Néha az ember meghal...
2008. június 27. írta: Francois Pignon

Néha az ember meghal...

 Gondolom, mindenapi az érzés, hogy egy régen látott ismerős jön szembe az utcán, és hirtelen próbáljuk eldönteni, ismerős-e, vagy csak hasonlít rá.

 Velem is ez esett a minap. Jött szembe a srác, napszemüveg-borosta ellenére egyértelműen ismerősnek tűnt, és nagyon megörültem hirtelen, régi osztálytárs, akit évek óta nem láttam.

 Hülye gondolataimat, amikkel az utcán gyaloglás alatt elfoglalom magam, gyorsan félre is tettem. Arcomra mosoly, és messziről köszönök: De régen láttalak! De az osztálytárs csak megy tovább, tisztességből rámköszön, én meg csak lesek: Nem ismert volna meg?

 Aztán egy pillanat alatt leesett... És ott az utcán elkezdtem sírni.
 Nem ő volt, hogy is lehetett volna, hiszen pár éve meghalt. Egy motorbalesetben érte a vég.

 A halál természetes dolog, legalábbis mindenki ezt mondja, amikor nagy-, déd- és ükszüleinket temetjük. De időnként eléri a mi generációnkat is.

 Ti hogyan dolgozzátok fel, fel lehet-e egyáltalán dolgozni, hogy éltek együtt a huszonévesen meghalt barátok emlékével?

 R.I.P. Árpi, remélem, ott találkozunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr85542382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispufi 2008.06.27. 18:42:02

Épp most keresgéltek régi ált.iikolás osztálytársak - nagy és reménytelenen szerelmem harmadiktól nyolcadikig! -, hogy hozzunk ösze egy osztálytalit, szép kerek évforduló, 19 év telt el... Az egyik srácot 9 éve temettük, teherautójára autópálya-felüljáróról zuhant rá egy mikrobusz... Pár lépésre nyugszik nagyszüleimtől. Nem voltunk barátok, a kapcsolatot se nagyon tartottuk, köszöntünk, ha összefutotunk, de főleg most, a régi névsor egyeztetése kapcsán fokozottan itt van emléke.
S hogy lehetne ezt viselni? Jól semmiképp.

Téglagyári Megálló 2008.06.27. 18:54:44

Hát, nekem is van a tarsolyban, hegyibaleset, egy unokatestvér és egy barát, aztán részeg sofőr biciklist gázol...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.06.27. 19:06:15

Ez attól függ mi az ember világképe. Pl. egy ateista-materialista ember azt mondhatja "hát ő megsemmisült, nem létezik már, nem érez semmit". Egy reinkarnációban hívő azt mondhatja hogy "hát, talán már újjá is születet, ki tudja milyen testben". Egy keresztény: "hát ő szerintem a mennybe jutott" vagy "hát ő szerintem a pokolba jutott" vagy "hát nem tudom hova juthatott".
Aztán lehetne még sorolni a sok világképet, amelyekben mást és mást jelent a halál.

Azonban a leginkább népszerű világkép a "nem tudom és nem is érdekel", azaz amikor az ember nem foglalkozik az ilyen "élet nagy kérdéseivel", sőt lenézi azokat akik ilyenekkel foglalkoznak. Az ilyen emberek legnagyobb része a bulizásnak él. Viszont az ilyen ember is elgondolkodik talán amikor ilyen helyzetbe kerül.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2008.06.27. 19:08:26

De nekem is van egy ilyen történetem, vagy legalábbis kicsit hasonló. Tavaly valamiért eszembe jutott az általános iskolai testnevelés tanárom. Jó szemét egy ember volt, igazságtalanul testi fenyítést alkalmazott folyton, élvezetből. Na gondoltam, a mai világban be lehetne perelni szépen.
Hát pár nappal ez után a gondolatom után hallottam, hogy már évekkel ezelőtt öngyilkos lett...

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.06.27. 19:14:13

még mindenki megvan általános iskolás és a gimis osztályomból is. egy gimis évfolyamtárs, akkoriban elég jó cimbora ment csak el, nem sokkal érettségi után (szerelmi bánat + kötél által)

viszont nagyon sokan vannak közülük, akikkel sok-sok éve nem találkoztam, osztálytalálkozón sem. és nem is tudom mi van velük. élnek, de a kapcsolatunk halott.

