A politikában is van még tisztesség
2010. január 23. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

A politikában is van még tisztesség

  Kies szülőmegyém sötétlő völgyei is beszállnak egy epizóddal a lassan trashparty-ba forduló MDF-SZDSZ koala sztorijába. Somogy megye téesz-üzemszervezőből lett egykori kommunista tanácselnöke, az utolérhetetlen politikai túlélőképességgel megáldott Gyenesei István lett a rendszerváltó erőkből szerveződött szövetség újabb felfedezettje. A - legalábbis a rendszerváltás óta - függetlenségére mindig is kényes Gyenesei, ha még emlékszik valaki, beszállt Gyurcsány Ferenc mellé a kormányzatba: bár a Parlament önkormányzati bizottsága nem támogatta miniszterségét, a baloldal egykori reménysugara kitartott jelöltje mellett, és Gyurcsány tavalyi bukásáig benne üldögélhetett a bársonyszékben.

  Az MDF(-SZDSZ) és a meglepően aktív politikai blogger és merész booty dancer Gyenesei István közeledése annak fényében mulatságos igazán, hogy egy év sem telt azóta, amikor is nevezett személy elutasította az éppen felbomlott MDF-frakció megkeresését a frakcióhoz való csatlakozásra. A tavaly márciusi hírt eredeti formájában közöljük, hiszen ritka kincs egy olyan gondolatmenet, amelyben Dávid Ibolya, Gyurcsány Ferenc és a politikai tisztesség szerepelnek gyors egymásutánban!

  „Természetes, hogy felmerült a feltételezés, hogy én leszek a tizedik tag az MDF frakcióban – mondta a Sonline.hu-nak Gyenesei István miniszter, országgyűlési képviselő (Somogyért Egyesület). Hiszen független maradtam, s az MDF támogatásával kerültem a parlamentbe. Ugyanakkor Dávid Ibolya, az MDF elnöke hétfőn konstruktív bizalmatlansági indítványt intézett a miniszterelnökkel szemben. Gyurcsány Ferenc annak a kormánynak a vezetője, amelynek én tagja vagyok - tette hozzá. Ezért logikátlan minden olyan megközelítés, amely a nevemet, személyemet, szándékomat összefüggésbe hozza ezzel az üggyel. A politikában is van még tisztesség.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr141695923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

abandi 2010.01.23. 20:19:08

Alapból, indítáanak:
"Gyenesei -Így mulat a képviselő -"erotikus" tánc atlétában"
www.youtube.com/watch?v=JIOE0PklIgc
A níp gyerekje...

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2010.01.23. 20:29:41

a te tisztességed

te szaros-vörösgatyás

már csak a benzineskanna meg az öngyújtó lehet

Diocles 2010.01.23. 20:40:01

Gyenesei abban különbözik az SZDSZ-től, hogy neki valóban van súlya, Somogyban az egyesülete azonos eredményt ért el 2006-ban az MSZP-vel.

Egyébként meg minél több balos személyiséget szív fel az MDF, annál jobb a jobboldalnak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.23. 21:12:17

Nem arról volt szó, hogy csak olyanokat vesz át Ibi, akik nem érintettek az elmúlt 8 év kormányzásában? Vagy az csak az SZDSZ-esekre vonatkozott? Vagy ezek má' mind szart eregetnek a szájukon?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2010.01.23. 21:31:10

Pálfy G. István is az MDF-et választja. Hitet tesz Bokros Lajos mellett, és meakulpázik 15 évvel ezelőtti véleménye miatt.

mandiner.hu/cikk/a_stilus_maga_a_politika

abandi 2010.01.23. 21:33:53

@Dr. Zerge:
Maga nagyon aljas...
Hová lesz az általuk képviselt konzervatív-egyenjogúság?
Rühös-csahos netnácivá vedlik?
Mint maga...!?

Diocles 2010.01.23. 21:41:15

@rajcsányi.gellért (ergé):

Pálfy G. tudtommal az MDF delegáltja a Duna TV kuratóriumánal, gondolom havi X százezer forint fizetéssel.
(Tán érdemes volna utána nézni.)

Szal melyik kikopott médiasztár ne írna egy Bokrost éltető cikket ezért a pénzért?

De ez szerintem a normális pártnak übergáz, hogy nem talált magának más figurát, mint a Gönczöt patkányozó Pálfit, aki még a Fidesznek sem kellett.

