46% vett részt a népszavazáson
2008. március 09. írta: TuRuL_2k2

46% vett részt a népszavazáson

 A Reakciós Jósda szerint a választásra jogosultak 46%-a vett részt a 2008. március 9-én megtartott népszavazáson.

 A kórházi napidíj eltörléséről szóló kérdésre 3 millióan, a vizitdíj eltörléséről szólóra 2,8 millióan szavaztak igennel és 2,7 milliónyian értettek egyet a tandíj megszüntetésével. Összehasonlításképpen: a 2006-os országgyűlési választásokon győztes Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége területi pártlistái együttesen 2,7 millió szavazatot kaptak 2006-ban.

 Hamarosan kezdődik a pártok hivatalos sajtótájékoztatója. Röviden így kommentálják majd az eredményeket:
Fidesz: Magyarország győzött. Az emberek igent mondtak a jövőre, most a Gyurcsány-kormányon a sor, hogy végrehajtsa az emberek elsöprő többséggel hozott döntését.
MDF: A Magyar Demokrata Fórum felelős, európai rételemben vett konzervatív pártként a mai napot a Parlamentben töltötte. Ezekről a kérdésekről nem népszavazáson, hanem az Országgyűlésben kellett volna vitázni és dönteni.
MSZP: A Magyar Szocialista Párt üdvözli, hogy a választók többsége távolmaradásával mondott véleményt a kizárólag a Fidesz és Orbán Viktor saját hatalmi érdekeit szolgáló népszavazásról. A szocialisták elfogadják a választók döntését, ezért már holnap kezdeményezni fogják a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj megszüntetését. A felsőoktatásban és az egészségügyben emiatt kialakuló pénzhiányért, az elmaradó fejlesztésekért a Fidesz és Orbán Viktor viseli a politikai felelősséget.
SZDSZ: A népszavazási kampány során az SZDSZ, a Magyar Liberális Párt mondott egyértelműen nemet a szocializmusra. Az a 7-800 ezer választó, aki nemmel szavazott a demagógiára, a felelőtlenségre, megerősített minket abban, hogy ez a helyes politika, folytatni kell a reformokat.

Update: A Reakciós Jósda a következő rövid közlemény közreadására kérte fel az MTI Országos Sajtószolgálatát: „Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. A 17.30-as részvételi adatok alapján egyértelmű, hogy jelentősen alulbecsültük a végleges részvételt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr90372388

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papa Doc 2008.03.09. 15:32:31

Bár kissé más "műfaj", a 2006.10.01-i önk. választás részvételi adatai eddig óráról órára nagyon hasonlók, így nem az EU-népszavazáshoz ajánlott méricskélnie annak, aki nem bír 7-ig várni.

Naumov 2008.03.09. 15:37:22

Du. 3 órakor kb. 36%-os a részvétel, szóval esélyes hogy este 7-re meglesz az 50%. Hogy aztán ez az igenek milyen arányú sikerével jár együtt, az még kérdéses, de hogy Fletó azonnal lemondana, az kizárt dolog, mert nem tudom. Valószínűbbnek tartom, hogy kivárnak az EP-választásig, bízva a választási ciklus második felében beinduló osztogatásban, amely feledteti a nagy sikerű reformokat és az öszödi szenvedélyes igazságbeszédet, és csak akkor állítják félre, ha ez sem bizonyul elegendőnek..

plastik02 2008.03.09. 15:38:36

ilyenkor már mi értelme más szavazásokkal összevetni? 3 óra és minden kiderül. :D
csak még mindig nem értem, hogy ha sikeres a népszavazás, akkor miért menne bárki is az utcára.
vagy ez ilyen van sapka-nincs sapka dolog?

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.09. 15:47:25


kedves szubjektiv,

fel hatkor lesz 46 szazalekos a reszvetel, nem hetkor.
(siman lehet 47 szazalek 17.3o-kor egy szazalekkal
vagyunk a 2006-os reszido felett, akkor ott 46 szazalek
volt)

en ma este bejelentenem kormanyom lemondasat, es kezdemenyeznem az Alkotmany 28 (2) szerint az Orszaggyules feloszlasat. az orszagnak szuksege van egyfajta katarzisra (valojaban egy hatalmas kijozanito pofonra is, nem kizart, hogy azt is meg fogja kapni), de a katarzisra es egy komoly reality check-re biztosan szuksege van. es ezt most megkaphatna.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.09. 15:47:36

plastik02:
Ez csak a magunkfajta politikabuzik játéka. :) Mindenféle modelleket állítunk fel magunknak, s nagyon elégedettnek érezzük magunkat, ha egyik-másik működik. Szerintem kifejezetten érdekes, hogy mennyire extrapolálható korai részvételi eredményekből a végső részvétel, a korábbi szavazások idősorai segítségével.

