Nagyon fejlett demokrácia
2007. március 22. írta: TuRuL_2k2

Nagyon fejlett demokrácia

"Nagyon fejlett demokrácia" - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc Vlagyimir Putyin vendégeként Oroszországról. Mindig örül a szívünk, amikor nagy demokraták és nagy demokráciák találkoznak.
A nagyon fejlett demokráciáért (aka köztársaságért) persze néha komoly áldozatokat kell hozni. Előfordul, hogy eltűnik/meghal egy-egy újságíró, másoknak az egésszégügyi határértéket meghaladó polónium-bevitelük miatt kell idő előtt távozni az árnyékvilágból. A nagyon fejlett demokrácia jól elvan szabad sajtó nélkül is, a köztársaság ellenségei gyorsan a helyükre kerülnek, az utcai politizálást pedig fejlett, demokratikus karhatalom tartja a megfelelő keretek között.
A nagyon fejlett demokráciát sem kapja azonban senki ajándékba, azt gondozni és óvni kell, mert rossz emberek vannak. Putyin elnök ezért búcsúzóul hároméves költségvetést készül utódjára hagyni. Kétéves költségvetés rossz, hároméves költségvetés jó!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr1649681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exit 2007.03.22. 17:03:23

hát igen, jogos amiket leirsz. w-t kell idéznem és teljesen egyetértek vele is:

oroszország: ja, hát az ilyen csúnya féldiktatúra, annak minden hátrányával és néhány előnyével.


w.blog.hu/2007/03/21/tisztelt_kibaszott_szcientologusok#c300813

ehhez kapcsolódik hogy ft-ben lehet találni egy frissebb interjut 'george sorossal' és ő figyelmeztetet, hogy jelenleg russia igen komolyan rámenős energiapolitikát folytat és a környező kis országokat úgy irányitja energiaügyekben ahogy csak akarja...

www.ft.com/cms/s/269b437c-ccca-11db-a938-000b5df10621.html

doomhammer · http://forabettertirpakbokretas.blogspot.com 2007.03.22. 18:34:26

Na végre, talált egy jó barátot azután, hogy
a baltiak, a lengyelek, a magyar ellenzék, sőt a románok is zsigerből utálják az oroszokat.
www.sepsiszentgyorgy.ro/index.php?k=0&ak=1&article_id=28983
Mér, nem értem.

Őrnyagy Őrnagy 2007.03.23. 10:08:21

Pedig vigyáznia kéne kivel haverkodik, megharagszanak rá Brüsszelben, meg W. D.C.-ben, oszt majd jelennek meg a fikázó cikkek a "mértékadó" sajtóban is.

dejavubazz 2007.03.23. 12:29:24

Nem ertem...

Lehet csak en siklottam el felette, de megkerdezte mar Gyurcsanytol itthon ujsagiro, hogy ha korabban (amikor elzartak a csapot) azt mantrazta, hogy kiemelt fontossagu az oroszoktol valo fuggoseg csokkentese, akkor most miert veluk foglalkozunk intenziven?

Akar el tudnam fogadni (meg ha nem is feltetlen ertek vele egyet), hogy azt gondolja, hogy az EU tokolese miatt a Nabucco halott ugy, de akkor ki kene mar itthon is allni a nep ele, es azt mondani: nincs mas lehetoseg, tessek az orszagnak az orosz vezeteken valo tartos csuggesre berendezkedni.

Nem ertem tovabba, hogy a nagy sietseg(=kucorodas) folyomanyakent milyen elonyoket elvez majd az orszag, amit az esetlegesen kesobb becsatlakozok nem? (Esetleg kapunk meg konyveket? :) )

Nekem az az erzesem, hogy okosabb lenne kicsit kussolni (diplomacia, vagy mi a szosz) es megvarni/kipuhaltolni, a kornyezo (kelet-europai) nagy orszagok merre hajlanak.

