Az MSZP halálos ölelése
2010. április 13. írta: TuRuL_2k2

Az MSZP halálos ölelése

  Visszalépnek-e az LMP állva maradt jelöltjei a demokráciáért, a köztársaságért? Visszaléptet-e az MSZP jelölteket az LMP-s induló javára, hogy megakadályozza a fideszes mandátumszerzést? Elsőre úgy tűnik, ezek a kérdések a második fordulóról szólnak, pedig ennél sokkal nagyobb, a magyar politikai rendszert talán alapjaiban formáló jelentőségük van.

  Az első fordulós eredmények alapján nem sok esélye maradt a Fidesz riválisainak arra, hogy megakadályozzák a Fidesz kétharmados országgyűlési többségét. A Fidesz legtöbb egyéni jelöltje akkora fölénnyel vezet, hogy csak a riválisok közel 100%-os átszavazási hajlandósága esetén veszítheti el a második kört. Riválisokon pedig az összes többi pártot kell érteni, azaz a jobbikos, elempés, emdéefes és szocialista szimpatizánsoknak kéne egy emberként felsorakozni a nemfideszes jelölt mögött - ennek azért nagyon kicsi a realitása.

  A Népszabadság híre szerint az MSZP mégis arra készül, hogy visszaléptesse négy jelöltjét az LMP javára. Mi értelme lehet ennek? Szinte biztos, hogy az MSZP-é lesz a legnagyobb ellenzéki frakció a parlamentben, ennek ellenére az még messze nem egyértelmű, hogy ki lesz az ellenzék vezető ereje, Az Alternatíva. Míg a szocialisták leszálló-, addig a Jobbik és az LMP erősen felszállóágban vannak. Bár a Jobbik sem teljesen veszélytelen az MSZP baloldali bázisára, az igazi veszélyt az LMP jelenti. Ennek megfelelően a szocialistáknak érdeke, hogy az LMP-t minél inkább magukhoz öleljék, vagy legalábbis a választópolgárok szemében ölelkezésnek tűnjön, ami történik.

  Erre van is fogadókészség, sokan teszik fel az LMP=SZDSZ? kérdést (vagy csak azon tűnődnek, érdemes-e együttműködnie az LMP-nek), vagy akár egyenesen tényként kezelik, hogy az LMP nem más, mint az SZDSZ 2.0. Az LMP, pontosabban elsősorban listavezetőjük, Schiffer András néhány lépése erősítette ezt az értelmezést: Schiffer ott volt a szerencsétlen apropójú és időzítésű antirasszista sétán, jó sok szocialista politikushoz hasonlóan, korábban meg Orbánhoz intézett kérdésekkel tapétázta ki a Fidesz-székház bejáratát. A szocialistáknak ez egy nagyon kényelmes interpretáció, hiszen ez azt jelentené, hogy továbbra sem kérdés, hogy ők a baloldal vezérhímjei, ráadásul anyagi-, szervezeti- és kommunikációs erőforrásaik is sokkal gazdagabbak, mint az országgyűlés zöld újoncainak.

  A szocialista jelöltek egyoldalú visszaléptetése erősíti ezt a narrációt, önmagában azonban még kevés. Az LMP következetesen azt állítja, hogy nem lépteti vissza a jelöltjeit, azok elindulnak a második fordulóban is. Az MSZP-nek viszont már egyetlen LMP-s visszalépés is elég lenne ahhoz, hogy az LMP ne tudja lemosni magáról, hogy a régi hatalmi logikák mentén, az SZDSZ Orbán-ellenes hagyományait követve indul hadba.

  Az egyéni jelöltek maguk dönthetnek arról, visszalépnek-e a második fordulóban (azt is hozzátehetik, hogy kinek a javára, de ennek a kommunikáción túl a választásokon semmi következménye nincs), így az a kérdés: lesz-e akár csak egyetlen állva maradt LMP-s jelölt is, akit a szocialisták valamilyen módon (akár az LMP-vezetés kérése/utasítása ellenére is) rá tudnak venni arra, hogy ne induljon a második fordulóban?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr661917583

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Majd kérni fogunk magától valamit 2010.04.14. 13:04:52

  Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.   Virág Árpád részére   Kedves Árpád!   Nem tudom, hogy hallottad-e a hírt, hogy az MSZP négy jelöltjét visszalépteti az LMP javára. Igazából soha nem t...

Trackback: Legyen más! Léééégyszi! 2010.04.14. 12:41:46

Namost aztán irgum-burgum. Lendvai Botox Ildikó elvtársasszony tegnap szinte térden állva könyörögte az LMP-t, hogy lépegessenek vissza a javukra, ha már az MSZP ezt kérés nélkül, csupán politikai önzetlenségből, a demokrácia iránti feltétlen elkötelez...

Trackback: Mikor esik le? 2010.04.13. 18:29:39

Érdemes alaposan megnézni ezt a sok rendkívül szimpatikus arcot ezen a képen.. (rákattintva kijön nagyobban is)   Van ez az msz(m)p-s ööö.. a Lendvai, igen! Szóval, most szólongatja az LMP-s népeket, h a következő fordulóban léptessék vissza a ...

Trackback: Liberálisok Másik Pártja 2010.04.13. 18:12:05

Jól indult a mai nap, reggel fél 8-kor Horn Gabi fejtegette a Mokkában az LMP és az SZDSZ közötti összefüggéseket. "Ha valaki elemezgeti a választási eredményeket -ezt csak kevesen szokták megtenni, de egyébként izgalmas játék-, akkor ööö....val...

Trackback: Demokratikus minimum 2010.04.13. 17:06:21

A legkomolyabb LMP (szimpatizánsi) blog a választás után közölte, miért az LMP lépjen vissza az MSZP javára, lépjen vissza az MSZP az LMP-nek. A felvetésnek jogos volt az alapja: nem várható el, hogy viszonzás nélkül visszalépjenek.Az MSZP szerencsére ...