-Claude- 2008.06.27. 19:22:11

Szerintem, egy ilyesmi mindenképp megváltoztatja az embert. És ezzel a változással (és megváltozással) együtt kell élni. Talán soha nem is teheti túl magát rajta az ember. Hiszen valami megváltozott.....

Taurusz 2008.06.27. 19:30:03

Nekem egy haverom halt meg, de sokáig a poénkodás ment, hogy egy nap majd jön, sétapálcával, széles mosollyal, hogy : Mi van, bevettétek? De már biztos nem jön, ennek már több éve...
A másik mondása volt, hogy "Mielőtt megmurdelsz, hívj fel! De ne télen, mert drága a virág!" De már senkit nem tudott felhívni, hirtelen szívroham vitte el. A sors fintora, hogy egy kórház wc-jében.

SereG 2008.06.27. 19:33:56

Van egy remek, de elsősorban valamelyest megnyugtató költemény:

A szomszéd szoba

A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel
A nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.

Henry Scott - Holland Kanonok

Ameddig én vagyok az, aki túlél, próbálok hasonlóan gondolkodni, hogy könnyebb legyen, és remélem, hogy az engem túlélők is találnak a fentiekben némi "segítséget".

dr. Wilbur Swain 2008.06.27. 19:43:05

pénteken lesz 10 éves érettségi találkozónk, sajnos mi is egyel kevesebben leszünk ott :(

irrelevant 2008.06.27. 19:50:49

Gimi negyedikben halt meg egy évfolyamtársam autóbalesetben. Életünkben két mondatot, ha beszéltünk egymással, de nagyon szar volt hallani a hírt. Az évfordulón mindig benne van a fényképe a helyi lapban.

Egyébként a fenti költemény szerintem egyáltalán nem megnyugtató, hanem inkább felkavaró.

Brooaf 2008.06.27. 20:39:42

Nézzétek szerintem ez a haláltól való elzártságból adódik. Szerintem nem kell túldramatizálni. Nekem sok mindenkim meghalt, barát ,szülő, és párszor majdnem én is. Valamiért a sors nem akarta hogy elmenjek. Amikor én a halálközelben voltam, sosem féltem és sosem tudtam magamért aggódni. Az utolsónál amikor egy mérhetetlenül banális allergiás reakcióban fuldokoltam, és a sokkal próbáltak valamit kezdeni a kórházban, mindösszesen annyi aggódás volt bennem, hogy az anyám megtalálja e a életbiztosításaimat, meg az összekészített papírokat ilyen esetre. Nekem könnyű 33 éves vagyok, és a vizithullától kezdve, a sima felszúródott emberig mindennel találkoztam. És önkéntesként voltam már Afrikában is ami rohadt szar. (jótékonyság) Sosem ölnék, Vega vagyok. De egy ember élete semmivel sem több mint egy állaté, csak talán abban kevesebb hogy az embernek néha kedve van a többi ember módszeresen kiirtani vagy leölni. Itt Magyarországon, ami egy nagyon gazdag, és biztonságos ország, kevesen tudják elképzelni mi a nyomor. Mindenkinek ajánlok egy kis jótékonysági munkát a világ szegényebb országaiban, vagy megnézni a rákbetegek elsorvadását ahogy emberi méltuságukat elhagyva kapaszkodnak az életbe. Pedig ez mind csak önzés, az élet van és elmúlik. Kár túldramatizálni egy folyamat. És a halál megélése az mindenki saját önzésén múlik. Minél önzőbb ember vagy annál nehezebben tudod elfogadni.
Aki ezen felháborodik nem érti a lényeget. Ha gyászolsz azt magadért teszed a hatolnak már mindegy.

-Claude- 2008.06.27. 20:49:06

"Az élet két semmi között egy villanás."

kappel 2008.06.27. 20:51:33

wilbur!
nekem meg holnap lesz a tízéves.képzelheted mi lesz, csak faszik.
hála Istennek - úgy tudom legalábbis - nálunk mindenki él és virul.
ecsém osztálytársa távozott el néhány hónapja, totál értelmetlenül. szívott, sűrített, lenntartotta, kocsiba bee, pafff...
temető a főút mellett, torokszorító

kzgy 2008.06.27. 20:54:43

Kappelre rímel, ha nem is jól - ha jól vettem ki, szinte minden korán elment ismerős, rokon, barát férfi volt.
A fene essen az evolúcióba néha...

