Az első Konzílium
2008. november 21. írta: TuRuL_2k2

Az első Konzílium

 Köszönjük mindenkinek, aki eljött tegnap este az Aranytízbe, a Konzílium első rendezvényére. Mi jól éreztük magunkat, a kérdéseket is végigvettük, néhányat sajnos csak felszínesen érintve. A folytatásban, a tematikus esteken lesz majd lehetőség jobban is elmélyedni egy-egy kérdéskörben.

 Amíg elkészül a videó-összefoglaló, addig is ajánljuk a Konzervatórium és az InfoRádió beszámolóját.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr18780902

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 13:44:56

Gabrilo: én nem vagyok nagypárt vezére. Ezért írsz hülyeséget. Ne tőlem várd, ami az ő dolguk lett volna.

Beneiről: a tisztességtelenség is egy év alatt elévül? Jó, hogy tudom, hogy újabban ez a konzervatív irányvonal. Meg aztán azóta is ugyanolyan szarokat ír, és ugyanúgy a kormány megrendelésére dolgozik. Még az se kizárt, hogy majd elemzést kell írnia Gyurcsányéknak a "blogcsúcsról", ha ugyan ez érdekli a kormányt egyáltalán...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 13:47:25

Az eckartsau-i levélben Károly leírta, hogy nem folyik bele a magyar politikába. Mivel a király a királyságban az államfő - ez bizony lemondás. Még ha esetleg szándékosan dódónai volt a fogalmazása. Az államfő nem maradhat távol a politikától. Ha ezt teszi: nem államfő többé. Már csak azért sem lehettek Horthyék "lázadók", mert amikor ők rendet csináltak 1919-20-ban, a király sehol sem volt, nem volt ki ellen lázadni.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 13:48:49

Gabrilo: hogy kiből mi lett/lesz, arra pedig talán térjünk vissza a 2010-es választások után, jó? Láttam én már karón varjút...

Francois Pignon 2008.11.22. 13:49:44

Molnárgörény, te egy sokat látott, tapasztalt ember vagy, mégis azt kell monsanom, hogy nem ismered ezt az országot, ha azt hiszed, bármilyen politikai akció érdekében több napos aktív szerepvállalásra lehet késztetni akár csak százezer embert.

Francois Pignon 2008.11.22. 13:50:49

(Viszont a tévében kitűnő nézettségi adatok lettek volna, ahogy voltak persze anélkül is.)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.22. 13:51:28

Gabriló,

"Semmiféle különbség nincs..."

A ballibbantak kedvenc konklúziója 1990 óta :)

No, nem mindegy, hogy a végrehajtó hatalom és annak feje nem tiszteli a törvényt (ezzel vége a jogállamnak) vagy állampolgárok nyíltan nem tisztelnek egy rendelkezést (kordonbontás), mert azt törvénytelennek tartják. (A kordonállítás törvénytelen volta akkor is kétségtelen volt, csak rendőrségi szabályzatokra tudtak hivatkozni, amík azonban nem írnak felül törvényeket egy jogállamban.) Utóbbi esetben 1, vállalják tettükért az esetleges szankciókat, és 2, nem személyes és közvetlen haszonszerzés a céljuk, hanem a 3, a törvény helyreállítása.

Gabrilo, ez a műanyag tulajdonképpen minek is jár ide?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.22. 14:00:15

MG,

ha a király elmegy külföldre, akkor lehet lázadni?
Kis Petúr bán :)

A "nem folyik bele a politikába" és a "lemondás" más szavakat jelent.
A lemondás olyan aktus, mint az eskü, stb, amelyeket csak bizonyos szavak kimondásával, leírásával lehet bizonyosan elvégezni. Minden egyéb eset értelmezés. Lázadók a maguk igényei szerint értelmeztek. A lázadás viszont nem teremt jogot.
Károlyi szavainak autentikus értelmezője meg ő maga - mint személy és mint uralkodó.

És még mindig nem tudjuk, mi van Ottóval? Ha már jogászkodunk.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 14:00:41

Francois: ha én vagy te próbálnánk, nem menne. De ha Orbán, akkor más a helyzet. Sőt: annak idején a MIÉP is hatalmas tömegeket tudott megmozgatni. Csak a kezdet nehéz, utána, ha az első megmozdulás beüt, már jön a jó öreg nyájösztön. Persze kellett volna hozzá egy vaskos adag demagógia is - de messze nem olyan aljas, mint Gyurcsány kampánya.

Aztán meg az is igaz, hogy ott van egy egész stáb, hogy újabb és újabb ötletekkel fenntartsa a mozgást. De: elég lett volna 20 városban megszervezni, máris vége a kormánynak.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 14:03:23

Tölgy: így Károly a lemondásra is azt mondhatja, hogy az nem lemondás. Ha az államfődeklarálja, hogy nem vesz részt a politikai közéletben, és távozik az országból, akkor megszűnik államfőnek lenni. Mert ugye valamiféle felelőssége is volna ugyebár, ha már Isten stallumot adott: a korona nem micisapka, hogy meleg helyzetben levesszük, hidegben meg feltesszük. Ottót nem koronázták meg, így vele semmi nincsen. Lásd: Ferenc József, II. József, stb.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 14:03:41

MG


Hahahahaha. Ahogy sejtettem.

"Gabrilo: én nem vagyok nagypárt vezére. Ezért írsz hülyeséget. Ne tőlem várd, ami az ő dolguk lett volna."

Ez tudod melyik mentalitás? Nem írom le, mert Ablonczy Bálint már leírta:

jobbklikk.hu/index.php?Cikk=473

És kettőnk közül mondjuk melyikünk önkormányzati képviselő? Hja, bocs. De a Konzervatórium, Reakció és a Jobbklikk csak blogok ill. portálok. És nem is ígértek többet egy beszélgetésnél. Azaz, olyasmit kérsz számon rajtuk/rajtunk, amit sosem mondtunk, jóreggelt. Akkor hogy is van ez?

A Beneis témát ezennel részemről rövidre zárom, mert engem nem érdekel. Ha neked erre van erekciód, szíved joga. És különben sincs közöm hozzá.


Tölgy,


jó kérdés:)))) Próbálkozik, küzd. Ez mindenképpen dicséretes.:)))))

"Semmiféle különbség nincs..."

A ballibbantak kedvenc konklúziója 1990 óta :)

Alap. Ha azt nem tudjuk bizonyítani, hogy mi jobbak vagyunk, legalább csak annyira vagyunk szarok, mint a másik. Illetve mégsem, mert azok még nochdazu fasiszták is.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 14:10:44

Még valami:


Tegyük mérlegre, hiszen mégiscsak az eredmények számítanak, ugye.

A népszavazásnál ment a hiszit, egyrészről hogy populisták, másrészről meg (radik), hogy ez nem ér semmit, porhintés. És még én magam sem hittem volna, de: ért valamit a népszavazás? Ért. Legalább szétrobbantotta a koalát, lett szakadás, meg gyengülés. Satöbbi.

És melyik utcai harcos manőverezése hozott számottevő eredményt? Néhány szemtelen kuka jól megérdemelt elnáspángolásán kívül?

Hát, ez a hülye Fidox ragaszkodik a törvényességhez, oszt még esetleg eredményt is ér el vele. Persze Azonnali Megváltás nem jó, így mégiscsak a radiknak van igaza.


De mégegyszer:


Fantasztikusan a terveid, MG, remekül le vannak vezetve (a racionalizmusába ne menjünk bele, ennyire most nem kívánok g*cizni). Akkor hajrá. És ne ezzel az illetékes elvtársas szöveggel gyere - ismered a pol, viszonyokat, abban keringsz. Mi nem. Mi nem is mondtuk, hogy politikusok szeretnénk lenni, nem ígértünk megoldást a szocik okozta szarokra, nem mondtuk, hogy "majd mi". Azaz, a saját elvárásaidat vetíted bele ebbe a kezdeményezésbe, majd azokat jól számon kéred az érintetteken. Ez pedig meglehetősen tisztességtelen.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 14:12:35

Nem mondtam, Gabrilo, hogy most beszélgetés helyett az utcára kellett volna mennetek. Ez ordas csúsztatás. Annyit mondtam, hogy nem arról beszélgettetek, amiről kellett volna, ezzel a valós legsúlyosabb problémákat engeditek elsikkadni, továbbá hogy ez az egész minden volt, csak nem konzervatív (és különösen nem csúcs). Ezt fenntartom, mert amit leírtam, azzal szemben - becsületedre is legyen mondva - nem is érveltél; nehéz is lenne, hiszen a rendszer súlyos, általam leírt hibái nyilvánvalóak. Hogy a "csúcskonzervatívok" ezzel nem foglalkoznak, azért volt, mert egy részük eleve nem is konzervatív, egy részük pedig aktuálpolitikailag jól elvan ebben, és az lenne a rossz neki, ha legitim és konzervatív erkölcsű rendszer állhatna fel.

Ezt pedig változatlanul fenntartom - de nem is érkezett lényeges ellenérv.

