bejott az elet", de ok gyakran ejt nappalla teve dolgoznak marketingben, programozasban - de kulfoldon a kozeposztaly nem feltetelnul csupan ezekrol a munkateruletekrol kerul ki, hanem: ovonok, adminisztratorok, mentosok stb. - Nezzuk csak meg, otthon ok eletkorulmenyeiket tekintve inkabb szegenyek. Ezert vagyok en zavarban, ha az otthoni kozeposztalyrol beszelnek: mert egyfelol valoban odatartoznak: iskolazottsag, ertelmi szint, kulturalis igeny, masfelol az eletkorulmenyeiket tekintve, europai szintet nezve, ahogyan irtam, a szegenyseg egy bizonyos fokan elnek.

Fenehorizont 667 2010.09.21. 09:51:52

az meg különösen vicces, amikor egy közpénzből fizetett, szerintem többszázezres honorokkal meghajigált ember írkál sajnálkozóan az elit gonoszságáról? annak az elitnek a gonoszságáról, ahonnan ő a pénzt kapja.
vajon amikor munkája végeztével beszáll a ladik méretű kocsijába - amit szintén a jajszegény prolik pénzéből vett magának - , akkor kicsit sem érzi magát képmutatónak?

Zus 2010.09.21. 09:57:07

Az a nagy büdös helyzet, hogy azért ezek a szubproletárok mennek javarészt az ilyen megafos műsorokba, mert ebben látnak valami kiemelkedési lehetőséget. Engem sokkal jobban zavar az, hogy minden lehetetlen alak bemegy a műsorba, aki nyilvánvalóan tehetségetelen. Nem szűrik ki a meghallgatásokkor, hanem beengedik a műsorkészítők a kamerák elé, ahol nyilvánosan megalázzák őket. Oké, a pénzért mindent, de ez egy fos akkor is.
Másik dolog az, hogy ha valaki tehetséges, akkor is elbukik, ha a producerek nem látják a személyiségét olyannak. Pl. ha valaki határozott és eltökélt, megvan a józan esze (és mégis egy ilyen műsorba bemegy), hiába tehetséges, a producerek kidobják, mert nem biztos, hogy fel tudnak rá építeni egy olyan brandet, ami a mostani fiataloknak kell (vagy nem fekszik le a szereposztó díványra). Ennyi.

sprenczl 2010.09.21. 10:01:04

Gagyi zsűri, gagyi műsor, szubproletároknak. Mi van ebben olyan nagy dolog? A középosztály (már ami van még) jelentős része nem hiszem, hogy pont erre gerjedne.

sprenczl 2010.09.21. 10:03:25

Aki meg olyan hülye hogy tehetségtelen és béna, ráadásul még lepattant-ótvar kinézetű is; az ne csodálkozzon ha kiröhögik, ha egy ilyen műsorban szerepelni akar.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.09.21. 10:04:48

ha már sajnáljuk "a bűnöző romák, a büdös hajléktalanok, a közveszélyes iskolázatlanok, a primitív szegények, munkanélküliek és alacsony státuszú munkahelyen dolgozók" csoportját, akkor a sorsukon nem úgy lehet javítani, hogy baszogatjuk azokat akik joggal/jogoosulatlanul lenézik, megvetik és kiröhögik őket.
ennél még az is nagyobb empátia, ha megasztár műsorokat szervezünk, amit nézve jól érezhetik magukat.

2010.09.21. 10:11:10

Azért azt tudjuk ugye, hogy ez egy ízig-vérig exploitation műsor (mindkettő), egy szem spontán pillanat nincs benne, célja csupán a szórakoztatás és bevételnövelés, és _nem_ célja a tehetségek felfedezése, felkarolása, az objektív márcák alkalmazása. Ezzel a műsorral egyszerűen le vagyunk nézve, aki elhiszi, be van csapva, aki kritizálja, az csak saját fenssőbbrendűségét bizonytja(igen én is). Ezzel a műsor közel tökéletesen teljesíti a célját, porondon van, beszélünk róla, nézi aki utálja, nézi aki szereti(el ne higgyük az olyan mondatokat, hogy "én inkább olvasok,", "nem nézek ilyen szemetet" "tévém sincs, de ha van, akkor is csak a natgeo megy rajta".) Ez egy ilyen társadalom, ez megy, és különösen szánalmas, amikor az elit értelmiség beáll a sorba ekézni a műsort, mert ezzel vagy a műsor szekerét tolja, vagy álszent módon elhatárolódik tőle. Az érdektelenség kialakítása az egyetlen fegyver ellene (azonban ez sem valós fegyver, mert a műsor létét igazoló AGB felmérést ezzel sem lehet kiiktatni.)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.09.21. 10:13:02