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.06.27. 22:01:41

Az a nyomasztó, ha úgy érzed megelőzhetted volna. Ha már senkije nincs, senki sem hallgatja meg, s te is igyekszel lerövidíteni a telefonbeszélgetéseket. Mert már únod. Nem akarsz foglalkozni a problémáival - utólsóként sem. Érzed hogy felismerte, mert az utólsó beszélgetés túl rövid, s még aznap jön az üzenet, hogy kilépett a hetedikről. Mondják puha volt a föld - állt benne - egy nő megkérdezte Misike miért csinálta ezt..? Misike sírt - nem tudom, nem tudom , segitsenek..Fék órát élt még...aztán elment. Nekem túl hideg a fent említett szöveg: "az élet van és elmúlik" - ha csak ennyi akkor minek..? Miért furdal azóta is a lelkiismeret....?

_Anand 2008.06.27. 22:07:42

Két osztálytárs, egyik barát (17, fiú, gyors betegség) másik lány (22 autóbaleset).
Kisgyerekkorban egyik szülő hosszú betegség után, néhány nagyi, papi, később haver (24 fiú, öngyilok). Meg akik eszembe se jutnak, bár megérdemelnék.
NEM lehet hozzászokni. Soha. Semmilyen módjához. Az biztos, hogy az elsőnél súlyosan megborultam. Amíg a születés-halál otthon zajlott, könnyebb volt elviselni, mert természetes volt, mára misztifikáluk mindkettőt. Nem kéne.

Sisakon Varázs Zúdult 2008.06.27. 22:10:04

Sehogy... Nem tudom feldolgozni. A telefonomban még ott vannak az elment barátok számai. Már amióta van mobil...

Azt mondják, hogy a korral jár, meg nem is igazán felnőtt az ember, míg meg nem hal egy barátja.
Sztem ez baromság.

És úgy érzem, hogy becsaptak és megloptak.

Így megy ez...

missparker · http://hogyvolt.blog.hu/tags/a_kam%C3%A9leon 2008.06.27. 22:11:34

Nekem nagyon nehéz volt elfogadni, minden megváltozott. Ma is sokat gondolok rá, pedig évek óta történt, autóbaleset.
Ezt egész életében hordozza mindenki.

Sisakon Varázs Zúdult 2008.06.27. 22:13:31

Nekem az öngyilokos barát az akit nem tudok megemészteni, a betegség-baleset az mostanra többnyire megy. Többnyire...

tevevanegypupu 2008.06.27. 22:30:52

"Szunjek gyaszod, s dalodat
vig mertekre szedd,
nem jovok, ha bu fogad,
orvendjen szived"

Shelley

Asidotus 2008.06.27. 22:38:57

Szerencsére még nem ment el senki azok közül, akik közel álltak hozzám, és nem voltak még öregek.Néhány éve egy jóbarátom éedsapja ment el 56 évesen, és az cudarul rám ijesztett. Saját apám (most) 58 éves, és borzasztó mód féltem. Dohányzik, iszik is rendesen (bár valahogy sosem részeg). Azóta a vele töltött idő (focimeccs-nézés elsősorban)is másként tűnik. Úgy érzem, hogy minden meccs még egy ajándék, és elképzelni sem tudom, hogy amikor majd elmegy, hogy nézem a Bajnokok Ligáját nélküle...
Viszont aki a gyermekét temeti... Olyankor megkérdezném (mit kérdezném, beleüvölteném a pofájába) a hívő keresztényeknek, hogy Hol a Jó Isten?

pizsama 2008.06.27. 22:46:54

Na, ez tényleg nagyon rossz. Én is képzeltem már bele a halott havert ismeretlenbe, annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, hogy nem lehet ő.

Sisakon Varázs Zúdult 2008.06.27. 22:52:25

Na húztam, nem kérek több nyomasztást éjszakára :)))

U.i.:
Namost elment barát hanpóstáját hívogatni, hogy halljam a hangját perverzió???

kispufi 2008.06.27. 23:08:49

December óta 6 temetésen voltam, igaz, idősekén. De akkor is sok, minden hónapra egy. A legjobban a szomszédunké viselt meg, mintha egy közeli rokont, nagybátyámat vesztettem volna el, apámnak szinte tiszteeltbeli bátyja volt. S a temetése után visszanéztem családdal esküvői VHS-ünket, ez a bácsi - a nem hívott vőfély meg a vállalkozó kedvű öregasszonyok hiányában - verte fakanállal a pénzbedobós lábast a menyasszonytáncnál, fájdalmas volt. Fájdalmas, mert összeszámoltuk, az esküvő óta eltelt 9 évben 8-an mentek el az akkori násznépből, de voltak még 6-an, akik ilyen-olyan okokból nem jöttek el, és szintén nincsenek már azóta. Ami elgondolkodtató: e 14 emberből 13 volt férfi.

