Megrendít a gyűlölethullám
2017. február 24. írta: Redakció

Megrendít a gyűlölethullám

gyulolet_1.jpg

Lukácsi Katalin írása

 

Megrendít az a gyűlölethullám, amivel találkozok. És nem tudom, mi lehet, mi is ilyenkor a helyes lépés.

Nem először szembesülök vele. Először nyáron rendültem meg, amikor láttam, mekkora gyűlölet veszi körül hazánkban Ferenc pápát, azt az embert, aki semmi mást nem tesz, mint a hegyi beszéd pontjait éli. Naiv? Kétszínű? A hegyi beszéd szerzőjére is hullanak akkor ezek a rágalmak.

Másodszor az a közöny rendített meg, ami a legnagyobb ellenzéki lap és egyben a legolvasottabb közéleti napilap megszüntetését fogadta. Kezdetben azzal érveltek, hogy gazdasági okok… aztán a megszüntetett lap ’89 előtti tetteit hánytorgatták fel. A legolvasottabb ellenzéki lap intézmény, függetlenül a már régen elhagyott múltjától, amivel nem számolt el kevésbé, mint bárki közülünk (jó, én még fiatal vagyok ahhoz, hogy lehetett volna állampárti múltam).

Harmadszor pedig most rendülök meg, hogy mekkora gyűlölethullám fogad egy fiatal csapatot, akik közül páran külföldről költöztek haza, páran állasukat adták fel vagy veszélyeztetik, mindezt egyszerűen csak ezért az országért. A gyűlölet pedig azért fogadja őket, mert pár pontban eltérő a véleményük.

Különben mi jelentősége van annak, hogy 2024-ben vagy egyáltalán valaha olimpia lesz Magyarországon ahhoz képest, hogy élünk békében és gyarapodva? Mi jogosít fel minket a gyűlöletre? A hálát és az alázatot felejtjük el. Nap mint nap hálát kell(ene) adnunk azért a csodáért, hogy egyáltalán létezünk. Azért a rengeteg kincsért, ami Magyarországon a birtokunkban van! Még ma is, még Trianon után is, annyi mindenünk van, amit nem győzhetünk megköszönni! Annak a csodának a mámorában kell(ene) élnünk, hogy van egy pont ebben a széles világban, ahol a magyar – ez a páratlan és gyönyörű nyelv – az államnyelv, és ahol megérthetjük egymást! Mi mégis a gyűlöletre pazaroljuk az erőnket…

Nem helyes a többes szám első személyt használnom. Hiszen az ország nem ez. Nem gyűlöli Magyarországon mindenki a másikat, ha az másképp gondolkodik. Nem állítja minden közösség magáról kirekesztőleg, hogy ő a haza, és a haza nem lehet ellenzékben. A haza soha nem lehet egy párt, még a pártok összességénél is több. „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul.”

Egy olyan hatalom sem maradhat fenn sokáig, amely a megosztásra épít és a gyűlöletet használja fel mozgósító erőnek. Aki az igazság birtokában van, az nem onnan ismerszik fel, hogy az ítéletre immáron feljogosítva érzi magát. Hanem onnan, hogy hosszan tűrő, irgalmas, a rosszat nem rója fel... Egy szóval az igazság, csak a szeretetben létezik. Ha igazam van, de szeretet nincs bennem, mit érek? És mit érnek a tetteim, amivel állítólagos igazságomért küzdök?... Hiszek egy olyan országban, amely erre az alapkőre épül, és hiszem, hogy erre nem kell a túlvilágig várni, hanem akár Magyarországot is építhetnénk ilyenné!

Melyik ország legyen a földi mennyország, ha nem Magyarország? Én ezt akarom felépíteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr5512286421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.24. 07:09:14

@Lukácsi Katalin:

Kegyed posztja par excellence farizeizmus!

„(...)

A farizeizmus nem szimpla képmutatás, hanem kidolgozott életrend, és nem azon alapszik, hogy valakinek a vásáron vemhes szamarat adok el, holott a szamár nem vemhes, hanem morálisan intakt, sőt magasrendű embernek tüntetem fel magam, aki a humánus értékek megvalósítását tartja fontosnak, holott kizárólag világi gyarapodásra törekszem és a morális magatartást fedezéknek használom fel

(...)