Trackback: Amit mindenki tudni akar: mennyire SZDSZ az LMP? 2010.04.13. 15:14:10

Az SZDSZ 1998-as és az LMP 2010-es eredményeit nézve komoly átfedést találunk. Az LMP-sek nagyon hasonlítanak az egykori SZDSZ-szavazókra. (Kép: vokscentrum.hu) Lendvai Ildikó hétfőn azt bizonygatta, a Fidesz kétharmadát - ugye, ugye? - csak az LMP-v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elfelejtette 2010.04.13. 15:52:55

@Spirál: "Oké, Fidesz-blog - ahol nem várják el a gondolkozást a kommentezőktől - ám néha nem ártana a korrektség."

Te egy retardalt barom vagy. Takarodjal vissza a sajat blogodba, ott oszd az eszt, seggfej.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.04.13. 15:52:59

@negeev: Azóta folyamatosan nyugtatózom magam.

Ahhoz is ember kell hogy valaki a másik szomorúságán élvezkedjen...

teknős 2010.04.13. 15:53:45

@Zlatan: Egyetértek.

Az LMP egyszerűen ajándékba kap egy lehetőséget. Ez még nem árul el róla semmit. A kétharmadot sem kell túlmisztifikálni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy én pozitívan szemlélem az LMP-t, csak egyszerűen legyünk korrektek.

Ha Tóth József javára visszalép, az már más tészta, de addig tiszta. Hiába legyeskedik körülötte akárhány eszdéeszes. (Titkon reménykedem benne, fenttartva azt a tényt, hogy nem lehet más a politika, hogy a zsidó-liberális oldal észhez tért és nem köti magát csak az emeszpéhez, de ez inkább vágy az esetemben)

tevevanegypupu 2010.04.13. 15:54:43

"Az LMP listavezetője Schiffer András, aki 2004-2008 között a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője volt. A liberális TASZ-t vélhetően sokan ismerik, de aki nem, annak bemutatnánk röviden. 2006-ban a Magyar Nemzet munkatársa, Lovas István pert nyert a TASZ (és Schiffer) ellen, amiért azok honlapjukon Sickratman rapszövegét reklámozták, amiben a Tilos Rádióhoz köthető rapper fideszes politikusok kiirtására buzdított.
"Orbán Viktort élve megnyúzni, Lovas Istvánt kibelezni, kiherélni, Kövér Lászlót lámpavasra kötni, Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni, Bencsik Andrást késhegyre szúrni, az összes Magyar Nemzetest fejbe rúgni" - ez szerepelt a szövegben. Schiffer ezügyben védte a TASZ-t a bíróság előtt Lovassal szemben. Igen, egy liberális jogvédő szerint belefér a gyilkosságra való buzdítás, és még védi is ezt a bíróság előtt."

Na akkor ide is: szolasszabadsag.(-:

elfelejtette 2010.04.13. 15:55:20

@teknős: Szerintem az LMP nem a merleg nyelve akar lenni, hanem az MSZP-t akarja valtani.

Kopiás Attila Steve 2010.04.13. 15:56:59

Nekem ez egy nagyon mókás helyzetnek tűnik.

Tudtommal az LMP-nek kongresszusi döntése van még a kampány elejéről, hogy nem fognak össze más párttal és nem lépnek vissza senkiért. Ezt 99%-kal fogadták el, csak újabb kongresszus tudná megváltoztatni.

Ezen felül minden eddigi kommunikációjuk és gesztusuk arról szólt, hogy mindkét párttól egyenlő távolságra szeretnék tudni magukat.

Emellett lehet azt is tudni - mint toroggabor is írt róla - hogy ők nem az MSZP partnere, hanem trónkövetelője akarnak lenni, nem társak ők, hanem riválisok az enyhén balos szegmens tekintetében.

Azaz van egy olyan helyzet, ahol nem lenne nekik praktikus, nem lenne logikus, soha semmi nem is utalt rá, hogy összepusziznának az MSZP-vel, és a tagság miatt fizikailag lehetetlen is lenne ilyen párthatározatra jutni.

Szóval az egyetlen ok, ami miatt aggódnak azok, akik ezt a kérdést teszik fel, az az, hogy sokan akik aggódnak ezt a kérdést teszik fel. Mókás... :+)

negeev 2010.04.13. 15:58:58

@Spirál: Téged nem nagyon tudlak sajnálni.
Ajánlom, hogy néz körül az interneten. Bizonyára találsz még néhány hozzád hasonló gondolkodású embert. Ők biztos jobban értékelnek majd.

teknős 2010.04.13. 15:59:45

@Spirál: A Jobbiknak tényleg kellemetlen az LMP. (Jut eszembe kedves Jobbikosok, ha az LMP az új SZDSZ,akkor
hol van a nagy dicsőség, amivel "eltüntettétek őket? Csak nem ebben is kudarcot vallottatok? )

Az MSZP-nek szintén, hisz itt arról fog szólni a következő négy év, hogy ki legyen a Fidesz váltópártja.

De a Fidesz szempontjából teljesen mindegy, hogy mit tesz az LMP. Sőt, úgy néz ki, hogy még a legsimább viszonya, egyelőre az LMP-vel lesz.

De hát nem vagy te akkora ész, hogy erre magadtól is rájöjj!

Egy keresztény emeszpésről mindent el lehet képzelni...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.13. 16:01:25

@ibn_battuta:
Lemaradt az ellenzéki, elnézést.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2010.04.13. 16:04:51

@TuRuL_2k2: vigyázz, mindegyik kérdőjelre válaszolni fog

elfelejtette 2010.04.13. 16:13:00

@teknős: Szerintem az LMP sikerevel a baloldal egy oriasi lehetoseget kapott.