Lehet, hogy itthon nincs normatív értelemben vett középosztály, de BB és KV annak tart vkiket. Egyébként eleve a társadalmi osztályok fogalma sztem elavult.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.09.21. 10:16:02

Én csak azt nem értem, hogy egy ilyen tehetségkutató műsorba minek viszik bele az "osztályharcot"? Mert ha valami távol áll a Megasztártól és társaitól, akkor ez az.
A kamerák elé pedig azért engedik be a selejtezőnél a kevésbé tehetségeseket, hogy röhögjön rajtuk az ember - ez a külföldön is bevált mézesmadzag -, viszont az egyenes kiesési szakaszban már a komoly énekeseket nyomják feljebb.

@Zus: Jó példa erre Tabáni István, akit a Megasztár 4-ben a selejtezőnél kiesett (mondjuk nem hozta akkor a legjobb formáját...), a Csillag születiket viszont megnyerte.

Kiskacs01 2010.09.21. 10:17:39

Biztos kegyetlen vagyok (pedig az elméleti középosztályhoz tartozó családban nőttem fel), de szerintem semmi sajnálni való nincs azokon az embereken, akik atomtehetségtelenül, elcsúszott önértékeléssel jelentkeznek ilyen műsorokba, és ezzel nevetség tárgyát képezik. Az Ő választásuk, az Ő téves elképzelésük. Nem hiszem, hogy az élet bárkit is simogatna úton útfélen, nem vesznek fel egyetemre/munkahelyre, mert NEM vagy elég, nem lesz a barátod/barátnőd, mert NEM vagy neki való, nem lesz mindenki énekes/festő/zenész, mert NEM elég jó hozzá. És? Természetesen nem a próbálkozás elhagyását mondom ezzel, de valahol meg kell találni a középutat abban, hogy van e értelme és van e ESÉLY rá? Én nem sajnálom se a bikicsunájt (aki felettébb nem is tűnik úgy, h szomorkodna), se a többit aki vicc tárgya lett, NEM mérték fel azt ép ésszel mit tudnak és mit akarnak, hát megmondta nekik más.

Mindenesetre a cikk nem egyszerű, az a rész tetszik, amikor a mai fiatalok (pedig az vagyok énis) gondolkodásáról beszélsz, a Tarantino Facebook Fanclub részen.

Kiskacs01 2010.09.21. 10:18:44

Amúgy ha vlaki még egyszer ezen a "Tabáni kiesett a hülye Mester miatt" témán lovagol, annak nagyon szívesen elküldöm a linkjét annak a szereplésnek, mert nyugodt szívvel egyet fog érteni az akkori döntéssel, mert zéró volt az a szereplés.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.09.21. 10:19:17

Nem sokat ért meg a poszoló a helyzetből. Nem az a baj, hogy ki nevet kin (középosztály az alsón), hanem hogy megy a proli a tévébe, hátha valahogy kimosakodik a mélyszegénységből. Sok esélye ugyan nincsen, de lottóra sincs pénze, ez meg legalább 'ingyé' van. A legtöbbje nem egy oláhibolya, így szopik nagyon. Aztán ha mégis hozza az oláhibolyai szintet, az egészet megnyeri egy középosztálybeli tóthvera, mert a családnak és a többi középosztálybeli tévézombinak fussa a sok esemesre... Majd nehogymá egy intézetes cigánylány nyerjen!
Utóbbi gondolat valószínűleg konteó, de a lényegen nem változtat: röhögjük ki a bolondot, a megtévedettet, az elkeseredett prolit. Én inkább sírni tudnék, és szerencsére vannak ezzel még így páran. Igaz, kétharmad nem jön ki belőle, de részemről leszarom.

