Minisztermustra
2010. április 29. írta: politicus

Minisztermustra

  Számos találgatás látott napvilágot az Orbán 2.0 kormány személyi összetételével kapcsolatban, azonban hivatalosan csak egy miniszter helyét erősítették meg, Martonyi Jánosét. A többi poszt még kiosztásra vár. Bár már körvonalazódni látszik a kormányzati szerkezet, sőt, a Heti Válasz már szinte teljesnek mondott kormány-listát is publikált már, ma délután négyig még biztosat nem lehet tudni. Ezért még mindenféle tét nélküli játékra invitálunk benneteket.

  Az alábbi fontos kérdések megválaszolását követően, ti kiket javasolnátok a kormányzati szint legfelsőbb pozícióiba?

  1. Milyen kormányzati szerkezetet tartanátok ideálisnak és milyen logika alapján? (csúcsminisztériumok vs. jelenlegi, tagoltabb rendszer; reszortelv alapján történő feladatleosztás vs. kapcsolódó területek egybentartása, stb.)
  2. Hány minisztérium jönne létre az elképzelésetek szerint?
  3. Azokat kik vezetnék?

  Íme az én javaslataim: 

Miniszterelnöki Hivatal (minden szakpolitikától mentes, kizárólag a kormányfő kiszolgálását végző szerv) Navracsics Tibor
Belügyminisztérium (ide tartozna a honvédelem, az önkormányzatok, a rendőrség és az igazságügy)  Lázár János
Külügyminisztérium (itt kapna helyet a gazdaságdiplomácia) Martonyi János
Pénzügyminisztérium (kizárólag költségvetési tervezés)  Varga Mihály/Járai Zsigmond (ha nem kap más szerepet)
Gazdaságfejlesztési, Információtechnológiai és Innovációs Minisztérium (közlekedés, hírközlés, infokommunikációs ügyek, energetika, K+F, innováció)  Parragh László
 Környezetvédelmi Minisztérium  Illés Zoltán
 Vidékfejlesztési Minisztérium  -
 Egészségügyi Minisztérium  Somody Imre
 Oktatási és Kulturális Minisztérium  Pokorni Zoltán

  

  Tehát összesen 9 minisztérium, részben reszortelv, részben összekapcsolható területek egybentartása alapján, lényegében a csúcsminisztériumi és a jelenlegi rendszer határán billegve.

  Most ti jöttök!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr341961336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.29. 11:43:04

" Oktatási és Kulturális Minisztérium Pokorni Zoltán"

Meg vagy te őrülve?
Hát nem ő volt az a populista barom, aki kitalálta, hogy minden fiatal menjen egyetemre? Ugyanolyan szar mint Magyar és Hiller.

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2010.04.29. 11:48:46

Chuck Norris. Elég a félmegoldásokból.

Syr Wullam 2010.04.29. 11:51:45

Hát, ez a lista elég elszomorító. Csak egy kérdés: Somody Imre? A szcientológia mióta cool?

Zengő2003 2010.04.29. 11:52:41

Az FVM-et kihagytátok. Fazekas Sándor kinevezése számomra elég nagy csalódás lenne. Jogász végzettségű, ami ugye egyszer már nem vált be maradéktalanul, de egyébként sem az a kaliber, akit miniszterként el tudok képzelni. Polginak elmegy, nem mintha lett volna komoly kihívója a rendszerváltás óta.
Biztos volt benne, hogy Ángyán prof lesz a jelölt. Én őt javasolnám.

tölgy1 2010.04.29. 11:56:33

Hál' Isten, a névsorod fele irreális. Illés? Parragh? Somody?

Zengő2003 2010.04.29. 11:56:39

Elszállt az előző, összefoglalom röviden:
FVM-be Ángyánt, Fazekas S. gyengus erre a posztra.

evil overlord (törölt) 2010.04.29. 11:57:22

A Heti Válasz listájában az egészségügy összevonása az oktatással és a kultúrával elég ijesztő.

tevevanegypupu 2010.04.29. 11:58:30

@evil overlord:
Nem kell izgulni, a csucsminiszter biztos mindenhez ert.(:

Alfőmérnök 2010.04.29. 12:07:28

Jellemző, hogy a legutóbbi Bilderberg-találkozón résztvevő Martonyi van elsőként és egyedül megnevezve...

