Választási csalás vagy elkúrt szabályozás?
2010. április 11. írta: TuRuL_2k2

Választási csalás vagy elkúrt szabályozás?

  Hatalmas sorok állnak egyes szavazókörök előtt, hozzánk is egyre-másra érkeznek a kommentek, emailek és telefonok, hogy megint itt a kékcédula, a tömeges voksturizmus. Hasonló hírek érkeznek Pécsről, Győrből, Budapest IX. és XI. kerületéből. 

  Nincs kizárva persze, hogy egy-egy párt átcsoportosítsa elkötelezett választóit választókerületek között, de ez kifejezetten nehézkes, ezért nem is túl valószínű. Hiszen az a szavazat, amit az egyik helyen nyer a párt, hiányozni fog a másikon. Az első fordulóban igazán csak abban az esetben lenne értelme, ha egy politikai erő úgy gondolja, hogy ennek segítségével a célkörzetben a jelöltje már az első körben mandátumot szerezhet.

  A magyarázat a legtöbb esetben a kékcédulázásnál jóval prózaibb. Azok a helyek, ahova sokan jelentkeztek át, jellemzően vagy olyan városok, ahol sokan tanulnak, vagy olyan kerületek, ahol egyrészt szintén sok diák élhet, másrészt sok új építésű lakás van, amiknek a lakói sok esetben nem oda vannak bejelentve állandó lakosként. Ehhez jön az az új szabályozás, hogy az átjelentkezettek számára az adott településen/kerületben meghatároznak egy választókerületet, s azon belül pedig egyetlen szavazókört és csak ott szavazhatnak. A XI. kerületben például a 15. választókerületet, s azon belül a 19. szavazókört jelölték ki e célra. 2006-ban 829-en voltak, akik ebben a szavazókörben szavazhattak, most ehhez jön még a 2800 olyan választó, aki a XI. kerületbe jelentkezett át, azaz nagyjából 3600-an, több mint négyszer annyian szavazhatnak itt, mint 2006-ban. Ehhez jön még, hogy ugyanezeket a szavazóköröket jelölték ki arra is, hogy az adott önkormányzat területén található egészségügyi és büntetésvégrehajtási intézményekbe is kivigyék a mozgóurnát, ami további jelentős erőforrásokat igényel (jellemzően két, ellenérdekelt pártdelegált szokta vinni a mozgóurnát, akik erre az időre elhagyják a szavazóhelyiséget).

  Korábban az igazoláson szereplő településen/kerületben bárhova lehetett menni szavazni, ahol elvették az igazolást, az illetőt felvették a névjegyzékbe és így szavazhatott. Ezt a szabályozást azért változtatták meg, mert sokak szerint megkönnyítette azt, hogy valaki akár többször is szavazzon, ha több ilyen igazolást mutat be.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr381911744

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zugló, 2 óra 20 perc, 1 szavazat 2010.04.11. 18:05:16

Remekül meg lett szervezve ... törvény szerint. Lakóhelytől távol, igazolással településként csak 1 helyen lehet szavazni, és ugye minden kerület 1 település. Az csak hagyján hogy csak 1 helyen, de csak 1 helységben, ezt írja elő a törvény ... Nos, leh...

Trackback: 7 ok, amiért kötelességünk szavazni 2010.04.11. 17:10:53

Szavazni állampolgári jogunk - tehát minden 18. életévét betöltött Magyarnak lehetősége van rá - és nemzeti kötelességünk - mert a polgári szférának kell, hogy kontrollt gyakoroljon a mindenkori hatalom felett. 1.) Sokan és sokat küzdöttek azért...

Trackback: Polgári engedetlenség - UPDATE 2010.04.11. 16:29:57

UPDATE A polgári engedetlenséget úgylátszik nem csak én gyakorlom, hanem a CBA vezetősége is, csak kissé nagyobb tételben és konkrétabb céllal: Most voltam az egyik áruházukban, ahol ma is osztogatják azt az elvileg kereskedelmi célú reklámújságjukat, ...

