Komcsit fogtunk! - avagy Zsidó, gyere át a zebrán!
2010. március 15. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Komcsit fogtunk! - avagy Zsidó, gyere át a zebrán!

  A március 15-i ünnepen a nagyobb balhék (előrejelzésünktől eltérően) szerencsére elmaradtak, de azért a Jobbik - elsősorban leselejtezett komcsi katonatisztekből álló - lumpenfrakciójának egyik szép alakítását sikerült elkapnunk Naményi kollegával. A radikális párt délutáni rendezvénye után nem lehetett ám csak úgy hazasunnyogni a Szózat és a Székely himnusz alatt, mert gondos szemek figyelték, ki merészel mozogni az utcán.

  Először egy délvidéki magyar kapta meg a zsidó hazaáruló címkét, aztán mások is, míg végül egy srác visszaszólt és ütött. Aztán barom módon ellenállt a rendőröknek is, akik a fejével betörtek egy ablakot, majd bevitték. A hős ellenállók meg tömegével jelentkeztek tanúnak az olyannyira megvetett ávéhás sünöknél. Ezúton is gratulálunk az eset minden résztvevőjének.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr701842259

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Indul a Google Komcsik! 2010.04.09. 09:00:03

Google Commies néven új szolgáltatást vezet be az amerikai szoftveróriás, amelyet a Fidesszel kötött adatcsere-szerződés jóvoltából először a magyar felhasználók tesztelhetnek.  A magyar keresztségben Google Komcsik elnevezést elnyert szolgáltatá...

Trackback: Március idusa 2010.03.16. 12:40:47

Az elmúlt évek tapasztalataival szemben ezúttal a szokásos balhék nélkül zajlott le március tizenötödike a fővárosban. Tanulsággal azonban meglehetősen többel szolgált mint az utóbbi napok és hetek eseményei. Ha egyszerűen akarnánk fogalmazni, akkor az...

Trackback: Zsidózás, ütés, politika 2010.03.16. 11:49:57

A piroslap névre keresztelt, meglehetősen egysíkú blogon olvasom, hogy pofánvertek egy férfit, aki zsidózott. Majd ezután olvasom, hogy ez alapvetően így van rendjén. Aztán olvasom a kommenteket, amiket három kategóriába sorolhatunk.1. Megérdemelt...

Trackback: Videó: Verekedés a Jobbik rendezvényén 2010.03.16. 10:59:06

Dulakodás a Jobbik ünnepi rendezvénye után, 2010. március 15. Az idős úr itt bizony emberére talált. Tanúlság, hogy nem kell mindenkibe bele kötni, aki arra jár....

Trackback: Nemzeti Múzeum - Jókai tér - Városháza - Március 15. tér - Lánchíd, pesti hídfő - Bajcsy-Zsilinszky út - Hősök tere 2010.03.16. 08:58:46

Tavaly még spontán ötlet volt, hogy bicajjal nézzek körül az ünneplő városban, idén már korábban elhatároztam, ráadásul fényképezőgépet is vittem magammal. Szándékomban állt minél több rendezvény meglátogatása, már amennyire lehetséges volt. Az eredmén...

Trackback: Fideszfigyelő - 12 ügy, amivel a Fidesz darálja a Jobbikot 2010.03.16. 05:45:50

Többször írtunk arról, hogy a Fidesznek mekkora felelőssége volt a Jobbik kialakulásában az évekig nyomott radikális szövegekkel, a többéves de facto együttműködéssel és a polgári körökkel. Azonban csak most látszik igazán mennyivel keményebben lép...

Trackback: Ünnep radikális szemmel 2010.03.16. 01:30:03

Tegnap, 2010 március 15-én, volt egyik legnagyobb forradalmunk 162. évfordulója. 162 év. Hosszú idő, több emberöltő, de történelmileg röpke időszak. Bizony röpke, nem is változott sokat a világ azóta. Sőt! Bátran kijelenthetjük, hogy rosszabb körü...

Trackback: Pofán vertek egy nácit! 2010.03.15. 23:01:50

A Mandiner blog nem minden napi fogása az alábbi videó. Bár a Piroslap is kint volt a Jobbik rendezvényén, de ők ügyesebbek voltak. Végre. Végre, valaki pofán vert egy nagypofájú nácit. Az enyhén fasisztóid foszer az Andrássy út sarkáról üvöltötte, hog...

Trackback: Pofán vertek egy nácit! 2010.03.15. 22:29:42

A Mandiner blog nem minden napi fogása az alábbi videó. Bár a Piroslap is kint volt a Jobbik rendezvényén, de ők ügyesebbek voltak. Végre. Végre, valaki pofán vert egy nagypofájú nácit. Az enyhén fasisztóid foszer az Andrássy út sarkáról üvöltötte, hog...

Trackback: Jobbikos rablók 2010.03.15. 21:37:20

Blogunk szerkesztői szép számmal sereglettek a Jobbik nagygyűlésére, amint arról később részletesen be is számolunk. A nagygyűlés végén néhányakkal villáminterjút készítettünk, egyetlen, merőben provokatív kérdéssel (a videó már készül). Volt, aki kedv...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

levi009 2010.03.16. 14:41:49

@Kedves Nard: nincs bajom a cigányokkal, mindaddig, míg betartják a mindenkire vonatkozó paragrafusokat. De hasonlóképpen igaz ez a többi feltörekvő kisebbségre is! :)
Nem úgy kell szeretni ezt az országot, hogy tönkre kell tenni és nyíltan uszítani a MAGYAROK legyilkolására, kiírtására. Nagyon álságosak vagytok ám kicsikéim, de remélhetőleg, már nem sokáig! Ettől ajvékoltok, sziszegtek bele a képünkbe és kapkodtok tajtékozva, mint Bernát a ménykőhöz.

levi009 2010.03.16. 14:45:16

Látom, hogy csak csürhében nagy a szátok. Ezren ugratok neki egyetlen embernek, akárcsak itt a fórumon belül is.
Szánalmasak vagytok mindannyian!

Nina11 2010.03.16. 14:49:02

@levi009:

Mesélj el Nekem EGY konkrét esetet, amikor Téged EGY zsidó megkárosított, bántott,miatta hátrányt szenvedtél, szóval bármit ami okot vagy magyarázatot ad erre a zsigeri gyűlöletre. De ne gyere nekem a zsidó nagytőkével, mert ha megnézed az itthoni multik összetételét, akkor ugyanannyira kellene utálni az amerikai, angol, francia, német etc. nemzeteket is. Mitől rosszabb a zsidó nagytőke, mint pl. a francia?

Valaki azt írta, hogy a zsidózás meg a cigányozás miatt van ennyi támogatója a jobbiknak. Én ezzel nem értek egyet. Vidéken az emberek nagy részének nem azzal van baja, hogy barna a bőre, hanem a pocsék közbiztonsággal, a rosszul értelmezett és gyakorolt pozitív diszkirminációval.

Feltételezem, hogy te is, ahogyan én is pici korodtól kezdve abban nőttél fel, hogy anya-apa dolgozik, minden nap van meleg étel az asztalon, meg meseolvasás, fürdés, etc..

Az a szerencsétlen cigánygyermek mit lát a telepen? Miben nő fel? Neki az a standard és ezáltal a követendő minta, hogy segélyből élnek, gépeznek, ha elfogy a pénz, lopnak, etc. Summázva rohadtul szerencsés vagy, hogy oda születtél ahova és nem cigánynak. De ettől nem vagy felsőbbrendű.

Azt felejtik el sokan, hogy ezeknek a gyerkőcöknek kell majd 40-50 év múlva előállítani a magyar GDP 50-60 %-át,és ezáltal a te meg az én nyugdíjamat, akik most jobb esetben kisegítő iskolákban válnak felnőtt analfabétává.