Diocles 2010.01.23. 21:43:48

Tán érdemes volna utána nézni." helyett Tán érdemes volna utána néznetek.

Mekkora cucc lenne már egy olyan poszt, ahol lehozzátok Pálfi G. mostani Bokrost éltető cikkét, korábbi Gönczöt és Bokrost anyázó cikkeivel, majd a végére biggyeszteni, hogy Pálfi G. István ilyen és ilyen fizuért képviseli az MDF-et a kuratóriumban. :)

Bár tán az egész ügy nem ér ennyit se.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2010.01.23. 21:51:57

Pálfy G. mindig is egy hiteltelen alak volt. Valójában nincs mit csodálkozni az ilyen-olyan ócska egzisztenciális manőverein, melyeket élete során megtett.

Tehetetlen Dodó 2010.01.23. 22:01:40

@Diocles: Pálfy egy sötét alak, de ebben az egyben véletlenül fején találta a szöget. Mármint Árpi bácsit.

StavrosMenace 2010.01.23. 22:03:56

Nincs szükség az MDF-re Pálfy Gee! Hótgagyi. Így elég unalmas lesz áprilisig.

www.youtube.com/watch?v=HmG6jzWhWS4

Várkonyi 2010.01.23. 22:10:00

Összefújja a szemetet a szél.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.23. 22:12:17

@rajcsányi.gellért (ergé): Lassan csak elválik a szar a májtól. Önként megy a levesbe a sok bolsi, alvóügynök, stb. De sebaj, népszórakoztatás prolongálva, mert mint Megyes, vagy éppen Molnároszi mutatja, a fikuszos káderpolitika épp olyan kimeríthetetlen, feneketlen kút, mint amiből ezek az itt rothadó kádárista senkik is folyvást előmásznak.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.23. 22:30:32

Ja, és ennek az MDF-SZDSZ-Gyenesei-Pálffy G.-Bokros tengelynek ideje egy találó, könnyen megjegyezhető, a választókat ikszelésre ösztökélő nevet találni... Hopp, megvan! Legyen ennek a kalap fosnak a neve: Hazafias Népfront! Aztán legyen már április, és felejthessük már el ezt a rakás gerinctelen gyökeret...

old_field 2010.01.23. 22:32:17

@Dr. Zerge: szerencsére azért a 2 kútnak nem ua. az a forrása... remélem.

old_field 2010.01.23. 22:35:03

"Kies szülőmegyénk sötétlő völgyei" között ilyen emberek nem rúgnak már labdába, ez tuti ! :) Gyenesei tsz/tanács elnök úr/elvtárs is csak 1x játszhatta el ebben a körzetben a "független" képviselőt...

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2010.01.23. 22:40:21

@old_field: Hát, néha már komolyan nem tudom, mit is gondoljak... Mindenestre mondjuk most aktuálisan ezt a Megyest meg Pálffyt -de akár a teljes Hazafias népfrontot is vélük - bármelyik kútba béhajítanám örömest... oszt' utánuk meg egy fuvar betont...

abandi 2010.01.23. 22:41:05

@Dr. Zerge:
A lányát azért maga is sunázná...
Véresszájú!

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.23. 22:44:29

Érdekes, hogy a blogján nem lehet kommentálni. Politikus aki nem kíváncsi a visszajelzésekre? Ejnye!

phaidros 2010.01.23. 22:45:26

@Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t: jóvan nyugodj le, mély lélegzet, gyógyszert bevesz... az ápolók már keresnek.

WhiteWarrior 2010.01.23. 22:51:15

... gerinctelen féreg...

old_field 2010.01.23. 22:55:52

@Dr. Zerge: hááát, nem vk az erőszak embere, de ha nem lesz más megoldás... hulljon a férgese. :) amúgy bízom benne,hogy a természetes szelekció is kinyírja lassan ezeket a gerinctelen csalókat. de hasonló vár a fideszre is, ha nem vették még észre, hogy most más tempóra,stílusra lesz szükség, mint ami eddig ment.

Csomorkány 2010.01.23. 22:56:29

Röhögnék én, de félek, hogy még bejutnak. Magyarország a csodák földje.