Pilgrim 2008.11.22. 14:19:39

Amikor a Reakció/Konzervatórium duót nevezik ki konzervatívnak, kicsit nekem is émelygésem támad. Kétségtelen, mindkét helyen akadnak olyanok, akik méltó módon képviselik a konzervatív értékeket, de amikor úgy összességében - mint blogot és nem egyénileg a bloggereket - kinevezik e néhány lapot a magyar konzervatív blogolás csúcsának, az több mint megmosolyogtató. Amikor a szóbanforgó egyének magukat nevezik ki, az pedig nem több, mint fontoskodó bohóckodás. Abban az országban, ahol a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője nevét adja egy olyan társalgáshoz, ahol egy Konzervatórium név alatt futú társaság képviseli a konzervatív gondolkodást, nagyon nagy baj van. Érdekes, hogy amikor a ballberális lózungokat néhanapján számonkérik a Reakción és a Konzervatóriumon, mindig az a válasz, hogy sokszínű a csapat, mindenki másként gondolkodik stb. Ilyenkor mégis össze lehet folyatni egy "konzervatív"-elnevezés alá a másként gondolkodókat is?

Ennek a Benei nevű alaknak a tisztességtelen eljárására MG-vel szemben tisztán emlékszem. Aki emberileg lenullázza magát, így a nagy magyar szemétdombon se nagyon érezze magát fontos embernek - még a blogvilágban sem. Az ilyenek alkotják a magyar konzervatív blogolás csúcsát? Hánynom kell.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 14:22:14

Jaj, Gabrilo, ne fárassz már! Szakadás? Gyengülés? Én úgy tudom, hogy amikor egy kormány kisebbségbe kerül, az megbukik. Normális alkotmány mellett ez így is szokott történni. Itt pro forma kívülről se támogatja senki - aztán milyen jól elvannak mégis. El is lesznek 2010-ig. Mire volt jó a népszavazás? Arra, hogy a szadesz formailag kiléphessen, és csiszolhassa a hírnevét két évig (bár nem sokra mennek vele, túl sokat hazudtak, és túl nyilvánvalóan nyalnak most is).

Továbbá: csúsztatsz, nagyot, színvonaltalanul. A kukaborogatásnak semmi értelme nem volt - most meg úgy írsz, mintha én azért lelkesednék. Hol írtam én ilyet? MÁS a néhány radikális általi hőzöngés, és MÁS az ország felének támogatását bíró ellenzéki pártvezér és párt kezdeményezése. Nem csereszabatos, és a különbség nem mennyiségi, hanem minőségi. Orbánnak ott volt a lehetősége, hogy kimondja: a babaruhát vissza kell adni, aki csalással nyert választást, a lopott hatalmat nem tarthatja meg. lehet, hogy nem jött volna össze a kormánybuktatás (bár szerintem nagyon is), de akkor a Fidesz nem mondhatná, hogy egy illegitim és elvont törvényesség mellé állt a (konzervatív) magyar államiság ellenállási záradéka helyett.

Másik csúsztatásod, amikor velem foglalkozol. Én egy kerületben vagyok politikus, méghozzá pártoktól független civil, aki hivatali székében nem országos, hanem helyi ügyekkel foglalkozik. Az én szervezetem országgyűlési választáson nem is indult. Orbánt velem nem lehet felcserélni, mert az csak kukaborogatós hőzöngésre lenne jó, amit nem pártolok, ergo nem is kezdeményezek. Rám nem szavazott 2-3-4 millió választó. Tehát a "csináld te Orbán helyett" ócska demagógia, semmi több.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.22. 14:30:15

MG,

-Ottó a magyar OGY által becikkelyezett magyar király. Vele az van.
- A lázadók értelmezését fogadja el a törvényes és mellesleg jó uralkodóval szemben ? - egy Igazi Konzervatívtól vicces.
- Mondta/írta-e, kinyilvánította-e egyértelműen és határozottan az uralkodó, hogy lemond? Nem. Puccsista parvenűk - Károlyi, Horthy - a maguk kényére-kedvére mit hogyan értelmeznek, az mióta jogforrás az egy legitimista számára?
- Kényszer hatására tett bármilyen nyilatkozatot elfogad-e a jog érvényesnek?
- A király ha nem vesz részt a közéletben, attól még király. Kollega úr kissé sok Robespierre-t olvasott, és kevesebbet a "király" jelentéséről.

Francois Pignon 2008.11.22. 14:33:07

Molnárgörény, hát ebben a kérdésben nem fogunk dűlőre jutni. Szerintem közel sincs százezernyi ember aki egy politikai ügy érdekében komoly személyes áldozatot hozzon (egy alkalmazottnak a sztrájk pedig az), nem hogy egy fél ország, bárhogy is szavazott.
(Emlékszünk még mekkora támogatottsága volt az ennél sokkal szoftosabb "számoljuk újra" kérésnek az eccerű nép körében?)

plastik02 2008.11.22. 14:35:16

azért járok ide, mert ellentétben veletek, engem érdekel más gondolkodású emberek véleménye. és tuskót leszámítva azért elég sok értelmes ember szokott itt véleményt cserélni normálisan.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 14:39:05

Ja, Tölgy, a trón olyan, mint a klozet, ha a király úgy gondolja, otthagyja, aztán amikor megint kell neki, hát visszaül...
II. Andrással jött valaki? Ő is elment, ez tény - na de ha nem tudnátok, a "Bánk bán" csak azért ilyen darabcím, mert jól rímel-alliterál. A helyes cím az lenne, hogy BÁNK NÁDOR. Osztán ezzel meg is mondtam mindent.

Tölgyem, még valami: Eckartsauban egy határ magyar kommunista gépfegyvere előtt írta Károly a levelét, ugye? Már akkor is ilyen erős volt a bolsi külpolitika... Mellesleg: igen, kinyilvánította: a levélben minden eleme benne van a lemondásnak, ha nem is írta le (sumákságból) magát a szót. Ha maradni akart volna, ne írt volna semmit.

Pignon, én emlékszem egy óriási tüntetésre 2002-ből. Vagy tévedek? Igaz, a tévé ötvenezret mondott és baromi óvatosan totálképeztek, de ott vagy 300-500 ezer ember volt. Igaz, szó se volt akkor engedetlenségről - de még nem volt őszödi beszéd sem...

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 14:41:55

Tölgyem, még egy dolog: a legitimizmus a szabályokra erősebben vonatkozik, mint a személyekre. IV. Károly nem helyezkedhetett a magyar alkotmányos rendszer fölé azzal, hogy vólensz-nólensz királykodik. Megpróbálta, befaragott. Személyében ő a felemás lemondásával és de facto távozásával a legitimitását elvesztette.

Francois Pignon 2008.11.22. 14:43:39

Ne vessük már egybe a tüntetést és a sztrájkot. (Azt most hagyjuk, hogy diákok-nyugdíjasok nélkül hányan voltak, mert ez a két legnépesebb tüntető réteg.) A személyes áldozathozatalhoz egy komolyabb dolog. Még annyit ehhez: talán te is tudod, milyen volt a hangulat 2006 őszén a félpályás útlezárásoknál, ahol az autósoknak csak pár percet várni kellett. Képzeld el ha megbénítják az országot mint a taxisblokád idején.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 14:47:21

MG,


Kösz, hogy eldöntöd a srácok helyett, miről kell beszélgetni. Igazán nagylelkű vagy hogy megmondod. De ne haragudj, téged ki kérdezett? Mi közöd hozzá?

Nehéz is a firkálmányoddal szemben érvelni, mert az nem több valami zavaros fikázásnál, ahol te kiemelve magad, mint az Igazi Konzervatív, átüvöltesz, hogy ti nem vagytok azok. Ez aztán az érv! Bokszmeccsen is átkiabálsz az ellenfélnek hogy "te nem vagy bokszoló"? Mit változtat ez a felálláson? Ez a mindent megmondó mentalitás az a "végzetes önhittség", amit nem állhatok. Már jól kiosztottál mindenkit, a Konzervatóriumtól kezdve Ablonczy Balázsig (meg Novák Attiláig, akivel szemben a nagyívű érved az volt hogy zsidó, így nem lehet elfogulatlan, piha), és közben akkora ellentmondások vannak a saját mondandódban, hogy árkot lehetne röhögni köréd. Jogfolytonosság Horthyval, meg népszuverenitásos legitimáció. Vagy-vagy. Vagy jogfolytonosság, vagy népszuverenitás.

Másrészt ne bújj be Orbán Viktor mögé, könyörgöm. Magyar állampolgár vagy, ha arról van szó, perelheted az államot is, sőt személyesen GYF-et is. Jogász vagy nemde, MG? Ha ennyire jól tudod, mit hogyan kell, miért nem léptél valamit? Tudod, más f@szával könnyű verni a csalánt. De eddig eredményeket tőled sem láttunk, csak számonkérést. De az úgy rettenetesen sovány. Eddig mindenkin számonkérsz, rajtunk, a Fideszen, Orbánon, de nem tudsz felmutatni semmit. Még egy próbálkozást sem - ami akár fulladhatna kudarcba is, de legalább mondhatnád, hogy "én megpróbáltam".

Szóval az érved az, hogy nem arról beszélgettek a fiúkák, amiről kellett volna. Mert ki tudja, miről kell beszélni? Molnárgörény. Ki az ultimate source of hungarian conservatism? Molnárgörény. Legközelebb körbekérdezünk, és elsőként téged fogunk megkérdezni, milyen kérdés lenne A lényeg. Esetleg azt is megmondhatnád, ki mit válaszoljon. Utána kinevezünk mondjuk titkárnak.