Úgy gondolod, hogy erre az a megoldás, hogy utáljuk őket? Megnéztem a jobbik részletes programját, hááát szép és jó, amit idevonatkozóan írnak, de papíron csak üres lózung, a ti hozzáállásotokat nézve, meg az is maradna.

Kicsit hosszú vagyok, de végezetül szeretnék még a Jobbik programjából idézni, és megkédeklődni, hogy Te ezzel mennyire tudsz azonosulni?

"..a magyar társadalom történelme során számtalanszor bizonyította, hogy toleráns, befogadó, nemzet,bizonyos körök folyamatosan előítéletességről cikkeznek."

(Nem tartozom semmilyen "körök"-höz, de elegem van a negatív IQ-val rendelkező, hőzőngő, gyűlölködő jobbikosokból.)

Bál 2010.03.16. 14:53:23

@másikpista:

Egyet értünk...
Nekem csak a gyűlöletkeltéssel van bajom. Ennyi. Az ezer %, hogy jót még sose szült.

Közöd?? (törölt) 2010.03.16. 14:55:30

Engem ha lezsidónak megtiszteltetésnek veszem, még a legszarabb zsidó is tizszerkülönb mint a legjobb magyar.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.16. 14:56:23

@Nina11:

"Az a szerencsétlen cigánygyermek mit lát a telepen? Miben nő fel? Neki az a standard és ezáltal a követendő minta, hogy segélyből élnek, gépeznek, ha elfogy a pénz, lopnak, etc."

Pontosan ezért utáljuk őket.

A gyermekeiket meg ne túszként kezeljék, mert minket nem érdekel, hogy a saját genetikai reprodukciójukkal mi lesz.
A cigány gyerekekért elsősorban az őket létrehozó cigányok felelősek nem a társadalom!
Szerencsétlennek szerencsétlenek, de az anyjukat szídják a szar sorsukért, ne minket!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.16. 14:57:07

@levi009: Mi ez a többes szám második személy Levente? Ha velem beszélsz, akkor válogasd meg a szavaidat és csak hozzám intézd, ugyanis nem akárkivel állsz szemben.
Mellesleg gratulálok, hogy behoztad a buzi-vonalat is, már vártam, de sajnos kénytelen vagyok a számomra felkínált performanszról lemondani.
Meghagyom neked ezeket a rózsaszín élvezeteket.

groggil 2010.03.16. 14:57:48

A lényegen nem változtat: lehet ököllel reagálni a zsidózásra?? Igen?

Mert akkor: lehet ököllel reagálni a "magyarozásra" is, a "büdösparasztozásra" is..tudjuk, kik szokták ezt nap mint nap használni...lehet ököllel reagálni az alaptalan nácizásra is (ki a megmondhatója, hogy ki a valóban náci?)...és igen, akkor lehet ököllel reagálni a "tótozásra" is és a "románozásra" is (..hogy ne legyek egyoldalúan elfogult).

Csak ezt már anarchiának és farkastörvényeknek hívjuk...így, ennek tudatában védjétek örömködve a gyereket és a pofonját..

És még annyi: visszaszólni lett volna joga...asszem, akkor még a média szempontjából is százszor jobban alakult volna a történet...de így: nagyon gáz...rendőrökkel hadakozni? ..és ezért hőst csinálni ebből az ideggyenge vakarcsból? ..azért mert megütött egy 60éves vén hülye trottyost? Gratulálok...megint a kettős mércéhez érkeztünk meg..

groggil 2010.03.16. 14:59:45

@Közöd??:
Ócska húgyagyú zsidónáci....

levi009 2010.03.16. 15:01:06

@Nina11: Havera! Nem gyűlölöm a zsidókat!!! Csupán csak azon szektájukat, akik letértek arról az útról, amit az Úr számukra kijelölt.
Ráchel néni a Hollánban frappánsan összefoglalta ennek a lényegét: tudod, Levi! Vannak okos, de vannak hülye zsidók is. A baj pedig csak az ezzel, hogy a hülyeség fertőző.
Nos! Csak a hülyékkel van bajom, de csak addig, míg vissza nem térnek a Törvényhez.
Mellesleg, nem kellene a számba raknod olyan mondatokat, amelyeket csak szeretnél viszonthallani tőlem, hogy tovább gyűlölködhess és provokálhasd a defolyásolhatóbb társaidat, akik nem hisznek bennetek.
Válaszolj inkább arra a kérdésre, hogy ha már van országotok, akkor miért maradt a nyagy többség a diaszpórákban?
Csak nem azért, mert úgy gondolják, hogy még nincs itt az ideje visszatérni?
www.nkusa.org
Itt a válasz mindenre áráncillagaim, ha nem lettem volna eléggé egyértelmű!
Shalom!

levi009 2010.03.16. 15:04:16

@Talon Karrde: Na bizony, Ön sem akárkivel áll szemben, Haver! :)
Viszont ha több tiszteletet szeretne nagyságod, akkor nem így kellene közelítenie! :D:D:D

Nina11 2010.03.16. 15:05:54

@Jobb híján MDF-es:

Csak egy kicsit figyelmesebben kell olvasni és hosszú távon gondolkodni:)

"Azt felejtik el sokan, hogy ezeknek a gyerkőcöknek kell majd 40-50 év múlva előállítani a magyar GDP 50-60 %-át,és ezáltal a te meg az én nyugdíjamat, akik most jobb esetben kisegítő iskolákban válnak felnőtt analfabétává."

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.16. 15:08:52

@Nina11:

Nem! Ezeknek a gyerkőcöknek 40 év múlva a börtönökben kell elrohadniuk.

Inkább jöjjenek az igyekvő bevándorlók, akik integrálni tudnak a társadalmunkba, akik képesek a normáink követésére.

Nina11 2010.03.16. 15:09:31

@levi009:

hát igen, és ugyanígy vannak okos és hülye magyarok, ne adj' Isten jobbikosok is.:) És igen, a hülyeség valóban ragadós, szerénykörötökben is.

Egyébként most is zsidózol, bár tőled ez már kitüntetés, még akkor is ha nem vagyok az.

Konkrét választ ismét nem kaptam, csak a szokásos vagdalkozás.:)

2010.03.16. 15:10:08

@Nina11: "gyerkőc", hát persze. Mocskos cigánybűnözők, akik már tizenévesen gátlástalanul ölnek, legutóbb a Hétesen élő magyar nénit verték agyon. Amelyik cigány akar tanulni, annak megvan rá a lehetősége, a bűnöző élősködőket viszont nem tutujgatni, hanem megfékezni kell. Az általad képviselt parazita sajnáltató mentalitásnak a választások után vége.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.16. 15:11:16

@levi009: Vigyázz Levi, mert magának "Jégtestű" Kampónak a leszármazottjával viccelődöl éppen.
Habár nem szoktam tudásomat mások ijesztgetésére felhasználni, meglehet hogy veled kivételt fogok tenni és úgy leköplek tűzzel, hogy még táltos felmenőmnek is becsületére válna.

Nina11 2010.03.16. 15:13:54

@Jobb híján MDF-es:

Ahham, szóval bevándorlók. Velük nem lesz semmi gond, nem hozzák a a saját kultúrájukat, identitásukat, hip-hop magyarabbak lesznek a magyaroknál. Teljesen életszerű vízió.

Egyébként kire gondolsz? A kínaiakra,. törökökre, zsidókra?:))

Mindegyiket egy szóval, az asszimilációval lehetne jellemezni!