Naumov 2008.03.09. 15:49:56

plastik,

Azért az ún. jobboldalon is elég sokan vannak, akik szerint az egész népszavazás csak egy ócska trükk, figyelemelterelés, Orbán meg egy megalkuvó kollaboráns, aki lepaktált az izraeli kommunistákkal, és szabotálja a valódi rendszerváltást, úgyhogy őket valószínűleg nyolcmillió igen szavazat sem tartaná vissza attól, hogy ma este a rendőrökkel fogócskázzanak..

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.09. 15:56:22

Eben a tempóban 51-54% között lesz a végeredmény. Oszt ki tudja.

kispufi 2008.03.09. 15:58:22

ember legyen a talpán, aki ki tudja találni, mivel lep meg mindnyájunkat a ferigyerek. mi van, ha drámai hangon tényleg aszongya, hogy ez a nép nem érdemli meg őt, s azzal a lendülettel elhúz a Déli Áramlat élére? És akkor megvan, mi volt a szerződés titka, meg a nagy sietség oka (és az új polgárosodás nevű maszlag nem a népszavazás, hanem a fenti érdekességek miatti elterelő hadművelet volt).
50 % amúgy szvsz nem lesz meg, de kevés fog hiányozni, a felfokozott várakozás miatt azonban sokan lesznek az utcákon, s még többen a képernyők előtt: hasonló állapotok lesznek, mint 2006. szept. 17-én, amikor hajnal fél 3-ig mászkáltam le-föl a HírTV előtt, a gyomrom meg odabent ugyanígy liftezett (aztán lehet, megunjuk, s hazamegyünk).

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.09. 16:03:06

bazalttufa:
Annyi azért nem lesz, de jóslatom már jó eséllyel elbukott: most 49%-ot mondanék. Ha az 50%-ot is elérné, az lélektanilag lenne egészen más, mint egy 49,5%.

plastik02 2008.03.09. 16:03:35

turul: politológiára járok, de belőlem hiányzik ez a számokkal buzulós perverzió, lehet pályát tévesztettem. :D
(just kiddin')

és a fogócskázók vajon mit csinálnának az állítólagos katarzissal járó parlament feloszlatás után?
és ha tegyük fel, a kiírt választásokon a fidesz győzne, nem tudná e leküzdeni magát a szocik szintjére 2010-ig az ország jelen állapotával?

plastik02 2008.03.09. 16:06:58

"hasonló állapotok lesznek, mint 2006. szept. 17-én, amikor hajnal fél 3-ig mászkáltam le-föl a HírTV előtt, a gyomrom meg odabent ugyanígy liftezett"

az remek lenne, hiányzik az a mad maxes hangulat, ahogy ledöntött szobrok helyén rakott tábortűz körül melegednek a harcban megfáradt tüntik.
azért remélem nem lesz otthon semmi különösebb gáz.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.09. 16:10:57

plastik02:
Nekem a politológiai tárgyaimban a számok voltak a barátaim, a párezer oldalnyi elméleti anyag kevésbé. :)

plastik02 2008.03.09. 16:16:45

hát, mi a számokkal sosem voltunk nagy haverok. :D
elmélet meg attól függ, de a mi karunkon (jogi) a képzés kb. 90%-a áll (nagyrészt felesleges) elméleti képzésből (kb. a maradék 10% fedi a jogi tárgyakat), tehát együttérzek.

Pimpusz 2008.03.09. 16:27:32

Amikor Kóka mester mutatja büszkén a nem-es szavazólapjait, az nem kampánycsendsértés? Lásd index nyitócikk fotógalériája.

irrelevant 2008.03.09. 16:33:28

Az oligarchák törvény felett állnak, nem tudtad?

Republikánus Péter 2008.03.09. 16:34:50

Hűűűha... még az is lehet, hogy a Publicus Intézetnek lesz igaza.

