Morvai MSZP-s miniszternek dolgozott
2010. március 29. írta: TuRuL_2k2

Morvai MSZP-s miniszternek dolgozott

  20 évet a 20 évért! - hirdeti a Jobbik szlogenje. A párt szerint minden politikust felelősség terhel az elmúlt két évtizedben történtekért, ígéretük szerint a Jobbik kormányra kerülését követően az első intézkedésük az ő felelősségre vonásuk lesz, húsz évet fognak kapni a húsz évnyi politikusbűnözésért.

  Úgy tűnik, a Jobbik vezető politikusai között is akad olyan, akinek kinéz a húsz év, ha komolyan gondolják ezt a szigort. Elpet kolléga akadt rá a Medgyessy-kormány tárca nélküli miniszterének levelére, melyben Lévai Katalin az egyik legjellegzetesebb szociálliberális (Jobbik-közeli terminussal: szocionista) intézmény, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal szakértőinek 2003-as díjazásáról számol be. 

  A dokumentum tanúsága szerint Morvai Krisztina szakértői tevékenységet végzett az MSZP-SZDSZ kormánynak:

  Nem állítjuk, hogy bármi bajunk lenne azzal, hogy valaki krízisközpontok kialakításán dolgozik. Más kérdés, hogy mennyire hiteles a Jobbik köztársasági elnökjelöltjének liberálisfaló radikalizmusa korábbi életútjának fényében.

  Morvai Krisztina ugyanis 100 százalékig a liberális establishment tagja volt: homoszexuálisok jogvédelme, feminizmus, majdnem-miniszterség. Aztán a kormány nem hosszabbította meg ENSZ-megbizatását, korábbi közösségével szembeni sértettségét azóta magukfajtázással és metéltfarkincázással vezeti le. Ezután következett 2006 ősze, az akkor történt jogsértések kivizsgálásáért valóban elismerésre méltó erőfeszítéseket tett. Ismertségét is ennek köszönheti, illetve a Fidesznek, a párt egyik csoportja a másik után látta vendégül. 

  Morvai a Fidesznek is hátat fordított, s a Jobbiknál lelt újabb politikai otthonra. Harcol a politikusbűnözés ellen, de ha olyan helyen parkol tilosban, ahova amúgy még behajtani sem lett volna jogosult, csak előkerül a politikusbűnözők rettegett fegyvere, a mentelmi jog. Nem sok kétségünk van afelől: ha egyszer majd esetleg a Jobbikkal is elválnak útjaik, különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül fogja nácizni és fasisztázni jelenlegi harcostársait.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr491876383

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Melyik jobbikosnak kellett legjobban a pénz? Szavazás! 2010.04.02. 21:01:56

Nem Pörzse az egyetlen a Jobbikban, aki elvállalt "ezt azt", amikor kellett a pénz. Szavazzon, hogy melyiküknek kellhetett legjobban a pénz: 1. Pörzse, aki a népirtóknak kampányolt Amikor Pörzse Sándortól a Képviselő Funky megkérdezte, hogy m...

Trackback: Morvai Krisztina 1 milliós megbízása 2010.04.01. 17:39:29

Sokan tartják elég felháborítónak Morvai Krisztina a következő megbízási papíron szereplő díjazását: Bruttó 960.000 Ft, tény és való, hogy ez egy nagyon szép összeg - hogy min dolgozozz arról az egyszerű embernek nyilván fogalma sincs, mindenesetre kö...

Trackback: Mi a baj Morvai Krisztinával? 2010.03.30. 08:33:30

Ma ugyanolyan szemellenzősen harcol az egy igaz Ügyért, mint tegnap egy másikért. Az aktuális cél számára mindig szent, aki pedig útjába áll, az maga a megtestesült Gonosz. (Fotó: morvaikrisztina.hu) Morvai Krisztina dicsérete Morvai Krisztina mára a...

Trackback: Itt a Jobbik új himnusza! 2010.03.30. 06:23:02

A Kárpátia: Magyar Gárda Indulójának zenéjére elkészült a Jobbik új himnusza. Az utóbbi hetek összes Jobbik-híre benne van a videóban: Király András, Kassab Adonis, Szávay István, Müller Niki. De nem maradnak el a Jobbik régi sztárjai sem: Gábor, ...

Trackback: A buzeráns, a faszpumpás meg a Gábor 2010.03.29. 17:24:45

A buzeráns, a faszpumpás meg a Gábor:  

Trackback: Müller Niki 2010.03.29. 15:51:23

csapjunk bele, itt az aktuális mai napra szóló Jobbikos. Elnézést, gárdista. Már megint gecik vagyunk és megint nem hisszük el, h igazi hazafi válhat a fiatalon megtévelyedett és a szocionista

Trackback: Leszbipornót is nyom a gárdista (videó, 18+) 2010.03.29. 09:30:06

A füvezős-melegfelvonuláson pózolós Király András, a kereszt alatt bemutatós Kassab Adonis és a péniszpumpás Szávay István után itt a legújabb jófej jobbikos. A jövő csendőre, Müller Niki ugyanis gumibot helyett műpénisszel intézkedik.  ...

Trackback: A Jobbik az igazi „elempé” 2010.03.29. 09:18:33

A Jobbik politikai sikerének záloga: saját politikusai. A Jobbik ugyanis azért kap bizalmat szavazóitól, mert jobbnak és különbnek látják őket a többi politikusnál. (Fotó: Index) Az elmúlt hónapban a Jobbik számos politikusa kellemetlen helyzetbe ker...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teknős 2010.03.29. 19:31:25

@vagyok59: Igen, tudom, itt csak ilyenek vannak. Ezek nem is zavarnak. Sokkal inkább az, hogy ezzel a társadalommal újra megcsinálják azt, amit az eszdéesz 90'-ben. Hogy olyanok, akiknek a Fidesz nem volt elég kemény a komcsikkal szemben, ma a Jobbikot választják, az pedig megint átveri őket. Mint Balóné.

Google 2010.03.29. 19:39:09

@soproni1:

Nem teregeti ki a szennyest?
Hát akkor az indexbeli elhatárolódásáról te nagyon lemaradtál, az a helyzet.
Ne tévesszük össze a dolgokat; csak a Jobbik hirdeti magáról, hogy milyen tiszta. Aztán kiderül, hogy mégsem az. Ahogy alkalma nyílik, úgy piszkolódik be.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.03.29. 19:43:01

@teknős: Nem jött már akkor sem be ez a duma, mert mindig is gyanúsak az ilyen fazonok, pláne akiknél a familiben annyi komcsi, párttag előfordult, hogy Kövér elvtársról ne is beszéljek... Szóval, a jobbikra meg végképp nem szavaznék. Az utolsó utáni helyen állnak.