Trackback: Botrány lesz? Bezárnak-e 7-kor a szavazóhelyiségek? 2010.04.11. 15:31:21

  Egyre több városban és kerületben alakulnak ki hosszú, akár több órás sorok a lakhelytől távol, igazolással szavazás korábbi posztunkban megénekelt új szabályozása miatt. Az V. kerületben körülbelül negyvenen állnak sorban az épületen ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.11. 14:16:12

Szerintem ez még a normális működés paraméterein belül van.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2010.04.11. 14:17:07

Itt a választás éjszakája -- örökre vége a korrupciónak?

holnapkapitany.blog.hu/2010/02/10/kristalypark_novella

Holnap Kapitány: Mesék egy elképzelt Magyarországról

Ombudsmanyus 2010.04.11. 14:19:13

Én is belefutottam egy kisebb sorba, kb. 10 percig tartott, míg sorra kerültem, de a szavazókat nagyjából pofára ismertem, úgyhogy előfordulhat az ilyen.

Persze a voks turizmust azért nem zárnám ki.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2010.04.11. 14:19:38

Holnapra kiderül - reméljük, csak elkúrt szabályozás.

pxpxpx 2010.04.11. 14:24:41

Én is másfél órát álltam a sorban (Bp. 11. vk.), de úgy voltam vele, hogy ennyit már féllábon is.. ;) Az ok prózai, szentimentális okokból maradt a lakcímem a szülői házban, de most nem tudtam hazamenni.

Egyébként ez a rendszer elvi hibás több szempontból is,ugye nem a "saját" jelöltedre/listáidra szavazol, plusz az 1. forduló-2. forduló miatt a jelenlegi szabályozásban sem megnyugtató a voksok egyenlősége. Most az elvi hiba mellé olyan sorokat alakítottak ki ezzel az egy szavazókörös megoldással, hogy erősen kétséges, mikor lesz majd urnazárás ezeken a bp-i helyeken,

A "jó" megoldás persze bonyolult és drága lenne, de azért 2014-re illene megoldani.

Személyes tapasztalatam és a bevetett lombrosoi elemzés alapján szerintem nem trükközik egyik párt sem, csak sok vidéki van a fővárosban,

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.11. 14:27:05

@pxpxpx:
Urnazárás pontosan 19 órakor, ez az előírás. Úgyhogy ebből botrány lesz...

mee 2010.04.11. 14:30:40

Bp. 10 vk.-ban 1,5 óráig tartott 2 ikszet húzni...

pxpxpx 2010.04.11. 14:34:22

@TuRuL_2k2: Nem tom. "Szavazni a szavazás napján 6 órától 19 óráig lehet." mondja a törvény. Szóval ha én 19:00 előtt fél perccel ott vagyok a szavazókörnél, akkor jogom van szavazni. Ha azt megcsinálják, hogy elhajtják azokat, akik sorban állnak, abból tényleg botrány lesz. Nem kérdeztek rá az OVB-nél, hogy mi van ilyenkor?

pxpxpx 2010.04.11. 14:37:08

@TuRuL_2k2: nem ment át a kommentem, megint. Szóval szavazni 19 óráig lehet a törvény szerint. Ha a 19 órakor sorban álló - tehát szavazni időben megjelent -embereket elhajtják, abból tényleg balhé lesz. Nem kérdeztek rá az OVB-nél, hogy mi van ilyenkor?

angyalfoldblog 2010.04.11. 14:39:06

A XIII.kerületben a 48.szavazókörnél 2 órát kell várni a szavazásra. Sokan megunják és nem szavaznak.

Folyamatos info a helyszínről:
angyalfold.blog.hu

Bloodscalp 2010.04.11. 14:51:16

és mindig a másik csal?azért kíváncsi vagyok a fidesz 20 év alatt mennyit csalt, vagy mennyire nem derült fény...

Kodomo 2010.04.11. 14:55:46

"Ezt a szabályozást azért változtatták meg, mert sokak szerint megkönnyítette azt, hogy valaki akár többször is szavazzon, ha több ilyen igazolást mutat be."
Viszont ha többször sikerült szavaznia, akkor azok a szavazatok mind csökkentették az érvényesen leadott szavazatok számát, mégpediglen minden egyes jelöltét. A felvetteket külön ellenőrzik (F lap). Regen is, most is.