A farizeizmus egzisztenciális életszerkezet, amelynek értelme a következő:

— aki azt kívánja, hogy a társadalomban komolyan vegyék, annak erkölcsi értékeket kell megvalósítani (tisztesség, becsület, igazmondás, segítő készség);

— aki azt kívánja, hogy gyarapodjék, annak fel kell ismernie, hogy erkölcsi magatartással célhoz nem ér, s így tisztességet, becsületet, igazmondást, és így tovább, mellőznie kell.

A kettő együtt nem megy. A farizeizmus azt csinálja, ami nem megy, és azt szisztematikusan kiépíti, a gyarapodás életrendjét a morális magatartás látszatával fedezi.

(...)

A farizeus morál a hírben, tekintélyben, vagyonban, hatalomban való gyarapodásnak önvédelmi stratégiája, hogy az ember szociális súlyát megőrizze. Az ember azt akarja, amit nem lehet, egyszerre az életben győztesnek és emberileg igaznak lenni. Nem vemhes szamarat vemhesnek eladni nem lehet, mert az vásári trükk, gazdasági sérelem, a szocialitás síkján lezajlott egyszerű csalás és jogi eset. A farizeizmus azzal, hogy kizárólag világi gyarapodásra épített életrendjét morális képmutatással fedezi és nemcsak meg akar gazdagodni, hanem intakt fensőbbség látszatában kíván élni, az nem trükk, és nem csalás és nem jogi eset, de még csak nem is immoralitás, hanem léthazugság, mert nem tárgyi tény, hanem lényének valódi arca felől téveszt meg. A farizeizmus nem társadalmi és nem morális romlottság, hanem organizált létkorrupció. A farizeizmus az antikrisztusi egzisztencia legelső és legáltalánosabb megnyilatkozása.

(...)” Hamvas Béla, 1963 --- hamvasbela.uw.hu/Antikrisztus.htm

Yorik 2017.02.24. 07:42:15

Ennek tuti a Soros suttogott a fülébe, de talán meg nem késő egy ördögűzéshez.

Virág et. 2017.02.24. 07:44:13

Na, sorban a második bájosan naiv poszt. Ez a hét, úgy látszik, erről szól.

Azért van a gyűlölethullám, kedves Katalin, mert ez a rendszer lételeme. A motorja. Enélkül nem lett volna már 2014 sem, nemhogy a jelenlegi rózsás kilátások 2018-ra. A gyűlölet jóval erősebb kohéziós erő, mint a szeretet. Ezt az ősi igazságot ismerte fel a NER és használja ügyesen. Gyűlölni kell mindig valakit. Tetszik még emlékezni a 2010-től induló gyűlöletcélpont-keresésre? Nem könnyű, olyan sokan voltak. IMF, spekulánsok, offshore-lovagok, pofátlan végkielégítésesek, rendőrök, tűzoltók, korkedvezményes nyugdíjasok, munkanélküliek, hajléktalanok, norvégok, a CNN, civilek, migrik stb. Nagyon-nagyon sokat kihagytam, tudom. Ez még a fele sem a listának, pedig alig 7 évről beszélünk. A rendszer fő ideológusai, újságírói fröcsögnek a gyűlölettől. Tetszett Bayer lovagot olvasni mostanában? És Magyar Időket? Mondjuk a kettő mára összetalálkozott. Be szokta kapcsolni a köztévét?

Ha nincs gyűlölet, ez a rendszer összeomlik. Permanens forradalom helyett permanens háborús retorika van ma, évtizedekkel a kommunista rendszer bukása után. Visszaértünk ugyanoda, ahonnan elindultunk.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.02.24. 07:48:41

hasonló a hasonlónak örül. gellért buzoid picsogó, tehát hülye picsákkal picsogtatja tele az oldalt.

bbj, meg jól mondatja hamvas henrikkel :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2017.02.24. 08:05:29

@bbjnick: " A farizeizmus azzal, hogy kizárólag világi gyarapodásra épített életrendjét morális képmutatással fedezi és nemcsak meg akar gazdagodni, hanem intakt fensőbbség látszatában kíván élni, az nem trükk, és nem csalás és nem jogi eset, de még csak nem is immoralitás, hanem léthazugság, mert nem tárgyi tény, hanem lényének valódi arca felől téveszt meg."

De mi baja magának a vidéki fidesz-potentátokkal???

gmihaly621 2017.02.24. 08:24:33

Amikor a média a "kitelepültek" "hazaköpködésein" örömködött, akkor hol volt Ön, kedves hölgy? Akkor miért nem tudta megizenni, hogy ön nem...?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.02.24. 08:24:50

Ferencke nem a hegyi beszéd, hanem az alvilági beszéd mestere.

kalhana 2017.02.24. 08:48:24

Belegondolni is ijesztő, hogy ez a nő mindezt komolyan gondolja.