Különben olyanra sem emlékszem, hogy úgy lett volna meghirdetve, hogy most a LÉNYEGRŐL fogunk beszélni.
Vagy mutatnál ilyet? Várom.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 14:51:18

Francois, komolyan mondom: nézz utána egy kicsit az alkalmazott tömeglélektannak (nekem ha nagyon keveset is, de ilyesfélét is kellett tanulnom). Egy tömeg kinetikája más, mint az egyedeké külön. A taxisblokád is az elzárások mérete miatt lett sikeres. Az, hogy egyesével azt mondják: "nem sztrájkolnék, nem tüntetnék" - keményen változik, HA x fölé emelkedik a tüntetők/sztrájkolók száma. Merthogy onnantól biztosabbnak érzi az egyed, ha a tömeghez csatlakozik. De a megindítást, a kezdeti "kritikus tömeget" csak egy Orbán-féle karizmatikus vezető hozhatta volna létre. De ennek már annyi, most már nem teszünk egyebet, mint we are crying into the spilt milk. Ez a hajó elment - egyikünk se tudja bebizonyítani az igazát teljességében. A tömeglélektan mellettem szól, de az tényleg nem biztos, hogy ha Orbán kiáll, a kritikus tömeg létrejött volna-e. Szerintem igen.

Francois Pignon 2008.11.22. 15:01:09

Mondtam, nem fogunk közös nevezőre jutni. Szerintem egy Orbán-felhívás akkor sem hozhatott volna létre kritikus tömeget, ha ezt ismétli mindhárom nagy tévé és a politikai ellenfelek meg sem szólalnak. Úgy meg pláne.
Ennél sokkal közvetlenebbül az életükre ható kérdésekben, munkakörülmények, túlóra, fizetés, stb. ügyében is kussolnak az emberek a munkahelyükön, még ha a parkolóban és a buszmegállóban mind egymást erősítve egyet is értenek.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 15:01:59

Gabrilo: léptem-próbálkoztam. Feljelentettem előbb Gergényit, majd a nyomozást elutasító ügyészeket. Most jelentem fel az ügyészek elleni feljelentést elutasító ügyészeket, aztán meg a legfőbb ügyészt. Mert jogász vagyok. Mellesleg olvashattad mindezt nálam, tehát tudtad, hogy megpróbáltam. Még nem is fulladt kudarcba, bár sikerem aligha lesz, hacsak nem egy hamis vádas ügy vádlottak padja, de azt vállaltam. Vagyis egyszerűen nem mondtál igazat, amikor azt írtad, hogy nem teszek semmit.

Megjegyzem: én egyedül az országban pert nyertem a Vektor ellen (Tocsik-Vektor, ha emlékszel még rá). El is vertek érte, 1996-ban elkaptak a házunk előtt éjjel. Vittem tovább a pert, megnyertem, valami pénzt a közben megszüntetett Vektor vissza is adott. Sőt. Turulnak megírtam, hogy pontosan tudom, hogyan működött a dolog annak idején - ha érdekli, megírnám. Elsőre érdekelte, de aztán nem... Felteszem, azért, mert a Vektort nem véletlenül nem piszkálták: ott szerény gondolataim szerint nem csak Boldvai és Buday tartotta a markát...

Szóval: én a magam szintjén nagyon is sokat teszek. Amit itt helyben masszívan el is ismernek, klikkelj rá a választási eredményekre. Nézd meg pl. hogy legutóbb nagypárti támogatás nélkül ki kapta messze a legtöbb voksot. Aztán meg fogd be a szádat...

Megint csúsztatsz, durván, nagyot, színvonalmentesen. Novák Attilával nem az volt a baj, hogy zsidó - hanem hogy egy olyan ügyben akar bíró lenni, ahol magyarok és zsidók között kellene valamilyen konszenzust teremteni. Ő, aki mellesleg cionista vezető is, mennyiben semleges? Nem is beszélve (ott leírtam), hogy biztosan volt személyes vesztesége, tehát tőle elfogulatlanság a kérdésben nem várható. Te elfogulatlan és semleges lennél olyan ügyben, amibel valakidet megölték?

Annak meg örülök, hogy ezúttal le is írtad: nem ígértétek, hogy a lényegről beszélgettek. Rendben van. Legközelebb talán legyen szó a krumplipaprikás konzervatív elkészítéséről. Az fontos az országnak, arra kellenek magasszintű konzervatív gondolkodók.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 15:19:43

Egyébként eszembe jutott még valami: megboldogult KISZ-tagságom idején (harmadik gimnázium végén be kellett lépni, hogy mehessek egyetemre) késhegyig menő vita folyt arról, hogy a vallásos diák lehet-e KISZ-tag és lehet-e KISZ-titkár. Nos, az a bizonyos kérdés, hogy létezhet e vallástalan konzervativizmus: ugyanez tökben. Uraim, ha erről kell vitázni, és nem arról, hogy adócsökkentési ütemről törvényt hozó kormány adócsökkentést ígérve választást nyer (épp hogy csak), majd azonnal 180 fokot fordul, sőt, a kormányfő el is ismeri, hogy nem túlígérte magát, hanem előre megfontolt szándékkal hazudozott - és hogy így lehet-e a hatalom egyáltalán törvényes, vagy pedig ez is a választási csalás, mert a választóktól becsapással csalták ki a voksot. De persze én önhitt hülye vagyok, és ugyan, milyen alapon mondanék én meg ekkora géniuszoknak bármit is? Éljen a konzervatív kumplipaprikás!

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 15:31:04

"Vagyis egyszerűen nem mondtál igazat, amikor azt írtad, hogy nem teszek semmit."


Ez megint a tömény rosszindulat. Bocs, hogy nincs mindig kéznél a Molnárgörény Összes.

"Te elfogulatlan és semleges lennél olyan ügyben, amibel valakidet megölték?"


Na, jönnek a masszív pozitivista-liberós előfelvetéseid, ismét (mint a népszuverenitás ügyében). Ismersz "elfogulatlan" embert? Tudod MG, az én nagyszüleimet, szüleimet nem keveset b@szogatták a kommunizmus alatt. Akkor ezzel végére is értünk a gondolatmenetnek: én nem ítélhetem el a kommunizmust, mert a családom érintett volt benne. Szép gondolat!

Idejössz, löttyös-nagy lendülettel, és azzal kezded, hogy te vagy az Igazi Konzervatív, a konzervativizmus eidosát ismered, birtokában vagy a Titkos Tudásnak, s mint ilyen, bárkit bírálhatsz ezen az alapon, hiszen te Tudod, amazok meg nem. Ez jellemzi az Igazi Konzervatívot, valóban!
Csak tudod mi a baj? Mi senkire nem mutogattunk át, és nem is vindikáltunk magunknak kizárólagosságot a konzervativizmus terén. Ezt te csináltad, nem mi. Így ez megint egy olyan vád, aminek semmiféle valóságalapja nincsen. Persze végigvezethetném most, ha lenne kedvem, energiám és időm, hogy mi minden nem feleltethető meg egy konzervatív attitűdnek abban, amiket mondasz, de mégis minek? Mindenki annak nevezi magát, aminek akarja felőlem.

És imádom ezt a recept-gyártást is, hogy majd Te Megmondod, mi a lényeg és miről kell beszélni. Hát beszélj róla, baxi, ki korlátoz ebben? Nem akarod receptben megírni mindenki másnak, hogyan étkezzen, aludjon, csajozzon? Biztos lehet azt is Igazi Konzervatív módra, taníts, Mester!

Csak ne engem ha lehet. Jobb tanárokat is találok.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 15:38:16

Gabrilo, okosabb vagy te ennél, hogy ne emlékeznél dolgokra.

Elég szomorú téged ilyesféle vagdalkozásban látni. Én konkrétumokról beszéltem - te ellentmondtál, de mellesleg elismerted, hogy azokban amúgy igazam van. Most meg oldalak óta engem izélgetsz, személyeskedsz, semmi másra nem vagy képes.

Azt meg feljegyezheted, hogy az elévülést nem véletlenül találták ki. A baszogatás és a meggyilkolás - nem azonos súlyú. Az előző elévül, az utóbbi nem. Igaz ez az utódokra is: lehetsz nagyjából objektív a bolsevikok kapcsán (és az elég is), de ha valakinek Auschwitzban maradtak a rokonai, az megint csak minőségi különbséget jelent, és tőle objektivitás a kérdésben (hangsúlyozom: nem ellenességből) nem várható, de nem is várható el. A baszogatást elfelejti az ember, meggyógyítja az idő, de akit megöltek, mostanáig még nem támadt fel, Jézus második eljövetele még várat magára.

Térj vissza a Gabrilo-féle színvonalhoz. Jobb lenne mindkettőnknek.

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 15:39:05

kedves franszoá pinyon

te az vagy, mit az ember a seggén kinyom

a kordonbontás értékelése kapcsán prezentált logikádat követve, Petőfi sem volt különb a muszka dzsidásoknál, hiszen fegyvert fogott és harcaba szállt

van egy a vöröskék büdöskék által előszeretettel ócsárolt érték, ami különbséget tesz a kettő között, hangzatos, nagy szó, de az általad a felszínen egyszínűen mocskosra festeni események mélyén ez tesz lényegi különbséget: a hazaszeretet

ennek hiánya okán vagy te is és a vöröskékek is egy nagy darab büdösség

lehet, hogy mást (is) kellett volna tennie a fideszeseknek, lehet, hogy mint általában a politika, ők is korruptak, de ettől még lehet árulónak de hűnek is lenni

te meg bűzölögj nyugodtan gyökértelenül

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 15:46:19

Mg,


Kösz, de abban sem szorulok a kiigazításodra hogy milyen a "gabrilo-féle színvonal". Mondom, vannak jobb tanáraim, ha nem haragszol.