Pimpusz: broáááááf!

táltos 2008.03.09. 16:35:22

Még jó, hogy az mdf értelmetlennek tartja a népszavazást. Akkor vajon miért delegáltak embereket a szavazatszámláló bizottságokba vagy mikbe?
Szerintem 50% fölötti lesz a részvétel. Az igazán nagy siker az lenne, ha az igenek száma több lenne, mint a nemek és a távolmaradók összege. Akkor nem magyarázhatna gyf, hogy aki nem ment el az...

kispufi 2008.03.09. 16:38:53

plastik, figyelj a dátumra: ez az őszödi kiszivárogtatás napja, nem a tévéostromé, nem az árpádsávos őrjöngésé, hanem a katarzis lehetőségéé, az "így nem mehet tovább"-é, a "nem lehet, hogy ez csak úgy tovább folytatódjon"-é. Bár azóta rezignáltabbak vagyunk, mert tovább ment, mert folytatódott. De mégis...

plastik02 2008.03.09. 16:39:30

az igazán nagy siker az lenne, ha nem tartották volna meg ezt a szart, minden magyar ember gazdagabb lenne 500 forinttal.

tevevanegypupu 2008.03.09. 16:39:54

Koka mar regen nem beszamithato akarmit is mutat..es lehet, hogy majd par ev mulva nagyon meg fogja banni ezeket a harom "nem"-eket.Fel sem tudjak a szocialistak sem fogni, hogy mire szavaznak nemmel. Nem kivanom senkinek a maganbiztositok kozremukodeset egy-egy sulyoabb betegsegnel..

Pimpusz 2008.03.09. 16:40:04

Táltos, az kizárt, de feri így sem kéne ezzel érveljen, mert szerintem még a bolgárgyuri baráti kör is megérti, hogy ezzel a logikával holnap ki kellene lépni a NATO-ból és az EU-ból is.

Pimpusz 2008.03.09. 16:41:41

Plastik, kérnék egy analóg gondolatvezetést mondjuk a 2002-es parlamenti választásokra és a "minden magyar állampolgár" mai anyagi helyzetére.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.09. 16:42:07

Az igazán nagy siker az lenne, ha az igenek száma több lenne, mint a nemek és a távolmaradók összege.

.....

I+N+T=100, ha I>N+T, akkor 2I>100 azaz I>50 :))

irrelevant 2008.03.09. 16:43:22

plastik, mondjak jobbat?

Az igazi az lenne, ha Gyurcsány nem halmozott volna fel kb. 8 milliárd euró államadósságot. Minden ember gazdagabb lenne 500 az x-ediken forinttal.

táltos 2008.03.09. 16:45:31

55%-os részvételnél 90%-os igen szavazatnál kb egál a nemekkel és a távolmaradókkal.

Pimpusz 2008.03.09. 16:47:34

90%-os igen szavazat kb. mese-kategória.

plastik02 2008.03.09. 16:48:33

látom magam előtt ahogy halmozza gereblyével a milliárdokat, orbán meg próbál ellentámasztani a másik oldalról, de nem bír az izmos proligyerekkel.

viccen kívül, nyilván elcseszett pár évet tudunk magunk mögött, de úri passzió erre még rádobni tipként 5 milliárdot.

táltos 2008.03.09. 16:50:23

Az egész demokrácia ilyen alapon úri passzió, meg a többbiztosítós egészségügy. Egyébként "csak" 4,47 milliárd.

irrelevant 2008.03.09. 16:51:54

plastik, nézd. Szerintem is elcseszett egy valami ez a népszavazás, mármint nem maga a népszavazás, hanem ezek a kérdések. De az 5 milliárd forintos költséggel jönni Bolgár úr szintje, oda meg ne menjünk már le. Főleg akkor ne, ha tudjuk, mekkora ma az államadósság, és az államadósság kamatainak fizetésére az adófizetőknek hány forintja megy el évről évre mindenféle ellenszolgáltatás nélkül.

