Kommunisták, reszkessetek!
2008. június 12. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Kommunisták, reszkessetek!

 Három okból írom azt, hogy kommunisták, reszkessetek! Egyrészt azért, mert Vajnai Attila bárgyúgyereket elítélték a vörös csillag használata miatt. Másrészt azért, mert a google-ben a kommunisták, reszkessetek szóösszetételre csak egyetlen találat jött ki. Ez a versike. Harmadrészt pedig azért, mert elhatároztam, hogy meghirdetem a kommunista kerestetik versenyt.

 Ugyan nagyon nevetséges ez a kis ítélet a csillag miatt, de kezdetnek nem rossz. Azért a büszke kommunistának egy kicsit lekonyulhat a bajsza, mert mégse úgy dörög az élet, ahogy fúj.  

 Egyébként nem fenyegetem a kommunistáinkat. Nem is tudom mivel fenyegetni, hiszen se fekete autóm, se erőszakszervezetem, se fegyverem, se kutyám. Csak szeretnék tudni róluk. Csak jó lenne, ha a lelkiismeretük kicsit háborogna. Ha néha valaki megkérdezné tőlük, akár egy unoka, vagy egy szomszéd, hogy mi volt akkor, Józsi bácsi? Miért is tetszettek elkövetni azt, amit? Milyen volt a szemébe nézni annak az ismerősnek, akit a maga vallomása miatt vittek be? Milyen volt politikai foglyokat verni? Milyen volt rápecsételni egy kislány papírjára, hogy X-es? Milyen volt vallatni? Milyen volt kiabálni, hogy ellenforradalmárok reszkessetek? Milyen volt kinevetni a kirabolt kulákot?

 Tehát kommunista kerestetik! Ha Ön ismer olyan kommunistát, akinek van mit mesélnie, kérem adjon hozzá kontaktot! (A megfejtéseket nem a kommentek közé kérem, hanem a kommunistakerestetik@gmail.com email címre, nehogy bárkinek is sérüljön a személyiségi joga.)

 A verseny lényege, hogy aki a legtöbb kommunistát prezentálja, az kap egy nagy dícséretet. Személyesen tőlem, nyilvánosan.

 Az illusztráció a „Kommunista kerestetik” általam készített logója.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr89515436

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Eltitkolt erőszak – segítsetek! 2013.02.14. 19:02:02

Néhány éve olvasóinkat kértük, hogy segítsenek megtalálni a ma élő legnagyobb kommunistát. A ti ajánlásotok alapján jutottunk el Biszku Bélához, amit még egyszer köszönünk. Most még érzékenyebb dologban lenne szükségünk segítségre. Készítünk egy f...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrystudy 2008.06.12. 07:32:15

ez a dáblsztenderd működik két évtizede kies hazánkban(legalább)

Zetek 2008.06.12. 07:46:16

Magyarországon már évtizedek óta nincsenek hithű kommunisták, csak megélhetési baloldaliak. Vajnaiék ráálltak egy sínre és azon dübörögnek.

Kopiás Attila Steve 2008.06.12. 08:36:26

Nah, ez most kicsit gyenge volt. Ha valaki képtelen disztingválni és a szovjet kommunizmust megkülönböztetni a utópisztikus kommunizmustól, az azért figyeljen oda, mert a keresztes háborúk értelmezésénél nagyon fura következtetésre fog jutni en bloc a kereszténységről...
A harmadik birodalom a lehető legjobban próbálta megvalósítani a német nemzetiszocializmus eszményét, mind a mai napig példa a maroknyi nemzetiszocialista számára.
A sztálinizmus viszont a kommunizmus eredeti ideológiáját (egyenlőség mindenkinek) hivatkozási alapnak használta egy azzal ellentétes rémuralom létrehozására és a jóérzésű kommunisták kiköpnek a neve hallatán.
Lehet vitatkozni azon is, hogy jó-e az eredeti kommunista ideál (csak ne velem, mert közöm sincs hozzá) meg lehet (kell) kritizálni a szovjet kommunizmust, csak azt ne higyjük, hogy a kettő egymással ekvivalens, mert nagyon mellélövünk...

Széna Tomi 2008.06.12. 09:00:45

Van egy apróság, amit a kommunizmussal, mint ideával kapcsolatban ritkán mondanak el: az, hogy nemcsak következményeiben, hanem eredendően hibás elképzelés. Számos vitában elsiklottak emellett, illetve a mondjuk így, konzervatív fél nem tiltakozott.
A kommunizmus elvileg hibás ideológia, mert ellentmond az emberi természet legalapvetőbb jellemzőinek, illetve, ami talán még fontosabb a játékelmélet szabályainak. (Olvassatok Mérő Lászlót, szépen leírja, hogy min bukik meg a kollektív kooperativitás.) Annak érdekében, hogy a társadalom ebben a természetellenes kooperatív állapotban maradjon, erős karhatalomra van szükség, ami viszont, éppen az emberi természet alapvető tulajdonságai miatt oda vezet, ahova minden kommunista rendszer eljutott.
Tehát: magában az ideológiában benne van a saját végzete - és ezt bárki láthatja, aki egy kicsit is ért az emberekhez.

Széna Tomi 2008.06.12. 09:06:19

Most olvastam:
index.hu/politika/kulfold/tronfoszt337/

Valami ilyesmire kellett volna kényszeríteni 89-ben az akkori vezetőket, idézet a cikkből:
"Gianendra [a nepáli király] elfogadta a döntést és szerdán, betartva a határidőt, önként távozott. Egy fekete Mercedesen hagyta el palotáját, felesége társaságában. A család egy nem túl feltűnő, ám tágas és jól felszerelt házat kapott az államtól a főváros, Katmandu közelében."
És boldogan éltek, amíg meg nem haltak... teszem hozzá.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.12. 09:13:18

Az önkényuralmi jelképek tiltásával nem értek egyet - szerintem semmi értelme. A '90 előtti kínvallatók, sortüzet vezérlők & hasonló figurák összegyűjtése viszont arra jó, hogy legalább erkölcsileg legyenek elszámoltatva, ha már büntetőjogilag nem lesznek.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.06.12. 09:14:23

Szena Tomi,

tokeletesen egyetertek Veled (2008.06.12. 09:00:45).

