Mechanikus narancs a brazil őserdő mélyéről, egy űrből érkező lélek Raszputyinba landolása, majd az Ürdüng elől való menekülése, illetve szimpla, elszállt, lassú riffelés – ez a közelmúlt metálfrontjának kínálata. Ha már elegetek van a lityi-lötyögésből, meg unjátok a britpopot, indiet, akkor itt az ideje, hogy valami igazán megmozgató muzsikát hallgassatok az ellenforradalmi munkálatok közben. Csak hogy Balavány György télleg úgy érezze, liberálisok vagyunk. 

Akinek a metálról a nyolvanas évek Bundesliga-frizurás alakjai, plusz a tornacipős nyolcvanas-kilencvenes évek jut eszébe, meg az olyan kolbászmetálok, mint a Sing Sing, az Akela, a Pokolgép és Paski Endre Költő Ossianja, netalántán a lemezenként két világháborúnyi veszteséget a Horthy-korszak patetikus nótáival vetekedően optimista módon elkönyvelő Manowar, az nyomja meg a restart gombot, és töltse le vegye meg a Mastodon Crack the Skye című lemezét, amely március 24-én, kedden jelent meg. A Mastodon azért is ideális muzsika, mert kiválóan egyesíti a tapló durungolást a technikával, szóval aki Művészetre vágyik, az is rendesen megkapja a magáét, és nem kell Dream Theatre-féle öncélú, giccses, patetikus gitárfutamokkal megszenvednie. Itt lehet meghallgatni az egész Crack the Skye-t.

 A brazil őserdők csendjét felverő Sepulturát sokan szidják, mióta kiléptek belőle a Cavalerák, Max és Igor, pedig a hatalmas darab afroamerikai énekes, Derrick Green is kiválóan teljesít, az új dobos pedig fenomén. Persze fölvethetnénk, hogy minek intellektualizál egy ezeréves trash metál metal banda az új lemezein, de a produkció teljesen meggyőző. Így az A-Lex című lemeznek köszönhetően újabb darabbal gazdagodott a Clockwork Orange-család, a Sepultura pedig többek szakdolgozattéma-választási gondját is megoldhatta: "hasonlítsa össze a regényt, a filmet és a lemezt". Jelezzük, a szakdolgozat már készül, a Bladecatcher néven kommentelő kolléga jóvoltából (na ugye, ez is egy Mastodon-szám), viszont ott van még az előző lemez, ami Dante Isteni színjátékát dolgozza fel, tessék azt hasonlítgatni (Dante XXI, itt lehet az egészet meghallgatni).

 Imhol a teljes A-Lex:

Akinek a metálba oltott Beethoven túlságosan extrém, azoknak egy első hallásra semmi extrát, unalmas rockos riffelgetést nyújtó, ámde kellemesen lágy lemezt ajánlunk, ez pedig a stoner, azon belül is a doom metal koronázatlan királyának, Scott Wino Weinrichnek a lemeze, a Punctuated Equilibrium. A doom metal (azon kívül is a stoner) az a műfaj, ami olyan, mint a britpop, csak nem a Beatlest meg a Kinkset utánozza, hanem a Black Sabbathot nyúlja. Ja, és nem tizenöt, hanem több mint harminc éve.

A tavasz legnagyobb dobása ugyanakkor még hátra van, az említett Wino ugyanis közös lemezt készül kiadni Scott Kellyvel, a Neurosis nevű, katartikusan  hallgathatatlan noisemetál alakulat főnökével, valamint Al Cisnerosszal (Om, hajdanán Sleep) és Dale Croverrel (Melvins) Shrinebuilder néven. Itt pedig nagyon összeérnek a szálak, mivel a Neurosis föllépett 1999-ben a Voivoddal, a későbbi Mastodon említett, csirkefrizurás dobosát magában foglaló Today Is The Day-jel és a hamarosan újjáalakuló VHK-val az azóta megszűnt Almássy téri Szabadidőközpontban.

Mivel nincs a láthatáron valami hasonló, kellemesen tömény fesztivál, javaslom a lemezek magunkévá tételét. Végül nyughatatlan düh, teljes letargia, vizsgaidőszak, túlhajszoltság, válás és esküvő, születés és temetés, valamint a Gyurcsány Ferenc távozása és annak körülményei okozta trauma esetén agyunk újraformázására kiválóan alkalmas a Napalm Death, a grindcore megteremtőjének 14. lemeze, a Time Waits For No Slave, amely 16 szokatlanul hosszúra sikerült, 3-4 perces nótát vonultat fel (imigyen a sílustól idegen módon teljes egy órát ölel fel az anyag). Busa kolléga az Exitben egyszerűen „költői okádásnak” nevezte, megjegyzezve: „nem pejoratív értelemben”. Aki szerint ez nem túl konzervatív muzsika, igaza van (lásd Conservative Shitheads című alkotásukat), de hát a szövegeket csak az érti, aki elolvassa őket. Nekünk meg csak hallgatásra kell.

Aki pedig nem képes kolbászmetál nélkül megmaradni mégsem, az brummogjon együtt a Derzsi vezér-féle debreceni Diktátor Gyilkos macijával. És nem, csak azért sem fogom ide beilleszteni a klipjét. Helyette, meg Wino és a Napalm Death helyett inkább még egy kicsi Mastodon, az előző lemezről (Blood Mountain, úgyszintén konceptlemez):