Döglöttoroszlán-vadászat
2010. július 04. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Döglöttoroszlán-vadászat

  Vasárnap délután a Magyar Nemzeti Gárda megemlékezést és ünnepélyes fogadalomtételt tartott az Erzsébet téren, azon a  helyen, ahol éppen egy évvel ezelőtt a Bajnai-kormány rendőrsége sikeresen csinált mártírt Vona Gáborból és néhány száz gárdistájából.

  Azóta Vona Gábor és néhány száz gárdistája nem sokat változott, leszámítva azt a tanácstalanságot, amely a parlamenti erővé válás miatt uralkodott el rajtuk. Persze a Jobbik ökleitől nem is vártuk, hogy kibújjanak a bőrükből, így ifjabb Hegedűs Loránt likudozása, Vona melegezése, Tankos Gyuri bácsi tankolása, Gaudi-Nagy jogvédősködése nem okozott nagy meglepetést. Jobban foglalkoztatott minket az a kérdés, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének rendőrsége miként kezeli a helyzetet.

  Nos jelenthetjük, hogy a rendőrség pont ugyanúgy viselkedett, ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk. A néhány száz békés radikális miatt lezárták az Erzsébet tér környékét, az akciónénikéket megint vagy félezer állig beöltözött rohamrendőr ijesztgette, villogtak a szirénák, csillogtak a tonfák. Rendbontást - az ilyenkor szokásos kurvaanyázáson kívül - nem tapasztaltunk, az MTI sörösüveget dobáló gárdistákról szóló tudósítását mi az MTI írói munkássága részeként értelmezzük (hacsak nem megérkezésünk előtt történt ilyesmi). Oszlatás nem volt, a bejelentett demonstráció békésen véget ért, bár még a rendezvény előtt néhány tucat tüntetőt elvittek olyan súlyos bűncselekményekért, mint bukósisak-birtoklás.

  Kiss Róbert főkapitány, akit a szervezők elfelejtettek felkonferálni - így a beszédét utólag, a himnuszok után volt kénytelen elmondani - úgynevezett „Electro Crash” frizurát csináltatott magának, és láttunk egy emós gárdistát is. Megfigyeltük továbbá, hogy a gárdisták több karton Braník márkájú műanyag palackos cseh sört szereztek be az alkalomra, pedig igazán ihattak volna helyette valami Magyar terméket. (Jav.: a söröspalackokban víz volt.)

  Egy haszna mégis volt a dolognak: délutánra eltűntek az Erzsébet térről a földkerekség legirritálóbb köcsögei, a gördeszkások - ha ezen múlik, mi azt se bánnánk, ha a Gárda permanens tüntetést tartana a helyszínen néhány évtizedig.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr182129291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.04. 20:50:43

A 26-oa képen az az iszmostestű gárdista nagyon ott van a szeren.:) Pucolt giliszta.:D
A 6-os képen a loncikával viszont szimpatizálok.
Dúró Dóra szokásosan randa, még ha Lelky Lola ki is tilt örökre.

Shulc 2010.07.04. 20:54:39

Most megkapták a fasiszták.

Így jár, aki Orbán Viktor Miniszterelnök Úr Nemzeti Egyetértés Programját a sztálini módszerekhez hasonlítja.

Teljesen egyetértek, az ilyennek nincs irgalom. Feloszlatni, betiltani, tönkretenni.

picur3ka 2010.07.04. 21:02:10

Kalman, te tenyleg ugyanolyannak iteled meg a rendori hozzaallast, mint tavaly, amikor 200+ embert letartoztattak, most meg 20-at kiemeltak a tomegbol?

picur3ka 2010.07.04. 21:04:22

@Shulc:

Hat, aki a sztalini modszerekhez hasonlitja, az hulye, s az eleg buntetes onmagaban.

Aki meg nem tartja be a torvenyt, az ugye, bekaphassa.

asz_tapasz (törölt) 2010.07.04. 21:38:57

"A megemlékezés kezdete előtt a rendőrök bármilyen figyelmeztetés nélkül a civilek közé vonultak, majd paprikagázt fújtak az esküt tenni készülő társadalmi szervezet tagjaira. A résztvevők részéről semmilyen erőszakos cselekedet nem történt. Sőt, jobbikos országgyűlési képviselők lélekjelenlétének és határozott fellépésének volt köszönhető az is, hogy egy újabb indokolatlan rendőri támadást sikerült meghiúsítani a
József Attila utca és az Október 6. utca sarkánál."
erről mit tudni?