Lola,

most mar a Te cikkedet is kidobja Google :) Nezd meg :)

Hogy a temahoz kanyarodjunk: kb. ket evvel ezelott egy intezet faliujsagjat olvastam, ahova egy Nepszabadsag cikket raktak ki. Ritkan olvasok Nepszabit, de ha mar ki van rakva, es kulturarol szolt, nem politikarol, miert is ne.
Egyszercsak egy bacsi megy el mellettem, nezi, hogy mit olvasok, eszreveszi, hogy a Nepszabadsagbol. Azt mondja, hogy je, Nepszabadsag, ezt meg nem is olvasta. Raneztem, valoszinuleg egy kicsit furcsan, mert ket masodperc alatt teljesen beparazott. "De el fogom olvasni... Mindig elolvasom az ujsagot, tessek megnezni, a mai szam is itt van a taskamban" es vette elo a szent ujsagot. en valoszinuleg meg furcsabban neztem, mert a bacsi egyre jobban zavarba jott. Meg vagy egy percig bizonygatta nekem, hogy o mindig elolvassa a Nepszabadsagot az elso betutol az utolsoig.

Tessek mondani, akkor o most kommunista vagy csak a kommunizmus aldozata?

nemkellnemzetivagta 2008.06.12. 09:24:11

Szenatomi: "És boldogan éltek, amíg meg nem haltak." - ami igen hamar bekövetkezik nyilván, különben csalódnunk kéne a maoista parlamentben.: )

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 09:24:22

István, ő nem kommunista, nem is áldozat: csak megszerette Nagy Testvért, és úgy akar cselekedni, hogy megfeleljen elvárásainak :(

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 09:30:23

Egyébként az én kommunistám Biszku Béla. Az utolsó élő nagyágyú az ötvenes évekből, belügyminiszterként évekig vezette az '56 utáni leszámolásokat. Az ő bűne nagyobb, mint egy padláslesöprő kiskomcsié.

Tkp. szívesen odaállnék az ágya mellé (két magyargárdista kíséretében :) a magam 26 évével, és a szemébe mondanám: nézd öreg, én vagyok az utókor, és az utókor nevében egy szar, szemét, szar alaknak tartalak.

Aztán átadnám a helyemet az ajtón kopogó patásnak.

Zetek 2008.06.12. 09:39:35

A hülyeséget és a nosztalgiát - akkor voltam fiatal, szerelmes - ezt nem szabad ideológiai elkötelezettségnek értelmezni.

nénike · http://mandiner.hu 2008.06.12. 09:48:59

Miért háborogjon a lelkiismerete pl. Székely Péternek? Azért mert egy hülyeségben hisz? De hát annyi bogaras ember van. Ez a 800 ezer urigeller országa!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.12. 09:58:47

Elég bizarr a humorod lelkylola...

tevevanegypupu 2008.06.12. 10:01:27

Annakidejen mi magyarok gyujtottunk Izauranak (vagy hogy hivtak) a del-amerikai tevesorozat fiatal rabszolga hosnojenek, hogy kiszabaditsuk Don Rodrigo (vagy hogy hivtak) gonosz es buja hatalma alol..

Ugyanigy hittunk a kommunizmusban is. Szerettuk Kadar Janost, az ifjukommunista Maroti Laszlot, Biszku Bela es Losinci Pal elvtarsakat. Miert ne?

Ha Dery Tibor lehetett szivvel-lelekkel kommunista es elhitte, hogy Rajk Laszlo a lancos kutya Tito berence, akkor mi, a nep, miert ne hittunk volna a kommunizmusban?

Volt 56-os "forradalmarok" (sokan, egyetemi tanarok, tudosok, muveszek) a messze es biztonsagos tavolbol imadjak Horn Gyulat es zsenialisnak tartjak Gyurcsanyt..Nem trefalok, tapasztaltam. Elfogadtak toluk kitunteteseket, buszken viselik..

Akkor egy fiatal, idealista kelekotya Magyarorszagon miert nem szeretne a voros csillagot? Hiszen nem is tudja ugy igazan mi az..

nénike · http://mandiner.hu 2008.06.12. 10:03:54

Relevánsabb lenne a legnagyobb élő kommunista versenyt meghirdetni. Pozsgay Imre? Nyers Rezső?

states 2008.06.12. 10:08:57

Mr Falafel

Már megint ezzel az ÁVH-s gyerekekkel jöttök elő. Igenis, még egy ávéhásnak is lehet gyereke, sőt, az a gyerek még, ha úgy hozza a sora, akarom mondani, a Soros-alapítvány, akár demokrata is lehet. Az meg, hogy esetleg tanítja is a demokráciát, annak a jele, hogy volt kitől tanulnia...

tevevanegypupu 2008.06.12. 10:19:53

Mindenki a legnagyobb kommunista volt aki abban a rendszerben benne volt az mszmp kb-ben, akarmelyik partba is vetette a sors a rendszervaltas utan. Nincs kulon legnagyobb vagy legkisebb, mind nagy, megbizhato kommunista elvtars volt.Kulonben nem ultek volna ott. A felesegeik is, Apro Piroska peldaul biztosan. Ha egyaltalan nok indulhatnak ebben a versenyben megemlithetnenk meg Lendvai Ildikot, Lampert Monikat meg ha kisebb poziciokban is. Ott van az egesz mszp-s vezerkar, mind legnagyobb kommunista volt, nem erdemes versenyeztetni oket.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.06.12. 10:20:15

Nénike kérem - ne tessék itten értetlenkedni. A lelkylola csak provokál, jól áll neki..A kommunisták, meg köszönik szépen jól vannak...Ha kedvük tartja hátraültetik a hintóban a kocsist és maguk veszik kézbe a gyeplőt...A nép meg bámul bizonyáááám.......

nemkellnemzetivagta 2008.06.12. 10:29:19

nénike, ergé. biszku béla bácsi, benke vali néni meg a jó lázár gyuri bá még itt van velünk. németh karcsit az idén, szegény losonczi palit meg pár éve veszítettük el. de sebaj, azért van utánpótlás: berecz jános, lendvai ildikó usw usw

nénike · http://mandiner.hu 2008.06.12. 10:29:36

Szerintem Lola a kis házmestereket keresi. Szerintem ez hülyeség. Egy, még Élő és dokumentálhatóan Nagy Komcsit kell keresni. (Minden szó hangsúlyos!)

irrelevant 2008.06.12. 10:31:39

Miért kell kitenni ilyen gyenge posztokat, kérdem mindenféle bántó szándék nélkül.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 10:32:18

Biszku Béla (Márok, Bereg vármegye, 1921. szeptember 13. – ) szerszámlakatos, parlamenti képviselő, MSZMP-politikus, belügyminiszter (1957–1961).

