„A meccs még nincs lejátszva” – interjú Tőkés Lászlóval
2009. december 21. írta: tempetőfi

„A meccs még nincs lejátszva” – interjú Tőkés Lászlóval


A Panoráma-interjú készítése közben

  2009-ben ünnepeljük az 1989-es romániai forradalom kitörésének 20. évfordulóját. Az elmúlt napokban a forradalmi emlékhét ünnepségsorozat keretében Temesváron járt Lech Walesa Nobel Béke-díjas volt lengyel államfő, Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, Marcus Meckel, az NDK egykori külügyminisztere, Emil Constantinescu, Románia volt elnöke és még sokan mások. Üzenetben méltatta Temesvár és Tőkés László szerepét Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke,  Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, James Baker volt amerikai külügyminiszter, Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, Joseph Daul, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Bajnai Gordon jelenlegi magyar kormányfő. Az utóbbi évtized szokásától eltérően a román országos sajtó és hírügynökségek idén ismét teljes figyelmet szenteltek a Temesváron 1989. december 15-én, Tőkés László kilakoltatása ellen tiltakozó magyar református hívek élőláncából előbb városszintű népfelkeléssé, majd országos méretű forradalommá terebélyesedő eseményeknek.

  Tőkés László 2009. december 15-én Traian Băsescu újraválasztott román államfőtől megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Románia Csillaga Érdemrendet, december 16-án az Európai Néppárt Robert Schuman-díjjal tüntette ki, december 17-én Budapesten a Terror Házában Gabriel Andreescu román emberjogi harcossal együtt átvehette az idén alapított Petőfi-díjat a közép-európai népek szabadságáért. A romániai forradalomra emlékező Reakció-összeállításunk első részeként Tőkés Lászlóval készült interjúnkat olvashatjátok.

- 1989 decemberében néhány napot töltött történelmen kívüli időben. December 17-én hajnalban a Szekuritáté emberei behatoltak a temesvári templomba, és erőszakkal elhurcolták a Püspök urat és feleségét egy szilágysági kis faluba, Menyőbe, ahol a következő napokban folyamatos kihallgatásoknak vetették alá. Mit remélt, gondolt akkor?
- Menyői elszigeteltségünkben, mondhatni, deportálásunk idején – mert formájában és szellemében beillett egy deportálásnak – döntő fontosságú volt, hogy nem szakadt meg a kapcsolatunk a külvilággal. Érdekes módon abba a nagy teherautóba, amelybe bedobigálták a holmijainkat, bútorainkat, az edényeinket, a mosógéptől elkezdve az asztalokig, mindent, amit értek, a konyhában lévő táskarádiónk is bekerült. Így nekünk Menyőben a feleségemmel lehetőségünk nyílt rádióhallgatásra. Előbb azt hittük, hogy tévedésből került a csomagok közé a rádió; utólag azt gondolom, hogy ügyet sem vetettek rá. Félve kapcsoltuk be a rádiót, halkra állítva – feltételeztük, hogy lehallgatnak minket –, nehogy elvegyék tőlünk. Esténként, amikor elcsigázódva hazakerültünk az egésznapos tortúrából, hallgattuk a rádiót. Még a kihallgatások alkalmával is óriási előny volt, hogy hallhattuk azt, ami a nagyvilágban történik. Ebből következően az is világossá vált előttünk, hogy késélen táncol a helyzetünk. Hogy élet vagy halál. Hogy minden attól függ, mi fog következni. Amíg Bukarestben nem történt meg a döntő fordulat, addig halálraváltan mentünk minden reggel a kihallgatásra. A feleségemet külön hallgatták ki a szilágyszegi községháza épületében, engem a rendőrségen – mindkettőnk kihallgatását egy egész bizottság végezte. A főkihallgató valami magas rangú, ráadásul intelligens szekus volt (mai napig sem tudom, ki lehetett) – a kihallgatások szigorából is érzékeltük, hogy végig az életünkért harcoltunk. Mondtuk, amit lehetett, nem tagadtam azt, amit nem lehetett tagadni, a tényekkel alapvetően amúgy is tisztában voltak, lényegében csak kiegészítették a képet. Még hittük azt, hogy ha jól szólunk, akkor az az ártatlanságunkat bizonyítja. Nyilvánvaló, hogy vissza kellett utasítanunk azokat a vádakat, hogy külföldi titkosszolgálatok ügynökei vagyunk, vagy hogy felelősek vagyunk az emberek "fellázításában" a rendszer ellen – egyenlőtlen harc volt a vádlók és a markukban lévő áldozatok között.



Petre Moţ temesvári polgármesterrel közös ablakjelenetük


- Legutóbbi sajtótéjékoztatóján az Ön által kapott díjakat értékelve azt állította, hogy most, a 20. évfordulón megtörtént Temesvár rehabilitálása
- A legnagyobb gond az eltelt húsz évvel kapcsolatban az, hogy a rendszerváltozás elakadt, kisiklott, eltorzult, lelassult. Meghatározóan fontos, hogy a rendszerváltozás végképp ne valljon kudarcot. Ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a kommunizmus posztkommunizmusban testet öltő folytonosságával szemben  a rendszerváltozás folytonosságát kell képviselnünk, más szóval: a rendszerváltozás befejezetlen. Folytatni kellett a harcot és ezt a munkát. Például a román-magyar viszony temesvári szellemben való újjáéledésében, vagy a román nacionálkommunista irányvonalnak a korrekciójában reménykedhetünk azáltal, hogy most a legmagasabb román kitüntetéssel elismerik: a magyaroknak, nekem, Temesvárnak része volt, sőt, kezdeményező szerepet játszottunk a romániai népfelkelés kirobbanásában – ezek olyan jelek, amelyek bizakodással töltenek el, hogy új lendületet vesz a rendszerváltozás.