Csigorin 2010.09.21. 10:26:32

Mondom röviden, nem azzal van baj hogy tehetségtelen, meg borzalmas, stb. Hanem hogy az önkritikája NULLA. Nem azért röhögik ki mert amit csinál az egy fos. Hanem azért, mert erre még büszke is annyira hogy egy országnak akarja megmutatni.

spinat 2010.09.21. 10:34:48

Majd kijavítanak ha tévedek, de mind a posztoló, mind azok akikre reagált vsz tévednek. Gyanítom, hogy ez is egy franchise müsor, ahol meg van adva, hogy milyen típusú jelentkezöket kell bevenni, és hogyan kell a zsürinek viselkedni. Vagyis az egész arra megy ki, hogy a hülyéken lehessen röhögni. Amúgy értelmes ember nem néz ilyeneket.

Serio (törölt) 2010.09.21. 10:38:22

dobray: Köszönöm, nagyon jó cikk volt. :)

Különben persze hogy nem támogatom (osztályon alulinak tartom, hehe) a Megasztár kaján vidulását a hülyéken és műveletleneken. Ettől függetlenül a Megasztár épp hogy nem a városi művész / műkedvelő kultúrális rétegek, és nem is a középosztály bűne.

Ez a műsor (a szerencsésen eltűnt Mónika show-val együtt) médiaelit gátlástalanságának, a baloldali médiapolitika cinizmusának és értékellenességének, valamint az agyondícsért szubproletáriátus piaci igényeinek a közös gyermeke.

A városi művész és műkedvelő aranyifjú réteget meg ne bántsátok. Ilyen réteg a középkor, sőt talán a római kor óta mindig volt. Az általa létrehozott kultúrális javak heterogén volta, az értéktelen és kevéssé értékes epigonok és kísérletek, valamint ostobának tűnő divatok hozzá tartoznak ahhoz a szellemi közeghez, ami mellesleg képes olyan műveket megtermelni, mint pl. Shelley költészete.
Az igazi gyöngyöket majd az utókor úgyis kiválogatja a hamisak közül. A fiatalság, a művészet és a szabadságvágy ne legyen már kikiáltva közellenségnek...

Az ős kaján 2010.09.21. 10:41:38

@Zus: Ez a lényeg, a többi csak _mese, mese, fekete _/ ezt egy magyar mesében olvastam , tetszett és leírtam/.

Téglagyári Megálló 2010.09.21. 10:43:43

Nos, a Szabad Nép cikk ott téved igazán, hogy a vagyoni helyzet az, ami kiváltja ezt a lenézést, kinevetést. Nem ez, hanem a neveletlenség, az - ódivatú, elismerem - irgalom hiánya, hogy én is kerülhetek ilyen helyzetbe, én sem vagyok mindenben tehetséges. De ha ezt tanítanák, az nyilván teokrácia lenne, az meg milyen gonosz dolog.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.21. 10:46:01

Kérem szépen, ha ez a középosztályozás a fidesszavazó jobboldali polgárságnak szól, akkor nagyon gyorsan le lehet pattanni a dologról. Mi ugyanis nem akartuk, hogy ilyen kereskedelmi TV-k legyenek, utáltuk őket az első pillanattól kezdve, ezeknek sem nézői, sem rajongói nem voltunk soha. Baloldali elemzőknek nem tetszett felháborodni a hetiheteselésen, akkor nézzék csak a megasztárt, ugyanannak a jelenségnek egyik és másik arca ez.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.09.21. 10:59:36

@Téglagyári Megálló: @Elpet: az eredeti cikk egy balul sikerült konstrukció. Friderikusz vagy Geszti, esetleg Presser és Eszenyi lennének a fideszes középosztály alakjai, vezetői?
Ugyanezt a szart nem írták meg a szerzők a korábbi négy megasztar kapcsán. Most 25 évig mindent, ami nékik nem kedves a világban, a felmelegedéstől a hüvelygombáig, a fidesznácikhoz fognak kapcsolni.

papamaci1 2010.09.21. 11:03:57

Televíziót nem a (nem létező) középosztály néz, hanem a lebutított szubprolik.

Így hát önmagukon röhögnek.