Ifjúsága
1937-ben lakatosinasként kezdett dolgozni a Wertheim Felvonó- és Gépgyárban. 1941–1942-ben a Marx és Méreinél, majd 1945-ig a Magyar Philips Művekben dolgozott.[1] 1938-ban bekapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba, 1943-ban belépett a Vasas Szakszervezetbe, 1944-ben a kommunista pártba. 1944–1945-ben az angyalföldi fegyveres ellenállás egyik szervezője volt. A háború után az MKP XIII. kerületi szervezőjeként, 1946-tól az MKP Budapesti Pártbizottságán dolgozott.


A politikában
1949 májusában hat hétig az MDP Központi Vezetőség Káderosztályának alosztályvezetője, majd a Budapesti Pártbizottság Káderosztályának élére került. 1951-ben leváltották, a X. kerületi pártbizottság titkára lett. Itt dolgozott 1953 szeptemberéig, amikor megkezdte tanulmányait a politikai főiskolán. 1955 tavaszától a XIII. kerületi pártbizottság első titkára. A forradalom első napjaiban a XIII. kerületi pártbizottság tagjaiból, párttagokból és munkásokból fegyveres csapatokat szervezett a felkelők ellen.[2] Az MSZMP Budapesti Politikai Pártbizottságának első titkára, a KB tagja (1956-1957), a Politikai Bizottság tagja (1957–1980).[3] A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány tagja (1957. február 28.–május 9.), s mint ilyen megbízva a belügyek vezetésével (1957. március 1.–május 9.). Mint belügyminiszter (1957. május 9.–1961. szeptember 13.)[4] közvetlenül irányította a forradalom utáni megtorlást. A minisztertanács elnökhelyettese (miniszterelnök-helyettes) 1961. szeptember 13-tól 1962. szeptember 27-ig. 1962-től a KB titkára, de szembefordult Kádár János enyhülő politikájával, ezért felmentették tisztségei alól, és nyugdíjazták (1978). A Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) Számvizsgáló Bizottságának elnöke 1980-tól 1989-ig.

Erős.

countrystudy 2008.06.12. 10:35:02

Déry Tibor sofőrt tartott,akivel olyan lekezelően bánt, mint a cselédekkel-írta Heller Ágnes erről a szívvel-lélekkel kommunista íróról.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.12. 10:36:11

Szabadon futó gyilkosok


2000. szeptember 26-án a Független Kisgazdapárt egyik képviselője Molnár Róbert “Humánum SZDSZ módra, avagy ami Bauer Miklós életrajzából kimaradt” címmel felszólalást nyújtott be Dávid Ibolya igazságügyminiszter asszonyhoz. Az ülésen az MSZP-s Szili Katalin elnökölt.

Miután Molnár Róbert röviden ismertette Bauer M. egykori ÁVH-s alezredes múltját, illetve Ries István szociáldemokrata igazságügyminiszter - [T.i. a mocsokráciában még a kommunizmus zsidó szállácsinálóinak se volt kegyelem - TJ] - kínzásával, és az 1950. szeptember 15-én a váci rabkórházban bekövetkezett halálával kapcsolatos eseményeket, valamint Bauer M. vallomásait, Hende Csaba jelenlegi igazságügyminisztériumi államtitkár válaszolt, megnyugtatván a Parlamentben jelenlévőket, hogy a “Bauer elleni nyomozás folyamatban van”.

Molnár Róbert /FKGP/: (...) Nagyon sajnálom, hogy az SZDSZ másságába sok minden más sötét dolog mellett belefér a népellenes bűnök elkövetőinek tolerálása. A bűnösök börtön helyett még mindig szabadlábon vannak, kulcspozíciókat töltenek be, miközben a kommunista terror még élő áldozatai vagy azok leszármazottai megalázó kegydíjban vagy nélkülözésben részesülnek.

Őrájuk az SZDSZ-MSZP kormány nem viselt gondot az előző ciklusban, pedig azt, hogy most az Európai Unió felé menetelünk, nem a kommunistáknak, sem nem a ma nagy demokratáknak megmutatkozó MSZP-nek, nem is Kovács Lászlónak, aki még pár évvel ezelőtt külügyminiszterhelyettesként a Varsói Szerződést és a KGST-t éltette és építette, hanem azoknak az ‘56-osoknak, Rákosi börtöneiben agyonkínzott mártíroknak köszönhetjük, akik életüket áldozták a hazáért.

Na de mit várjunk attól az MSZP-től, amely párt azzal a Thürmer Gyulával akar választási szövetségre lépni, akinek elvtársát azért engedték be a jugoszláviai választásokra megfigyelőnek, hogy legitimizálja a csalásra alapuló választásokat és legfőbb elvtárs ...”


Ekkor a kisgazda képviselő egyre veszélyesebb fejtegetéseit megelégelve Szili elvtársnő egyszerűen kikapcsolta Molnár R. mikrofonját, amit hatalmas taspvihar fogadott az MSZP-SZDSZ oldalon, és a volt ÁVH-alezredes apa védelmére siető SZDSZ-es fiának Bauer Tamásnak adta át a szót:


Bauer Tamás: “Tisztelt Országgyűlés! Gyáva az a politikai tényező, alantas az az eljárás, amikor a fiú politikai szerepvállalása miatt, az apát igyekszenek megtorolni! De ha már ezt tették több ízben, akkor a következőket kell elmondanom.