Refuse/Resist! 2010.07.04. 21:40:29

Már a bakancsos nera ifjúság is emós hajat növeszt?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.07.04. 21:48:55

@asz_tapasz: Nem tudjuk, pár perccel a rendezvény kezdete után érkeztünk. Később valóban a jobbikos képviselők érték el, hogy a rendőrsorfal némileg hátrébb vonuljon - az nem derült ki számunkra, hogy valóban támadásra készültek-e.

@picur3ka/mesterhazymiklospart: A mai egy bejelentett és jóváhagyott rendezvény volt, a résztvevők pedig nem a betiltott pincérruhában voltak, így ma oszlatni még annyira sem lett volna indokolt, mint tavaly. Ugyanakkor a rendőri hozzáállás nagyon hasonló: ha kétszáz szerencsétlen összegyűlik, akkor a komplett állomány felvonul rohamsisakban, megbénítja a környék közlekedését, és a lehető legnagyobb közfigyelmet biztosítja az eseménynek. Ha nincsenek rendőrök, fel se tűnik senkinek, hogy tüntetés van, s nem csak a szokásos köcsögök töltik meg a Gödör feletti részt.

fülzsír 2010.07.04. 22:00:15

Miközben a rendőrök itt bohóckodtak, három suhanc végigrabolta Budát:
index.hu/bulvar/2010/07/04/masfel_ora_alatt_negy_rablotamadas/

==T== 2010.07.04. 22:12:45

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Ezt mondta már Hofi (anyósa) is: akkor van balhé, ha kimennek a rendőrök.

asz_tapasz (törölt) 2010.07.04. 22:16:17

@fülzsír: pszt, hát nem tudtad hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében 2 hét után újjáépült a közbiztonság? :D

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.07.04. 22:16:30

Az a "Híven, Becsülettel, Vitézül." tetkó nagyon ott van!

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: "Ugyanakkor a rendőri hozzáállás nagyon hasonló: ha kétszáz szerencsétlen összegyűlik, akkor a komplett állomány felvonul rohamsisakban, megbénítja a környék közlekedését, és a lehető legnagyobb közfigyelmet biztosítja az eseménynek."

Azért van különbség. Miután Pintér két hét alatt rendet csinált Borsodban, most megtehetik, hogy Pestre szállítsák a fél állományt gárdistanézőbe...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.04. 22:23:56

Ó, vazz, Pörzsesanyi kigombolt ingén kiviláglik a bundás mellkasa - megvakultam!!!!
Dumbo látom megint ott volt (kedves nejével egyetemben)
Szép az a tetkó. Nemtom hányszor ment vissza, és ücsörgött órákat a műhelyben, mire kész lett, de megérte. Nagyon szép munka.

Emos gárdita hol van? Nemár, hogy láttok egyet, és le se fényképezitek..... most akkor vigasztalódjak a suhanc rendőrregruták hátsóshotjaival...? Accsudába!

Valandil 2010.07.04. 23:11:26

Az a kipás melyik oldalon volt? Netán ő is gárdista? :D

picur3ka 2010.07.04. 23:37:01

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:

Koszi. Nem mondanam, hogy nagyon meg vagyok gyozve, de mint jelenlevonek, hajlamos vagyok meghajolni.

A tavalyi is engedelyezve volt, mig az utolso pillanatban betiltottak.

Kiemelni embereket a tomegbol, akik bajt okoznak, a normalis eljaras, szazak letartoztatasa egy masik.

S most akkor mi a teendo ezzel a rendorseg keveri a bajt csupan? A rendorseg ne menjen ki sehova, osz lesz, ami lesz?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.07.05. 00:08:19

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Mint írtuk, nem voltunk végig jelen, s a hírek szerint a rendbontások/kiemelések akkor zajlottak, amikor még nem voltunk ott. A tavaly nyárinál pedig a mai rendőri fellépés nyilván jóval elfogadhatóbb volt. Ugyanakkor még mindig aránytalannak érezzük az ilyenkor szokásos rendőri felvonulást. A radikális jobboldal néhány száz embert tud megmozgatni - nemzeti ünnepen néhány ezret -, s igazi balhéra már vagy három éve nem került sor. Sokkal jobb lenne, ha pár szakasz rendőr egy közeli utcában cigizne a rendezvény alatt, s csak akkor mutatkoznának, ha tényleg szükség van rájuk. Ha nincs nyílt erőfitogtatás, maguk a rendezvények is okafogyottá válnak, s legközelebb még kevesebb ember megy ki rájuk.

emzperx 2010.07.05. 00:43:18

A gördeszkásokkal ugyan mi a bajotok?