Közöd?? (törölt) 2010.03.16. 15:17:38

@groggil: nem vagyok nzsidó te barom, éppen ezt magyarázom. ha zsidó lennék még leköpni is lusta lennék egy "magyart"

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.16. 15:18:03

@Nina11:

Első sorban a htm-kra gondolok, de a lényeg, hogy igyekvő, egy polgári társadalomba integrálodni akaró népség legyen. Ilyenek képzeld, minden náció fiai között, még a cigányok között is vannak.
A neveletlen romák meg rohadjanak a börtönökben.

Nina11 2010.03.16. 15:19:32

@imperial:

Tudom mi van Ózdon, voltam ott. És amint írtam is, igen, normális, erős rendőrségre van szükség. És igen, börtönbe velük. Ez a könyebbik rész. Pénz, fegyver, paripa és a bűnösök a börtönben rohadnak.

Amiről én beszéltem és amiről nem akartok tudomást venni, vagy direkt félreértelmezitek az a hosszú táv. A gyerek azt másolja felnőtt korában amit otthon lát. Erre kéne megoldás.

Semmi közöm a most regnáló/haldokló kormányhoz, sem ideológiai sem más értelemben!

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.16. 15:21:32

@Nina11:

"A gyerek azt másolja felnőtt korában amit otthon lát. Erre kéne megoldás."

Bentlakásos, munkaterápiás felzárkóztató intézetek a neveletlen romák (és nem romák) kölykeinek.

levi009 2010.03.16. 15:21:50

@Talon Karrde: Nálunk is űzték a tűzkorbácsot, haver. A levi az haLevy-ből fakad! Ugye tudod, hogy az mit jelent?
Bár ha kell szívesen rádolvasom! :)
Annyi szent, hogy nem szokás a magunkfajtának ártani és ez rád is kellene, hogy vonatkozzon!
Ha pedig már ilyen sötét dolgokkal foglalatoskodsz, akkor tudnod kellene, hogy nem lehet ám büntetlenül űzni eme mesterséget! Mert ára van annak, s gazdagon fogod fizetni! :D:D:D

Nina11 2010.03.16. 15:24:43

@Jobb híján MDF-es:

Nem hiszem, hogy üdvös lenne az összes határon túli magyart betelepíteni, hiszen még ha más államhoz tartoznak is, de addig tudjuk egy picit a magunkénak érezni, meg megőrizni a történelmünket, amíg ők kitartanak és ott élnek.

Igen, végre megragadtad a lényeget MINDEN nációban vannak dolgozni akaró emberek és lumpenek is, max. az arányok mások.:)

Erre próbáltam felhívni a figyelmet, látom sikerült!:)

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.16. 15:28:43

@Nina11:

Ki beszél az összesről?

A tulajdonjogot meg kell tartani, telekkönyvileg nem hogy feladni, hanem megerősíteni kell a ht magyarságot.

Htm munkavállalók dolgozzanak itt, magyarországi nyugdíjasok meg éljenek Erdélyben.

Nekem a cigányokkal faji alapon nincs bajom. Az igyekvőket támogatni, a retinenseket meg megrohasztani a börtönökben, ez a programom.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.03.16. 15:29:02

@levi009: Nem tudom! Kérlek, kérlek mesélj ezekről a dolgokról még, annyira érdekel és még nem futottam össze ennyire különleges származású magadfajtával. Ki szeretném használni ezt a lehetőséget.
Én pl. csak köpni tudom a tüzet, de korbácsról és halevy-ről még nem hallottam.

levi009 2010.03.16. 15:29:07

@Nina11: egy szóval sem mondtam, hogy az vagy! :D Csak a hazai pályán használatos szófordulatokkal illettelek, gondoltam, így talán jobban megérted... :)

MosoMasa 2010.03.16. 15:33:35

@Smacika: Nem mentség annak a fasisztának, hogy "öregember". Annó az ilyen öregemberek mészároltattak le ezreket. Akkor mentsük fel őket?

Malícia 2010.03.16. 15:35:03

Csak a rend kedvéért.
A bejátszásban látható és hallható egy kapatos atyafi, akit talán az asszony ebrudalt el otthonról. Kibic módjára a Jobbik rendezvény közelében, de nem annak a helyszínén osztja az észt. Ugyanis a felvételen látható kereszteződésen túl kezdődött a rendezvény megtartására kijelölt terület. A zsidózó szeszkazán ideális helyszínen, pályán kívül volt. Persze az elgondolkodtató, hogy miért nem a zebra túloldalán hallgatta a Székely himnuszt, ha ennyire nemzeti érzelmű. A Jobbikkal szimpatizáló emberek azon a területen tartózkodtak. A kíváncsiskodók pedig nem szoktak inzultálni járókelőket egy pártrendezvény árnyékában. Ennek az idiótának talán attó állt fel a nudli, hogy a radikálisok közelében piásan beszólhat az első arrahaladónak. Vagy ki tudja, miért ott legénykedett? Ha már a rendezvényen nincs rendbontás, akkor ki kell provokálni. Egy működő kamera is éppen mellette van, hát rajta. A balhéra ugrik a sajtó. És igaza lett!

MosoMasa 2010.03.16. 15:35:06

Az a baj ezekkel a félművelt, rendkívűl buta csürhével, hogy nagymagyarságuk mellett nincsenek érvek, nem vita, vagy eszmecsere képesek, üres - még csak frázisoknak sem mondható - jelszvakat szajkóznak.
Mivel nincsennek érveik, egyetlen eszközük marad: az erőszak.
Azt sem látják, hogy eszközeik, módszereik semmiben nem különbözik attól, mint amik ellen úgymond lázadnak - példának okáért a "komcsik" ellen. Csak a zászlójuk színe más.
A történelem rég példázta azt, hogy ezek a mozgalmak nem életképesek, hatalmi törekvéseik, "eredményeik" csak időlegesek.
Egyetlen, amit létrehoznak az az, hogy megkeserítik az emberek életét, rombadöntenek egy (sajnos nem egyébként sem túl fényes ) gazdaságot merő ostobaságból.
Az hogy ez a csürhe ilyen, az még hagyján, de az már nagyobb gond, hogy az úgynevezett vezetőik is tesznek erre, képtelenek kordábantartani alulművelt hordáikat.
Jó lenne megismertetni őket néhány alapvető fogalommal, mint pl.: demokrácia, nemzetköziség, európaiság, empátia....

Mit akarhatnak elérni ezek? Nézzük példának az arab világot: időtlen idők óta csatároznak a semmiért, holmi vallási ürüggyel, ott ülnek a szemétdomb, a szétrombolt világuk tetején és üvöltenek a koszban. Ezt akarják ugyan? Mert mást nem fognak elérni.

levi009 2010.03.16. 15:35:16

@Talon Karrde: inkább igyunk meg együtt egy üveg kosher szilvát a kis Netanjah-ban!
A "tűzkorbácsról" pedig - bármennyire szeresselek is, - akkor sem beszélhetek. :)
A "haLevy" a halachikus nevem utolsó tagja, amely jelzi, hogy apai ágon melyik törzsből származom.

GGG77 2010.03.16. 15:45:26

az én körzetemben Pörzse a f@szszopók jelöltje, úgyhogy muszáj lesz elmennem vkire behúzni az ikszet...

Nina11 2010.03.16. 15:47:42

@Malícia milícia:

Csak a rend kedvéért. Ha végzel egy kis közvéleménykutatást a nem jobbikos haverjaid között- már ha vannak:) -, akkor rájössz, hogy mind az öregembert, mind a verekedőst csak a "szánalmas" jelzővel illetik, senkit nem érdekelnek.

A probléma azzal a 30-40 főnyi jobbikossal van, aki utána ott "komcsit fogtak"-oztak, illetve azokkal a retardáltakkal akik egy idős nénit szekáltak a sárga csillaggal. Ez verte ki a biztosítékot mindenkinél.