Apám, dr. Bauer Miklós, ‘Bem apó mozgalmi’ néven aktív részese volt a német- és nyilasellenes ellenállásnak a második világháború alatt, és olyan embereket juttatott, segített hamis papírokkal, mint például a kisgazda Bajcsy-Zsilinszky Endre. Amikor elkövetkezett az, amit Bibó Istvánhoz, Illyés Gyulához, Nagy Imréhez és másokhoz hasonlóan felszabadulásként fogadott, akkor a demokratikusnak vélt új magyar állam titkosszolgálatának tisztje lett, amit később ÁVH-nak hívtak.

Mint négy nyelven beszélő jogász, sohasem volt verőlegény, nem volt kihallgató tiszt, hét év alatt összesen kétszer bízták meg kihallgatással, többek között Ries István kihallgatásával, akit azonban sohasem kezelt úgy, soha semmilyen szerepe Ries István halálában nem volt.

1953-ban maga is az Andrássy út 60 pincéjébe került, s csak Sztálin halálának és Rákosi bukásának köszönhető, hogy élve került ki onnan, újra kellett kezdenie az életét. Jogászként, ügyvédként szerzett Magyarországon és szerte Európában megbecsülést, szakmai megbecsülést és bizalmat.

Öregségére az a szerencsétlenség érte, hogy a fia és kollegája az SZDSZ politikusa lett és a rendszerváltás körülményei között 10 éve ki van téve Csurka István, Kövér László és mások alantas támadásainak. Köszönöm szépen.”


Az elmaradt számonkérés

Az 1956-os szabadságharc -- többek között -- az ÁVH kegyetlen módszerei, táborai és börtönei miatt tört ki.

Az 1990-ben hatalomra került Antall-kormány, a nagy ígéretek ellenére, elmulasztotta a számonkérést. 1994 tavaszán Horn Gyula és (reform) kommunista pártja vette kézbe a kormányt, és hatalmát megosztotta a Szabad Demokraták Szövetségével - tőlük természetesen (!) nem várhattuk a számonkérést.

Bauer Miklóst a rabok csak “körmös-Bauer”-nek hívták, mivel előszeretettel verte le az áldozatok körmeit. De vajon melyik nyugati ország tűrné el, hogy az említett képviselő úr még ma is letagadja az apja viselt dolgait, illetve múltját? Apjának ÁVH alezredesi címe helyett Pető Iván raktári osztályvezetőt diktált be a Parlamenti Almanach évkönyvébe. [Forrás: Kubinyi Ferenc, Vaskorona, Bp. 1995]


"Körmös-Bauer” levele Rákosihoz

[A Vasárnapi Újság internetes lapjáról, 2000. augusztus 6.]


Drága Rákosi elvtárs! 1954. febr.21.

Nagy kéréssel fordulok Rákosi elvtárshoz.

Az elmúlt évben a BM vizsgálati szervei ártatlanul és indokolatlanul 10 hónapon keresztül fogva tartottak. Ártatlanul és indokolatlanul: a BM, illetve a KEB közölte velem, hogy nem tettem semmit, ami büntető eljárásra adna alapot, de nem merült fel ellenem semmilyen politikai vagy erkölcsi kifogás sem.

Ártatlanul és indokolatlanul szenvedtem tíz hónapon keresztül, ártatlanul és indokolatlanul szenvedett családom is, de rehabilitálva még sem lettem, sőt szabadulásom óta újabb igazságtalan ítéletek sújtanak.

A KEB polgári származásomra hivatkozva kizárt a Párt soraiból. Kizárt annak ellenére, hogy a Pártnak számos polgári származású értelmiségi tagja van, akik közül a felszabadulás előtt bizony csak kevesen tudták - vagy akarták - tanújelét adni a párt iránti feltétlen áldozatkészégüknek.

Kérem azonban Rákosi elvtárs, ne értsen félre: én nem azért érzem magam a Párthoz-tartozónak, mert a Pártban vannak még olyan személyek is, akiket inkább a becsvágy fűt, mint a lelkesedés a munkásosztály ügye iránt - nem!

Én azért akarok a Párt tagja maradni, mert ugyanabból a különös anyagból vagyok gyúrva, mint a többi kommunista és azért, mert egyszerűen nem tudok más lenni, mint kommunista, nem tudok másként élni, csak mint kommunista, nem tudok máshová tartozni, mint a Párthoz, nem tudok másért élni, mint a Pártért!

Engem vádolnak azzal, hogy államvédelmi munkám során vettem jegyzőkönyvbe egyes őrizeteseknek Péter Gáborra vagy más volt államvédelmi vezetőre tett vallomását - ez alaptalannak bizonyult -, a BM vizsgálati szervei viszont az én ügyemben következetesen nem vették jegyzőkönyvbe azokat a vallomásaimat, amelyek csak a legkisebb mértékben is kompromittálók lehettek volna jelenleg fontos beosztásban lévő elvtársakra.

Drága Rákosi elvtárs! Nagyon, nagyon nehéz helyzetben vagyok! Sokszor vívódom magamban, hogy mi a helyes, mit kell tennem, hiszen, ha valakit a saját anyja fojtogat, s mégis életben szeretne maradni, vigyáznia kell, nehogy az anyjának okozzon fájdalmat. Igyekezni fogok ezt mindenképp elkerülni.

Nagy kéréssel fordulok tehát Rákosi elvtárshoz! Kérem, segítsen rajtam, nyújtson segítséget ahhoz, hogy visszakapjam párttagságomat és munkába állhassak. Kérem, hallgasson meg személyesen is, ha bármilyen kételye lenne abban, amit most leírtam. Kérem, Rákosi elvtárs, bízzon bennem és én nem fogok segítségére méltatlanak bizonyulni.”

Gerő Ernő megjegyzése:

“Intézkedtem, hogy a BM azonnal adjon neki 2000 forint segélyt és 14 napon belül helyezze el.“ 1954. február 27.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.12. 10:42:38

nénike · reakcio.hu 2008.06.12. 10:03:54

"Relevánsabb lenne a legnagyobb élő kommunista versenyt meghirdetni. Pozsgay Imre? Nyers Rezső?"

ergé 2008.06.12. 10:30:33

"Biszku Béla, mondom én."