Mert hat nem mi vagyunk a janik a regioban.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.03.23. 13:35:51

Azt megfigyeltétek, hogy a képen a rendőrök viselik az összes azonosító jelzést?:)

ergé 2007.03.23. 14:27:49

Üdv Smalladam! OFF-kérdés hozzád: ki az a Farkas András "jövőbiztosítási szakértő", aki a Hírszerzőn ezt a botrányos publicisztikát elkövette?

www.hirszerzo.hu/cikk.php?id=31736

tudatlan 2007.03.23. 16:20:02

az oroszok szerint gazugyben GyF ovatosabb volt, mint
azt az eddigi kritikak alapjan sejteni lehetett. ehelyett instant politikai fuggoseget eredmenyezo pucsitasrol van szo. hudejo?
www.fn.hu/index.php?id=5&cid=158755

KANonim · http://fidesz.gportal.hu 2007.03.24. 00:57:29

Ha Gyurcsány Ferenc nevét hallja az ember, néhány fogalom egészen biztosan az eszébe jut, úgyis mint hazugság, becstelenség, gerinctelenség és ármánykodás. Ha Gyurcsány Ferenc nevét halljuk, azt gondoljuk, ez az ember már nem tud mélyebbre süllyedni. Aztán rá kell jönnünk, hogy mindig van lejjebb. Mert Gyurcsány, a KISZ-vezérből lett milliárdos már nemcsak Magyarország. de az Európai Unió jövőjét is alá akarja ásni. A HunHír.Hu és a Fidesz.gportal.hu a miniszterelnök és politikája ellen tiltakozást tesz közzé, amelyhez egy e-mail elküldésével bárki szabadon csatlakozhat.



Mi, a független, demokratikus, polgári, nemzeti és keresztény Magyarország elkötelezett hívei az alábbiakban tiltakozunk a legrosszabb totalitárius diktatúrák szellemét idéző, az embereket semmibe vevő és a hazugságot kormányprogram szintjére emelő Gyurcsány Ferenc és köre ellen:

-Mi, a tiltakozás megfogalmazói, ellenérzésünket fejezzük ki amiatt, hogy a kormányzó pártok Európában is példátlan módon, nyílt és szervezett politikai hazugságok, "nem minden részletében kibontott igazságok" árán szerezték meg a hatalmat.

-Mi, a tiltakozás megfogalmazói felháborodásunkat fejezzük ki amiatt, hogy 17 évvel a rendszerváltozás után, tavaly tavasszal megtagadták az állampolgároktól a szabad és demokratikus véleménynyilvánítás jogát, közérdekű adatokat hamisítottak meg, illetve azokkal visszaéltek.

-Mi, a tiltakozás megfogalmazói elítéljük, hogy a hazugság árát a magyar állampolgárokon, fiatalakon és időseken, tanárokon és diákokon, betegeken és szegényeken akarják behajtani. Felszólítjuk Gyurcsány Ferencet és kormányát, hogy azonnal fejezze be a nép indokolatlan és minden cél nélküli megsarcolását!

-Mi, a tiltakozás megfogalmazói határozottan és világosan elhatárolódunk attól, hogy 17 évvel a szovjet blokkból való távozásunk és 3 évvel az Európai Unióhoz való csatlakozásunk után Magyarország miniszterelnöke a legrosszabb kádári időket felelevenítve, Moszkvába utazva különalkut köt az orosz elnökkel, kínos helyzetbe hozva ezzel az egész európai közösséget.

-Mi, a tiltakozás megfogalmazói felszólítjuk Gyurcsány Ferenc kormányfőt és a koalíciót, hogy hagyjon fel a nemzeti oldallal szembeni kirohanásaival, ismerje el végre, hogy Magyarország katasztrofális helyzetének egyetlen okozói éppen ők, és a kialakult állapotért a polgári, nemzeti és keresztény alapokon álló erőket semmilyen felelősség nem terheli!

-Mi, a tiltakozás megfogalmazói ezért arra kérünk minden magyar embert, hogy határolódjon el a demokratikus játékszabályokat semmibe vevő, önös érdekből egy egész nemzetet a szakadék szélére juttató és az alapvető normákkal szemben kormányzó Gyurcsány Ferenctől és az őket támogató erőktől!

2007. március 23.