Mára ennyi voltam, egy élmény volt srácok!;-)

helium 2010.03.16. 15:55:38

@Jobb híján MDF-es: Te menjél a hitgyülibe agymosatni magad, mer' kell még!!!!

Srek (törölt) 2010.03.16. 15:56:18

@Viktus: 2:03 bejegyzésedre:
1. Az árpádsávot a nyilaskeresztes párt használta először.
2. a nyilaskeresztes párt a NÁCIK magyarországi támogatója.
3. A nyilasok rémuralmának hónapjait történelmünk legsötétebb időszaka: nemzeti javakat hurcoltak nyugatra, zsidókat tömegesen írtottak és háborús bűnösként kivégezték őket.
4. Ez alatt a zászló alatt (persze önkényuralmi jelkép nélkül) öltek halomra embereket.
5. Ez a holokauszt túlélőkben félelmet kelt. Mivel te nem vagy az ezért TISZTELD A MÁSIKAT!
5. Az árpádsáv mind a zászlón mind a gárda egyenruhán jelen van.
Fentiekben levezettem neked miért kelt félelmet.
A többi ruhafelszerelésen nincsen árpádsáv, így az nem kelt félelmet.

Remélem felfogtad.

Következő: Horthy Miklósnak vagytok nevezve (tegnapi Morvai beszéd után) ő valóban a nácik ellen küzdött és sok zsidó magyar deportálását akadályozta meg.
Szerinted ha ezt tette akkor ZSIDÓZOTT? Metélt farkincázott? és olyan újságcímlapokat jelentett meg mint a BARIKÁD mostani száma?

A fasizmus kapcsolódik a nácizmushoz egy szóval nem írtam hogy u.az. Fajelmélet alapján álló politikai mozgalom és parancsuralmi rendszer. Röviden megfogalmazva.

Baycsi után már gyanítom hogy erősen küzdötök a szkrizóféniával és a csapot meg a papot kevertek össze, amiből az jön ki amit KELHAAUL írt: egy rakás szar

Az viszont történelmi tény hogy a korábbi világgazdasági válság idején is eflütötte a fejét ilyen szélsőjobboldali mozgalom. Szerintem azonban a tö9rténelem nem fogja megismételni magát. Más idők jönnek, hamar és gyorsan fognak dolgok történni.

levee 2010.03.16. 16:13:59

@Srek: Magyar címert láttál-e már? Országgyűlési ülést néztél-e már, amikor behozzák a honvédek a történelmi zászlókat? :-) Heraldikailag még csak köze sincs egymáshoz a kettőnek. Nem tudom benned az Árpád-sáv miért kelt félelmet, nekem valahogy nem a rettegés jut róla az eszembe. Mellesleg, ha nincs a reformkor, akkor ma tulajdonképpen a sávos zászló lenne a hivatalos magyar zászló (hiszen a XIX. században került terítékre az addig idegen trikolór).

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.16. 16:20:03

@Srek:

Árpád-sávos zászlót nem a nyilasok használtak előszőr.
Horthy zsidózott és antiszemitának tartotta/vallotta magát.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.16. 16:21:13

@levee:

"idegen trikolór"

A három szín nem volt idegen, csak a három sávos elrendezés.

Srek (törölt) 2010.03.16. 16:34:05

@Jobb híján MDF-es: OKÉ, ez már nekem is sok, most akkor valaki írjon nekem egy hiteles történelmi tényt (forrás megnevezéssel) hogy ez a Horthy most mentette a zsidókat vagy zsidózta a zsidókat:)
Kösz

Srek (törölt) 2010.03.16. 16:36:02

@levee: rajzolok én neked piros fehér csíkokat azt nem fogom félelmetesnek nevezni,m de egy zászlón ahonnan csak az önkényuralmi jelkép hiányzik hidd el hogy arra aszociálnak főleg azok akik akkor túléltek.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.16. 16:38:23

@Srek:

Horthy ugyan antiszemita volt, de a szélsőséges pogromokat elítélte (amik nem is voltak egyesek szerint).

Nincs ellentmondás!

Lehet úgy is életet menteni, hogy közben lehordod mindenféle szarnak azt akit éppen megmentesz.

Srek (törölt) 2010.03.16. 16:40:08

@Srek: A zsidósághoz való viszonyáról így ír Teleki Pálnak 1940. október 14-én: „Ami engem illet, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem, tűrhetetlennek tartottam, hogy itt, Magyarországon minden, minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidó kézben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkremegyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megalázásokat, mikor még szükség van rájuk.”

Na ez magárét beszél, nyílt levél Teleki Pálnak.
Korábbi hozzászólásomból a horthy miklós részénél én kevertem a csapot a papal.

Szóval Horthy egy fehérterrorista!

levee 2010.03.16. 16:42:34

@Jobb híján MDF-es: pontosabban a zöld szín, én erre próbáltam utalni, de valóban pongyolán fogalmaztam.

@Srek: az USA zászlójától nem félsz? Ott senki nem sír a déli zászló miatt, pedig délen nagyon populáris még mindig. Van akit ez a rabszolgatartásra emlékeztet, ott mégis vannak olyan szabadelvűek, hogy elfogadják. Ne várd el, hogy egy majd ezeréves zászlót ki fogunk törölni a köztudatból, csak mert 1944-ben fél évig hatalmon volt egy halom idióta náci. A strassbourgi bíróság is erre utalt, amikor azt mondta,hogy a hatályos szabályozás az önkényuralmi jelképekre vonatkozóan rendkívül fals.

Srek (törölt) 2010.03.16. 17:05:46

@levee: ugyanmár, miért ragaszkodtok egy olyan zászlóhoz ami ennyi vitát kelt? és mint korábban írtam te nem vagy holokauszt túlélő, úgyhogy tisztelet kellene adni azzal hogy nem nyomulsz ezzel a zászlóval (ha nyomulsz egyáltalán) ha ez a zászló másokban félelmet kelt, ugyanúgy ahogy át tuodtt a jobbik vedleni gárdista egyenruhából gyakrolóba vagy mibe, ugyanúgy ezt is meg kéne oldani, hogy véltelenül se keverjünk össze benneteket nyilas eszmékkel, de ez azért nem lehetséges, mert már túl sok kijött a csövön ami egyértelműen bizonyítja hogy ugyanolyan fehérterrorista a jiobbik mint horthy volt. Azt mondja nem antiszemita de tetteivel és beszédével ezt cáfolja.
Ugyan mintha fegyver lenne a kezedben vagy a kabátod alatt és azt mondanád hogy fegyvernek látszó tárgy, nem fegyver:) Na ne nézz hülyének jó.

Srek (törölt) 2010.03.16. 17:08:38

@levee: amúgy meg nem az USA zászlójáról beszélek, minek beszélsz állandóan másról. Ugyanezt csináltátok tegnap, mondom hogy cáfoljátok máér meg hogy a jobbik nem fasiszta és neonáci mozgalom. Erre senki nem cáfolta tényekkel. Nem mondott ellent a tényeknek, hanem más példákkal jöttök..... mellébeszélés ez

Rockyforever 2010.03.16. 17:12:03

Szomorú látni, ahogyan ilyen - komolyan nem találok szavakat - csőcselék, elvileg hazaszerető emberek megnyilvánulnak.

Tipikusan látszik a megbélyegzés mechanizmusa, ahogyan elterjed a hír, hogy "komcsi" szinte agyonvernék a fickót. Komolyan mondom ez dühítő és szánalmas!

Ez a jobbik kérem, agresszív frusztrált emberek gyülekezete, egy kis kisebbségi komplexussal megáldva!

csotanybacsi 2010.03.16. 17:15:35

Szerintem aki magyar létére a Magyar Himnusz, vagy a Székely Himnusz alatt nem áll meg tiszteletteljesen, az egy utolsó tahó.