19 óráig aki bejut a szavazóhelyiségbe, szavazhat.

WonderCsabo 2010.04.11. 15:08:25

Pl. az MDF-esek olyan megyékből átmennek szavazni oda, ahol az MDF-nek van listája. Mit mond erre az OVI? Ez nem etikus, de a kis pártoknak több esélyt kell adni. WTF?

Én az egész átigazolósdit kilőném a faszba, rengeteg csalási lehetőséget ad.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.11. 15:09:18

@Kodomo:
Csak kérdés, mi számít bejutásnak.

countrystudy 2010.04.11. 15:12:43

Talán be kellene olvasni a hírekben,h időben induljanak el szavazni a lakóhelyüktől távol szavazók,mert órákat kell várni. Ha már kérvényezték,tudjanak is élni a lehetőséggel.A lányom is ezt telefonálta Pestről.

Bella Péter · http://reposzt.hu/ 2010.04.11. 15:13:05

Nekem még szerencsém volt, göcseji állandó címemmel nekem is a hetes szavazókör jutott Győrben, de háromnegyed 9-kor még nem volt gond.
De hallottam olyanról, akinek nem volt ideje kivárni. Nem jó ez így...

stratez 2010.04.11. 15:31:29

Ha jól értem, akkor ezt még búcsúzóul sikerült elkúrniuk, mert ez nem normális ügymenet. A 6-7. kerületben több száz méteres sork állnak...

Higany 2010.04.11. 15:41:14

@TuRuL_2k2: Szerintem nem lesz (ha a sor nem ér az utcáig:) Ha este 7 előtt megérkezel, akkor szavazhatsz:

71. § (1) A szavazatszámláló bizottság elnöke 19 órakor a szavazóhelyiséget bezárja. Azok a választópolgárok, akik a szavazóhelyiségben vagy annak előtérben tartózkodnak, még szavazhatnak. Ezután a szavazatszámláló bizottság a szavazást lezárja.
(2) A szavazás lezárása után szavazatot nem szabad elfogadni.

www.valasztas.hu/hu/parval2010/349/349_1_3.html

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.11. 15:48:08

@Higany:
De, a sorok már mindenhol az utcáig érnek, több százan rekedhetnek kint.
Lsd.:
mandiner.blog.hu/2010/04/11/botrany_lesz_bezarnak_e_7_kor_a_szavazohelyisegek

efhábé 2010.04.11. 17:05:55

Nem fognak kint rekedni, legalábbis az OVB szerint:

A jogszabály úgy szól, hogy a szavazatszámláló bizottság elnöke 19 órakor a szavazóhelyiséget bezárja, de azok a választópolgárok, akik a szavazóhelyiségben vagy annak előterében tartózkodnak, még szavazhatnak. Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője kifejtette, hogy a szavazóhelyiség értelmezése egyértelmű, az előteret azonban lehet szűken (az épületre), illetve tágabban is értelmezni. Ennek értrelmében este 7 órakor a szavazatszámláló bizottság egyik tagja beáll a sor végére, és ezzel lezárja a szavazás lehetőségét.

Így azok, aki 7 óra előtt érkeztek a szavazóhelyiség „előterébe”, még szavazhatnak. Virágh Rudolf hangsúlyozta, hogy ez a megoldás megfelel a törvény szövegének, és figyelembe veszi a választópolgár szándékát, hogy alkotmányos jogát gyakorolja.

ogremano 2010.04.11. 17:08:31

jaja, nem csoportos szavazásról van szó, hanem arról, hogy most 2010-ben csak egy szavazókörben lehet igazolásosan szavazni, míg korábban bármelyikben lehetett... Jellemzően ott sok az igazolásos, ahol kollégiumok vannak

Alikam 2010.04.11. 17:11:28

@ogremano: ez oké, de akkor meg egyszerű matematikai dolgokkal sincsenek tisztában a szervezők? Ha eddig bárhol szavazhatott, most meg csak egy helyen, akkor ebből mi következik?
Hogy nem 10 helyen fognak százan szavazni hanem egy helyen ezren.