Ilyen ez a „demokrácia”: a hátunk mögött jól megmutyizzák a dolgokat, nekünk meg odadobnak valami gumicsontot, hogy rágcsáljuk. Mi a faszt képzelnek ezek magukról? A sarki kocsmában is értelmesebb emberek vannak.

Steve the Great 2010.04.29. 12:13:20

@Alfőmérnök: A minisztereket mióta szokás egyeztetni a "nép"-pel?

lorantka_a_gall 2010.04.29. 12:14:10

@Alfőmérnök: mégis ők vannak felül, te meg alul. ;) Lehet, hogy nálad még ők is értelmesebbek? :D

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.29. 12:14:56

Belügybe hadügy? Bullshit. Még ha tényleg lassan rendőrkapitánysággá is van sorvasztva a haderő.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.29. 12:16:33

@evil overlord: bármi, ami a klasszikus minisztériumokon túl megy, könnyen összevonható.

evil overlord (törölt) 2010.04.29. 12:16:47

@tevevanegypupu: Ja, univerzális tehetség. Vagy helikopter.

Alfőmérnök 2010.04.29. 12:16:57

@Steve the Great: Ezek semmit nem egyeztetnek a "nép"-pel.

evil overlord (törölt) 2010.04.29. 12:18:10

@Herr SturmLiberator: Miét nem rögtön a hadüggyel vonják össze? Hadszintéri sebész jobban tud csonkolni, mint anno Molnár.

dr. Sigmund Fraud 2010.04.29. 12:19:45

Miniszterelnöki Hivatal (minden szakpolitikától mentes, kizárólag a kormányfő kiszolgálását végző szerv)
Erre mifaszér is kéne külön tárca?

dr. Sigmund Fraud 2010.04.29. 12:22:02

Belügyminisztérium (ide tartozna a honvédelem, az önkormányzatok, a rendőrség és az igazságügy)
Asszem az is világos, hogy az igazságügyet a rendészettel összerakni zsákutca volt. Ehhez csapnád még hozzá a honvédelmet meg az önkormikat? Mi közük is egymáshoz?

tevevanegypupu 2010.04.29. 12:22:58

@Alfőmérnök:
Jajistenem, mintha nem tudna, hogy annyi jogunk van, hogy szavazhatunk valakire, aztan ha nyert, akkor utana kuss. A "neppel" akkor van egyeztetes es beszelgetes ha nem gyoznek. Ne legyen mar naiv. Valoszinuleg jobban sikerul nekik a kormanyzas mint az elozo ket ciklusos tarsasagnak, de bratyizasra ne szamitson. Arra ott vannak azok, akik penzzel segitenek.(-:

Alfőmérnök 2010.04.29. 12:27:33

@tevevanegypupu: A többes szám harmadik személy a Bilderbergékre vonatkozott. Az oligarchákra, akikről Orbán is beszélt (kissé álszent módon).

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.29. 12:29:44

Részemről:

Pénzügy
Belügy
Hadügy
Külügy
Igazságügy

mindenképpen önállóan, ezek klasszikus reszortok, legfeljebb a hatáskörökkel és a mérettel lehet variálni.

A többi belátás szerint szuperesíthető, ezek a területek sokkal kevésbé rutin feladatok, inkább a kormány gazdasági és társadalompolitikájának letéteményesei, eleve számos kölcsönhatással. Valahogy így képzelném:

Közig+Kancellária

Területfeljesztés+Közlekedés+Környezetvédelem

Szociális+Oktatás+Kultúra+Eü

Gazdaság+Innováció

A szuperesítés révén könnyebb menet közbeni átszervezéseket eszközölni, hisz úgy már "házon belül" tologatják az asztalokat a dolgok alakulásának függvényében és nem kell komplett minisztériumokkal legózni.

