Biszku-film a mozikban!
2010. június 25. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Biszku-film a mozikban!

 A Bűn és büntetlenség végre bekerült a mozikba. Az Uránia vállalta, hogy vetíti a filmet, annak ellenére, hogy Béla bácsi ismét jelentkezett az űrből egy MTI-közlemény formájában, miszerint letiltja a filmet. Közben azonban a jogászok - élükön Buczkó Péterrel - arra a következtetésre jutottak, hogy nem kell Biszku engedélye a filmhez, hiszen közszereplésnek számít, amit előadott a kameránk előtt. Így mindenki nyugodtan mehet a mozikba.

  Pesten egyelőre csak az Urániában látható, de vetítik Szentendrén a Part Moziban és Szolnokon a Tisza Moziban is. Vasárnap Kolozsváron, a Bulgakov Kávéházban, hétfőn pedig Nagyváradon vetítjük a filmünket. Július 7-től Cegléden is játszák, július 8-tól műsorára tűzi a győri Hrabal Mozi és Miskolcon is vetítik a Művészetek Házában, 15-én megy Szekszárdra a Bűn és büntetlenség.

 Megkaptuk az első keményebb kritikánkat, amit nagyon köszönünk. Mihancsik Zsófiról pedig kiderült, hogy szerelmes Béla bácsiba. A Magyar Hírlap egy hete nem jelenik meg anélkül, hogy ne írna rólunk valamit. Örök hála.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr102109301

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Választóvíz vagy királyvíz? 2010.07.01. 08:00:06

A felvilágosodás is elszámoltatással kezdödött  Újabb fejezetéhez érkezett a jobboldali kulturális forradalom, sikerült megalkotni egy olyan mûvet, amihez van már kötelezô igazodás. Elkészült ügye a hihetetlenül tehetséges fiatalok (lelkylola...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2010.06.25. 15:28:20

M. Zsófia soha nem volt normális.
Más: ezt a bácsizást most már tényleg befejezhetnétek.

Ezekiel 25,17 2010.06.25. 17:15:42

Marha unalmas már ez az állandó Biszku fimezés!

Fontos szembesíteni bűneikkel az ilyen embereket, sőt a bírósági felelősségre vonást is támogatni tudom. De az, hogy ilyen felesleges felhajtást csinálnak (illetve csinál a reakció is) a filmnek, szerintem túlzás!

Bőven elég lett volna 2-3 híradás, hogy mi a helyzet a filmmel, de nem kellene a csapból is ez folyjon.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.06.25. 17:54:35

Reméllam majd valamelyik TV is megvesz majd és akkor mindenki megnézheti.

Gandalf Garaboncias 2010.06.25. 18:19:26

Én a Galamuson szeretném látni online-stream segítségével.

Hattory Hanzo 2010.06.25. 18:36:39

Tényleg örök hála a Magyar Hírlapnak? Te pont olyan buta vagy, mint gondoltam.

S.P.Q.R. 2010.06.25. 20:37:30

@Sawyer_: Nézd, én nem unom, sőt, ez még mindig kevés. A náci bűnösökkel is hasonló, ha nem tágabb terjedelemben foglalkozik a sajtó, a világsajtó. Ezek, a tömeggyilkosságokban, kivégzésekben, ártatlan emberek megnyomorításában, egy életre tönkre tételében felelősök soha nem nyugodhatnak.

Ha a könyékig véres kezű (karú) 95 éves nácikat sorra kiszedik a brazil esőerdő mélyéről, Biszkut és a hozzá hasonló bűnösöket is minimum nevezzék meg, Rózsadomb mégnincs Dél-Amerikában.

Alfőmérnök 2010.06.25. 21:47:39

Hol vannak ilyenkor a törzskommentelők?

severinus 2010.06.25. 23:03:09

@Alfőmérnök: Én nem vagyok törzskommentelő, de szerintem erre a posztra nem nagyon lehet mit írni...

Bell & Sebastian 2010.06.25. 23:18:08

Na, hogy feldobjam a hangulatot, elmesélem, hogyan cseperedett felnőtt hermafroditává a szemem előtt a kis Pozsgay Imike politikai karrierje.

Egyszer ellátogatott az iskolánkba (6.705 sz. Hunyadi Mátyás) és feszt egy alsós osztály akart látni bevetés közben. A begazolt tantónéni előállt a jól ismert akció film-trükkel:
- Aki tudja, jobb kézzel jelentkezik - aki nem, a baljával!
Eljöve a nagy nap, minden csemete nyújtózkodik, majd' kiesik a kalamárisos-mártogatós toll-vályús padból. Fogós munkásmozgalmi kérdésnél a jóságos, Kecskemétről közénk megereszkedett bácsi maga választ egy felet a kézerdőből:
- Te, szőke kislány, mi a válasz?
- De hát nekem a bal kezem van fönt, elvtárs bácsi!

