Lukácsi Katalin írása
Megrendít az a gyűlölethullám, amivel találkozok. És nem tudom, mi lehet, mi is ilyenkor a helyes lépés.
Nem először szembesülök vele. Először nyáron rendültem meg, amikor láttam, mekkora gyűlölet veszi körül hazánkban Ferenc pápát, azt az embert, aki semmi mást nem tesz, mint a hegyi beszéd pontjait éli. Naiv? Kétszínű? A hegyi beszéd szerzőjére is hullanak akkor ezek a rágalmak.
Másodszor az a közöny rendített meg, ami a legnagyobb ellenzéki lap és egyben a legolvasottabb közéleti napilap megszüntetését fogadta. Kezdetben azzal érveltek, hogy gazdasági okok… aztán a megszüntetett lap ’89 előtti tetteit hánytorgatták fel. A legolvasottabb ellenzéki lap intézmény, függetlenül a már régen elhagyott múltjától, amivel nem számolt el kevésbé, mint bárki közülünk (jó, én még fiatal vagyok ahhoz, hogy lehetett volna állampárti múltam).
Harmadszor pedig most rendülök meg, hogy mekkora gyűlölethullám fogad egy fiatal csapatot, akik közül páran külföldről költöztek haza, páran állasukat adták fel vagy veszélyeztetik, mindezt egyszerűen csak ezért az országért. A gyűlölet pedig azért fogadja őket, mert pár pontban eltérő a véleményük.
Különben mi jelentősége van annak, hogy 2024-ben vagy egyáltalán valaha olimpia lesz Magyarországon ahhoz képest, hogy élünk békében és gyarapodva? Mi jogosít fel minket a gyűlöletre? A hálát és az alázatot felejtjük el. Nap mint nap hálát kell(ene) adnunk azért a csodáért, hogy egyáltalán létezünk. Azért a rengeteg kincsért, ami Magyarországon a birtokunkban van! Még ma is, még Trianon után is, annyi mindenünk van, amit nem győzhetünk megköszönni! Annak a csodának a mámorában kell(ene) élnünk, hogy van egy pont ebben a széles világban, ahol a magyar – ez a páratlan és gyönyörű nyelv – az államnyelv, és ahol megérthetjük egymást! Mi mégis a gyűlöletre pazaroljuk az erőnket…
Nem helyes a többes szám első személyt használnom. Hiszen az ország nem ez. Nem gyűlöli Magyarországon mindenki a másikat, ha az másképp gondolkodik. Nem állítja minden közösség magáról kirekesztőleg, hogy ő a haza, és a haza nem lehet ellenzékben. A haza soha nem lehet egy párt, még a pártok összességénél is több. „Minden önmagával meghasonlott ország elpusztul.”
Egy olyan hatalom sem maradhat fenn sokáig, amely a megosztásra épít és a gyűlöletet használja fel mozgósító erőnek. Aki az igazság birtokában van, az nem onnan ismerszik fel, hogy az ítéletre immáron feljogosítva érzi magát. Hanem onnan, hogy hosszan tűrő, irgalmas, a rosszat nem rója fel... Egy szóval az igazság, csak a szeretetben létezik. Ha igazam van, de szeretet nincs bennem, mit érek? És mit érnek a tetteim, amivel állítólagos igazságomért küzdök?... Hiszek egy olyan országban, amely erre az alapkőre épül, és hiszem, hogy erre nem kell a túlvilágig várni, hanem akár Magyarországot is építhetnénk ilyenné!
Melyik ország legyen a földi mennyország, ha nem Magyarország? Én ezt akarom felépíteni.