Erre, hogy nem lehetett felkészülni?

szita szita péntek 2010.04.11. 17:17:53

Tudom, hogy mostanság a Görögökkel példálózni nem nyerő, de akkor is. Nálunk az van, hogy mindenki ott kell szavazzon ahová be van jelentve és aki nem szavaz komoly pénz büntetést kap! Meg is indul ilyenkor a népvándorlás! Külföldön dolgozók hazautaznak, de belföldön is megindul a népvándorlás keményen... És működik...

szita szita péntek 2010.04.11. 17:18:55

@Alikam: Fel lehetne rá készülni, de az nálunk nem jellemző...

vent 2010.04.11. 17:19:09

@angyalfoldblog: 11-kor álltam be a sorba, 12.15-kor jöttem el. Akkor kb 2x akkora sor állt az utcán, mint amikor én értem oda...
Elqrták. Ennyi. Mármint akik kitaláták ezt az új rendszert.

vent 2010.04.11. 17:22:37

@szita szita péntek:
Hát, már bocs, de ez elég egy hülye rendszer. Vagy felőlem bevezethetnék, de akkor fizessék ki a 10.000 ft-os vonatjegyemet.

szita szita péntek 2010.04.11. 17:25:34

@vent: No, ott nem fizetnek! :) Aszondják ez kötelesség, oszt jó. (Egyébként nem csak az utikölség merülne fel, én az időmet is sajnálnám.)

upcszarjonsunt 2010.04.11. 17:26:27

kibaszoveknak nem kellene csalni es akkor nem lenne sorbanallas.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2010.04.11. 17:26:38

@mefisto: "Szerintem ez még a normális működés paraméterein belül van."
Hogy is fejezzem ki magam velősen, mégis érthetően? A nagy lóf@szt. Székesfehérváron is lincshangulat van az egyetlen igazolásos szavazókörben.

Imee 2010.04.11. 17:26:57

Dunakeszin az igazolással szavazók részére kijelölt 12. szavazókör címe hibásan szerepel (Bem u. 6.) mind a valasztas.hu honlapon, mind a kiadott igazolásokon. A helyes cím: Bem u. 27. (régi számozás szerint Bem u. 17.)

yafet 2010.04.11. 17:27:44

2 óra sorbanállás, 4 év káromkodás:)
Megéri?
Kivéve ha Ti is fasszal szavaztatok!

Alikam 2010.04.11. 17:29:17

@szita szita péntek: nálunk amúgy minden így működik.

Valamiért mindig csak a feléig jutnak el ezek a vízfejek.

A gyakorlatban ezért omlik össze mindig minden.

Más országok csak ennyivel különböznek tőlünk, hogy ott vannak páran, akik mindig megkérdezik: na és akkor ez a gyakorlatban hogyan is fog kinézni?

szita szita péntek 2010.04.11. 17:31:03

@Alikam: Sokszor mondtam már, hogy ez egy felelősség nélküli ország...

tothh · http://polizis.blog.hu 2010.04.11. 17:33:00

Én örülök hogy született erről írás.
Összességében nem hiszem, hogy voksturizmus, mert az összeset végignézve ilyen meg olyan körzetekbe is sokan kérték magukat.

A "sokan tanulnak ott" magyarázat szerintem teljesen helytálló, tekintve hogy Újbudán van az ELTE három kara, a Műszaki, meg ezeknek koleszai.