Lord_Cica (törölt) 2008.06.27. 23:14:15

Néha egy ismerős halála nem is rázza meg az embert azonnal, aztán elég valamilyen apró külső hatás vagy emlék és hirtelen előtőrnek az érzések. Sajnos a nyugati kultúrából hiányoznak azok a ceremóniák, amik segítik feldolgozni a veszteséget. A temetkezési szertartásaink kevesek ehhez, bár sokat segíthetnek.

drflash · http://drflash.hu 2008.06.27. 23:24:43

hahaha barom hahahahaha / dobok egy csókot a hulládra (flash együttes)

AP (törölt) 2008.06.27. 23:27:18

A durva nem is az, amikor az emlékek fájnak mások halála után.
A durva az, amikor bekattan, hogy egyszer a te fejedből is egy kukac fog enni. Amikor egyszer csak mindennek vége lesz. Nem lesz már kályha ahová vissza lehetne menni. Nem lesz család, nem lesz otthon, nem lesz nyugalom, nem lesz béke.. Semmi se lesz, soha többé.
És ez az a pont, amikor az ember rájön, mennyire fölösleges dolgokon baszakodunk nap mint nap.
Inkább azon kéne töprengeni, hogy azokban a nyomorúságosan rövid napokban, amit egy komplett testként töltünk, mit csinálunk. Utána már a földben nem lesz ilyen jellegű problémánk. Ennyire nincs jelentősége az embernek és ennyire nem ér semmit az élet.

AP (törölt) 2008.06.27. 23:31:01

Azt hiszem ezt ép ésszel nem lehet felfogni.
Mindig ekörül forog a gondolkodásunk, hogy stabil fix pontok vannak, pl. mi magunk. De mi van, amikor majd mi se leszünk? Egyszerű, ebbe vagy beleőrül valaki (és majdnem rájön), vagy meg se érti a problematikát, aztán mint a hernyó, felfordul és megbüdösödik szép csöndben.

FlybyWire 2008.06.27. 23:38:15

Egy volt általános iskolai osztálytárs 20 éves korában, egy kollega 30 évesen. Nagypapa 74 évesen (12 éve).
Mindannyian rákban :(
Nagypapám 1 évvel halála előtt tökéletes állapotban, jobb kondiban volt, mint én....

Meg lehet emészteni, de csak idővel. Szerintem a buddhizmus "látja" ezeket a dolgokat a legjobban. Mondjuk annak, aki a mi kultúránkból jön, nagyon nehéz megértenie, átéreznie pedig végképp.
Pedig megérné....

DB

Kéksakál · http://keksakal.blog.hu/ 2008.06.27. 23:41:00

„A legfontosabb dolog, amit a Tralfamadoron megtanultam: hogyha valaki meghal, az csak úgy tűnik, mintha meghalt volna. Továbbra is tökéletesen eleven marad a múltban, éppen ezért nagy butaság, ha sírnak a temetésén. Minden egyes pillanat, a múlt, a jelen és a jövő, mindig is létezett, és mindig létezni fog. A tralfamadoriak pontosan úgy látják a különböző pillanatokat, ahogy mi például a Sziklás-hegység egyik szakaszát láthatjuk. Ők azt is észlelni tudják, hogy mennyire állandó minden pillanat, és meg tudnak látni bármely pillanatot, amely érdekli őket. Ez csak illúzió itt nálunk, a Földön, hogy az egyik pillanat úgy követi a másikat, mint a zsinórra felfűzött gyöngyszemek, meg hogy ha egyszer elszállt egy pillanat, akkor az örökre eltávozott.

Ha egy tralfamadori megpillant egy holttestet, csupán arra gondol, hogy a halott személy abban az adott pillanatban rossz állapotban van, ám ugyanez a személy számos más pillanatban remekül érzi magát. Mármost, ha én jómagam azt hallom, hogy valaki meghalt, egyszerűen vállat vonok, és azt mondom, amit a tralfamadoriak is mondanak a halottakra, ez pedig az, hogy: Így megy ez.”