Gestas 2010.03.29. 19:52:30

Nevetséges fél és teljes hülyék gyülekezete a Jobbik!
Nem is tudom, hogy a szerencsétlen barmok, hogy gondolták?
Azt hitték belépnek a nagyfiúk közé és megtudják őrizni az ártatlanságukat?
Azt hitték, hogy nem fognak róluk előásni semmi kurva kínos dolgot?
Álnaív faszparasztok!
Most meg megy a hülyén nézés, meg az ostoba magyarázkodás.
Sérült társaság!

Labancz 2010.03.29. 20:03:14

@Gestas: Sajnos nincs igazad. Nem hülyék. Én úgy látom, hogy olyanok álltak az élükre, akik a politika más pólusairól kiszorultak. (Pl. Balóné M.K., aki azért elég közel került a miniszterséghez.) Találtak egy olyan politikai vákuumot maguknak, ahol ott állt egy (sajnos) aránylag nagy tömeg, vezetők pedig sehol. Most pedig nagyon kaparnak, mert ez lehet a nagy dobás az életükben. Szerintem tudják ők is, hogyha most (vagy bármikor) elbukják a dolgot, soha az életben nem lesznek szalonképesek sehol.
Azt hiszem, hogy olyan Jörg Haideres pályát fognak befutni politikailag. Most nagyot durrannak, aztán eltűnnek. (Au autóbaleset nincs prolongálva.)

tusuanzen 2010.03.29. 20:08:20

@Gestas: bazze! egy guriga(bruttó), aztán a kínos.Ami kb nettó öt kiló, amit az ügyvédi óradíjakkal számolva is kb 10 óra munka.Egy hétköznapi közjegyző 35 e forintot kér egyetlen aláírásét.
Most aztán leleplezték...egyébként te vagy a szerencsétlen barom, ha ezt így nem is gondoltad végig..fatengelyes!

Shulc 2010.03.29. 20:10:51

@Gestas: "Álnaív faszparasztok!"

Nem álnaív, hanem csak simán faszparaszt.

Az egészséges társadalom az ilyeneket kiveti magából.

Egyébként ismét szeretném felhívni a jobbikos kommentelők figyelmét, hogy ez egy Fidesz-felségterület.

El lehet innen szépen takarodni.
Na, már megint előhoztátok belőlem a demokratát.

Hajrá Fidesz!

tusuanzen 2010.03.29. 20:14:26

@Shulc: ha elmennénk akkor másnap összeroppanna a nagy büdös demokrácia csillagom!
Mégi ski végezné el a mi munkánkat?A fidesz?:))

Gestas 2010.03.29. 20:17:15

@Labancz: A Jobbik élén lévő pár ember nagyon hamar el fog fáradni a nagy pályán.
Vikiék nem lesznek velük kíméletesek.
Nem nagyon látszik, hogy a Vona-Morvai tandem után ki tudná átvenni a vezető szerepet.
Hamarosan humánerőforrás problémáik lesznek!

Shulc 2010.03.29. 20:31:31

Hát nem. Tanuljátok meg szépen, hogy a magyar politikai életben még az mszp és demokratább, mint a Jobbik.

Nem vagyok Bajnai fan, csinált az is hülyeségeket,DE:

Szépen elmondta, hogy ugyanúgy európai értékrendet vall mind Mesterházy Attila, mind pedig Orbán Viktor, eképpen egy platformon állnak.

Ezt kéne már felfognia mindenkinek, hogy a jobbik nem egy európai értékeket valló párt.

Shulc 2010.03.29. 20:33:27

Helyesen: még az Mszp is demokratább, mint a jobbik. Elnézést, rossz pártot írtam nagybetűvel. a jobbik még ezt sen érdemli meg.

Egy igazi demokrata csak köpni tud ezekre.

Labancz 2010.03.29. 20:35:50

@Gestas: Ja, csak maguk mögött fognak hagyni egy nagy rakás indulatot. Az a sok butatóni, akivel ma elhitetik, hogy kizsákmányolt gyarmat vagyunk, ott fog állni és rohadtul nem fogja érteni, hogy mi is történt. Mondjuk nem igazán tudom elképzelni, hogy sajnálni fogom őket. :-)

flippant 2010.03.29. 20:36:27

MSZP európai? Bakker! Ne röhögtess (ha poénnak szántad- elnézést). A táncoló ordenáré öszödi böszme ripaccsal tényleg egy európai kultúrpárt...
Bakker! De jót röhögtem...

Alfőmérnök 2010.03.29. 20:36:32

@Shulc: Egy platformon áll a nénikétek. Amíg nem volt Jobbik, addig a Fidesz volt a nem-demokrata. Ezeknek mindig kell valami, ami velük szemben szélsőséges. Az MSZMP szemkilövetős utódpártja meg ne papoljon demokráciáról.
Különben is ki a faszomat érdekel Európa?

tusuanzen 2010.03.29. 20:39:48

@Shulc: Mik azok az európai értékek te jóember?komolyan kérdezem

flippant 2010.03.29. 20:41:49

Amúgy megy tényleg nagyon megy a para a Jobbiktól hiszen a Fidesz-MSZP koalíciónak joggal van mitől rettegnie az elmúlt 20 év ámokfutásáért.
Aztán szépen sorban a választások előtt csepegtetnek a birkáknak:
Vona smárolt egy csajjal, egy gárdista qrva pornózott, Morvai 1 millát fogadott el egy megbízásért (jujj, ez tényleg felháborító), egy jobbikos csóka homár és füvezik, egy másik fazon alkesz, Vona Gábor tripperes, Morvai 15 évesen egy holland pornómagazin címlapján szerepelt, stb.stb.
Csak nem gondoltatok a Horngyula- effektusra: minnél jobban támadtok annál jobban erősödnek. Olaj a tűzre. A CB-t már nem lehet szőnyeg alá söpörni Borsodban. Ott él a mindennapokban.

Labancz 2010.03.29. 20:47:47

@flippant: "Morvai 15 évesen egy holland pornómagazin címlapján szerepelt"
Tényleg? Ez jó, nem is tudtam! Bakker és így vette el az a lökött Baló! LOL

Antifaszok Réme 2010.03.29. 20:56:43

index.hu/belfold/2010/valasztas/a_jobbik_paraszthajszallal_elozi_az_mszp-t/

Ja, ha már az index is ezt írja, akkor értem, hogy miért tomboltok libsik...