Amúgy meg Bp nagy város, de mégis elérhető minden kerület hamar.
És mivel Újbuda a legnagyobb, én kinézem, hogy azoknak, akiknek csak az volt a fontos, hogy Bp-re mehessenek, azokat bedobták a legnagyobba.

szita szita péntek 2010.04.11. 17:35:35

@Alikam: Egyébként ha már egy helyen szavaznak a bejelentkezettek, és feltesszük, hogy felkészülnek a fogadásukra, akkor felmerülne még pár probléma. Jelesül:
- Minden szavazókörhöz 1 db névjegyzék tartozik. Szóval nem igazán dolgozhat benne egyszerre két ember, csak max. akkor, ha szétbontják ABC-rend szerint. Nem tudom azt lehet-e?
- Minden szavazókörbe csak 1-1 főt delegálhatnak a pártok - ellenőrizni a pártatlanságot. Ha a szavazókörben egy idejűleg több szavazás is zajlik sérül az elv, hogy mindent láthasson minden delegált.
A megoldás szerintem az lett volna, ha minden átjelentkező véletlenszerűen kap szavazókört. Akkor a terhelés egyenletesen oszlana meg és máris szebb enne a világ! :)

smartdrive 2010.04.11. 17:36:56

már megint milyen hülye szabály ez

mindenki ott szavazzon, ahova be van jelentve. ha nem tud odautazni, akkor így járt. fél évvel korábban lehet tudni, hogy mikor lesz a szavazás

aki a körzetben tartózkodik, az kérhet mozgóurnát (betegek)

Tehetetlen Dodó 2010.04.11. 17:37:37

@tothh: No, azt mivel magyarázod, hogy Angyalföldre többen kérték át magukat, mint ahányan eleve ott vannak?
A véletlenek különös játéka talán?

angyalfold.blog.hu/2010/04/11/a_hatalmas_tomeg_miatt_nem_szavaztak

szita szita péntek 2010.04.11. 17:38:19

Voksturizmus meg szerintem egyszerűen nincs. Ahhoz, hogy mérhető hatása legyen a pártoknak százas, ezres nagyságrendben kellene erre kapacitálni elkötelezett híveiket. Minél nagyobb a szám, annál nagyobb a lebukás veszélye -> egyszerűen nem éri meg.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.11. 17:39:57

@Tehetetlen Dodó:
Angyalföld nagy kerület, nagyon sok új lakással. Valószínűleg sokan laknak ott úgy, hogy nem az az állandó lakhelyük.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.11. 17:42:41

@TuRuL_2k2:
ahan, és szavazóbusszal szállítják őket.

disco-boy · http://diszko-rulez.blog.hu 2010.04.11. 17:56:01

Hangfelvétellel: 14 cigány szavazatot vásárolt 400 forintért az MSZP
kuruc.info/r/52/58031/

is 2010.04.11. 17:58:50

nincs több átjelentkező, mint 2006-ban, és nem a jogszabály kúrta el, hanem a szervező, azaz az OVI. nekik kellett volna erre gondolni (több urna, több ember, több fülke az ilyen helyekre).

kedves OVI: elkúrtad. nem kicsit, nagyon. ennek ellenére nem hiszem, hogy bárkit is elküldenének, viszont akkor meg mi lesz a 19 órás exit pollokkal, TV-műsorokkal?

disco-boy · http://diszko-rulez.blog.hu 2010.04.11. 17:59:27

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: buszokkal viszik szavazni ötezer forintért a cigányokat
kuruc.info/r/52/58040/

Google 2010.04.11. 18:01:28

Egy dolgot nem értek.
Turisták döntik majd el, hogy egy-egy kerületben ki mennyit kap?
Igazságos-e ez?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.04.11. 18:01:36

@vent: Én kb 1.5 két órát vártam. PEdig ide csak 2000 szavazó volt felirakozva. London, magyar követség.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.04.11. 18:02:48

@Google: Nem igazságos. De nem is igazán értem, miért így van. Érdekes lett volna, ha megyünk itt szavazni, azt londoni képviselőket választunk:D:D

Mi tudtunk saját otthoni jelöltünkre szavazni.

Google 2010.04.11. 18:09:07

@tildy:):

És az az érdekes, hogy csak egy pártot látnak, láttatnak emögött. De lehet, már kettő is így akarja kicsikarni a neki tetsző eredményeket.

yafet 2010.04.11. 18:10:15

@disco-boy: Én 10.000-t is adnék, ha elvinnék a cigányokat, persze nem szavazni....

combo 2010.04.11. 18:16:19

Én Szegeden két órát álltam sorba... Jellemzően egyetemistának látszó fejeket láttam a hosszú sorban (néhány ismerőssel), és nem gondolom, hogy őket csak úgy lehet buszoztatni.

sanyisanyi 2010.04.11. 18:19:02

Kékcédulás választás, buszokkal, autókkal utaztatott választók, lefizetett kisebbségiek..