Viszonylag kis helyen elférnek csak az igényeiket be kellene terveznie Rogántóni eftársnak a terepbe.
A graffitis faszokhoz meg a Budapestet beborító trilliónyi rágóköpethez képest nem tétel a jelenlétük.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2010.07.05. 01:21:20

@emzperx: Ugrálnak, rendetlenkednek, és zsíros a hajuk. Amúgy az Erzsébet/Deák tér nem Rogán-felségterület.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2010.07.05. 02:16:21

Az Eltoplák által emlegetett jegyzettömbös rendőrlányt (sünlány?) meg lehetne tenni a NER arcának.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.05. 08:50:03

Az a sor nem sor. A magyar vallalkozotol rendeltek a palackozast. Mivel kellett probapalackozast tartani, ezert buborekos csapvizzel toltott meg cirka egy teherautorakomannyi sorospalackot, amit aztan ugy ahogy van, felajanlott az arvizsulytotta falvaknak. Ezt a gardistak osztogattak annakidejen. Maradt jo par kartonnal, es a melegre valo tekintettel azt osztogattak. Sajna a frissen bontott palackokon meg szlovak soroscimke volt, de azt mindig igyekeztek leszedni. Egyszoval azokban a palackokban sima szodaviz volt.

cingár feltaláló 2010.07.05. 09:19:02

ki a proletárokkal a belvárosból!

marós 2010.07.05. 09:45:40

Kiváncsi lennék egy szociológiai felmérésre. A hétköznapi életben mit csinálnak a "gárdisták", mikor nem a hülyegyerek figurát mutatják be.

MagyarZizzi (törölt) 2010.07.05. 10:20:28

Fölülről az 5. kép király! És most már tudom, miért nem állt meg a metró tegnap délután a közeli állomásokon. Az mondjuk még mindig vicces, hogy minen tüntetőre jut fejenként három rendőr...

Valandil 2010.07.05. 11:16:03

@Grift: Ja... (Akkor rossz az álneve: nem Kínai, Sínai!) :D

KóserKároly 2010.07.05. 11:59:05

@fülzsír: Te hülye vagy? A rablótámadások szombatról vasárnapra virradó éjjel voltak... Nem ugyanakkor. Egyébként fél órával később el is fogták és őrizetbe is vették őket. Szóval a rendőrség jól dolgozott.

Viktus 2010.07.05. 13:04:52

Sajnos ez nagy öngól 2010. nyara van másképpen kellene politizálni törvényjavaslatok, konstruktív fellépés stb. bár ez pl. www.youtube.com/watch?v=EQutOSGgun0 még ütősebb ... nem tudom ezzel komolyan gondolja bárki is, hogy elérhet v.mit.

Maisie MacKenzie 2010.07.05. 13:16:57

"a földkerekség legirritálóbb köcsögei, a gördeszkások"

Szerintem próbáljátok inkább ti is ki.

Én jobb fejeknek tartom a deszkásokat, mint a magukat okoskolbásznak gondoló, de valójában csak zavaros énképű trollfirkászokat.

Maisie MacKenzie 2010.07.05. 13:17:37

@KóserKároly:

Látod, ennyire hülye szegény. :-(

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.05. 14:15:44

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: Áá, mióta tiltott a ruházatuk, táblát kell a fejük fölé tartani, különben az életben nem ismerem fel őket.

Viktus 2010.07.05. 14:39:08

@Maisie MacKenzie:

A deszkások egy hányada valóban köcsög mégpedig nagy pofont érdemlő köcsög lásd. műemlékeken való ugrabugra.

loláb 2010.07.05. 14:51:49

@fülzsír:

Te végig is olvasod azt, amit belinkelsz?
Segítek:

"A három rablót őrizetbe vették - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság."

Tudom, addig nem lesz itt közbiztonság, ameddig a bűnözőt a bűncselekmény ELŐTT le nem tartoztatják, de sajnos erre még várni kell.

Maisie MacKenzie 2010.07.05. 15:17:10

@loláb:

"ameddig a bűnözőt a bűncselekmény ELŐTT le nem tartoztatják,"

Ja, csak bűncselekmény elkövetése előtt még nem bünöző, így nem lehet letartoztatni.