Ez persze ebéd után felböfögött agyalás.

gyz 2010.04.29. 12:31:25

Illés - a nagyon sötétzöldek narancsmezes képviselője.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.29. 12:32:19

@evil overlord:

A dánoknál összevonták a belügyet az eü-vel. Vannak fuhhcsa dolgok másutt is :)

marós 2010.04.29. 12:36:05

Semmit nem tudunk,semmihez nem értünk, de mindent, és az ellenkezőjét is el tudunk ítélni. HAJRÁ MAGYAROK !

tevevanegypupu 2010.04.29. 12:36:07

@Alfőmérnök:
Erttettem, de en az egesz hobelevancra gondolam.(-: Most, hogy rajuk szavaztam nyugodtan es elvezettel kritizalhatom oket vegre.(-:

evil overlord (törölt) 2010.04.29. 12:42:32

@Herr SturmLiberator: Mint szakmabeli, nagyjából látom, hogy mi folyik az eü államigazgatásban (úgy, hogy elvileg olyanok vannak benne, akiknek értenie kellene hozzá). Az eü + szociális, családügyi összevonás még talán elmenne, de mi köze van az oktatásnak és a kultúrának a eü-hoz? A dán belügy-eü is érdekes, bár lehet, hogy ott a belügy nem a rendőrséggel foglalkozik, hanem az önkormányzatokkal (nem tudom).

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.29. 12:43:21

@Alfőmérnök:
Nem kell ide semmilyen bilderberges zsidó misztérium, van okunk aggódni enélkül is.
Az én demokrácia-felfogásomba már az sem fért bele, hogy a belügyet és az igazságügyet összevonták. Erre most még a honvédelmet is hozzácsapják. És mindennek élére vélhetően az ország egyik legnagyobb maffiózóját állítják. Nem volt elég, hogy anno létrehozták azt a szörnyűséget, amit OIT-nek neveznek, és ami szabályosan szíven döfia jogállamiságot, most még hátba is szúrják, hogy biztosan elpusztuljon. Persze, a fidesznyikeknek ez jó lesz. Pont annyira, mint a szockó nyuggereknek, akik akkor is Hornra/Gyurcsányra szavaztak volna, ha közéjük lövet.

Fluoxetine 2010.04.29. 13:06:30

Járainak pénzügyminiszerként nagyon örülnék. A többi mellékes

Alfőmérnök 2010.04.29. 13:10:22

@Mr Falafel: Van egyáltalán valamilyen érv a minisztériumok összevonása mellett? Már azon kívül, hogy "költséghatékony", ami egyébként nem feltétlenül igaz, de mindegy.

tevevanegypupu 2010.04.29. 13:10:53

Mindenesetre eddig meg csak Orban sajtotajekoztatoi es a Solyommal valo egyuttes szereples volt kifogastalan. A tobbiek nyilatkozatai es az ami igy keszulni latszik - egyelore csak latszik, majd utana lehetunk biztosak - nem nagyon sikerultek.Es a tavlati tervek is eleg furcsak. Az egyebkent, hogy rogton atifasiszta harcot hirdettek a jobbik ellen (akik egyelore nemigen artottak nekunk a magyar belpolitikaban legalabbis, a kulfoldi sajtot pedig el lehetne hallgattani vilagos es ertelmes helyzetjelentesekkel) es nagyon diszkreten hallgatnak arrol a felelossegrevonasrol amit rogton meg kellene kezdeniuk, es ami valojaban tonkrette minket..hat nem is tudom.
Remelem csak turelmetlen vagyok, mert oszinten szolva nincs kedvem meg negy evig kuzdeni olyan celokert, amik a szocialiberalisoknak voltak a legfontosabbak. Teszem azt mesterseges hiszteria-keltes ellen, mert az mar nagyon unalmas.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.29. 13:12:49

@evil overlord:

"Az eü + szociális, családügyi összevonás még talán elmenne, de mi köze van az oktatásnak és a kultúrának a eü-hoz?"

Kifejezetten szolgáltató, közalkalkalmazotti tömegeket mozgató ágak az államkassza függvényében, könnyebb lenne a reszortok közt a perselyt igény szerint osztani. Az eü szakmailag "kissé" kilóg, nem tagadom.

