Talán még a Fidesz egymillió munkahely megteremtésére irányuló igyekezetét kissé fölényeskedve naiv ábrándnak minősítő független értelmiség is elismeri, hogy új munkahelyekre lenne szükség az országban. A munkahelyteremtés szükségességéről elég széles körű egyetértés van. Népszerű nézet, hogy e célból piaci kitekintésünket a Kelet, jelesül Oroszország felé kellene tágasabbra nyitnunk, új lehetőségeket adva a mezőgazdaság és ipar szinte korlátlan bővülése számára.

  Szintén népszerű nézet, hogy a szovjet piac a rendszerváltás előtt korlátlan felvevője volt a magyar termékeknek, némelyek nem tartják túlzásnak azt a feltételezést sem, hogy ez gazdaságilag jó volt Magyarországnak. Mivel a pénzként gyakorlatilag nem létező transzferábilis rubelben elszámolt szállítási kontigensek ármegállapítása nem a tényleges ráfordítások alapján, hanem más, magasabb szempontok szerint történt, ma már lehetetlen megállapítani, mennyire jártunk jól vagy rosszul ebben az üzletmenetben. Ha előásnánk az akkori KGST-megállapodásokat, bizonyára ki lehetne sütni, hogy hány kilogramm léalmát kellett egy SOKOL 403 rádióért adnunk, ám ez aligha ad választ a szocialista reláció teljes külkereskedelmének hasznosságát illető kérdésekben.

  Még népszerűbb nézet baloldalon-jobboldalon egyaránt, hogy ezt az élettől duzzadó gazdasági viszonyrendszert az Antall-kormány és annak miniszterelnöke rombolta szét ideologikus indítékokból. Nem feledve azt a tényt, hogy 1992-től kezdődően a magyar kormányzatok és hivatalok valóban tehettek volna többet az orosz export növeléséért, nem szabad más tényezőket sem figyelmen kívül hagyjunk. A Szovjetunió széthullása utáni Oroszország kemény piaccá vált, ahol bizony a nyugati vállalatok gyakran jobban szerepeltek, mint a magyar cégek. Akit a téma érdekel, a világhálón találhat érdekes elemzést erről az időszakról, melyet valóban nem tarthatunk túl sikeresnek a keleti külkereskedelem szempontjából.

  Furcsa nézetek olyan formában is felbukkannak, hogy a 20 éve fennálló, lényegileg egységes politikai irányvonal elnyomja a keleti, nevezetesen orosz piacokra irányuló kereskedelmet. Természetesen megoldás is kínálkozik, olyan radikális változásra gondolnak, amely a kormányzati akarat erejével oldja meg, hogy kereskedjünk keleti partnereinkkel.

  Nem kívánok tételesen szembeszállni ezekkel az elképzelésekkel, ám néhány gondolatot érdemesnek látok közzétenni a témával kapcsolatosan, illetve szeretném néhány számon keresztül egy kissé megvilágítani a közelmúlt folyamatait.

  Oroszország piaca nem a Szovjetunió piaca. Nem adható már el rajta korlátlan mennyiségű, tetszés szerinti színvonalú termék.

  Oroszország ma már mezőgazdasági exportőr. Gabonaexportja például máris jelentős, és annak növelésére törekszik. Az orosz piacon van hely a magyar termékek számára, ám leginkább a különleges és minőségi magyar termékeket tudjuk értékesíteni.

  A külkereskedelmi kapcsolatok nemcsak államközi kapcsolatokon, hanem vállalatok közti üzleteken alapulnak. A magyar cégek bármikor köthetnek üzleteket orosz cégekkel, és kötnek is. Arra is akad példa, hogy a magyar politika diplomáciailag vagy anyagilag támogatja a magyar vállalatok üzletkötését, projektjeit.

Az 1998-as orosz válság óta megindult folyamatok a magyar export dinamikus fejlődését mutatják. Amennyiben a nyugatbarát politika akadályozza a kapcsolatok bővülését, ezt elég rossz hatásfokkal teszi. 2004 és 2007 között a Magyarország és az Oroszországi Föderáció közti kereskedelmi forgalom több mint kétszeresére, ezen belül a magyar export több mint háromszorosára nőtt. A 2005-ös és 2006-os év közti növekedés majdnem 70%-os volt, a válság előtti 2008-as évben exportunk 3,88 milliárd USD, növekvő tendenciája jól ellensúlyozta az uniós export csökkenését. Mennyiségét tekintve nagyjából megegyezett a Lengyelországba irányuló külkereskedelmi forgalommal.

  A diagramból és a hozzá tartozó számokból le lehet vonni sokmindenféle következtetést, de az, hogy a politika a gazdasági kapcsolatok fejlődését lefojtaná, az mindezekből nehezen feltételezhető. A válság előtti időszak fejlődése impozáns. A keleti és orosz gazdasági kapcsolatok fejlődését nem kell megindítani, mert az már megindult.

  A fejlődés nyilván nem állhat meg. Az Oroszországgal szembeni külkereskedelmi mérlegünk még mindig erősen negatív, és bizonyára rengeteg további magyar termék helyezhető el a hatalmas orosz piacon, mely bővüléstől bízvást remélhetjük új munkahelyek létrejöttét is. A magyar cégek láthatóan elkötelezettek ez irányban, és az előző évek változása dinamikájának láttán azt kell mondjuk, hogy ebben a folyamatban radikális változásra nincs szükség.