Az egyik pezsgőt arra jegelem, ha kiesik az MDF-SzDSz.

tevevanegypupu 2010.01.23. 23:16:54

Hat azert Somogy megye..egy ilyen alakot volt csak kepes kuldeni az orszaggyulesbe?

kispista2 2010.01.23. 23:23:05

A politikában is van még tisztesség.
...
de remélem, hogy egy év alatt elfelejtik amit most mondtam

robinzone 2010.01.23. 23:30:15

minden, az mszp-t temető emberkének ajánlom a heti válasz e heti cikkét a "szocialista csodafegyverről".
februártól 12-15 ezer forinttal többet kap minden bérből és fizetésből élő. még pont belefér az áprilisi fizetés is a válsztások elé. sokakat téveszthet ez majd meg.
én aggódom egyelőre az 50% miatt is, mivel nincs kivel koalíciót kötni.
amelyik jobboldali újságíró pedig még egyszer le meri írni, hogy meglesz a kétharmad, égjen tövig az összes ujja! ez a célozgatás csak a jobboldali tábort altatja!

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2010.01.23. 23:40:16

Tényleg elképesztő, hogy mennyi bőrt le lehet húzni az arcukról, immár 20 éve, és még mindig van rajta néhány réteg.
És elkezdtem félni, hogy még a végén megint "visszahozzák a szarból a kormányzást".

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.24. 07:37:44

Ez a mocskos szemét Gyenesei! Ez egy olyan köpönyegforató, hogy ha szélturnia lenne akkor már árammal látná el Somogy megyét. Szégyenlem lassan, hogy szülőmegyém ilyen trógereket termel.

marós 2010.01.24. 07:57:44

Gyenesei a poilitikai rendszereken, és pártokon átívelő megélhetési politikus. Vigyázzatok emberek, mert itt a piros, hol a piros játékossal álltok szemben.

Higany 2010.01.24. 08:44:44

@Sebastian Knight: Én arra leszek kíváncsi, hogy a nem teljesen tisztán bejelentetteknél ("bruttó-nettó, minimál, stb) hol fog lecsapódni az adóátcsoportosítás okozta nettó bér emelkedés... De felfoghatjuk ezt a KKV-k egyfajta támogatásának is... :)

stratez 2010.01.24. 09:10:18

Valódi izgalmakat kezd hozni a már-már dögunalomba fulladni látszó kampány, még a nyugdíjasok is beleszundítanának az őket fenyegető, végtelenített, egészen a koporsóig tartó svéd nyugdíjkorhatárba, ha nem lehetne találgatni, ki lesz Dávid Ibolya következő felfedezettje. Minden lúzer, noname, megbukott, kirúgott, pártot vesztett politikus titkon arról álmodik, hogy az elnökasszony szemet vet rá, és egyszer csak megcsörren a mobilja...

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.24. 11:28:27

@stratez: Szegény nyugdíjas nem bealszik, inkább teljesen tanácstalan. Én sem tudom, hogy most mi van nyugdíj ügyben. Azt azért sejtem, hogy elég kevesen érik meg a 70. évüket. És ott már az életminőség sem az igazi. Hol marad a pihenés?
Persze tudom Én, hogy öregszik a társadalom, meg a nyugdij rendszer finanszírozhatatlan..
Döntsön akinek 2 feje van :)

StavrosMenace 2010.01.24. 11:50:39

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Nemrég be akartam lépni az önkéntes pénztárba. A bankból elhajtottak. Egyrészt mert technikai probléma volt, másrészt meg ugye nem gondolom, hogy ebből valaha is pénzt látok. Nem tudom, hogy lesz nyugdíj, ha nem hagyják, hogy befizessen aki dolgozik.

kendeffybotond 2010.01.24. 13:42:43

Akinek kell ez a remek ember az csak vigye. SZánalmas, de bele illik a MADÖF-SZADI szerelmi sagába. Már csak Torgyán jöhet Kapolyi és Gyenesei mellé. Oszt jön a Smuk, oszt uk-muk-smuk.

elfelejtette 2010.01.24. 17:02:02

@stratez: Azert Gyenesei talan megsem kellett volna. Nyilvan nem elhanyagolhato hirerteke van bulvarszemponbol, de az MDF mintha egy sajat maga altal teremtett orvenybe kezdene sodrodni ezzel a listatagot keresunk valosagshow-val.

CConstantine · http://www.xenu.net 2010.01.24. 21:15:00

Legalább a hasonlók megtalálták egymást...

Somogy megye legnagyobb maffia főnöke Gyenesei. Még kerozin és reptéri ügyeket is menedzselte.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.01.27. 16:35:39

Hm. Gyurcsány már nem mineln., Gyenesei már nem min., mi itt a probléma?
süti beállítások módosítása