Téglagyári Megálló 2010.09.21. 11:04:03

@Elpet: @tölgy:

Ajánlott film a Megáll az idő, minden iskolai osztályban van egy pár hangadó, akik meghatározzák, mi a ciki és mi a menő (hm, az újságírásban ki is jut az eszembe?), és akik egyik napról a másikra az ellenkezőjére tudják változtatni az értékítéletüket.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.09.21. 11:07:03

@tölgy: azt mondjuk pont leszarom, hogy a mépszabiban mit írnak most és mit nem írtak eddig. Ha igaz egyáltalán, amit írsz: megítélni nem tudom, eddig sem olvastam egyiket se. De az, hogy a középosztályt tolja a fidesz, nem kérdés. Az, hogy a megasztárban a nyomorultakon szoktak inkább nevetni, szintén. A kettőt nem kapcsolom össze, csak mindkettőt szánalmasnak tartom.

Mrwolf 2010.09.21. 11:11:01

Ugyanmár! Magyarországon NINCS klasszikus osztálytagozódás, még elvi szinten sem. Ez kádári örökség. Persze a szeparáció folyik, és lehet, hogy 20 év múlva lesz. Bármilyen társadalomkutatás kihozza, hogy az önbesoroló osztályozás szerint a magyarok kb. 80%-a a középosztályba sorolja magát. EZ a konszenzus, ezen az alapon röhög a széles átlag a "prolikon". A magyarok többsége a nagyátlagba (pláne egy kicsit fölé) szeret(ne) tartozni, erre kell az új Astra, ezért megyünk 125-tel a középső sávban a sztrádán. Ez lesz még sokáig a mainstream, amely mellett persze növekszik a valóban (illetve öndefiníció szerint is) lecsúszottak és az elitbe tartozók tábora.

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.09.21. 11:15:25

@Mrwolf: értem, akkor Magyaroszágon szegények sincsenek. Akkor én biztos nem is vagyok.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.09.21. 11:15:59

@shitgun: "el ne higgyük az olyan mondatokat, hogy "én inkább olvasok,", "nem nézek ilyen szemetet" "tévém sincs, de ha van, akkor is csak a natgeo megy rajta"

Miért olyan nehéz ezt elhinni?

Igen, én inkább netezek, bringázok, vagy ha tévét nézek akkor natgeo-t, hírtévét, de leginkább torrentről letöltött fullhádé filmet.

Ha nagyon unatkozom, akkor netezés közben időnként beleakadok 2-3 perces maunikasó- és megasztár-jelenetekbe, tehát valami képem van ezekről, és nagyjából meg is tudom ítélni hogy a kereskedelmi tévék műsoraiból ennyi pont elég nekem.

Gandalf Garaboncias 2010.09.21. 11:21:56

Már megint az osztályharc... mindenről ez jut az eszükbe? Vagy szándékosan csinálják, hogy belevéssék az olvasóik agyába?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.09.21. 11:27:25

Szegény szerzőket zavarja a középosztály, ami ugyan nincs, de már így is van kétharmad.
Ajvé, mi lesz, ha lesz középosztály? Kinek köllenek majd a libsibolsik és a Népszakadtság?

Mrwolf 2010.09.21. 11:30:59

@Humperdickk: Nem érted (ld. utolsó mondat). Egyébként meg: az öndefiníció szerint magát középosztályba soroló simán lehet a vagyoni/jövedelmi alsó 20%-ban.
Ez az, ami eltér egy magát kevésbé áltató társadalomtól. A mindent átszövő magyar képmutatás elsősorban önmagunk becsapására szolgál (vagy legyen önvédelmi mechanizmus).

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.09.21. 11:31:10

@tölgy: @Téglagyári Megálló:

Az a helyzet, hogy a jobboldali középosztálytól nem a megasztárt, az egész kereskedelmi televíziózást nyugodtan meg lehetne szüntetni.

Mrwolf 2010.09.21. 11:34:11

@Elpet: Attól tartok ez csak önáltatás, de kétségkívül van benne igazságmag.

papamaci1 2010.09.21. 11:35:12

Ad 2. A FIDESZ-re nem a középosztály szavazott-a létszámuk elenyésző és egyre közelít nullához- hanem az egykor MSZP szavazó szubproli....
....és nem azért mer a FIDESZ-t szereti , vagy hogy polgári lenne- csak mert NEM volt más alternatíva, büntetni meg akart...