Menyőben

- Ehhez kapcsolnám a december 15-i, temesvári Gálaesten tett kijelentését, miszerint az elmúlt húsz évet jól jellemzi, hogy Orbán Viktorral még mindig ellenzékben vannak. Mi történhet, ha Magyarországon egy jobboldali kormány kerül hatalomra?
- Tegnap [2009. december 18-án - Temp. megj.] egy olyan – másik – gálaesten vettünk részt Temesváron, amelyet a temesvári önkormányzat szervezett a népfelkelés 20. évfordulója alkalmából, és amely még a régi politikai diskurzust tükrözte Temesvárral kapcsolatban: ortodox egyház, Opera-tér*, magyarokról szó sem esett, teljesen kimaradt a képből az, ami Băsescu elnök jóvoltából, Barack Obama amerikai elnök üzenete, valamint az európai parlamenti kitüntetés révén változni látszott. Nyilvánvaló számomra, hogy ez a meccs még nincs lejátszva. Nyilvánvaló, hogy a volt kommunisták és a román politika alakítói nem fogják olcsón adni a bőrüket, és nem egykönnyen engednek teret a rendszerváltozás folytatásának. A romániai elnökválasztás és kormányalakítás körülményei szintén egy zavaros, átmeneti képet mutatnak, tehát nem fog könnyen menni az, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek. Hogy az értékek rendje kerekedjék felül az érdekek kuszaságán. Hasonlóan ítélhetjük meg a magyarországi helyzetet, noha ott már azért lejátszottnak néz ki a mérkőzés: a nemzeti és a rendszerváltoztató erők minősített győzelmére számíthatunk a küszöbön álló választáson, és ez nagyon nagy mértékben kedvez az erdélyi magyarság, a határon túli magyar közösségek számára. Éppen ezért nagyon fájdalmas, hogy idehaza, Romániában egy ilyen, enyhén szólva, felemás magyar érdekképviselet kizárólagosságra törekedve tartja kezében továbbra is a magyarság képviseletét. Ebben az ellentmondásos, többszörösen bonyolult helyzetben kell nekünk megtalálnunk az útját a tényleges nemzeti érdekérvényesítésnek, a veszélybe került magyar összefogásnak. Úgy vélem, hogyha Magyaroszágon bekövetkeznek az előrelátható kedvező változások, akkor könnyebbé válik a rendszerváltozás folytatása. Noha még sok feladat áll előttünk, a változást már nem tudják feltartóztatni.



 Amikor hírét vették a győztes forradalomnak

- EP-képviselőként hogyan látja, mi dolgunk Európában?
- Érdekes együttállásban jelenik meg a kisebbségi ügy a jelen pillanatban, ugyanis koncentrikus formában három fajta rendszerváltozásban lehet gondolkodni. Egyfelől elengedhetetlenül szükséges – és ezt már 2007 óta szorgalmazzuk – a romániai magyar kisebbségpolitika felülvizsgálata és átalakítása. Másodsorban egy nemzetpolitikai rendszerváltozásra van szükség, és ez az ügy is jó ideje érlelődik. Nem utolsó sorban pedig ennek az előző kettőnek elengedhetetlenül szükséges keretét képezné, ha az európai kisebbségpolitikában is gyökeres változás történne. Újabb öt évre nyertünk mandátumot az Európai Parlamentbe, és azon dolgozunk, hogy eddigi periférikus helyzetéből az európai kisebbségpolitikát a legfontosabb európai politikák sorába emeljük. Ennek a lehetősége, úgy érzem, megteremtődött, gondolok itt a Néppárt bonni kongresszusára, ahol egy általános határozat született egy kisebbségvédelmi rendszer támogatására, vagy hogy újraalakult a kisebbségvédelmi frakcióközi csoport (intergroup) Gál Kinga vezetésével – a magyar ügy, közvetve, vagy követlenül, sokkal nagyobb érdeklődést, vagy mondjuk úgy: sokkal kevesebb ellenérzést vált ki, mint megelőzően. Az évfordulóval kapcsolatos fejlemények is azt mutatják, hogy a Berlini Fal leomlásával megindult rendszerváltozató folyamatok részévé lehet tenni a kisebbségpolitikai rendszerváltozást. Tehát európai kontextusban nézve a dolgot, kellő összpontosítással, és a háromféle rendszerváltó politikai törekvés kellő összehangolásával európai üggyé válhat a magyar ügy.

 


Az Európai Parlamentben

- Két sikeres EP-határozat egyik kezdeményezője volt: az elsőben a kommunizmus bűneit ítélte el az EP, a másik Kínát marasztalta el emberjogi és kisebbségvédelmi szempontból. Mennyire értik a nyugat-európaiak ezt a harcos és következetes kommunistaellenességet?
- Ez két oldala az éremnek. Egyik a kommunizmus örökségével való szembenézés és leszámolás Kelet-Közép-Európában, a másik pedig a töretlenül továbbélő kommunizmus esete Kínában, Észak-Koreában, Kubában és számos más országban. A kettő kiegészíti egymást: ne áltassuk magunkat azzal, hogy ha a kommunizmus örökségétől szabadulni fogunk, akkor befejeztük a munkát, mert a továbbélő kommunizmus globális kihívást jelent az egyesült Európa számára is. Ilyen szempontból korszakos jelentőségűnek is nevezhetjük ezt a két mértékadó európai parlamenti határozatot, melyek kijelölik a továbbfolytatandó munka és harc irányát.