Conchobar 2017.02.24. 09:12:50

"Mi jogosít fel minket a gyűlöletre?" - Például téged, posztíró, mi jogosít fel? Mert akit valóban áthat a szeretet, az nem áskálódik a posztjában 'amazok', a 'gyűlölködők' ellen

Tata86 2017.02.24. 09:24:42

Ha nincs cél, akkor ellenség kell.

A magyar politika egész régóta arról szól, hogy random csoportokat gyűlölünk, akik az égvilágon semmit sem ártottak nekünk.

HTM, 2006os tüntetők, gárdisták, migráncsok, olimpiaellenesek, civilek (noe-kripto-globál-NGO!!!), buzik, eszdéeszesek 2010 után, neoliberalizmus/konzervativizmus

Wildschwein 2017.02.24. 10:13:09

"mekkora gyűlölet veszi körül hazánkban Ferenc pápát, azt az embert, aki semmi mást nem tesz, mint a hegyi beszéd pontjait éli."
Hívő, gyakorló katolikusként ehhez a következőket tudom mondani:
Én nem látom, hogy hazánkban gyűlölet venné körül Ferenc pápát, és nem is értem, hogy mire gondolhat a t. szerző, amikor ezt írja.
Tény, hogy vannak olyan katolikusok (én is ilyen vagyok), akik megdöbbenve figyelik Ferenc pápa ténykedését, aki immár sokadjára jelent ki vagy tesz olyan dolgokat, amelyek nyilvánvalóan ellentétesek az egyház hivatalos álláspontjával. Ezeket az eseteket oldalakon át lehetne sorolni, a legkülönbözőbb témákat érintik, az elvált személyek áldozásra engedésétől a hittérítés jelentőségének tagadásán át a más egyházak felé mutatott megalázkodó, szolgai viselkedésig. És lehetne említeni az olyan kijelentéseit is, hogy ma nincs a világban keresztényüldözés, meg azt is, hogy miként váltja le sorban azokat az egyházi tisztségviselőket, akik felemelik a szavukat az egyház tönkretétele ellen.
Azt gondolom (gyűlölet nélkül, egyszerűen csak véleményként), hogy aki Ferenc pápáról azt írja, hogy egyebet sem tesz, csak a hegyi beszéd pontjait éli, az vagy reménytelenül ostoba, vagy tudatosan a sátáni erők szolgálatába állt.
Szolgaerkölcs, talán ez a megfelelő szó erre.

Jakab.gipsz 2017.02.24. 10:17:18

@bbjnick: Találó a hasonlat és találó az idézett, ámbár mind kettő pontatlan, engedelmeddel korrigálom, a farizeus lét filozófiai elgondolásodat. A cél kettős: te is és a fiatal nő is legyen, egy kicsit okosabb. A farizeus nem csak azt tudja, hogy a szamara amit a nyakadba sóz ékesszóló rábeszélés formájába, nem vemhes, hanem azt is tudja, hogy meddő, "sohasem lesz vemhes", és fensőbbség amivel osztja a tanácsot, hogy legyen kontinuitása a szamárnak, költs reá még többet az általa forgalmazott csoda gyógyszerből és gyógymódokból. Ez a valódi farizeus hatalom, nem létező jövőn munkálkodsz, a farizeus pedig röhög a markába, holt a bűnöd, csak a jóhiszeműség, a baj nem veled van, hanem vele. De amíg övé a szó és jelenlét, azt hiszi te és a hiszékenyek semmit sem tehetsz ellene, ő a farizeus is téved, (mert embertől való kis aljasságról van csak szó), a tudományt kell segítségül hívni és a történelmet. (de ez már egy hosszabb történet).

Sir Galád 2017.02.24. 10:26:50

Azért ez mennyivel másabb, mint amikor a Párkányi "Fidelitas" Esztert vágtad be?...

Bell & Sebastian 2017.02.24. 10:47:58

@Tata86: Téves, mert ezek nem az én Atyám fiai, mi dolgom velük? Gyűlölet és elutasítás közt azért van némi különbség, és ha már Hegyi Beszéd, a Nyolc Boldogságon kívül volt ott még szó egy-'s-másról is még.

Ki a farizeus, más néven elkülönült? Akit ma független értelmiskának mondanánk, sziklaszilárd magánbabonákkal felvértezve.