A tiltakozáshoz csatlakozni a kanonim@freemail.hu címen lehet! Tiltakozásunkat a kellő számú aláíró csatlakozása után eljuttatjuk a Miniszterelnöki Hivatal címére.

fidesz.gportal.hu

www.hunhir.hu

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.03.24. 00:57:49

Ergé, én nem ismerem őt, ahogy a publicisztika rovat sok más íróját sem. Személyes véleményem, a cég hírnevét nem rombolva, hogy az elméleti fejtegetéssel nem értek egyet. Egyrészt, mert túl arrogáns, másrészt a globalizáció vs. nemzet-elmélet megengedőbb a nemzetekkel kapcsolatban, vagyis a nemzet simán élhet tovább, csak a földrajzi-politikai egység szűnik meg.

Máskülönben remélem nem a Magyar Nemzet e publicisztikát érintő Pulitzer-díjas tényfeltárásából értesültél a cikkről? Mert ha igen, még sok súlyos terhelő információról nem tudsz a lapunkkal kapcsolatban. Például nagyon meglepő az, hogy ha a hírszerző szó összes betűjét megváltoztatod, pont kijön az, hogy cionista:D

:-S 2007.03.24. 01:35:52

" Máskülönben remélem nem a Magyar Nemzet e publicisztikát érintő Pulitzer-díjas tényfeltárásából értesültél a cikkről? "


Hm... A forrás határozza meg a tartalom megítélését? Furcsa, bár a gyakorlatban igen gyakran megjelenő nézet :-(

Pedig mintha épp az elhatárolódásod is a munkahelyed ilyesfajta en bloc megbélyegzése ellen küzdene...

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.03.24. 11:07:57

Benedek! Ilyen értelemből erről szó sincs, csak hogyha már szóba került az ominózus publicisztika, akkor az arról alkotott véleményem mellett gondoltam megemlítem, hogy a Magyar Nemzet megint milyen komoly, alapos, szofisztikált, elegáns, cseppet sem szájbarágós és személyeskedő írást kreált a Hírszerzőről:).

Az hogy ki a forrás, politikai szempontból teljesen érdektelen. Engem csak az szomorít el, hogy az ország egyetlen jobboldali napilapja arra fordítja az energiáit, hogy mondjuk ennek a hírszerzős publicisztikának egy alapos bírálata helyett (aminek bőven lett volna helye) egy önmegalázóan primitív SZDSZ-MDF-zsidó világösszeesküvés-elméletet közöl a lapunkról meg a főszerkesztőnkről. Pethő Sándor forog a sírjában.

Ajánlom bugris blogját, ahol egy témába vágó bejegyzést találsz.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.03.24. 11:08:48

Válaszoltam, mindjárt megjelenik.

:-S 2007.03.24. 11:38:45

OK, én a cikket nem olvastam (majd megnézem & értékelem), csak ez a remélem, nem olvastad (lehet, csak fordulat) ütötte meg a fülem. Mert attól még ez a publicisztika gáz is, meg felszínes is.

"az ország egyetlen jobboldali napilapja"

Nem mintha feltétel nélkül bíznék benne, hogy Sz. G. a jobboldal messiása, de már kettő van; én kezdek átszokni a másikra. Az se hibátlan, de valamivel jobb, most már nem csak Népszava, de Népszabadság is van jobboldalt :-)

Pallos Levente 2007.03.24. 11:52:54

A sajtóban elterjedt dolog a kategorizálás. Nem vagyok körön belüli, de nem hiszem, hogy ezt (ahogy Te is írod, egyetlen jobboldaliként) az MN terjesztette volna el.
Az MN-re mindig mint Fidesz pártlap hivatkoznak, és mint ilyet, azonnal diszkreditálják, bármi jelenik is meg ott. Most az MN szintén elhelyezte a Hírszerzőt a palettán. Az írás 3/4-e szólt a cikkről, csak a maradék a Hírszerzőről.
És a mai nemzetben foglalkoznak bővebben a cikkel, tehát nem igaz, amit mondasz, hogy az írás kapcsán csak a Hírszerzővel foglalkoznak.