Csak sikerül ezt a választást is elcsalni...

combo 2010.04.11. 18:24:02

@sanyisanyi: Az átjelentkezettek számára kijelölt választóköröket meg lehet tekinteni a valasztas.hu-n. Ha kétségeid vannak, majd nézd meg az eredményeket. Mivel ezekben a körökben jóval több fiatal szavazott, mint másutt, fogadni merek, hogy itt még több jobboldali (esetleg liberális) szavazat lesz. Illetve tippem szerint minden egyéni körzetet a fidesz fog megnyerni (mást nemigen tudsz befolyásolni az átjelentkezéssel). De te csak rettegj. :-)

disco-boy · http://diszko-rulez.blog.hu 2010.04.11. 18:24:47

Gondolom ti is aggodtatok,hogy esetleg elveszitjuk Feri urat,nyugi,nem fogjuk

stratez 2010.04.11. 18:41:00

Ez megfelel annak a színvonalnak, ahogy 8 évig kormányoztak. Most jöttem végig a városon, mindenhol kígyózó sorok, félhét elmúlt, egyszerűen közbotrány...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2010.04.11. 18:41:27

Budafok 10. választókörzetben is lehetett szopni vagy fél órát. Miért nem volt külön szavazókör a máshol szavazóknak?

Google 2010.04.11. 18:44:13

@combo:

Már miért ne lehetne buszoztatni az egyetemistáknak kinézőket?
Nekik nem korpásodik a hajuk?

Google 2010.04.11. 18:46:19

De, hogy már idáig eljutottunk, hogy nem teherautó platókon, hanem buszokon viszik a szavazókat, ez már nagy dolog...

hrotko82 2010.04.11. 18:48:24

Szavazzon mindenki ott ahova be van jelentve! kivéve ha valaki külföldön tartozkodik. nem lesznek sorok, nem lesz lehetőség manipulációra gondolni! xar a szabályozás!!!! esetleg még lehetne azt hogy csak listára szavaznak az ilyenek! mert mi öze van egy pl 2 évig pesteen tanuló szabolcsi diáknak ahhoz hogy ott ki a képviselő!???

szita szita péntek 2010.04.11. 18:49:55

Mikor lesz majd olyan, hogy egy pártot választási csalás miatt TÉNYLEG megbüntetnek? Most komolyan... Tudjátok mi a kampánycsend sértés jogi szankciója? Semmi. Illetve annyi, hogy megaszondják: XY kampány csendet sértett, oszt jó. Szerintem vagy legalizálják a buszoztatást, szavazatvásárlást, vagy szankcionálják már végre KOMOLYAN!

dover 2010.04.11. 18:51:06

nálunk volt vagy 10 szavazókör kijelölve egy iskolán belül, bementem, nem volt előttem senki..
csak a bizottság tökörészett amíg kikeresték a nevem a listából..
de már megszoktam az inkompetenseket a közigazgatásban :)

szita szita péntek 2010.04.11. 18:53:56

Másik kérdés: Ti kaptatok borítékot? Én nem... Egy ciklussal ezelőtt a szavazatszámláló bizottság párt delegáltjának látványosan majd kigúvadt a szeme, hogy bedobás előtt leolvassa kire tettem a voksom. Akkor és ott nem volt mindegy a számomra. De ha borítékot kérek én lettem volna az egyetlen borítékos - egyértelmű lett volna kié a szavazat. Nem kéne kötelezővé tenni? Ha már azt mondjuk, hogy titkos, akkor legyen is az...