Történelmileg a haszidok utódai, az SZDSZ előd-pártja. Nem törekedtek sem vallási-, sem politikai hatalomra, egyetlen fegyverük a Törvény tudása volt, azzal kívántak mindent és mindenkit agyoncsapni.

A Talmud (hagyomány / magyarázatok) kiváló ismeretével olykor felülírták a Tórát, egyenrangúnak tekintették a kettőt. Kiválóan hóhmecoltak, ezért nagy tekintélynek örvendtek a nép körében, ugyanakkor a sűrű fától sűrűn nem látták az erdőt.

Összességében és mindezért ezek húzták ki a legrövidebb gyufát Jézusnál.

Tata86 2017.02.24. 11:53:40

@Bell & Sebastian: Az a helyzet, hogy itt tényleg gyűlöletről van szó. Nem kritikáról, véleménykülönbségről, érdekellentétről, elutasításról, még csak nem is haragról, hanem bizony engesztelhetetlen gyűlöletről, amit az ember csak saját magából tud projektálni.

Ilyet nem is lehet érezni, valós sérelmek után.

Bell & Sebastian 2017.02.24. 12:59:43

@Tata86: A marakodás a pénzért parttalan gyűlölködéssé fajult, ami inkább jellemző a szadesz-árvákra (lsd.: farizeusok), mint ezekre.

Ha az elitet tányérjára merjük, vajon hány ember az érintettje? Tízezer, vagy százezer? És mi van a többivel?

A Hegyi Beszéd tanúságában Jézus azt mondja, minden a szívben lakozik, egyként onnan indul: a gondolat, szó és tett.

Kibontva ez az jelenti, egy harácsoló politikus hitvány ember, aki megugatja ellenzékből, az is hitvány ember, mert előtte ő még végig is verette az ellene lázongókat - ugyanezért. De gyűlölet, az hol van itt, ha egymásba még sosem haraptak, ezt nem is tervezik?

Majomparádé ez csak, nem gyűlölet.

Akinek a gyomra beveszi ezeket a trükkös mutatványokat, az jellemzően nem magyar. Etnikai értelemben ez teljességgel kizárható, a díszkeresztény határeset, de katolikus semmi esetre.

Tata86 2017.02.24. 14:02:53

@Bell & Sebastian: Aki harap, annak van konkrét cselekvési terve, felelősséget vállal, és elszánta magát a veszteségek leírására. Mint ilyen, nem is olyan szánalmas.
A gyűlölethez alapvetően passzivitás kell és feszültség.

Bell & Sebastian 2017.02.24. 14:37:16

@Tata86: Nem így látom, mert ha nem manifesztálódik, akkor nem több önsorsrontásnál a gyűlölködés. Ki hogyan kártyázza el az üdvösségét - ez az ő dolga. Minden olyan gondolat haszontalan, ami nem váltható tettre.

Ezek csak amolyan kommunikációs izék, érzelmi napkitörések, szájjal habzás, minek utána, kikapcsolt kameráknál, megisznak a kamerádok egy sört, hogy kitalálják mellé, legközelebb miből vernek műhabot.

Gondoljon csak a pártválasztékra. Egyazon kutya kölykeinek évődése csupán.

A nyulakat ez csak úgy érinti, minél hangosabb a vinnyogás az alomban, annál hamarabb kapják el őket annál a nagy fülüknél fogva.

TG69 2017.02.24. 15:22:08

@Bell & Sebastian: De mi kell még az önsorsrontáson túl? Végülis lassan minden elvész általa. A marakodás a pénzért egy Mészáros, Simicska stb csere óta már nem hitbizomány. Azt még akár lehetne jól is csinálni. A gyűlölködés csak pusztít.

Larry Silverstein 2017.02.24. 15:43:47

nem kell feljogosítani gyülölni alapvető emberi jog

kivéve a holokausztot, abban azért erősen ajánlott hinni

Bell & Sebastian 2017.02.24. 17:26:28

@TG69: Asszem máma már megnyilatkoztam Mészáros-témában. Ki ne szeretne tényező lenni és az érdemtelenül elnyert státuszát fitogtatni, libasültet enni, és így tovább?

Nem ő a hubás. Ő _is_ csak rendszerhiba, mint pártunk és kormányunk, ami csak betölti a biodiverzitás által a számára üresen hagyott teret.