Ha tudni szeretnéd, gyilkolták is meg rokonomat a komcsik - szóval akkor innentől kezdve szavam nem lehet a kommunizmusra. De a b@szogatást nem csak úgy értettem, hogy beszóltak nekik a vöröskatonák. Javarészt a családomnak mindenét elvették, és folyamatos nyomás alatt voltak - a szüleim még a 80-as évek langyos lószarában is. Ja, hogy az elévül (de a személyes vitád BP-vel nem, hú, ezt feljegyzem!)

De emlékeztetnélek rá, hogy nem létezik sem a történettudományban, sem más szellemtudományban objektivizmus (sokak szerint a természettudományban sem). Teljesen más igazságkritériuma van a történettudománynak, mint a fizikának vagy a kémiának. Én örülök neki, hogy te polihisztor vagy, és a szakterületeiden kívül mindenhez értesz legalább adjunktusi szinten, de ebben most az egyszer próbálj meg hinni nekem. Vagy Kissingertől se olvass egyetlen sort se a kommunizmusról.

Ez egy masszívan balos/libsi elvárás a részedről, ők szokták az "objektivitást" számon kérni. Elárulom neked, hogy ilyen nincs - mert episztemológiailag tabula rasat követel meg, amit elképzelni lehet, megvalósítani nem, hiszen értelmezni csak úgy tudsz helyzeteket, ha már vannak előítéleted, eszméid, gondolataid és tapasztalataid. A tabula rasa (objektivitás) egy ezektől függetlenül elképzelt hipotetikus állapot, mely nem létezik.

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 15:47:49

jav.:
az általad a felszínen egyszínűen mocskosra festeTT események mélyén

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 15:53:50

kedves gabrilo (gavriel)

az episztemológiai tabula rázáddal inkább a seggedet töröld ki

az objektivitás nevű balos undormányról meg ne feledkezz el, amikor a beképzelt, nagyképűen tudálékos fröcsögésed kapcsán szájon töröl valaki

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 15:55:00

fasz-magyar,

Hű, mekkora érveid vannak! Ez a netes bátorság különösen megható.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 15:56:23

Gabrilo, Gabrilo, Benei egy éve se volt, hogy erkölcstelenkedett! A "rendszerváltás" meg 18 éve. Azóta is elnyomnak a komcsik? Az életfogytig terjedhető disznóság mellesleg 20 év alatt évül el, tudtommal (lehet, hogy 15). Ilyet 1988-ban már nemigen csináltak.

Hogyne, a történettudomány igazságkritériumáról már beszéltünk. Lásd Katyn, amit hidegháború ide vagy oda, még Nyugaton is évtizedeken át német bűnnek hazudtak. Na hagyjuk...

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 15:58:54

MG,


Arra az érvedre célzol amit csúnyán bebuktál? (Katyn és a Kommentár) Ja, igen, megvan.

A másik meg a szokásos jogpozi duma. De én nem a jogi felelősségről, hanem a személyes ítéletről beszéltem, maradjunk a tárgynál, ha lehet (a komcsik nem szórakoznak ma is? Miújság, MG, azóta változott a véleményed az MSZP-ről?). Arról volt szó, hogy akinek a rokonságát megölték valamelyik rendszerben, az nem tud "objektíven" ítélkezni? Márpedig 1) objektív ítélet nincs, mert az mindig értéktelített, 2) és ha nem ölték meg senkijét, mégis mi garantálja annak az objektivitását?
Ezen most nagyon elcsúsztál:))))

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 16:05:36

kedves gabrilo (gavriel)

sejtettem, hogy félreérted, ezért bővebben és pontosabban:

ugye te lenni állításod szerint konCervatív (az hogy konZervatív is vagy-e szerintem kétséges), illetve szerinted az objektivitás elvárása meg lenni mocskos balos trükk

no hát erről ne feledkezz el, ha valaki szent szubjektivitásból szájon töröl

szép napot

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 16:07:00

Azt mondtam, hogy a történészeket nem ismerem el magam fölött álló korrekt tudósoknak, mert a katyni példa mutatja, hogy politikai motivációkból nem ritkán tudatosan hazudnak. Katyn ennek a legpregnánsabb esete, de számos hasonló példa hozható (Katyn azért a leggázabb, mert keleten-nyugaton egyformán hazudtak, más ügyekben a hazugság rendszerfüggő volt).

Mit buktam be ezen? Ezt a tételt fenntartom. A Kommentár tudtommal nem közölte az igazságot 1990 előtt, vagy igen?

Ez a "csúnyán bebuktál" azért gyatra, mert ott - te buktál be ugyancsak. A fenti tétel ellen annyit hoztál fel, hogy "Ablonczy azért tisztességes". Amit nem is akartam cáfolni - annyi bajom volt vele, hogy nem történészi, hanem aktuálpolitikai 12 pontot kreált, de a bírálat elől rögtön történészi piedesztálra menekült. Amikor az állványát Katynnal bontani kezdtem, megsértődött.

Nem változott a véleményem az MSZP-ről. De ma de jure nem állampárt, és de facto is csak bizonyos dolgokban (pl. titkosszolgálati disznóságok). 1990 óta nyílt pártszerű elnyomás nincs, a felemás rendszerváltás ebben úgy-ahogy megfelelő. Nem értem, mit nem értesz, Gabrilo - ma nem szórakozhatnak úgy, ahogy tehették pl. 1983-ban.

Francois Pignon 2008.11.22. 16:14:38

http kezdetű barátunk hozzászólásait nem értem egészen, de nem baj, Kündü hiányában megteszi. ;)
Amúgy mondjam?: A muszka katona meg Petőfi is rendesen sorozva lett, csak utóbbi még a katonáskodás előtt a 48 nyári választásokon az Országgyűléssel próbálkozott, bezony az alkotmányos úton.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 16:16:47

Petőfi önkéntes volt, Francois... Más néven freiwilliger...

Francois Pignon 2008.11.22. 16:19:16

Bocs, arra akartam utalni hogy mindkettő rendes seregben szolgált, nem partizán volt. De a lényeg nem ez volt.

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 16:20:46


egy apróság: ha te hazaszerető konZertvatív lennél Gabrilo (gavriel), nemcsak konCertatív, akkor nem problémáznál objektív ítélet és értékítélet viszonyán

ausvicot meg a gulagot is lehet pozitívan értékelni, ha az azokat megalkotó államok gazdasága szempontjából tekintünk működésükre, úgyhogy a te logikád szerint ezeket elítélni is egy megkérdőjelezhető értékítélet csupán

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 16:27:19

fasz-magyar,


Ez még mindig erős érv. De a továbbiakban téged leszarlak, mert a kibernetikus szájkarate nemigen mozgatja meg a libidómat.

MG,

"A Kommentár tudtommal nem közölte az igazságot 1990 előtt, vagy igen?"

A Kommentár asszem 2005 óta létezik. De a főszerkesztő morális és szellemi tisztességének nyugodtan utána lehet nézni.

Továbbá természetes, hogy én buktam be, hiszen Molnárgörény nem csupán az Ultimate Source, hanem a Végső Ítélkező is. Sőt, az objektív. Így ha valamiről azt mondja, úgy van, akkor az úgy van. Nem kicsit gnosztikus.

Ablonczynak pedig nehezen lehetne nekimenni Katyn-nal, ezért is buktál nagyot. A Kommentárnak volt külön Katyn-melléklete, linkeket is kaptál, meg lehet tekinteni, lehet ellenőrizni, hol áll a Kommentár. Ez van.
Másrészt persze hogy nem tekintesz egyetlen történészt sem tekintélynek hiszen 1) más történészek bűnei okot adnak arra, hogy Ablonczy és mások is bűnösek (ez valami kollektív történészi felelősség lehet) - így vizsgálat nélkül egyből alá lehet ásni valakinek a tekintélyét, és nem elismerni történészként, hiszen Azok Hazudnak. Hja, így könnyű; 2) Te úgyis jobban tudod, úgyhogy neked egy történész se mondja meg, még akkor sem, ha ő a történész.

Tudom, ez szarul eshet, de az a helyzet, hogy Ablonczy Balázsnak nincs szüksége arra, hogy te igazold, történész-e, vagy sem, tisztességes-e, vagy sem. A nem kicsiny jelentőségű munkássága itthon és külföldön is elismerésnek örvend, és tekintély is. Ez van. Kettőtök közül ő a történész, nem te.
Nekem úgy jön le minden egyes mondandód, hogy megmondod a magas lóról, hogy mi van, senki másnak nem lehet se tekintélye, se igazsága, hiszen te minden területen tekintély és igazságszóró lángoszlop vagy. De az a baj, hogy nincs így. (Jegyzem meg, bár nem tudom, szinte egészen biztos, hogy Ablonczy Balázs nem sértődött meg - ugyan már, hombre, de most komolyan, nem gondolsz egy kicsit sokat magadról e téren? Miért lenne bármilyen súlya is annak, hogy te mit mondasz róla?)

Talán nem ártana mégis elfogadni azt, hogy tényleg vannak tekintélyek, és ezek nem csalással/hazugsággal szerezték azt meg?