De minden kultúrált ember tiszteletben tartja az idegen népek himnuszát is.

Ezért egy normális külföldi-, vagy itt élő kisebbségi (például zsidó vagy cigány) embertől is elvárható a (magyar) többség szimbólumainak, jelképeinek és himnuszainak tiszteletben tartása.

Aki nem így tesz, az nem normális.

Kiváncsi vagyok lehetséges-e egy másik ország nemzeti ünnepén, az ünnepet és az ünneplő tömeget meggyalázva a himnusz alatt mászlálni.

Természetesen az öreg is elfogadhatatlan balkáni módon tette szóvá a megrökönyödését.

Ezért úgy vélem, hogy az RTL, az ATV, a TV2, a Cool TV és a többi agymosó szennycsatorna mocska helyett, olyan műsorokra volna szükség, mint ILLEMTAN, HITTAN, valamint általános iskolai szintű NEMZETI és TÖRTÉNELMI ismeretek korrepetálása.

levee 2010.03.16. 17:23:12

@Srek: kedves tőled, hogy rögtön többesszámban beszélsz "rólunk", ha arra gondolsz, hogy jobbikista vagyok-e, hát nem vagyok. Azzal a logikával, amit te itt előadsz, egy sor dologgal le kellene számolnunk, csak azért mert egy kisebbségben félelmet kelt.

Példának okáért kaparjuk le a Heineken sörökről a vörös csillagot, mert engem rohadtul zavar. Bennem félelmet kelt.

Ugye, hogy baromság? A horogkeresztet még megértem, hogy félelmet kelt, szerintem abban minden normális ember meg tud egyezni, hogy kerüljük a használatát. Azonban az Árpád-sáv az ezeréves történelmünk része, amit kár lenne a kukába dobni csak azért, mert valaki most hirtelen - megjegyzem politikai alapon - megkérdőjelezi a létjogosultságát. A francot se zavarta az Árpád-sáv mostanáig, most mitől lett hirtelen félelemkeltő?

Ugyan már. Ezen az alapon a német zászlót is tiltsuk be, mert a nácik évekig azt lobogtatták. Sőt, a himnuszukat is felejtsük el, mert még valakinek eszébe jut, hogy deutschland, deutschland über alles? Nem kell a hiszti meg a nyafogás a félelemkeltésről. Tessék olvasni és művelődni, nyitottabbnak lenni a világra.

levee 2010.03.16. 17:24:06

@Srek: kedves tőled, hogy rögtön többesszámban beszélsz "rólunk", ha arra gondolsz, hogy jobbikista vagyok-e, hát nem vagyok. Azzal a logikával, amit te itt előadsz, egy sor dologgal le kellene számolnunk, csak azért mert egy kisebbségben félelmet kelt.

Példának okáért kaparjuk le a Heineken sörökről a vörös csillagot, mert engem rohadtul zavar. Bennem félelmet kelt.

Ugye, hogy baromság? A horogkeresztet még megértem, hogy félelmet kelt, szerintem abban minden normális ember meg tud egyezni, hogy kerüljük a használatát. Azonban az Árpád-sáv az ezeréves történelmünk része, amit kár lenne a kukába dobni csak azért, mert valaki most hirtelen - megjegyzem politikai alapon - megkérdőjelezi a létjogosultságát. A francot se zavarta az Árpád-sáv mostanáig, most mitől lett hirtelen félelemkeltő?

Ugyan már. Ezen az alapon a német zászlót is tiltsuk be, mert a nácik évekig azt lobogtatták. Sőt, a himnuszukat is felejtsük el, mert még valakinek eszébe jut, hogy deutschland, deutschland über alles? Nem kell a hiszti meg a nyafogás a félelemkeltésről. Tessék olvasni és művelődni, nyitottabbnak lenni a világra.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2010.03.16. 18:07:31

Szerintem a srác megússza a hiv személy elleni erőszakot, hamár a köveket dobálók is megúszták. Kap egy frankó 50k körüli pénzbírságot garázdaságért.

Levéltetű 2010.03.16. 18:29:10

@csotanybacsi: "Szerintem aki magyar létére a Magyar Himnusz, vagy a Székely Himnusz alatt nem áll meg tiszteletteljesen, az egy utolsó tahó."

Tegyük fel, hogy agyatlan magyar robot vagyok, aki amint meghallja a magyar himnuszt, haptákba vágja magát. De akkor sem értem, hogy a székely himnusznak például mi a tökömnek kéne tisztelegnem.

Srek (törölt) 2010.03.16. 18:40:40

@levee: ha nem írnál felemás módon a többiekkel együtt akik mind kikérik maguknak hogy jobbikosok, akkor nem lehetne félreérteni. Vagy véded őket vagy nem, döntsd el. Az eszméket amit a jobbik képvisel nem lehet ízlelgetni meg részben egyetérteni vele, mert vagy langyos valami és kihányod vagy meleg és megeszed.

Ne utasítgass engem a művelődésre, tanulj meg inkább a felvetésekre reagálni. Számtalan reagálásomra nem jött válasz, leragadtál a mellébeszélsénél: usa zászló, heineken sör, meg német zászló. Igen csak ezek közben ezek alatt a jelképek alatt nem zsidózik senki, a jobbik pedig zsidózik, közben azt állítja nem antiszemita, emiatt HORTHY MIKLÓS a papájuk, aki fenti levélben egyértelműen de nem nyíltan vállalta a nézeteit. Ugyanúgy nem nyíltan mint nmost a jobbik megvezetői.

levee 2010.03.16. 18:52:39

@Srek: jobbik = árpád-sáv. Ezzel a kristálytiszta logikával nem tudok szembeszállni. Igazad van, mindenki fasiszta, aki ránéz a magyar zászlóra.

csotanybacsi 2010.03.16. 18:54:59

@Levéltetű:

Mert a székelység is a magyar nemzet része.

De ismét írom, az idegen népek himnuszát is illik tiszteletben tartani.

Ha mondjuk az Üllői úton 50 eszkimó ünnepel valamit, egy kultúrember akkor is tisztetteljesen megvárja az eszkimó himnusz végét.

Az elmúlt 20 év szégyene ez a letahósodott balkáni prolitempó - pro és kontra.

Srek (törölt) 2010.03.16. 18:56:43

A jobbik azért azonosítható az árpád sávos zászlóval! mert azt lobogtatja rendezvényein.
Nem írtam ilyet hogy mindenki fasiszta aki rá néz a magyar zászlóra, káprázik a szemed?

Srek (törölt) 2010.03.16. 19:00:13

A zsidósághoz való viszonyáról így ír Teleki Pálnak 1940. október 14-én: „Ami engem illet, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem, tűrhetetlennek tartottam, hogy itt, Magyarországon minden, minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidó kézben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkremegyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megalázásokat, mikor még szükség van rájuk.”

Ez itt a lényeg. Tegnap mondta ORVAI KRISZTINA hogy ŐK a kis Horthy Miklósok, úgyhogy a ZSIDÓKKAL SZEMBEN AKIKET DEPORTÁLTAK A II. VIlágháborúban és gázkamrában égettek el, ez a PÁRT és az összes jelvénye a példaképükkel együtt ANTISZEMITA. és emiatt, ebben az összefüggésben félelmet keltő a ZÁSZLÓ és gáérdista egyenruha amin ez a jelkép szintén szerepel. EMIATT ÉS NEM ENÉLKÜL4
Világos?
langyos

Srek (törölt) 2010.03.16. 19:04:11

@csotanybacsi: Anyám te beszélsz a hittanról, mikor zsidózik a tata. Tudod te mi fán terem a teológia, meg a hittan? zsidó fán... jól összehoztad te is a dolgokat.
Ugyan mitől mocskosak az általad felsorolt csatornák, tán nem attól hogy a zsidók mellett kiállnak, és elítélik a holkausztot, te nagy magyar ősember.

csotanybacsi 2010.03.16. 19:08:49

@Srek:

Ha veszel egy nagy levegőt, én elolvasod amit írtam, akkor láthatod, hogy a tatát sem dícsértem.