És igen, lehetne ezt jól is csinálni, ha az lenne a cél, de nem ez.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.24. 17:46:24

@Tata86: @Bell & Sebastian: @TG69: @Larry Silverstein: és akit illett:

Valaki elárulhatná nekem, hogy hol az a nagy gyűlölet! Vajon hol bujkálhat? Mert én jártomban-keltemben ebben az országban már sokmindennel találkoztam, de speciel gyűlölettel, hála az Égnek, nem. Gyűlöletet csak tévében szoktam látni, mikor egyik-másik belpestinek elgurul a gyógyszere és valami tüntetésen vagy tévéstúdióban őrjöng vagy fröcsög. Nagyon töröm a fejem, de gyűlöletmegnyilvánulást embertől, élőben, nem is emlékszem, mikor tapasztaltam utoljára.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 17:55:40

@bbjnick: "Valaki elárulhatná nekem, hogy hol az a nagy gyűlölet! Vajon hol bujkálhat? Mert én jártomban-keltemben ebben az országban már sokmindennel találkoztam, de speciel gyűlölettel, hála az Égnek, nem."

De a vakvezető kutyád láthatott millió kék plakátot. orbán gyűlöletkampánya mérgezte meg az elmúlt 2 évet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.24. 18:05:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Vagy én nem tudok magyarul vagy te nem tudsz. Én úgy tudom, hogy a gyűlölet az kb. heves ellenszenv, ellenséges indulat. Én egy kék plakát előtt sem láttam önmagukból kikelt, őrjöngő, ágáló embereket (hacsak nem olyanokat, de azokat is csak tévében, akik a kormányzatot mocskolták).

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 18:23:24

@bbjnick: Akkor nem tudsz magyarul. Evvan.

Ha nyitott szemmel jártál volna, akkor láttad volna, hogy jóérzésű emberek leestik, átírják a gyűlöletplakátokat. Más jóérzésű emberek a saját munkával megkeresett pünzükből ellenplakátkampányt folytattak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.24. 18:33:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Akkor nem tudsz magyarul. Evvan." --- írod.

Miért? Mi a gyűlölet jelentése?

"Ha nyitott szemmel jártál volna, akkor láttad volna, hogy jóérzésű emberek leestik, átírják a gyűlöletplakátokat. Más jóérzésű emberek a saját munkával megkeresett pünzükből ellenplakátkampányt folytattak." --- írod.

Azt mondod gyűlöletből tették?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 18:42:33

@bbjnick: "gyűlöletből tették?"

Tényleg nem tudsz magyarul. A gyűlölet ellen tették.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.24. 18:45:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Hogyan? A gyűlölet elleni gyűlöletből? Vagy hogy is van ez?:-)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.24. 19:07:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Mi a gyűlölet, ha szerinted nem heves ellenszenv, ellenséges indulat? És ki is a gyűlölködő, ha heves ellenszenvet, ellenséges indulatot a kék plakátok csak az balliberális ellenzékből váltottak ki?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.24. 20:01:14

@Jean Sol Partre:

Te tudod, hogy ki és milyen indíttatásból vágta fejbe az aláírásgyűjtőt?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.24. 21:02:08

@bbjnick: "a gyűlölet az kb. heves ellenszenv, ellenséges indulat."

Igen, ezek rokonértelmű szavak.

"És ki is a gyűlölködő,"

A fideSS.

"ha heves ellenszenvet, ellenséges indulatot a kék plakátok csak az balliberális ellenzékből váltottak ki?"

Nincs olyan, hogy balliberális.

Az egész társadalom gyűlöletét szították a gyűlöletkeltő plakátok, uszítások a TV-ben, sajtóban, stb. A gyűlölködő népszavazás 98%-ot ért el.

Jean Sol Partre 2017.02.24. 21:02:21

@bbjnick: a fejbevágósban nem lehetünk biztosak, én alapvetően a keresztényi szeretetre gondolok, esetleg szerelemfélté. gyűlölet biztosan nem.
De aki összetörte máshol az asztalt, az kiabált is, ott egyértelműen gyűlölet.

A savas bácsi is az szerintem, bár a videót nem néztem meg, nagyon hosszű, hova tekerjek benne?

Mindenesetre erősen gyűlölet-gyanús jelenségek vannak a levegőben. Magyarokkal szemben is, menekültekkel szemben is. Nyilván, ha minden egyes esetre rákérdezel, hogy biztos-e, nem tudom bizonyítani, de abból, hogy a jelenség megszaporodott, és hogy minek a hatására, nagyon is valószínüsíthető.