A másik:
még mindig terelsz. A kérdés az volt, hogy akinek a családja érintett volt ebben-abban, az nem ítélheti meg az adott jelenséget. Nos, mint te is, én is érintettek vagyunk a jelenlegi kormány áldásos politikájában. Téged mint mondottad, ugyanez a garnitúra el is veretett. Akkor, kedves MG, várom tőled az epokhét.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 16:32:16

fasz-magyar,


szép nicknevednek megfelelően olyan stupid vagy, mint nyolc másik. Épp az értékítéletek elkerülhetetlensége mellett érvelek, de ez neked nem esett le, jóreggelt.
Ez az izzadtságszagú barnabolsi zsidózás meg elég unalmas már, nincs olyan kommented, amiben nem szórod el. Mitől vagy ilyen ingerült?

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 16:32:23

Kedves uraim! (Igaza volt Ákosnak a női kvóta ügyben)

két észrevételem lenne:

1., Jelen példa is mutatja, hogy az új Reakció dizájnban nagyon nehéz követni a kommenteket.

2., Nagy tévedésben van Görény úr, amikor azt hiszi, hogy mi csütörtökön világmegváltani ültünk össze az Aranytízben, így hát óvatosabban azzal a kritikával, amivel a témáinkat illetik. Attól, hogy beszélgetünk a vallás és konzervativizmus kapcsolatáról persze, hogy a helyén marad a kúrmány, meg nem tör ki a forradalom, de az nem is a mi célunk.

Kedves Görény, amit hiányolt a Konzíliumról, azt nem is fogja tőlünk megkapni. Mi ugyanis nem vagyunk anarchisták.

A konzi arról a pár témáról szól, ami bennünket érdekel, amiről ugyanúgy beszélgetünk pár sör mellett egy rendes kocsmában akár. Azért publikáljuk, mert így olyan emberekkel találkozhatunk, akik hasonlóképpen gondolkoznak, és ez jó. A konferenciának is elsősorban az volt a célja, hogy kiálljunk, elmondjuk, amit gondolunk, és meghallgassuk a többieket.

Valamelyik kritikusunk azt írta, hogy a száz résztvevő smafu, a kacor info sokkal többet tudna összeszedni, és Butaházy is. Ez igaz, de semmi köze sincs a lényeghez. Mi szeretünk jókat beszélgetni, főleg olyan témákról, ami minket érdekel, olyanokkal, akiknek van mondanivalója. A Bélyeggyűjtők klubjába sem szokás berontani azzal a felkiáltással, hogy tessék inkább az autóskártyákat gyűjteni.

Ha forradalmat szeretnének csinálni a Bombagyárral, tessék, meg lehet próbálni. A körei, amelyekben mozog, kedves Molnárgörény eddig remekül fellépett kocsik visszapillantó tükrei, a köztéri kukák és telefonfülkék ellen - a Gyuccsány meg még mindig a helyén van. Megjegyzem, amikor a radikális barátai szétkapják a belvárost, AKKOR MAGUK erősítik meg ezzel a jelenlegi kormányt, nem pedig mi, akik néha összejövünk beszélgetni.

A Nemzeti Blogcsúcs szerintem egyébként kellőképpen önironikus cím, dehát nem tetszhet mindenkinek.

+1 Hagyjuk már a Benei-témát, mert unalmas és mert gáz számon kérni Gabrilón, főleg, ha olyan ember kéri számon, akinek a ,,blogközössége" tényleg sok kívánnivalót hagy maga után.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 16:44:38

Igaz is, befejeztem az offot. A továbbiakban témához nem illő kommenteket hanyagoljuk:) Elnézéseket kérek a többiektől.

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 16:47:42

"a továbbiakban téged leszarlak"

kedves Gabrilo (gavriel), mindenki azt tudja adni, mi saját magának lényege

:)

egyébként lenne csak úgy általánosságban egy megjegyzésem:

a KONZERVATORIUM.HU udvartartása ugyanolyan bagázs mint az USA neoconjai és e kettő valamiben érdeks hasonlóságot mutat egy harmadik bagázzsal, nevesen a Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsával:
Seres
Tallián
Bitter
Wolfovitz
Kristol
Strauss
Böhm
Kun
Landler
Lukács
Rákosi

hogy a f_ba van, hogy mindig ebből a fajtából kerül ki a megmondóemberek és ideológák alja?


a KONZERVATORIUM.HU konzervativizmusa nem magyar konzervativizmus, márpedig az elég nagy baj, ugyanis a konzervatív eszemének fontos eleme a nemzeti gondolat


a REAKCIO.HU körüli bagázs meg szimplán olyan libsi csürhe akinek a nagy balos egyenlőségesdi olvasztótégelye helyett a kapitalista kurvulás tetszik, ahol látszólag sem kel adni a szociális érzékenységre illetve egy a mostani amerikai kampányban hallott népi bölcsességet kölcsönvéve: "Libertarians are Repőublicans who like to get high."

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 16:55:42

Udvartartás. :DDD Az előbb majdnem kimentem a teámért, de akkor inkább szólok az udvartartásomnak, hogy hozza be.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 16:56:01

Kedves Rák, a "köreim" engem nagyrészt nem is ismernek, és tüntetésekre se járok. Kukákkal nem hadakozom. De fentebb leírtam, hogy semmi értelmét nem látom az effélének, sőt azt is, hogy előfordult: nyilvánosan szót emeltem ellene. A jelek szerint erősen vitavesztő állapotban vagytok, ha már szükségesnek tartod megint a "szélsőjobbos anarchista" klisét aggatni.

Forradalmat egy néhány ezres-tízezres radikális honlap nem tud csinálni. Hogy indokolt lenne-e, az már más kérdés, és most nem is részletezném - erős érvek szólnak mellette és ellene is. Viszont a forradalom csak akkor forradalom, ha a többség egyetért vele - és ez több, mint a pártpolitikai rokonszenv, hiszen ahhoz az erőszakkal is egyet kell érteni, nem csupán a kormányt elutasítani.

Szerintem nem vagyunk abban a helyzetben, hogy egyszerűen csak beszélgessünk mindenféléről. Persze ezt lehet, de az nem konzervatív és nem blogcsúcs. Ha elnökséget lehet nyerni Amerikában internetes profizmussal - ahogy Obama tette - akkor Gyurcsányt buktatni is lehetne. Talán. Legalábbis meg kéne próbálni. A beszélgetéssel - ismétlem - az a baj, hogy ha ekkora hírverés van körülötte, az a hamis látszat alakul ki, hogy voltaképpen nincs itt baj, és ami van, az megbeszélhető. Pár hónap, és ha a világválság felerősödik, csendben éhendöglünk, Gyurcsányék meg a Bahamákon költik, amit összeloptak. Vagy ha nem, akkor még az unokáink is fogják fizetni, amit most hitelt Gyurcsány felvesz és nagyrészt el is lop.

Ha ez titeket nem érdekel: akkor javaslom változatlanul a krumplipaprikást.

Gabrilo: Ablonczy fiatalsága miatt nem kényszerült hazudni Katyn tárgyában - de az, hogy igazat írtak, nem érdem, mert már akkor tették, amikor az elfogadottá vált. Kollektív történészi felelősség? Igen! Igazad van! A TÖRTÉNETTUDOMÁNYT ugyanis művelői így nevezik. Nos: ha egy "tudomány" megengedi, hogy évtizedekig tudatosan hazudjanak benne, akkor önmagában arra hivatkozni, hogy valaki tudósa ennek, NEM ÉRV. Még akkor sem, ha az illető egyébként nem hazudik. Ugyanis az "én vagyok ebben a tudományban járatos" lózung elsikkad, ha ott a másik igazság: "ebben a tudományban tudatosan, politikafüggően hazudnak, ha kell". Márpedig Ablonczy nem azt mondta, hogy "én személy szerint sose hazudnék" (ami lehet igaz), hanem azt, hogy "én történész vagyok, te meg nem, te ehhez nem értesz". Ez pedig nekem kevés. Mindegy, mi róla a véleményed.

Egész pontosan: nem a mai, hanem a Horn-Kuncze-kormáény idején vertek meg, de nem a kormány. Tudom, ki fizetett érte: a (mellesleg jobboldali) önkormányzat egyik embere. A rendőrség nem derített ki semmit, de én megtudtam - ki is iktatódott az illető a politikából. Nekik jobban fájt a fellépésem, mert közétettem, mekkora idióták voltak, amikor a Vektor zsebébe tömték a pénzt (még csak meg se vesztegették a hülyéit, hanem átverték).

Te terelsz. A jelenlegi sérelmeket nem "megítélni" kell, hanem küzdeni ellenük, hiszen az önvédelem általános jog. A 12 pont régi sérelmekről szólt. Ott más a helyzet: nem mindegy, hogy ki milyen sérelmeket szenvedett el és mennyi ideje. Megint te simogatsz össze furcsán dolgokat. A személyes csipkelődéseidet pedig, bár nagyon elegánsak, nem viszonzom, mert fölösleges ilyeneket irkálnom.

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 17:00:17

Na, lassan mennem kell dolgozni, úgyhogy abbahagyom. Mindenesetre számomra úgy tűnik, hogy itt és most sokkal inkább érdemi megbeszélés folyt, mint a "blogcsúcson"...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.22. 17:09:19

kár, hogy nekem nem lehet udvartartásom, viszont downloaddal mi történt?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.22. 17:12:21

Zeeland: persze hogy ez a lényeg, de neked ezek szerint jobban tetszik az, amit anno én még a pártkongresszusok közvetítésén hallhattam: amikor az elvtársak azon vitatkoztak, hogy ki ért jobban egyet...