(Forrás: Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd. Maecenas Kiadó, 2001.)

vasarnap.transindex.ro/?cikk=26

Lord_Cica (törölt) 2008.06.27. 23:47:30

AP 2008.06.27. 23:31:01

Hát nemtom én olyan 12 voltam, amikor Erich Fromm egyik exisztencialista könyvét olvasgatva jutottam arra, hogy a nemlét állapota se nem rossz, se nem jó ha csak a saját magam szempontjából vizsgálom.
Ez kicsit megnyugtatott :) Másrészről azt az örök élet dolgot nem biztos hogy fel kell adni, jelentsen akármit.

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.06.27. 23:59:32

"R.I.P. Árpi, remélem, ott találkozunk."

Nem fogtok, mivel ő már meghalt. Az az ember nem létezik, érted? Nem fogsz vele sehol sem találkozni.

"Ti hogyan dolgozzátok fel, fel lehet-e egyáltalán dolgozni, hogy éltek együtt a huszonévesen meghalt barátok emlékével?"

Szarjál rá, és éljél tovább.
Vagy akár szét is marcangolhatod magad hisztérikusan, ha azt képzeled, hogy attól majd neked jobb lesz.
Lesz még ennél sokkal rosszabb is.

beleszolok 2008.06.28. 00:04:46

Mivel én majdnem emlék lettem. ezért nemigen hat meg a halál gondolata, néha magam is meglepődök, hogy mennyire nem.

hepibipbip 2008.06.28. 00:05:31

Öcsém,8 hónapja,46 évesen,hasnyálmirigy-gyulladás, 4 hónap kemény kín után...

nincs igazság...!!!!!!!!

grabowski 2008.06.28. 00:05:49

Szerintem meg elég szörnyű belegondolni, hogy egyszer csak semmi nem leszel többé.. foszlánya a differenciálatlan semminek, ha már Vonnegutot idézünk. Mindazzal együtt, amit érzel meg gondolsz meg egyáltalán. Úgyhogy én nem is vagyok hajlandó hinni benne, hogy ez így van.
A fiatalon meghalt barátokkal kapcsolatban: a barátnőm legjobb barátja pár éve halt meg rákban, 22 éves korában. És asszem, én is csak azt tudom mondani, mint már sokan előttem: NEM lehet feldolgozni véglegesen. Legfeljebb megfeledkezni róla egy időre..

hepibipbip 2008.06.28. 00:09:25

Grab, teljesen igazat adok neked, valóban csendesül a fájdalom, de minden emlékmorzsa könnyet csal a szeme/m/kbe.

mint most is...

kisdarab állat 2008.06.28. 00:12:09

szard le...élni kell tudni elegánsan. azzal törődj.

Lord_Cica (törölt) 2008.06.28. 00:14:54

BlueBunny · bluebunny.freeblog.hu 2008.06.27. 23:59:32

Ha valamivel nem foglalkozik az ember és elfordul tőle, az attól még ott van a tudatában és energiát von el. Ez a komplexusok melegágya.
Ha foglalkozol(megfelelően) a traumával akkor előbb utóbb átértelmezed, feldolgozod. De legalábbis jobban integrálódik a tudattartalom.
Persze ez csak arra értendő ha traumaként él meg az ember valamit, ha nem akkor tényleg le lehet szarni.

Maestro 2008.06.28. 00:21:25

én 12 voltam amikor anyám meghalt, szintén rákban, rövid időre borult minden, a körülöttem lévő dolgok még mindig nem jöttem rendbe, viszont a magam szempontjából azt gondolom, hogy ez az óriási pofon segített abban, hogy megerősödjek lelkileg (ezt nagyon gusztustalanul, de egyszerűen úgy tudnám mondani, hogy tulajdonképpen mentálisan profitáltam a halálából -amikor erre rájöttem, egyöntetűen én voltam az érzéketlen fasz..).
persze sokáig tartott, hogy leessen, de igazából jóideig nem tud az élet olyan dolgot mutatni, amitől megzuhannék...

