Piacunk, a határtalan Kelet
2010. április 02. írta: Elpet

Piacunk, a határtalan Kelet

 

  Talán még a Fidesz egymillió munkahely megteremtésére irányuló igyekezetét kissé fölényeskedve naiv ábrándnak minősítő független értelmiség is elismeri, hogy új munkahelyekre lenne szükség az országban. A munkahelyteremtés szükségességéről elég széles körű egyetértés van. Népszerű nézet, hogy e célból piaci kitekintésünket a Kelet, jelesül Oroszország felé kellene tágasabbra nyitnunk, új lehetőségeket adva a mezőgazdaság és ipar szinte korlátlan bővülése számára.

  Szintén népszerű nézet, hogy a szovjet piac a rendszerváltás előtt korlátlan felvevője volt a magyar termékeknek, némelyek nem tartják túlzásnak azt a feltételezést sem, hogy ez gazdaságilag jó volt Magyarországnak. Mivel a pénzként gyakorlatilag nem létező transzferábilis rubelben elszámolt szállítási kontigensek ármegállapítása nem a tényleges ráfordítások alapján, hanem más, magasabb szempontok szerint történt, ma már lehetetlen megállapítani, mennyire jártunk jól vagy rosszul ebben az üzletmenetben. Ha előásnánk az akkori KGST-megállapodásokat, bizonyára ki lehetne sütni, hogy hány kilogramm léalmát kellett egy SOKOL 403 rádióért adnunk, ám ez aligha ad választ a szocialista reláció teljes külkereskedelmének hasznosságát illető kérdésekben.

  Még népszerűbb nézet baloldalon-jobboldalon egyaránt, hogy ezt az élettől duzzadó gazdasági viszonyrendszert az Antall-kormány és annak miniszterelnöke rombolta szét ideologikus indítékokból. Nem feledve azt a tényt, hogy 1992-től kezdődően a magyar kormányzatok és hivatalok valóban tehettek volna többet az orosz export növeléséért, nem szabad más tényezőket sem figyelmen kívül hagyjunk. A Szovjetunió széthullása utáni Oroszország kemény piaccá vált, ahol bizony a nyugati vállalatok gyakran jobban szerepeltek, mint a magyar cégek. Akit a téma érdekel, a világhálón találhat érdekes elemzést erről az időszakról, melyet valóban nem tarthatunk túl sikeresnek a keleti külkereskedelem szempontjából.

  Furcsa nézetek olyan formában is felbukkannak, hogy a 20 éve fennálló, lényegileg egységes politikai irányvonal elnyomja a keleti, nevezetesen orosz piacokra irányuló kereskedelmet. Természetesen megoldás is kínálkozik, olyan radikális változásra gondolnak, amely a kormányzati akarat erejével oldja meg, hogy kereskedjünk keleti partnereinkkel.

  Nem kívánok tételesen szembeszállni ezekkel az elképzelésekkel, ám néhány gondolatot érdemesnek látok közzétenni a témával kapcsolatosan, illetve szeretném néhány számon keresztül egy kissé megvilágítani a közelmúlt folyamatait.

  Oroszország piaca nem a Szovjetunió piaca. Nem adható már el rajta korlátlan mennyiségű, tetszés szerinti színvonalú termék.

  Oroszország ma már mezőgazdasági exportőr. Gabonaexportja például máris jelentős, és annak növelésére törekszik. Az orosz piacon van hely a magyar termékek számára, ám leginkább a különleges és minőségi magyar termékeket tudjuk értékesíteni.

  A külkereskedelmi kapcsolatok nemcsak államközi kapcsolatokon, hanem vállalatok közti üzleteken alapulnak. A magyar cégek bármikor köthetnek üzleteket orosz cégekkel, és kötnek is. Arra is akad példa, hogy a magyar politika diplomáciailag vagy anyagilag támogatja a magyar vállalatok üzletkötését, projektjeit.

 

Az 1998-as orosz válság óta megindult folyamatok a magyar export dinamikus fejlődését mutatják. Amennyiben a nyugatbarát politika akadályozza a kapcsolatok bővülését, ezt elég rossz hatásfokkal teszi. 2004 és 2007 között a Magyarország és az Oroszországi Föderáció közti kereskedelmi forgalom több mint kétszeresére, ezen belül a magyar export több mint háromszorosára nőtt. A 2005-ös és 2006-os év közti növekedés majdnem 70%-os volt, a válság előtti 2008-as évben exportunk 3,88 milliárd USD, növekvő tendenciája jól ellensúlyozta az uniós export csökkenését. Mennyiségét tekintve nagyjából megegyezett a Lengyelországba irányuló külkereskedelmi forgalommal.

