Nem tudom, két lakossági fórum között hány olvasónk látogatott ki március elején az Utazás 2010-re a Hungexpóra. Mi kimentünk, de hát finoman szólva kitántorogtunk a helyszínről. Egzotikus utazásokra nincs pénzünk, a társasutakat utáljuk. Különben is jobban érdekelt a honi turisztika fejlődése, meg a hostessfelhozatal. Tájak-korok-múzeumok. Szomorú volt látni, hogy a magyar pavilonok a szakmai napon pangtak az ürességtől, a dominikai standon viszont például jól fogyott a koktél. Hazai tájainkon a repibortól spicces marketingmenedzserek száma rendkívül magas. A nemzetközi(!) kiállításra kitelepült Pécs2010 molinói csak magyar nyelvűek, a szomszédban (talán a BAZ-megye standon) alig találunk egy-két Ungarn-feliratú imázskiadványt, azt is a Hortobágyról. Szóval értik? Mindent mindenkinek, egyetek lángost idén is!
A Magyar Turizmus Zrt. vicces naptárlufikkal készült, állítólag ezekről leolvasva lehet tájékozódni arról (szintén csak magyarul), hogy idén fesztiválok éve van. A törökök ehhez képest két kézzel szórják a médiamunkásoknak a sajtóanyagot tartalmazó pendrive-ot. Szomorú. De a turbánosok legalább rájöttek, hogy ma már nem lehet céges tollal, kitűzővel hódítani. Itt a legjobb megoldás a médiaanyagot tartalmazó repi-USB, mert bár az újságíró hazaérve akkora DELETE-et nyom a tartalmára, hogy csak úgy füstöl, de legalább évekig használja adathordozóként.
A marketingkommunikáció szakterülete – mint minden ilyen modern cucc – halad, fejlődik, új és új marketing-guruk osztják a megaötleteket. A nemzetközi nagycégek trendeket lovagolnak és diktálnak, a kicsik meg követő magatartással farvizeznek. A desztináció, a marketing of place (helymarketing), az ország- és városmárkázás ma felkapott témája, sikerrel művelt ága a marketinges és turisztikai világ metszetének. Ez így eddig szép és éteri, mert áramvonalas fejlesztési terveket és arculati stratégiákat mindig mindenre lehet álmodni. A baj ott kezdődik, amikor művelni is kéne a műfajt. Csakhogy valami miatt ez nem nagyon megy egy magyar minisztériumnak, egy akármilyen idegenforgalmi bizottságnak, avagy egy állami cégnek, ld. fent a lufis résznél. És itt most nem az „Egy polgármester véletlen találkozása a márkázással a boncasztalon” c. horrornovellára gondolunk, mert az annak témáját adó jelenség még talán megbocsátható.
Orbánék annak idején – jól-rosszul – csináltak egy olyat, hogy Országimázs Központ. Aztán a szocik 2002-ben jól szétküldték a bandát, az imázsgondolatot száműzték és kiröhögték. Nagyjából el is telt az évtized imázsgondolatok nélkül. Na de miből lesz a cserebogár: 2009-ben több amúgy is meglévő szervezet, testület bábjából kikelt az Országmárka Tanács. Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy az akkor friss Bajnai-kormány hívta életre, de amúgy meg tökmindegy. Erről viszont kb. ilyen hírek láttak napvilágot a médiában: keresik a Magyarország fílinget, meg kell határozni a Magyarország-márkát. Hmm, magvas.
Na de vissza az Utazás 2010-re. Délutánra úgy voltunk vele, hogy a megyéknek, régióknak végre le kéne állni a standozással, repiborozással, és be kellene tiltani Magyarország megjelenését az Utazáson (ahol úgyis mindenki a görög panziós nyaralásért tapossa egymást). És ezentúl húzzon minden az internetre, meg egyes külföldi idegenforgalmi vásárokra. Mert a közpénzes haknizásnak vége, VÉGE! Kérem, kapcsolja ki, illetve valaki csináljon már valamit!