és bár nem ebben a témában, de Talmának van igaza: "Ami nem öl meg, az megerősít".
Szerintem ezt úgy kell felfogni, hogy aki meghalt, az meghalt, persze, nehéz, mert csomó emlék, és minden, tudom milyen baszottul szar. Viszont ott van az is, hogy az élet nem áll meg, és nekünk, akik itt vagyunk, csinálnunk kell tovább. Tényleg ilyen az élet sajnos.

szerencsére barátok közül még senkivel sem történt semmi, mindenesetre egy ilyet is csak úgy érdemes (nem megy elsőre, küzdeni kell érte keményen) felfogni, hogy egy jel, hogy kapj észbe öcsi, te is így járhatsz. Nyilván nem lehet úgy élni, hogy minden nap hálát adsz, hogy egybe vagy, és várod, hogy mikor üt el egy kocsi, de ha valamilyen szinten, úgy nagy általánosságban tisztában vagyunk ezzel, akkor talán kicsit könnyebb.

egyébként meg pont olyan témáról beszélgetünk, amit még élőszóban is baromi nehéz jól kifejezni, és megérteni/megértetni, nemhogy egy fórumon, ahol nem hallod a hangsúlyokat.

we 2008.06.28. 02:19:10

Kar, hogy nincs mar Arpi! Szegenyebb lett tole a vilag bizonyosan, akarmilyen is volt :(

SereG 2008.06.28. 07:58:36

Mindazonáltal szerintem soha nem annak rossz, aki meghal, hanem annak, aki ittmarad. Az emberek a saját fájdalmukat és önzésüket vetítik ki arra, aki már nincs többé, pedig nem az a "szegény", aki meghalt, hanem akinek az elhunyt hiányát el kell viselni.
Egészen bizonyos vagyok abban, hogy a mai világban megszületni és élni sokkal szarabb, mint meghalni és nemlenni :\

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.06.28. 09:10:06

Nem megbántás kép de elsírni magad(pláne több évvel az eset után) nem a legegészségesebb dolog.

-:-arcan-:- · http://idealpasi.blog.hu 2008.06.28. 09:50:22

Aki nem gondol minden nap a halálra, az a saját életét vesztegeti el. -

- Na ezt a mondást szokta rendre minden ismerősöm félreérteni (mert félre akarják érteni), hogy ez milyen dolog má', hogy biztos valami hülye gótos vagy emós vagy tudjamifene lettem. Hogy ők akkor horrorfilmmel és hullák képeivel keljenek és feküdjenek?! És hogy milyen beteges gondolataim vannak már nekem!

Erre mondom én azt nekik, hogy: Ember! A halálra való "minden nap gondolás" nem ezeket jelenti, hanem azt, hogy mélyen, legbelül mindig békében vagyunk az elmúlással, ugyanúgy mint önmagunkkal vagy a világgal. Ez nem azt jelenti szó szerint, hogy a "hétköznapi" tudatunk álló nap erre gondol.
És a "békében levés" sem azt jelenti, hogy nem fájhat valakinek az elvesztése, vagy hogy részvétlenek lennénk, hanem hogy a természetes emberi reakciókon, a szomorúságon vagy akár dühön túl és után ott van az a tudat, hogy ez az élet rendje.

És valóban, aki nem tudja a halált a helyén kezelni ("nem gondol minden nap a halálra"), annak igencsak meggyűlik a baja a megélt életével, s az abban megélt halál-misztifizálással, halálfélelemmel.

Gondoljatok csak bele! Ha a hitet ki is hagyjuk a buliból, és csak a száraz, tudományos, orvosi véleményt nézzük; szerintük az a bizonyos "fény" meg jó vagy rossz élményű látomások, amikről a klinikai halál állapotában lévő és onnan visszatért betegek beszélnek, az nem más, mint az agyunk oxigénhiányos állapotában létrehozott saját halálképe. Ami ugyebár azt fogja mutatni és hozni (kinek Jézust, kinek Buddhát, kinek a rézfaszú baglyot), amit az ember egész életében a halálról képzel. Namármost.

Bár hozzám nem a tudományos megközelítés áll közel, de mégis, ha csak ezt vesszük figyelembe, én nem szeretnék úgy meghalni, hogy a tudatom alienekkel, drakulákkal, góth kiscsajokkal, Fűrész 3-al, fájdalommal, a társadalom és anyám hipochondriájával és beteges félelmével a haláltól van teletömve, s azt kell "élőben" megtapasztalnom.