Az kevés, hogy rosszarcú és simán kinézed belőle a bűnőzést.

Persze razziákkal, igazoltatásokkal ki lehetne a szűrni a lehetséges bűnelkövetőket. A TASZ-osok meg megfeszülhetnének a "szabadságjog"-ok védelmében.

A valódi szabadság jog a normális élethez való jog, nem a devianciához való jog.

A normális élet építi, fenntartja a társadalmat, a devianciák meg pusztítják.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.05. 15:52:54

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
Lebuktál Kínai!))

13:45 Kontrát Károly a Belügyminisztérium államtitkára kijelenti, tegnap a rendőrség jog szerint járt el. A vegzálásokkal kapcsolatban kijelenti, a zöld Magyar Nemzeti Gárda feliratú pólók, amelyeken a Rákóczi szabadságharc jelmondata szerepel ismeretlen eredetűek, ezért vetették le több gárdistával a rendőrök, ez ügyben a Vám és Pénzügyőrség eljárást indított."

Megy érted az AVH, muhaha!

Maisie MacKenzie 2010.07.05. 16:04:44

"ismeretlen eredetűek, ezért vetették le több gárdistával a rendőrök, ez ügyben a Vám és Pénzügyőrség eljárást indított."

Jogállamban így megy: Al Caponét is csak adócsalásért tudták rács mögé dugni.

==T== 2010.07.05. 16:37:40

@Thulsa Doom: Ez komoly. Pofa kell hozzá. Amúgy tudtommal nem kell blokkal igazolni a ruházatunk eredetét, és ne ma vásárló felel az esetleges hamisításért.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.07.05. 16:51:28

Ne báncsátok a zsandárokat, hónapok óra nem volt efféle balhé, most végre beöltözhettek a bohócruhába és fontosnak érezhették magukat.

Az 5. képen a rendőr tyúkot sunáznám :)

Kun András 2010.07.06. 09:18:44

Megszületett a "nemzeti együttműködés". Gergényi és Pintér között.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.06. 10:05:56

@Thulsa Doom:
Ha még mindig a szocik regnálnának, ezért a pólós okosságért a fidesz óbégatna a legjobban, hogy díííktatúúúúra.
Mondhatnám, hogy nem változott semmi, de ez nem lenne igaz. Szerintem szarabb, mint 2006. óta volt. Ez az ország megbolondult. Megfogadtam, többé nem jövök haza egy hétnél hosszabb időre. Ez az egy hónap most évekre elvette a kedvem. Inkább kifizetem a rokonok repjegyét, mint ezt átéljem. Nemtom, ha egy fiatalkorút szabálysértésért börtönbe zárhatnak,akkor egy jó negyvenest biztonsági öv miatt kivégezhet helyben a rendőr? Mostantól hordjam magammal a ruházatom bolti számláit,nehogy meztelenre vetkőztessen a rendőr? Még jó, hogy időben bejelentettem, a társadalombiztosítási ellátásom megszűntét, mert még jön az APEHVPOP és agyonlő.

tölgy1 2010.07.06. 11:06:40

@Mr Falafel: ez a pólos szöveg rém gyenge. A pesti oldal zömét be lehetne vinni ezzel az ürüggyel.
Ki kell rugatni a BM-ből a szövegíró csapatot.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.07.06. 12:40:48

@tölgy1:
Nem az a baj, hogy gyenge, hanem az, hogy ők ezt nem érezték. Tudod, ez a gárda dolog túl van lihegve. Ilyenkor. Mert a gáton is ott voltak végig, mégsem esett szó róla egyetlen hírben sem. A Fidesznek is volt ilyen "fogjunk nagyon össze, mert nagyon bolsevizmus van" szervezete, a polgári körök. A gárda csak annyiban más, hogy ők legalább tettek is valamit. A militáns imázs mondjuk nem szerencsés, de kit éredekel. Hőzöngő barmok meg mindenhol vannak. Persze, a Fidesz most azt hiszi, hogy a hülyeségeinek nincs következménye. Azonnali lehet, hogy nincs, de ősszel hűvös szelek fújhatnak.

sbmaister 2010.07.06. 12:42:14

a köcsöggördeszkásozásért a szerzők megérdemelnék, hogy 50x70-es méretben hátulról, jó mélyre feldugják nekik a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát
süti beállítások módosítása