Azon kivul, hogy egyebkent is kellene mind szervezeti, mind emberanyagban megujulas, hogy legyen megint hitelesseguk, lehetove valt, hogy az "utodpartisag" belyeget lemossak magukrol azzal, hogy uj part es uj emberek moge allnak. Szerintem elni fognak vele.

hiba 2010.04.13. 16:24:45

Elég egyszerű képlet ez: az MSZP koncentrálni akarja az erejét és maximalizálni a szavazatait ahol még van esélye. Néhány, számukra esélytelen körzet látványos "ajándékozásával" tudják, hogy az LMP-re nem hathatnak, de a szavazóikra esetleg igen. Hajrá Szanyi Tibi, szükségünk van rád!

lorantka_a_gall 2010.04.13. 16:28:01

@Spirál: MDF eredményéhez mit szólsz? :)

Samott 2010.04.13. 16:29:42

Mindenki ugy szamol, mintha ezek a szazalekok osszeadhatoak lennenek, a 4 szoci visszalepese kb. erdektelen mert valszeg azokban a korzetekben barki lep is vissza a masik javara ugyis a fideszes fog nyerni. Nem hiszem hogy lenne olyan, aki taktikabol szavazott az LMP-re es a masodik korben az MSZP-t tamogatna (jol latszott hogy az MSZP szarban van, nem voltak tartalekaik ilyen taktikazasra, aki raveheto a szocik tamogatasara az tamogatta is oket)... szoval szvsz ha visszalepne az LMP-s jelolt akkor max a tamogatoi otthon maradnak es kesz. Ezzel az osszeborulassal az szdsz 94-es bakloveset ismetelnek csak meg. Nezzuk meg, hatha lehet ezt a fajta politikat jol is csinalni... (remelem osszel sem lesz onkormanyzati kozoskodes, a mostani szocikkal csak bemocskolnak magukat)

Az évek meg a rutin 2010.04.13. 16:31:56

A kedvencem, hogy a mi jó Nyakónk zsigerből megint tagadta a visszalépések tényét.

Az MSZP szemmel láthatólag nem bír mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy míg ők jó szoci módra hétfőn A-t mondanak, kedden B-t, addig az LMP számukra idegen módon hétfőn és kedden is ugyanazt.

elfelejtette 2010.04.13. 16:33:50

@Samott: "Mindenki ugy szamol, mintha ezek a szazalekok osszeadhatoak lennenek, a 4 szoci visszalepese kb. erdektelen mert valszeg azokban a korzetekben barki lep is vissza a masik javara ugyis a fideszes fog nyerni. "

Szerintem meg senki nem igy szamolt, de mindegy. Szerintem nyilvanvalo, hogy nem a 2/3-rol, es arrol a part evk-rol van szo, hanem az MSZP-LMP viszonyarol.

lorantka_a_gall 2010.04.13. 16:37:35

@Samott: Ez azért nem 100%. Látható, hogy az mszp jelöltjei országosan 20K szavazattal többet kaptak mint a listájuk. Ez az egész országra vetítve (kb a népesség fele-harmada nem szavazhatott LMP-s egyéni jelöltre) a 380K LMP-szavazathoz képest tényleg egy bő 10%-os átszavazási hajlandóságot mutat (megfelelve ezzel a Forsense-kutatásnak /elnézést a hvg-s linkért, nem találtam máshol/ hvg.hu/itthon/20100413_fiatalok_aktivitasa_valasztas_2010 ). Márpedig ha továbbgondoljuk a dolgot és hitelesnek tekintjük a felmérést, bő kétszer annyi LMP-s menne el a Fideszre szavazni, mint az MSZP-re. A többi otthon maradna. Én azt nem értem, BotoxIldiék ilyesmivel nincsenek tisztában, vagy ez már tényleg az LMP elleni taktika része?

lorantka_a_gall 2010.04.13. 16:38:24

Hülye blogmotor. Hol a kommentem???

tevevanegypupu 2010.04.13. 16:38:45

Az lmp most kozombosnak tunik a fidesz szamara - nem az egyebkent, mert minden part vetelytarsa is a masiknak - es ugy tunik nem kedvelik az mszp-t. Nem figyelmen kivul hagyhato viszont az a teny, hogy Koka az lmp-t tamogatta es nem lehet elfelejteni Lanyi figyelmezteteset sem: "az lmp nem az a part aminek mondja magat".
Hogy osszeallnak-e az mszp-vel az most nem fog kiderulni, de fel ev mulva mar tobbet lehet tudni. Addig inkabb ovatosnak kellene lenni, es megvarni az elso ketsegesebb parlamenti szavazast.
Ott mar tobbet meg lehet majd tudni roluk.

lorantka_a_gall 2010.04.13. 16:39:06

Upsz :) Elnézést minden blog és nemblog-motortól is :)

szódabár 2010.04.13. 16:40:53

Már nem kérdés a kérdés.

Körvonalazódik az LMP igazi arca

- Az LMP alapítója, listavezetője, Schiffer András (1971). 1989-ben egyik tagja volt a Gyurcsány Ferenc által vezetett rövid életű Új Nemzedék Mozgalomnak. 1990-ben egyik alapítója és 1992-ig ügyvivője az Ifjú Szocialisták mozgalmának. 1996-ban lett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, valamint 2004 és 2008 között ügyvivője volt. Édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának volt főigazgató-helyettese. Nagybátyja Schiffer János 1994-2006 közötti MSZP-s főpolgármester-helyettes. Dédapja Szakasits Árpád újságíró, politikus, köztársasági elnök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke.