HToma 2010.04.29. 13:35:56

'98 és '02 közt volt mindenféle pletyka arról, hogy Pintér maffiózó. Lehet, hogy csak tasnádi emberei terjesztették ezeket, de a köztudatba bekerült.
Mi az a szakértelem amivel Pintér rendelkezik és ami miatt feltétlenül neki kell belügyminiszternek lenni?

evil overlord (törölt) 2010.04.29. 13:41:17

@Herr SturmLiberator: Ez OK, de akkor a belügy (önkormányzati része) is beleférne, azonban szerintem is nagyon kilóg szakmailag az eü. BTW, az eü. és az oktatás elég fontos terület ahhoz, hogy saját minisztériuma legyen (bár az oktatást a kultúrával össze lehet vonni).

dr. Sigmund Fraud 2010.04.29. 13:43:56

@HToma: az Eclipse ügyben elég világosnak tűnik az érintettsége és az nem '98, hanem 2010...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.29. 13:46:22

@Alfőmérnök: ez a szűk kabinet a hagyományos, és az angolszászok is használják a szűkebb-tágabb kabinetet. Fontos döntéseket néhány felelős hoz meg, a többi adminisztrál.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.29. 13:57:02

@evil overlord:

Ahogy már pedzgettem, próbáld a másik oldal felől nézni: ezek a tárcák az állam szolgáltató ágát ellátva koordinálnak iszonyatos külső közalkalmazotti réteget, amely tagjai aztán a saját területükön (eü, oktatás stb) láthatóvá válnak az állampolgár számára. Egységes szerkezetben nem egymás kárára lobbiznak, összehangolni társadalmi szolgáltatásaik pénzügyi-tárgyi-személyi feltételeit. Ha kevés az ápoló, azonnal tud lépni az oktatás. Nem kell előtte se a parlamentben, se a kabinettben extra harcolni, hisz már nem külön tárcák közt meg a marakodás az erőforrásokért. Persze az überminisztériumon belül értelemszerűen közelebb lenne egymáshoz a kultúra/oktatás ill. a szociális/eü alrészleg.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.29. 13:59:00

@HToma:

Ezzel a pletykával kapcsolatosan még soha, sehol, semmiféle bizonyítékkal nem találkoztam. 2002 előtt terjesztették nagyon az emeszpés szájak, mostanában a jobbikosok között hallottam elég gyakran.
Mindenesetre előfordulhat még, hogy megkérnek rá valakit, ugyan bizonyítaná be az állítását.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.29. 14:01:50

@tölgy:
Mint jogász mondom, hagyjuk az angolszászokat, mert a jogrendjük távolabb áll a miénktől, mint a Föld a Naptól. Hogy csak egy nagyon közérthető példát említsek, Angliában nincs olyan, hogy azonos büntetőügyeknek partikuláris elbírálási lehetőségei lennének. Természetesen én nem foglalkozom az intézmények logisztikai megfontolásaival, csupán a funkciójuk mindennapi manifesztációjával. Ám, ha már mindenáron demagógok akarunk lenni, logisztikailag az lenne a legjobb, ha semmilyen minisztérium nem lenne. Egy döntéshozó, mindenki más meg szopjon. Az államigazgatás intézményei olykor nem véletlenül bürokratikusak, soklépcsősek. Bizonyos fokig a jogállamiság garanciája. Az intézmények megcsonkítása nem a demokrácia építése, hanem éppenhogy fordítva. Kell legalább 15 minisztérium, de egy miniszternek ne legyen 30 kávéhordó titkárnője.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.29. 14:12:52

