A sótlan Hayek nem örül Keynes beguruló luxuslimuzinjának

  A fenti jelenet egy zseniális közgazdász rapvideóban látható, amit alább nézhetnek meg olvasóink. Nézzük, melyik iskola hogyan oldaná meg az egész világunkat sújtó gazdasági válságot?

  Az amerikai gazdaság „kilábalása vérszegény” - jegyezte meg Joseph Stiglitz, a Nobel-díjas közgazdász a Bloombergnek adott interjúban, és egy újabb, jobban megtervezett és célzottabb stimulációs program szükségességére hívta fel a figyelmet. A „mainstream chicagói” és a radikális jobboldali (ez világviszonylatban radikális szabadpiacit jelent) közgazdászok által szocialistának tartott Stiglitz a radikális keynesi felfogás híve, amely szerint az államnak nem csupán rövid távú keresletélénkítéssel (államadósságból való költekezéssel) kellene reagálnia a válságra, hanem állami beruházásokkal (infrastruktúra, zöld technológia, oktatás) kellene munkahelyeket teremtenie (a megtakarításokat kivenni a piacról, és állami tervek alapján elkölteni). Ebben a koordinátarendszerben nyugodtan helyezze el mindenki magának Matolcsyt és a magyar gazdaságpolitikai irányítást.

  A szintén Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman szerint a Bush-Obama stimulációs program túl kicsi volt. Tehát a méret a lényeg. Ez a keynesi típusú beavatkozás az alábbi mértékű volt. Az ábrán látható mennyiségek inflációval korrigáltak. Ezek a vélemények azt jelzik, hogy maguk a keynesi iskola félistenei is legalább bizonyos fokig elismerik, hogy minden idők legnagyobb állami mentőakciója nem működött, de legalábbis nem volt kielégítő a kitűzött célok elérésére.

  Kíváncsi lennék amúgy arra, hogy Krugman mikor mondaná azt: a receptjei hibás feltevésekre, elméletre épülnek? Az olvasók számára bizonyára nyilvánvaló, hogy én nem vagyok egy keynesi közgazdász. Az általam működőképesnek vallott elméletet amúgy akkor vetném el, ha a keynesi stimulus anélkül hozná ki a világgazdaságot a válságból, hogy még egy a korábbinál is nagyobb válságot teremtene.

  A világgazdasági helyzet kétségkívül tragikus, és ebből kifolyólag sok szenvedésen kell átmennie az átlagembereknek: ilyen a munkahely elvesztése, az inflációs kockázatok és az állami beavatkozások veszélye a mindennapi életünkben. Ennek ellenére a válság a közgazdász szakma számára egy tudományos értelemben vett aranybánya. (Azért ne induljon el egy összeesküvés-elméletet, mely szerint a válságot maguk a közgazdászok teremtették, hogy aztán tanulmányozhassák.)

  Milyen eltérő tudományos elméletek versengenek a válság okainak, következményeinek magyarázatára, és milyen recepteket kínálnak ezek az elméletek a válság kezelésére? Foglaljuk össze mindenki számára érthetően a talán legmarkánsabb ringbe szálló versenyzőket!

  A vörös sarokban ül a keynesi-neokeynesi iskola, mely szerint a válságot a piacok természetében rejlő instabilitás okozta. Szerintük az árak és a bérek nem tudnak kellően gyorsan alkalmazkodni az új helyzethez, ezért tartós munkanélküliség és csökkenő termelési eredmények következnek, amelyeket a pénznyomtatás felpörgetésével (a bérek elinflálásával) és állami költekezéssel (állami foglalkoztatással) lehet kezelni. Sokan közülük a teljesen állami kézbe vett pénznyomtatásnak, a jegybanki függetlenség eltörlésének vagy az egész világra kiterjedő, világbank által nyomtatott papírpénznek, a bancor-nak a hívei, amelyet maga Keynes vezetett elő, még a második világháború után.