- Szabó Tímea (Budapest, 1976) magyar politikus, a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt közös listájának vezetője. A Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán végzett, majd később a Harvard Egyetem jogi karán tanult. 2004 elején csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottsághoz, ahol közel négy évig koordinálta a Menekült Programot. A Magyar Helsinki Bizottság adta ki minden évben a hazai menekültek sanyarú heylzetéről és a Magyarországon évről-évre fokozódó idegenellenességről, rasszizmusról és antiszemitizmusról készült jelentéseit, amin a nemzetközi sajtó aztán csámcsoghatott...

- Az EP lista harmadik helyén levő Várady Tibor, a Humanista Párt elnöke, a mindannyiunk számára szép emlékeket idéző Tarka magyar felvonulás és számos más erőszak- és megkülönböztetés-ellenes megmozdulás főszervezője, és az Amnesty International munkatársa...

- a lista 5. helyén Rauschenberger Péter van, (Schiffer Andrással együtt) a Védegylet munkatársa, 1994-től 10 éven át az egykori nagykanizsai szdsz tagja.

- Szintén az LMP EP listáján szereplő Lovasi Andrást, Schiffer András barátját, a Kispál és a borz együttes frontemberét idén március 15-én Kossuth-díjjal tüntette ki a kormány.

- Richard Field amerikai üzletember, ingatlanvállalkozó (Park city project) volt az egyik (nyilvánosságra hozott) főtámogatója az LMP kampányának.

- Az LMP kampányarcai között ismert ex-SZDSZ-esek is feltűntek: Spitzer Gyöngyi Soma, Para-Kovács Imre, vagy Hajós András. Az ő nevük is fémjelezte annakidején a "Budapestnek Demszky kell" kampányt pl. ...

- Az LMP kampányfőnöke, Karácsony Gergely korábban a szabad demokrata Horn Gábor kampánystábjában dolgozott.

- Etikai vizsgálatot indított az SZDSZ Kóka János ellen, mert a párt közleménye szerint a frakcióvezető az ajánlószelvények gyűjtésével és a párt rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika (LMP) kampányát. Az SZDSZ frakciójának munkatársai, "Balogh Erika és Kátai Gábor voltak az összekötők az LMP és Kóka között".

Lófaszt Más a Politika

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.13. 16:45:10

@Zlatan:
Mivel a kétharmadot a dolgok jelenlegi állása szerint szinte lehetetlen megakadályozni (olyan átszavazások kellenének, amik elég életszerűtlenek), ezért a visszalépésekkel a lehető legrosszabb helyzetbe manőverezhetné magát az LMP: MSZP-stigma a párton ÉS kétharmados Fidesz.

Persze nem könnyű a helyzetük. De ilyen a politika. :]

Phxmike 2010.04.13. 16:45:57

szerintem az lmp most szorult helyzetbe kerult mert az mszp ratolja a felelosseget a fidesz ketharmadert
egyreszt
masreszt meg sajat magat is ratolja az lmp-re akar keri akar nem

az lmp akkorat tudna visszarugni az mszp-be hogy a vasarnapi tokonrugas semmi nem volt ahhoz kepest

megondom hogy: megvarjak mig a 4 korzetben az mszp egyoldaluan visszalep a javukra (ezt be is jegyezve az ovin ovb nel) majd ok meg bejelentik hogy egy ilyen durva mszp tamadas eseten ok nem tudnak mast tenni mint azzal tiltakoznak hogy ebben a 4 korzetben ok is visszaleptetik a jeloltjuket a fidesz javara

aaahahahahaha a fidesznek talcan hullana 4 korzet es de facto az mszp arra buzditana a szavazoit hogy az lmp-n keresztul ami szinten visszalepett a fideszre szavazzanak igy amit meg akart akadalyozni o maga idezne elo

ennel nagyobb szegyent nem hiszem hogy lehetne rajuk sutni :)

lorantka_a_gall 2010.04.13. 16:46:46

@szódabár: órabérben vagy darabra fizetnek téged, hogy ezt a marhaságot mindenhova bekommenteld?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.13. 16:48:59

@Szt. Ahanov: így bizony

vannak még csodák

avagy a gólem újraéled

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.13. 16:50:56

@Pável: miért nem mész el zabot hegyezni?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.13. 16:56:37

síffer az mszpnek: nem vagyunk se társak, se testvérek, se barátok

elhinchaviola 2010.04.13. 16:57:38

Bár bocsánat, de a Fidesz is antirasszista tudtommal.Pokorni vezette be nagyon helyesen pl. a holokauszt-emléknapot. Ne bélyegezzük már Shiffert mert elment az antirasszista menetre. A felmenőit pedig senki sem maga választja. Pokorni sem.

Thera 2010.04.13. 16:59:01

@szódabár: Ha jól látom az LMP ügyvezetői testületében egy volt parlamenti képviselő van csak egy volt MDF-es. (1990) - ben megválasztva.

Szóval a vád hogy van volt jogvédő, baloldali, liberális, és konzervativ is köztük?

Mikor is állitottak mást?

Crane (törölt) 2010.04.13. 17:05:49

Alapveteőn nem értem (de már szerintem maga Ledvai ő asszonysága se tudja mit akar): Szal' tolja az MSZP a sarat az LMP-re, hogy ők fidesz, csak más ruhában. Aztán meg az LMP javára léptetik vissza az MSZP-s jelölteket? HE?!
Hát ha teszem azt valóban az LMP Fidesz lenne, mint az az MSZP állítja/állította, akkor eben az egészben mi a ráció?! :)
Azért tudja már az MSZP, hogy mit mondott két nappal ezelőtt, vagy most ennyire hülyének nézik a választókat?
És ebben nem az a lényeg, hogy kicsoda az LMP, hanem az, hogy össze-vissza vergődik az MSZP. Saját magának mond ellent, azt se tudják hova kapjanak kínjukban. Csak vergődnek a földön, mint egy hisztis gyerek.
A 2/3-ról kizárólag az MSZP, az MDF, és a SZDSZ tehet. Ebből kettő elhullott, harmadik meg így járt. Volt 8 évük arra, hogy ne így legyen, de szartak bele. Ha nem tetszik nekik a végeredmény, akkor "El lehet innen menni".