@Elpet:
Te még mindig ennyire balfasz vagy? Pintér maffiózó. Zűrös ügyei miatt menesztette anno kuncze. Két régi munkatársam, akikkel együtt portáztam az éjszakában, egy ismert olajos vállalkozó testőrei voltak. Pintér gyakori vendég volt náluk. Amikor az úrimebert Miskolcon letartóztatták és előzetesbe helyezték, egyszer csak hipp-hopp, és a miiliárdos gyanú ellenére kiengedték. Annyit segítek, hogy a Krasznai és Kollár ügyvédi iroda védte a fickót. Innen már könnyű beazonosítani, ha van kapcsolat. Nem azért mondom, hogy az ilyen beszűkült életterű kisemberkék elhiggyék, hanem azért, mert tény. Az ilyen alacsony intellektusú fidesznyikek, mint amilyen te vagy, elhinnék, ha valaki azt állítaná, hogy Mesterházy a chicago-i maffia főnöke, de körme szakadtáig védené Pintért akkor is, ha még Orbán is Don Alessandronak szólítaná.

evil overlord (törölt) 2010.04.29. 14:19:53

@Herr SturmLiberator: Nem biztos, hogy közalalkalmazottak maradnak, ld. Mikola korábbi "privatizációs" tervei, bár azóta sok víz lefolyt a Dunán.
Az egészségügyben nem a munkabér a fő költség: a kb. 45 ezer alkalmazott szuperbruttója kb. 120-140 milliárd (www.eski.hu/new3/adatok/berstatisztika/negyedeves-CD/2009Q4_vez.pdf alapján becsültem), közben a teljes kassza 1000 milliárd körül jár (ha jól emlékszem ML előtt 1300 volt). A többi költségben pedig nem hiszem hogy túl sokat tudna játszani a kormányzat. Ráadásul az oktatással szemben az eü. nem adóból, hanem járulékból van finanszírozva: így nincs olyan nagy versengés az erőforrásokért.
A gyors oktatási visszacsatolásban egyetértek, de attól tartok, hogy most nem a kevés főiskolai/egyetemi hely miatt van szakemberhiány.

suski 2010.04.29. 15:03:02

@Elpet: mondjuk azért a Gergényivel közös cég után ezt az embert betenni a kormányba ?? Ekkora támadási felületet adni, megéri?

pirosesernyo 2010.04.29. 15:06:31

@HToma: A maffiakapcsolatai.Es jo az infod.

plastik02 2010.04.29. 15:19:38

szvsz Pokorni nem lesz miniszter.

tevevanegypupu 2010.04.29. 15:43:28

Kuncze es Draskovics mennyiben voltak jok? Becsuletesek? Nem Pintert akarom vedeni,csak kerdezem. Ami jutott azzal kell fozni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.29. 15:49:41

@tevevanegypupu: Pont ezen "úriemberek" példájából okulva nem nagyon akarunk egy Pintér-kaliberű ipsét a 2/3ados kormány vasöklének.

==T== 2010.04.29. 15:50:09

Közös Honvédelmi és Belügyminisztérium? Meg vagy te húzatba?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.04.29. 16:02:27

@plastik02:

Pokorni klasszikusan az a figura, akit megzavar a "hatalom". Én még emlékszem rá '91-'92-ből... És látom most.

ü
bbjnick

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2010.04.29. 16:41:13

A Hetiválasz listája nem egy nagy eresztés. Sztem ilyen arcoknál többet vártak még az elkötelezett fideszesek is. Akiket én ismerek, azok biztosan.

A külügyes választáson látszik, h mégsem lesz olyan kardcsörtetés, mint amit sokan vártak, bár ez nem is baj.
Az meg, hogy a belügyben egyedül don Pintér helye a biztos.... Na az LOL.

tevevanegypupu 2010.04.29. 16:53:51

@TaTa86.:
"Pintér-kaliberű ipsét a 2/3ados kormány vasöklének"

Nem tudom mennyiben igazak a rola szolo hirek. Azert ketelkedem egy egeszen kicsit. Lehet, hogy felnek tole, akik ilyesmit hiresztelnek? Hogy valaki maffiozo-e azt meglehetosen nehez bizonyitani, mint ahogy az ellenkezojet is.

Bloodscalp 2010.04.29. 17:14:12

@Elpet: érdekes hogy az ártatlanság vélelme hirtelen mindkit megillet:)

de tény, nagyobbat bukhat miniszterként
mintha még csak miniszterjelölt...ki tudja mi derül ki

Németh Zsolt???bizti nagyon csalodott hogy nem külügyér:P

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.29. 17:50:20

ÉN oktatásnak inkább Hoffmann Rózsát tenném be, kemény, következetes. És a gazdaságban adnék vmi pozi, izé, munkát Heimnek, esetleg Heiméknek (Cséfalvay, Heim, esetleg Hamecz...)