* Az előző években sulykolt narratíva szerint (már amennyiben egyáltalán szó esett Temesvárról a forradalom kapcsán, és nem csak a bukaresti eseményekre emlékeztek kétes összefüggésekben), a népfelkelés kezdetét és helyszíneit előbb a Mária-térre, majd az ortodox katedrális elé "vitték", a magyar református gyülekezet kiállásáról "megfeledkezett"a hivatalos történelem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr761609606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.12.21. 08:23:09

Respektus a szerzőnek az interjúért, és Tőkés Lászlónak Tőkés Lászlóért. Köszönjük!

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2009.12.21. 08:39:10

tegnap este (éjjel) volt egy műsor a 20 évvel ezelőtti román őszről.

Ott kb annyi hangzott el:

"There was a priest in Timisoara ..."
és hogy az ő védelmében gyűltek össze az emberek.

Meg volt róla egy 3 másodperces vágókép.

A neve, vagy az hogy magyar vagy legalább annyi hogy református lenne ez a "priest", az nem hangzott el.

Utána elaludtam, de vannak kételyeim, hogy a magyar segélyszállítmányokat különösebben méltatták volna.

dr. Sigmund Fraud 2009.12.21. 09:30:12

Orbán Viktor nem 'még mindig' hanem 'már megint' van ellenzékben.
Az RMDSZ, amihez püspök úr minden különutassága ellenére mindig viszatér, most készül belépni a harmadik román kormányba.
Ezek után fura az ő szájából a tendenciózus történelmi narratívákon való kesergést hallani...

2009.12.21. 09:47:34

dr. Fraud +1

Mi az, hogy nemzeti kormány, kedves Rejakció??? A mostani szingaléz? Ez az, amit meg kellene rendszertváltoztatni, ezt a szembeállítósdit, amely az egyik oldalt (ki nem mondva, de az RMDSZ-t is) posztkommunistázza, míg a másikat nemzetiként emlegeti, függetlenül attól, mi a tényleges álláspontjuk. Holott volt kommunisták mindkét oldalon vannak, igazi kommunisták meg szinte egyáltalán nincsenek. 20 évvel a rendszerváltás után már nem ezen kellene lovagolni. Az a mondás jut eszembe erről,hogy akinek kalapácsa van, mindent szögnek néz.

Tisztelem Tőkés urat 89-ért, de másért nem.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.12.21. 09:54:41

@nemkellmár: Maguk dobták el oly sokszor a nemzeti jelzőt, fanyalogtak zászlón, kokárdán, Himnuszon - hát ne durcáskodjanak, ha ezt szóvá teszi valaki!

Téglagyári Megálló 2009.12.21. 09:55:49

@nemkellmár:

nemkellmár 0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Hm. Mindenesetre tanácsolom, hogy olvasd többet a blogot, akkor majd megérted, hogy mit értünk nemzeti oldalon. Javaslom a 2004-es népszavazással kapcsolatos bejegyzéseket, először.

tempetőfi 2009.12.21. 09:56:24

@dr. Sigmund Fraud: 1. Ahhoz, hogy a Fidesz "már megint" ellenzékben legyen, kellett egy 2002-es, 2006-os posztkomcsi "új hajnalhasadás", hazugságokkal, miegyébbel, de ebbe most nem mennék belé, mert Őszöd óta nem értem az anyaországi választókat. Ezért beszél Tőkés László "még mindig"-ként az ellenzékiségről, ántivilágban es, most es ugyanaz az ellen.
2. A Püspök úr a veszélybe került magyar összefogás fölött kesereg, az RMDSZ nem kérte ki a véleményét a kormányszereplés tárgyában. Tehát ne keverjük a nagyromán narratívát a rommagyar narratívával, mert akkor tényleg elhisszük, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettesként a magyar nyelv regionális nyelvként való hivatalossá tételéért cserébe mond A-t, vagy B-t kormányüléseken Traian Băsescu esetleges újabb ámokfutására.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.21. 10:00:12

@nemkellmár:

aki azt mondja, hogy nincsenek igazi kommunisták, az kommunista.
a szembeállítósdi meg egészen addig fog tartani amíg maguknak munkahelyük lesz, a gyerekeik iskolába járhatnak. mikor maguktól megszabadultunk, majd összeborulunk. maguk nélkül. magukra nincsen szüksége a nemzetnek. maguk nem a nemzet részei.
hát, ennyit gondoltam közölni magával, a tisztánlátás kedvéért. :)

tempetőfi 2009.12.21. 10:01:50

@nemkellmár: "igazi kommunisták meg szinte egyáltalán nincsenek" Boldog ember.
Ha Tőkés Lászlónak már nem hiszel, olvass Herta Müllert.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.12.21. 10:07:23

@nemkellmár: A magukat bal oldali politikusoknak hazudó maffiózók kezdték a szemmbeállítósdit,nem bírtak mit kezdeni a nemzet,nemzeti,nacionalizmus fogalmakkal sőt a balliberális értelmiség irracionális félelme csak tovább erősítette ezt a tehetetlenéget.Ez a tehetetlenség irracionális csapkodásba ment át,igaz segítségükre voltak a Kádár korszak szellemi hagyatékai,az hogy az erdélyi magyar "román",az ukrajnai ,"ukrán".Az ,hogy még ma sem,nem hogy közvetlenül a rendszerváltás után nem tudnak emberek mit kezdeni azzal mi a demokrácia,hogy is kellene annak működni elméletben,ezért nem is várnak szinte semmit a politikai "elittől",ennek meg kell változnia,igaz kényelmetlen lesz azoknak akik eddig ebből éltek.