Francois Pignon 2008.11.22. 17:12:23

Már öt hónapja nem jelentkezett, aggasztó.
blog.hu/user/98734/tab/activity

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.22. 17:18:53

tényleg az, biztos csak megunta a dolgot

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 17:24:55

"A konzi arról a pár témáról szól, ami bennünket érdekel, amiről ugyanúgy beszélgetünk pár sör mellett egy rendes kocsmában akár."

Ez nagyon szép, csak akkor nem kell az ilyen nagy közös ideológiai mazsolázgatást omnipotenciát sugallóan KONZERVATORIUMnak hívni.
Ez így csak egy büdös kis csúsztatás.

"A Nemzeti Blogcsúcs szerintem egyébként kellőképpen önironikus cím, dehát nem tetszhet mindenkinek."

A KONZERVATORIUM cím az, ami igazán önironikus.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.22. 17:26:11

mindig azon gondolkozom, hogy miért lett konzervatórium, amikor az a zenei szakközép neve volt egészen sokáig, és a zenészek most is konzinak hívják, ott a nagymező utcában

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 17:27:46

Jaja, gáz cím a Konzervatórium. Gabrilo mondjuk tud gitározni, de a szerzők legalább 80%-a nem ismeri rendesen a szolfézst. Ennek ellenére azért vettük fel a konzervatórium nevet, mert zeneértő szerepben akarunk tetszelegni.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.22. 17:28:56

Király Rák, nem nem volt ilyen szándékom, semmi sértő vagy támadó, esetleg lenéző, csak kérdeztem, mert érdekel.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.22. 17:32:54

Király Rák,

végül is, volt már tavasszal egy közös off line programja (pontosabban kettő) e blogoknak.
Na, attól hogy bevadult volna "fasz-magyar" nemzettestvérünk.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 17:34:11

Bocs, nem neked ment, calam, hanem fasz úrnak. :) Amúgy az alapításnál én nem voltam jelen. Úgy tudom, a srácok valami olyat akartak, amiből arra lehet asszociálni, hogy konzervatív, meg komoly, de azért inkább laza, mint modoros.

Aztán ez lett belőle, de az sem lepne meg, ha nem lenne különösebb története. (Ez a Rák nick is úgy jött, hogy éppen néztem a TV Paprikát.) No, de ne offoljunk.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.22. 17:35:45

a TV Paprika kurva jó! Mindig éhes leszek tőle:)

2008.11.22. 17:39:21

MG felvetésében volt egy adag provokáló szándék, de szerintem ez belefér. Mindenesetre egy az alkotmányos fundamentumot érintő megbeszélésnek lehetne helye a magukat konzervatívnak tartók körében, legfeljebb Navracsics nem lesz ott, mert neki ez kellemetlen lehet. Tessék pusztán téma javaslatnak felfogni.

2006 ősze már múlt idő, pár szóban. Ha nem következik Őszödre szinte rögtön az ostrom, akkor talán lett volna esélye az MG által felvázolt fidesz cselekvésnek. Így viszont olyan sikeresen elterelték az elcsalt választásról a fókuszt, hogy nagyon kétséges lett volna egy országos sztrájk esélye. Egyébként azokban a napokban én is valami hasonlót vártam a fidesztől, amikor láttam, hogy spontán módon nem tud kialakulni. (Lásd: TV ostrom elszigeteltsége.) Csak találgathatunk, nem fog ez már kiderülni.

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 17:41:04


"végül is, volt már tavasszal egy közös off line programja (pontosabban kettő) e blogoknak."


ilyen a "tolvajbecsület", mindenki a saját fajtájával igyekszik összetartani - a hazugok és képmutatók is

2008.11.22. 17:41:28

Az igaz, hogy MG-nek magas a vita skillje, de nem mindig van igaza. Pl. a ki elfogult, ki nem kérdésben gyengébbnek érzem az érvelését. Valamilyen szinten mindig mindenki elfogult.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 17:47:52

csi

Szeretnénk több beszélgetést is rendezni, amelyek már tematikusak lennének, meghívni rájuk szakértőket. Ez az első alkalom inkább csak amolyan bemutatkozás volt, hogy itt vagyunk, ezt gondoljuk, kb. ezekben nagyjából egyetértünk, ezeket a szerzőket szeretjük, ennyi.

A folytatásba belefér sok téma, gyakorlatiasabbak és elméletiek is. Annyira még nem vagyunk a szeren, hogy most meg tudjam mondani milyen témák lesznek, mikor és milyen sorrendben, de az államelméleti kérdéskör biztosan elő fog még kerülni specifikusan is és más témákat által érintve is.

Ács Ferenc 2008.11.22. 17:53:57

a KONZERVATORIUM.HU udvartartása ugyanolyan bagázs mint az USA neoconjai és e kettő valamiben érdeks hasonlóságot mutat egy harmadik bagázzsal, nevesen a Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsával:

:DDDDDDDDDD

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 18:36:31


kedves Gabrilo

lehet, hogy "episzetmológiai tabula rasa" vagyok és olyan stupid, "mint nyolc másik" - de legalább nem vagyok egyedül

te viszont sine qua non emelkedsz fölém:

"szép nicknevednek megfelelően olyan stupid vagy, mint nyolc másik. Épp az értékítéletek elkerülhetetlensége mellett érvelek, de ez neked nem esett le, jóreggelt."

ezek szerint te magad sem vagy azzal tisztában mi mellett/elle érvelsz - vagy szimplán büdös kis csúsztatás amit írsz

te ugyanis EGÉSZEN PONTOSAN amellett érvelsz, hogy objektivitás nem létezik, objektív ítélet nem alkotható, hogy objektivitás és értékrend kizárják egymást - mintha bizony nem lennének objektív értékek, mint például az élet vagy at egészség


de tegyük fel, hogy épp egy székbe kötözve ülsz egy új "Nemzeti Blogcsúcs" pódiumán a közönség előtt és egy pisztoly hideg acélcsövét dugják a torkodba

ekkor megkérdezik a közönség véleményét, hogy szerintük el lehet-e durrantani a pisztolyt a szádban - nem szavazásként csak úgy mégis (persze te reménykedsz, hogy ez befolyásolja az eseméynek menetét)

nyilván sokan ellenzik, de szerencsétlenségedre vannak olyanok is akik helyeselnek ehhez

te ebbe vajon belenyugodsz, készségel elfogadod, hogy szétrobbanjon a fejed, minthogy szerinted nincsenek objektív értékek, objektív érvek, objektív ítéletek és ugyaannyira "jogosan" lelőhetnek mint amenynire "jogosan" életben hagyhatnak

vagy a pisztoly csövével a torkodban szavak helyett csak a gondoltaid ordítanának, hogy ilyet nem lehet tenni, hogy az élet értékes, és azért nem lehet golyót küldeni a fejedbe, mert a te kis életedben is az Élet csodája és értéke rejtezik

nos?

szóval van objektív érték vagy ki lehet bélelni ólommal a koponyádat?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.22. 18:46:42

objektív érték =/= jog(osság)

Az objektív érték léte episztemológiai probléma, valaki agyonlövése erkölcsi.
Most kéne beiratkoznia egy felsőfokú tanintézménybe.

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 18:47:03

a precízség kedvéért:

a pisztolyt torkodba dugó illető nem ismer, neki teljesen mindegy, hogy a koponyádban vagy teszkósszatyorban viszed haza az agyad, az ő szerepe egy olyan helyzet teremtése, amiben eldöntjük, hogy mi is az objektivitás és az értékrend fogalmának viszonya

te pedig nem vagy épp deppressziós vagy halálos beteg, mondjuk rákos, és nem a kemótól dobod ki a gyomrod naponta vagy AIDSes, végstádiumú szívbeteg / veseelégtelen / tüdőfibrózisos / agyvérzett béna

Krokodil · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.22. 18:52:21

RG gyenge szíve nem bírta itt a vitákat, próbálja a hóeséssel nyugtatni a feleket, pedig nincs itt semmi vita. Nézzük meg pl Király Rákot és calamot, akik konkrétan a Paprika TV-ről beszélgetnek:)

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 18:54:31

tölgy ezért van IDÉZŐJELBEN a "jogosan"
ne légy pitiáner


tehát az a kérdés, hogy

Gabrilo barátunk, aki tagadja az értékek objektivitását, apellálna-e arra, hogy a vadidegen - aki számára teljesen közömbös Gabrilo személye, hogy kicsoda-micsoda, hogy miket tett eddig és mik a tervei az életben - objektív értéknek tekinti-e az életet és nem húzza meg a ravaszt

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 18:55:38

Pedig már vagy fél éve kikötötte a szar upc

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.11.22. 18:57:29

Ahogy olvasom faszbácsi leírását a pisztolyokról, ez a videó jut eszembe.

youtube.com/watch?v=smioOkwR3lw

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 19:07:32


Ejnye Rák, ilyen mocskos perverz vagy, hogy torokba dugott pisztolyokra izgulsz?