Nem próbáltam soha, de gyanítom, hogy a hallucinogén szereknél a bad tripnek nevezett hatás és a brutális hallucinációk is hasonló érzések lehetnek, melyek ennek a kedves társadalmunknak a beteges halálfélelméből táplálkoznak horrorostól, rézfaszú baglyostól együtt. És mérgezi az elménket.
Inkább jöjjön Buddha vagy Krisna vagy Jézus.

És például mindenkinek ajánlom a Tibeti halottaskönyvet.
Jah, nem horror-regény :)

Üdv!

tevevanegypupu 2008.06.28. 10:56:30

Erzelmek es egeszseg..Az emberek tobbsegenk osszeszorul a szive, torka ha evek, evtizedek elmultaval felidezi valamelyik rokonat, baratjat, kedves ismeroset, es igen, lehet megbotrankozni, kutyajat es macskajat, papagajat, teknosbekajat..
Es nem igaz, hogy sajat magat sajnalja, szo sincs rola. Sajnalja, gyaszolja akit elvesztett, az egyutt toltott jo es rossz idoket, erintest, simogatast, a haragot es kibekulest. A soha tobbe keserves dolog, nehez egyutt elni vele. De nem mergezi az elmenket, segit es figyelmeztet arra, hogy az ido kiszamitott. Akik meg itt vannak es amig itt vagyunk problajunk meg szeretni es megbocsajtani. Kesobb nem lehet.

AP (törölt) 2008.06.28. 11:24:47

A legriasztóbb, amikor rájössz, hogy semmibe és senkibe nem lehet kapaszkodni. Nincs olyan az életben, hogy stabil dolog.
Idő kérdése, és se kezed nem lesz amivel kapaszkodsz, se az nem fog létezni amibe kapaszkodsz.
Rémisztő, egyben hihetetlen szabadságot ad. Csak akkor lehetsz szabad, ha tudod, hogy egyszer meg fogsz halni!! Nagyon-nagyon más megközelítésbe kerül minden.

SereG 2008.06.28. 11:43:14

hmm, arcan mindent leírt, ott a pont...

Pljuskin 2008.06.28. 11:47:56

"Sose tudhatjuk, hol vár ránk a halál, ezért várjuk inkább mi őt - mindenütt. A szabadságra készül fel, aki felkészül a halálra. Tanuld meg, hogyan kell meghalni, s vége a rabságodnak. Ha szembe mersz nézni a halállal, leráztál minden kényszert, szolgaságot. Semmi rossz az életben nem érhet, ha jól megértetted, hogy az élet elvesztése nem rossz..."

Michel de Montaigne

fedaykin 2008.06.28. 11:49:48

Először sokkol, azután valahogy fel sem fogod, mennek a hétköznapok, időnként eszedbe jut, elgondolkodsz az élet nagy kérdésein, mész tovább, aztán egy év múlva beülsz a kedvenc kocsmátokba egy sörre és bőgsz, mint egy kisgyerek...

efhábé 2008.06.28. 11:53:06

blas, a legegészségesebb dolog, hogy elsírja magát, gyásznak hívják. Mivel nincsenek kanalizált, irányított formái a gyásznak, ezért nem tudja mindenki közvetlenül a haláleset után feldolgozni a dolgot. De egyszer eljön a pillanat, amikor fel kell dolgozni, el kell engedni a halottat. Nála ezt az utcai találkozás hozta el, hát természetes, hogy sír.

Egyébként érdemes körülnézni más kultúrákban, ahol még élnek a gyász hagyományos előírásai, sokkal könnyebben engedik el a halottaikat.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2008.06.28. 12:01:55

fura aktualitása van a cikknek, egy hónapja, 25 évesen, motorbalesetben... az első srác aki elment a gimis osztályból. szörnyű.

efhábé 2008.06.28. 12:21:40

Mondjuk itt azért kiütközik a generációk különbözősége. 25 év körül többen első esetet emlegettek. Nekem 33 körül már természetes, hogy ha kimegyek a temetőbe, legalább 4-5 volt iskolatárs sírját látom, plusz egyéb ismerősök, korom- és kevésbé korombeliek. Valahogy részévé vált az életnek, hogy nem mindenki éri meg az öregkort, hogy a mai élet sem olyan steril, mint azt gondoljuk, hogy a rövid életkor nem csak a korábbi generációk, évszázadok "kiváltsága" volt. És ezáltal tudom, milyen szerencse, hogy én még itt vagyok és talán megadatik nekem a teljes élet leélésének lehetősége.