Megmondom, sok. Nem 1 x 500 forint.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.09. 16:54:18

TuRuL_2k2

Meglátjuk. Ha a 17 h-kor 44% felett lesz az arány, meglesz az 50%. Mivel szerintem annyi meglesz, egy üveg sörben áll a bátorságom :)

51%, vagy a felett.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.09. 16:59:56


dear plastik02,

A magyar GDP kb. 24000 milliard forint, ennek most elvertuk (valojaban kreativ modon noveltuk vele a GDP-t)
a 0.02 szazalekat. Az 2006-os tizenegyszazalekos deficit az kb. otszaz darab nepszavazasnak felel meg. Nem mindegy hogy 499 vagy 501 ? Ez a nepszavazas valami egeszen uberfaszsag, de a GDP-hez kepest egerkohoges.

kispufi 2008.03.09. 17:01:33

tudtommal nem 17:00, hanem 17:30 a köv. adateljövetel időpontja. az 50 % itt feljebb meg már nem a részvételre, hanem az igenekre vonatkozik. az alap, a post kiinduló tippje nagyjából korrektnek tűnik.

plastik02 2008.03.09. 17:02:31

oké, attól még mindig pénzkidobás, 500 forint vagy 4,75 rohadtul mindegy. egyszer már döntöttünk arról, hogy kik (egyébként feltehetőleg az "Istenadtánál" nem kevésbé inkompetens bagázs) hozzák meg a döntéseket, ezt hívják közvetett demokráciának.
most kb. eljátszuk, hogy szavazzon 8 millió (bocs, 7 897 000) a témában járatlan ember olyan témákról, amiről bármennyire hevesen is kalimpálnak, még a politikusok, sőt a szakemberek sem tudják, jó vagy rossz irányba vezetnek e (nyilván több minden kiderült volna, h a előzetes konzultációk és szakmai tárgyalások előzik meg a döntéseket).
ergo, mindenképpen pénzkidobás...

plastik02 2008.03.09. 17:04:57

tündér: írtam én bárhol a deficitről? nyilván igazad van, de ha már úgyis elbasztam a fizetésem részegen a söntésben, akkor kérek még kölcsön a havertól, pedig a huszadik sör után így is úgy is mindegy lenne iszom e még egyet.

plastik02 2008.03.09. 17:05:34

a pont helyett kérdőjellel az utolsó mondatom végén, bocsi.

Naumov 2008.03.09. 17:06:41

...pedig ezekből az 500 forintokból hány lélegeztetőgépet lehetett volna venni...

plastik02 2008.03.09. 17:07:50

kizárólag a pénzügyi részről szól természetesen a metaforám, nyilván nem (csak) a nép itta itt el az ázsiót.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.09. 17:08:20

kispufi

Legyen. Az 50% igen (teljes lakosságból?) kizárt.
Turul 46-ot jósolt, én, a számok tekintetében brutális bárorsággal :), 50 felett. Ennyi.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.09. 17:13:08

plastik02 2008.03.09. 17:02:31:
"oké, attól még mindig pénzkidobás, 500 forint vagy 4,75 rohadtul mindegy. egyszer már döntöttünk arról, hogy kik (egyébként feltehetőleg az "Istenadtánál" nem kevésbé inkompetens bagázs) hozzák meg a döntéseket,"

Szerintem nem csak arról döntöttünk, hogy kik hozhatják meg a döntéseket, hanem arról is, kábé mit dönthetnek. Választási program meg ilyesmik.

Kábé olyasmi az állításod, mintha a lakásodat úgy rendeznéd be, hogy kiválasztod a jóképű lakberendezősrácot pofára (szemben a ráncos vén banyával), aki ezek után szabad kezet kap és te csak a számlát fizeted.

Ilyen üzletet nem sokan lennének hajlandók kötni.

kispufi 2008.03.09. 17:13:29

jól mondod, plastik, még a politikusok sem tudják, jó lesz-e vagy rossz. mégis meghozták vonatkozó döntésüket. akkor a mi laikus szavazatunk felelőtlenebb-e, vagy az övék?

táltos 2008.03.09. 17:14:16

plastik02 2008.03.09. 17:02:31
8 millió ötvenvalahányezer választásra jogosult van.
A népszavazás meg (tudtommal) éppen azért van, mert a 2006-os országgyűlési választás előtt azt mondta gyf., hogy nem lesz tandíj meg vizitdíj.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.09. 17:19:46


kedves plastik02,

tegyuk fel, hogy roppantul leittad magad a sontesben, elkoltottel ott tizezer forintot. ami azt gondolom a halalos adag kornyeke sorben. a nepszavazas aranyos bekerulesi
erteke tehat 2 forint, es lefele kerekitik :)))