Hogy most OVi populista, etatista, rendpárti stb ? Kérem.... egész Európa az.....élen a franc iákkal, németekkel, olaszokkal...

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.21. 11:35:42

Kegyetlen hosszú, semmitmondó poszt!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.09.21. 11:40:26

Mondom én, hogy Kádáralattjobbvolt. Akkor egyformán tahóproli volt a melós, a művezető meg a gyárigazgató is. Bezzeg ezek az Orbánista nácifasiszta csattogóbakancsúak meg kinevetik az egyszerű népet. Fujj, de undorító, akeservit.

evil overlord (törölt) 2010.09.21. 11:43:07

@dobray: Ön nézi ezt a szart? Csalódtam :)

papamaci1 2010.09.21. 11:43:19

És a lecsúszott szubhumán értelmiségi, aki alig tudja fizetni a rezsit,(noha van állása) de van több ezer kötet könyve és NINCS hiteltartozása (mert nem akart hitelt felvenni) ... az most proli vagy középosztály ?

Dr. No 2010.09.21. 12:02:33

A poszt tárgyául szolgáló cikkből az örök TGM-frusztráció köszön vissza, amely a következő:
1. Tudományosan számtalanszor bizonyított szociológiai alaptétel, hogy az alávetett társadalmi helyzetből a felemelkedés útja hosszú távon kizárólag a képzés és tanulás lehet.
2. A képzési rendszert az uralkodó osztály - vagy réteg - állítja fel és üzemelteti, ezért a képzési rendszer egyrészt a fennálló társadalmi rend konzerválását szolgálja, másrészt maga is az elnyomás eszköze. Ennek megfelelően nem forradalmárokat gyárt nagy tételben.
Ezt az ellentmondást maga TGM sem tudja megfelelően kezelni, az ő javaslata általában a kognitív disszonancia feloldására a társadalmi rend, mint olyan megszüntetése ("kreatív zűrzavar" stb. stb.).
A poszt alapjául szolgáló cikkben a szerzők az iránytalan, vak fröcsögésig jutottak e nehéz és rögös úton.

Téglagyári Megálló 2010.09.21. 12:07:08

@shitgun:

Nézze, öt éve nincs tévém, és nem is hiányzik. Elég káprázatot látok itt az interneten.

Téglagyári Megálló 2010.09.21. 12:09:42

@Mrwolf:

A Jobbik a kertévék bezárásával kampányolt. Egy szemfüles újságíró megkérdezte, hogy a Barátok közt azért megmarad-e. Erre kénytelenek voltak azt válaszolni, hogy az azért megmaradna, különben a népharag őket is elsöpörné.

parlagfűző 2010.09.21. 12:12:22

A cikk egyáltalán nem arról szólt, amiről itt a blogon szó van, szerintem nem lenne megterhelő néha egyes szavaknál mélyebbre is menni. A "középosztály" a cikk szerint nem azonos a kulturális "elit"-tel (vagyis a budai sznobokkal), ez már az idézett bekezdésből is látszik, a poszt mégis úgy csinál, mintha Viktorék kizárólag erről beszélnének.

Emellett nevetséges, amikor "egyenlő elbírálást" feltételeztek, vagy amikor újra és újra előkerül az az ősi reakciós tétel, miszerint nincsenek osztályok, nincs osztályharc. Hol, milyen területen van egyenlő elbírálás, vagy egyenlő esélyek? Ha nincsenek osztályok, az nagyon egyszerűsítve azt jelentené, hogy mindenki egyenlő, de ha mindenki egyenlő, akkor miért is vannak, akik megérdemlik, hogy nem egyenlőek, és miért is nézitek le a hajléktalanokat?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.09.21. 12:26:58

@dobray:

Hmmm, te tényleg nem értetted miről ír az a két újbalos dilinyós!

Nagyjából azt fejtegetik, hogy sz*r az elitünk - ami igaz -, rossz értékrendet sugároz a középosztály felé - ami szintúgy igaz -, hiányzik a társadalomból a szolidaritás - ami megintcsak igaz -, és hogy a középosztály fasizálódni fog - ami nem igaz, mert nem fog, mert lényegében már ma is fasiszta:-D

Ott követi el a hibát a két újbalos nagyokos, hogy nem látják, hogy a probléma lényege nem a középosztály fasizálódásában van - mert a középosztály már csak ilyen: folyton csak fasizálódik:-D -, hanem abban, hogy a társadalom többsége nem keresztény.