  A diagramból és a hozzá tartozó számokból le lehet vonni sokmindenféle következtetést, de az, hogy a politika a gazdasági kapcsolatok fejlődését lefojtaná, az mindezekből nehezen feltételezhető. A válság előtti időszak fejlődése impozáns. A keleti és orosz gazdasági kapcsolatok fejlődését nem kell megindítani, mert az már megindult.

  A fejlődés nyilván nem állhat meg. Az Oroszországgal szembeni külkereskedelmi mérlegünk még mindig erősen negatív, és bizonyára rengeteg további magyar termék helyezhető el a hatalmas orosz piacon, mely bővüléstől bízvást remélhetjük új munkahelyek létrejöttét is. A magyar cégek láthatóan elkötelezettek ez irányban, és az előző évek változása dinamikájának láttán azt kell mondjuk, hogy ebben a folyamatban radikális változásra nincs szükség.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr991879293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.02. 07:16:31

Jó cikk. A gazdaság Lenin példája óta tudhatóan nem puszta politikai csapásvetés függvénye, mert pofátlan módon megvannak a saját törvényei, mint a fránya kereslet-kínálat. Ámde mosolygós politikai ráhatással igenis lehet rajta tovább lendíteni. Ez persze szintén mérlegelés tárgya, hogy mennyire éri meg a mosoly és miben és meddig.
De magam részéről elgondolkodtatónak találom a mai napig, hogy a Sukorói kaszinó-mutyi fényévekkel többet foglalkoztatta a radimédiát, mint az az apró tény, hogy a Szurgutnyeft az országunk egészére döntő befolyással bíró MOL megszerzésére tört... Fura egy ingerszint, én nem a bevert kisujjamra figyelek elsősorban, ha a lábamat próbálják lerágni.
Kereskedni meg ott és azzal kell, akivel lehet és megéri, ez nem fekete-fehér, ez nem vagy Nyugat, vagy Kelet kérdése: mindkettő partner.

naugyehogy 2010.04.02. 08:33:07

"Az orosz piacon van hely a magyar termékek számára, ám leginkább a különleges és minőségi magyar termékeket tudjuk értékesíteni."
Szerintem ez azért kulcs mondat!

Szart sehol nem vesznek meg. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne tudnánk minőségi árut előállítani, csak azt, hogy a minőségre kell helyezni a hangsúlyt. Nem biztos h mennyiségben és árban tudunk versenyképesek lenni ezért a minőségi, megbízható áru előállítása elengedhetetlen.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2010.04.02. 08:58:49

Nofene. Csak nem az oroszok pénzelik a Fideszt? :}

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.04.02. 09:50:34

"független értelmiség"

Szerintem ezt gondold át,nem mindenki lesz olyan európai mint én, hogy egy ilyen "kis" csúsztatás,maszatolás,píszéskedés után veszi a fáradtságot és tovább olvassa a posztot.

jvizkeleti · http://mandiner.blog.hu/ 2010.04.02. 10:36:20

Az "orosz piac" egy illúziókkal táplált téma. Sokan nem értik, hogy a piac mérete nem a területtel, vagy a lakossággal, hanema GDP-vel arányos.

GDP adatok: (nem volt kedvem pontosan kikeresni, ez wikipediás, lehet pontatlan, de arányaiban jók:

Orosz 1676586
Spanyol 1601964
Holland 876970
Lengyel 527866
Belga 506183

Amint látjuk az orosz piac alig nagyobb, mint a spanyol. Vagy a két benelux együtt. Másrészt a GDP is csak részben mond valamit a "piac méretéről". Eleve cak a kereskedelmi forgalomban részt vevő termékek jelentik a piac méretét, az általános iskolai oktatás, vagy a hadsereg fenntartás költségei is a GDP részei, de azokkal nem lehet kereskedni. Továbbá fontos a termékszerkezet, nyilván oroszország sok alapanyagot, energiahordozót és mezőgazdasági terméket exportál és feldolgozott termékeket importál, tehát nekünk csak a feldolgozott, komplexebb termékek terén jelent piacot az orosz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2010.04.02. 10:52:38

@Loxon:
dehogynem, meg elpé is remél valami bizniszt a medvével, persze előtte a propaganda cikkekért kistafírozza majd a fidesz valami neoszecsényi pízből. :)

Viktus 2010.04.02. 10:57:05

Eddig Vona volt az árulósdi , hogy keleten akarja eladni a magyar termékeket. Mi az a fideszes média kezdi az előmelegítést? :D A fidesznek is, ha munkahelyet akar piacot kell keresnie az eu piaca meg telített.