Délben szarvaspörköltet ettek és vörösbort ittak a pince hűvösén. Ha jól emlékszem, minálunk akkori kedvencem, cukros-zsíros kenyér volt, arzénes gémeskút-vízzel.
Ez volt a szocializmus, '60-'70 fordulóján.

Biszku Bélával nem találkoztam. A kommunistákról jó véleményünk volt. Nagy természetű kurafi volt mind, aztán ha egyet rajtakaptak és alaposan elagyabugyálta a lankadt férj rokonsága, alkothattunk némi fogalmat a nemzetiszocializmus rémtetteiről.

Nekem a volt csendőr lánya tetszett. Fátyolos szemmel nézett minden kiskakasra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.26. 00:18:21

@Bell & Sebastian: A kommunistákról jó véleményünk volt!

HAZARÁULÓ HAZAÁRULÓ!
:)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.06.26. 07:42:33

@Bell & Sebastian: amúgy Pozsgay életútjáról is lehetne forgatni egy filmecskét. Tipikus esete a "mi kommancsunk jó kommancs volt" hazugságra. Oké, hogy Pozsgay nem az Aczél-féle kategória volt, de azért álljon meg a menet! Ebben a filmben is gyakorlatilag kívülállóként beszél Biszkuról.

pizs (törölt) 2010.06.26. 08:33:15

A Tv-ben láttam egy riportot Biszkuval és a két újságíróval... nem volt semmi Biszku hozzáállása az egészhez!!!

Alfőmérnök 2010.06.26. 09:38:31

@Gasper: És ráadásul Pozsgay az új alkotmányozásban is részt vesz. Nincs különösebb bajom vele, de ez most így hogy? És miért?

Bell & Sebastian 2010.06.26. 10:36:22

@Gasper: @Alfőmérnök:
Különösen közvetlenül a rendszerváltozás előtti bakugrásai figyelemre méltóak.

Ha a privatizációt a saját elképzelése szerint hajthatta volna végre, és nem az Antall-féle bábkormány elképzelése szerint alakulnak a dolgok, most nem tartózkodnánk a béka segge alatt és Gyurcsány is csak rúdtáncosságra vihette volna a buzibárban.

Csak hát a bankok ugye...
Nem is tudom, a harmadik vagy negyedik mentőcsomagot kapják? Ez azt jelenti, hogy a bedőlt vagy bedöntött hiteleket kifizette az állam, azaz mindenki.

Végső soron kevesen sok pénzt loptak mindannyiszor, de a többségtől (aminek most már bottal üthetjük a nyomát)!

Tőke és hitel, a progressziós szintugrások alap feltételei!

Az élet showja, az!

matkó 2010.06.26. 13:38:11

Jó, vetítik. De mért akar valaki megnézni egy ilyen szar _filmet_?!

Bloodscalp 2010.06.28. 19:59:59

@S.P.Q.R.: Ha a könyékig véres kezű (karú) 95 éves nácikat -nem egy elbeszélgetős "dokufilm"miatt keresik fel rendszerint...

Artim7777 2010.07.02. 18:53:43

Aki nem lenne képben miket "köszönhetünk" az ilyen biszku-féléknek:

* Magyar félmúlt - ÁVÓSOK - A kommunista párt terrorszervezete
docler.hu/video/271974

* Vitézy László 1956-os filmje, 14 éve dobozban
docler.hu/video/279156

* Pincebörtön - Dézsy Zoltán dokumentumfilmje
docler.hu/video/213577

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.07. 07:33:57

www.hirszerzo.hu/cikk.meg_akartam_torni_biszku_belat_de_ugy_erzem_nem_lehet.157479.html

"S. F.: Három éve részt vettem pszichológiai terapeuta-képzésen, minden pszichológiai módszert bevetettem. Meg akartam törni Biszku Bélát"

köszönöm, drága lola, ezzel a mondattal végigröhögöm mán a délelőttöt. :)

Alfőmérnök 2010.07.07. 08:24:55

Lolának jobban áll a szemüveg, mint a kontaktlencse. :)

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.07. 12:55:25

@Alfőmérnök:
az lehet. és mán mindjárt egy is elmúlt és én még mindig nem értem, hogy hogyan nem törte meg lola, bélabácsit?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.07.07. 14:27:20

@Grift: Én őszintén felnéznék Lolára, ha pusztán érvei súlyával és retortikai teljesítményével sikerült volna megtörnie egy vérbeli kommunistát, aki a maga idejében százakat küldött rezzenéstelen arccal a vérpadra. Az még egy kilencvenéves, a sír szélén álló aggastyánnal szemben is teljesítmény.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.07.07. 14:37:50

@elGabor: Grift nem bírja a női megmondókat, se Lolát, se BE-t.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.07.07. 14:41:57

@elGabor:
én is örültem volna, de úgy látszik a pszichoterapeuta képzés nem elég ehhez. :)
süti beállítások módosítása