Én kis falum
2008. március 07. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Én kis falum

A Fidesz által benyújtott hét népszavazási kérdés közül valahogy útközben elkalódott a földvásárlásos: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a - 2005. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994.  évi LV. törvény  szerint  - családi gazdálkodót első helyen illesse meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?”

 Az egyik kisunokatesóm, aki agrármérnöknek tanul azt állítja, hogy ez a legfontosabb kérdés. Én nem értek hozzá, csak hallgattam őt, miszerint a mezőgazdaság nagyon jó biznisz, csak Magyarországon nincs megszervezve. Olyan példákat hozott, hogy volt olyan gazda, aki 50 millió forint hitelt kapott alma ültetésre. El is ültette a fákat, de évek múlva sem termett semmit, mert nem önbeporzó almafák voltak. Szerinte az egyik hiba ez, hogy a támogatás nem volt képesítéshez kötve.

 A másik hiba, hogy nem készítik fel a kisgazdálkodókat, hogy milyen minőségben és mit termeljenek, aztán nem segítik őket, hogy azt eladják. Pl. a búzára állítólag nagy kereslet van. Itthon azonban az a divat, hogy raktáraknak termelnek a gazdák olcsón.
A magam részéről csak egy példát tudok felhozni - az én kis falumat -, ahol betolakodók vagyunk. Nem az élőhelyem, csak ott nyaralunk. Van szőlőnk is.
 Az egyik eminens gazdának mindig úgy néz ki a földje, mint amit porszívóznak, - egyenes csíkokat húz gereblyével a földbe, szintre vágja a szőlő leveleit. Ez így szép lenne, de a bora majdnem ihatatlan. A másik gazda pedig női borként kínálgatta nekem a vörösét. Belekóstoltam és majdnem kiköptem, mert málna íze volt. Büszkén mondta is, hogy málnaaromával feltuningolta.
 Persze nem tudom mi a megoldás -, palackozásra, marketingre nincs pénzük, tehát csak folyó borként tudják eladni az alkoholt. Akkor pedig az a lényeg, hogy minél nagyobb mennyiséget adjanak el. A mennyiség meg persze a minőség róvására megy.

 Nyugodtan butalibázzatok le, hiszen jól látjátok: halvány lila gőzöm sincs a mezőgazdaságról. De a jószándék és a kíváncsiság vezérel.
 Tényleg jó biznisz a föld?
 Mi lesz velünk, ha eladják?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr21369596

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ÁrPi 2008.03.07. 15:47:51

a Worluk blog egy kommentjét egykor kimentettem és most halásztam elő:

Lollerkid 2007.07.27. 05:49:06

A jelenleg hatályos termőföldről szóló törvényből

"Elővásárlási jogok

10. § (1) Termőföld vagy tanya eladása esetén - ha törvény másként nem
rendelkezik - az alábbi sorrendben elővásárlási jog illeti meg:
a) a haszonbérlőt, felesbérlőt és részesművelőt; jogi személy vagy
jogi személyiség nélküli más szervezet haszonbérlő esetén annak
helyben lakó természetes személy tagját, illetve helyben lakó
részvényesét;
b) a helyben lakó szomszédot;
c) a helyben lakót;
d) a magyar államot a Nemzeti Földalapról szóló törvényben foglaltak
szerint.
(2) Az (1) bekezdés b)-c) pontjában meghatározott jogosulti
csoportokon belül az elővásárlási jog gyakorlásának sorrendje a
következő:
a) a családi gazdálkodó;
b) nyilvántartási (regisztrációs) számmal rendelkező őstermelő,
illetőleg egyéni mezőgazdasági vállalkozó;
c) jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli más szervezet esetén
annak helyben lakó természetes személy tagja vagy helyben lakó
részvényese.
(3) Az (1) bekezdés szerinti elővásárlási jog nem áll fenn a közeli
hozzátartozók [Ptk. 685. § b) pont] és a tulajdonostársak közötti
adásvétel esetén, a mezőgazdasági termelők gazdaságátadási támogatása
feltételeként megvalósuló termőföld eladása esetén, valamint olyan
külterületi földrészlet eladása esetén, amely a törvény
hatálybalépéséig zártkertinek minősült.
(4) Az (1)-(2) bekezdés szerinti sorrend az elővásárlásra jogosultak
egymás közötti viszonyában is irányadó.
(5) Az (1) bekezdés a) pontja alapján az elővásárlási jogot akkor
lehet gyakorolni, ha a haszonbérleti jogviszony (felesbérlet,
részesművelés) legalább három éve fennáll. Ha a haszonbérlő
(felesbérlő, részesművelő) jogi személy vagy jogi személyiség nélküli
más szervezet, ennek tagja, illetve részvényese esetén további
feltétel a legalább hároméves tagi, illetve részvényesi jogviszony.
(6) A mezőgazdasági termelők gazdaságátadási támogatása feltételeként
megvalósuló termőföld értékesítése esetén a mezőgazdasági
termelőtevékenységet folytató vásárló tulajdonjogának
ingatlan-nyilvántartási bejegyzése iránti kérelméhez mellékelni kell a
támogatás elnyerését igazoló okiratot is."