Ezalaci 2010.04.02. 11:16:15

A grafikon azt is jól mutatja hogy a balos kormányoknál ment fölfele az orosz export, máskor meg lefele. Reméljük, most másképp lesz.

oroszmaffiozo 2010.04.02. 11:19:06

Az oroszokkal azért jó kereskedni mert tuti nem lesz körbetartozás ugyanis ők géppisztollyal szedik be a pénzt a késedelmesen fizetőktől. 40 év tapasztalata nem volt még elég hogy rájöjjünk -
Az oroszoktól jobb minél távolabb!!!!!

Bozdurgán 2010.04.02. 11:22:08

@jvizkeleti:

mondjuk azzal, hogy feldolgozott jó minőségű termékek kellenek minden párt egyet ért.Abban nem értenek egyet, hogy hogyan állítsuk talpra a feldolgozóipart.

A konzervipar eltünőben, az élelmiszeripar sem a régi ráadásul az oroszoknál alig érezhető a jelenlétünk.

Pedig olyan márkák mint a globusz ami annyira szerves részei voltak az orosz kultúrának hogy konkrétan a konzervet jelenti az orosz nyelvben jó ugródeszkát jelentenének.

Dezsőjóska 2010.04.02. 11:23:41

@oroszmaffiozo: Minek szólsz bele, amihez nem értesz? A nagyanyám sápítozott így, Isten nyugtassa.

greybull 2010.04.02. 11:24:30

normális gazdasági felfogás mellett csak egyféle piac van: 'a' Piac. Ha valahol valaki megvesz tőlünk valamit nekünk elfogadható áron, akkor el kell adni. Üzletben amúgy sincs barátság, rokonság. Oroszok? Na és. Egyetlen kérdés, hogy fizet, vagy nem fizet. Csá csumi.

lüke 2010.04.02. 11:33:44

hmm egy piac van, de akkor
egy fizetési morál is:)

Dezsőjóska 2010.04.02. 11:34:01

@greybull: Kb. ennyi a lényeg, de azért megfordulnak itt olyan pontagyúak, akik ezt is képtelenek felfogni.

oroszmaffiozo 2010.04.02. 11:34:33

@Dezsőjóska: A Nagyanyád ezek szerint sokkal okosabb volt mint te, az új generációk mindíg elkövetik azt a hibát hogy nem tanulnak a történelemből, az ezért ismétli folyton önnmagát. Őseink nyavalygása mögött bölcseletük is állhat.
Inkább szeresd a Nagyanyád mint ilyen lekezelően írsz szegényről.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.04.02. 11:41:52

kösz a cikket. Jó dolog a tényekkel is foglalkozni.

Kard 2010.04.02. 11:42:25

@Ezalaci: Hát én inkább az olaj árától tenném ezt függővé :). 98-ban egy hordó olaj 20 dollár alatt volt az alja valahol 13 körül volt(ekkor dőltek be az oroszok). 98-ban 150 közelében. Szerintem semmi köze ahhoz, hogy itthon milyen kormányok jöttek mentek.

virtual landscape (törölt) 2010.04.02. 11:58:32

@naugyehogy: "Szart sehol nem vesznek meg."

No no. Ott van például valami Magyarországnak nevezett hely. Hungry, vagy ilyesmi. Na, azoknak pont a szar kell, nézz körbe, komplett bevásárlóközpontjaik vannak szerte az országban a szar terítésére.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.04.02. 11:59:30

@jvizkeleti: "a hadsereg fenntartás költségei is a GDP részei, de azokkal nem lehet kereskedni."

A népköztársasági időkben a magyar konzervek túlnyomó része a hadseregnek ment . ) Egyébként ma is az lehetne az egyik fő felvevőpiaca az olyan viszonylag színvonalas termékekenek, mint az arany fácán paradicsom konzerv, vagy az almalé.

De az igazi prémium termékeket, mint pl. a libamáj, mangalica sonka, borok, fűszerek, fűszeres gombakonzervek, mindenhol el lehet adni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2010.04.02. 12:07:58

Ami pedig a kilencvenes évek elejét illeti, amikor bedőlt az orosz piac, valamiről mindig megfeledkeznek a rajongók. A volt szocialista m.gazdasági feldolgozó ipart első körben a volt szoci káderek privatizálták már a nyolcvanas évek végétől.