Kettes · http://orulunkvincent.blog.hu 2010.04.29. 18:37:44

@dobray: Heim Pétert az IMF tárgyalások vezetőjének tudnám elképzelni. Mondjuk nyitna azzal, hogy nem kell fetisizálni a deficitcélt, Ivashenko meg beesne az asztal alá.

thetriggerhappy 2010.04.29. 19:03:20

@Mr Falafel:

"Mint jogász mondom, hagyjuk az angolszászokat, mert a jogrendjük távolabb áll a miénktől, mint a Föld a Naptól."

mondom én, hogy hígul a jogász szakma. az volt a szép, amikor a jogi egyetem az egyetem téren volt és nem jöttek mindenféle jöttment frusztrált öngyűlölő zsidók mindenfajta esti tagozatról, gyönggösről, hogy ekkora állati ostobaságokat állítsanak.

azt meg magyarázd már el, hogy miért ne lehetne két azonos bűnügynek eltérő elbírálása a common law rendszerben! kíváncsi vagyok a sületlenségeidre.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.29. 21:18:47

@thetriggerhappy:
Auschwitzban végeztem a jogi egyetemet, paraszt. Az mindent visz.
Az egy másik kérdés, hogy az ELTE jelenlegi rektora, aki az ÁJK dékánja volt, még előtte magyar állam- és jogtörténetet tanított, vajon a te nevedre emlékezhet-e valahonnan. Mert az enyémre biztosan emlékszik, mivel időnként szoktunk beszélgetni. Persze, szigorúan a göndöngggyösi esti tagozaton, baszom a diszleksziás klaviatúrádat.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.04.29. 21:30:31

@szamárfül/pável:
Hú, bazmeg, bedőltem arémhíreiteknek. Szerencsére Orbánnak több esze van, mint politicusnak. Az igazságügyet leválasztotta a belügyről. Navracsics lesz a közig és igazságügy szuperminisztere. Na, ez komoly lépés volt a jogállamiság felé! Le a kalappal.Még jó, hogy nem Orbán a hülye, csak a rajongói.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.04.30. 09:43:41

@dr. Sigmund Fraud:

akkor ne nevezd tárcának, lényeg, hogy a mostani meg korábbi helyzetet meg kell szüntetni, amikor mindenféle egyéb szakpolitika bekerült a MeH-be. Lásd kisebbségügyek, vallásügy, informatika, stb.

politicus · http://mandiner.blog.hu 2010.04.30. 09:49:09

@==T==:

Minek külön honvédelmi tárca? EU, NATO tag Mo. sorkatonaság nélkül, érdemi, ütőképes haderő hiányában...

thetriggerhappy 2010.04.30. 10:08:57

@Mr Falafel:

ott az őseid végeztek, nem?

azt hiszem, hogy arra a jolly jokerre, hogy te jóban vagy mezey barnával, nem is tudok hirtelen mit mondani. kiütöttél, megaláztál, a porba tiportál.
csak az a kár, hogy arról a velős baromságodról nem beszélsz, kedves frissen végzett zsidó barátom, hogy miért is nincs partikuláris elbírálási lehetőség az angolszász jogrendben.

üdvözöl egy tudományos fokozatát véletlenül egy common law egyetemen szerzett jogász azokból az időkből, amikor egy egyetemre lehetett felvételizni és akinek nem jött össze, ment wc-t pucolni katonának. na, akkoriban ez lettél volna pld te.

thetriggerhappy 2010.04.30. 13:43:43

@Mr Falafel:

nem is volt célom, kis vagonszökevény.

de még mindig várom a, hogy a common law miért is nem ismer partikuláris elbírálást azonos büntetőügyekben és, hogy miért is áll a kontinentális és az angolszász rendszer távolabb egymástól mint a föld a naptól!
süti beállítások módosítása