A Fidesz azt szeretné, hogy ez a 2002. június 15-i állapot szerint
szóljon...
Az pedig úgy hangzik, hogy

"10. § (1) Termőföld vagy tanya eladása esetén - ha törvény másként
nem rendelkezik - az alábbi sorrendben elővásárlási jog illeti meg:
a) a családi gazdálkodót, a gazdálkodó család tagjait - ebben a
sorrendben -, ha az eladásra kerülő termőföld vagy tanya a családi
gazdasághoz tartozó termőfölddel vagy tanyával közvetlenül szomszédos;
b) a közös háztartásban élő családtagot;
c) a helyben lakó szomszédot;
d) a helyben lakót;
e) a magyar államot a Nemzeti Földalapról szóló törvényben foglaltak
szerint;
f) a haszonbérlőt, felesbérlőt és részesművelőt, ha tulajdonszerzését
törvény nem zárja ki;
g) a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló
2000. évi CXXXIII. törvény 93. § (17) bekezdése alapján az ÁPV Rt.
hozzárendelt vagyonából kivett, a dolgozók részére már magánosított
vagy magánosításra kerülő mezőgazdasági társaságok közvetlen vagy
közvetett magánszemély tulajdonosait azon földterületek
vonatkozásában, amelyeket az eladás időpontjában a mezőgazdasági
társaság jogszerűen használ; közvetett tulajdonos az, aki egy
vállalkozás tulajdoni hányadát, illetőleg szavazatait ebben a
vállalkozásban tulajdoni részesedéssel, illetőleg szavazatokkal
rendelkező más vállalkozás tulajdoni hányadain, illetőleg szavazatain
keresztül birtokolja vagy gyakorolja.
(2) Az (1) bekezdés szerinti sorrend az elővásárlásra jogosultak
között egymással szemben is érvényes."

mithrandir 2008.03.07. 15:51:32

A földet addig akarják megvenni, amíg olcsóbb, mint nyugaton. Amint kiegyenlítődnek az árak, ez a veszély nem fenyeget. Addig kéne kihúzni.

Persze, mint termelőeszköz sem rossz, ha van megfelelő méretű, egy darabban lévő (!) birtokod, és tőkéd a gépparkra, valamint tartalékolni a szűk esztendőkre.
Ehhez viszont többnyire az szükséges, hogy a te birtokodban legyen a föld, és forgalomképes legyen, arra kaphatsz jelzáloghitelt. Ahogy azt már Széchenyi is bölcsen megállapította... :-)

hiba 2008.03.07. 16:24:27

Szerintem nem kell aggódni, a földeladás miatt. Ilyen szempontból az EU csatlakozás előtti időszak volt kritikus és közvetlen utánna. Azóta nagyjából beállt az, hogy kik azok a gazdák, akik akarnak és tudnak is gazdálkodni és általában azok veszik meg vagy bérlik a földeket a kárpótoltaktól. Nem csak a magyar, de világ mezőgazdaságának egyik nagy paradoxona, hogy az az ágazat, amely évezredes tradíciókon alapul, jelenleg az egyik leggyorsabban változó piacra termel. Azok a gazdák akik ezzel élni tudnak, azoknak jó üzlet a mezőgazdaság.

suski 2008.03.07. 17:44:04

Szerintem is ez a legfontosabb kérdés. A szocik azt szeretnék, hogy gazdasági társaságok is vehessenek földet, aminek egyenes következménye, hogy külföldi kézre kerül. Namost ki szeretné azt látni, hogy az öregapjuk hajdani földjén bérmunkásként robotolnak a parasztok? Már most készen állnak a businessmanek, hogy amint megszûnik a korlátozás, átiratják a nevükre. Mire az árak kiegyenlítôdnek, addigra már az egész külföldi kézen lesz, vagy a szoci maffiózók kezén. Aztán majd sírhatunk 20 év múlva, mint most az elprivatizált nemzeti vagyonról. Úgyhogy most kéne észnél lenni. Aki nem érti mi a tét, az tán hallgassa meg Ángyánt egyszer. De mit nem lehet azon nem érteni, hogy egy ország földjét nem szabad külföldieknek eladni? Az egész jelzáloghitel móka is arra megy ki, hogy elszedjék a parasztoktól a földet, aztán majd a bankok is jót kaszálnak.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.07. 18:22:57