karloszky 2010.04.13. 17:06:18

@szódabár: Az LMP társadalompolitikája biztos hogy nem lesz más, mint az SZDSZ-é volt; a gazdasághoz való hozzáállásuk viszont - eddig úgy tűnik - teljesen más irányba mutat. Szóval inkább SZDSZ 0.5 ők :))

Google 2010.04.13. 17:07:10

@lorantka_a_gall:

Semmi, csak elővette az Óadatbázisát.
Ott kőbe van vésve minden. Ami volt és ami lesz.
Pardon pedig nincs.

hunor76 2010.04.13. 17:09:00

@Zlatan: Ha már példálózol, akkor talán járj is utána. Hol, mikor voltak a német Zöldek a "mérleg nyelve"? 30 éves történelmük során eddig egyetlenegyszer, a teljesen jelentéktelen Saarland tartományban, tavaly. És ott is végül a helyi elnök személyes sértődései döntötték el, hogy melyik oldalra állnak, nem a politikai taktikázás, mérlegelés.

Valószínűbb, hogy a liberálisokra, azaz az FDP-re gondoltál, aki egészen 1998-ig valóban mindig "ahhoz a párthoz állt, amelyik többet igért".

elhinchaviola 2010.04.13. 17:09:17

@szódabár: Lovasi Kossuth- díjat kapott. Ez aztán botrányos.Kovács Ákos is fog kapni. Teljesen megérdemelten, a zenei munkássága alapján. Kóka az LMP-nél? Ugyanmár. Akkor Jávor Bence helikopterrel szállt volna le az Instantban vasárnap. Soma, meg Para-Kovács kit érdekel? Láttad valami plakáton őket? Elek Istvánt vagy Bozókit miért nem említed? Nettó idiotizmus.

Google 2010.04.13. 17:09:33

@Crane:

Vissza fog lépni az MSZP a Fidesz javára.
Ez lesz a csattanó.

elfelejtette 2010.04.13. 17:10:15

@karloszky: "... a gazdasághoz való hozzáállásuk viszont - eddig úgy tűnik - teljesen más irányba mutat."

A liberalis szavazokat viszont igy is begyujtottek. Egyebkent az is nyilvanvalo, hogy nem az okopolitikajuk miatt kaptak ennyi voksot, szoval varhatoan errol tovabbmozsulnak majd, es szerintem elsom korben megprobalnak az MSZP alternativajakent feltuntetni magukat a baloldalon. Aztna majd kiderul, hogyan alakul az LMP es az MSZP nepszerusege, ez fogja meghatarozni a strategiat.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.13. 17:13:06

A LMP legalább nem korrupt. Ha ez így marad, tud további szeletet hasítani a Zemeszpé tortából.

Rwindx 2010.04.13. 17:14:12

@Spirál: Bakura... hmm nekem már nem is kell kérdeznem, mások kérdeztek :)

De most LMP szerelem van? Mondjuk néhány fokkal jobb mint ami az mdf-el volt, és talán még sok-sok fokkal jobb mint a szadeszszal folytatott viszonyod.
Az elmúlt 1-2 évben a stílusod és az ismereteid nem csiszolódtak ahogy nézem.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.13. 17:16:34

@Google:

"Vissza fog lépni az MSZP a Fidesz javára.
Ez lesz a csattanó."

Ha tényleg fene nagy demokráciaprotektorok akik karantént akarnak a kurucoknak, akkor elvileg így kéne tenni a kétesre álló helyeken.

Utána persze indulna a radimédián: Fidesz = Mszp stb. stb.

Karcolt lendület 2010.04.13. 17:20:03

@tevevanegypupu:
Persze, ha úgy nézzük, hogy életrajzokat és családtörténeteket rakott be, akkor igaz.
Ugyanakkor, amivel korábbi hozzászólásodban vádaskodsz ismét - Kóka támogatásával ill. Lányi állításaival -, na azok hazugságok.

cincinnatus 2010.04.13. 17:23:40

Az LMP, ha hosszútávon gondolkodik, még a látszatát is elkerüli, hogy az MSzP-vel hírbe hozzák..Ezt a lehetőségüket egyszer lehet eljátszani, amit most kaptak a szavazóiktól.

Karcolt lendület 2010.04.13. 17:23:59

Attól tartok kicsit - amire Turul is utalt, hogy az MSZP a titkosszolgálataival a 13-ból valamelyik jelöltet meg tudja találni és zsarolással/pénzzel rávenni a visszalépésre. (Persze vszeg az LMP etikai bizottsága azonnal eljárást indítana, de az sajnos nem sokat javítana a dolgon már.)

kukatr 2010.04.13. 17:34:58

szerintem ha minél kevesebb beszélünk az mszp-ről, annál kevésbé fognák rájuk emlékezni és szavazni.
mondjuk az ilyen mindmegfogunkhalni sárdobálások nem hatnak meg, én nem ez alapján szavazok.

blacklord 2010.04.13. 17:35:17

@lorantka_a_gall: maximálisan egyetértek. Ez lenne egyedül a védhető, kommunikálható üzenet.

bgp 2010.04.13. 17:40:27

Beszarás, miért az LMP tehetne a 2/3-ról? A fidesz szavazói tehetnek róla. Meg a maszop banda, áttételesen. Az LMP mindent megtett, bejutott.
Ha most lefekszenek az MSZP-nek, akkor 4 év múlva csak fasszal lehet majd szavazni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.13. 17:43:54

@elhinchaviola:
Nem címkéztem 'antirasszistának' senkit, csak azt írtam, hogy az egy kérdéses apropójú esemény volt, sok szocialista politikussal.

schdl (törölt) 2010.04.13. 17:47:38

Alig két napig tartott, hogy kiderüljön, az LMP tényleg SZDSZ más néven. Ugyanaz a tánc kezdődik, mint a Rendszerváltás idején

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2010.04.13. 17:54:36

Máris megvan az LMP jövőbeli szakadásának oka: azok, akik visszalépnének az MSZP mellett a Fidesz ellenében azok ellen, akik nem tennének ilyet.