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2009.12.21. 10:38:48

Fúj, ezek a csúnya politikusok. Mindegyikugyanolyan, börtönbe velük!

homoródkarácsonyfalvi 2009.12.21. 10:42:24

@nemkellmár: Ócska kis világszemléletű barátom, na most képzelje el a következőket:
"Holott volt nácik mindkét oldalon vannak, igazi nácik meg szinte egyáltalán nincsenek. 20 évvel a nyilas uralom után már nem ezen kellene lovagolni. "
Mert maga ezt mondja. Ezt mondta kedves pártja is, amikor a nyilasokból verbuválódott 1945-46-ban a tömegbázisa is. Ezt mondták, amikor a rendszerváltáskor megúszták a felelősségrevonást. Önöknek vér tapad(t) a kezeikhez, meg a szellemi mérgezésben jeleskednek. Így magukat is "tisztelem" 1989-ért, 1919-ért, 1949-ért, 2006-ért és 2009-ért!

Tehetetlen Dodó 2009.12.21. 10:55:50

@homoródkarácsonyfalvi: No, ezt meglátja Wiesel Éliás, lesz majd nemulass!

reichenberg kenéz 2009.12.21. 11:07:39

@Grift: Ki dönti el hogy ki tartozik a nemzethez? És mi alapján? méretek? agytérfogat? Származás? hm - hm: "nagyon is emlékeztetsz valamire..."

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.21. 11:08:53

@reichenberg kenéz:
a felállítandó lakóterületi besúgóhálózat információi alapján. :))

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.21. 11:09:21

@tempetőfi: "mert akkor tényleg elhisszük, hogy Markó Béla miniszterelnök-helyettesként a magyar nyelv regionális nyelvként való hivatalossá tételéért cserébe mond A-t, vagy B-t kormányüléseken Traian Băsescu esetleges újabb ámokfutására."
Miért nem kellene elhinni?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.21. 11:12:38

tempefői! könyörgök /igen -ök, nem ikes a szó/ ne reagáljon, ne kezdjék előröl! :))

reichenberg kenéz 2009.12.21. 11:22:13

@Grift: Hát ez az. Nem gondolod hogy piti 500 év bénázása után nem ártana végre egy olyan kormány aki a népesség egyik felét nem akarná kijátszani a másik fél ellen? annyi sok kárt okozott már ez. Túlléphetnénk itt és most ezen. Hiszed vagy sem én teljes szívvel szurkolok a jobboldalnak. Teszem mindezt úgy sohasem szavaznék rá... he - he - he

homoródkarácsonyfalvi 2009.12.21. 11:23:37

@reichenberg kenéz: Barátom, milyen igaz: börtönbe a kulákokkal, az osztályellenséggel, a kizsákmányoló burzsujokkal, a zsidó orvosokkal, le Kovács Bélával, de éljen Csikós-Nagy Béla. Megölni Rajkot, Nagy Imrét, hogy az elvtársaidról is ejtsünk néhány szót. Éljenek Radnóti Miklós gyilkosai, hiszen ők már az MSZMP tagjai! Le a 23 millió románnal! A határon túli magyarok meg túl sokan vannak (Újhelyi elvtársad), így lóf@szt nekik. Egyébként is: nem kirekeszteni kell, hanem likvidálni! Szemet kilőni, mi a francot mászkált arra! Zsidónegyedet ellopni. Grift meg ne merjen szólni, mert akkor maga jó lenácizza.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.21. 11:25:13

@Grift: Ez a poszt sem a maga privát kis játszótere, tehát pihenjen és figyeljen, hátha tanul valamit maga is.

reichenberg kenéz 2009.12.21. 11:27:26

ja és amúgy Tőkés tényleg nagy arc! Bár itthonról egyszerűen sosem tudom eldönteni hogy kinek van igaza ott Erdélyben... Pl.: Most miért nincs örömünnep hiszen az RMDSZ bejutott a kormányba? Ez most jó, nem?

reichenberg kenéz 2009.12.21. 11:29:26

ja és amúgy Tőkés tényleg nagy arc! Bár itthonról egyszerűen sosem tudom eldönteni hogy kinek van igaza ott Erdélyben... Pl.: Most miért nincs örömünnep hiszen az RMDSZ bejutott a kormányba? Ez most jó, nem?

reality 2009.12.21. 11:29:31

@reichenberg kenéz: Csak az a gond, hogy a nép egyik fele saját magát zárta ki a "nemzetből". Amíg nem eszmél és önszántából vissza nem tér, addig szembenállás lesz.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.21. 11:42:25

@Talon Karrde:
tényleg, talon, csak lazán kapcsolódva a témához! olvastam kéziratban valamikor egy tanulmányt, azt sem tudom, hogy aztán megjelent e, miszerint romániában a mozigépészek mind szekusok voltak, csau komolyan vette lenin filmre vonatkozóit, talán ezért, talán másért.

reichenberg kenéz 2009.12.21. 11:48:36

@homoródkarácsonyfalvi: Értem amit mondasz, és igazad is van. De abban nincs igazad hogy vért akarsz. Persze szíved joga (szívetek joga?). Ja és nekem nem elvtársaim, mert közöm nincs hozzájuk. Ha csak annyi nem hogy mindent elvettek a családomtól ami maradt a háború után. Aztán jött 56 - és az apám meg a nagybátyám kint voltak a barikádokon. A tieid hol voltak? Amúgy meg hogy nevezzem azokat akik úgy beszélnek mint a nácik, vagy mint a kommunisták?

reichenberg kenéz 2009.12.21. 11:51:07

@reality: ezt most magyarázd meg nekem légyszíves. komolyan! Ezek szerint itt most két nép van?melyik melyik? És ki dönti el?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.21. 12:03:54

@Grift: Elkeserítő a stílusa, ha már belém nem rughat, rug az édesapámba, mi? Maga paraszt a javából, és a szónak nem a pozitív, "földművelésben jártas, dolgos ember" értelmezésében.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.21. 12:04:55

@reichenberg kenéz: reality elhúzott innen "Magyarba" és onnan mondja meg hogy itt mit kellene csinálni, mert ő okos.