Gestas 2010.03.29. 20:57:38

@flippant: "Vona smárolt egy csajjal, egy gárdista qrva pornózott, Morvai 1 millát fogadott el egy megbízásért (jujj, ez tényleg felháborító), egy jobbikos csóka homár és füvezik, egy másik fazon alkesz, Vona Gábor tripperes, Morvai 15 évesen egy holland pornómagazin címlapján szerepelt, stb.stb."
Ha ezt a listát, összehasonlítod a Jobbik választási programjával(párt filozófiájával) és nem találsz ellentétet, akkor te valóban egy átlag Jobbik szavazó lehetsz.
Nem fáj?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.29. 21:00:39

@flippant:

"Morvai 15 évesen egy holland pornómagazin címlapján szerepelt"

Esetleg linket nem tudnál tolni???

:-D (...) :-D (...) :-D ...

(Elhatárolódom magamtól:-))

ü
bbjnick

Shulc 2010.03.29. 21:03:32

@Alfőmérnök: A veszélyben össze kell fognunk, a demokrácia megmentéséért. Ezt vagy érted, vagy nem.

@tusuanzen: a demokrácia tiszteletben tartása, a másság elfogadása, a fasiszták kiközösítése, és az egész nyugaton bevált és elfogadott liberális felfogás erősítése, a káros radikál-nemzeti vonallal szemben.

szita szita péntek 2010.03.29. 21:08:05

Ez semmi! Én meg úgy tudom, hogy több Jobbikos vezéralak még kakilni is szokott! Húúúú!!!!!!! Jóhogynemmá! Legyen ebből is index címlapos cikk! Javaslom legyen benne valami ilyesmi felütés, hogy "XY a jobbik vezéralakja - aki nemrég azt állította, hogy az elmúlt időszak politikusai szar alakok voltak - maga is szokott kakilni! Nem ritkán hetente többször is! Mit tud kezdeni a párt ezzel a tudathasadásos állapottal?"

SzélesFejszés 2010.03.29. 21:14:31

Van ennél még cifrább is, mint amit a cikk feltárt.
Most tudtam meg, hogy Morvai elszívja előlünk a zéltető zoxigént és fojtógázt (széndioxid) bocsájt ki minden egyes levegővétel előtt.

flippant 2010.03.29. 21:20:20

@szita szita péntek:
Bakker, ne viccelődj ilyennel, mert ezek a barmok még komolyan veszik és tényleg főcím lesz az indexen...

SzélesFejszés 2010.03.29. 21:31:46

@Gestas: Mi a fax köze van a Jobbik programjának ahhoz, hogy egy hálás természetű (amúgy pornózó) fehérmájú dögös macát azonnal felvettek a Gárdába?
Hol van az leírva a Jobbik programjába, hogy a nőtlen Gárda tagok nem kefélhetnek szőke macákkal?

A te reakcióid kb. a Karda Beáta díjra esélyes fékezhetetlen agyvelejű Demcsák Zsuzsa örömtől ragyogó arcára emlékeztet, amikor elmondhatta, hogy a Gárdába belépett csaj pornózik, sőt (külön boldogságtól sugárzó Demcsák pillantás) meleg pornózik is.

Shulc 2010.03.29. 21:40:38

@TaTa86.: Ezen értékek mellett a Fidesz is hitvallást tett.

Nem egyszer.

szita szita péntek 2010.03.29. 21:56:13

Írtam egy jó hosszú postot, de elszállt. (Én hülye, nem itt kéne megírjam - no már mindegy.) Ugyanakkor mégiscsak szívesen elmondanám, de nem akarom ismét beírni - így egy régebbi, máshol írott postomat másolom be (na jó, 3-at összeollóztam). Ha valaki már ismeri, ugorjon! :)

- A demokrácia és a 4 évente rotálódó kormány nem több, mint egy szelep, ami levezeti a társadalmi feszültségeket. Jelentősen csökkenti a forradalmak kockázatát (hisz minek, még két év és majd jól a másikra szavazunk!) - ami ugyan kényelmes, de politikai felelőtlenséghez is vezet. A legnagyobb számonkérés csupán az, hogy legközelebb nem minket választanak, de aztán meg majd megint minket!
- A jelenlegi választási rendszerünk a nagy pártoknak kedvez. Új szereplőként bekerülni erre a piacra nehéz. A helyzetet súlyosbítja, hogy a tömegek számára leginkább kedvelt mérsékelt irányzatok már foglaltak. Ha egy ugyan olyan pártot csinálnának, mint mondjuk a Fidesz, akkor vajon ki szavazna rájuk? Senki, hisz ott a nagy, kormányalakítási potenciállal rendelkező Fidesz. Ennek megfelelően a kis pártok szükségképpen szélsőségesek. (Az LMP egy picit most más tészta, talán annak köszönheti létét, hogy a liberális oldal megszűnt létezni és ott keletkezett egy kis szavazótábor, aki keresi a helyét. Normál esetben ez nem így van.) Ez az a terület, amit a nagy gyűjtőpártok nem "fedhetnek le" mert azzal szavazatot veszítenének. Másik esélye egy kis pártnak a bekerülésre, ha nem akar megoldást találni a társadalom gondjaira, csupán egy részterületre koncentrálva építi kampányát (lásd zöld pártok). Ha értelmesen szemléled a politikát, akkor be kell lásd, hogy új társadalmi üzenet, igény csak szélről tud beférkőzni az elefántcsont tornyokba. Ha viszont már parlamenti párttá válik, akkor a többiek leginkább úgy tehetik "fölöslegessé", hogy céljaikat, vagy azok egy részét kisajátítják, így az új célok reális megvalósulási lehetőséghez jutnak. Ha ezt nem teszik meg, miközben a társadalom még mindig kívánja ezeket, hát parlamenti pártként sokszorta több esélyük van közszerepléshez jutni, így legközelebb eredményesebbek lehetnek a választáson. Mindennek fényében a jobbik szélsőségessége nem szabadna meglepetést okozzon, valójában társadalmi szükségszerűség a létük. A Jobbik azért hangoztatja a gyakran támadott nézeteit (zsidó, cigányellenesség, homofóbia, nagytőke ellenesség), mert ez az a terület, ami a politikában "lefedetlen" és kis pártként csak így van esélye parlamentbe kerülni.
- Hazánk valóban súlyos társadalmi, gazdasági gondjai "tabuk". Egy nagy párt ezeket kimondani sem meri, mert fél a szavazók elvesztésétől. A cigánybűnözés szó körüli hiszti ismerős még? No, nem merik elveszteni a roma szavazókat - erről van szó. A jobbik nagyon komoly érdeme, hogy a politikai közbeszéd tárgyává mert tenni olyan gondolatokat mint: a gazdaságunk túl sok élősködőt tart el (és itt jellemzően a roma lakosság életvitelére utalnak), a nemzetközi tőke térfoglalása nem okvetlenül üdvös - szükség van egyfajta nemzeti önvédelemre (itt jellemzően zsidózni szoktak), az EU nem okvetlen a barátunk - elvárásainak való megfelelési kényszerünk gyakran indokolatlan nehézségeket okoz, és igen is van cigányokra jellemző bűnözés - így cigánybűnözés is, a politikai elit elszámoltatása megoldatlan, a közmédia politikai elvek mentén irányított, részrehajló. Ezek szerintem értelmes, hogy ne mondjam "hiánypótló" gondolatok. Igaz, ezt becsomagolják egyfajta nemzetieskedő aranykorona nemzetvédő populista sz*rba, de ezt hajlamos vagyok annak betudni, hogy szavazatokat kell szerezzenek, ha máshonnan nem, hát nagyon szélről. A választók buták. Bocs, hogy ezt mondom, de szerintem téged is a tömegtájékoztatás "szele visz". Tudomásul kell venni: egy kampányban nem úgy kell megszólalni, hogy minden gondolatunk veretes legyen, hanem úgy, ahogy az a legtöbb szavazatot hozza. Ha a Jobbik most "felpuhulna", azzal szavazatokat vesztene, a Fidesz pedig megnyerné azokat. Politikai öngyilkosság lenne.
- A Jobbikot a sajtó agyonhallgatja. Minden botrány, ami körülöttük zajlik szükségképpen jót tesz nekik (talán ez most nem) mert ezzel legalább megjelenéshez jutnak.
- A Jobbik gyakran populista és demagóg. Más esélye nem lenne szavazatot szerezni.
- A Jobbik választási eredményeit két csoportnak köszönheti majd: Azoknak, akik átlátják ezt és a nagyon sötéteknek, akik szeretnek gyűlölködni.
- A választási rendszer eleve sz*r. Itt nem arra gondolok, hogy "túl nagy a parlament", hanem arra, hogy az értelmes gondolatokat is így kell becsomagolni, hogy egyáltalán hallatszódjék a hangja.
- Mindennek fényében rettenetesen értelmetlen a Jobbik egy-egy mondatát, gondolatát értelmezgetni. Azoknak csak egy célja van - a szavazatszerzés.
- A fentiekből következően remélem, hogy a Jobbik minél nagyobb választási sikert fog elérni. Kormányzó erő ne legyen mondjuk belőle - arra még talán nem készült fel, de legyen akkora súlya, hogy a többi párt is magáévá tegye az (értelmes) gondolataikat, hogy ezzel szükségtelenné tegyék őket.