Nice try. Jelölöm Kim Dzsong Il-t.
www.korea-dpr.com/articles-ng/biography-kimjongil.htm

Asszem nyertem. A dícséretet felajánlom jótékony célra.

tevevanegypupu 2008.06.12. 11:40:38

countrystudy
Dery Tibor ellenszenves hapsi volt, de nagyon nepszeruve valt a hetvenes evekben. Nepszeruseget Fabry Zoltan altal megfilmesitett regenyenek, a 148 ora egy befejezetlen mondatbol..nak es a Kepzelt riport..nak koszonhette, amit Presserek vittek musicalkent szinpadra.

De ugy egyebkent mint ember es iro felejtheto. Viszont kommunista volt, ennek (is) betudhato minden viselkedesformajaval egyutt.

A Szerelem pedig sokkal inkabb Makk Karoly-Darvas Lili-Torocsik Mari-Darvas Ivane, Dery ebben a tortenetben csak mellekszereplo meg irokent es fohoskentis.

Altalaban a regenyek mindig jobbak a filmeknel, amit beloluk keszitenek, nala ugy gondolom a helyzet pont forditott. De ez nem is tartozik a temahoz.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.12. 11:49:15

Ergé, nem keresed fel Béla bá-t a rózsadombon egy interjúra?

szpal 2008.06.12. 11:57:52

érdekes kezdeményezés, itt most NEM A FEJESEKRŐL lenne szó, hanem tsz- és iskolaigazgatókról, mindenféle III/-es D-kétszázasokról, akiknek a kilétét a hivatalos politika még kb. 50 évig titkolni szeretné. Viszont a SZŰKEBB KÖRNYEZETÉBEN MINDENKI TUDJA, hogy annak idején ki volt besúgó, meggyőződéses KISz-es, szovjetbarát stb. e-mailezés helyett lehetne csinálni egy jó ki interaktív HONLAPOT, városok, megyék szerint kereshető lenne, minden beküldött név mellett lehetne vitarovat, hogy mit csinált, miért csinálta, "áldozat" volt-e, 90 után mi lett a sorsa. Ne feledjük, több 10.000 EMBERRŐL LEHET SZÓ! az itt javasolt e-mailezés max. arra jó, hogy a reakció összegyüjtse pár naív antikommunista nevét.

szpal 2008.06.12. 12:01:06

"a békés ünnepet kérők listája", vagyis egy remek kis adatbázis kortárs kommunistáinkról:
nol.hu/cikk/420952/
azt hiszem, ezzel dobogós leszek.

suski 2008.06.12. 12:28:11

Lola, asszem elkelne némi alcsoportosítás is, ugyanis nem mindegy, hogy vki meggyôzôdéses komcsi, vagy az a fajta sima gazember, aki az éppen aktuális hatalomnak elônyökért nyal, hazát árul és másokat tönkretesz. Az elôbbi ma már köznevetség tárgya, de utóbbi fajta új formát öltve naponta röhög a pofánkba és vígabban van, mint valaha.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.12. 12:37:42

suski 2008.06.12. 12:28:11

A komcsi-kommunista fogalompár nagyon alkalmas szerintem a megkülönböztetésre. "Kommunista" eredetileg az, aki marxista értelemben kommunista. Ilyen nagyon kevés van, a közhiedelemmel ellentétben Thürmer sem az, mert ő is inkább leninista, és soha a világon egyetlen állam sem volt kommunista, mivel a "létező szocializmusok" marxista-leninisták voltak. A marxizmus-leninizmus pedig nem más, mint Marx életműve bizonyos részeinek lenini olvasatán alapuló, inkább rousseauista, mint marxista ideológia. A létező szocializmusok egalitárius modernizátor diktatúrák voltak, melyekben a keleties despotizmus, az államkapitalizmus és "balos" témák keveredtek. E diktatúrák uralkodó osztályai és azok utódai stb. a "komcsik" társadalmi csoportja, akiknek már az említett ideológiai moslékhoz sincs sok közük, viszont így is jól körülhatárolhatók, azonosíthatók.

Ha valaki összekeveri a (marxi) kommunistát a komcsi diktatúra képviselőjével, haszonélvezőjével stb., akkor nem tud mit válaszolni arra, amikor a komcsi azt válaszolja: "De hiszen mi nem vagyunk kommunisták, piacpárti liberálisok vagyunk" stb. Ezért szoktam inkább a "komcsi" szót használni, ami nem kommunistát jelent, hanem azokra a komcsikra utal, akik szintén jól meghatározható kör, bár nem kommunisták tankönyvi értelemben.

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.06.12. 12:48:01

Mr Falafel wrótta: (2008.06.12. 07:19:03)

> Mi több, ma az egykori ÁVH-sok gyermekei
> tanítják nekünk, mi is a demokrácia.

1. "Tetszettek volna forradalmat csinálni!"
2. Fordulj bátran Tomcathez, ő tudja a megoldást.
3. És még szegény Dénes János bácsit is kiröhögtük.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.12. 13:11:45

szpal 2008.06.12. 11:57:52

LOL. Lehet, hogy nem ártott volna egy iróniaméter tag-et is odabiggyeszteni a post végére. Ja, tényleg, az csak a Konzervatóriumon van. Mindenesetre nem rossz találmány...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 13:13:35

Úlfhéðinn, Lola nem viccelt. Tényleg keressük a legnagyobb komcsikat.

countrystudy 2008.06.12. 13:16:53

köszönöm,tevevanegypupu,nagyjából én is tudom ezeket róla, de ami számomra igazán elgondolkodtató,h az emberekhez való viszonyulás nem föltétlenül ideológiai kérdés.én jól elbeszélgetek a másik oldal hiteles,jó humorú figuráival,és a pökhendi majmokat kerülöm a saját oldalamon is.innen már nincs messze az a kérdés sem,h vajon hány igazi liberális van a magukat annak nevezők között stb...

suski 2008.06.12. 13:20:33

dzsucseharcos,

a félrevezetô ideológiai viták elkerülése végett komprádort javaslok. De ez meg vhogy túl enyhe kifejezés. Esetleg komprádor bolsi? További megkülönböztetést kívánnak fegyvertelen tömegbe lövetôk, körömletépôk, vérbírók stb. Ezeket sem lehet egy kalap alá venni mondjuk Thürmerrel vagy a kis hülye vöröscsillagos antifával.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 13:34:20