szubjektiv 2008.03.09. 17:20:03

Jó Tündér! Igen kéne a pofon is, a kijózanodás is és lehet, hogy sokan azt tennék amit írtál. Gyurcsány nem fogja. Pedig olyasmi ez, mint amikor szembenézel azzal, hogy vége a házasságodnak és a hozzáfűzött reményeknek, és lehet, hogy nehéz lesz meg még nem tudod, hogy mi merre mennyi, de abban a pillanatban, hogy szembenézel a tényleges helyzettel,nekiláthatsz valami jövőt építeni. Előbb meg kell érteniük az embereknek, hogy milyen helyzetben van az ország, aztán nekilátni ebből valamit kihozni. Tisztító fuvallatot ide! Aztán meg verejtéket és könnyeket. Inkább, mint ebben a mocsokban dagonyázni.

plastik02 2008.03.09. 17:22:25

vagy akkor már inkább: a lakberendező lány (én inkább őt választanám, de no offense ;), megmutatta a goa home prospektust, én rábíztam a dolgot, ő meg berendezte a lakásomat skálából. csak mondjuk a Magyarország nevű lakásban tízmillió ember él, tízmillió féle igénnyel, ha úgy tetszik, ennyi kérésnek kell hogy megfeleljen a lakberendező és közben még a zsebeit is szeretné megtömni (nyilván a legjobban erre koncentrál). ez a metafora nagyon sántít.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.09. 17:23:48

Ja, ha már söntés.
A Mesternek természetesen erről is van kinyilatkoztatása:
www.youtube.com/watch?v=g-DwZ7kS8-o

Ki fizeti a cehhet a mulatozásért?
tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/2008/02/bartmese.html

plastik02 2008.03.09. 17:25:49

tisztítótűz meg nincs, lassú fájdalmas változás van.
főleg ilyen világgazdasági körülmények között.
háború kéne meg az azzal járó konjunktúra. :D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.09. 17:26:29

plastik02 2008.03.09. 17:22:25:
"Magyarország nevű lakásban tízmillió ember él, tízmillió féle igénnyel, ha úgy tetszik, ennyi kérésnek kell hogy megfeleljen a lakberendező és közben még a zsebeit is szeretné megtömni (nyilván a legjobban erre koncentrál). ez a metafora nagyon sántít."

Hát ezért tett eléggé általános ígéreteket a lakberendező a választási programjában. Azért azok között olyan állítások voltak, hogy nem lesz tandíj és ingyenes marad az egészségügy. Sőt, ezek mindegyikének drámai módon nő a minősége, olyan fejlesztések valósulnak meg.

Aztán pedig ...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.09. 17:28:13

CrL
csak nem Te írod egy sötét szobában a szakértő urak anyagait?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.09. 17:31:22

Doomhammer:
Nagyon imponáló, hogy minden problémára van egy Modern Képmeséd. :]

plastik02 2008.03.09. 17:34:28

doom: tegyük hozzá, hogy amennyiben a másik párt került volna a kormányra és betartotta volna (pff...) az ígéreteit, kb. hasonló állapotban leledzene az ország, egyébként igazad van.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.03.09. 17:39:03

Plastik, 2008-ban ezzel jönni?

Hat évük volt ezeknek arra, hogy megmutassák, mit tudnak. Lóf+t tudnak, hogy frissen felszedett külső-erzsébetvárosi stílben egyszerűsítsem le mondandómat.

Mivel nem a Fidesz került kormányra, ezért nem lehet tudni, hogy mi valósult volna meg, és mi nem a programjukból.

kispufi 2008.03.09. 17:39:25

tegyük hozzá, plastik, ha nagyanyámnak áramszedője lett volna, ő lett volna a trolibusz. ennyit arról, hogy mi lett volna ha. szép módja a mellébeszélésnek, hogy bezzeg a másik milyen aljas lett volna. addig se az, hogy ami van, aki van, az milyen is ténylegesen. függetlenül attól, hogy vagyon-é igazságod vagy sem, meg attól is, hogy a fidesz mozgástere is alaposan beszűkült (már így ellenzékben is, hát még kormányra kerülésük esetén, de teóriákat a maguk idejében).

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.09. 17:40:20

plastik02
neked lehetnek feltételezéseid, amiket sosem fogunk tudni ellenőrizni, ezért beszélni róluk meglehetősen értelmetlennek tűnik.
Viszont a koala cselekedeteit láttuk. Arról szavaznak ma a népek.