Bell & Sebastian 2017.02.24. 21:54:50

@bbjnick: Miért tőlem kérdezi? Annyira jól nem tudok angolul, hogy fölhívjam a New-York -i zsidókat és cigányul átkozódjak velük egy félórát, amikor három perc a maximum.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.02.25. 10:40:56

@bbjnick: nem értem magát. olyan hevülettel állítja hogy nincs gyűlölet, mint annak idején azt hogy a numerus c. nem volt virtigli antiszemita törvény. ne tagadja már ki a valót a magyarból. igenis van gyűlölet. én, és sokan mások, gyűlöljük ezeket. és gondolkodás és ítélet nélkül belökdösném őket recsk kapuján.

Bell & Sebastian 2017.02.25. 11:14:28

@jose maria padilla: Biztosan van ilyen is, mint ahogyan az is létező jelenség, hogy ismert erdei körökben ezt igyekeznek hihetően el is játszani.

Ha magának lenne igaza, akkor megint már csak egy lépésre állnánk a krematóriumok begyújtásától.

A Numerus Clausus ügyében felvett álláspontjáért Tölgy lenne az első, aki itt jól helyrerakná azt a csákós fejét, csakhogy ő most nincsen itt - gyűlöletből kifolyólag.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.25. 11:52:53

@jose maria padilla:

Lehet, hogy csak azért látom így a dolgokat, mert személyesen még nem találkoztunk.:-)

Bell & Sebastian 2017.02.25. 12:14:17

@bbjnick: Beakasztaná neki a juhászkampót néha, mi? :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.02.25. 13:06:16

@Bell & Sebastian: az akkori vitában tölgy is hülyeségeket beszélt, mismásolt. az akkori vitát is én nyertem kiütéssel. keresse vissza :)

Bell & Sebastian 2017.02.25. 13:16:31

@jose maria padilla: Vagyis a teljesen normális nagybátyja, a Mérgesgomba, vagy hogy hívták? Minek keresném vissza, ha emlékszem a dallamára. A legmagyarabb sémitagyerek legfeljebb Szegeden lett orvosoviccsá felesketve, és nem Pesten, na bumm, akkor mi van? Köszönhetően a Habsburgok liberális bevándorláspolitikájának. De a parasztgyalázat falun tört ki, és ezt maga is nagyon jól tudja.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2017.02.25. 15:04:48

@jose maria padilla: @Bell & Sebastian: @Disznóvári:

Abban bíztam, hogy idővel mindenki számára nyilvánvalóvá válik, miről beszéltem akkor. Nem baj, majd tíz év múlva, talán!

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2017.02.25. 16:32:45

@bbjnick: arról beszéltél, hogy nem volt antiszemita törvény, hanem a nem szemitákat segítő törvény volt a szemiták esetleges kárárra. na ez faszság, és gyávaság. az egyetlen helyes álláspont: igen, természetesen antiszemita törvény volt, és nagyon jó, hogy így volt, mert indokolt volt.

Bell & Sebastian 2017.02.25. 23:57:38

Elvált a szar a májtól, jól mondta Alfi. Olyan kérdésre is sikerült válaszolnia mindenkinek, ami fel sem volt téve.

Aranybullát mikor tárgyaljuk? Tele van kirekesztéssel, antiszemita-rasszista megkülönböztetéssel, pozitív diszkriminálással az Árpád-sávosok javára. De mondok jobbat? Én már a "szotyizókat" sokallom - de kurvára!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.02.28. 00:07:40

@Szindbad: A baloldali gyűlölet legalizált mint a jelenlegi nyugati mainstream politika és értelmiség fundamentuma. Jobbról fönt (és Németország fönt van) minden pisszenés tilos. Ez látszik a mellékelt ábrán.

Amikor a svéd főrendőr elmondja, hogy az ő körzetében az összes erőszakos bűnözőt Ahmednek meg Ibrahimnak meg ilyesminek hívják, az a baloldali kánonban egy rovás a jobboldali gyűlölet rovatba, mert hogy képzeli, hogy ilyet mond, rasszista. Szerintem meg annyi vonás a baloldali gyűlölethez, ahányszor az ilyen Ahmedek akár csak csúnyán néznek egy európaira, hogy a komolyabb dolgokat ne is említsük.

A reakció még csak most kezdődik. De tényleg, lassan ideje már. Hajrá, reakció, heil Trump! :)))

Szindbad 2017.02.28. 00:25:10

@Holger Hartland: Ez csak természetes. Valójában a jobbos gyűlöletbűnözők ürgebőrbe bújt libbantak, és a statisztikán keresztül próbálják gyengíteni az igaz konzervatívokat.
süti beállítások módosítása