Úgy látom kicsit finomítani kell a szabályokon.
Elsősorban olyan kommunistákat keresünk, akik tevékenyen részt vettek más emberek kínzásában, kitelepítésében stb.
Ott van pl. a Kiszely Gábor könyvében található ÁVH-sok listája, vagy a Tettesek fala a Terror Házában.
De nekem nem elég csak a neve, hanem azt is szeretném tudni, hogy mit tett.
Akiről sokat tudunk az az öreg Bauer -, ilyesmi kéne még pár. De jó lenne azt is tudni, hogy hol élnek.
Azért, hogy kereshetőek legyenek -, legyen egy lista, ahol XY mellé oda van írva, hogy mit tett. Természetesen csak akkor, ha bizonyítható, vagy ő maga elmondta.
Persze jöhetnek kiskomcsik is, de ott sem elég az, hogy MSZMP tag volt, vagy házmester, hanem valami konkrétum. Pl. a levéltár adatai alapján nagyapámat XY jelentései alapján XY pecsétjével telepítették ki. XY még mindig ott lakik a Z címen.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.12. 13:35:06

ergé 2008.06.12. 13:13:35

Na de így, basszus:

"Ha Ön ismer olyan kommunistát, akinek van mit mesélnie, kérem adjon hozzá kontaktot! (A megfejtéseket nem a kommentek közé kérem, hanem a kommunistakerestetik@gmail.com email címre, nehogy bárkinek is sérüljön a személyiségi joga.)"

Adjak pár kontaktot, csak így név nélkül, akiket nem különösen kedvelek? Csak aztán nehogy valaki pitiáner besúgónak nézzen. Megjegyzem jogosan.
:/

Ez tényleg meglepett... :(

Francois Pignon 2008.06.12. 13:38:22

És akkor ez most olyan lesz, mint a Wiesenthal Központ?

Francois Pignon 2008.06.12. 13:39:43

Bár a "kommunista kerestetik" inkább olyan régifajta vetélkedőcímnek hangzik. ;)

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 13:46:27

Francois, egy mini Wiesenthal központ... Nem ez csak egy ilyen tájékoztató jellegű gyűjtőoldal lesz. Mert nekem nem sikerült ilyen listát találnom a neten, de lehet, hogy csak béna vagyok.

Francois Pignon 2008.06.12. 13:48:16

Nekem rémlik valami, ahol vezető pártfunkcikat listáztak, hvg vagy HV lehetett. Majd este utánanézek.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 13:48:56

Úlfhédin, valahogy el kell kezdeni. Nyilván lesznek, akik csak feljelentgetnek, de utánajárunk és csak akkor tesszük ki a listára, ha biztos adatok vannak róla.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 13:49:37

Van a HVG-én, mindjárt belinkelem, de ott csak nevek vannak.

plastik02 2008.06.12. 13:54:02

helyes kezdeményezés, de mi alapján lehet eldönteni, hogy ez meg ez tényleg kegyetlenkedett és miből fog kiderülni, hogy az áldozat valóban ártatlan volt?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 13:59:57

plastik, ezért kellenek az adatok, amiket remélem elküldenek a fenti emailre - utána pedig kutatómunka.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 14:12:45

Mi kutatunk. A rendelkezésre álló adatok alapján. Levelek, leváltár, eddigi kutatások, történészek segitségével.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.12. 14:19:19

lelkylola 2008.06.12. 13:48:56

Komolyan kérdezem: ez a besúgósdi módszer szerinted tényleg rendben van?
Név nélkül, egy GMAILES címre?!

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 14:27:53

Jobban örülnék, ha névvel. Miért szerinted hogy kellene infokat gyűjteni?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.12. 14:31:08

Wiesenthal-ék hogy gyűjtenek adatokat?

tevevanegypupu 2008.06.12. 14:36:56

Ez borzasztoan nagy munka lenne. Hiszen minden megyeben, varosban es jarasban voltak partbizottsagok, megyei, varosi es jarasi tanacsok es akik ott vezeto beosztasban dolgoztak azok tobbe-kevesbe arthattak nagyon sok embernek, meghozza bebizonyithatatlanul is.

Konnyeden tonkretehettek akarkinek az eletet akarmilyen uruggyel legalisan. Nem beszelve a rendorsegrol, katonasagrol, hazafias nepfrontrol. Jelenteni kellett mindenkinek a felsobb szervekhez, hangulatjelenteseket irtak es besugtak.

Megvannak meg nagyon sokan, tizezrevel. Es itt ulnek szem elott mindazok, akik tehettek az egeszrol. Kisembereket emlekeztetni a cselekedeteikre fontos lenne, de mi legyen azokkal akiket naponta latunk-hallunk, akik jelenleg is vezetik az orszagot?

Hiszen meg most is tomeget oszlathatnak, elvezethetnek, letartoztathatnak, keriteseket huzhatnak, kituntetik Gergenyi Petert. Es nacizhatnak mondjuk akar engem is, ha kedvem tamad resztvenni egy fidesz nagygyulesen vagy akar elmenni egy kormany ellenes tuntetesre?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.12. 14:44:08

lelkylola 2008.06.12. 14:27:53

Nem tudom. Az egész dolgot bizarrnak tartom.

Loxon · konzervativok.blogspot.com 2008.06.12. 14:31:08

Honnan tudjam? Biztos úgy, mint a Moszad. Ők is lepuffantottak már pár ártatlant megtorlásként.