Invictus 2008.03.09. 17:41:10

plastik, ebben igazad van, csak hát nem ők kerültek kormányra. Meg ők hivatkozhattak volna arra, hogy "nem tudtuk, mekkora a baj", áttolhatták volna a be nem váltott ígéretekért a felelősség jó részét az előző kormányra. Itt viszont konkrétan először fordult elő, hogy újraválasztott az ország egy regnáló koalíciót, amiről gyorsan kiderült fekete-fehéren, hogy ordas hazugságokkal kampányolt.

plastik02 2008.03.09. 17:49:12

oké, tényleg baromság a feltételes mód.
de: ami van (az EÜ-ben, az oktatásban, stb.), az nyilván szar. ami lesz az is lehet szar, de ez csak akkor derül ki, ha lesz. leegyszerűsítve...
egyébként hol van az a külső-erzsébetváros? :D

táltos 2008.03.09. 17:50:41

De hát a lesz az ami már részben van.

Thulsa Doom (törölt) 2008.03.09. 17:52:59

hehe... Jó a cikk, egy az egyben ez fog történni.
Gyurbán meg Orcsány aztán folytathatja ott, ahol abbahagyták.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.03.09. 17:55:42

Off
Plastik: Bethlen-Garay sarok, tizenöt méterre a kutyaszaros utcaszint fölött :)
On

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.09. 17:55:52


dear plastik02,

Ez a nepszavazas nem arrol szol, hogy milyen legyen a magyar felsooktatas, vagy az egeszsegugyfinanszirozas. Ez a nepszavazas egy fel-balkani orszag fel-balkani ellenzekenek adekvat fel-balkani reakcioja a fel-balkani kormany fel-balkani tevekenysegere.

plastik02 2008.03.09. 17:59:57

tunder: word!

erge: uhh, az mar valoban a kulso resze.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.09. 18:00:35


46.55 helyett lett 46.34 :))
folyamatosan ket es fel tized szazalekon belul vannak
az adatok.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.09. 18:09:25

Ehh, írhattam hozzá a záradékot a bejegyzéshez. Nehéz pillanatok ezek a Reakciós Jósda életében. Talán azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy minden kezdet nehéz, az első pofon a legnagyobb, ésígytovább, ésígytovább. :(

Viszont rájöttem, mi lett volna a helyes modell: átlagolni a Marketing Centrum és a Publicus Intézet adatait. =)

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.09. 18:10:13


szegeny seki vaker, ezt rendesen elkombinalta.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.09. 18:15:34

" Példátlan rendőri készültség tapasztalható vasárnap délutántól az Országház környékén, a tavirati iroda helyszíni tudósítói szerint legalább kétezer rohamrendőrt vontak össze a Parlamentnél és a Magyar Televízió onnan nem messze fekvő székházánál. "

Wow.

táltos 2008.03.09. 18:17:22

A szabolcsi Baktalórántháza vezet 65%-al!

kispufi 2008.03.09. 18:19:24

ezt Nyírbátor-alsóként kell értlemzni?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.09. 18:21:51

Tündér:
Igen, Sekiéknél ez még a 2002-es országgyűlésinél is csúnyább mellélövés.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.03.09. 18:23:39

"Példátlan rendőri készültség tapasztalható"
Komolyan, ez nem olyan, mint a banánköztársaságokban? Vesztünk a választáson, akkor elbarikádozzuk magunkat.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.09. 18:24:58

Megyek a Kossuth térre videózni és fotózni, majd jelentkezem. :)

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.09. 18:28:27

"Megyek a Kossuth térre videózni és fotózni, majd jelentkezem. :) "

From the book of the "Famous Last Words" ...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.09. 18:28:56

19.00-kor Gyurcsány Ferenc nemzetközi sajtótájékoztatót tart.
Közben meg lemondott a BKV-vezér:
www.stop.hu/articles/article.php?id=289436

táltos 2008.03.09. 18:29:13

Lassú szétforgácsolódás kezdete. Az őszi népszavazás a következő lépcső, majd Eu. választás. Ügyes ez a gyurcsány-kóka páros.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.09. 18:29:16

Faites vox jeux, Hölgyeim és Uraim!