Picit más analógiával élve: A jobbik egy most születő párt. Kvázi tipegő kislurkó a nagyok osztályában. Lehet, hogy ő a legértelmesebb, ha hagyjuk felnőni, de most még sokan azért szeretik, mert olyan édesen maszatos a képe uzsonna után. A többség meg csak akkor figyel rá, amikor felkrétázza a falra, hogy "Hüje az igazgató!". Hagyni kell felnőni. Kell a vérfrissítés a magyar politikába. Aztán meg tudod... Lehet, hogy tényleg hülye az igazgató. Ha majd odafigyelnek rá akkor is, amikor szépen mondja, lehet többen megértik...

tewton 2010.03.29. 21:57:08

@SzélesFejszés:
volt ilyen Bugyis Demcsák Zsuzsával?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.29. 22:03:43

@SzélesFejszés: "Mi a fax köze van a Jobbik programjának ahhoz, hogy egy hálás természetű (amúgy pornózó) fehérmájú dögös macát azonnal felvettek a Gárdába?"

Mondjuk azért én látok ellentétet. Pl az RTLt és a TV2t pont azért kell porig rombolni, mert olyan "értékrendet" sugároz amiben pl a kurválkodás erény, vagy legalábbis természetes dolog.
Meg ugye ott van a kötelező erkölcs és/vagy hittan is. Gondolom annak is az egyik tanulsága az lenne, hogy 13 évesen nem szopunk niggerfaszt a Rioban 2 vodkáért.

És akkor itt a "Jobbik közeli" Gárda Szent Imre zászlajával, és azt mondják pornózni nem gáz. Pénzért kefélni kamerák előtt egy normális, elfogadható megélhetési forma. Különösen ha az ember négerrel vagy egy másik nővel párosul.

Szerintem Király András baromkodása belefér, főleg, hogy nem a nagyközönségnek szánta, de ez több a soknál.

szita szita péntek 2010.03.29. 22:11:20

@TaTa86.: Egy párt egy program csomag. Nincs olyan csomag, aminek minden eleme megfelel mindenkinek. Igen is lehet olyan melegpornós, aki szerint szétlopják az országot. Lehet, hogy egy kövérebb butt pluggal az alfelében, elöltről egy másik rettenetessel támadva az ember még inkább úgy gondolja, hogy: "Hinye mások meg közben csak a töküket vakargatják, felveszik a csillió féle támogatást és egész jól érzik magukat munka nélkül. Nem jó ez így... Gyártják a gyerekeket, akiket aztán megint csak nekem kell eltartani. Mi lesz itt ebből? be kell vállaljam a dupla anált is?"

pakesz (törölt) 2010.03.29. 22:11:36

@TaTa86.: ne legyel mar kis maradi!!!

"Mi a gárdista hét kincse?
A gárdista hét kincse becsülete, magyarsága, bizalma Istenben, bajtársiassága, segítőkészsége, bátorsága és hűsége a Gárdához."

-- lehetne pl a bizalma Isten helyett hogy "bizalommal behazudjuk a bibliaorakat"
Viktorka is megtette, nem akarom kifejteni de ott volt a szeren!!!
-- becsület: becsülettel be tudja nyelni a gecit a pronofilmen

pakesz (törölt) 2010.03.29. 22:17:39

"Mit jelképez a kilenc oroszlán?
Az első sor a katona három fő erényét jelképezi:
Erő, Bátorság, Fegyelem
A második sor a polgár három fő erényét:
Becsület, Büszkeség, Szorgalom
A harmadik sor a tisztviselő két fő erényét:
Hűség, Tisztaság
A negyedik sor a vezető legfőbb erényét:
Bölcsesség"

Labancz 2010.03.29. 22:24:09

@pakesz: Bakker, a munkaszeretet hiányzik! Hogy fogjátok így tépni a parlagfüvet?

Labancz 2010.03.29. 22:27:28

@pakesz: Na, akkor a katonának nem kell becsületesnek lennie, mert az neki nem fő erénye.
A polgár ne legyen fegyelmezett és bölcs (mert ahhoz gondolkodni kéne tudni, de jobb ha vezethető birka).
A vezető, meg tök mindegy, hogy milyen, ha elhiteti magáról, hogy bölcs (pl. lehet szóke).
Szép kis kompánia...

szita szita péntek 2010.03.29. 22:34:11

@Labancz: Hülyeségeken lovagolsz és nem látod a lényeget. A lényeg - új üzenet van a politikai piacon. A fontos, hogy végre beszéljünk róla.

pakesz (törölt) 2010.03.29. 22:38:45

@szita szita péntek: milyen uj uzenet???

ember ezek a FideSS arnyekabol leptek elo!!!
hogy lenne penz a zegeszsegugyre ha nem loptak volna el
meg egyebek...

