Az igazi győztesek a választók, meg a demokrácia - hangzott el a jolly joker mondat BBC dögunalmas választási műsorában tegnap este. Igaz, más győztesről nem is lehet beszélni. Ahogy körvonalazódik a végeredmény (ami megfelelni látszik az exit polloknak), meg lehet állapítani: a brit választásoknak csak vesztesei vannak.
Vesztes a Munkáspárt: 13 év baloldali kormányzás, Gyurcsány legjobb brit tanítványának felemelkedése és bukása, valamint az ottani B. Gordon szürke végjátéka után elvesztette a választásokat a Labour. A gazdaságot elkúrták, a Cool Britain britpoppal egyidős balliberális társadalomképe szétesett, a brit nagyvárosok utcáin ma már mindennaposak a késelések, a lövöldözések, az ifjúság pedig elmerült a bandázásokban, az akut alkoholizmusban és drogfogyasztásban.
Vesztesek a Liberális Demokraták: az örök harmadik liberók a minden ízében multikulti Nick Clegg pártelnök ügyes választási vitaszerepléseivel az elmúlt hetek sztárjává nőtték ki magukat, bulvárcelebek sora tett hitet a liberálisok mellett. Az egyéni választókerületi rendszerből adódóan viszont csúnyán bebukták a felfokozott reményeket: a jelenlegi állás szerint nem hogy hatalmas előretörésről, hanem egyenesen a korábbinál rosszabb eredményről beszélhetünk: most úgy tűnik, hogy hét képviselői helyet elvesztettek az előző választásokhoz képest.
És vesztesek a konzervatívok is: bár David Cameronék többször cséndzseltek, mint Barack Obama és Orbán Viktor összeadva, az eredmények tükrében nem beszélhetünk Nagy-Britannia történelmi jobbrafordulásáról. Blair országlásának utolsó éveitől kezdve, de Brown közel három évig tartó csetlés-botlása idején végképp a konzervatívoknak állt a zászló. Bár Cameronék hatalmas erőfeszítésekkel, ugyanakkor hagyományos szavazóikat felzaklatva újramárkázták a '97 óta állandó vesztesként ténfergő tory pártot, az áttörés mégsem következett be: a 650 egyéni körzet több, mint fele nem kért az újkonzervatív változásból.
Keserű így a tory győzelem, és most még senki sem tudja, mi várható. Ránézésre persze lehet azt mondani, hogy a liberálisokkal együtt akár a Munkáspárt, akár a Konzervatív Párt stabil többséget tud alkotni. Azonban Nagy-Britanniában szinte ismeretlen fogalom a koalíciós kormányzás, hiszen a választási rendszer sajátosságaiból adódóan szinte mindig parlamenti többséget szerez a győztes párt. Utoljára 1977-ben írtak alá együttműködési szerződést a munkáspártiak és a liberálisok, hogy Jim Callaghan kormányfő maradhasson. A kényszerű ballib szavazókoalíció alig egy évig maradt egyben, hogy aztán egy bizonyos Margaret Thatcher vegye át vaskézzel Nagy-Britannia irányítását. A szokásoktól eltérően most viszont szétszavazott Angolhon. Választási térkép ínyenceknek itt.
Ehhez még hozzájönnek a választások lebonyolításában tettenérhető, khm... hiányosságok. Mintha a pár héttel ezelőtti magyarországi események ismétlődtek volna meg a sokszor bezzegországnak tekintett Nagy-Britanniában. Hosszú sorok, elfogyó szavazólapok, urnazárás körüli bonyodalmak, elhúzódó szavazatszámlálás szítják a kedélyeket az amúgy is felbolydult szigetországban.
Erzsébet királynő tudatta a pártelnökökkel és a közvéleménnyel, hogy ma délután egyig ne jöjjön egyik, magát esetleg győztesnek tartó pártelnök se a Buckingham palotába tárgyalni. A tegnapi választások eredménye miatt valószínűleg maga a Királynő fogja bejelenteni, hogy mely politikust tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy kormányt alakítson.