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.22. 19:20:56


tölgy, az értékek objektivitása nem az episztemológia hanem etika témája

nem járok filozófia szakra, de úgy látszik neked még a kozépiskolás szintű ismeretek is hiányoznak

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.11.22. 20:46:23

Mostanában keveset kommentálóként: ha elfogadom, hogy az internetes vita és ennek néhány IRL kitüremkedése a konkrét politikai cselekvést tekintve is számít (ez cseppet sem biztos, de tegyük föl), akkor mind a radikálisok, mind a Konzervatóriumon gyakori elméleti konzervatívok érvelése hamisan cseng Magyarországon. Ezeket a gondolati képeket nem lehet reálisan rávetíteni a magyar társadalomra, az ugyanis egyik irányzat iránt sem mutat jelentős affinitást. Amit itt képviseltek, az a dumától elszakadva - már bocsánat - a társadalomátalakítás projektje, amely erőszak nélkül megvalósíthatatlan. Gyurcsánynak most törött bele a bicskája egy aufklérista "reformprogramba" (ami inkább volt felforgatás); ha a konzervatívok próbálkoznának ugyanezzel, gyorsabban megbuknának, mint Antall József, és a gyurcsányi társadalomboldogítás iránti széleskörű ellenérzésből táplálkozó politikai tőkéjük - kormányzási esélyük - pillanatok alatt semmivé válna.

Ezzel nem a viták és szellemi műhelyek ellen akarok érvelni; ők a maguk nemében hasznosak. De praktikusan a magyar konzervativizmus választása ma nem a radikálisok és a Konzervatórium/Reakció közötti döntés, hanem az, hogy vállalják-e a Fideszt mint tökéletlen és korrupt, de a jelenlegi kormányzatnál jobb választást, vagy durciból, sértődöttségből és megosztottságból Gyurcsány és az országot gazdasági/politikai/morális csőd felé vezető elit hatalmon maradását készítik elő. Nincs jó választás. De van nagyon rossz, és ez Gyurcsány politikai koalíciója.

Gyurcsány Ferencet le kell győzni az országgyűlési választásokon, és a jelenlegi helyzet alapján ugyanekkor le kell győzni Fodor Gábort és - sajnos - Dávid Ibolyát is. Ez nagyon kemény menet lesz. De ma bármilyen más "konzervatív" alternatíva lila köd és leányálom: a tétet figyelembevéve pedig meggyőződésem szerint immorális kockázatvállalás.

Ez a hozzászólás egy voks a konformizmus mellett.

arvisura · turoczi.blog.hu 2008.11.22. 22:15:00

Kedves írogatótársaim! A fölösleges szembefeszülés elkerülhető. Demokrácia van: a gátlástalan politikusok terrorjába csomagolva.

_andris 2008.11.22. 23:04:20

Úgy látom, hogy egyre inkább előtérbe kerül a "szépreményű konzervatív fiatal generáció által elfoglalt pozíció és tér a magyarországi szellemi térképen, és kilátásaik, és de jó hogy vannak" című politológusduma, ami számomra hihetetlenül érdektelen. Persze sok sikert mindehhez.

Egyetértek elGaborral, de mégis lehet, hogy nem vinne rá a lélek hogy a fideszre voksoljak.

vaffanculo 2008.11.23. 00:08:36

Max riszpekt Görinek. Gabrilot uakkor elragadták az érzelmei, ő ennél sokkal értelmesebb sztem.
Radikalizmus nélkül lófasz sem lesz itten (vagy csak az, dögivel). Persze a radikalizmusnak is vannak komoly veszélyei, de vagy vállaljuk ezeket vagy ülünk tovább a langyos szarban...
Göri is írta a blogjában, LGábor te is aszondod, h a fityesz a kisebbik rossz. Ez igaz, de én szeretnék már a jóra is szavazni, nem taktikázni, h melyik kevésbé szar. Ilyen sajnos most nincs és ez qrva nagy gáz. Valahogy mégsem vinne rá a lélek, h a fityeszre (madöfre) szavazzak, inkább el sem mennék...

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.23. 00:09:58

"konzervatív fiatal generáció" akik alig pár éve még a felsőoktatásban itták le magukat minimum heti egyszer és legnagyobb gondjuk volt a előadások után az épp leginkább elérhető csaj/pasi befűzése?

mrt az amelyiknek dolgozni kellett a suli mellett (munkára gondolok, nem firkászkodásra), azok a diplomájukkal a kezükben sem azzal foglakoznak hogy megmondóemberkedve ragozzák azt, amit igazi élettapasztalat hiján csak könyvekből konyítanak

újságíró, politikus egykutya

mr. pharmacist1 2008.11.23. 00:59:15

Kedves fasz!

Az előző hszedből kiderül, hogy te fullra beszoptad a kormány megosztó dumáját az egyetemistákról. Most vagy egy irigy diploma nélküli hozzászólót tisztelhetünk a személyedben, vagy magát Magyar Bálintot.

(király rák)

Alfőmérnök 2008.11.23. 01:00:15

Faszmagyar megint sziporkázik meg polgárpukkaszt, kár hogy nem veszi észre, hogy a 8. kerületi kocsmák és a vérkomcsi nyuggerek színvonala alatt van.

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.23. 01:43:48

kedves gyógyszerész!

Az előző hszedből kiderül, hogy ha van egyáltalán közöd a felsőoktatához, akkor jó adag opiátot lökhettél, hogy neked ez nem tűnt fel. Ha egy műegyetemen heti rendszerességgel liftbehányás van, ahol pedig azért kell tanulni/tudni is valamit és nem elég a 100 hivatkozásból összeollózni a 101-dik magasröptű mélyenszántó firkálmányt, akkor más helyeken ugyan mi más lenne?

úgy tűnik mostanra dementálódsz is, különben észrevennéd, hogy nem a teljeskörű mai magyar felsőoktatást jellemeztem, csupán a "konzervatív fiatal generáció" (miben)létével kapcsolatban tettem észrevételt: akik ma fiatalon személyükben is hitelesen nemcsak megmondóemberkedve, léhűtésből képvislhetnének egy konzervatív mentalitást, azok épp nem azzal vannak elfoglalva.

Zetek 2008.11.23. 09:44:10

fasz-magyar.blog.hu/! Édes, amikor valaki megmondóemberként küzd a megmondóemberkedés ellen. Régi marxista dialektika. De, mint Karcsi gyereknél itt is személyes problémák játszhatnak szerepet. Egyszer visszautasított valaki? Vagy elvette a kis piros autódat? Holt volt itt megmondó emberkedés te szerencsétlen? Még te is szervezhetsz ilyet, ha akarsz és elmegy valaki, hogy szóba áljon veled.

belganő 2008.11.23. 21:22:45

A konzervatív reneszánszba miért nem fér bele a német, két világháború közötti konzervatív forradalom? Nem inkább nékik, s nem a zsidó gyökérzetű angolszász konzervnyitóknak lenne mondanivalójuk nékünk? Schmitt, Spengler, Moeller van den Bruck, Niekisch és a többiek - őket miért nem hozzátok elő? Hogy esetleg a hírszerzőnél, a judapestnél nem mindenkinek tetszenék ez..? Ja, hogy ez szempont?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.23. 22:26:39

Uraim: még aki amúgy zsigerileg nem kedvel, az is érzi (meg amikor beszél, voltaképpen súrolja a mondandómat) hogy valahol mégis a lényeget piszkálgatom. A Fidesz azért lehet "kisebbik rossz", mert a szabályok a választókhoz való hűséghez képest a pártvezetőkhöz való hűséget jutalmazzák. A választási rendszerünk olyan, hogy Pityi Palkó korrupt genyót, ha a pártja elég nagy, és a vezetése szereti, a választók nem tudják kiakolbolítani a parlamentből!

Tessenek végiggondolni, hogy ez a Pityi Palkó egyéniben kormánypártivá lett választva. Most például a Fidesz azzal szórakozik (mert ez is masszív demagógia ám!!!), hogy a kormánypárti képviselők egyéni körzeteibe mindenféle fejlesztést javasolnak a költségvetés módosításakor, hogy kényszerítsék az illetőt a leszavazására (merthogy ha megszavaznák, elúszna a büdzsé). Aztán a kampány alatt szépen kigyűjtva a választók elé tárják, hogy cseszett ki Pityi Palkó a saját választókerületével.

Namármost, ha Pityi úr elég párthű, megfelelő seggek táján nyalakodott és soha nem ment a főnökség ellen, joggal mondhatja: adjatok nekem megyei listás befutó helyet, mert szurokba-tollba hempergetnek a körzetemben. A vezetés meg tudja, hogy Pityi úr nem szavaz félre, bejár fegyelmezetten, jó elvtárs - és ad neki ilyen helyet. Vagyis Pityi úr ott fog ülni a következő parlamentben akkor is, ha a körzetében egyetlen voksot se kap...

Következésképpen: a pártelitek a mai rendszerben lecserélhetetlenek. Ennek megfelelően igazi felelősségük sincs. Még egy olyasféle konszenzus is úgy-ahogy létezik, hogy egymás disznóságairól legfeljebb ugatnak, de kemény, igazi szankció nincs, nagyon ritka a kivétel (Cuslág, meg a Szabadi Béla...).

irrelevant 2008.11.23. 22:43:48

Hát ez sajnos színigaz...

Alfőmérnök 2008.11.23. 23:37:07

Amennyire meg tudom ítélni, Molnárgörénynek szerintem is igaza van.
Csak azt nem értem, hogy aki azt írja, hogy "aki nem tud különbséget tenni az undorító bűnöző Tasnádi Péter és a szomszéd lépcsőházban lakó Weisz néni között, annak kár egy betűt is leírni (úgyse az olvasás az erőssége)", az miért ír a Bombagyárra?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.11.23. 23:54:58

Alfőmérnök: már sokszor elmondtam, hogy a Bombagyár - ahogy más nagyobb közösség sem - nem homogén. Önmagában az jelzi, hogy engem ott hagynak publikálni - márpedig nyugodtan végigolvashatod bármelyik írásomat, abban nincs gyűlölködő zsidózás (bírálat olykor igen, na de megbocsáss, a zsidók se vindikálhatják a bírálhatatlanság jogát). Az olvasók nagyobb hányada szerintem higgadt jobboldali, aki polkorrektség nélküli írásokra vágyik, de a fröcskölődést nem nagyon szeretik. Kiderül ez a hozzászólásokból is, bár azok torzítanak: mindig a leggőzösebb fejűek a leghangosabbak, de hát hol nem?