Zsencike 2010.04.11. 18:55:36

Ez az egész poszt szerecsenmosdatás. És a szerecsen nem az MSzP. Azt csinálja most a jobboldal, amivel minden elvesztett választásnál vádolta a baloldalt. Nem véletlen, hogy tudják és nyilvántartják, hol mennyi szavazójuk van és azok kicsodák. Meg akarnak mindent nyerni.

hoosmarcell 2010.04.11. 18:56:25

JOGÁSZOK, ENNYI. verik a nyálukat mindenre, de annyi logikájuk nincsen mint 1 csirkének.

combo 2010.04.11. 18:57:04

Friss infó, hogy a XI. kerületben egyre rosszabb a helyzet, többen vannak, mint kora délután, és már 3 TV van kint...

combo 2010.04.11. 19:03:43

@Google: Lehetni lehet, csak valamiért hajlamosabb vagyok azt hinni, hogy az intelligensnek kinéző fiatalokat nem lehet megvenni 400 ft-ért. :-) De mondom, meg lehet nézni majd a szóban forgó szavazókörök eredményét (Szegeden pl. a 313-ast, jómagam ott szívtam...), és ha nagyon elüt az országos/megyei átlagtól, akkor lehet gyanakodni.

Google 2010.04.11. 19:09:38

@combo:

Ilyen még nem volt sehol, és nem is lesz. A hétóra az hétóra, ennyi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2010.04.11. 19:10:21

@hrotko82: Semmi. Pont erről beszélünk. Ha külföldön tudtam a saját képviselőmre szavazni, akkor pl. hugi aki Veszprémben tanul miért nem?

combo 2010.04.11. 19:12:36

@Google: De, épp most jelentették be az MTV-n, hogy a választási műsor leáll, mert az OVB meghosszabbította a kampánycsendet addig, amíg mindenki le nem adta a szavazatát... Ez tippem szerint még 1-2 óra. :-(

Google 2010.04.11. 19:17:15

@combo:

Botrány, botrány, botrány!

wincent · http://index.hu 2010.04.11. 19:18:46

"váratlan esemény"... Nevetséges, hiszen pontosan tudták, hogy az érintett körökben a "szokásos" 5-600 szavazó helyett akár 2-3000 is lehet. Miért nem lehetett értelmesebben elosztani a szavazás helyét több helyre?

picur3ka 2010.04.11. 19:27:54

@wincent:

Hadd legyek paranoid: jatszottak a botranyra/ verekedes, polgari engedetlenseg kitoresere a szavazas soran?

Ezt a népet sajnáljam? · http://www.youtube.com/watch?v=FABqq_jjRRo 2010.04.11. 19:38:32

ÉRIK A CSALÁS!
ez a sorbanállós felfordulás arra kellett, hogy ha fennforog a veszélye, elcsalják a fideszkétharmadot

Mudboy 2010.04.11. 21:56:03

ezek a vaskalapos ovb-sek csak vitatkoznak holott a népnek joga lenne tudni az eredményeket a kampánycsendnek vége ez amit az ovb csinál csak időhúzás, hogy ők is képbe legyenek

skubidor 2010.04.15. 14:22:50

Teljesen világos, csalás történt!
Kihasználva a szabályt, a jobboldal ismét csalt! Miért? Mert a választás napján tilos rászervezni, csoportosan behordani, itallal ellátni, széket osztani, lelkesíteni stb. Nem beszélve arról, hogy mi közük a vidéki "suttyóknak" hogy az én körzetemben ki lesz a képviselő? Hiszen nem itt laknak...Már látom a FIDESZ-nek erre kell az az 1 millió határon kívüli magyar is! Hogy az Erdélyi-DÁKÓ magyarok megmondják ki lesz itt a miniszter elnök! (A románok izlése szerint persze...) Ez nem hazafiatlanság?

skubidor 2010.04.15. 14:27:41

Gondolod, hogy a baloldal hozatta ide Pestre a jobboldali "suttyókat" ? - szavazzon mindenki ott, ahol lakik! És arra, akit ismer! És véletlenségből nem kéne csoportokat (diákok véletlen hadát...) olyan helyekre küldeni, ahol a baloldal volt az esélyes...
Egyébként hajrá IGAZMONDÓ KUBATOV VIKTOR !
süti beállítások módosítása