Hogy a két újbalos ezt nem látja, azon semmi csodálnivaló nincs. De hogy mi (nem újbalosok) sem látjuk, no, az már baj. :-)

ü
bbjnick

_csak_mi_lényegem 2010.09.21. 12:48:27

Pénz beszél, a kutya ugat. A Megasztár így remél pénzt "csinálni", BB és KV pedig ezzel az írással reméli épp aktuális bevételét és életben tartani "közírói" státuszát. Ha csak ezekre a gondolataikra van most vevő, hát ez van. Az újság meg ebből reméli, hogy megveszik a példányait.
Hol van ebben bármi hosszútávú elképzelés? "Csak a mai napot éljem túl"

parlagfűző 2010.09.21. 13:06:21

@_csak_mi_lényegem: Mivel a rendszeren kívülről elég nehéz a rendszert érezhetően és észrevehetően bírálni (többek között azért, mert ebből a pozícióból kb. 12 emberhez jutna el egy ilyen írás), elég szemét és visszatetsző dolog azzal vádolni a közírókat, hogy a köznek írnak. Vagy hogy nem akarnak éhen halni (egy éhező ember kicsit nehezen írna cikkeket). Rendszeren belül elég nehéz a rendszeren változtatni, kívülről megdönteni, hatni rá meg pont azért nem lehet, mert túl nagy az ellennyomás. Most akkor mi is a te problémád?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.09.21. 13:11:15

@Téglagyári Megálló: Mert az internet egy korkategóriában átvette a tévé helyét. Elég sokan a nap elég nagy részében ülnek mellette (magamat is beleértve), ami vagy jó, vagy nem jó - nagyon sok előnye van, de magamon is tapasztalom, hogy a koncentrálóképességet, elmélyülésre való hajlandóságot rombolja, amióta tavaly otthonra is vettem egy mobilnetet. Ez lesz a tl;dr* generáció.

Más kérdés, hogy a tévéről már tíz éve leszoktam, és nem hiányzik.
________________
* too long; didn't read

Téglagyári Megálló 2010.09.21. 13:19:46

@elGabor:

Igen, mostanában csak veszem a könyveket (amazon, bookline), de nem olvasom őket, mert nincs rá időm.

Amúgy hiába van otthon internet, este már nem vágyok rá. Hús-vér emberekkel találkozni, az többet ér minden kommentfolyami bölcsességnél.

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2010.09.21. 13:22:11

a posztból két részletet emelnék ki, mert böki a szemem:
"A lent levők is ugyanígy tudnak egyébként nevetni a fent levőkön, amiért azok, ha kaszát vesznek a kezükbe, saját lábukat kaszabolják le."
- szerintem másképp nevet egy pénzzel-hatalommal-biztonsággal jól ellátott fent levő, mint a gyötört és frusztrált lent levő. utóbbi még mást szarik (kevésbé zsírosat) és másfajta psziché fiziológiai tünetei rándítják görcsbe a beleit. röhög-röhög, büdös-büdös - de ez épp hogy a Megasztár-kérdés lényegét nem érinti.
illetve
"...de mások lenézése általános emberi tulajdonság."
persze, és ahelyében te iskiröhögnéd/elsikkasztanád/megütnéd/megerőszakolnád/kinyírnád - a faszt általános tulajdonság.

tevevanegypupu 2010.09.21. 13:24:58

Egy megasztart nem lattam, de el tudom kepzelni mit muvel a zsuri a szerencsetlen jelentkezokkel. Megalazni, kinevetni es kozpredara dobni azokat, akik akar csak kivancsisagbol vagy az onkritika teljes hianya nelkul odamennek, embertelen. Nem valo, nem lehet, es ha ezt valaki nem erzi, ugyanolyan szanalmas mint a fahangon eneklo revkalauz.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.09.21. 13:56:50

@Téglagyári Megálló: Valószínűleg nem is amiatt zárták volna be őket, hanem a Mónika Show, Nagy Ő meg Győzike Show miatt, hogy a jelen és jövőben futó botrány-alkalmaztásokról (Édes négyes; Való Világ 4) ne is beszéljünk.