Vona is fideSS csinovnyik votl vagy nem?
csak a fideSS a nyilasokat nem birta leepiteni...
EDDIG!!!
bedaralta mar a MIEPet az MDFet, a KDNPt, miert lenne a jobbik pont kivetel?

pakesz (törölt) 2010.03.29. 22:39:40

@Labancz: egyedul a cigoellenesseggel ertek el a jobbikosok ennyi...

oda kellene engedni majd a ciganyugyi miniszteriumot kapjak meg es csinaljak jobban :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.29. 22:40:13

@szita szita péntek: Ez nekem eléggé relativizálásnak tűnik. Olvasd el pakesz válaszát. Az ember nem masírozik egy szent zászlaja alatt, miközben kamera előtt nyeli deciszámra a gecit.

@pakesz: Meg kell hagynom, hogy jogos.

szita szita péntek 2010.03.29. 22:46:49

@pakesz: "milyen uj uzenet???" - No lássuk:
1 - Ki merik mondani, hogy a roma lakosság életvitele tarthatatlan
2 - Ki merik mondani, hogy van cigány bűnözés. (Eddig elhallgatták, de csak nem akart csökkenni dadára az ilyen-olyan pozitív diszkriminációs intézkedéseknek.) Szóval valamit tenni kellene. Ha nem beszélünk r problémáról nem is remélhetjük a megoldását.
3 - Nincs meg a minimális nemzeti önvédelmi reflexünk sem a nemzetközi tőke térfoglalása ellen.
4 - A média politikailag irányított és részrehajló.
5 - A politikusok elszámoltathatósága hiányzik

No szerintem ezek a fontosabb új üzenetek. Ezek részben szélsőségekben jelennek meg (mer' egyébként kb. mindenki lesz*rná), részben mindenféle populáris marhaságba csomagolva (szent korona tan, csendőrség, mentelmijog eltörlése) jelenik meg, mert szavazatot kell szerezni na. Olvasd vissza amit írtam!

szita szita péntek 2010.03.29. 22:49:13

@TaTa86.: Őőőő nem győztél meg. :) Én pld. olyan szélsőségesen liberális vagyok, hogy még a jobbik radikalizmusát is megértem! :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.29. 22:52:51

@szita szita péntek: Na na!
A Szent Korona tan egyrészt nem populista, másrészt nem marhaság, hanem Magyarország egyetlen legitim alkotmánya.
Ami populista és marhaság az a ránk oktrojált köztársaság, és a fércalkotmány.
A csendőrség pedig egy nyugaton is bevált működő intézmény, ami nálunk is sokat segíthetne.

Egyébként lenne ám még egy üzenete is:
-A média, és a "liberális" értelmiség hathatós közreműködésével lezüllesztett, kiröhögött morál visszaállítása.

szita szita péntek 2010.03.29. 22:56:07

@TaTa86.:
Még valami: Ezek szerint ha nincs a palettán pontosan olyan párt, ami minden részletében azt mondaná, ami az én véleményem, akkor ne menjek szavazni? Bocsesz, de ez hülyeség. A lényeg, hogy benne legyen a céljaik között az, ami nekem IGAZÁN fontos. Per pillanat nekem az a fontos, hogy végre foglalkozzunk a politika tabu témáival. Ezzel együtt - nem tudhatod. Pld. eléggé ateista vagyok. A kócsagtollas magyarkodást szánnivaló ökörségnek tartom. De ezt is bevállalom, ha cserébe napirendre kerülnek olyan kérdések, amik gatyába rázzák az ország gazdaságát. Ez van.

szita szita péntek 2010.03.29. 23:04:00

@TaTa86.: Tudom én, hogy mindenkinél kihúzom a gyufát! :D
- A szent korona tan annyiban legitim, hogy régi. Hááát, nem vagyok meggyőzve. Nem vitatom, hogy szükségünk lehet egy új alkotmányra, mint ahogyan azt sem, hogy politikailag kifizetődő a szent korona tanra támaszkodni a szavazók megnyeréséhez. De ettől még ordas butaságnak tartom, bocs.
- A csendőrség színtiszta szemantikai kérdés. Az emberek jelentős részének az társul a csendőr képéhez, hogy kócsagtollas keménykezű ütökember. Az abszolut közhatalom. Hehe. No akkor itt most arról kéne inkább beszélni, hogy a csendőr miért nem rendőr? Miért nem kaphat egyszerűen a rendőr komolyabb eljárási jogokat? Miért nem növeljük a rendőrség létszámát? A közrend biztosításának megvalósítására szánt források és jogok számítanak. Ezt öltöztették az idealisztikus (mer akkó még rend vót!) csendőr jelszó képébe. Butaság, de tény hogy szavazót hozhat - megbocsájtom.

tbb 2010.03.29. 23:04:47

@Google:
Azt irod: Szélkakasnak nem hívnám a nőt, inkább széltyúknak.

Viccesek vagytok. Azokat nevezitek szélkakasnak, széltyúknak, akik a passzát szelet fújják.

kristoof 2010.03.29. 23:12:49

Ez amúgy tényleg baromi szánalmas!A magyarok is nagyon szánalmasok,hogy ilyen politikusra mennek el szavazni...hozzá kéne csatolni az országot Szlovákiához!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.29. 23:15:21

@szita szita péntek: Szent Korona tanhoz egy rövid érvelés: működött. A köztársaság nálunk nem működik.

"No akkor itt most arról kéne inkább beszélni, hogy a csendőr miért nem rendőr?"
Olvasd el a programban. Példának okáért, a csendőr kaszárnyában lakik, ott ahol szolgálatot teljesít. (Dunántúli csendőr pl Borsodban.) Hogy ez miért jó triviális: így nem lehet a családjával fenyegetni.

"Miért nem kaphat egyszerűen a rendőr komolyabb eljárási jogokat? Miért nem növeljük a rendőrség létszámát?"
Mert a rendőrség a velejéig korrupt. Olcsóbb és hatékonyabb egy új szervezetet létrehozni, pláne azért, mert a csendőr feladata alapvetően más mint egy egyszerű rendőré.

"Butaság, de tény hogy szavazót hozhat - megbocsájtom. "
Úgy néz ki a franciák, olaszok, románok stb mind buták. Náluk ugyanis van csendőrség(, pont tőlünk vették át), és a jelek szerint működik.