Az ilyen himnusz(ok) alatt mászkáló tahók, primitíven beszólogató tahók, önbíráskodó tahók és minősíthetetlen hangnemben kommentelő tahók miatt érzem úgy, hogy kereskedelmi mádia agymosás helyett illemtanra és hittanra volna szükség. Talán neked is.

Srek (törölt) 2010.03.16. 19:19:29

jaj hogy visszafogtad magad: agymosás,mocskos média, tahó, engedtessék már nekem is meg valami él az írásaimban.
Nem a tatát védtem ahogy olvashatod 10 cm re feljebb, hanem az ATV-t meg a többi általad szenny tévének nevezett televíziót, úgyhogy ne kérd már ki magadnak a stílusomat, mert a tiéd rosszabb és tudod miért? azért mert te is csak mellébeszélsz. Nem a tataáról meg erről a srácról szól a történet, hanem a zsidózásról!!!

csotanybacsi 2010.03.16. 19:31:08

@Srek:

Megpróbálom újra, máshogy.

Szerintem a magyar nemzet, nemzeti ünnepén az egyik himnusz alatt mászkálni tahóság. Méghozzá a lehető legnagyobb tahóságok egyike.

Erre a tata (jogos felháborodásában) beszólt - sajnos szintén tahó módon.

(Talán azért zsidózott, mert úgy gondolta, hogy magyar ember a magyar Hinmuszt és Székely Himnuszt tisztelettel hallgatja végig, és talán olyan tapasztalatai vannak, hogy a Magyarországon élő zsidó kisebbség (egy része) nem tartja tiszteletben a magyar nemzet jelképeit. Ez persze nem menti fel a tata minősíthetetlen viselkedését.)

Aztán a mászkáló tahóból önbíráskodó tahó is lett. Majd a rendőrők megtámadásával önsorsrontó tahó is. Igazából szánalmora méltó egy ilyen figura.

Majd a hír itteni kommentelése is többnyire tahó módon zajlott, zajlik.

Én úgy vélem, hogy ennek a balkáni tahóságnak az oka a lezűllesztett oktatás, a lezűlleszett egyházak és a lezűllesztett családok.

Továbbá úgy vélem, hogy a lezűllesztés egyik fő eszköze az agymosásra szakosodott "kereskedelmi" média, mely a rablásra berendezkedett "elit" kártékony tevékenységét segíti elő azzal, hogy a társadalom immunrendszerét rombolja le, így gyengítvén a rablással szenbeni ellenállást és lassítva a jogos népharag ítéletét.

Srek (törölt) 2010.03.16. 19:39:38

@csotanybacsi: miből táplálkozol szellemileg? ez itt a kérdés?
Azért zsidózta le a tata a srácot mert más nem lehetett mint zsiód a srác ha nem áll meg a himnuszon? Tehát zsigerből jött ki belőle az antiszemtizmus, ami ellen fel kell lépni!

Az nem megoldás hogy valaki aki nem áll meg a nemzeti himnuszon lezsidózzák!

Az agymosás a jobbik berkein belül zajlik, nekem meg ez a véleményem.
- jobbik TV meg ehhez hasonlók berkein belül. Barikád, kuruc infó, ahol másról sincsen szó csak a zsidókról és azokkal szimpatizáló vagy éppen normális emberként viselkedő demokratákról.

Amúgy ilyen kicsio az önértékelésed hogy csótánynak nevezed magadat? Ne nevezd annak, te is csak ember vagy...

Interlock (törölt) 2010.03.16. 19:44:29

@csotanybacsi:
Sosem tetszik, amikor belekeverik a vallást a dologba. Bár megkereszteltek, templomba nem járok, hívő nem vagyok, lelki gondjaimat magammal rendezem, mások életét, életterét és javait tiszteletben tartom, illetve ugyanezt el is várom magam felé. Az alapokat a családban kell megadni, a gyerekeknek a szülőtől kell erkölcsöt, normális magaviseletet tanulni, annál is inkább, mert a szülő egy megfogható valaki, ellentétben a vallási irányzatok legfelsőbb hatalmával.
A család mindennek az alapja, jónak és rossznak is. Ehhez kellene kiegészítést adnia az oktatásnak, végül, aki akar, járjon hittanra, az ő dolga.
A kereskedelmi médiáról a legtöbben tudják, hogy egy szenzációhajhász, nagy rakás sz@r, viszont - a szabad akarat erejével - lehet ellene védekezni: ne kapcsold be a tévét...

Interlock (törölt) 2010.03.16. 19:50:36

@Srek:
"Az agymosás a jobbik berkein belül zajlik"
Mindenhol zajlik, csak a szavak változnak. Mindenki szerint van valaki, aki rossz, kerülendő, és mindig vannak, akik ezt általános igazként fogják fel.
Ne kivételezzünk, mert ugyanabba a hibába esünk, mint a nagy szavakkal igét hirdetők.

csotanybacsi 2010.03.16. 19:53:41

@Srek:

Te nyilván azt gondolod, hogy a zsidózás nagyobb bűn, mint egy himnusszal szembeni tiszteletlenség.

(Felmerül a kérdés, hogy zsidó himnusz esetében hogyan vélekednél...)

A zsidózás tényleg nem megoldás, én inkább az illemtanban, a hittanban és a történelemoktatásban gondolkodom. Vagy csak simán a teljes Biblia olvasásában.

Az agymosás kétirányú. De mivel pénzhatalom áll a média mögött, nem egyforma arányban van jelen. Jelenleg Magyarországon a balos helytartókat támogató média mögött áll a nagyobb pénz, tehát elsősorban a balos agymosás tematizálja Magyarország népeit.

(Ez a cikk is jó példa erre. Nem hiszem, hogy itt bármikor is hír lehetne az, hogy például nyolc 12-15 közötti cigánygyerek a márkás cipőjéért(!) 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozva vert össze egy 14 éves fehér kisfiút, "magyart ölünk", "megdöglesz magyar" kiáltásokkal.)

A "csótány" már régi történet. Anno úgy született, hogy amíg "ezek" a "normálisak" és a "rendes emberek", addig megtiszteltetés nemnormálisnak és csótánynak lenni.

Ez a cikk és a kommentelők újból rávilágított, hogy sajnos ma is érvényes a régi poén, a régi becenév.

csotanybacsi 2010.03.16. 20:11:57

@Interlock: "A kereskedelmi médiáról a legtöbben tudják, hogy egy szenzációhajhász, nagy rakás sz@r, viszont - a szabad akarat erejével - lehet ellene védekezni: ne kapcsold be a tévét..."

Tévedsz. Attól, hogy te vagy én nem nézzük, nem hallgatjuk és nem olvassuk az agymosó szennymédiát, attól még milliók esnek neki áldozatul. Aminek egyenes következménye a fenti videón látható tahó viselkedések, illetve az itteni minősíthetetlen "érvelések" - tisztelet a kivételnek.