Ha meg nincs BK, akkor az emberek néznek mást, v.ö. hiányzik-e még a Danubius és a Sláger a Class és a NeoFM után?

Téglagyári Megálló 2010.09.21. 14:04:01

@bulvármédiás =>:

Ahol ugyanúgy Boros&Bocskor szórakoztatja a nagyérdeműt? Sok mindennek meg kellett változnia ahhoz, hogy minden ugyanaz maradjon.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.09.21. 14:35:20

@tevevanegypupu:
Kedves teve, nem hiszem hogy el tudja képzelni, nem is kell. 1x-2x bele kell nézni, ahogy azt mondják, puding próbája az evés.
A produkciók bizony közt akad olyan is, hogy libabőrös lesz a keze tőle, remélem el tudja képzelni, hogy mire gondolok. :) Ezért megéri, hogy menjen a TV, nézni nem is fontos.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.09.21. 14:45:26

@bbjnick:

igaza van. és krausznak is, ha eltekintünk a fasisztázástól, fideszezéstől.
középosztály béli emberek /már amilyen középosztály/ küldözgetik egymásnak a szalacsi és hattucatnyi hasonszőrű, szívszaggató videóit és röhögnek rajta.
és igen ezek a műsorok, ebben a válogató szakaszban azért kerülnek adásba, hogy az emberek kiröhögjék a szerencsétleneket. ha dobray nem cionista keresztény lenne, csak sima, egyszerű, akkor értené.

evil overlord (törölt) 2010.09.21. 15:26:44

@Talon Karrde: Nem kell beleturkálni a friss tehénlepénybe ahhoz, hogy az ember megállapítsa, hogy mi az.

@Grift: "ha dobray nem cionista keresztény lenne, csak sima, egyszerű, akkor értené."
A Nostra Aetate óta a róm. katolikus egyház nem nagyon szereti az antiszemitizmust.
Amúgy hogy bír egy olyan országban élni, melynek 90%-a zsidó (de minimum cionista), a maradék nagy része pedig proli?

2010.09.21. 17:39:44

ájkoljatok
lájkoljatok
lájkoljatok

dj vagyok-vj vagyok - lájkoljatok
IT's vagyok, hacker vagyok - lájkoljatok
designer vagyok - lájkoljatok
fotós vagyok, filmes vagyok - lájkoljatok
basszgitáros-hangtechnikus - lájkoljatok

PHD-s vagyok - lájkoljatok
költő vagyok-író vagyok - lájkoljatok
CEU-ra járok - lájkoljatok
biciklivel járok - lájkoljatok
fair trade kávét iszom - lájkoljatok
modell vagyok, stylist vagyok - lájkoljatok
touchscreenes vagyok - lájkoljatok
full hd vagyok - lájkoljatok,
alter vagyok-különc vagyok - lájkoljatok
fanyaklánc van, oldalzseb van - lájkoljatok
receptblogos bioanyu - lájkoljatok
indie EP-t töltögetek - lájkoljatok
laza keró tesó vagyok - lájkoljatok
művész vagyok, botrány vagyok - lájkoljatok
bennfentes vagyok - lájkoljatok
VIP vagyok, partiállat - lájkoljatok
(-fel vagyok írva!- lájkoljatok)

londonban élek - lájkoljatok
berlinben élek - lájkoljatok
LA-ben élek - lájkoljatok
krisnavölgybe' élek - lájkoljatok

győztes vagyok - lájkoljatok
márkahű vagyok - lájkoljatok
tudatos vagyok - lájkoljatok
divatos vagyok - lájkoljatok
jófej vagyok-laza vagyok - lájkoljatok
huszas vagyok, hetvenes - lájkoljatok

fontos legyek nektek - lájkoljatok
ötpercenként ránézek - lájkoljatok
semmi másom nincs amit áthozhatok
saját magam ellen lázadgatok,
hogy szeresselek titeket - lájkoljatok

lájkoljatok
lájkoljatok
lájkoljatok

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2010.09.21. 18:40:40

@liftman: na miva', verset írol, hogy szórakozz? ;)
...és hogy egy újabb klasszikust dekonstruáljak:
lájk iz lájk, lálá-lálálá
levelet kaptam lájk, lálá-lálálá
süti beállítások módosítása