Tehát: azért írok a Bombagyárra, mert a nézeteimet értelmesen gondolkodó, nem polkorrekt de nem is gyűlölködő konzervatív-magyar érzelmű személyek között terjeszteni tartom érdemesnek. Olyat is leírtam ott, hogy a magyar zsidóság érték (és ezt nagyon is így gondolom), és nem köveztek meg. Lassan egyébként a blogoszféra zsidó aktivistái (illetve egy részük) is rájön arra, hogy a BGY nem homogén karlendítős fasisztacsorda, valamint hogy tőlem semmi félnivalójuk nincs. Shadai mesterrel is összebékültünk, talán még össze is barátkoztunk egy kicsit.

Sok olyan fiatal van, aki tudja-érzi, hogy valami itt nagyon nincs rendben, de a mai tévékultúrában nem szerzett elég ismeretet, nem elég művelt környéken nőtt fel, stb. Ezeket az embereket könnyű ostoba és undok eszmék mellé állítani. Én azt akarom, hogy legyenek karakán és hazaszerető magyarok, ne legyenek polkorrektek (aki azt mondja, hogy cigánybűnözés nincs, azt körberöhögöm), de zsigerből ne gyűlöljenek senkit se, mert az ostobaság, értelmetlen, sőt, kritikus társadalmi helyzetben sokszor tragikus is. Szerintem akkor lesz ez az ország jobb hely, ha senkiről se mondanak le előre - a "szélsőjobboldaliakról" se. Lásd Vári György blogját - ő a túloldalról hasonlóképpen beszél.

Alfőmérnök 2008.11.24. 00:33:34

Az a baj, hogy szerintem a BGY fő vonalat kéviselő Blogin és TC meg Főnix az általad "ostoba és undok"-nak nevezett eszméket is respektálják. Szerintem az a legviccesebb/szomorúbb, mikor kimoderálnak/kitiltanak teljesen értelmes, rásadásul nemzeti érzelmű, csak náluk némiképp differenciáltabban gondolkodni képes embereket (legutóbb pl. dzsungellakót). Ez olyan gagyi.

Alfőmérnök 2008.11.24. 00:42:23

Persze nem okoskodni akartam, meg nem gondolom, hogy Én vagyok az, aki megmondja, h ki hova írjon...de Én mindenestre a BGYt nem nagyon olvasom, egyszerűen túlságosan kiismerhető, unalmas, és szerintem Téged is csak a nyers stílusod miatt tűrnek el, ha kicsit lightosabban fogalmaznál, már ellenség lennél.

A bunkó rendőrt ütni kell! · http://tinyurl.com/bunko-rendort-utni-kell 2008.11.24. 14:34:47


viszont MG pont ennek a nyersségnek a lényegességéről beszél: kukába a politikailag korrekt, a szart is fényesre nyaló stílussal

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.20. 20:57:39

@tölgy: tölgy, te nulla vagy molnárgörényhez képest

miért nem veszed észre?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.21. 08:23:35

@Molnargoreny:
Én hajlamos vagyok egyetérteni veled sok mindenben, csak éppen arra lennék kíváncsi, miért érzed szükségét annak, hogy lemenj ovisba, és a "nem is, mert én vagyok a sokkal konzervatívabb" stílusban fejtsd ki ars poetica-d, kiemelve azt, hogy a tőled erre, vagy arra helyezkedők hülyébbek, mint te.
Én még sem tőled, sem más fiatal konzervtől nem olvastam olyat, ahol tömören kifejti, miért is konzervatív ő, és konzervatív világnézete miként nyilvánul meg a mindennapjaiban. Olvastam olyat sokszor, ahol az egyetemi tananyagot felmondják, mint valami szemináriumi dolgozatot, amelyből a konzervatívizmusról általánosságban megtudhatjuk, miért lehet rajongani érte, csakhogy én nem vagyok tanár, nem osztályozni akarok.
Fentiek okán az átalam nem különösebben kedvelt Konzervatóriumot kénytelen vagyok megvédeni. Már csak ezért is, mert az elsők között voltak, akik a konzervatív értékrend kollégiumi változatát közvetítették. Gyakorlatilag egyetlen dogmájukkal sem egyetértve tudom méltatni munkásságukat, amelynek nyomán a blogszférában szélesebb értelmezést kapott az elkövetkező politikai berendezkedés. A fölöttébb gyanús hátterű Reakció még ezen is túllépett, és párbeszédbe kezdett a legszélesebb spektrumban elhelyezkedő társadalomfilozófiai műhelyekkel. Előtérbe helyezve azt fontos, - számomra a legfontosabb - alapelvet, hogy a konzervatívizmust az különbözteti meg a baloldali liberalizmustól, hogy az előbbi alapvetően a demokráciára épít, az utóbbi pedig nem több a diktatúra továbbélési technikáinak manifesztálódásától.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.21. 08:59:35

@Gabrilo:
Az egyetemi tanagyag felmondásában te vagy a csúcs. Remélem, jeles diplomát szereztél, vagy szerzel a közeljövőben!
Azonban szeretnélek emlékeztetni arra, hogy a társadalomtudományok XX. századi fejlődése azt eredményezte, hogy inkább szolgálják a baloldali liberális eszméket, mint a konzervatívokét. Ennek egyik legfőbb oka a konzervatív kutatási technika, emely sosem állt másból, mint a valaha élt társadalomfilozófusok elméleteinek olvasgatásából. (Hogy ennek az "olvasgatásnak" egyébként milyen fontos haszna van, azt most hagyjuk) Ezzel szemben a könyvtárak és dolgozószobák csendes világát elhagyó szabad szellemű fiatal tudósok a világban megtapasztalták a változást, a társadalmi igények csípős izzadságszagát, és egy merőben újszerű koncepció mentén fogalmazták meg tételeiket. (Azok helyességéről megint fölösleges vitatkoznunk, hiszen nagyjából egyetértenénk) Elméleteik világméretű hódításainak tükrében azok hiányosságait és tévedéseit megállapítani az újszerű kutatási technikákat kikényszerítő karosszéktudósok áporodott szagú dogmáival SZERINTEM nem lehetséges. Hangsúlyozom: SZERINTEM. A hülyeség ellen nem jelent hathatós védelmet, ha mondunk egy nagyobb hülyeséget. A XXI. század társadalomtudománya egyikről sem szabad, hogy szóljon. Nem jelenti a konzervatívizmus elárulását, ha modern társadalomra új ruhát szabunk, és nem próbáljuk meg ráerőltetni a régit, bármilyen fessen állt az korábban a viselőjén.

Így talán elfogadható az a mellbevágó jelenség, hogy sok konzervatív nem vallásos. Nem kell katolikusnak lennem, hogy a kereszténységet az értékrendem fontos tényezőjeként tekintsem, és annak államalkotó, valamint morális közvetítő lényegiségét a demokráciánk alapköveként fogjam fel.

Tehetetlen Dodó 2009.08.21. 12:25:56

@Mr Falafel:
"Nem kell katolikusnak lennem, hogy a kereszténységet az értékrendem fontos tényezőjeként tekintsem, és annak államalkotó, valamint morális közvetítő lényegiségét a demokráciánk alapköveként fogjam fel. "
Pontosan.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.08.21. 12:43:23

@Mr Falafel: mondjuk, én mással magyarázom a konzervatívok kiszorulását az akadémiai életből, de ez most nem lényeges.

"Nem jelenti a konzervatívizmus elárulását, ha modern társadalomra új ruhát szabunk, és nem próbáljuk meg ráerőltetni a régit, bármilyen fessen állt az korábban a viselőjén." - ezen szép metaforát elfogadva (a metaforák értelmi homályosságának minden előnyével és hátrányával), tényleg nem értem, mi is akkor a konzervatív.
(Azonkívül, hogy mostanában divatos jelző, és boldog-boldogtalan szereti - egészségükre!)

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.08.21. 21:45:13

@tölgy:
Úgy vélem, az értékek átértékelésének eljött az ideje.:-))

Alfőmérnök 2009.08.21. 22:06:26

@tölgy:
Mivel? (Tényleg érdekel?)

Az ifjúkonzervok annyit asszem mindenképpen elértek, hogy a ballib értelmiség egy részénél a "konzervatív" már nem szitokszó. (A "jobboldali" még igen. De ennek nincs különösebb jelentősége.)
Szal kaptak egy kis ideológiai továbbképzést a marcista egyetemet végzett félművelt tahók. :)

Alfőmérnök 2009.08.21. 22:10:46

@Alfőmérnök:
"(Tényleg érdekel?)"
Minusz egy kérdőjel, plusz egy pont.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.02.06. 16:51:54

@Molnargoreny:

1 "az erkölcsben pedig ódivatú"

tehát erkölcsös.

2 "A konzervatív én vagyok."

lásd 1 és "az állam ötször meggondolja, hogy merjen-e kibaszni a tűzoltókkal"

bravó
süti beállítások módosítása