"Ezek szerint ha nincs a palettán pontosan olyan párt, ami minden részletében azt mondaná, ami az én véleményem, akkor ne menjek szavazni? "
Ilyet én hol mondtam? Nekem pl a jobbik gazdasági programja nem tetszik. Nem is az a baj, hogy Müller jobbik-szimpatizáns. Még csak nem is az a baj, hogy jelentkezett gárdistának. A baj az, hogy a Gárda felvette.

"Pld. eléggé ateista vagyok. "
Magánügy. Csak ne hangoztasd nyilvánosan.

szita szita péntek 2010.03.29. 23:21:15

@kristoof: Bocs, de az a szánalmas, hogy ennyire rövidlátó/tájékozatlan vagy. Morvai Krisztina egy nagyon komoly szakmai múlttal rendelkező jogász, aki komoly érdemeket szerzett többek között azokon a területeken is, amelyekről a fenti megbízás szól. Mégis hol találsz kivetnivalót abban, hogy amikor lehetősége volt rá munkát végzett azon a területen, ami számára fontos volt és amelyben elismert szakembernek számít?

Vagy az nem tetszik, hogy a (többek közt) kisebbségi jogvédelemmel is foglalkozó szakember utóbb ki mer állni a többség érdekében is? Tudod - egyenlő jogok. Nem több, mint a többségi társadalomnak, de annyi igen!

A választók felületesek. Szerintem te is. Más lenne a politikai kommunikáció, ha gondolkodó emberekhez kellene szólnia. Nem így van. Ezek után mit kérsz számon?

szita szita péntek 2010.03.29. 23:35:11

@TaTa86.:
- A szent korona tan működött egy feudális társadalomban. Megtette kötelességét. Most már csak egy kiüresedett frázis.
- "A rendőrség korrupt" - Őööö, akkor ezzel kellene kezdeni valamit nem? Francia, olasz példa:Túl egyszerű lenne, ha a világ ennyire analóg lenne. Mások a problémák, más a közgondolkodás. Nem egyértelmű, hogy egy minta nálunk (itt és most) működne. Nem zárom ki, de nem vagyok meggyőzve. Ilyen alapon csinálhatnánk alkotmányos monarchiát is, arra is van működő példa... Most a csendőrtől azt várná el a választó (mint ahogyan néhány idősebb rokonom is) hogy rendre végigmenjen a cigánysoron és rendesen elnáspángolja aki csak ferdén néz rá. Nos - ezt nyilván nem teheti meg, azok az idők elmúltak.
- A szavazós kérdéshez meg: Arra szántam példának, hogy egy melegpornós csajnak is lehetnek olyan elvei, ami mégiscsak a gárdához húzza őt. Lehet nem mindenben ért egyet, de számára nyilván fontos kérdésekben igen. Nem fogom megkövezni érte.

Várkonyi 2010.03.29. 23:44:05

@szita szita péntek:
Elég jól látod a dolgokat.
Ezt mint fanatikus hívő jobbikos mondom.

Egyetlen hibád - bár igazából a környezeted hibája - hogy nem a jezsuitáknál nevelkedtél.

Eléggé okos vagy, a logika és a tudomány minden bizonnyal mély ismerője, de ezek az ismeretek a metafizikai létezőkkel nem tudnak mit kezdeni. (Többek közt azért, mert tagadják a létezésüket is...).

Valóban a jobbik kénytelen hatásos dolgokat mondani, hogy odafigyeljenek.
Persze ez a finnyántos "értelmiségnek" nem tetszik, rögtön primitív, segghülye stb. lesz szemükben. De végülis ez mindegy: kutyaugatás nem hallik az égig.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2010.03.29. 23:58:26

Hahaha, több mint 600 komment a jobbikosok által jelentéktelen, pitiáner ügynek mondott témában.

Fiúk, ha egy ügy nem számít, akkor azt ignorálni kell, nem több száz kommenten keresztül folyó magyarázkodással felhívni rá a figyelmet, hogy módfelett idegesít benneteket, amiért szóba hozta valaki.

Várkonyi 2010.03.30. 00:03:45

@szita szita péntek: a Szent Korona Tanról:

Többek között azért helyes és kívánatos a Szent Korona Tan beépítése a magyar alkotmányba, mert azt nem pár "forradalmi" értelmiségi találta ki egy kávéházban (jakobinus haverok, meg ilyesmi), hanem organikusan ráépült a magyar népi lelkiségre.
Nem elvont idea, hanem napi létező valóság: az idegenekkel szemben toleranciát ír elő, feltéve persze, hogy az idegen is így viselkedik. Semmi xenofóbia, rasszizmus stb. nincs benne.
Mi csak ezt kérjük, követeljük, hogy ez meglegyen.Nem akarlak untatni a jogi részletekkel - már csak azért sem, mert utálom a nyakatekert megfogalmazást - de nagyjából arról van szó: a magyar föld magyar kézben maradjon, a Kárpát-medence magyar érdekeltségű/fennhatóságú terület, kell lennie egy királynak, amely király szent király, vagy ha nincs király, akkor a Szent Korona a király.
Teljesen vállalható cél mindegyik.

A képviselők mentelmi jogának eltörléséről: Valóban, ez egy neuralgikus pont, de amint te is írtad, a Jobbik remekül érzett rá az ezzel kapcsolatos népi hozzáállásra.
Ez legyen a legnagyobb probléma a Jobbikkal kapcsolatban...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.30. 00:05:25

@szita szita péntek:
"- A szent korona tan működött egy feudális társadalomban. Megtette kötelességét. Most már csak egy kiüresedett frázis."
Téves. A Horthy-éra nem volt feudális társadalom. De már a dualizmus sem.

"Mások a problémák, más a közgondolkodás."
Mondtam a románokat is. Nagyjából ugyanazok a problémák, és a közgondolkodás is.

"Nos - ezt nyilván nem teheti meg, azok az idők elmúltak."
Ez nonszensz. Ugyanaz az emberiség most is és ezer éve is. Egyébként nem terrorbrigádokat akarok, hanem egy olyan szervezetet, amelyik nem szarik be a helyi basszába jelenlétében, és nem is korrupt.

"Lehet nem mindenben ért egyet, de számára nyilván fontos kérdésekben igen."
Nem az a kérdés egyetért-e e a csaj a gárdával, az a kérdés a gárda egyetért-e a pornózással, mint legitim jövedelemforrással.

"Nem fogom megkövezni érte. "
Én sem, nem az én dolgom megítélni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.30. 00:08:19

@Elpet: Nahát megjött nyomozó úr? Gratulálok a legújabb fogásához, derekas férfimunka volt!