Pont abban a reményben egyébként, hogy majd a hatalmas keleti piac megmarad nekik örökre. Csak az történt, hogy az oroszok nem tudtak (nem akartak) fizetni, és hatalmas tartozásaik lettek. Hiába volt meg a szoci kutyák kapcsolatrendszere, hiába volt a szándék, ha egyszer egy fillért se láttak évekig . ) A tönkremenés ezzel kezdődött.

Bozdurgán 2010.04.02. 12:10:28

@gloire:
Az almalével ekéstél:) A nyírségi almáskertek nagy részét kivágták természertesen EU-s támogatásárt:)

subabubba 2010.04.02. 12:25:50

Persze, az oroszokkal kereskedni kell, csak arra kell vigyázni, hogy szeretik aztán ezt fegyverként használni. Uh. az energia terén gőzerővel kell dolgozni az alternatívákon. Ami nem egyszerű.

A "mosolygós politikai ráhatás" pedig talán azért nem erős, mert Oroszország gyenge demokrácia, erős állam, maffiával, titkosszolgálattal, néha egy-egy újságíró lelövésével, egy-egy csóka megmérgezésével, szóval néha még a mancsával a medve az ezüst tálcából.

Pelso.. 2010.04.02. 12:29:56

A kifizetés biztonságos módja az akkreditív alkalmazása. Jó néhány éve már az orosz üzletfelekkel is alkalmazható, bevált módszer. A tisztességes partnerek ott is kedvelik, garantált a minősített árú megérkezése, s garantált a fizetés.

68nyara 2010.04.02. 12:32:56

@gloire: Ha az almalé mint viszonylag színvonalas termék jelenik meg, akkor egy kis adalék ehhez: anno volt szerencsém a valamikori Hungarovinnel együttműködni. No ott a kilencvenes évek elején/nyolcvanas évek végén a sláger termék (mennyiségét tekintve) a Szovjet/Orosz piacra az almalé volt. A 2%-os (kettő!) almalé. Egyszer számolgattuk, hogy a kivitt mennyiség hogyan fér bele (visszaszámolva 2%-ra) a magyar almatermésbe, hát határeset, elfogadtuk. No ennyit a minőségről. Persze a katonaság vette meg, annak talán még most is el lehetne ilyet adni, ha még lenne alma ültetvény itthon elég, illetve nem ajánlanának alánk pl. az ausztrálok.

Pelso.. 2010.04.02. 12:39:38

@68nyara: Jaj, a Hungarovin... -a kint nyitott bankszámlák, csorgott oda a jutalék szépen.:)

gyárvárosi 2010.04.02. 13:06:47

Az orosz gazdaság fizetésképtelen volt Szovjetunió felbomlásának idején, írja az egyik kommentelő társunk. Bennem azért néhány kérdés felmerül: a helyünket gyorsan elfoglaló francia, amerikai, ausztrál cégek jószolgálati küldetést teljesítettek? Vagy mégiscsak fizetett Oroszország?! Én az utóbbit hiszem el, hiszen nem gondolom, hogy bármely nyugati cég hozomra, vagy bizonytalan ígéretekre szállítana bárhova.
Sajnos az Antall kormány viselkedése, amely igencsak sértő volt az oroszokra, nem segített a meglévő kapcsolatokat áttolni a nehézségeken. Igaz, sok kárt, szenvedést okozott az szovjet "testvéri segítség", azonban ekkorra már ott is változtak a dolgok, hiszen Gorbacsov aláírta Grósz -al a csapatkivonási egyezményt, hajlandóak voltak korrekt elszámolásra, a kereskedelemben, de mi büntettünk!Leginkább magunkat!

68nyara 2010.04.02. 13:33:07

@gyárvárosi: időben teljesen egybeesett a nyugati cégek benyomulása a Szovjet/Orosz piacra a mi (és a volt KGST blokk) kivonulásával és a fizetésképtelenséggel?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.02. 14:28:35

@Ezalaci:
@Kard:
Nekem az az érzésem, hogy eléggé természetes folyamatokról van szó: a magyar és orosz gazdaság mostanára jutott abba a helyzetbe, hogy újra megindulhatott a komolyabb együttműködés. Az persze igaz, hogy a szocialista hátterű üzletembereknek, cégeknek sokszor eleve jobb kapcsolataik vannak az orosz partnerek felé, ami némi kormányzati hátszéllel előnyt jelenthet az üzletkötésben, ez is egy tényező lehet a sok közül.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.02. 14:42:56