Keynes megoldása

  A kék sarokban ül a válságig domináns chicagói-monetarista iskola, mely szerint nincsenek buborékok. Legalábbis olyan értelemben, hogy a piaci szereplők, a jelenleg elérhető információk alapján többé-kevésbé tökéletesen előrelátják az eseményeket, és ha valami buborékhoz „hasonló” mégis kipukkan, akkor az csak azért lehetséges, mert új információk kerültek elő, amelyek megváltoztatták a piaci szereplők várakozásait. Máshogy fogalmazva nem buborékok vannak, csupán rejtett információk, amelyek előkerülésével megváltoznak a szereplők viselkedési formái (kitör a pánik). Az iskola szerint tehát kormányzati beavatkozásra nincs szükség, mert az új információknak megfelelően korrigál a piac, csak arra kell figyelni, hogy a jegybank nyomtasson elegendő pénzt, és csökkentse a kamatokat, nehogy a bankrendszer összeomoljon. Erre azért is van szükség, mert a jelenlegi papírpénzre épülő bankrendszerben a bankok összeomlásával a pénzmultiplikáció miatt a hitelpénz megsemmisül, csökken a pénzállomány. Ez nagy erejű deflációs nyomást okoz, vagyis az árak gyorsan eshetnek, amelyek lehetetlenné teszik a vállalkozásokat és az adósokat (ugyanannyi hiteltartozás több áruba kerül, reáladósság nő). Ez az iskola az utóbbi időben jelentős tekintélyvesztéssel küzd.

  Egy harmadik közgazdász kör az osztrák iskola, amit egy picit szeretnék jobban kifejteni, mert nagyon kevesen ismerik, még a felkészültebb közgazdászok közül is. Szerintük a válság oka maga a jelenlegi pénzrendszer: a megoldás ennek a megszüntetése, és többségük szerint a 100 százalékos banki tartalékráta mellett működő nemesfém pénz rendszerére való visszatérés lenne. A mostani rendszer ugyanis a nyomtatható, az állami monopólium által létrehozott papírpénzre és ez által a kamatok manipulációjára épül. A rendszer legnagyobb haszonélvezői az állam, és persze a pénzteremtésre képes bankok. A válság oka, hogy a jegybankok (elsősorban az amerikai Fed) állami és banki nyomásra pénzt nyomtatnak, és ezzel mesterségesen alacsonyan tartják a pénzpiac kamatlábakat. Ezzel megkönnyítik az állam adósságból való költekezését a grandiózus világjobbító programokra, és persze a tőkepiaci szereplőknek is a hitelezést orrba-szájba (amúgy ezt az állapotot nevezte annak idején Ferencünk a „világgazdaság pénzbőségének”). Ennek a mesterséges hitelezési kedvnek szerintük az a hatása, hogy megváltoztatja a gazdasági szereplők megtérülési időhöz és kockázathoz való viszonyát. Aminek két következménye van.

  Hatás a fogyasztásra:

  Az egyik, hogy a (kezdetben) olcsóbb fogyasztási és lakáscélú hitelek révén megnő a rövid távú fogyasztás. Mindenki hitelkártyával költekezik a boltban, fogyaszt, sőt, hitelből fogyaszt. Elkel a plazmatévé, a Suzuki. Ahogy a stand up egyik hazai mestere, Bödöcs mondta egyszer: „megépítik a házat, aztán nem tudják kifűtteni”. Akkor ő még persze nem tudta, hogy visszafizetni sem tudják majd a hitelt. A pénzbőség akkora, hogy a bankok nem győzik kihelyezni a sok „frissen nyomott” pénzt, ezért kénytelen-kelletlen lemondanak olyan mélységesen diszkriminatív, burzsoá csökevényekről is, mint például adósminősítés: minden nincstelen hitelhez jut. Továbbá, az államok is fokozott felhasználásba kezdenek és állami szociális programok beindításába fognak, hiszen alacsonyabb kamatok mellett jutnak pénzhez.

  Hatás a termelésre:

  A második következmény, hogy az alacsony kamatok miatt a gazdaság termelési szerkezete átalakul. A hosszú távon megtérülő, bizonytalanabb, kockázatosabb kimenetelű projektek felértékelődnek, az olcsóbb hitelek miatt az ilyenekbe való befektetés sokkal vonzóbbnak és jobb megtérülésűnek tűnik. Mint például óriási, luxusközeli lakások építése Floridában, Kaliforniában. Vagy rekordmagasságú felhőkarcoló a sivatag közepére. Vagy a négyes metró. Vagy tervek, melyek szerint a fiatalok fele menjen el egyetemre és hallgasson kommunikáció és média ismereteket, menedzsment és marketing ismereteket, jogot, bölcsészetet, politikatudományt. De ezek csak a legkirívóbb példák. Olyan beruházások is elfogadhatóvá válnak, amelyek amúgy nem eleve abszurd ötletek, de egyszerűen magasabb kamatok mellett már nem csinálnák meg őket, mert nincs rá pénz. Mondjuk egy cipőgyár azt vizsgálja, hogy két, három, vagy négy gyárat építsen-e fel. A jelenlegi kamatszintek mellett úgy kalkulálnak, hogy három gyár lehet nyereséges. De ha a kamatok magasabbak lettek volna, már csak a két legjobb gyárat húzták volna fel, a harmadikra nem lett volna pénz.