Mindegy is, csak eléggé meglepődtem, hogy mennyi wannabe-besúgó, meg önjelölt bíró van ebben az országban. Some things never change. :(

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 14:45:16

Az elméleti vitát végre felfüggeszthetnénk: nehéz munka, korrekten kell eljárni. Ez tiszta. Így lesz.
De "neveket akarok hallani!"...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 14:50:21

Ulfhédinn, A Moszad és a KGB együttműködésével készítettem el a kommunista keretetik versenyt :)Ne már, légyszi. Lehet félteni az embereket, meg undorodni a besugástól, de ez esetben nem erről van szó. Teljesen korrekt listát szeretnénk összeállítani és ehhez kérjük az olvasók segítségét.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.12. 14:54:09

Pl ismerek egy gimnáziumi tanárt, aki 68-ban feljelentett 2 diákot, mert tiltakozni akartak az intervencióban való részvétel ellen, és ezért minden középiskolából ki lettek tiltva. De ő kishal.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.06.12. 14:54:44

OK, nem az én dolgom, vedd úgy, hogy nem szóltam, csak nekem ilyesmihez nincs gusztusom. Vizslát.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.06.12. 14:56:53

népi ülnök lehetek? mi a napidíj? :D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.06.12. 15:13:39

Jelentkezem komenistának, mer' megmonták a fletotikák, h ha én Orbanofan vagyok, akkor kádárista köcsög is, és akkor nyilvánm komcsi is. Tehát itt vagyok, vöröscsillag ragyogok!:-)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.06.12. 15:31:07

Kicsit off, de talán nem annyira. Mondjuk úgy jön ide, h Vajnait büntetik a betiltot vöröscsillag miatt, a MG-t meg be akarják tiltani.

Szóval léccili, szavazzatok mán egyet, oksa?!:-))

Fontos: több helyre is tehető jelölés!

malacnews.freeblog.hu/

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.12. 15:54:07

Ő nem az jbb, hanem mértékadó független nyugati újságíró.

jbb 2008.06.12. 15:58:54

Ja bocs, tényleg. Pedig már majdnem azt hittem.

Biztos ő is csak belülről bomlasztotta mértékadóan az ÁVH-t.

Playmobil Soldat 2008.06.12. 16:18:56

Rengeteg nagy- és kishal van köztünk az életben, sőt szűkebb köreinkben is. Sok mindenre vannak bizonyítékok, ugyanakkor sok minden bebizonyíthatatlan, ahogy tevevanegypupu is írta. Azok a kommunisták, akik pl. tönkretették a szüleink pályaválasztási lehetőségeit anno, most a legnagyobb "jobbosok" és korai antiklerikális létük ellenére, ma a templom első padjában ülnek minden vasárnap. Szóval nem is kell olyan messzire mennünk, ha ilyen embereket akarunk találni.

Persze, ilyen szinten már muszáj, hogy begyógyuljanak a sebek és nem is abból az anyagból gyúrtak minket, hogy a Wiesenthaléhoz hasonló bosszúállás vezérelje életünket. Ugyanakkor a nagyhalaknak tényleg felelniük kellene a kérdésekre, legalább a közvélemény nyomásának hatására.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 16:21:46

Eddigi jelöltek tehát:

Biszku Béla
Bauer Miklós
Benke Valéria
Lázár György
Berecz János
Lendvai Ildikó
Paul Lendvai

és még egy jelentgetős, kishal tanár

továbbiak?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.12. 16:34:29

Playmobil Soldat:
"korai antiklerikális létük ellenére, ma a templom első padjában ülnek minden vasárnap."

A hittanos gyerekek között? :) Vagy ez csak Nyugat-Magyarországon szokás? (Tényleg nem tudom felidézni, hiába voltam már sok-sok misén Budapesten, hogy itt hogy van. Egerváron és Vasváron ők ülnek elöl.)

Playmobil Soldat 2008.06.12. 17:44:47

Turul, nálunk - szintén vidéken, Veszprém megyében - az volt a szokás a délelőtti misén, hogy a felnőttek, leginkább az idős nénik, bácsik ültek oda, ahová szerettek volna, mi pedig oda, ahol éppen volt hely. :) A délutánin pedig az oltár előtti 2-2 soros padon ülhettünk, a szentélyben, mivel akkor leginkább ministráltunk. Ahová Pesten járok (leginkább Mária utca), ott sem láttam még ezt az általad említett szokást, bár az esti 6-os ott egyébként is ifjúsági mise.

Playmobil Soldat 2008.06.12. 17:46:40

És persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy ezeket a kommunistalefüleléseket természetesen vidéken szoktam megtenni, itt Budapesten azért én sem ismerek mindenkit. :)

plastik02 2008.06.12. 18:39:17

azért megnéznék arról egy statisztikát, hány akkori verőember, vallató, feljelentgető csúszott át a mai széljobbra. :>

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.12. 19:06:53

Közben szóltak nekem, hogy vannak rendes kommunisták is. Nem őket keressük, az egy másik verseny lesz. Most a gonosz kommunisták után kutatunk.

tevevanegypupu 2008.06.12. 19:09:17

Ugy tudja a tortenelem, hogy a nyilasok annakidejen a kommunista partban talaltak menedeket ezrevel. Mint ahogy az AVO-ba pedig eleg sokan leptek be zsidok is, akiket a bosszuallas hajtott. Ertheto.De sokszor meg olyanokon is, akik pedig a haboru alatt segitettek nekik, csak a haboru utan nem ohajtottak semmifele szelsoseges, kommunista mozgalomban reszt venni.
Dokumentaciokban utana lehet bizonyara ennek is nezni, de meg elnek visszaemlekezok is, neha hallani dokumentum musorokban. Hogy hany veroember kerult szelsojobbra azt nem lehet tudni, ott is meg lehet talalni oket, ha oda bekerultek. De hogy kik vannak meg itt a regi rendszerbol vezeto pozicioban a demokraciarol szonokolva, azt tudjuk.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.12. 20:09:27

Volt több borzalmas sortűz is 56-ban. Meg volt egy szánalmas per.Tuti élnek még páran azok közül ,akik lőttek. Itt az Utolsó Esély, hogy bűnhődjenek!!!

eldiablomismo 2008.06.12. 21:20:26

"- Nem láttál "ismerõst"? - kérdeztem.
- Nem. Aggódom "ismerõseinkért". Indulás elõtt, minden századnál névsorolvasás lesz.
Délben felharsant a kürt. Készen állt a zászlóalj. Az erõd minden épületénél szabályos sorok. Pöfögõ gépkocsik, rohanó altisztek.
Most megpillantom szemben, a szudáni vadászoknál Tuskót.
Névsort olvas!
Az egyetlen mód, hogy ne hiányozzon a névsorból: Õ olvassa!"