Egyébként egyetértek veled, ez nem jó dolog. De az érdekes, hogy hivatalosan vannak jobboldali lapok, és a többiek. Nincs hivatalosan baloldali, stb. sajtó. Ez hazugság. Nem kell, hogy a sajtó semleges legyen (szerintem nem is lehet az), de kötelezni kellene őket, hogy az irányultságukat világosan közöljék.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.03.24. 12:18:22

A mai MN-t még nem láttam, ha van kritika az jó, nekem csak ez a harsogó, személyeskedő primitívség nem tetszett, és nem is csak azért mert a pont a Hírszerzőt cseszegeti.

Egébként meg Levente,abban igazad van, hogy nincs semleges sajtó, de azt nem értem, hogy az irányultságát miért kell valakinek kötelezően közölnie. Másrészt szerintem az irányultság, az legyen tényleg irányultság, ne egyfajta szűk és vonalas vélemény, mint a Nemzetnél, vagy a Népszavánál, és ezt ne is kérjék számon folyton.

Az a jó, ha egy lap láthatóan valamilyen irányultságú, ami az adott világnézetnek egy széles esetenként önmagával is vitázó spektrumát adja. Ez pedig nikább a vélemény rovatokban látszik meg, nem a híroldalakon (lásd pl. Népszava "Viszont a Zorbán"-típusú keretes írásai )

A Magyar Hírlapról meg annyit, hogy majd meglátjuk mi lesz belőle, de azért erőszakosan irányt módosítani szerintem veszélyes játék.

:-S 2007.03.24. 15:03:01

"A Magyar Hírlapról meg annyit, hogy majd meglátjuk mi lesz belőle, de azért erőszakosan irányt módosítani szerintem veszélyes játék."

Sztem egy dolog, hogy tönkrevágtak egy kissé felszínes, de azért aránylag tűrhető, a közepet balról közelítő, de azért valódi vitáknak is teret adó napilapot ( ami amúgy magától azért csődközelben volt :-( ), és egy másik, hogy csináltak egy az előbbinél talán rosszabb*, de az MN-nél lényegesen jobb másikat. A kettőnek leginkább a neve egyezik.


*kérdés amúgy, lehet-e közepet jobbról közelítő, de hasonló színvonalú lapot csinálni. Hajlandóak vajon abba írni a baloldal "nagy nevei"?

medve 2007.03.24. 23:31:01

Dejavubazz!

A Nabucco nem halott ügy:

1. Hivatalos EU program.
2. Az EBRD már 70%-ban fibnanszírozza.
3. Azerbadzsán már vállalja a szükséges gázt.

medve 2007.03.24. 23:37:59

Smalladam!

A MN mai száma kihagyta az általad kifogásolt gondolatokat. Amúgy az ilyen promitívségek, mint amit az mno-n én is elképedve olvastam, csak arra jók, hogy lehárasság az adott kritikát, mely viszont jogos a cikkel kapcsolatban, ami nálatrok megjelent.

Más: tudod, hogy nem szeretem a Hírszerzőt. De ha már itt vagyunk, szeretném megjegyezni a korrektség kedvéért: az Oroszország vitáról eddig nálatok olvastam a legjobb elemzést.

smalladam · http://www.hirszerzo.hu 2007.03.24. 23:52:18

Köszi! A MN ma sokkal korrektebb volt, bár szerintem az nem igaz, hogy valamiféle tudatosan nemzet ellenes publicisztikai-eszmei műhelyt üzemeltetnénk, és nem értem, hogy mi bajuk van velünk pontosan, hogy rendszeresen ilyen személyeskedő, rejtett összefüggéseket kereső irományokat jelentetnek meg rólunk.

Másrészt nálunk is jelennek meg kevésbé jó cikkek, és ez szerintem az volt, főleg azért, mert ahogy mondtam már, a gyakorlat bebizonyította, hogy nemzet, mint fogalom, igenis életképes és akár szükséges is a globalizáció keretein belül is.

medve 2007.03.25. 10:26:10

Smalladam!

Az MNO olyan Balaványis volt, aki ezeket szokta írni rólatok. Vagy egy másik Lovas tanítvány lehetett. Egyértelműen antiszemita indittatású. A MN cikket az a Lukács Csaba írta, aki ilyen kérdésekben teljesen normális.

Akkor írd le, hogy a nemzet életképes. Én például egyet fogok érteni veled. Mert az image-tek számomra is olyan, mint amit Lukács Csaba írt.
süti beállítások módosítása