2009.12.21. 12:07:00

@elGabor: Faszság, senki se fanyalgott egyiken se, a "nemzeti oldal" próbálta kisajátítani, lásd szavazás előtti kokárdafeltűzés. Mindegyik oldal a nemzethez tartozik, akár akarod, akár nem.

@Téglagyári Megálló: Megálló, Megálló, neked se forognak a kerekeid. 32 nevem volt, mint Ságvárinak :)

@Grift: Nem tudom, az úr kit ért maguk alatt. Én nem vagyuk "maguk", valamit nagyon félreért. Azt mondtam, alig vannak. Lényegtelenek. Az igazi kommunisták után rögtön a Jobbik és a Fidesz jön a kommunistaságban, ha már komcsizunk.

@tempetőfi: Nem olvasok Herta Müllert, miért kéne? Én lesz*rom, hogy ki _volt_ kommunista, azt írtam, alig van. Akiket úgy hívnak, azoknak semmi köze hozzá. A komcsizás ma az ellenérdekelt felek lejáratásának módszere, semmi köze a valósághoz.

@blas: Ebben már vannak részigazságok, de: jobboldali maffiózók ugyanúgy vannak. Ha már a baloldalt is hazudják, akkor most a jobboldal a baloldal is? Csak nem az egypártrendszer jön? Soha senki nem mondta a politikusok közül, hogy az erdélyi román, ez hazugság. Amivel nem tudtak mit kezdeni valójában, az a nemzet fogalmának kisajátítása volt. Igazad van, a demokráciát meg kell újítani, csak éppen a hogyanja a kérdéses.

@homoródkarácsonyfalvi: téves következtetéseket vonsz le pár mondatból, ebből is látszik, hogy mennyire az ellenségképzésen alapszik az ideológiád. Semmi közöm ahhoz, amivel itt vádolsz. De: a nácik meg a kommunisták nagyon nem azonos súlycsoportba esnek, főleg nem 56 után, főleg nem nálunk. Akik felelősek voltak az elmúlt rendszerért, azok nem maradtak hatalomban, itt megpróbálod a szezont a fazonnal összemosni. Az általad lekommunistázott oldal nem is vállalta ezt a politikai múltat, se jelképekben, se ideológiában. Ellentétben pl. a Jobbikkal, ami több szálon visszakötődik egy letűnt, diktatorikus, sőt szélsőjobb rendszerhez.

homoródkarácsonyfalvi 2009.12.21. 12:10:03

@reichenberg kenéz: El kéne olvasni, amit írtam. Vért mintha a kedves elvtársak ontottak volna, itt senki nem írt arról, hogy vért akarna.
Hát így megy ez, holnypra mit fogsz mondani rólunk?

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.21. 12:13:04

@homoródkarácsonyfalvi:
nem érti maga ezeket a ergerbergereket, no! ha nem ír patakvért, akkor patakvérre gondol. ne is tagadja, felesleges. ismerik ám az ilyen nácistásosokat! :))

dsw 2009.12.21. 12:14:15

@nemkellmár: "Soha senki nem mondta a politikusok közül, hogy az erdélyi román, ez hazugság."

Nono, ilyet azért ne állitson az úr, mert bizonyitható...

homoródkarácsonyfalvi 2009.12.21. 12:14:23

@nemkellmár: "téves következtetéseket vonsz le pár mondatból, ebből is látszik, hogy mennyire az ellenségképzésen alapszik az ideológiád. Semmi közöm ahhoz, amivel itt vádolsz. De: a nácik meg a kommunisták nagyon nem azonos súlycsoportba esnek, főleg nem 56 után, főleg nem nálunk. Akik felelősek voltak az elmúlt rendszerért, azok nem maradtak hatalomban, itt megpróbálod a szezont a fazonnal összemosni. Az általad lekommunistázott oldal nem is vállalta ezt a politikai múltat, se jelképekben, se ideológiában. Ellentétben pl. a Jobbikkal, ami több szálon visszakötődik egy letűnt, diktatorikus, sőt szélsőjobb rendszerhez. "
Jóember, az MSZP elnöke, Lendvai Ildikó nem az Aczél elvtárs cenzora volt a régi szép időkben? A pofám leszakad, ha így hazudnak bele.

homoródkarácsonyfalvi 2009.12.21. 12:20:41

@Grift: Sőt! Azt írja a jóember: "Az általad lekommunistázott oldal nem is vállalta ezt a politikai múltat, se jelképekben, se ideológiában."
Haha!
Hát, nem is vállalta. A múltat végképp eltörölni.

Grift · http://gozdom.blogspot.com/ 2009.12.21. 12:21:58

@homoródkarácsonyfalvi:
de gerincesen vállalták a pártvagyont. azért az derék, nem? :)

2009.12.21. 12:43:30

@homoródkarácsonyfalvi: Ha te mondod, biztos az volt. És? Az általad cenzornak mondott felelős az elmúlt rendszerért? Ha már valaki, Horn Gyula az volt. A nép ezt tudta és megbocsátotta neki.

Van ellenben PB-tag odaát is, meg párttitkár is bőven. Azokat miért nem vesézed?

A kommunistázás pótcselekvés, figyelemelterelés a lényegről. A jelenlegi baloldallal nem az a probléma,hogy komcsi volt vagy sem, mert ismétlem, jelenleg a jobboldal komcsibb náluk jóval.

@dsw: kíváncsi vagyok én is rá.

@Grift: Igen, azt vállalták, ez randa dolog volt. De ez is csak féligazság, mert a nagy részét visszaadták az államnak tudtommal.