Francois Pignon 2008.06.28. 14:03:27

Árpival igazából nem is voltunk barátok, igazán jóban sem voltunk, a mögöttem levő padban ült, szerettem hozzá visszafordulni, mert gyakran megbotránkozott az órai beszólásaimon. ;)
Érdekes emlék róla, hogy filózifiafüzete belső borítóoldalára egy motort rajzolt. Egész éven át, egyre cizelláltabban, gyönyörű részletességgel finomította. Filozófiatanárnőnk (aki egyébként rajtam kívül smalladamot és Gabrilot is tanította) év végén külön bemutatta a rajzot, és lelkesedése okán meg is dícsérte, felmentve minden témábavágó mulasztása alól. És az élet azt hozta, hogy végzete is egy ilyen motor lett.

És pár hozzászólónak: Igen, van az úgy, hogy egy kép, egy hang, pillanatnyi benyomás, - mint egy utcán szembejövő ember - miatt fáj egyszercsak hirtelen.

Francois Pignon 2008.06.28. 14:19:04

fedaykin 2008.06.28. 11:49:48

Valahogy így...

DEP 2008.06.28. 20:31:26

Istent a legkönnyebb hibáztatni mindenért. Ő az aki, sosem szól vissza ezért.

SereG 2008.06.28. 23:23:08

Azthitted... szóban sosem szól vissza, de bizony szétszed észrevétlenül, ha arról van szó.

Francois Pignon 2008.06.28. 23:41:55

we 2008.06.28. 02:19:10

Mindent elmondtál.

smalladam 2008.06.30. 00:48:18

huha francois. árpi. én a lányra emlékszem, aki felakasztotta magát, és az egész iskola döbbent volt, és a tanárok az órákon a tanítás helyett a halálról meg az öngyilkosságról beszéltek. a blikk meg botrányt csinált belőle. és erre két év múlva megint felakaszotta magát valaki.

előkeresem a tablók könyvét. egy árpit ismertem is, aki idősebb volt nálam. ja de a tablók könyvét zalaegerszegen hagytam. marad a kétség. hiába nem ismertem, ezek mindig nyomasztanak.

szpal 2008.06.30. 10:27:18

jó alkalom, hogy gondolkozzunk, hogy egyszer mi is meg fogunk halni. Lehet gondolkodni, hogy mi lesz utána, és mindenki megkeresheti az az életet, ami a halállal nem múlik el. pl. itt
www.refpasaret.hu/pasaret/index.php

Antonin Nalpas · http://youtu.be/EXy7lsGNZ5A 2014.09.09. 20:15:04

Ez a könyv egy réges-régi, és nagyon ősi történetre emlékeztetett. Mert megvallom, hogy egy verset én sohasem olvasok közvetlenül. – Mindenekelőtt a szép és sikerült verseknél kezdek el gyanakodni, amelyek a szavak szerencsés együttállása, vagy az eszme bravúrja által odáig jutnak, hogy valami véglegeset foglalnak mondataik és széphangzásuk keretébe. – Ez így van, de ennyi nem elég. Ami Ronsard versét illeti: abban nem vagyok biztos, hogy amikor meglátjuk a faágon a májusi rózsát, az nagyon jól kifejezi a semmi érzését; de nekem ebből csupán a semmiből eredő érzés marad meg, a hangütés és a szavak – a mondandóhoz túlontúl nagy és felhőtlen, ráadásul egy five o'clock tea torkoskodásához illő – örömével.

S=klogW 2014.09.12. 14:39:10

@Antonin Nalpas:
Csinálj már magadnak egy blogot és oda üríts, te elmezavaros.

Bell & Sebastian 2014.09.12. 16:57:33

@Antonin Nalpas: Az tény, hogy nem buta, de hogy mi csillog a szemében, az még kétesélyes. (értelem vs. csendes őrület) Ez a menő, tessék megszokni.

S=klogW 2014.09.12. 20:41:08

@Bell & Sebastian:
Egy őrült világban mi a normális viselkedés?

Bell & Sebastian 2014.09.13. 01:24:14

@S=klogW: Kerítésen belül általában a Törvény betartása és betartatása. Tűzzel-vassal, akár. Mert nem kéne megvárni, míg Isten kiválogatja az övéit.
süti beállítások módosítása