A végeredményhez legközelebb álló tippelő ingyenes kolonoszkópiát nyer a következő szemeszterre az egri Eszterházy Károly Főiskolán.

részemről: 52,3%

táltos 2008.03.09. 18:36:54

Már csak az a kérdés milyen lesz kérdésenként az igenek aránya?
Átlagban szerintem 80-85% között. (talán)

bitadani 2008.03.09. 18:38:04

52,2%
de a nyereményt jótékony célra ajánlom fel ;)

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.09. 18:39:27

Változó

vizit és napidíj: 75%
tandíj: 78%

Most segíts kasszandra ó.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.03.09. 18:42:33

ijesztgessük magunkat: a vártnál magasabb részvételi arány a rejtőzködő cuclisták tömeges megjelenésével és NEM szavazatának leadásával áll összefüggésben.

táltos 2008.03.09. 18:47:26

Vagy mindenki elment, aki a közvéleménykutatóknak azt mondta.:)

bitadani 2008.03.09. 18:47:29

ergé: ez már külső-erzsébetváros hatására rád :) gyere el hozzánk (tabán-gellérthegy) szavazni legközelebb, és nem tartasz majd a szoci szavazók inváziójától ;)

bitadani 2008.03.09. 18:49:20

amúgy én is 75 körüli igenre tippelek, de sztem tandíj ügyben lesz a legkevesebb.
szerintetek sok érvénytelen lesz vagy csak a blogoszférában felülreprezentáltak a papírra faszt rajzolók? :)

euan 2008.03.09. 18:54:59

gallup szerint (még régebbi felmérés, nem exit poll)

részv: 54%

vizitdíj: 80%
napidíj & tandíj: 82%

www.gallup.hu/Gallup/release/ppref080229.htm

táltos 2008.03.09. 18:59:04

Valami ilyesmire gondoltam.:)

slamx 2008.03.09. 19:06:21

Túl nagy a részvételi arány, így nem fog összejönni az általam előzetesen várt 78% igen. Szerintem 73-74% lesz az csak...

A "Reakciós Jósda" szerintem igen jól eltalálta a pártok várható reakcióit.:)
Talán meg sem kellene hallgatni mit mondanak valójában...;))

CrL 2008.03.09. 19:14:28

Turul: jövök egy baráti sörrel vmikor, Gyurcsány szóról szóra ugyanazt mondta amit irtál.

nénike · http://mandiner.hu 2008.03.09. 19:31:03

69 %-os részvételt mondok.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.09. 19:42:42

Tényleg, Szigetvári Viktor, a kampányzseni nem magyarázkodik majd előbb-utóbb?

Valami nagyképű, lekezelő baromságot várok tőle.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.09. 19:43:57

Hohó

51,5% részvétel. Bitadani sunyi trükkel elorozta tőlem a kolonoszkópiát.

Viszont az igenek aránya mennyire durva!!

irrelevant 2008.03.09. 19:46:44

bazalttufa:

Még ne örülj, mennek lefelé a részvételi arányok, már 49.99%, a nemek pedig majd a pesti adatok feldolgozása után fognak emelkedni, gondolom.

countrystudy 2008.03.09. 19:56:09

már 52%-t emlegetnek :-)))

irrelevant 2008.03.09. 20:05:19

Ritka amatőr az m1 műsora. Minden percben van valami hangátcsúszás, belesuttogás, Baló rendszeresen elveszíti a fonalat, stb.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.03.09. 20:12:37

Milyen szarfaszú az M1! A 8 millió szavazó arányában mutatják az igenek és nemek arányát. Nehogy kiugorjon a 6:1 szavazati arány.

táltos 2008.03.09. 20:19:13

Kb. az lesz a végén, hogy 3,5 millió igen és 500 ezer nem. Az egy 43% os igen. Nem is olyan rossz!

táltos 2008.03.09. 20:25:21

táltos 2008.03.09. 18:36:54
Már csak az a kérdés milyen lesz kérdésenként az igenek aránya?
Átlagban szerintem 80-85% között. (talán)

Mostmár biztosnak tűnik.:)

CrL 2008.03.09. 20:46:40

A virágszedőknek de akár a Mesternek is ajánlom:

index.hu/velemeny/eheti/nsz4652/

Teklus 2008.03.10. 06:28:28

Hogy jó-e vagy nem a több-biztosítós eü. modell?
Egy valóban hozzáértő tollából:

index.hu/velemeny/olvir/gaalegb3750/

Az ürge azon kevesek közé tartozik, akik tényleg értenek is a témához!!!
süti beállítások módosítása