Mire föl ez az iszonyatos felsőbbrendűség, csak azt tudnám, elvtársak...

homoródkarácsonyfalvi 2009.12.21. 12:49:41

@Grift: Hát, azért a pénzből nem csak a pártvagyont vállalják át.
+ még:"De: a nácik meg a kommunisták nagyon nem azonos súlycsoportba esnek, főleg nem 56 után, főleg nem nálunk." Hát, ha nemkellmár elvtárs összeszámolná a halottak számát, nem hiszem, hogy igaza volna. De nem is ez az érdekes, hanem az elvtársi gondolkodás: "Ha tudok mutatni egy másik gazembert, aki nagyobb gazember, mint én, akkor én már nem vagyok olyan nagy gazember. Sőt akkor még szemet kilövetni is szabad. Aki ezt szóvá teszi, az meg nagyobb gazember. Vagy a felmenője az. Vagy gazemberséget gondolhat. Vagy ha nem gondol gazemberséget, akkor is látensen gondolhatott volna gazemberséget."

homoródkarácsonyfalvi 2009.12.21. 12:52:25

@nemkellmár: "Igen, azt vállalták, ez randa dolog volt. De ez is csak féligazság, mert a nagy részét visszaadták az államnak tudtommal."
Haha! És Rejtő azt írta, hogy Piszkos Fred meg hozzátett a pénzhez!

Téglagyári Megálló 2009.12.21. 12:58:52

@nemkellmár:

"A kommunistázás pótcselekvés, figyelemelterelés a lényegről. A jelenlegi baloldallal nem az a probléma,hogy komcsi volt vagy sem, mert ismétlem, jelenleg a jobboldal komcsibb náluk jóval."

Látja, mi máshogy használjuk ezt a szót. Komcsi alatt nem "gazdasági baloldali"-t értünk, hanem olyat, aki a baloldal hatalmából részesedett és továbbra is ebből él, lopva, csalva és hazudva (régebben ölve).

Téglagyári Megálló 2009.12.21. 13:00:16

@nemkellmár:

és erre vagy büszke? ótvar komcsi vagy, ebből is látszik

homoródkarácsonyfalvi 2009.12.21. 13:07:17

@nemkellmár: "Ha te mondod, biztos az volt. És? Az általad cenzornak mondott (Lendvai Ildikó) felelős az elmúlt rendszerért?"
Bocs, nemkellmár, most jött a megvilágosodás. Az elmúlt rendszerért nem az a felelős, aki abban pártpoziciót vállalt, igazad van, az ott sem volt. Hanem tudod ki a felelős: ház a zorbánviktor!

gyaloghartur 2009.12.21. 13:09:24

Hívnák Techesiu Vasilének,
lett volna ortodox domn' parinte,
zengne ezer dicsőítő ének,
szívből fakadó, forró, őszinte!

Híresebb lenne, mint Burebiszta,
hősiesebb ama Dekebálnál,
aki a földjét Trajánuszra bízta-
Ünneplő tömeggel , te is kiabálnál!

Lenne a Nemzeti Egyház Atyja,
szentebb, mint Legboldogabb Teoktiszt,
szava népét könnyekig meghatja,
nem maradhat szárazon egy batiszt!

Románia a földi mennyország,
lenne: lakói, mind üdvözültek,
egyformára szelnék a puliszkát,
írót innának, kik eddig zülltek!

Magától épülne ótópálya,
nem lenne rajta soha baleset,
elférne ott pásztor szelíd nyája,
s tűrné a Logant, a sebeset!

Kárpátok felett szivárvány színe,
az volna pont, mint háromszín' zászló...
"Dár váj"! nem volt domn' parinte,
csupán a "buzgó": Tőkés László!

2009.12.21. 13:37:52

@homoródkarácsonyfalvi: "Haha! És Rejtő azt írta, hogy Piszkos Fred meg hozzátett a pénzhez!"

Na most ezzel mit lehet kezdeni? Amikor kifogy valaki az érvekből, akkor jön a cinizmus meg a célozgatás.

A felelősség azoké, aki a vezetésben voltak, nem egy harmadrangú adminisztrátoré. Miféle felelősséget kellett volna vállalnia? Bűnt nem követett el. A választópolgár ennek ismeretében emelte a hatalomba. Ez lehet, hogy neked nem tetszik, de ezt hívják demokráciának.

Említettem én a Viktort? Te mondád!

@Téglagyári Megálló: Ja értem, akkor külön szótárt is alkotunk. Akkor nem ezt kellene használni, hanem azt pl. hogy "pártállamhoz kötődő".

És ismétlem, mi van azokkal a pártállamiakkal és besúgókkal, akik most a jobboldalon tanyáznak? Mi van azokkal, akik pártállami múlt nélkül loptak, csaltak, hazudtak?

És itt van a lényeg: érdektelen, hogy 20 évvel ezelőtt mi volt, a lényeg, hogy most lopott, csalt, hazudott-e és mit tesz az országért, mit ígér, ezek nem vezetnek-e újra katasztrófához, stb. Ez az, amit a komcsizással szépen el lehet fedni.