Ez egyébként a bányászati jogra is vonatkozik, valami hihetetlen alja szabályozás van ott.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.03.07. 20:34:39

Köszönöm, hogy egy kicsit tisztítottátok a képet. Nekem eddig az jött le, hogy ha amííg a gazdáink nem eléggé versenyképesek - nincs elég nagy mértű földjük, gépparkjuk és nem ismerik eléggé a piacot, addig azért nem szabadna eladni a földet, mert túl nagy versenyelőnyt élvezne egy nyugati tőkés. Tehát felvásárolná a földeket - azon olcsón dolgoztatna - és mindezek után hatalmas haszonnal értékesíti az árut. Ez a folyamat visszafordíthatatlan lenne, mert a helyiek soha nem tudnának annyira meggazdagodni, hogy visszavásárolják a földet és a végén már alig lenne magyar kézben a magyar tulajdon és annak a haszna. Valami ilyesmi a lényeg?

kzgy 2008.03.08. 16:35:15

Egy kicsit azért lehetne még árnyalni. Dániában pl. olyan szabályozás van érvényben, hogy bárki vehet földet, de:
- van maximum földméret, aminek tulaja lehet
- ott kell laknia
Vagyis: én nem bánom, ha az évszázados magyar tradíció szerint a sváb paraszt vesz meg földet a falunk határában, ha idejön és itt lakik. Jókaitól tudjuk, hogy Ankerschmidtből is lehet Vasmacskakovácsy, vagy mi :)
Állítólag a dán szabályozásba nem kötött bele az EU.
Merthogy 2008 van ám már, így lassan semmi értelme a 2002-es szabályokról beszélni, hiszen lejár a moratóriumunk.

suski 2008.03.08. 18:46:31

majd ha ott tartunk, hogy a magyar parasztok is kedvükre válogathatnak a külföldi földek között, akkor lehet megengedni, hogy ôk is itt válogassanak. Különben olyan meg nincs, hogy versenyképes gazda, hiszen mindenki uniós és hazai állami támogatásból él. Nem is tudom, mekkora töredékét kapják a kelet-eu parasztok a nagy versenybarát eu-ban a nyugatiaknak? Mert mire elérik a 100%-ot, már rég meg fogják szüntetni az eu-s támogatást. De addig nem tudom mit akarunk, amikor a "magyar" üzletláncban a narancs alá az van írva, hogy származási ország Magyarország. Így találja meg az ember a többi magyar árut is.

ice78 2008.03.08. 23:30:44

hát ide most zsdzni kéne.Bocs.Meg tőke.

Téglagyári Megálló 2008.03.09. 07:59:10

Hogy mi történik a te kis faluddal a ceu-s közgazdász szerint?

hungary.indymedia.org/cikk.shtml?x=31374

A teljes, eredeti cikk:

www.mno.hu/portal/355292?searchtext=faluv%C3%A9g

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.03.09. 14:40:46

Köszi Megálló! Nagyon vicces a kép. A hosszú beszélgetést most nem volt türelmem elolvasni...

hiba 2008.03.09. 16:01:44

Kétségtelen, hogy az EU hazánkkal kötött agrár megállapodása első ránézésre versenytorzító, mivel a jelenleg még területi alapon járó támogatásoknál az EU25-höz képest alacsonyabb értéket állapított meg, ami majd az évek alatt jön egy szintre a régi tagállamokéval, de úgy, hogy azoké is csökken. Viszont ha gyakorlatban nézzük, azt látjuk, hogy a régi tagállamokénál magasabb intenzitású fejlesztési támogatásokkal (pályázatok), intervenciós felvásárlásokkal, agrár-környezetvédelmi támogatásokkal, azért összességében a magyar gazdák így is jól jártak, bár ezt soha nem fogják bevallani (az hogy a parasztnak miért rossz mindig, egy külön poszt téma lehetne). A helyzet persze soha nem stabil, mindig küzdeni kell. Amint a fránya EU észrevette, hogy az intervenció belépése óta a magyar gazdák nem annyira a piac igényeit, hanem a biztos intervenciót veszik inkább figyelembe, próbálta csökkenteni az intervenciót, mi meg anyáztunk és nyertünk.

bazalttufa · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.09. 17:12:53

A támogatási rendszerhez hozzátartozik a nemzeti kiegészítés is, amiben pl rosszabbul állunk a lengyeleknél vagy a szlovákoknál. Az egyik fő ok, miért onnan ide jönnek az olcső élelmiszerek és nem fordítva.
süti beállítások módosítása