Ez lesz az ősbűn, amit majd egy-két év múlva egymás szemére hánynak.

Én megmondtam.

devuscka 2010.04.13. 17:54:53

@Karcolt lendület:
ehhez hozzátenném a Heti Válasz cikkét:hetivalasz.hu/reflektor/lehet-mas-28464/
"Sosem titkoltam az SZDSZ-nek adott tanácsadást, ám nem véletlen, hogy, ellentétben az LMP-vel, nem adtam az arcomat a párthoz" - így Karácsony, aki elárulja: nem értett egyet az SZDSZ-vezetés kettős állampolgárságról vallott felfogásával s a 2006 őszi rendőrattak megítélésével sem. A kampányfőnök annak sem tulajdonít jelentőséget, hogy az LMP ajánlószelvényeinek gyűjtésében is
segédkezett Kóka János köre. Közelebbről: Balogh Erika.
A szervező az erzsébetvárosi ingatlanpanamák miatt két éve előzetesben lévő, korábban a VII. kerület gazdasági bizottságát SZDSZ-színekben elnöklő Gál György csoportjához tartozott."

HV-t elég hitelesnek tartom.

Kelly és a szexi dög 2010.04.13. 17:55:19

Én asszem elmegyek kurvázni, az legalább tiszta ügy!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.04.13. 18:00:30

Én az antirasszista bohóckodás miatt nem szavaztam az LMP-re. Ilyen veretes alakokkal (a politikai szerepvállalásukra gondolok) egyszerűen nem lehet közösséget vállalni semmiben. Megélhetési rettegésben meg különösen nem.

Karcolt lendület 2010.04.13. 18:06:28

@devuscka:
Ilyen SZDSZ-ből származó aktivistáik - főleg fiatalabbak - tényleg vannak, vasárnapi képen is láttam olyat, akivel kb. máfél éve beszéltem és ő is a szadeszt hagyta ott. Ugyanakkor tudok olyan aktivistáról is (vasárnapi felvételeken itt-ott ő is látható volt), aki soha nem volt MSZP vagy SZDSZ szavazó és az öszödi beszéd óta illegitimnek tartotta a Gyurcsány-kormányt...

Gandalf Garaboncias 2010.04.13. 18:09:43

Zseniális, ahogy a Fidesz szemlézi a hírt:
fidesz.hu/index.php?Cikk=148763

LMP-ről egy apró említés sem.

tevevanegypupu 2010.04.13. 18:11:35

@Karcolt lendület:
Vadaskodik a nyavalya, ezek a hirek szerepeltek nyilvanosan ujsagokban, portalokon. En csak elolvastam es hitelesnek talaltam, remelem ez nem hiba. Szerintem Lanyi nem hazug, lehet, hogy keseru, becsapottnak erzi magat es sertodott is, de hazudni nem hiszem, hogy szokott. Kokaek pedig segitettek, maga Koka mondta, hogy az lmp hitelesebb es jobb mint a Retkes fele szdsz. Aki nem hiszi jarjon utana.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.04.13. 18:13:35

@csurtus: nincs semmilyen szakadás, a tagság egységesen a visszalépés ellen van.

parttalan 2010.04.13. 18:14:00

Hány lmp-s blogbejegyzés születik még a 2. fordulóig??

Szánalmasak vagytok, bloggerek! :PPP

hiba 2010.04.13. 18:14:23

@szódabár: azt azért elhiszem, hogy Schiffer pedigréje és orrszerkezete végtelenül irritálja ezt általad képviselt szellemi irányzatot. Csak azt nem értem miért nem elég egyetlen szó, Lovasi Kossuth díja helyett.

Bell & Sebastian 2010.04.13. 18:14:40

Akár az oviban!
Nézik a kesztyűs bábokat és találgatják, ki mozgatja őket a paraván mögött.

Aki nincs a nézőtéren, az. Mondjuk az óvónéni, akinél csak a kertész bácsi nagyobb ember, mert puszta kézzel fogja meg a döglött patkányt!

Jelentkezzen az az ostoba, aki még elhiszi, hogy a sárga csekkek postázói megengedhetik maguknak azt, hogy képviselet nélkül maradnak a parlamentben! Mindig a gazdaság állít ki politikusokat (végső soron) - kivéve háborúban.

Sajnálom azokat, akik jobban utálják a prostikat mint a politikai kurvákat. Ha ezt a Lömpöt, vagy micsodát zsebre vágták, bepróbálkoznak majd a Jobbiknál is és elkezdik szétszerelni a Fideszt.

Inkább a SUEZ-féléket kelleni kiverni innen (közösen), aztán akár egymást is üthetnénk. Csakhogy az MSZP- és LMP- féle szellemiség engedte be őket!

Akkor meg elég tiszta a felállás, nem?

flippant 2010.04.13. 18:16:57

@Pisti, az aragorn: Bakker, nem lenne meglepő ha még koalícióra is lépnének az LMP-vel a 2/3 ellenére mint anno gyufáék a szadesszal. Fentről leszólnak Vityának, hogy 2-3 minisztériumot oda de gyorsan az SZDSZ 2.0-nak aztán Vitya ha nem akar államcsődöt - belemegy.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.04.13. 18:18:01

Na még egyszer itt is:

"A NOL úgy értesült, hogy Avarkeszi Dezső, Hatvani Csaba, Bárándy Gergely és Szabó Zoltán visszalép a szocialisták döntése érdekében a második fordulóban való részvételtől. Arra kérik választóikat, támogassák a döntő körben az LMP jelöltjeit."