Anyád az ótvar, kisfiam. Komcsi sem vagyok egyébként, ha nem derült volna ki, csak nem vagyok hajlandó beállni a csahosok közé.

kendeffybotond 2009.12.21. 14:09:11

Tőkés László hős. A mi hősünk. Becsüljük meg, mert kevés élő hösünk van. Neki már van történelmi érdeme. Morális mérce, lehet szeretni vagy nem, ezt el kell ismerni. Még az ideológiailag kissé 'távolabb álló' Barack is elismerte. A konzervatívoknak fontosak a hagyományok. A Tőkés-féle anti-kommunizmus része a hagyományuknak. Legyünk rá büszke, és ünnepeljük meg.

bryan 2009.12.21. 14:13:24

@reality:
Milyen fele, milyen nemzetből? A jobboldali nemzetből? Akik nem is foglalkoztak a politikával simán csak dolgoztak, megéltek ahogy tudtak, március idusán kitették a kokárdát, aztán tizenhatodikán mentek vissza dolgozni, azok még benne vannak, vagy már őket is kizárod a mittudomén honnan vett jogoddal? Lehet, hogy jobb lett volna kizárni a volt funkcikat, párttagokat, munkásőröket, ügynököket a politikai életből? Lehet. Soha nem fogjuk megtudni. De azt tudom, hogy most már nem lehet ezt megtenni. El kell fogadni, ez a velünk élő múlt. Kihalnak lassan. Ha a kárpótoltak múltját nézzük nem lett volna olyan akinek ősei érdemtelenül szereztek vagyont a magyar nép elárulásával, forradalmak leverésekor? Dehogynem. Megérdemelték volna mégis, hogy visszakapják a vagyont? Igen. Nem lehet mindent jóvátenni, van amikor a nemzet érdeke fontosabb a visszamenőleges igazságszolgáltatásnál. Inkább a jövővel kellene foglalkozni, hogy hogy mászunk ki a kakiból besúgók besúgottak, érintettek és nem érintettek együtt. Ehhez mondjuk kellene a múlt rendszer titkosszolgálati anyagának teljes nyilvánosságra hozása, de sajnos ezért nem nagyon áll ki egyik párt sem, pedig húsz év után már kevés olyan nemzetbiztonsági érdekünk van ami sérülhetne ezáltal.

Bloodscalp 2009.12.21. 14:23:27

Én sem tudom valami extrán tisztelni,
és azt se értem miért "kellet volna az RMDSZ-nek véleményt kérni tőle a szerepvállalássról a kormányban", pedig EP-választás elött egységet kínáltak neki, az nem kellet, akkor meg...?ne is akarjon egy szekértábor lenni, menjen az viktorékal egy buliba

yda 2009.12.21. 14:31:43

@tempetőfi:
Tisztelettel kérlek,hogy a "rommagyar" szót csak saját vagy családod megnevzésére használd én és még sok százezren magyarok de román állampolgárok vagyunk.Ha lusta vagy leirní hogy romániai magyarok akkor
inkább feljtsél el hsz-t vagy postot irní!!

dr. Sigmund Fraud 2009.12.21. 14:56:37

@tempetőfi: az általad leírt tényekkel egyetértek, a következtetésekkel viszont nem. Én arra akartam utalni, hogy nagyon is hamis narratíva egybemosni a Fidesz helyzetét és Tőkés püspök (és az RMDSZ) '89-es és 2009-es helyzetét, mert mind a kettőnek (háromnak) megvoltak a maga helyzetei az elmúlt években, amivel hol sikeresebben hol kevésbé sikeresen éltek, de azt állítani, hogy '89 óta ne kaptak volna esélyt, és még ma is az a játszma folyna, nos ez szerintem igencsak tendenciózus interpretáció.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.21. 15:28:14

@yda: "IGAZI" (LOL) székelynek hiábavaló ilyesmit mondani, lepattan róla, én már próbálkoztam sokmindennel, NULLA sikerrel.

Bloodscalp 2009.12.21. 15:37:39

@Talon Karrde: @yda: hehe, ezt nem igazán értem:)

eN 2009.12.21. 16:20:58

@yda: te csak ne kérj ki az én nevemben semmit.

tempetőfi 2009.12.21. 23:26:44

Elnézést a késői reakciókért, offline voltam, ma Aradon emlékeztünk meg Tóth Sándor hódmezővásárhelyi magyar állampolgárról (fontos!), aki karácsony előtt néhány nappal indult el adományokkal teli kocsijával Romániába, és aki az egyetlen "külföldi" áldozat: 23-án hajnalban lőtték le Aradon az aradi újhíd feljárójánál.
@nemkellmár: Herta Müllert azért kellene olvasni, mert nem a volt kommunistákról beszél, hanem a továbbélő kommunizmusról; arról, hogy ugyanazok ülnek fontos pozíciókban, és ugyanazokat a hatalommegőrzési technikákat gyakorolják.
@yda: Én sem szeretem ezt a szót, pedig én (is) alkottam, lásd: korunk.org/?q=node/8&ev=2000&honap=12&cikk=6479.
Viszont bizonyos kontextusban jogosultnak érzem a használatát. Ha úgy gondolod, hogy az elmúlt húsz évünk nem rommagyar narratívaként, hanem Tündérkert reneszánszaként mesélhető el, ajánlom, vesd össze a népszámlálási adatokat. Én sem kedvelem a levonható következtetéseket, de szembe kell néznünk a helyzettel. Hogy ne ténylegesen csak "sok százezren", hanem legalább másfél millióan maradjunk.
És én is tisztelettel kérlek: ha már a posztírás, vagy hozzászólás jogát nemes felháborodásodban megvonnád tőlem: azt legalább helyesen tedd.

abandi 2009.12.21. 23:44:23

@tempetőfi:
Kemény csávó ez a Laci!
De simulékony...
Túlélő, de minek.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.21. 23:44:41

@tempetőfi: Ha már 9 éve is "ilyen" transzmagyar (LOL) voltál, akkor nem csodálkozom hogy "ide fejlődtél".
"Nem filozófus. Felelősen gondolkodó „értelmiségi” (?)."
Te itt Veress Károly értelmiségi voltát kérdőjelezed meg mindössze 23 éves fejjel?