Interlock (törölt) 2010.03.16. 20:26:57

@csotanybacsi:
"milliók esnek neki áldozatul"
Így is lehet mondani, de talán fordítva van. Az említett szenny-műsorokat, egyoldalú és igénytelen híradásokat pont ezen milliók igénye tartja életben, ha nem lennének rá kíváncsiak az emberek, más menne a tévében is. Aligha teszi a műsor tahóvá az embereket, ehelyett - szigorúan megjegyzem, szerintem - van egy meglévő tahó (de legalábbis csőlátó) réteg, és mivel sajnos sokan vannak, a leadott anyag elsősorban nekik szól, őket akarja adás elé ültetni minden nap. Mi pedig (ha hagyjuk magunkat csőbe húzni) muszájból ugyanazt kényszerülünk nézni.
Ha tízmillió művész / tudós országa lennénk, nem is létezne egy kereskedelmi adó sem...

Levéltetű 2010.03.16. 20:52:32

@csotanybacsi: Hm? Jól értelmezem soraidat, hogy akár a jobbikosok is tiszteletteljesen megállnának a zsidó himnusz hallatán, és tisztelettel megvárnák, amíg véget nem ér?

csotanybacsi 2010.03.16. 20:56:03

@Levéltetű:

Igen, úgy volna helyes, ha egymás hitét, népszokásait, nemzeti jelképeit, stb. tiszteletben tartanánk.

Persze idealista mellett realista is vagyok. Sajnos nagy valószínűség szerint marad és fokozódik a bűn, az erőszak és a káosz, majd jön a logikus következmény: a pusztulás.

xenuka 2010.03.16. 20:57:19

Békesség! Csak semmi agresszivitás!

Lássuk:

Van márc 15-én egy Jobbikos rendezvény, ahol az emberek a Székely himnuszt éneklik méltósággal.

Arra sunnyog egy zsidrák, akit ez nagyon zavar, mert itt most épp nem zsidókról hazudoznak a szinpadon, hanem egy általa örökre felfoghatatlan kötelék miatt átszelemülten és emelkedetten énekelnek az emberek.

A zsidrák nem érti a lelkek egysülését a dalban, hiszen ő csak egy szaros zsidrák.

Adott egy járdaszéli idióta, aki mindenkinek beszól valamiért.

Felismeri a lófejű fajtajelleges zsidrákot és beszól neki, hogy zsidó gyere ide.

Zsidó úgy érzi itt ő most minden kecskebaszó ősapjához méltóvá válik és végre életében egyszer kemény gyerek lesz és lenyom egyet a retardált alkesz beszólogatónak.

Rendőrök megállítják, mert Magyarország kultúrállam - nem izrael -, hogy számonkérjék a tetühintást mi a faszt képzel.

A kretén zsidó ekkor már elfutna, mert fajtajellegesen beszari és sunyi.

Rendőrökkel tettleg ellenkezik a hülye.

Rendőröknek egyből sugdossa, hogy ő beépített zsidó-amerikai-magyar-titkosrendőr csak most nincs itt az igazolványa, de VÉDJÉK már meg.

Már sír a kis buzi, hogy menekítsék ki.

A rendőrök tanácstalanok. Ekkora köcsögöt még nem fogtak.

Enyhén bebaszott alkeszek meg beszólogatnak a hülye zsidónak, hogy komcsi - ami természetesen igaz.

Ennyi történt.

Mi itt a gond?
Hogy nem belezték ki helyben a zsidót?
Békesség! Csak semmi agresszivitás!

xenuka 2010.03.16. 21:52:11

dulakodás közben a földön 1:41-nél a zsidóféreg ügynök balkézzel hátranyúl látszólag teljesen ok nélkül.

Valójában a gatyájába hátra - nagyon helyesen a seggéhez - rakott rendőrigazolványáért.

Onnantól őt állják körbe és védik a rendőrök.

alien 2010.03.16. 23:26:04

xenuka
ez az csak így tovább a te is ilyen okosakat tudsz mondani biza
jól megaszontad csak milyen fura hogy a hatbalt a különböző utálatok tartják össze
és pl mondjuk holnaptól nyolcbal adja a miniszterelnököt 2/3-dal szerinted mi lesz itt amikor az utolsó multi is átmegy szlovákiába az imf meg nem ad több kölcsönt mert nem lesz semmi esély arra hogy ne legyen államcsőd, akkor mi? szerinted? hogyan tovább? ja egyébként viktor nyiltan nem állhat össze a bal-likkal mert egyszerűen nem szalonképesek a világban hát mesélj nekem

alien 2010.03.16. 23:26:58

@xenuka: rossz helyre írtam olvasd a föntit

alien 2010.03.16. 23:32:36

1:41 nél pedig a rendőr csavarja a kezét hátra

alien 2010.03.16. 23:35:39

@levee: ember szerinted melyik versszakot éneklik a német himnuszból? hát nem azt amit a vh alatt énekeltek és azt nem is szokás elénekelni már

alien 2010.03.16. 23:40:16

@csotanybacsi: ha valaki siket azzal mi lesz?
és ha nem áll meg valaki a Himnusz alatt, az valóban illetlen, de lehet-e a Himnusz alatt ezt figyelni? amúgy azt mondja őrnagy volt a tag, oda tutkó a legradikálisabb nézeteket valló embereket vették be az átkosba, mert ugye kellett a fegyverforgató aki rögtön a felkelőkhöz csatlakozik

alszakall 2010.03.17. 01:45:54

@csotanybacsi: Sajnos késő van, s egy hiba miatt harmadszor futok neki, de remélem válaszol majd. A Himnuszt tisztelni kell, ez egyértelmű, március 15-t szintén. De mi van egy pártrendezvénnyel? Tegyük fel: Ön rossz helyen lakik, s ott óránként vannak rendezvények. Akkor Ön óránként félbeszakítja amit csinál? Legyen sarkosabb: a szomszédnak ez úgy ünnep, ha ötpercenként lejátszhatja. Akkor Önnek ötpercenként vigyázzban kell állnia? Vagy az autóút nincs lezárva, mondjuk egy másik rendezvényről megy haza kocsival, meghallja, akkor tényleg leparkol s kiszáll?
Külföldön, ha kulturáltan viselkedem (pl. nem akarok átvágni a tömegen vagy nem hangoskodom) akkor tapasztalatom szerint –köztéren- ez senkit se zavar.
Székely Himnusz: többségünk nem székely. Meglepő módon székely barátaimat zavarja, ha Himnuszukat mások használják. Lehet tiszteletben kéne tartanunk a véleményüket?
Számomra a dolog kulcsa a hovatartozás és a köztér: a hivatalos állami rendezvény (bárki is képviseli éppen) mindnyájunké, a pártrendezvény viszont nem, így az elsőn ha arra járok is kötelességemnek érzem, máshol (köztéren) viszont nem.

Celtic 2010.03.17. 07:22:53

Az a baj, hogy keves a pedofil pap. En is mar ismertem egy papot, aki nem volt pedofil :( Ezek persze, hogy nem tudnak igazan erkolcsos, kereszteny nevelest nyujtani a zsidoknak.

alien 2010.03.17. 09:12:04

@alszakall:
igazad van ám, de nyakig
hát én ezt a székely himnusznál fel sem mertem vetni, szóval egy pártrendezvény milyen alapon tapad rá erre bp-en?
nem kizárt hogy a székelyeknek nem tetszik a jobbik, hallották ők eleget hogy bozgor szóval nem ártana gondolkodni

MosoMasa 2010.03.17. 09:37:40

@csotanybacsi: Még jó hogy te nem vagy tahó.

Mászkálni a himnusz alatt nem illik - de fertelmes bunkón, picsarészegen baromságokat ordibálni azt lehet. Az nem tahóság.

alibi6 2010.03.17. 11:56:59

@Srek:
Te aztán különösen nagy balfék lehetsz, aki nem tud megbarátkozni a gondolattal, hogy talán más idők jönnek. Csak nem valami félnivalód van ember??? Mit tettél? Túl közel ülsz a tűzhöz és félted az egyre kisebb lángokat? Itt vered a nyálad ahelyett, hogy pakolnál... Tudod "itt az idő"!