Arra játszik az MSZP, h a választás után bűnbakként mutogathasson az LMP-re, h miattuk lett a Fidesznek 2/3-a, ahelyett, h nyíltan bevallanák:

a 2/3-ért egyedül gyurcsány a hibás, s a maguk része pedig annyi benne, h nem zavarták el őt időben, hagyták magukat megzsarolni általa.

A gyurcsányi felelősséget akarják rátolni az LMP-re.
Iszonytató gennyes taktika!!!

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.04.13. 18:18:57

@tevevanegypupu: "Koka mondta, hogy az lmp hitelesebb es jobb mint a Retkes fele szdsz"

Azt mondta, hogy az LMP hitelesebb BALOS ZÖLDPÁRTNAK, mint az szdsz LIBERÁLISNAK.

parttalan 2010.04.13. 18:19:27

Az ellen gondolom egy - az lmp önállóságát féltő - jobbos baromnak sem lenne kifogása, ha az LMP a Fidesszel állna össze a parlamentben - koalíción kívűl persze. Kilóg a lóláb, agyatlan jobboskáim!! :PP

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.04.13. 18:21:01

@Bell & Sebastian:"Inkább a SUEZ-féléket kelleni kiverni innen (közösen), aztán akár egymást is üthetnénk. Csakhogy az MSZP- és LMP- féle szellemiség engedte be őket!"

Melyik volt az egyetlen párt, ami odaállt a sávolyi Grupo Milton ellen, a mutyi megakadályozására? LMP.
És Pátynál. (Nem véletlen, hogy Telkiben az LMP előzte az MSZP-t)

Galván_Tivadar 2010.04.13. 18:22:43

@Karcolt lendület: Szerintem sokkal több múlik azon, hogy ki vásárolta be magát az LMP mögé, mint az egyes aktivisták vélekedésén a GyF-kormányról. Emlékezzünk csak vissza, egy hónapja ment a sírás a kopogtatók meg a pénzhiány miatt, az ismertségüknél talán csak a támogatottságuk volt alacsonyabb. Aztán hipp-hopp tele lett a város LMP plakáttal és végül összekapartak 7%-ot. Új formáció, még sokféle emberrel sokféle gondolattal, lelkes aktivistákkal, de a jelek arra utalnak, hogy a színfalak mögött már beszivárogtak a pártjukat vesztett érdekcsoportok.

Bell & Sebastian 2010.04.13. 18:25:04

Jut eszembe, -az Indexen is olvashatóvá tett- korrupciós tanulmány szerzőjével készült interjút senki sem látta?

Na, onnan érdemes elindulni. Meg az impotens EU-tól, amerikai nagykövettől, finanszírozhatatlan adósságtól.

Ezek után csak további jó szurkolást az LMP -nek!

Bell & Sebastian 2010.04.13. 18:27:47

@Lastres:

Ember, Te azt gondolod egymás alá nem vágnak a nagyobb koncért? A franszia multi haverja a németnek, vagy az izraelinek?
Ugyanmá!

Gandalf Garaboncias 2010.04.13. 18:28:40

Lenne egy javaslatom.
Mi lenne, ha hagynánk az összeesküvés-elméleteket, és kivárnánk, hogy mit hoz a jövő? Ki fog derülni, hova fogja pozicionálni magát a következő parlamentben az LMP. Ezt nem lehet egy cikluson át titokban tartani. Addig meg ne találgassunk!

flippant 2010.04.13. 18:29:28

@parttalan: Koalíción kívül? Én azon sem lepődnék meg ha még minisztériumokat is kellene Vityának adni az LMP-nek felsőbb utasításra. A Birodalom 10 másodperc alatt államcsődöt tudna okozni ennek a kurvaországnak.

tevevanegypupu 2010.04.13. 18:33:58

@Lastres:
"Azt mondta, hogy az LMP hitelesebb BALOS ZÖLDPÁRTNAK, mint az szdsz LIBERÁLISNAK."

Es az lmp-nek szereztek tamogatokat vagy szavazokat.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.04.13. 18:39:00

"Es az lmp-nek szereztek tamogatokat vagy szavazokat."

Mondta Retkes.

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2010.04.13. 18:39:20

@Lastres:

Majd figyeld meg, hogyan fognak erre visszaemlékezni egy-két év múlva :-)

És nem a tagságról beszéltem, hanem az LMP-s "elitről" (ha van ilyen).

Bell & Sebastian 2010.04.13. 18:40:20

@Lastres:

Bocsi, tévedtem, a példáidban spanyol ingatlan szélhámosról van szó.
Ha már az EU -támogatásokat fosztogatja mindenki, csak jobb, ha itthon marad a zsozsó, nem?

Már attól az egyszerű kérdéstől bűzlik minden projekt elsőre, hogy ki fizet az EU döntéshozóinak előre, ha senkinek sincs egy fityingje sem?

Nyalván az, akinek van és akit ismernek.
Vagy legalább tagja a páholynak.

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.04.13. 18:41:07

@Lastres:
Öööö... Akkor, ha jól értem, a Jobbik valószínűleg a zsidó ingatlanspekulánsok ügynöke, amikor ellenzi a Dunakeszi láp felszámolását?

Bell & Sebastian 2010.04.13. 18:43:45

@Lastres:

Lápi Istók emberei, az legalább helyi mumus!

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.04.13. 18:50:07

@Rwindx: Nálam van egy olyan vészcsengő, hogy amit a mandineresek szeretnek (Fidesz, Jobbik, LMP), attól nekem menekülnöm kell, és a legmesszebbre elkerülni! :)

Ha majd azt látom, hogy itt utáljátok az LMP-t, akkor ESETLEG, én is eljuthatok arra a szintre hogy szimpatikusak lesznek.