Az MSzP szavazói maffia kezébe juttatták Magyaro-t 2009.12.21. 23:47:43

az lső kép

majdnem mint egy divatfotó

ha a zippzáras szürke melegítőfelső helyett egy sál lenne a nyakában - no meg a fotó szemcséssége, barnás tónusa okán - egy szűk 30 évvel ezelőtti francia divatlapban simán benne lehetne

tempetőfi 2009.12.21. 23:54:58

@Talon Karrde: Tévedtem. Te még az egyszerű mondatokat sem érted.

tempetőfi 2009.12.22. 01:24:36

@Talon Karrde: Megpróbálom.
Kezdjük az én teáltalad előfeltételezett minősítésemmel: "transzmagyar". Egy transzmagyarnál eleve ki van zárva, hogy tudatában lenne a "transzmagyarságának", nemhogy tipológiát kreálna. A fejlődésem irányával inkább most nem foglalkoznék, fogadjuk el, hogy sikerült idáig leküzdenem magam. Még mielőtt az általad idézett mondatra térnénk rá, azért elmondanám, hogy az a szöveg Veress Károly könyvbemutatóján hangzott el Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában, és Veress Károly kért meg arra, hogy bemutassam a könyvét, tehát 23 évesen minden jogom megvolt ahhoz, hogy kritikusan szemléljem a művét. Ha jól sejtem, te az idézőjelek miatt vontad le azt a következtetést, hogy én kétségbe vontam volna VK értelmiségi szerepét. Csakhogy az azelőtti bekezdésben - amely, elismerem, bonyolult, akkoriban még így fogalmaztam, filozófiai szerkesztőként adtam a nyelvjátékra - épp az "értelmiségi" kiüresedett, pontosabban értelmetlen kategóriájából szerettem volna VK-t kiemelni. Kevesebb, mint filozófia, több, mint értelmiségi nyavaly - ez talán érthető.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.22. 01:31:58

@tempetőfi: Pontosan az idézőjelek és konkrétan a zárójelbe odatett kérdőjel miatt vontam le a következtetésemet, de köszönöm a választ. "Transzmagyar", nem tudom ki lehet még ilyen, de ha példákat adsz rá, akkor még próbálom értelmezni ezt a kategóriát.

tempetőfi 2009.12.22. 12:43:58

@nemkellmár: Romániában (és én arról beszélek) a Szekuritáté bevallottan a régi állományának negyven százalékát vette vissza, a titokszolgák pedig nem nagyon változnak. A régi nómenklatúra másod-harmadvonala hatalomban van, a külkereskedelmet megbízható elvtársak intézik (akik '89 előtt is bótoltak). A belügy és honvédelem vezérkara gyakorlatilag ugyanaz.
A dezinformációs technikák gyakorlatilag ugyanúgy működnek, és ugyanúgy él az egységretorika is.
Lehet, hogy nem kommunizmusnak nevezzük (mint ahogyan a '89 előtti állapotra is igencsak sajátos értelmezésben húzhatjuk rá ezt a címkét), lényegét tekintve ugyanaz.

kelta 2009.12.22. 12:48:25

Jó interjú, és respect Tőkésnek!

karaulu 2009.12.22. 15:23:03

@nemkellmár: Előttem többen elmagyarázták már, de én is megpróbálom. A szocialista kapcsolatokból élők kasztja jelenti a "kommunistákat". Akár maguk is párttagok voltak, akár az új hatalomhoz csapódtak. Persze valódi értelemben sohasem voltak kommunisták, minthogy valódi kommunizmus sem volt máshol, csak a jezsuiták által létrehozott dél-amerikai miniállamban és a zsidó kibucokban. A "kommunisták" a szovjet megszállás alatt vígan élő, megalkuvó karrieristákat jelentik. Ez is ezerszer elismételt közhely, mára a politikai befolyásukat gazdasági hatalommá konvertálták, majd a gazdasági hatalmat újra politikai hatalommá. Ez a "kommunizmus" továbbélése, és emiatt nem fog becsületes és egyben értelmes ember még vagy húsz évig az MSZP-re szavazni.

bryan 2009.12.22. 15:51:27

@karaulu:
Szép-szép leírás, odáig egész jól elvoltam, amíg ezt nem láttam:
"és emiatt nem fog becsületes és egyben értelmes ember még vagy húsz évig az MSZP-re szavazni."
Ki vagy te, hogy a "becsületes és egyben értelmes" emberek közül kizárj több mint kétmillió embert? Magam soha nem szavaztam országgyűlési választáson, de rengeteg értelmes embertől hallottam érveket az MSZP-re, Fideszre, meg más pártokra szavazás mellett. Nem kérdőjeleztem meg a motivációkat, ismertem a helyzetüket, tudtam, hogy a maguk módján mind jót akarnak az országnak. "Értelmes és egyben becsületes" emberek voltak. Az a mentalitás, viszont, amit a hozzád hasonlók képviselnek, az viszont kurvára gáz. Ettől még lehetsz értelmes és becsületes ember, de amit erről gondolsz, az gigantikus faszság. Valaki nem attól lesz értelmes vagy becsületes ember, hogy melyik pártot támogatja, az az átlagember számára csak négy évente egyszer egy papír bedobása egy dobozba. Amit a két papír bedobása között tesz, az sokkal fontosabb. Ezt a véleményemet a Jobbik, a számomra legellenszenvesebb párt támogatói kapcsán is tartom.

karaulu 2009.12.23. 14:16:19

@bryan: Természetesen elvtárspukkasztásnak szántam az utolsó mondatomat.

karaulu 2009.12.23. 14:19:45

@nemkellmár: Mindaz, amit leírtál, tartalmaz részigazságokat, de azon semmit nem változtat, hogy az MSZMP utódpártja az MSZP, és a régi kapcsolatok ma is működnek, míg a résztvevő emberek (és gyerekeik, haverjaik) meg nem halnak. A kommunista szót eredeti értelmében gyakorlatilag törölni lehet szótárból, mert néhány hithű ideológuson kívül senki nem hisz az eszme megvalósíthatóságában.
süti beállítások módosítása