Hayek kritizál

  A két hatás eredője:

  Az alacsony kamatok okozta párhuzamos fogyasztási és beruházási őrület miatt eleinte úgy tűnik, hogy a gazdaság szárnyal. A fogyasztási kedv emelkedése ráerősít a beruházók és hitelezők pozitív várakozásaira. „Lesz itt kereslet, csak fejezzük be a beruházásainkat és nem győzzük majd kiszolgálni az ügyfeleket” - mondják a termelők. Igen ám, csakhogy a túlzott fogyasztás szó szerint elfogyasztja az erőforrásokat a beruházások elől. Így előbb-utóbb a két erő konfliktusa nyilvánvalóvá válik. A beruházásokhoz és a termeléshez reál megtakarítások kellenek, amit pedig elfogyasztottunk, azt nem lehet megtakarítani.

  Bekövetkezik a krach. A harmadik gyár nem készül el, vagy veszteséges lesz, ezért abba kell hagyni az építését vagy be kell zárni. A munkásokat vagy az építőket nem tudjuk fizetni, mert nincs miből. Utcára kerülnek, így nem tudják tovább fizetni a hiteleiket, amelyek miatt a jövőbeli költekezésük sem lehetséges. Ha kevesebbet költenek, akkor további projektek válnak veszteségessé, hiszen nincs árbevétel, további munkásokat kell utcára tenni. A fellendülést recesszió váltja. A piac megpróbálja magát újrastrukturálni, kijavítani a hibás struktúrát és ez borzasztóan fájdalmas.

  Ekkor jönnek a keynesi közgazdászok, és azt mondják: amint látható, a piac nem „önszabályozó”, hiszen mennyi ember került az utcára és mennyi lakáshitel dőlt be. Az osztrákok így válaszolnak: az önszabályozás épp most indul be, csak borzasztó fájdalmas. A keynesiek folytatják: csökkentsük a kamatokat és nyomjunk még pénzt, hogy  az emberek hitelből tudjanak költeni (ekkor már nagyrészt államadósságból); illetve mentsük meg a cégeket stimulációs programokkal, és indítsunk hosszú távú bizonytalan megtérülésű projekteket (oktatás, zöld energia), amelyekben az emberek újra dolgozhatnak. Az osztrákok azt mondják: ez olaj a tűzre!

  Ennek a két nézetnek (keynesi és osztrák iskola) a konfliktusát mutatja be az alábbi zseniális rap videó. A vitát maga Lord Keynes és az osztrák iskola Nobel díjas alakja Friedrich von Hayek (illetve az őket eljátszó két szerződtetett rapper, billy and adam) vezeti elénk egy szenzációsan megcsinált videoklipben. Az angol szöveg a készítő econstories.tv oldalán megtalálható. Ajánlom olvasgatásra, mert meglepően hitelesen adja át a két nagy közgazdász elméleteit. A klip egy történetet mesél el, mely szerint Hayek és Keynes a múltból a jelenbe utazik, hogy részt vegyen egy, a hitelválság kezelésével foglalkozó Fed-konferencián.

  Az írók olyan finom poénokat helyeztek el, mint például azt, hogy Hayek a szállodai szobában Keynes fő művét, a „General Theory of Employment, Interest and Money” című könyvet találja a Biblia helyén. Vagy hogy a Fed épülete valójában egy kocsma, ahol az italt mérik. Keynest pedig maga Ben Bernanke, a Fed elnöke és Tim Geithner, a pénzügyminiszter és a new yorki Fed korábbi elnöke (Ben és Tim, a csaposok) itatják.

  Ahogy fentebb írtam: a válság a közgazdaságtudomány szempontjából aranybánya. Végre megválaszolhatunk egy majd' évszázados kérdést. Képes-e az állam olyan működőképes stimulációt végrehajtani, amivel ki tudja húzni a gazdaságot a bajból?

  Végül egy hayeki mondatot kiemelnék a videó szövegéből: „Your so called "stimulus" will make things worse”.