Igazából két okból dobtam fel ezt a témát. Egyrészt, amennyire tudtam utánanéztem, mi igaz abból, hogy elhanyagoljuk az orosz gazdasági kapcsolatokat, és amit találtam, gondoltam: megosztom. Másrészt a jobbikosok folyton azt reklamálják, hogy nincs vita, ahol a programjukról érdemben lehet disputálni. Nos, ez egy kedvenc témájuk, általában a lakossági fórumokon is előkerül, hogy ők nagyot akarnak lendíteni ezen az ügyön. Nos, szívesen olvasnánk véleményüket arról, hogy az utóbbi idő fejlődését és számait elegendőnek tartják-e (valószínűleg nem), mennyit tartanának megfelelőnek és elérhetőnek, konkrétan mit tennének ennek megvalósításáért, hogyan segítenék a cégeket abban, hogy az orosz piacon versenyképes termékeket állítsanak elő és ott piacot találjanak nekik. Szóval kifejthetnék a véleményüket konkrét szakmai kérdésekben, mert az ezekről való vita tényleg háttérbe szorult a politikusok hitelességének kérdései mögött.

Pelso.. 2010.04.02. 15:30:46

@gyárvárosi: Lehetett velük üzletelni akkor is. Elsődlegesen barter formában, nyersanyagokért.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.02. 15:33:44

@Pelso..:

Azért pénzt kapni jobb dolog, mint árut, aminek ott a további értékesítési kockázata.

Thulsa Doom (törölt) 2010.04.02. 15:52:07

"minőségi áruk eladhatóak..." Na ezt a gittet rágjuk már húsz éve! Legutóbb valami fideszes majomtól hallottam.
Minél olcsóbb, az se baj, ha szar! Ezek az áruk eladhatóak. Ezt bizonyítja a valóság. A többi csak tankönyvi mese.

==T== 2010.04.02. 16:43:28

A keleti piacok az én értelmezésemben inkább Kínát és Indiát jelentik, részben pedig Japánt és Koreát, de ppersze az oroszokat is.

greybull 2010.04.02. 19:54:40

A Szovjetunió már a létezése idején megkapta a büntetését, amit mindig, minden birodalom megkapott a történelemben: előbb-utóbb az általa legyőzött/bekebelezett népek, országok kiszipolyozottjává vált - azt a sok szart, amit gyártottunk lényegében csak a KGST-ben tudtuk elsózni, valóban főleg nyersanyagért, energiahordozóért, igaz a végén már rendesen fizetni se bírt értük, ezért keletkezett az orosz államadósság, amit - meg kell mondani - elég gálánsan átvállalt Oroszország, más SZu tagállamok helyett is. A 4-es metrót csak azért nem építhették meg az adósság fejében, mert nem tudták Demszkyéket követni az állandóan módosuló (persze egyre növekvő) jatt követelés folyamán...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.04.03. 00:32:25

@Elpet: nono, azért barter keretében az orosz kapásból tud adni kőolajat, gázt. Nincs ezekkel értékesítési gond. Avagy mondjuk BMP-3 nevű kütyüt a honvédségnek, az orosz fegyver nem rossz fegyver és ez nem a Gripen árkategória. Részünkről meg kelendő portéka a vetőmag, gyógyszeripari termékek és persze a paksi atom bővítése is orosz bizniz lenne.

bz249 2010.04.03. 00:48:26

@Herr SturmLiberator: na jó, de itt nem államok, hanem cégek kereskednek az orosz piacon és az Ikarus Autóbuszgyár mit kezdett volna egy atomerőműbe szánt kondenzátorral?

Pelso.. 2010.04.03. 06:53:49

@bz249: @Herr SturmLiberator: Amikor nagyon ment a barter, kb 2000-ig, az oroszok nyersanyagot, fát és villanyáramot adtak, tényleg olcsón.

Pelso.. 2010.04.03. 07:07:28

@bz249: A barter elsődlegesen úgy működik, hogy mindkét fél a számára felajánlott áru tekintetében gyors piackutatást végez, amíg nincs info, nincs szerződés se. Esetleg határidős szállítás keretében ajánlja fel az árut valamely európai börzén, bár ez orosz viszonylatban még ma is necces.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.04.03. 09:31:39

@Herr SturmLiberator:

Jó a barter, de a pénz még jobb. Nem örülnék, ha a fizetésemet úgy kapnám, hogy letennének az udvaron negyven hordó kőolajat vagy harminckét bála nyersgumit. A pénz azért van, hogy annak alapján csereberéljünk.

tryclops 2010.04.03. 22:22:22

@Elpet: ...vagy 3 rakétát és kettő kézigránátot. Mert kb. ez volt a lehetséges barter keret még. :)
süti beállítások módosítása