Várkonyi 2010.03.30. 00:08:44

@Elpet: Fogd vissza magad, nyárspolgár.
A sárdobálás mindig működik.
Amellett meg amilyen színvonalú kommentek születtek a fityesz-oldalról... hát ha csak erre vagytok képesek...

Persze most én is nevethetnék egy jót a mandíneres fityesz-tombik agyhalott állapotán, de már kinevettem magam mára, megmondom őszintén.

Volt min.

stratez 2010.03.30. 00:34:30

Kínos, kínosabb, legkínosabb. Az, hogy Morvainak nem fűllött a foga a többmillás eusfizetésből a 7 ezres bünti kifizetésére, az csak kínos, hogy a mentelmi jog mögé bújva akarta megúszni, az kínosabb, hogy felkerült a szocik fizetési listájára, az a legkínosabb...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.30. 01:40:02

@stratez: Morvai önmegvalósít. Ott, ahol engedik és méltányolják. Ha a leszbikus eszkimók akciófrontja karolta volna föl, az északi sarkon turbózna a jegesmaci mozgalom élén. A politika nem a szerény emberek műfaja ehonban, kb. ezért is tartunk ott, ahol.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.30. 01:43:47

@kristoof: szabad világban élünk, nem muszáj maradnod :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.30. 01:54:39

@Shulc: a demokrácia megmentése... oooh... az a demokrácia, amit épphogy a magukat liberális demokratának hazudó szarházi " ajropéer értelmiség" tett tönkre.

Hát öregem, nem az takarítja a disznóólat, aki összeszarta.

Vagy felfogod, vagy nem :)

pakesz (törölt) 2010.03.30. 01:57:29

azert a sok hurraoptimista jobbikos...
emlekszunk hogy a Fidesz 2006 ban min vesztett?
a nemzet orvosan!!!
negativ volt a kampany akkor is, kicsinalo?
igen pont ugy mint most
mit is mondott, hogy szinglihordak meg tekkno...
ugy tunik erre a normalisabbjanak bekattant, hogy hat ezt megsem kene, es elment!!!
mi van a Fideszt a zsido toke nem akarja 2/3on latni? mert ha a titkos ero elmegy az a komcsikra fog szavazni...

es ezek a dolgok mar eleg sokat szamitanak hogy elinduljon a hatodik hadoszlop!!!

pakesz (törölt) 2010.03.30. 01:58:52

@stratez: neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem

en is ezt mondtam eloszor, de aztan kiderult, hogy inkabb a fel oracskat nem akarta kivarni
hibbant nagy ribanc, de azert ne mondjuk ra hogy 7e -t nem birt kifizetni ...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2010.03.30. 02:08:31

@Elpet:

Ez a vonat már elment. Felesleges már ezen rugózni. A Jobbik visz, amit visz, ezen, szvsz, már csak rontani lehet.

És azt talán nem kellene.:-)

Nem az az érdekes ami van, hanem ami lesz.

Szerintem nekünk most inkább ezen kellene pörögnünk:

www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=568

www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=714

www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=678&tema_id=29

No, hogy ebből mi fog kisülni, no, az nem mindegy.

ü
bbjnick

belekotty 2010.03.30. 06:57:55

A romák elleni kiszólásai a jobbiknak nagyon találkoznak az emberek érzéseivel.
Sajnos soha nem fognak integrálódni. Ma reggeli példa. Házam előtt csinálták tegnap az út szélét. Frissen lebetonozta egy brigád délután 4 körül. Ma reggel küldtek öt cigány pucolja ki az árkot. Öt felnőtt ember simán mászkált reggel hatkor a félnapos betonon, ami az út alapja lesz. Öt felnőtt emberből egyben sem merült fel hogy nem basszuk össze amit mások csináltak. Az ilyen embereket teljesen reménytelen integrálni. Ilyenkor bizony erősen kedvem lenne a Jobbikra szavazni.

tusuanzen 2010.03.30. 07:47:06

@Shulc: bazze ez a fidesz-mszp ukász a szavazóinak, fogalmad nincs attól, hogy valójában milyen értékeket képvisel európa csak zagyválsz.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.30. 09:35:53

@Arma Gedeon2: nem vitatom, székbe a szavazók kegyelméből jut bárki bárhova, ez a szépsége a sokat szidott nyugati mintájú demokráciának. Oszt 4 évenként reklamáció az urnánál.

Nzoltan 2010.03.30. 09:58:58

Azt nem értem, hogy ezzel a munkával mi a baj. Szakértőként dolgozott, az államnak, cserébe felmarkolta a lét. Itt a vége a történetnek. Én is az államnak dolgozom. Fizetek adót. Akkor is azt tettem. És akkor most ne nézzek a tükörbe ha a Fideszre vagy a Jobbikra akarok szavazni?

stalien 2010.03.30. 10:13:17

@Nzoltan:

Ezazért van, mert a zantisunaisták zászlajukra tűzték a jelszót :
persuna non grátisz !
"szegényember kézzel nőz" !-)

Tündér_Lala 2010.03.30. 11:35:01

Számomra a jobbik elképzelései közül vannak kívánatos és szimpatikus elemek. Csak kettőt emelnék ki, a szt. korona tanon alapuló alkotmányt, és a csendőrség felállítását.
Mindkettőt 60 esztendeje támadják, próbálják negatív szinben feltüntetni és emiatt konszenzussal megvalósítani valószínűleg lehetelen. Ehhez elöször a közgondolkozást, az emberek ismereteit kellene a helyükre tenni, tehát szerintem csak távlati cél lehet.

A szt. korona egyrészt szakrális tárgy, másrészt a ország egységének a szimbóluma, amely garanciája annak, hogy a királyon át az ország minden alattvalójának kötelessége az ország(a szt. korona) érdekeinek szolgálata. Ez az a fajta szellemiség, amely olyan végletesen eltűnt az elmúlt időszakban.
A különféle érdekek jó rossz egyeztetetése soha nem helyettesítheti ezt az elkötelezett szellemiséget, amelynek nyomán emberek hajlandóak akár saját érdekeik ellenére az ország előrehaladásának ügyét képviselni.
(Nekem is több könyvet kellett elolvasnom, hogy megértsem a szt. korona mint szakrális tárgy és szellemiség lényegét. Ez ma nagyon nincs ma az emberek birtokában.)

A csendőrség felállítása pedig azért volna fontos, mert a vidéki rendvédelem feladatait, módszereit tekintve alapvetően más, mint a városi rendfenntartás. Valójában hiányára a vidék katasztrofális rendvédelmi helyzete mutat rá. Lényegében az ellene szóló érvek elsősorban a kommunisták és a ballib által terjesztett propagandán, tévhiteken alapul.