@xenuka:
Szívemből szóltál! :)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.03.17. 12:02:37

@alibi6: már ne is haragudj, de a videón látható jobbikbarát figurák térnyerése után _mindenkinek_ félnivalója lenne. Neked is, holnap te is lehetsz magukfajta.

2lkedő 2010.03.17. 13:07:54

Ha én menni akarok, mikor a Himnusz szól az én dolgom, senkinek semmi köze hozzá és senki nem kényszerítet rá, hogy haptákba vágjam magam.
A hazaszeretet nem ilyen színpadias gesztusokon múlik.

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.17. 13:27:32

@2lkedő:

Nem haptákba kell vágnod magad, nem kell a szívedre tenni a kezedet, mint Gyurcsány pojáca tette, tényleg nem az a lényeg, de mászkálni, ülni, mozogni sem illik a himnuszok alatt.

Ha nem akarsz ilyen helyzetbe kerülni, akkor vagy ne menj ilyen helyre, de ha ott vagy, akkor tarts be a szabályokat.

Himnusz közben mozogni = bunkóság
Lezsidózni ezért valakit = bunkóság

Tehát 1:1

Megütni valakit az már nem szimpla bunkóság, az már önbíráskodás.

2lkedő 2010.03.17. 13:42:10

@Jobb híján MDF-es:

Ez akkor volna igaz, ha én is az éppen akkor ott ünneplő közösséghez tartoznék. Aki nem szól senkihez, nem viselkedik szándékosan provakatívan, hanem megy a dolgára, arra nem kényszeríthetsz ilyen szabályokat.

Ha egy járókelő vagyok, akinek éppen ott van dolga, esetleg siet is, nem igazán látom be, miért leszek attól kevésbé magyar vagy kevésbé patrióta, hogy éppen nem álldogálok egyhelyben.

Közterületen volt, nem?
Ha bemegyek egy rendezvényre, ami deklaráltan ilyen ünnepségről szól, akkor ott nyilván azok az illemszabályok érvényesek.

Kicsit túl merevenen és paranoid módon értelmezed ezt a kérdést. Aki nem áll meg a Himnuszt hallva, nem feltétlenül azért teszi, mert meg akar vele sérteni bárkit is.

tanarseged ur 2010.03.17. 15:11:22

@csotanybacsi: @Jobb híján MDF-es:

Az eddigiek szerint ha az aluljáróban a hegedűs koldus folyamatosan a székely himnuszt játssza, ti ott az életben nem juttok át. :-)

A kérdés egyébként kétféleképpen is feltehető. (Honnan is lehet ez ismerős? :-))

1. Szabad-e himnusz közben mozogni?
2. Szabad-e himnuszt játszani és erre hivatkozva másokat megállítani olyan helyen, ami egyébként arra való, hogy ott emberek közlekedjenek?

Srek (törölt) 2010.03.17. 16:02:59

@alibi6:
1. nem félek!
2. nem ülök közel a tűzhöz.
3. nem verem a nyálam, hanem vitázom és érvelek.
4. a FIDESZ állított egy AKASZTÓFÁT a JOBBIK személyében az MSZP-nek! Na most nyisd ki szemed: A fidesz kerül erre az akasztó fára, csak idő kérdése:)

Itt az idő! mi meg majd röhögünk rajtatok.

Ne engem minősíts hanem a történelmi tényekkel szemben érveljél öcsi.

Pamula 2010.03.17. 17:03:38

Valaki magyarázza már meg nekem,hogy ha a magyar olyan antiszemita ahogy azt sikerült bemagyarázni és a zsidóság páni félelemben él itt,/nem is rosszul/akkor hogy lehet,hogy ebben az országban vannak a legtöbben....
Továbbá,ha az utcán 5o fiatalt megkérdeznek az antiszemitizmusról -fogalmuk sincs róla,ahogy Petőfiről sem,teljes sötétség és nem csak délben..

Ami a Jobbikot illeti meg kell nézni a Vona szemét.Na ott a baj

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.17. 17:40:04

@Srek: "mi meg majd röhögünk rajtatok." - kizárt, maguk nem érik meg.

csatoimi 2010.03.18. 07:33:45

@alibi6: @xenuka: Sokan vagyunk, ez a lenyeg. Ez faj nekik, hogy nem tudtak elhulyiteni es megmaradt bennunk a nemzet irant erzett szeretet es tisztelet. Eljen, MAGYARORSZAG!!!

Hídverő 2010.03.18. 17:33:34

Heh a zsidózó illető fizika tanár az egyetemen ahova járok.. kíváncsi vagyok mi lesz ha az igazgatóság fülébe jut..

roobert 2010.03.18. 21:05:25

Én Jobbik szimpatizáns vagyok, de ez a büdös paraszt megérdemelte, hogy pofánverték. Zsidózza az annyát ok nélkül. Jó lenne, ha a jobbik nem azonosulna a társadalom szemetével.

matyej.. 2010.03.18. 21:07:15

na, ez a négy év szépen fog kinézni..

riksafighter 2010.03.19. 09:23:39

van ennek bulvárnyomor shit-nek értelmezhető aktuálpolitikai jelentése?

Mike36 2010.03.25. 18:58:00

@Jobb híján MDF-es: a szekély himnusz nem Magyar himnusz, s nem is lesz az soha
nem is olyan régen a székelyeknek még büdös volt magyarnak lenni, akkor meg most mire verik magukat, mire vered magad?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2010.03.25. 19:19:45

@Mike36: "nem is olyan régen a székelyeknek még büdös volt magyarnak lenni" - mikor? kik? hol?

Már nem az vagyok, mint aki voltam! (törölt) 2010.03.26. 08:12:58

@Mike36:

Nekem nem himnuszom a Székely Himnusz, de ha olyan helyre tévedek ahol a többség állva, áhítattal hallgatja, akkor - udvariasságból, jó neveltségből - én állva, nyugiban végig hallgatom. Mondjuk kerülöm az ilyen alkalmakat, mert tényleg nem érzem magaménak. Amúgy többször jártam Székelyföldön, vannak székely ismerőseim, tiszteljük egymást, a közös anyanyelv összeköt minket és az értékrendűnkben is vannak közös dolgok, de én nem vagyok székely, mások az őseim, más a történelmem.

Celtic 2010.03.26. 13:02:25

Megjegyzem, a Szekely Himnusznak koze sincs a szekelyekhez....
hvg.hu/hvgfriss/2006.31/200631HVGFriss170

Idezek:
"Mindenekelőtt: nehéz elképzelni magyartalanabb dallamot. Mindaz (ritmus, dallamvezetés), amit Kodály, Bárdos és mások annak idején úgy tanítottak, hogy ellenkezik a magyar zenei hagyománnyal, mint egy állatorvosi lóban, mind együtt megtalálható benne. S nehéz elképzelni csúnyább dallamot. Ez az, amire azt mondják: tömény giccs."

"A székelyeknek sohasem volt külön himnuszuk. Ez a "himnusz" sem Erdélyben keletkezett, hanem Budapesten. Az 1920-as években kezdtek szervezni a Zugligetben "tavaszi nagyáldozatokat", a Hadúr tiszteletére gyújtott tüzekkel, lófőkkel, pohárnokokkal, rabonbánokkal, címerrel (kék mezőben véres kard, amelynek bagoly a markolata; jobb válla felett hold, a bal fölött nap), és sok egyéb kellékkel. A hozzá kapcsolódó mítoszok a hun ideológiára épültek."

S=klogW 2015.06.16. 12:48:45

@Celtic: "koze sincs a szekelyekhez"

mert kikről és kikhez szól, te gyökértelen, aljas ostoba
süti beállítások módosítása