„A külföldiek itt soha termőföldet nem fognak vásárolni, akárhogy is döntsenek Brüsszelben. Én elköteleztem magam, hogy megvédjem a magyar termőföldet” - mondta egy ember Hajdúböszörményben, tapsoló emberek előtt. Aztán azt mondta, hogy „a Gyurcsány-kormány politikája azért vidékellenes, mert a föld nem tűri a spekulációt”. Ööö.

  Kezdjük a végén. A spekulációt önmagában nem tartjuk ördögtől valónak, és reméljük Olvasóink sem, ha abban az egyszerű definícióban megegyezünk, hogy a spekuláció nagy haszon reményében vállalt nagy kockázatot jelent. Mielőtt felsikoltanának, nem tartjuk ab ovo jó dolognak sem, hiszen ebbe a formális definícióba számtalan ganajság is beleférhet. A spekulációnak tehát erkölcsi korlátai vannak (jó, tudom, minek nem) de maga a spekuláció nem esik kívül az erkölcs határain.

  Fogadjuk most el egy pillanatra a Kóka-Gyurcsány-féle Magyarország Rt-analógiát, hiszen saját világképük szerint is ráhúzhatjuk a szocikra a vizes lepedőt. Ha Magyarország egy vállalat, akkor illik, hogy azokat, akik a tönk szélére juttatták, majd a tulajok terhére hiteleket vettek fel, kipenderítsük. Ez logikus szöveg lenne Orbán részéről. De  bizonyára mi vagyunk szoftverhibásak, mert a „föld nem tűri a spekulációt”-résznél lefagytunk. Mi nem tűr mit?

  A föld adható-vehető, és ez így fasza. Hogy Orbán Viktor úgy látja jónak, most épp szabályozni kellene a külföldiek földvásárlását, vagy éppenséggel kizárni őket a buliból, azt értjük, számtalan protekcionista érvet sorolhatna fel, amiken el-elcsámcsognánk, lehetne róla beszélgetni, meg minden. A dolog persze kétélű, hiszen így a külföldi befektetőktől, tőkétől, innovációtól (az értékteremtéstől!) is megkíméljük magunkat. De mindez mérlegelés, döntés kérdése.

  A haza nem eladó! - sikoltja felemelt ujjal megannyi apró Torgyán-kertitörpe az ágyások közül, és mintha a volt miniszter szavai vernének echót Orbán beszédében. Ez a politika azért elhibázott, mert a prioritás nem az volna, hogy a külföldinek ne jusson két málnásbokor sem, hanem hogy a magyar gazda növekedjen, virágozzék. Attól, hogy megvédjük bizonyos versenyhátrányoktól, még nem segítjük elő, hogy jobbat, szebbet, többet termeljen, olyat, amit értékesíteni tud, ami piacképes. Nem csak Magyarországon, a Dunán túlon is.

  Lehetne segíteni neki a hülye szabályozások legyalulásával (amiket a nemzetközi konkurrencia már kivágott az ablakon), azzal, hogy nem tartják vissza a nekik járó, pályázaton elnyert pénzeket, hogy ösztönözzük az összefogást, ha már a tsz-rendszer anno hazavágott mindent. A magunk részéről amúgy ragaszkodunk azokhoz a dohos-hortista nézetekhez, hogy a haza földje szent, rögös nacionálizmusunk hajlamos obskúrus felhőkbe burkolni a tájat. Szakrális alapon viszont nem lehet földművelésügyet csinálni, költészetből politikát. A föld ugyanis pénzkérdés is - nem csoda, hogy azok a gazdák tollasodtak meg némelyest a régi Nagy-Magyarországon is, akik erre az elemi felismerésre rájöttek. Az elmúlt húsz évben az agrárium persze híven követte az agrárpolitika állapotát, tehát ideje lesz végre alakítani. Reméljük, a következő miniszter méltó lesz Gráf József székére.

  Ezt az ideologikus, doktriner dumát az Örök Magyar Földtulajdonról viszont felejtsük már el. A politikában különben se mondd soha, hogy soha, szólal fel a bennünk élő független politikai elemző. Ideje lesz a mocskos, pénzezős dolgoknak. Ilyen kegyetlen világ ez.