Ám pl. az MSZP-t sem ti, sem én nem szeretem. Tehát ettől még nem lesz valaki nekem szimpatikus, hogy ti nem kedvelitek.

lorantka_a_gall 2010.04.13. 18:50:43

@Lastres: azért az szdsz-nél nem nagy kunszt hitelesnek lenni _bármiben_! :D Szóval LMP-szimpátiám ellenére nem tudom dicséretként értékelni a dolgot, épp ellenkezőleg: Kóka kussoljon és húzzon el a vérbe. (illetőleg előtte feleljen a bűneiért lehetőleg bíróság előtt, és ha letöltötte az életfogytiglant, akkor húzhat :) )

lorantka_a_gall 2010.04.13. 18:52:51

@Spirál: szomorú, hogy mások véleményétől teszed függővé a sajátodat. Ennyire önállótlan vagy?

regression 2010.04.13. 18:55:30

No, most már én is azt mondom, hogy elég a találgatásból. Én megadom az LMP-nek a bizonyítás lehetőségét, bár eddig egy büdös szavukat se hiszem. Mindenesetre most semmit se veszíthetünk azzal, hogy megvárjuk mit csinálnak.

Gandalf Garaboncias 2010.04.13. 18:55:46

Azért az európai zöldek is mókásan fogalmaznak: a "neoliberális Orbán Viktor"... :D

lehetmas.hu/hirek/1684/a-zoldek-es-az-europai-szabad-szovetseg-epfrakciojanak-kozlemenye

stellaz1 2010.04.13. 19:06:36

az szdsz-el is pont az olt a fő baj, hogy beálltak a komcsik mellé, bele is buktak

mdf lejtmenete is itt kezdődött igazán

most már csak a mszp-nek kell végleg megbuknia, és akkor olyan lesz, mint amikor a betegséget lehelő részt eltávolítják

már túl régóta mérgezi az mszp egész Magyarországot

devuscka 2010.04.13. 19:06:43

@Karcolt lendület:
Én egyenlőre még bízok Schifferben: "nem most kéne kezdeni a demokráciaféltést".

Mégis van egy olyan érzésem, hogy rövid időn belül lemond, mint anno Tölgyessy a szdsz éléről.

Oblomov 2010.04.13. 19:12:10

@Pisti, az aragorn:

Elkönyvelték a mandátumokat "maguknak". Tiszta beszéd, sárga-sárga.

elfelejtette 2010.04.13. 19:12:29

@Spirál: Neked nincs agyad, azert viselkedsz igy. Mint Pavlov kutyaja.

regression 2010.04.13. 19:19:08

@devuscka: Nekem is hasonlóak a sejtéseim.

A párt névválasztása is eléggé kétélű. Új pártként jól hangzik, hogy Lehet Más a Politika, de később mi lesz? Az új neve az lesz, hogy Bocs Mégse?

Google 2010.04.13. 21:54:48

@regression:

De tényleg lehet más a politika. Azért is szavazunk még, bár nem lenne kötelező.
Mi lenne, ha csak az MSZP-féle létezne? Mi volt, amikor csak az MSZMP-féle létezett?

Persze, hogy hozzájuk dörgölöznek most innen-onnan. Remélve ezt-azt.

asz_tapasz (törölt) 2010.04.13. 22:51:40

Én még mindig nem értem miért kéne az LMP-nek bárhová - az ez esetben is egy szellemi fogyatékos óvodás logikai képességeit mutató - Török Gábor szavaival élve, pozicionálnia magát. A Fidesz se pozicionál sehová, ők is azok akik, megvannak a saját szavazóik, ki az az állat aki 2010 tavaszán a 168 óra vagy Lendvai Ildikó kegyeit keresi? Arról nem is beszélve hogy már októberre a mai SZDSZ népszerűségi szintjére jutnának, ha bottal is hozzányúlnának a bűzölögve rothadó "baloldal" bármelyik dögéhez, leginkább az MSZP-hez.

efhábé 2010.04.14. 10:07:43

@TuRuL_2k2: Az apropó nem volt kérdéses csöppet sem. Az apropóra okot szolgáltató esemény talán.
A séta apropója ugyanis a rendőri jótanács volt, miszerint vegyék le a kipát, mert Bp.-n veszélyes kipában járkálni.

Hogy aztán a kavicsok tényleg csak a hangoskodás miatt röpültek-e (mondjuk nekem az furcsa, hogy a hangoskodás valszeg a szomszédokat, házbelieket zavarhatta, az meg eléggé életszerűtlen, hogy a szomszéd felöltözik, elmegy kavicsot keresni, aztán az utcáról bedobja az ablakot, ahelyett, hogy papucsban átbattyogna és becsöngetne, hogy kicsit halkabban dajdajozzanak* már).

*dajdajozás - kultúrtörténeti érdekesség :) következik
A dajdajozás szó tökéletesen fedi, ami ott a lakásban történt, mivel a széder este liturgiájának szerves része a Dájénu című költemény éneklése (en.wikipedia.org/wiki/Dayenu), aminek a refrénje úgy hangzik, hogy:
Daj-Dajénu, Daj-Dajénu, Daj-Dajénu, Dajénu, Dajénu. Aki nem ismeri a szöveget, ebből azt fogja kihallani, hogy Dajdaj, Dajdaj. Úgyhogy akik hangosan énekelve mulatnak, azok dajdajoznak :)

Arp1 2010.04.15. 00:44:39

Most kezd érdekes lenni a kampány, hogy már nagyjából minden eldőlt.

Nyakó hogy hebegett-habogott sajtótájékoztatón, nagyon össze lehetnek most zuhanva, kb mint a Feri lemondásakor. Tán még szét is esnek második fordulóig, az lenne ám az igazi eredmény.
süti beállítások módosítása