Miközben nem vagyok jobbikos, állítom hogy a jobbiknak köszönhető egy sor (nem PC) gondolat felvetése, amelyek igenis megfontolásra érdemesek.

stalien 2010.03.30. 11:48:02

Nnu azért, hogy válasz is legyen :

„Sem akkor nem láttam, sem most nem látok semmiféle kivetnivalót abban, hogy a felkérésnek eleget tettem, az előkészítő program keretében közel fél éven át szakmai képzéseket tartottam, a hasonló külföldi intézmények tapasztalatait a felkérés alapján kutattam és ismertettem. Abban sem látok kivetnivalót, hogy munkámért anyagi ellenszolgáltatást, szakértői díjat kaptam, amelynek mértéke az elvégzett munka mennyiségére és a jogászi munkadíjak átlagára tekintettel kimagaslónak egyáltalán nem mondható, figyelemmel arra, hogy közel féléves munkáról volt szó."

nol.hu/belfold/morvai_nem_szegyelli__hogy_a_szocialista_kormanynak_dolgozott

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.30. 11:57:34

@Rettegett Zsivény:

Akkor ezt tartsa észben akkor is, amikor másokat ilyenfajta olyanbérencnek nevez. Hátha azok is csak szakértői díjért dolgoztak :)

Google 2010.03.30. 11:58:00

Jó, hogy a "fideszesség" elmúlt, a többi nem számít.
Szakértő csak "szakértők" között érezheti jól magát. Szerencséjére, nem "politikusbűnözőknek" dolgozott.
Vigyázzon rá nagyon a Jobbik, ekkora kincset mint Balóné, nem mindennap talál az ember!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.03.30. 12:12:36

@TaTa86.:

"ez Geobbelsre is igaz. Csak leközölte a tényeket a zsidókról"

tényeket? ezt te komolyan gondolod?

Shulc 2010.03.30. 13:00:27

Jajj alig várom már a következő leleplezésetek, ilyenkor mindig izgalomba jövök... a jobbikot meg kell semmisíteni.

Nincs irgalom a kibaszott fasisztáknak.
Morvai immár politikai hulla, a többi jön.

Magasra a zászlót, polgártársak.

stalien 2010.03.30. 13:11:22

@Shulc:

Igen, mert elsunákolta a múltyáját !
Eszt mondom én kérem !
!-)

Google 2010.03.30. 13:37:59

@m.logic:

Milyen jó, hogy nekünk nem kell szégyellnünk, hogy ilyen-olyanok, ne adj Isten, Jobbikosok voltunk!

Balóval kötött házassága pedig csöppet sem lendített a karrierjén, nem, tudom, hogy nem.
Vajon létezik olyan eset, amikor ez a nő bármit beismer?
Ez az, ami Gyurcsánynak sem ment.
És erre még büszkék is.

Kristl 2010.03.30. 14:34:55

@Google:
A hímsovinizmus az most polgári vagy liberális demokrata érték? Esetleg mindkettő? :]

tevevanegypupu 2010.03.30. 14:54:19

Orban meg elismeroen nyilatkozott egyszer Horn Gyularol..Nem is beszelve jo szdsz-es kapcsolatairol a multban. TGM-et is o probalta meg a rendorok kezebol anno kiszabaditani es Demszkyvel is joban volt, erre szamos felvetel a bizonyitek. Mar elore rettegek mi lesz vele..Minimum ki kellene a fideszbol tiltani, ezzel a multtal, na halljak!

pakesz (törölt) 2010.03.30. 17:32:19

@tevevanegypupu: AAAAAAAAAAAAAAAAAAa

A TGM szedte ki Orbant a redrorok karmaibol !!!

tevevanegypupu 2010.03.30. 19:53:53

@pakesz:
Erdekes,forditva tudom. Lehet, hogy lassan legendava valik az a jelenet?(-:

2010.03.30. 20:42:18

@Elpet:

barikad.hu/node/50149

Hoppá-hoppá.
Remélem majd büszke leszel magadra április 11. után is, amikor végre felfogod, hogy a ballibsi típusú lejáratókampányod - meg úgy általában a fideszes lakájmédia Jobbik fikázása - mennyire kontraproduktív.

Alfőmérnök 2010.03.31. 13:16:07

Morvai vs Betlen
www.youtube.com/watch?v=RQ0BxdJ2ZWI&feature=player_embedded

Előkerül a buzis téma is. "Egy humoros történet volt." "Ennyire humoratalanná, merevvé, görcsössé vált ez az ország."

Krisztina, bazmeg!
Ki vált humoratalanná? Kik azok, akik minden ironia mögött zsidó összeesküvést sejtenek?
És egyébként is: ki a faszom hazudik, mikor szó szerint idéznek? És miért nem tudod elvállani, hogy pár éve még a MELEGEK jogai MELLETT is kiálltál?
Megjegyzem, van még egy könyv a családon belüli erőszakról, Szőör Anna írta.

teknős 2010.03.31. 14:22:52

@imperial: Tömegesen lépnek ki a Fideszből...

Teljesen életszerű magyar életkép. A kormányzásra készülő pártot tömegesen hagyják el a tagjai. nem akarnak a hatalom mocskában megfürödni.

Tömegesen. És lehoznak nyilvánvalóan már egy évek óta tagdíjat nem fizető, de kilépését még be nem jelentő valaki levelét.

Gondolom a Jobbikban meg körbenyalták azonnal, hiszen a Dr. ott van a neve előtt és jól fog jönni a henteslegények és pornószínésznők mellett...

teknős 2010.03.31. 14:25:59

@Shulc: A gondolkodó emberek között biztosan. De ti ugye, nem az a kategória vagytok...

Shulc 2010.03.31. 18:23:52

@teknős: "De ti ugye, nem az a kategória vagytok..."

Meséld már el, egy Fidesz-szavazó milyen kategória?

m.logic 2010.03.31. 21:33:44

@Alfőmérnök: Most is kiáll a buzik mellett, te idióta. Hogy nem fogtad fel a teljesen egyértelmű beszélgetésben elhangzottakat.

Alfőmérnök 2010.03.31. 21:54:05

@m.logic: Érdekes módon a felsorolásból kihagyta. Csak nem azért, mert az egybites kurucinfós rajongói előtt az ciki lenne? Szar ügy.
Morvai Fidesz elleni támadásai övön aluliak, ezért megérdemli a fikázást. Tudja jól, hogy a Fidesznek is van nemzeti-konzervatív vonulata. Kis pöcs Jobbikosok, túl nagy lett a pofájuk a kampány alatt.

sárfalvi 2017.03.06. 18:44:57

Morvai Hisztike egy náci propagandista..
süti beállítások módosítása