Rejtő Jenő: Az elátkozott part

countrystudy 2008.06.12. 22:17:06

hogy ez a paul lendvai mekkora gennyláda! méghogy mértékadó.kinek? tiszta propagandistája ennek a díszes kompániának.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.06.13. 00:48:37

" lelkylola 2008.06.12. 19:06:53
Közben szóltak nekem, hogy vannak rendes kommunisták is. Nem őket keressük, az egy másik verseny lesz. Most a gonosz kommunisták után kutatunk. "

ööö... ez attól függ, éppen melyik párt színeiben nyomul?:)


A "dáblsztenderd" elkerülése végett nem lenne célszerű élő nyilasokat is keresni?
(egyébként - mint köztudott - elég nagy lenne a közös részhalmaz)

Invictus 2008.06.13. 01:05:14

Élő nyilast már nem nagyon találsz, max. Ausztráliában. Ahonnan haza is hozatják, hogy elítéljék 1 azaz egy gyilkosságért, amit a háború alatt elkövetett. Most emlegethetném a sortűzpereket, hogy hányan mentek a felelősök közül börtönbe, Biszku Béla gondtalan nyugdíjas éveit stb.
De persze ez nem double standard:)

mithrandir 2008.06.13. 06:36:09

Megint Istent játszotok. Beszarás.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.13. 12:42:43

mithrandir 2008.06.13. 06:36:09

Nem, csak Simon Wiesenthal Központot.

Prof. Dr. Simon Templar 2008.07.10. 09:51:10

Én szpallal értek egyet. Nem biztos, hogy a legnagyobbakat kéne keresnünk, hanem azokat a helyi szarjankókat, akik rendszeresen megkeserítették mindannyiunk életét.
Ámbátor: 2005/2006-ban, amikor a diplomamunkámat írtam a MAORT-perről, az ÁBTL-ben(!) és a Fővárosi Levéltárban rendszeresen találkoztam azzal a akadállyal, hogy bizonyos iratok nem kiadhatóak, mert személyiségi jogokat sértenek. 56 évvel a per után!! Azonkívül egy fura dologra figyeltem fel. Bizonyos, egymáshoz nem kapcsolódó iratok egy és ugyanazon dossziéban helyezkednek el. Például a MAORT-per egyik dokumentuma egy olyan dossziéban helyezkedett el, amiben a Mindszenthy-per teljes anyaga benne volt. Erről megkérdeztem az egyik ismerősőmet, aki a III/III-nál volt műszaki tiszt és ő elmondta, hogy a rendszerváltás előtt a III/III-as fejesek készítettek egy csak a fejekben létező térképet, ami leírta, hogy egy-egy anyag darabjai hol helyezkednek el. Erről kb. 20 ember tudott.
Na így derítsétek fel a közelmúlt történelmét!
A következő menet idén lesz, ugyanis a mostani diplomamunkámhoz a Standard-pert választottam témául.
A két perről majd a Reakciós Wiki-ben írok szócikket hamarosan.

Téglagyári Megálló 2008.07.10. 11:48:44

mithrandir, szerinted úgy általában a büntetőjog az "Istent játszás?"

maior exercitus · http://defense.blog.hu 2008.07.10. 13:23:44

Vajon az osztrák biztonsági szervek mennyire szaglászták körül
azt az ÁVH-s kihallgatótiszt, majd propaganda-tiszt GENYA
"LENDVAI" Pált (helyesen, olvasd: LEndVaI= Levi),

akit csak IDE, BÉCSBE dobott át a Pártja és a magyar titkosszolgálat??!

hcrules 2008.07.10. 14:09:26

Faun, írtam neked egy emailt!

maior exercitus · http://defense.blog.hu 2008.07.10. 15:00:26

Szabad nekünk saját Vízenszáll-központunknak lenni.

Schmidt Marcsi dolga lenne, de ő egy "árokásó" másokfajtával kompromittálta magát.

Meg Nobilissal is...:))))

Prof. Dr. Simon Templar 2008.07.16. 22:12:25

Két idézet mindenkinek:
"A gyűlölet a legfélelmetesebb, legmágikusabb hatalom, amely eddig a Földön megjelent. Túlszárnyal és lebír minden más emberi gyöngeséget; az egyéni önzést, kényelemvágyat, halálfélelmet. Fehérizzásig korbácsolja a fanatizmust, tömeggé olvasztja az embert, s az a saját pusztulása árán is csak pusztítani akar."
"-Az emberek gyengék, tudatlanok és felelőtlenek. Vezetőik azonban tudatosak és lelkiismeretlenek. A propaganda fekete varázslatával való visszaélés az ő bűnük, nem az emberé. A rosszfajta, szűk koponyákat eszmemérgekkel töltött vezércikk- és rádiószonoklat-bombák ostromolják - hogyan védekezzenek ellene? Nincsenek önálló fogalmaik, erkölcsi erődvonalaik, csak hiányérzeteik vannak. Gyermekek ők, s a hammelni patkányfogó fuvolájának hangjára tolonganak megigézetten a vesztükbe. Miért sújtja őket a büntetés?!
-Helyes a kép. Az emberek gyermekek, s ezek a gyermekek nagyon kegyetlen játékokat játszanak. Kegyetlenek egymáshoz, minden élőlényhez és önmagukhoz. A Föld azonban ezentúl nem gyermekek játszótere lesz, hanem gondolkodó felnőttek lakhelye."
(Szepes Mária: Arany Oroszlán-az örök élet itala 1946(!))

Ezt azt hiszem mindenkinek a fejébe kéne vésnie.

nénike · http://mandiner.hu 2009.01.15. 15:23:04

Ribánszky Róbertről mi hír? Ő volt Kádár személyi titkára, csak a főnökétől is balra állt. Aztán Szanyi Tibor lobbizott azért, hogy bekerüljön valami vadászati fársaság felügyelőbizottságába. Szerintem ez az ex-AVH-s is erősen éremesélyes (ha még tart a komcsikereső lendület...)
Ki tud róla, él e még?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.01.22. 21:10:39

@nénike: az a ribánszky aki nem értette hogy lehet, horny gyula jobboldali?
süti beállítások módosítása